Szolnok Megyei Néplap, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-19 / 67. szám
1961. március 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP VAN SOK VIZÜNK, LEHET BÖ TERMÉSÜNK Az öntözésről van szó. Szolnok megye ebben az évben nagyot lép az öntözéses gazdálkodásban. Szerkesztőségünk felkereste az öntözéssel foglalkozó hatóságokat, intézményeket, szerveket, s mai lapszámunktól folytatólagosan számot adunk arról, hogyan készültünk fel a nagy feladatra. Elsőnek a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság előkészületeiről adunk hírt. HEGEDŰS LAJOS VEZETŐ FŐMÉRNÖK; KORÁN KEZDTÜK, MÉGSEM HALADUNK JÓL A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság vezető gárdája, szakember garnitúrája optimista emberekből áll. — Ügy tetszik derűlátásra ezúttal is okunk lenne, hiszen gépegységeink a szokásosnál egy hónappal előbb kivonultak. Az idei tavasz kedvező időjárása azt is lehetővé tette, hogy a tervezettnél ugyancsak egy hónappal korábban munkához kezdjen öt gépcsoportunk 30 föld- munkagépe. Ennek ellenére mégis fázunk attól, ahogyan megkezdődött az öntözési évad előkészítése. Mi is a Való tény? A múlt évi aszály sok kárt okozott, s ez megtanította megyénk parasztságát arra, hogy okosabban gazdálkodjon. Van vizünk, miért tegyük ki magunkat továbbra is a természet kénye-kedvének. Egy kis nekifeszüléssel 104 000 holdat meg tudunk öntözni 1961-ben. Mindez magával ragadó cél. Ennyit az ország egyetlen megyéje sem öntöz. Ez a terület az ország összöntözé- ses kultúrájának a felét jelenti. Az arányok a megyében is grandiózusak. A megye művelhető területének egyhatodát, összes földterületének pedig egykilencedét akarjuk locsolni az idén. — Roppant munka ez. A kormányzat látva a megye erőfeszítéseit, nagy ösz- szeggel járult hozzá termés- eredményeink - , időjárástól való , függetlenítéséhez, A munkásosztály, a munkás- paraszt állam 28 millió forinttal segíti a Szolnok megyei öntözőtelepek építését, üzemeltetését. Hogyan fogadtuk a kormányzat áldozatos gesztusát? Azt ígértük, hogy az új öntözőtelepek építését, a régiek renoválását a termelőszövetkezeti gazdák a vízügyi munkásokkal együttesen végzik. A gépállomások földmunka- gépeiket Ígérték a vízügyi igazgatóságnak. Ugyanígy a Debreceni Talajjavító Vállalat hét földmunkagépét Mezőtúrra irányítja. Olyan Ígéretek voltak ezek, amelyekkel valójában meg lehet öntözni 104 000 holdat. Csakhogy valamennyi Ígéret félvalósággá lett már a kezdet kezdetén. A gépállomásokról 20 gépnek kellett volna a vízügyi gépparkhoz társulnia. Ezzel szemben a tisza- igari Petőfiben és még egy másik termelőszövetkezetben dolgozik két-két gép. — A hiányzó tizenhatról talán a Kunhegyes! és a Mezőtúri Génállomáson többet tudnának. A vízügyi igazgatóság gépegységei a tiszaszöllősi Petőfi, a kőteleki Ezüstkalász, a csataszögi Szebb Élet Termelőszövetkezet- - ben és Mezőtúron munkálkodnak. Teljes ütemben kellene haladnia már a kézi földmunkának. Ahhoz, hogy idejében elkészüljünk az öntözésre, naponta 300 szövetkezeti gazda munkája szükséges. És... Ezidő szerint dolgozgatnak 80-an. Azok is zömükben a törökszentmiklósi Dózsa és a tiszabői Petőfi Tsz-ekben, ahol egyébként sincs veszélyeztetve az öntözési terv megvalósítása. A tiszafüredi, a kunhegyesi játeink. Dehogyis. Idáig egyetlenegy közös gazdaság, a mezőtúri Sallai Tsz kötött ilyen jellegű szerződést a vízügyi igazgatósággal. Ilyen bajok vannak. Sorrendben ugyan nem előre vettem, — de úgy illett volna — a Szolnok megyei Beruházási Iroda munkájának bírálata. Mert másként nem szólhatunk róluk. A vízügyi igazgatóság által éjszakai munkával is elkészített öntözési kiviteli terveket — ugyanis a megyei tsz beruházási iroda hagyja jóvá. S csak azok után kezdhetik meg a kijelölést. Az egész munka igényelhet kétheti időt. S mégsem ez történik. Ülnek rajta, sültgalambra várva. — Sültgalamb ugyan nem igen röpdös errefelé az utóbbi időben, de arra számíthatunk, hogy a vízügyi kormányzat lecsökkenti a megyének adott beruházást, Megjelent a „Szolnok megyei Mezőgazdasági Szemle” Változatos színnyomású fejléccel, impozáns külalakkal immár többszöri alkalommal kerül kezünkbe a Szolnok megyei Mezőgazdasági Szemle. Ezt az időszaki megyei mezőgazdasági sajtóorgánumot a megyei pártbizottság és a megyei tanács illetékes osztályai, valamint a Magyar Agrártudományi Egyesület együttesen szerkeszti. A legutóbbi szá -i dr. Gergely István, a Középtiszai Állami Gazdaság főmezőgazdászának! szabadegyetemi előadását tartalmazza. A képekkel díszített előadási jegyzet ezévi növénytermesztési és növényvédelmi feladatainkat vázolja, jórészt a Középtiszai Állami Gazdaság tapasztalataira alapozva. A Szolnok megyei mezőgazdasági szakember-olvasók körében jó szakmai segítség a megyei Mezőgazdasági Szemle. ■iiiiuutiiiinimimmiiHiiuiiiiHiimimiiii* — A KESKENYFILMEZÉS művészetéről Vásárhelyi Ist- , ván hétfőn este 0 órakor tart ' előadást Szolnokon a Ságvári Endre utca 14—16 szám alatt f ásítanak A mezőhék! Táncsics Termelőszövetkezetben Sz—100-as lánctalpas traktorral és rigolirozó ekével nyárfaligetneh készíti elő a talajt Boldog Zsigmond traktorista. A fásítási hónap keretében a termelőszövetkezet nagyobb területen ültet facsemetét Négy éve baromfigondozó A nemrégen megtartott baromfitenyésztők ankétjén nem volt lehetőségem, hogy elmondjam a baromfitenyésztéssel kapcsolatos véleményemet. Ezért ezt utólag teszem meg. A rákóczifalvi II. Rákóczi Ferenc Tsz baromfigon- 'dozója vagyok, * vállalom, hogy 1961. évi tervemet 100 lyát Így pontosan kimutathatjuk, hogy mennyi volt a baromfitenyésztés jövedelme. Ebben az évben 15 000 esi bét akarunk felnevelni. Jómagam 11 éves tagja vagyok a tsz-nek, 4 év óta gondozok baromfit Idei eredményem eddig még legjobbnak ígérKijavították a vízszivató gépeket a nagyrészük már a helyszínen van. A tiszabői elektromos meghajtású úszó szivattyút szereli össze a Bálint brigád. rásban és Mezőtúr városban vár ránk a munka dandárja. S éppen e két járásban semmi jele a mozgolódásnak. — Mezőtúron lassan-lassan már ébredeznek. S itt jön egy teljesen érthetetlen tény. — Az állam olyan lehetőséget adott a termelőszövetkezeteknek, — amivel nem élni könnyelműség. A termelőszövetkezet még jó pénzt is kap azért, hogy saját magának öntözőtelepet épít. A költségvetési összeg 20 forint köbméterenként Ezt kapja a tsz. Noha 12 forintnál többe semmiképpen nincs a munka. Tehát köbméterenként még 8 forint tisztanyereséghez juthat már az építkezés időszakában. Azt hinné az kapva-kapnak ember, ezen szövetkezeSsépek a kismalacok ...» tiszabői Petőfi Termelőszövetkezetben. Imre János t* Budai József sertésgondoz 6 184 kéthetes malacot gondoz ha nem látja öntözési terveink megvalósításának biztosítékát Félős, hogy a beruházási iroda« a gépállomások, a kunhegyest tiszafüredi járás — nemtörődömsége miatt más megyékben építik be a Szolnok megyére áldozott pénzösszeg egyrészét , Mert erről van sző. A vízügyi igazgatóság arra is hajlandó, sőt terveztük is már ezt hogy gépeinknél be ve-' zetjük a három műszakot. A j lehető legmaximálisabbat tesszük az öntözési terv valóraváltásáért S miért csak nekünk szív*■ ügyünk? B. L. Második Alfredo, a spagetti-király II. Alfredo, az olasz spagetti-király a napokban Londonba utazott, hogy megismertesse a britekkel a hagyományos olasz konyha legnemesebb ízeit. II. Alfredo — polgári nevén Armando de Lelio — Olaszország egyik legjobb konyhaséfje, aki apja „I. Alfredo, a spagetti-dinasztia megalapítója” után nevezi magát II. Alfredonak A spagetti-király a londoni Empress Club-ban egy nemzetközi gasztronómiai rendezvény „olasz képviselőjeként” hét napig olasz menüket készít (APj százalékosan teljesítem. Bár a baromfitenyésztésünkben a múlt év is eredményes volt, mégsem tudok arról beszámolni, mert a pontos adatokat nem ismerem. Idén pontosan feljegyzem az átvett baromfi mennyiségét, a takarmánymennyiséget és a leadott baromfi számát és súkezik: januárban kaptam 1200 kiscsibét. Jelenleg héthetesek, s eddig mindössze 40 darab hullott el. Hamarosan érkezik a másik csoport is, szeretnénk azt is ugyanilyen, vagy még jobb eredménnyel felnevelni. Mezei Ferencné 'rrr baromfigondozó Évkőnyr a Szolnok megyei tsz-ek egy esztendejéről A Szolnok megyei tanács mezőgazdasági osztálya évkönyvet ad ki a megye 199 szövetkezeti gazdaságának múlt évi történetéről. A képes kiadvány a tervkészítéstől a zárszámadásig tartalmazza a szövetkezeti mozgalom 1 évi megyei dokumentumait. Az évkönyv szerkesztőbizottsága már végzett az anyaggyűjtéssel, s most állítja azt össze. Az összeállításban bővebben ismertetik a megye négy legjobban záró közös gazdaságának gazdái kodási módszereit Nemzetközi munkakiállítás Május elsején Torinóban nemzetközi munka-kiállítás nyílik meg, amelyen IS ország, köztük a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, Japán, Csehszlovákia, Magyarország, Románia stb„ továbbá 6 nemzetközi szervezet vesz részt. - A-- kiállítást Olaszország egyesülésének 100. évfordulója alkalmából rendezik. Témája: „Az ember és a munka.” A szervezőbizottság elgondolása szerint a kiállításnak az ember munkáját mint a „civilizáció fejlődésének és eredményeinek fő meghatározó elánét kell bemutatnia.” A kiállítás központi épülete az üvegből és alumíniumból külön e célra épülő Munka Palotája lesz. E grandiózus, 25 méter magas épületben a különböző államok kiállításai tárgyal kapnak helyet. A kiállítás szovjet részlege számára 2 emeleten 1700 négyzetméternyi területet biztosítanak. A szovjet kiállítás témája: a munka biztonsága, higiéniája és körülményei. Szovjet részről a kiállításon több mint 7Ó népgazdasági tanács, minisztérium és főhatóság vesz részt. (A „TrucT-bfí) mmiiiniiiiHiHummimiiiiiiumiHHiNiiiiir A csehszlovák sajtó írja Prága (MTI). A pénteki csehszlovák lapok nagy figyelmet szentelnek annak a hímek, hogy Virág és Győrffy magyar tudományos kutatóknak sikerült olyan kukorica- termesztési eljárást kidolgoztok, amelynél a gyomirtó vegyszerek alkalmazása feleslegessé teszi a kapálást. A Rudé Právo rámutat, az új eljárás a magyar mezőgazda- sági kutatás világraszóló sikere, amely fordulatot jelent a kukoricatermesztés eddigi módszereihez képest «— HALÁSZATI és horgászati tilalmi idő, továbbá a halgazdálkodással összefüggő egyes halászati és horgászati korlátozások megállapításáról jelent meg rendelet a Magyar Közlöny március 12-i számában.