Szolnok Megyei Néplap, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-26 / 22. szám

1961. Január 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s A mai előadásra minden jegy elkelt Megvette a Járműjavító Szokatlan tábla! S mégis, ha a valósághoz hűek aka­runk lenni, valami effélét kellene kiakasztani minden színdarab egy-egy előadásán a Szigligeti Színház pénztár­ablaka fölé. A szolnoki színészek 1960 őszén ellátogattak a Jármű­javítóba, s ott a baráti esz­mecsere közben vetődött fel a gondolat. Azóta valóság lett s elválaszthatatlanul hoz­zátartozik a gyár életéhez, hogy bemutató után — há­romhetenként, havonként — kihozzák a hatszáz jegyet, előlegbe átadják s bérfizetés­kor kell megfizetni. — Nem az a gondunk, ho­gyan töltsük mer egy estére a színház összes férőhelyét, inkább az, hogy hogyan osz- szuk el a jegyeket veszekedés nélkül — mondja Póti Sándor közönségszervező. —• Az ám, biztos a köz­pontban bent tartjátok jó­részét — szól közbe tréfás­féltékenyen az egyik mű­helybizottsági titkár. — Szó sincs róla. A mű­szakiak 40—50 jegyet, az ad­minisztráció dolgozói ugyan­ennyit kapnak. A fennmara­dó ötszázat a fizikai munkások veszik meg tőletek, titkároktól, én pedig a létszám arányában osztom szét köztetek. A személykocsi osztály la­katos részlegénél süvítő zaj fogad. A műhelyiroda csen­des menedékében Ágócs Já­nos műhelytitkárt faggatom: *- Hogyan szervezi meg a jegyek eladását? —■ Őszintén szólva nem kell azt szervezni, megy az magától is. Főleg a jobb he­lyeket veszik meg szívesen, a páholyt, meg az emeletet nem szeretik. — Hány jegyet ad el egy előadásra? — Most utoljára „A terem­tés koronájáéhoz 44-et. Volt, aki az egész családját el­hozta, öt jegyet vásárolt egy­maga. — Olyan is akadt, aki mindig, minden előadást megnéz? — Hogyne akadna. Itt ugyanis sokan vagyunk fia­talok, szeretjük a színházat nagyon. Ez a jóember is ott volt mindegyik „teltház” elő­adáson — mutat egy betop­panó, pirospozsgás, 25 éves forma fiatalemberre. Kiss Imrének hívják, laka­tos. Valóban nem marad el sosem a színházból, s bár az operett a kedvence, látta és élvezte a Hamlet-et is. — Nagyon jó volt, hogy mielőtt megnéztük volna a darabot, kijöttek a színház művészei, adtak egy kis mű­sort, azután elmagyarázták, miről szól a Hamlet. Igen, vitatkoztak! Kiss Im­rének önálló véleménye van filmről is, színházról is. Tö- rőcsik Marit nagy művész­nek tartja, aki minden sze­repet el tud játszani, s mind­egyikben egyéniségének új oldalát mutatja meg. Szé­gyenlősen, bátortalanul teszi hozzá Kiss Imre — pedig igaza van —, hogy sok olyan színész akad, aki nem meg­felelően mozog az egyénisé­gétől kissé távolabb eső sze­repben. — Én nagyon örülök a „teltház” akciónak, mert se­gítséget ad a vállalásunk tel­jesítéséhez. Szocialista bri­gád vezetője vagyok, s a bri­gád is felajánlotta, hogy együtt járunk színházba, mo­ziba, s törekszünk a művelt­ségünk fejlesztésére. Helyes gondolat, és talán ki is lehetne egészíteni né­hány ötlettel. Kiss Imre pél­dául értelmes, tájékozott em­ber, a könyvtárnak sokat ol­vasó, állandó tagja, s vala­mi fontos dolog mégis elke­rülte a figyelmét; Shakes- peare-ről, a Hamlet írójáról, minden idők legnagyobb drá­ma-költőjéről nem tudja, mi­kor élt, s darabjait (Hamlet és Othelló kivételével) cím szerint sem ismeri. Hertz Menyhért bácsi, a teherkocsi cserejavító részleg lakatosa más generációt kép­visel, a véleménye mégis megegyezik a fiatalokévaL Régi színház-rajongó s a szervezett színházlátoga­tás számára is olcsóbbá, egy­szerűbbé teszi a dolgot. — A feleségemmel néha majdnem összekapunk, mert én a színházat szeretem, ő meg a mozit, s mindig oda akar jegyet váltani. Most meg, ha tetszik, ha nem, el­jön velem, mert én meg­veszem a gyárban. A teherkocsi cserejavító­ban egyébként 95 ember dol­gozik, a legutóbbi előadásra 47 jegyet vettek meg. A szín­házlátogatók azonban nagy­részt a szolnoki lakosok kö­zül kerülnek ki, a vidékiek nem igen szánják rá magu­kat, hogy a késői vonattal menjenek haza. Arra meg tán nem is gondol senki, hogy szállodában aludjon egy éjszaka a színház kedvéért. Pedig ha jól utána számo­lunk, nem olyan nagy fény­űzés ez sem: a „teltház” ak­ció keretében körülbelül 5 forinttal olcsóbban kapják a jegyet a dolgozók, többágyas szoba pedig egy éjszakára 8 forint. Három forint pedig nem is olyan nagy áldozat a kultúra oltárán. Hasznos és népszerű kez­deményezés a Járműjavító „teltház” akciója. A munká­soknak, s a színháznak egy­aránt örömére szolgálna, ha a Papírgyár, s a Vegyiművek is elindulnának a Jármű­javító által megkezdett úton. Z. J. elsején a fevonulás után — kezdte újból, poharát letéve. — Alaposan kifáradtunk mind a ketten, és szerettünk volna valahol leülni egy ki­csit. Zsóka az eszpresszót ja­vasolta, nekem azonban ak­kor nem volt semmi kedvem hozzá. A túlsó oldalon, alig néhány házzal feljebb, van egy kedves kis vendéglő, kerthelyiséggel, máskor is voltunk már ott. Ide men­tünk be. Persze, hatalmas volt a zsúfoltság, mozdulni is alig lehetett, az pedig, hogy leüljünk, szinte elérhetetlen­nek látszott. Pár pillanatig álltunk ott reménytelenül — Zsóka bosszús és szemrehá­nyó tekintettel nézett rám. Már éppen ki akartunk for­dulni, amikor asztalokat és székeket hoztak az épület és a vaskerítés közötti részre, így aztán sikerült leülnünk. A z asztaloknál már éne­**• keltek, hangosan ne­vettek. az utcán előttünk hul­lámzott a tömeg. Csupa jó­kedvű, vidám embert lehe­tett látni. Lassan elmúlt Zsó­ka rosszkedve, és én ismét zavartalanul boldognak érez­hettem magam. Ekkor történt, hogy kétke­rekű targoncával egy hordár- féle ember állt meg a bejárat előtt. Mindenre olyan pontosan emlékszem ettől a pillanattól kezdve, mintha most lett vol­na... Alacsony, idős kis em­berke volt, nagy, rezes orral, ritkás, vörös bajusszal. A ko­csija tele volt sörösládákkal. Miután letámasztotta a ko­csit, megtörölte a homlokát, körülnézett, aztán furcsa, ka­csázó léptekkel elindult a be­járat felé. Alig tett azonban néhány lépést, amikor láttam, hogy a targonca kezd előre­billenni. Nagyot kiáltottam, de már késő volt. A targonca előrebukott. és a ládák, ben­nük a sűrösüveaekkel eaumás hegyén-hátán, nagy csöröm­pöléssel zuhantak a földre. A kis öreg odarohant a ko­csihoz, de már hiába. Felug­rottam, és odafutottam én is, jóllehet a bajt megakadályoz­ni már lehetetlen volt. — A ládák fele a földre zuhant, az aszfalt terítve volt üvegcse­repekkel, a mindenfelől ha­bosán folyó sör egy patakba futott össze és sebesen sza­ladt a vízlefolyó vasrácsa felé. A vörös bajszú kis ember szinte megdermedt a látvány­tól. Jó darabig moccanni se tudott, csak pislogott, és nagy ádámcsutkája kísérteties sza­bályossággal járt fel és alá, sovány nyakán majd kiszúr­va a bőrt. Aztán, mintha a Jcezébe is visszatért volna az élet, fel­emelte, majd ismét visszaej­tette. Szavak nélkül, egyet­len mozdulattal, nem láttam még ilyen érthetően kifejezni, hogy „vége mindennek.” T T gyanúkkor meghallot­tam, hogy állandóan motyog is valamit. „Nem baj, na! Nem baj, naV’ — ismétel­gette. Később néhány lépést tett oldalt, lehajolt, felvett egy üveget, melynek csak a nya­ka törött le, és megpróbálta visszaillesztetni a helyére. Utána óvatosan leállította a földre. Sokan körülállták már ek­kor a kocsit, az öreget és a törött üvegeket, de mindnyá­junkat megnémított a vörös bajszú kis ember mérhetet­len fájdalma. Az első, amire emlékszem, az volt, hogy va­laki azt mondta: „Na, ez már úgyse ragad össze.” Aztán megszólaltak a többiek is. — Valamennyien sajnálkoztak az öregen, csak egy rikítóan kimázolt nő mondta egy un­dorító vén jampecnek: ..Biz­tos részeg. Mert mindig isz­nak.’' Mindnyájan láttuk, hogy ez nem igaz, és olyano­kat mondtunk a szőkének meg őszülő lovagjának, hogy jobbnak látták odébbállni. Közben kijött egy fiatalem­ber — az italbolt vezetője —, és kijelentette, hogy jegyző­könyvet kell felvenni az eset­ről. Néhányon ekkor úgy pró­báltak segíteni az öregen, hogy nekitámadtak a boltve­zetőnek, és elmondták min­dennek, de az nem zavartatta m,agát, kihívott bentről egy pincért, és hozzáfogott két­felé válogatni az üvegeket. Jobbra a törötteket, balra az épeket. Az emberek úgy látták, hogy vége a dolognak, és kezdtek elszéledni. Az öreg leült a járda szé­lére, egy piszkos zsbkendővel törölgette a szemét, és egyre csak azt hajtogatta: „Nem baj, na! Nem baj, na!” *7 sóka közben ült az asz- tálnál és látott ős hal­lott mindent. Én, amikor odanéztem, csak a szemét láttam. A tekintete hideg volt, és bosszúság tük­röződött benne. Haragudott, hogy olyan sokáig magára hagytam. A boltvezető és a kiszolgáló befejezték a válogatást, és nekiláttak összeszámolni az üvegeket. Én még mindig csak áll­tam, és képtelen voltam el­mozdulni onnan. Éreztem, hogy valamit tenni kell. Igen, tenni kell, mert a kisöreg sir, mert az emberek mindjárt szétszélednek, és a boltvezető azonnal kész a számolással, és felveszi a jegyzőkönyvet. Minden erőmet összeszed­tem, hogy nyugodt tudjak maradni, és megérintettem a boltvezető hátát. Felnézett rám, és amikor látta, hogy akarok valamit, hangosan mondta a számot, amelynél éppen tartott: Mi a sorsa a tanácstagok által tolmácsolt kéréseknek Élénk érdeklődéssel kísérik á karcagi választópolgá­rok a tanácstagok beszámolóit és sok-sok javaslattal segí­tik elő a városi tanács munkáját. Értékesek a választók véleményei, mert közérdekűek és a város továbbfejlődé­sét segítik elő. A tanácstagok jegyzőkönyvben rögzítik választóik kéréseit, javaslatait és továbbítják a végrehaj­tóbizottsághoz. Mi a sorsa a tanácstagok által tolmácsolt kéréseknek? — tettük fel a kérdést Dobosi Ferenc elv- társnak, a VB titkárának. *— A tanácstagok és a vá­lasztók javaslatait gondosan nyilvántartjuk és a VB osz­tályaihoz továbbítjuk elinté­zés végett. Kötelesek a beje­lentést alaposan megvizsgálni és az eredményről írásos tá­jékoztatást küldeni az • illető tanácstagnak. A pénzügyi le­hetőségek figyelembevételé­vel a javaslatok megvalósítá­sára törekszünk. Több választógyűlésen jog­gal kifogásolták, miért enge­dik meg a tejpiacon a kós­tolgatást. E régi szokás ugyan­is a fertőzőbetegségek ter­jesztője lehet. A bejelentések nyomán az egészségügyi- és a kereskedelmi osztály megtil­totta a piaci kóstolgatást és rendszeresen ellenőrzik a ren­delkezés végrehajtását Újházi Béláné, az 51. szá­mú választói kerület tanács­tagja a múlt év májusában tolmácsolta megbízóinak ké­rését: létesítsenek zöldség­és gyümölcsboltot a Vasút utca környékén. Kérésük jo­gosnak bizonyult, mert a la­kosságnak mintegy másfél ki- lométert kellett gyalogolnia a legközelebbi szaküzletig. A kereskedelmi osztály a föld­művesszövetkezettel tárgyalt az új zöldségbolt felállításá­ról. Sikerült helyiséget bizto- sítaniok és az őszre teljesült a környék lakóinak régi óhaja. A kertvárosi választási körzetek lakói üzletház léte­sítését kérték a városi tanács- tóL Harangi József, Franyó István, Erdős András és má­sok is felszólaltak ezügyben. Különösen a húsbolt nyitását sürgették, mert lakóhelyük­től 3 kilométernyire esik a legközelebbi hentesüzlet. A városi tanács jogosnak találta kérésüket Uzletház építését egyelőre az anyagi lehetősé­gek nem engedik meg. Az új JAVASLATUNK OLYAN ESETRE, AMIKOR A LIFT NEM MŰKÖDIK. ■— Huszonhat. — És vára­kozóan nézett rám — Kérek három üveg sört. Ebből! — hallottam saját hangomat. Közben a törött üvegekre mutattam. Hogy milyen érzés volt lát­ni azt, ami ezután történt, nem is lehet elmondani. Akik már elindultak, azok is meg­álltak, visszafordultak. Min­denki csak nézett egy pilla­natig. Nézett a boltkezelő is, aztán egész furcsa hangön megszólalt: — Huszonkettőötvenes blokkot tessék váltani. Plusz tizenöt az üvegbetét. De akkor már megszólaltak mások is. Egy fiú meg egy lány karonfogva álltak mel­lettem. „Mi is kérünk két üveggel” — mondta a fiú. És képzeld, a lány megszólal: „Az enyémet külön tessék számolni.” Nevetett minden­ki. Ok ketten meg olyan bol­dogan néztek egymásra! Az­tán egy idősebb, jólöltözött férfi kért három üveggel. Két népitáncos ruhába öltözött fiú meg egy lány egy-egy üveggel. Egy középkorú, egész egyszerűen öltözött férfi — öl üveggel. A boltvezető meg csak mondta az árakat, most már olyan hangon, mintha éppen a pult mögött állana. A kis öreg vörös bajuszát törölgetve nézett arra, és fo­galma sem volt arról, hogy mi történik. Valaki elkezdte magyarázni neki. hogy most már nincs semmi baj. —■ Megfizetem én, ha nem is egyszerre — mondta szipá- kolva. — Csak ne jelentse­nek föl... Mondták neki, hogy nem is akarták följelenteni, és most már ki sem kell fizetnie. Nem akarta elhinni. f Közben elfogytak az üve­gek már csak kettő volt hát­ra. Erre is akadt volna még vevő, de a boltvezető épp olyan udvariassággal, mint ahogy az egész vásárt lebo­nyolította, kijelentette: — Ne tessék haragudni, de ez a kettő már nem eladó." És ekkor elindultunk a kassza felé blokkot váltani. Elől mentek, még mindig karonfogva, a fiú meg a lány, utánuk az idősebb, jólöltözött férfi, aztán következtem én, mögöttem a népitáncosok, az­tán az ötüveges, úgy a töb­biek, a sor végén a boltveze­tővel. Olyan volt, mint egy dia­dalmenet. Mentünk, és az emberek helyet engedtek nekünk. — Mentünk befelé a pénztárhoz, és közben úgy éreztem, hogy szétvet valami soha nem is­mert csodálatos boldogság. Szememmel, megfeledkez­ve mindenről, önkéntelenül is Zsóka szemét kerestem. Öt kerestem, a szerelmemet, hadd ölelkezzünk össze, hadd legyünk egyek ebben a végte­len, tiszta boldogságban. Aztán megtaláltam. . Egy pillanatra nézett csak fel. „Befejezed már végre ezt a cirkuszt?” — Ezt mondta a tekintete. Később még láttam a ke­zét. Ujjai idegesen doboltak a tarkaterítős kocsmai aszta­lon... ... János fáradtan hátra­dőlt. Aztán szódát eresztett a poharába, és nagy kortyok­ban kiitta. Talán egy percnyi hallga­tás után még hozzátette: — Pár hét múlva szakítot­tunk. Sírt, és azzal vádolt, hogy sohase szerettem iga­zán. Nem védekeztem. Úgy érez­tem, igaza van. Befejezte. A fiúk. a lányok ekkor jöttek vissza zajos ne­vetéssel a táncból. húsbolt azonban még az idén megnyílik a Kertvárosban. A Damjanich utca lakói a régi, megkopott téglajárda miatt emeltek skót. Kérésük teljesítése lehetőséget adott a városi tanács fejlesztési ter­ve és még ebben az évben csaknem egy kilométer hosz- szú Korszerű betonjárdát kapnak. Sok más kérést javaslatot oldottak meg a választópol­gárok kívánságainak meg­felelően. Ezek látszólag ap­ró, szinte jelentéktelennek tűnő dolgok. A panaszosok szempontjából mégis fonto­sak, mert mindennapi éle­tüket keserítik meg, ha nem intéződnek el- Ilyen például a Munkás utcai járda javítá­sa, vagy a Hajnal- és Kos­suth út kereszteződésénél lé­tesített ivóvíz-kifolyó. Akadnak persze jogos, de anyagiak híján egyelőre nem megvalósítható kívánságok is. A városi tanács például nem fejlesztheti korlátlanul a villanyhálózatot és nem épít­het a szükségleteknek meg­felelő új betonjárdákat Több olyan kívánság is el­jutott a városi tanácshoz, melyet vissza kellett utasí­tani. így elvetették az újabb italbolt létesítését sürgető ja­vaslatot is. Joggal, mert ele­gendő italbolt van Karcagon és túlzott az italfogyasztás, — néhányat be kellene zárni. A javaslatok közül csak néhány jellemző példát ra­gadtunk ki. Ezekből is lát­szik. nogy a karcagi városi tanács igyekszik megfelelni választói bizalmának. — Máiké — ... há mmdalos Szolnokon A Szakszervezetek Megyei Tanácsa tegnap délután ér­tekezletet hívott össze, ame­lyen a megye kulturális éle­tének néhány vezetője vett részt. Ezen az értekezleten beszélték meg a július köze­pén Szolnokon megrendezés­re kerülő országos dalosta­lálkozó programját A találkozón a tervek sze­rint huszonegy kórus Vesz részt az ország minden részé­ből- Ebből 13 vasutas ének­kar, hat egyéb közlekedési vállalaté és egy postás kó­rus. A megyéből a szolnoki vasutaskórus, a városi tanács énekkara és esetleg még egy énekkar vesz részt a találko­zón. Az ünnepség két napos lesz. Az értekezleten részletek- bemenően megtárgyalták a ta­lálkozó művészi és technikai előkészítését. Vidor Gáborné: HÁBOROG A SIR (Magvető). ^ Vidor Gábomé regényének főszereplői az auschwitzi női lágerek és a női munkatábo­rok tragikus sorsú magyar deportáltjai. Könyvében mű­vészi eszközökkel jeleníti meg az állandó halálfélelem­től őrjöngő vagy eltompultan tűri nők auschwitzi és merz- dorfi hétköznapjait, éles megfigyelőképességével hite­lesen rögzíti az emberi küz­delmek és az emberi szellem, a humanitás, a segíteni aka­rás felülkerekedését a fa­siszta barbárságon­imiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii A jogászok szerepe a nemzetközi béke• mozgalomban címmel a Magyar Jogász Szövetség Szolnok megyei he­lyi csoportja január 28-án, szombaton délelőtt 10 óra­kor a Megyei Bíróság nagy­termében előadást tart. Az előadás megtartására Dr. Be­nedek Jenőt, a Magyar Jo­gász Szövetség főtitkárát kérték fel. A jogászok Szol­nok mc-gvei csoportja minden érdeklődőt szívesen lát

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom