Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-10 / 291. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLA 1960. december 10. A Szolnoki MÁV vívói között Az utóbbi hetekben keveset hallottunk a Szolnoki MÁV vívóiról. A minap egy este azért látogattunk el hozzájuk, hogy megnézzük, mi is történik mostanában a szakosztály berkeiben. Éppen ve- tőségválasztó értekezletet tartottak. Jelen volt a sportkör főtitkára, Pintér Béla sporttárs is. Az értekezlet napirendién szerepelt a vezetőség újjáválasztása is. A megjelentek a következő sporttársakat választották az egyes tisztségekre. — Szak- nazttivvezető Demecs Béla, intéző: B. Nagy Pál, gazdasági vezető: Kiss András, szertáros: Póta Iván. Ismerjük az új vezetőség tagjait, tudjuk róluk, hogy valamennyien lelkes fiatalok, kiknek munkája nyomán a szakosztályi élet bizonyára tovább fejlődik majd. Azzal, hogy a feladatok elvégzését reszortokra bontották, a sok időt és fáradtságot igénylő munkából eev-egy személyre nem sok jut, így könnyen el tudják látni. Az új vezetőség munkájához ezúton is sok sikert kívánunk. Mat negyeddöntő a vízilabda Magyar, Népköztársasági Kupában Ma este 18 órai kezdettel a Szolnoki Dózsa vízilabda csa- r • Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzést játszik Bu- <i. pesten a sportuszodában az Újpesti Dózsa ellen. A sorsolás Szeszélyessége miatt már a negyeddöntőben szembekerül egymással a két régi vetélytárs. A többi élvonalbeli csapat aránylag kisebb képességű ellenfelekkel játszik. A szolnoki együttes nem a legjobb előjelekkel készült a mérkőzésre. Kanizsa sérülése ugyanis még nem jött rendbe. Igaz, operálni nem kellett, de nem edzett és így- valószínűleg nem is vállalja a játékot. Nem volt kielégítő a kétka- pus edzések száma sem. •— Számottevő ellenfelekkel mindössze két alkalommal sikerült játszaniok, egyszer a Vasas, egyszer pedig a Bp. Honvéd ellen a fővárosban. A mérkőzés során cserejátékosként szóhoz jut Szegedi a kapuban, Kelemen és Hegmann, valamint az ifjúsági Urbán. FELHÍVÁS! Értesítjük az esetleges érdekelteket, hogy a Jászfény- szarui Községi Tanács kezelésében lévő malom 1960. december 31-ével leállításra kerül. Ezúton hívja fel a tanács a figyelmet arra, hogy akinek a malommal szemben bármilyen követelése áll fenn, 1960. december 31- ig a tanácsnál érvényesítse, mert későbbi igényeket a községi tanács nem vesz figyelembe. Ma: NB l-es női kosárlabda mérkőzés Szolnokon A Szolnoki Vörös Meteor NB I-es kosárlabda csapata a Székesfehérvári Vasas elleni bajnoki mérkőzését ma játssza le. A találkozóra a Vásárhelyi Pál Közgazdasági Technikum tornatermében 19 órakor kerül sor. A székesfehérvári együttes jó játékerőt képvisel, amit bizonyít az is, hogy az előkelő negyedik helyen állnak. Az utóbbi mérkőzéseken a Meteor lányok is felfelé Ívelő formát mutattak. így a két csapat találkozóján Izgalmas, jó játékra van kilátás annál is inkább, mivel a szolnokiaknak minden pontra szükségük van, hogy elkerüljenek a kiesési zónából. Előmérkőzést játszik 17.30 órakor a Szolnoki Vörös Meteor és a Szolnoki Olajbányász férfi csapata. E találkozón dől el a megyei bajnokság férfi csoportjában az őszi elsőség kérdése. Éppen ezért itt is nagy küzdelemre van kilátás. Járási labdarúgó válogatott mérkőzés A Szolnok Járási Testnevelési és Sport Tanács Labdarúgó Szövetsége vasárnap válogatott mérkőzést rendez Rákóczifal- ván. A járás két válogatottja találkozik egymással. Az egyik csapat Rákóczifalva—Martfű, a másik Szajol és Tószeg együtteseire épül. De szinte a járás valamennyi labdarúgó szakosztálya képviselve van a két csapatban. Csak a járási bajnokságban résztvevő együttesek játékosait vették figyelembe a válogatásnál. A Játékosok vasárnap délelőtt 12 órakor a Tisza-szálló elől utaznak Rákóczifalvára. A mérkőzésre 13 órakor kerül sor. ............................ HI RDETMÉNY! Felhívjuk az utazóközönség figyelmét arra, hogy december 12-től Jászberényből Jászjákóhalma — Jászapáti — Heves — Tiszafüred útvonalon Debrecenbe autóbusz közlekedik rendszeres és közvetlen járatokban. — Menetrendi felvilágosítást készséggel ad az 54. sz. Autóközlekedési Vállalat, Jászberény. ^APRÓHIRDETÉS EK} HAGYOMÁNYOS nagy karácsonyfa vásár a szolnoki fmsz halászcsárda kert helyiségében. Szolnok, Kossuth tér. S db síremlék eladó, (fehér márvány, fekete és szürke műkő). Érdeklődni: a temetőgondnoknál, Szolnok. KELETMAGY ARORSZAGI Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat szolnoki lerakata az évvégi leltártjzást december 23—31-ig tartja. Ez idő alatt az árukiadás és göngyöleg átvétel szünetel. A VÁROSI Tanács VB Ipari Csoportja keres ipari vállalathoz mérlegképes, gyakorlattal rendelkező főkönyvelőt. — Fizetés: megállapodás szerint. Jelentkezni lehet a Városi Tanács VB Ipari Csoportjánál minden nap 8-2- ig. _____ NA GY üzemi gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt és technikust vesz fel a Szolnok megyei Téglagyári Egyesülés. Mezőtúr. Beloiannisz u. 1—». írásbeli ajánlatok és életrajzok szükségesek. FERFIBUNDA kifogástalan medvebőrbéléssel olcsón eladó. — Szolnok, Kassai út 9. VIDÉKI háztartásba középkorú gyermektelen nőt keresek. Címeket: „Komoly” jeligére a szolnoki Hirdetőbe. 1 db Neo-Perpetuum és 1 db fűrészporos kályha eladó. Szolnok, Jósika u. 1. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás családi ház olcsón eladó. — Cim a szolnoki hirdetőben. TURKEVEI Vegyesipari KTSZ képesített könyvelőt keres azonnali felvétel mellett főkönyvelői beosztásba. Fizetési feltételek besorolás szerint. Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen. Túrkeve, Május 1. u. 13. FEGYVERNEK Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága felvételre keres gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. — Fizetés a im/i9B0.(l2l MÜ.M. számú utaslszlnen. A TISZAFÜREDI Vegyesipari KTSZ képesített könyvelőt keres főkönyvelői beosztásba. Legalább 3 éves KTSZ könyvelői gyakorlattal. (Lakást-nem biztosítunk). Jelentkezni lehet levélben, vagy személyesen Tiszafüred, Somogyi Béla út 54. szám alatti irodahelyiségben. Felvétel esetén útiköltséget térítünk 2 SZOBA összkomfortos ház azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok, Ady E. u. 20. Megtekinthető este 5 órától. Ugyanott egy prima állapotban lévő zöld Pannónia is eladó. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, illetve nagyapánk, Bottyán József temetésén részt- vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Szolnok BEKÖLTÖZHETŐ kertes családi ház és egy 125-ös Csepel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kertváros. Szövetkezeti udvar. ELCSERÉLNEM kétszobás összkomfortos földszintes házfelügyelői lakásomat belterületi hasonlóért. Szolnok, Ságvárl krt. H. ép. JAWA robogó eladó, Szolnok, Somogyi Béla út 4. fsz. KÉSZÜLJÖN FEL TÉLIRE! VÁSÁROLJON IDEJÉBEN! Divatos cseh férfi félcipő minden színben bőrtalppal 340.— 350.— Ft. Alkalmi fekete velour kőrömcipő 94.— forint. KÍMÉLJE LÁBBELIJÉT! Vegyen: zippzáras alacsonysarkú gumicsizmát 90.— forint, férfi hócipőt 90.— forint, férfi sárcipőt 40.— forint. Beszerezhetők a megye állami és szövetkezeti szak- üzleteiben és kijelölt boltjaiban. Felhívás A rákóczifalvi községi malom 1960. december 1-ével működését megszüntette és felszámolás alatt van. A malommal szembeni esetleges követeléseket mind a közü- letek, mind a magánosok írásban nyújtsák be 1960. december 15-ig a Rákóczifal- vai Községi Tanács Végrehajtó Bizottságának. — KÉZIMUNKA KIÁLLÍTÁS nyílik a szolnoki Járműjavítóban december 14-én. A bemutatásra kerülő kézimunkákat az üzem nőbizottságának tagjai készítették. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiniiiir — JÁSZAPÁTIBAN befejeződött az új fürdőhöz ve zető egy kilométer hosszúságú portalanított műút építé se. A létesítményre a községfejlesztési alapból 1 millió forintot fordítottak. Köszönetnyilvánítás A Tárház dolgozóinak és f mindazoknak, akik felejt- i) hetetlen drága gyermekünk fi temetésén résztvettek és ez- ,! által fájdalmunkat enyhí- ’ tették. Kozma család ! Szolnok Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanáccs lapja Felelős szerkesztő] Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Irodaház, L emelet. Telefon: 20—98, 23—20, 20—69. Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. 3. Telefon: 20—94. A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dija: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1960. december 9. — 4414 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor RÁDIÓ- és tde.vízl& MŰSOR December 12—18-ig: Állandó műsorszámok: KOSSUTH RADIO: 4.ÍS: Rákóczi Induló. — 4.39: Hírek. MS- Járásjelentés. — 4.35—7.59-ig: Vidáman — frissenl Zenés műsor. — Közben: 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek. Idöjárásjelentés. — 6.20: Pillanatfelvétel. — — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 7.10: Oj könyvek. — 7.25: A budapesti színházak, mozik és hangversenytermek műsora. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00: Műsorismertetés. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. — 11.59: Pontos időjelzés. — 12.00: Déli barangszó. — Hírek. Időjárásjelentés. — 14.59: Időjelzés. — 15.00: Hírek. — 16.08: Időjárásjelentés. — 16.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. —20.00: Es« krónika. Időj&rásje- lentés. — 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. Időjárásjelentés. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.30c Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO: 5.00—8.oo-ig: Reggeli zene. — Közben: 8.30: Színházak, tárlatok, és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 19.08: Hírek. Idfijárásjelentés. — *1.80: Hírek. — *3.00: Hírek. Időjárásjelenté«. — 25.16: Műsorzárás. Hétfő, december 12. KOSSUTH RADIO: 8.10: Könnyűzene. — 9.00: óvodások műsora. — 9.20: Téli órák — hasznos mulatságok. — 12.10: Operarészletek. — 13.00: Feltört ugar. Regényrészlet. — 13.20: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 13.55: Napirenden... — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Úttörő-híradó. — 15.30: Daltanulás. 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.15: Tánczene. — 17.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.00: Zenés ajándékműsor a Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára műszaki vezetőinek. — 18.45: Egy határozat nyomában. — 19.00: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 20.30: Amerikai Elektra. Rádiódráma. — 22.15: Operettest. — 23.15: Zongoraművek. — 0.10: Szerenád a tengeren. PETŐFI RÁDIÖ: 14.15: Népi zene. — 14.40: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Tánczene. — 16.05: A világ minden tájáról. — 16.15: Operarészletek. — 16.45: A Simeon-ház. Regényismertetés. — 17.00: Polkák. — 17.15: Riportműsor. — 17.30: Székács János és Várko- nyi Péter hangversenye a stúdióból. — 18.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.25: Kórusok. — — 18.40: Hangszerszólók. — 19.05: Tanuljunk könnyen, gyorsan, magyarul. — 19.25: Mezei csokor. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Weber-müvek. — 21.05: Táncdalok. — 21.40: Debrecen írói között. — 22.00: Kantátahangverseny. Kedd, december 13. KOSSUTH RÁDIÖ: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: Kórusok. — 9.40: Tánczene. — 10.10: Lányok, asszonyok. — 10.30: LJatosinszkij: n. trió. — 11.00: Tanuljunk könynyen, gyorsan magyarul. 11.20: Évszakok könnyű zenében. — 12.10: Operettrészletek. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.20: Dallal, tánccal a világ körül. — 13.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14.00: A Román Rádió énekkara énekel. — 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.10: Egy falu — egy nóta. — 15.30: Élőszóval — muzsikával. — 17.45: Loyola rendje Ázsiában. Előadás. — 18.00: Négy ária, négy híres baritonista. — 18.20: Levélféle Móricz Zsigmondhoz. Ady Endre verse. — 18.27: Magyar nótaest. — 19.05: A Rádió ipari rovata jelenti. — 19.25: Haydn. D-dur szimfónia. — 20.30: Lóth és a többiek ... Régi sanzonok. — 21.15: Eszmék és hősök. — 22.15: Mai szemmel... — 22.25: Schubert: A házi háború. Egy- felvonásos opera. — 23.20: Köny- nyűzene. — 0.10: Csárdások. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Fúvószene. — 14.45: A gyémánt • technikában. Előadás. — 15.00: Kórusok. — 15.15: A tulipán. Elbeszélés. — 15.25: Operarészletek. — 16.05: Beszélgetés a zenéről. — 16.55: Népdalok. — 17.15: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.25: Kamara- zenekari muzsika. 18.05: Köny- nyüzene. — 18.30: Rádióegyetem. — 19.05: Részletek Kemény daljátékából. — 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Nyilvános hangverseny a stúdióban. — 20.45: Gyermeknevelés. 21.50: Tánczene. Szerda, december 14. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Népi zene. — 8.40: József Attila verseiből. — 8.45: Fúvósindulók. — 9.00: Rádióegyetem. — 9.30: Kérész Nóra énekel, Jakuts Éva zongorázik. — 10.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 10.30: Napirenden. — 10.35: Szórakoztató hangszerszólók. 10.45: Szívesen hallgattuk. Részletek Johann Strau3s operettjéből. 12.10: Könnyűzene. — 13.00: Feltört ugar. Regény. — 13.20: Operakórusok.— 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Mindenki kedvére. — 15.10: Ifjúsági rádiójáték. — 15.55: Tánczene. 16.30: A barátság hullámhosszán. — 16.40: Kodály kórusok. — 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.50: Gondolat. — 18.30: Operarészlet. — 19.05: Munkásklub. — 19.25: Népdalcsokor. — 20.30: Tánciskola kezdőknek és haladóknak. — 21.05: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 22.15: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. — 23.10: Nóti Károly Jelenete. — 23.25: Színes népi muzsika. — , 0.10: Novák: Erolca szonáta. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Kamarazene. — 14.40: Orosz nyelvlecke. — 15.00: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 16.05: Verseskötet. Darázs Endre verseiből. — 16.20: Operarészletek. — 16.40: Népi zene. — 17.10: A zenei romantika története. 18.05: Tánczene. — 18.30: Régi városok — haldani emberek. — 19.05: Téli órák — hasznos mulatságok. — 21.35: Sporthíradó. — 21.50: Operarészletek. Csütörtök: december 15. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Daljátékok zenéjéből. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Mesélő városok: Prága. — Az Ifjúsági Rádió műsora. — 9.40: Jacqueline Francois énekel. — 10.10: Zenés ajándékműsor a Pécsi Igazgatóság vasutas dolgozóinak. — 11.00: Régi városok hajdani emberek. — 11.30: Operarészlet. — 12.10: Glazunov: Hangversenykeringő. — 12.20: Magyar nóták. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.20: Zenekari muzsika. 13.50: Ezüst mese. A Gyermekrádió műsora. 14.00: Zerkovitz—Martiny: Fantázia régi melódiákra. — 14.30: A korszerű üzemvezetés. — 14.40: i Hándel: Két szonáta. — 16.10: A Gyermekrádio énekszakköre. — 15.30: Az Ifjúsági Rádió riportműsora. — 15.50: Egy falu — egy nóta. 17J.5: Egy falu — egy nóta. — 17.15: Ismeretterjesztő előadás. — 17.30: Osváth Júlia énekel. — 17.50: Lányok, asszonyok. — 18.05: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.35: Ifjú Figyelő. — 18.55: Amerikai Elektra. Rádió- dráma. — 21.35: Népi zene. , — 22.15: Zenekari hangverseny. — 23.30: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Eileen Farrel operaáriákat énekel. 14.40: Radnóti Miklós két verse. — 14.45: Szovjet népek zenéjéből. — 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.20: Operettrészletek. — 16.05: Farkasok közt védtelen. Bruno Apitz regénye. — 16.35: A XVI. század kórcszenéjéből. —■ 16.50: 1000 szó oroszul. — 17.00: A VI- lágifjúsági Találkozók dalaiból. — 17.20: Népi zene. — 18.05: Lágymányosi ásatások. — 18.25: Heti hangversenykalauz. 19.05: Tánczene. — 19.35: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Chopin-zongoraművek. — 20.20: Nyomelemek a növényvilágban. — 20.30: Élőszóval — muzsikával. Péntek, december 16. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: A KISZ I. kongresszusa tiszteletére. — 8.20: Fúvószene a Rémet Rádió műsorából. — 8.40: Operarészletek. — 9.00: Az első magyar gyárkéménytől a futószalagig. — 9.15: Népi zene. — 9.50: Francois Villon verseiből. — 10.10: Hangszerszőlők. — 10.30: Napirenden. 10.35: Seny- nyei Vera és Rádal Imre énekel. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Gyári sziréna. — 11.15: Zenekari muzsika. 12.10: Tátlc- melódiák, — 13.00: Feltört ugar. | Regényrészlet. — 13.20: Angot asszony lánya. — Operettrészlet. — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.00: Romantikus kórusok. 14.15: Érj utói, ha tudszl Rejtvényjáték. — 14.35: Népszerű operarészletek. — 15.10: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 15.30: Beszélgetés külföldön járt fiatalokkal. — 15.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Pipafüstben. — 16.45: A Budapesti László Kórház Énekkara énekel. 17.15: Rádióiskola. — 18.15: Közvetítés a Kisz-kongresszusról. — 19.00: Közvetítés az Erkel Színházból. Giuseppe dl Stefano vendégfelléptével: Puccini: Bohémélet. — 19.50: Giuseppe dl Stefanóval beszélget Petress István. 20.25: Láttuk, hallottuk... — 21.15: Leonyid Martinov versei. — 20.30: Verbunkosok. — 23.10: Babérlevél. Elbeszélés. — 23.20: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Oláh Kálmán népizenekara játszik. — 14.40: Madách és az ember tragédiája. Előadás, — 15.50: Egy hasznos értekezlet után. — lff.05: Operarészletek. — 16.50: 1000 szó németül. — 17.00: Tánczene. — 17.30: A Rádió ipari rovata jelenti. — 17.45: Köny- nyűzene. 13.05: Operettmuzsika. — 19.05: Falurádió. — 19.25: Népi zene. — 20.30: Gitármuzsika. — 21.05: Tánczene. — 21.55: A Magyar Acélárugyár Kulturális életéről. — 22.10: Zenekari muzsika. Szombat, december 17. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operarészletek. — 8.40: Lányok, asszonyok. — 9.00: Bemutatjuk a Budapesti Koncert Fúvószenekar új felvételeit. — 9.20: Két kórusmű. — 9.30: Szabó-család. « 10.10: Suttog a fenyves... Az óvodások műsora. — 10.30: Operettkettősök. 10.55: Rádióiskola. — 12.10: Népi muzsika délidőben. — 12.60: Mit olvassunk? — 13.05: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Mozart: Változatok Gluck témájára. — 14.15: Az eklektika. Az Ifjúsági Rádió képzőművészeti előadása. — 14.35: Négy ária, négy híres baritonista. — 15.iá: Előszóval — muzsikával. 17.45: Közvetítés a KlSZ-kongresszusá- ról. — 18.45: Zenekari muzsika. — 19.05: A Szabó-család. — 19.35: Bartők-zongoramüvek. — 20.30: Hamlet a mellényzsebben. — 21.45: Zenei műsor, a 22.20: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Népszerű lemezeinkből. — 14.55: Autósok és motorosók öt perce. — 15.00: Operakalauz. Verdi: Falstaff. — 16.05: Egy szélhámos vallomása. Rádiójá- ték. — 17.30: Sopronyi Mária és Tokaji András hangversenye a stúdióból. — 18.05: Népi zene. — 18.45: Ismeretterjesztő előadás. — 19.05: Tánczene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Bregenzi Ünnepi Játékok 1960. — 21.35: Gondolatok filmekről. — 22.45: A szép Juhászné. Anekdoták. Vasárnap, december 18. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Téli örömök. — Könnyűzene. — 8.55: A Gyermekrádió és a Pajtás vidám délelőtti ét közvetítjük a MOM kultúrházá- ból. — 9.45: Édes anyanyelvűnk. — 9.50: Mondd meg, hogy Imádom a pesti nőket. Operettrészletek. — 10.50: Táskarádió, Budapest! — 11.15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának nyilvános hangversenye a stúdióból. — 12.55: Hétvégi jegyzetek. — 13.05: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.40: Van új a Nap alatt. — 14.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 14.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. — 15.00: A hét műsorából. — 15.45c Szuha- kálló 1957—1960. Riport. — 16.00: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 16.35: Uj Zenei Újság. — 17.10: A szókimondó asszonyság. — 17.45: Kincses Kalendárium. — 18.45: Psota Irén énekel. — 19.00: Közvetítés a KISZ- kongresszusáról. — 19.20: Bemutatjuk Mario del Monaco operaénekest. — 20.10: Szemtől — szembe. Balia Anna írása. — 20.20: Népdalest. — 21.00: Vasárnapi melléklet. A Garabonciás diák kalandjai. — 22.25: Mahler: Dal a földről. — 23.26: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: Evangélikus egyház félórája. — 8.30: Orgona-művek. — 9.00: Szórakoztató zene. — 9.40: Mit hallunk a jövő héten? — 10.00: Kodály-kórusok. — 11.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 12.45: Séta az Allatkertben. — 12.55: Müvészlemezek. -e 14.15: All Khodzsa és a bölcs kisfiú. Mesejáték. — 14.55: Hanglemez MK. — 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáróL — 15.15: Az Operaszerkesztő postájából. — 16.25: Devecseri Gábor: Görögországi versek. — 16.35: Népi zene. — 17.00: A Lipcsei Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 19.00: Népi zene. 19.20: Miért lettem idegenvezető? Szatírák. — 20.00: Filmzene. — 20.25: A természet naptára: december. — 20.45: Híres előadóművészek, Szigeti József. — 21.45: Tánczene. — 22.25: Lee Annácska. A. E. Poe verse. —■ 22,30: Népdalok. A TELEVÍZIÓ műsora Kedd, december 13. 18.00: 1. Beszélgetés K1SZkongresszusi küldöttekkel. 2. Tudományos eseménynaptár. 3. Szánkó. Magyar kisfilm. 18.50: TV-hlradó. — 19.05: Róma nyílt város. (18 éven aluliaknak nem ajánljuk.) Szerda, december 14. 19.00: Emberek a púit előtt és mögött. Csehszlovák kisfilm. — 19.25: A TV ezüstkalászos előadásai. — 20.00: Hétköznapi tanácsok. — 20.10: Csodagyerekek. Magyarul beszélő nyugatnémet film. — 21.40: Játék és pedagc- gia. Csütörtök, december 15. 18.00: Karácsonyi vásár. 18.30- Zenekedvelő gyerekek klubja. — 19.15: A jövő hét műsora, műsorismertetés. — 19.20: TVhlradó. — 19.35: Tokió. Dezséry László képes útibeszámolója. — 20.00: Giuseppe di Stefano énekel. — 20.20: Apák és fiúk. Szovjet film. (14 éven aluliaknak nem ajánljuk.) Szombat, december 17. 17.45: Közvetítés a KlSZ-kong- resszusról. — 19.00: TV-hlradó. — 19.15: Hétről hétre. — 19.25: Párizsi percek. Kisfilm. 19.50: Idegen utcában. TV-]áték. A szereposztásból: Ruttkai Éva, Pálos György stb. Kb. 20.40: Vidám percek. — 21.00: Szórakoztató műsor. Vasárnap, december 18. 10.00: Ifjúsági filmmatiné: 1. 51. sz. Magyar Híradó. 2. Terülj, asztalkám. Magyar kisfilm. 3. A két szeleburdi. Magyarul beszélő NDK játékfilm. — 16.00: Újpesti Dózsa—Leoben nemzetközi jégkorongmérkőzés a Millenáris sporttelepről. 18.00: Az első esztendő. Közvetítés Do- moszlóról. — 19.00: Előújság. — — 19.50: Vasárnapi vers. Majd: Elloptak egy villamost. Olasz film. IPARI ES KERESKEDELMI ADÁS Kedd, szerda, csütörtök és péntek 13.00—17.00-ig, szombaton 10.00-től 14.00-ig. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.)