Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-20 / 299. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLA 1960. december 20. Röplabda villámtorna A Békés megye) TST az első KISZ kongresszus tiszteletére vasárnap Gyula, Békéscsaba, Mezőhegyes, Szolnok részvételé­vel — röplabda villámtomát rendezett Békéscsabán. Váro­sunkat a Jóképességű játéko­sokkal rendelkező Dózsa képvi­selte. A vlllámtomán az első he­lyet — minden mérkőzését meg­nyerve — a Szolnoki Dózsa sze­rezte meg. Elért eredményükért és mezőnybeli kiemelkedő Játé­kukért egy szép serleget kap­tak. A csapat minden tagja Jó játékkal örvendeztette meg a röplabdasport szép számban megjelent híveit. Kiemelkedő játékért dicséret illeti meg Fo­géi, Dobos, és Csordás sporttár­sakat. A vlllámtomán 2 .helyen Gyu­la, 3. Mezőhegyes, 4. Békéscsa­ba végzett Tanácskozott az MTST kibővített ülése A megyei tanács vb-termében tartotta tanácskozását a Megyel TST kibővített ülése, az elnökség nevében Ho^áto András elvtárs üdvözölte a meglelem TST-tagokat Krizsán József sporttársat, a Magyar Testnevelési és Sport Tanács íS9Tüéó’ A?dríf*i í?2sei ^vtársat» a Magyar Testnevelési és Sport Tanács tagját, Borsányi János és Nádas József elvtársa- kat, az MspsiP megyei pártbizottság tagjait, valamint Mester József elvtársat, a Magyar Testnevelési és Sport Tanács tagját, a Szabolcs-Szatmár megyei TST elnökét. Ezután javaslatot tett a napirendi pontokra, melyet az ülés elfogadott, majd felkérte Závodszky Sándor elvtársat, a megyei TST elnökét a beszá­moló megtartására. ZÁVODSZKY elvtárs beszélt a megye testnevelési és sportmoz­galmának 1960-ban végzett mun­kájáról. Hangsúlyozta, hogy az 196«. évi munkát az MSZMP testnevelési téziseinek szellemé­ben elkészült munkaprogram szerint hajtották végre. —• így megyénkben komoly eredmények születtek és meg­erősödött a sportmozgalom de­mokratizmusa is — mondotta. — A TST-k. a szakszervezetek, a KISZ szervezetek, az MHS szer­veinek élénkülő tevékenysége folytán egyre inkább az adott terület Irányítóivá, vezetőivé váltak. Ennek eredményeként a testnevelési és sportmozgalom szervezetileg is megszilárdult, egységesebb lett, és a vezetés módszereinél is javulás tapasz­talható. így az ifjúság és a fel­nőttek nagyobb tömegei vettek részt a sportolásban. A tömeg­sportolási igényeit kiszélesítése érdekében szervezett különböző vefsenyeken, bajnokságokon a résztvevők száma elérte az 50 ezret. Ezek közül kiemelkedik azt olimpia Jegyében szervezet jelvényszerző versenyek sikere. Megyénkben közel 12 ezer fő tett eleget az előirt próbáknak. Növelte megyénk ifjúságának sportolási lehetőségeit a „Béke és Barátság” Ifjúsági sportünne­pélyek megszervezése. Kilenc helyen mintegy 7500 résztvevő­vel megrendezett versenyek al­kalmával újabb ezrekben mé­lyült el a béke és barátság gondolata, a sport szeretető, Fokozódott a falusi spartakiá- dok Iránti érdeklődés Is. 1960- ban 17 ezren vettek részt a ver­senyeken. Ötvennyolc község­ben rendeztek falusi spartakiá- dot. Sportmozgalmunkban a párt testnevelési téziseinek szellemé­ben mindjobban előtérbe kerül az erkölcsi-politikai nevelőmun­ka. örvendetes, hogy sportveze­tőink és sportszervezeteink Is feladatuknak tekintik már az ifjúság fizikai felkészítése mel­lett azok szellemi és eszmei ne­velését is. KEDVEZŐ fejlődés Indult meg az iskolai testnevelésben Is. A megyei Diák Sportanács és az oktatási szervek támoga­tása nyomán sikerült szélesíteni a sportolás alapjait és a sport iránti érdeklődés felkeltésével bevonni a tanulóifjúság széle­sebb rétegét. Az általános Isko­lák és a 6—14 éves tanulók spor­tolásának megszervezésére a kö­zelmúltban létrehozott Általános Iskolai Sporttanács eredménye­sen kezdte meg működését. Jelentős fejlődésnek számit a megfelelő szervezeti keretben foglalt egységes tematika alap­iára helyezett tervszerű szak­képzés és továbbképzés beindí­tása. Az edző- és sportvezető­képző intézet keretén belül me­gyénkből 1960-ban huszonkét fő végezte el a középfokú- és tizen­öt fő az alapfokú sportvezetői anfolyamot. Ugyancsak huszon­két főt beiskoláztunk segédok­tatói tanfolyamra, akik október­ben kezdték meg a tanulást. A megyén belüli szervezett tanfo­lyamainkon tizennégy községi sportvezetőt, tizennyolc atlétikai, huszonhat kézilabda, ötvenhat labdarúgó versenybírót, illetve alapfokú edzőt képeztünk ki. A továbbiakban beszélt Zá­vodszky elvtárs arról, hogy 1960-ban előrehaladás mutatko­zik a járási és városi sportszö­vetségek megszilárdításában. — Megjegyezte azonban, hogy itt még akad bőven tennivaló. Töb­bek között problémát okoz a Szolnok járási sportszövetség létrehozása. Nem megnyugtató a helyzet a sportszövetségek mű­ködésénél a kunhegyes!, tisza­füredi járásban, valamint Kar­cag városban. Ez a hiányosság természetesen a TST-k irányitó- és ellenőrző tevékenységének hiányára vezethető vissza. SPORTEGYESÜLETEINK jelentős része még nem mindig ! látja helyesen a sport tömeges- ' ségét. Pedig tudhatnák, hogy a sportolók létszámának növelését a sport színvonalának emelke­désén, az élénk és megfelelően működő szakosztályi munkán keresztül érhetik eL A továbbiakban Závodszky elv­társ áttért az 1961. évi sportfel­adatokra. Hangsúlyozta, hogy az 196l-es esztendő feladatainak Is fő Irányát az MSZMP testneve­lési tézisei és a Magyar Testne­velés és Sport ötéves fejlesztési irányelve szabja meg. Ezek a tézisek az egész tevékenységben általános főieladatként kezelen­dők. Az ötéves terv első évében különösen a káderek képzését, nevelését kell döntőnek tekin­teni. Itt kell figyelembe venni a létszám növekedésére vonatkozó célkitűzéseket, melynek segítője a „Kilián” testnevelési mozga­lom szervezése. Megyénk min­den sportszervezetének feladata, hogy a „Kilián’! testnevelési mozgalom követelményeinek megfelelően állítsa össze saját sportolási programját. Beszélt továbbá Závodszky elvtárs a szervezeti munka fel­adatairól, a falusi sport megerő­sítéséről, a sportkörök anyagi források és alapok ésszerű, cél­szerű felhasználásáról. Az Isko­lai testnevelési és sportmunka feladatairól, az agitációs és pro­pagandamunka továbbviteléről, majd Így fejezte be beszámoló­ját: Az elnökség kéri a megje­lent elvtársakat és sporttársa­kat, hogy a megyei TST elnök­ségének programját egészítsék ki és a jövő évi munkából min­denki vegye ki a részét erejéhez mérten. A BESZÁMOLD feletti vitá­ban többek között Andrási Jó­zsef, a jászberényi TST elnöke beszélt a sportkörök nevelésé­nél fennálló hiányosságokról és megoldandó feladatokról. Hang­súlyozta, hogy a hibák egyik oka az, hogy a sportköri veze­tők elnézőek és látszat-határo­zatokkal intézkednek a fegyél- mezetlenkedők és a szocialista erkölcs ellen vétő sportolókkal szemben. Majd a falusi termelő­szövetkezeti sportmozgalom fej­lesztésével foglalkozott. Borsányi János elvtárs hozzá­szólásában egyetértett a beszá­molóban felsorolt eredmények­kel és utalt arra, hogy 1961-ben akkor tudunk előbbre lépni, ha következetesek vagyunk a ren­delkezések végrehajtásában. A felfedett hiányosságokat alapos harccal kell megszüntetni. Ezzel kapcsolatosan bírálatot mon­dott a megyei TST felé és hely­telennek tartja egyes vállalati vezetők, igazgatók azon tényke­dését, hogy jogtalan előnyökhöz juttatnak egyes sportolókat. — Hangsúlyozta, hogy ezen a jövő­ben határozottan. megalkuvás nélkül változtatni kell. Az egész­séges sportszellem kialakulása csakis a Magyar Szocialista Munkáspárt sporttézisei alapján lehetséges, — mondotta. A to­vábbiakban a hozzászólók be­széltek a propaganda-munka fontosságáról, stb. Végezetül Mester József elv­társ, a Szabolcs-Szatmár megyei küldöttség nevében üdvözölte a tanácskozást, s elmondotta, hogy ők tanulni jöttek ide, ami­ben nem is csalatkoztak. Ezután Závodszky elvtárs vá­laszolt a hozzászólásokra és em­lékplakettal jutalmazta a me­gyei TST elnöksége nevében a kiváló munkát végző sportveze­tőket. A Szolnoki Dózsa úszószakosztálya — az évi eredmények tükrében A Szolnoki Dózsa úszószakosz­tálya eredményesen zárja az idei esztendőt. Mint már arról lapunkban egy ízben beszámol­tunk, a Dózsánál ez évben szép úszóélet bontakozott ki. Szarvas András úszóedző vezetésével 45 fiú és 15 leány látogatta rend­szeresen az edzéseket, és jártak az ország különböző városaiba úszóversenyekre. A, kezdet nem volt könnyű. Az elmúlt évben alig 20 fő volt a szakosztály létszáma és azok­nak Is csak fele járt az edzé­sekre rendszertelenül. Rosszul kezdődött az idei év Is. A téli tornatermi edzésekre, valamint később az uszodába még min­dig kevesen jártak. — Szarvas Andrásnak jó szervező és meg­győző munkával sikerült az is­kolákból a szülők beleegyezésé­vel mintegy 70 főt toborozni, akikkel aztán meg lehetett kez­deni az alapos felkészülést. Saj­nos, előítéletekkel is meg kellett küzdeni, mert sok szülő nem jó szemmel nézte a lányok társa­ságát a fiúkkal. Tavasszal aztán sikerült egy, fegyelmezett, jó szellemű kö­zösséget kialakítani. Reggel és este korszerű edzéseket folytat­va a tavasz folyamán megkez­dődhettek a versenyek. Az elért eredmények minden­nél fényesebben beszélnek. Ha az elnökség elé terjesztett be­számoló statisztikáját vizsgál­juk, megállapíthatjuk, hogy eredményekben bővelkedő, si­kerekben gazdag évet hagynak maguk mögött. Ez évben 20 versenyen Indul­tak, ebből 13 országos, 2 megyei, 3 gyermek, újonc és serdülő se­regszemle, 2 pedig házi jellegű volt. A 20 versenyen 119 első, 88 második és 70 harmadik helyet értek el. A tavalyi 342 ponttal szemben ezidén 1324 pontot sze­reztek a MUSz által előírt táblá­zat szerint. Érdekes, hogy a lá­nyok 692 pontjával szemben a fiúk csak 632 pontot gyűjtöttek. A legeredményesebb versenyző­nek az újonc számban Induló Deés Agnes bizonyult 290 pont­jával. Utáná az Ifjúsági Mészá­ros Jusztina következik 110, az ugyancsak ifjúsági Urbán Lajos 94, az újonc Besze Judit és az újonc Halász Géza 67 ponttal. A felnőtteknél még mindig Kani­zsa Tivadar vezet 65 pontjával, igaz, hogy csak egy versenyen Indult. Ot versenyző másod-, huszonegy pedig harmadosztá­lyú minősítést ért el. Az idő­eredmények közül kiemelkedik Deés Agnes 50 m mellúszással 43.8 mp, 100 m mellúszással 1:32.8 p. Halász Géza 50 m mell­úszással 41.2 mp, Urbán Laj09 200 m mellúszással elért 2:58,3 p-es Ideje. Örvendetes, hogy a vezetőség a legmesszebbmenőkig megadott minden anyagi támogatást az edzésekre és a versenyekre. Csupán a fegyelmezés terén kellene még több segítséget nyújtani az edzőnek, mert saj­nos, egy versenyzőnél előfordult az edzésekre való rendszertelen járás, fegyelmezetlen magatar­tás. ami rossz hatással volt ver­senyzőtársaira. Igen Jó a kap­csolat a szülőkkel is. Szarvas András szülői értekezleten is­mertette a szakosztály munká­ját, elképzeléseit. A jövő tervei: javítani az ed­zések minőségén, fokozni a megterhelést, 8—10 éves fiatalo­kat toborozni, a tömegesítéssel felkutatni a tehetségeket. Isko­lákból osztályok lehívása az uszodába, hogy onnan kiemel­jék a tehetségesnek Ígérkező fiatalokat. A vezetőség tovább­ra is biztosítani tudja a feltéte­leket. Kérdés csupán az volna, hogy a felszerelést még jobban ki kellene egészíteni és az öl­tözködés sincs teljes mértékben megoldva a Damjanich uszodá­ban. Es az örökös szolnoki vizes téma: Jó lenne már végre meg­tudni, hogy mikor készül el a fedettuszoda. A fenti adatok önmagukért beszélnek. Fiatal szakosztály, fiatal edző. Mindannyian tele munkakedvvel, tervekkel. A megkezdett út helyes irányba vezeti az egyesület úszópsortját. És ahogy Szarvas András lel­kes, odaadó munkáját ismerjük, jövőre még eredményesebb, gazdagabb esztendőről számol­hatunk be. De beszámolónk nem lenne teljes, ha nem emlékez­nénk meg az úszók intézőjének, Kéri Barnának áldozatkész, fá­radságos munkájáról is. — pataki — Értesítés Értesítjük ügyfeleinket, hogy 1960. december hó 19 napjától kezdődően egy­számlánkat nem az 528-as MNB fiók, hanem az 527-es MNB fiók vezeti. Ettől az időponttól kezdődően tehát vállalatunkkal szemben je­lentkező megbízásaikon az 527-es MNB fiók jelzőszámot szíveskedjenek feltüntetni. Szolnok-Heves megyei Állatforgalmi V. Szolnok 4 Szolnok városi röplabda kupa mérkőzés vasárnapi eredményei A városi röplabda szövetség által kiirt kupa mérkőzéseinek , , ....... vasárnapi eredményei: !• Kórház 3 108:a6 4 Kórház—Patyolat 62:12 (39:10), Járműjavító — Helyiipari Vasas 36:20 (13:12), Kórház — Fűtőház 30:11 (23:5), Járműjavító—Kórház 33:16 (13:10). A táblázat a következő: 1. Kórház 2. Járműjavító 2 3. Helylip. Vasas 1 4. Patyolat 1 5. Fűtőház I —A SZIGLIGETI Színház mai műsora (20-án) a „VÁN- DORÉVEK”. 89:36 20:36 12:62 11:30 Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei ranáccs lapja Felelős szerkesztő: Varga Jőzset Szerkesztőség: Szolnok, irodaház. emelet. Telefon: 20—93. 23—20. 20—69. Kiadja a Szolnok megyei Néplat Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház. fszt. 3. Telefon: 20—94. A Lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták tör­lesztik. A iap előfizetési dija egy hóra 11.— Ft. Előfizetheti bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szóin >)n Nv- mda Vállalat 1960. december 19. — 4533 Felelős nv mnsv^zető: Mészáros Sándor Hívatlan látogatók Érdekes problémával foglalkozik az 1959-ben, a tallnl film­stúdióban készült kémdráma. Hogyan fogadják a szovjet embe­rek az országukba behatoló diverzánsokat? Van-e ott talajuk, találnak-e segítőtársakat? Ez a film gondolkodásra készteti azokat, akik azt hiszik, hogy a felforgatok találhatnak segítőtársakat. A szovjet embe­rek hívatlan látogatóknak tekintik és az ellenségnek kijáró fo­gadtatásban részesítik őket. (apróhirdetések) FENYŐ FÜRÉSZHULLADÉK TŰZIFA a szolnoki Gőzfűrész­nél kapható. Szolnok, Tüzép Vállalat REUMATIKUS fájdalomban szenvedők figyelem! Fáldalmal megszűnnek, na rendszeresen fürdik a Törökszentmiklósi kád­fürdő gyógyvízében. Iszappako­lás’ Gyógymasszázi! Pedikür' MÁV. SZTK és KSZKBI tagok beutalást kérhetnek. Vidékiek­nek olcsó ellátást es szállást biz­tosítunk. Törökszentmiklós Köz­séggazdálkodási Vállalat. AR 702-es rádiót keresünk meg­vételre, Bizományi Áruházon keresztül. — Sürgős ajánlatokat Karcagi Szerelő KTSZ-nek kell megk üldenl. TURKEVEl Vegyesipari KTSZ képesített könyvelőt keres azon­nali felvétel mellett főkönyvelői oeosztásba. Fizetési feltételek besorolás szerint. Jelentkezni lehet levélben vagy személye­sen. Türkeve. Május 1. u. 13. KEMENYFA háló olcsón 3200-ért sürgősen eladó. Szolnok, Árpád utca 13. lerntisziMezelek, ligveem! Tavaszi vetésükre nagy- termőképességü fémzá­rolt utántermesztett A. karcagi szag.etes lednek beszerezhető. (Ez ívben átlagban kh- ként 15.50 q termés volt a gazdaságunkban.) Érdeklődni: az Agrártudo­mányi Egyetem Hosszühátt Gazdasagában lehet. (Hajdu- Blhar megye). A SZOLNOKI Vasipari Vállalat Szolnok, Hunyadi János u. 4. szám, gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt alkalmaz. Fize­tés megegyezés szerint. Útikölt­séget felvétel esetén térítünk. TURKEVEN egyszobás, mellék­helyiséges családi ház üzlet-rak­tárhelyiséggel eladó. Érdeklőd­ni: Túrkeve, Kinizsi u. 32. JO állapotban lévő 250 kcm-es motorkerékpár eladó. Bánhalmi AUaml Gazdaság gépműhely, — Szabó. ELADD teljesen új cseh­szlovák gyártmányú süllyesztett varrógép. Szolnok, Rákóczi út 2L * Az ünnepekre a legjobb szórakozást a KARCAGI FÖLDMÜ- VESSZÖVETKEZET Vendéglő Étterme biztosít. Karácsony mindkét nap­ján este 8 órai kezdettel nagy műsoros karácsonyest Zala-Tőth Erzsébet rá­dió énekesnő és Németh József táncdal énekes közremükődéséveL Kiváló disznótoros vacso­ra, halételek, frissen sül­tek. Nagy borválaszték, likőrök, hangulatos zene, tánc. Előzetes asz‘alfoglalás telefonon: 148. HIRDESSEN A SZOLNOK MEGYEI NÉPLAPBAN! HIRDETÉSI DIJAK: Apróhirdetések 10 szóig köznap 10 forint, ün- f nepnap 20. Ft. Ugyanaz bekeretezve hétköznap 20 forint, vasárnap 40 forint. További szódíj köznap 1.— Ft, ünnepnap 2.— Ft. Ugyanaz bekeretezve köznap 2.— Ft, vasár- és ünnep­nap 4.— Ft. Az első szó kettőnek számít. Hir­detések postautalvány-szelvényen is beküld­hetők a fentiek szerint számított összeggel együtt. Eljegyzési, házassági, köszönetnyilvánító, halálozási stb. hasábsoronként köznap 6.— Ft, ünnepnap 12.— forint. Keretes hirdetések hasábmilliméterenként köz­nap 2.50 Ft, ünnepnap 3.— Ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom