Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-19 / 273. szám
'TkeU didinuftk&cut: Munkáslevelezőink írják Családi körben Rádióműsor 71LÁG PROLETÁRJAI BGfTTSÜMVtEKI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYE! TAH ÁCS LAPJA XI. évfolyam, 273. Ara 50 fillér 1969. november 19. szombat. A munkanorma hűen tükrözze a termelőkapacitás kihasználási lehetőségét Manapság a termelőberendezések gazdaságosabb kihasználása, a termelés növelése érdekében mindinkább előtérbe kerül üzemeinkben a munkanormák felülvizsgálata és rendezése. Az a cél vezeti üzemeink vezetőit, hogy pontosan megállapítsák: milyen körülmények között milyen munkát lehet végezni, s valóban az elvégzett munka arányában kapják fizetésüket a dolgozók. Megkértük Székely Lajos elvtársat, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár igazgatóját, nyilatkozzon lapunknak ilyenirányú tapasztalataikról, f az üzemükben foganatosított intézkedésekről. — A munkanormák rendezése nem kampány feladat nálunk, — mondotta Székely elvtárs. — Már 1958 végén elkezdtük az ilyenirányú munkát Mondhatnánk úgy is: maga az élet tette ezt szükségessé. A mezőgazdaság fejlődése ugyanis állandóan új, s egyre nagyobb szériában kibocsájtott mezőgazda- sági gépeket követelt tőlünk. Kényszerítve voltunk tehát arra, hogy foglalkozzunk a Jobb kapacitás- és időkihas7néié«q] a termelékenység állandó növelésével. — E eél érdekében először a norma-technológiai osztályt fejlesztettük. Az ottani létszámot 13-ról 20-ra növeltük, s 1959 elején több évi gyakorlati tapasztalattal rendelkező dolgozót neveztünk ki az addig betöltetlen normairoda vezetői posztra. Az 1959-es bérszabályzatba már beépítettük a kormánynak a munkanormákra vonatkozó rendeletéit. Hä egy-egy munkahelyre új gép érkezett, akkor teljesítménye sacstat-vál toztattunk a normán. . Ezek után arra gondoltunk, megtettük a magunkét. minden rendben van üzemünkben. Az említett mun- fcanormarendezések ellenére az utóbbi két évben a vállalati átlagos teljesítményszázalék 110 százalékon mindig felül volt. Miből adódott ez? Abból, hogy meefeledkez- tünk több olyan ténvezőről. melvek kedvezően befolyá- sotiák a teliesítménvek alakulását. ha közvetlenül nem is, — közvetve annál inkább Az utóbbi két évben példáu' 14 millió forintra rúg az Üzemberende7ésekben végbement változások értéke. Mondani sem kell, hogy ezek jobb munkakörülményeket biztosítottak, s a munkanormák megállapításakor fi- pvelembe kellett volna vennünk az üzemszervezési és üzem berendezési változások kihatásait is. — Elfeledkeztünk a be- gvakoroltság fokáról is. így Jónéhánvan azzal a normává’ dolgoztak, amit 3—t évvé’ ezelőtt — mint átlagos gyakorlatot kezdő munkás számára — megállapítottunk. — Gyakorlati példát is említhetek a fentiekkel kapcsolatban. Az öntődében például 1957 óta változatlan a bér és azzal együtt a követelmény. Ugyanakkor azóta nagy változások következtek be a monknböT-rd mérvekben 1957 vévén például 2.7 millió forint ráfordítással új öntőd“ énült. 1959-ben kibetonozták az öntődéhez vezető utat. javították a szállítás lehetőségét. az öntöde kiszolgálását Ez is felemésztett 400 ezer forin+ot. Ugyanabban az évben kompresszort és présle- vegőbálóz“tot kapott az üzem kb. 1 millió Ft értékben. A fizikai erőkifejtés csökkentése érdekében rázó-formáző géneket állítottunk be. s létrehoztok a minőség javítása érdekében a vegyvizsgáló laboratóriumot. Az idén befe Jezzük az öl magkészftő é- magszárftő műhely építését Mindez összesen négymillió forintjába kerül a vállalatnak, s kétségen kívül jelen tő* mértékben elősegíti a termelékenység fokozását Ezek után fel lehet tenni a kérdést: jogos-e, helyes-e, hogy az öntödében három évvel ezelőtti normák alapján szabják meg a teljesítménykövetelményeket — Az elmondottak mellett felfigyeltünk arra is, hogy a 110 százalékon felüli átlagos vállalati teljesítményszázalék ellenére a munkaidő kihasználás néhány üzemrészben csak 80—90 százalékos. Ezek a tények azt bizonyítják, hogy üzeműnk munkanormáinak egyrésze elavult, nem tükrözi a technológia fejlődésében, a műszaki színvonalban, az üzemszervezésben, az üzemi rendezések állapotában, a munkások gyakorlottságában bekövetkezett változásokat — Ezért határoztuk el, hogy felülvizsgáljuk munkanormáinkat s azokat a termelőerők fejlődésének megfelelően rendezzük. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a munkások intenzitásának növeléséről van szó. Nem arról, hogy minden erőt kipréseljünk belőlük. A hangsúly a a termelőberendezések jobb kihasználásán van, azon, hogy a munkanorma tényleg hűen tükrözze a termelőkapacitás kihasználási lehetőségét, a munkaidő hasznos eltöltését — E cél érdekében bevezetjük a rendszeres munkanapfényképezést a fizikai és szellemi dolgozóknál egyaránt, s felkészülünk arra, hogy a munkanormák állandó ellenőrzésével elérjük: a munka- körülményekben bekövetkezett fejlődéssel mindig járjon együtt a munkanormák változása. — E feladatok valóraváltá- sa közben nem feledkezünk meg arról, hogy a termelési feltételeket egyre Javítsuk. Igazságos bérrendszert alakítsunk ki és a pártszervezettel és szakszervezettel együttműködve, a népgazdaság és az egyén érdekeit szem előtt tartva induljunk a második ötével terv feladatainak. *— sb — Beirut (MTI). Az Aszi- asza című beiruti lap csütörtöki számában arról ad hírt, hogy Kasszem iraki miniszterelnök parancsára háziőrizetbe helyezték Abdul Kader Iszmail-t, a betiltott Iraki Kommunista Párt vezetőjét (MTI). A város fiataljai az idén többezer óra társadalmi munkával segítették a közös gazdaságokat. — Most újabb nagyszerű vállalást tettek: a város fiataljainak küldöttértekezletén elhatározták, hogy a KISZ kongresszus tiszteletére tíz kilométer hosszúságú öntözőcsatornát építenek. A munkába bekapcsolódnak a helybeli honvéd alakulat kiszesei is. A csatorna nyolc termelőszövetkezet határát érinti és mintegy 550—600 hold terület öntözését teszi lehetővé. A munkát a Saíiai Tsz területén kezdték meg. Kiszámolták, hogy egy-egy klszes- re 5 méter hosszú csatorna elkészítése vár. Úgy tervezik, hogy már a tavaszi öntözés kezdetére átadják a csatornát a szövetkezeti gazdáknak. Ostromállapot Bolíviában LA PAZ. (MTI). A bolíviai kormány pénteken az ország egész területére ostromállapotot rendelt el, azzal a céllal, hogy véget vessen a tüntetéseknek, amelyek a hét elején kezdődtek Cochabam- bában. Az Uj Kína jelentése beszámol róla, hogy Cochabam- bában e hó 15-én Carl Strom amerikai nagykövet tartott előadást az egyetemen. A hallgatóság az előadót lehurrogta. majd amikor az egyetem épületéből távozott, kövekkel dobálták meg. c Vietnamba öntözőtelepet, Indiába sziyattyúkat szállít a Vízgépészeti Vállalat kunbegyesi telepe Az idén Is kimagasló munkasikereket ért el a Vízgépészeti Vállalat kunhegyesi telepe, amit bizonyít az is, hogy több mint 10 százalék vállalati eredményjavulással dicsekedhetnek. Az öntözés szokásos munkája mellett újabb feladatokat is megoldottak a közelmúltban. Megkezdték például az újtípusú szivattyúk gyártását különböző méretekben. Ezek öntöző- és belvíztelepeknél egyaránt használhatók. A mostani, kísérleti szériát jövőre követi a sorozatgyártás — ha beváltják hozzájuk fűzött reményeket. Ebben nem Is kételkednek a telep munkásai. Biztosak abTízezer állat átteleltetése Túrkeve határában —akárcsak a megye egész területén — a rendkívül aszályos időjárás kedvezőtlenül befolyásolta a takarmánynövények termésátlagát. A Vörös Csillag Tsz-ben mintegy tízezer állat átteleltetése okoz gondot Jelenleg mintegy 60 Tagon sbraktakarmány-hiá- nya van a termelőszövetkezetnek. Ezt úgy akarják pótolni, hogy a csaknem 2 ezer szarvasmarha részére 12 ezer köbméter silót készítettek. A kukoricaszár nagy részét is besilózták répaszelettel és törekkel keverve, melasszal lelocsolva. Hasznosítják a cukorrépa koronáját és levelét is. így négy hónap átlagában 72 mázsa szemestakarmánnyal kevesebb kell a baromfiaknak. A szarvasmarhákkal is etetik a cukorrépa koronáját E célra augusztus végén, szeptember elején a felszedett cukorrépa koronáját és leve- Himiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuu II Hazafias Népfiont megyei elnökségiek lse Tegnap ülést tartott " Hazafias Népfront megyei elnöksége. Meghallgatta az el- elnökség a törökszentmiklósi járási elnökség beszámolóját a képviselői és tanácstagi beszámolók előkészítéséről és megtartásáról. A Szolnoki Népfront Bizottság a városban folyó népfront tevékenységről tájékoztatta az elnökséget. Megvizsgálta az elnökség a termelőszövetkezetek részére történő jogi tanácsadás tapasztalatait és határozatot hozott a jogpropaganda fejlesztéséről. Az elnökség akcióbizottsá- got hozott létre, amelynek feladata a szolnoki művésztelep helyzetének megvizsgálása és megfelelő javaslatok kidolgozása. Hasonlóképpen akcióbizottság létesült a téli mezőgazdasági -7-Soktatás támogatására és a termelőszövetkezetek tervező munkájának segítésére. lét kazlakba rakták és leföldelték. így újabb ezer köbméter értékes takarmányt nyerteik. Felhasználják az ipari melléktermékeket is: rendszeresen etetnek sörtörkölyt és malátacsírát a tehenekkel, a sertéstenyésztésben pedig jobb takarmányozással bevezették a gyorshizlalást. Választás után a malacokat hízóba fogják. A fiatal állatok Jobban értékesítik a takarmányt. Egy mázsa takarmánytól általában 26—28 kiló súly- gyarapodást érnek el. A fehér hússertések 7—8 hónapos korukban elérik a 110 kilót. Nagy segítséget nyújt a Vörös Csillag gazdáinak a szerződéses állatok után járó takarmány-akció. Ügy tervezik, hogy újabb kétezer sertésre kötnek szerződést és így mintegy 50 ezer vagon takarmányra tesznek szert ban, hogy a gépek — típusuknak megfelelően — zavartalanul továbbítanak másodpercenként 600 LITER, vagy 2 köbméter vizet. A szivattyúk mellett az idén erőművi berendezéseket (pemyeleválasztókat, füstelvezető csöveket) Is gyártottak. A közelmúltban kezdték a bajai Deák zsilip felújítását — valószínűleg még az idén végeznek vele. Munkájuk tehát igen sokoldalú. Bizonyítja ezt az is, hogy a káposztásmegyeri vízműhöz is kell berendezéseket készíteniük. Igen fontos és sürgős feladat ez. A jövő év első felében el kell készülniük a 2,5 millió forint értékű gyártási és szerelési munkával. Vannak úgynevezett JSEUGRÖ MUNKÁK". Tegnapelőtt kapták például az utasítást: Indulniok kell Miskolc környékére, ahol egy bányát elöntött a víz, segíteniük kell a víz kiszivattyúzásában. Tavaly meg a soroksári Duna-ág lezárt szakaszába szolgáltattak friss vizet. A TELEP EXPORTTEVÉKENYSÉGE is növekszik állandóan. Jugoszláviába például belvízszivattyútelepeket, Lengyel- országba vízturbina-alkatrészeket szállítottak. Most folynak a tárgyalások arról, hogy jugoszláviai szállítások mellett Albánia részére is «"-ártanak belvízszivattyú berendezéseket. ' Rendelésük van már arra, hogy Vietnamba öntözőtelepet, Indiába meg szivattyúkat szállítsanak. India annyi szivattyút kér. hogy Igényét teljes mértékben nem is tudjuk kielégíteni — főleg a motorbeszerzésben tapasztalható problémák miatt A Hazafias Népfront jászberényi járási bizottságának kezdeményezésére neves tudósok, egyetemi tanárok patronálják a legtöbb jászsági termelőszövetkezetet Az orA fiatalok ezrei vesznek részt Szolnokon a termelési mozgalmakban — Tanácskozott a Szolnok városi KISZ küldöttértekezlet — Várakozás teli hangulat előzte meg a szolnoki kiszis- ták küldöttértekezletét. A megyei tanács nagytermében összejöttek a város KISZ alapszervezeteinek küldöttei, hogy meghallgassák a KISZ bizottság beszámolóját és újjáválasszák a város legfelsőbb KISZ szervét. A tanácskozáson százharmincegy küldött vett részt. A tanácskozás elnökségében láthattuk Gál Tibort, a KISZ Központi Bizottság Intéző Bizottságának tagját, Kapás Rezsőt, a Szolnok városi tanács VB elnökét, Sipos Károlyt, az MSZMP megyei VB tagját, a Szolnok városi pártbizottság titkárát, Verbot Lajost, a KISZ megyei végrehajtó bizottságának tagját, Bihari Lászlót, a városi KISZ bizottság titkárát, Pásztrai Györgyöt, a KISZ Revíziós Bizottsága elnökét és Kiss Imrét, a Járműjavító lakatosát, a szocialista munka ifjú brigádjának vezetőjét A tanácskozás kedves epizódja volt a vízi-úttörők dísz- egyenruhás küldöttsége, mely a város úttörőinek nevében köszöntötte a résztvevőket A k^döttértekezletet Gáv- ris János, a Vegyiművek KISZ-titkára nyitotta meg, majd Bihari László mondotta el a városi KISZ bizottság beszámolóját Bihari László elvtárs beszámolója 1957 márciusában városunk legfontosabb üzemeiben megalakultak a KISZ szervezetek: elsőként a Járműjavítóban. A párt hívó szavára a KISZ első országos értekezlete idején, mintegy 1700 fiatal harcolt már az ifjúság eszmei, politikai és szervezeti egységének megteremtéséért Szolnokon jelenleg a 10 ezernyi fiatalból közel négy és félezer tömörül a KISZ zászlaja alá. Ezek után Bihari elvtárs arról szólt: — 1958—59-ben a tagfelvételt illetően szektás jelenségek voltak. Az idén ezt a hibát már kijavították szervezeteink és rendszeresen növelték taglétszámukat Sok KISZ-en kívüli fiatal vett részt akcióikban és sokoldalú politikai, gazdasági, kulturális és sporttevékenység bontakozott ki szervezeteinkben Ennek kapcsán dicsérettel lehet megemlékezni a Fütóház, a Járműjavító, a Vegyiműve}t, a Vasipari Vállalat, a Vízügyi Igazgatóság, a középiskolák és az ipari tanuló intézet szervezeteiről. Nem mondhatjuk el ezt a kis létszámú alapszervezetekről, különösen a Patyolat, a Tejipari Vállalat, és a MÉSZÖV szervezeteinek munkájára. A város alapszervezeteiben mindenütt újjáválasztották a vezetőségeket. Százhuszonhat Alapszervezet 4 ezer 285 tagja közül 3601 fő vett részt a taggyűléseken. Közülük mintegy nyolcszázan mondták el véleményüket, javaslataikat ifjúsági szövetségünk tevékenységéről Az alapszervezetekben közel hatszáz vezetőségi tagot választottak és a hét csúcsvezetőségbe 73 fiatalt. Együttesen csaknem 700 fiatalt bíztak meg több évre az ifjúság közötti munka irányításával. Az eszmei politikai munkáról szólva elmondotta Bihari “Ívtárs. hogy tavaly mintegy 1 ezer 600 fiatal vett részt a szervezett KISZ- és pártoktatásban. Majd Így folytatta beszámolóját: — A fiatalok ezrei vesznek "■^szt Szolnokon a termelés* (Folytatás a 1 oldalon) szágoshírű szakemberek segítenek a tervezésben, a helyi termelési adottságok kihasználásában és a termésátlagok emelésében. Közreműködé sükkel tanácskozásokat rendeznek és megvitatják a táj- kultúrák termesztésének ötéves tervfeladatait. Az első ankétet hat kertészkedő község vezetőinek szakembereinek és a Kertészeti Főiskola tanárainak részvételével Jászfényszarun tartják. Jászboldogházán az állattenyésztésről ismert községek szövetkezeti gazdái Schandl József Kossuth-díjas akadémikus vezetésével vi tátják meg az állatállománv okszerű fejlesztésének leg fontosabb szervezeti, állattar tási és állategészségügyi kérdéseit. Jászárokszálláson, Jászdó zsa és több Heves megye község képviselőivel az aprómag termesztés legjobb gyakorlati módszereit és a termelés fejlesztésének tennivalóit tárgyalják meg. iiiiiimiiimiiiiMiiiKimiimimiiNiiMiHiiii* 71 Celsius fokos vizet találtak Tiszaföldváron A tiszaföldvári község- fejlesztési tervben 1 millió 875 ezer forintos költséggel új strandfürdő építése szerepel. A megfelelő hőforrás biztosítására még ez év szeptember végén kútfúrást kezdtek a község szélén. A fúrás a napokban fejeződött be, és percenként kétezer liter 71 Celsius fokos víz tör a felszínre. Tervek szerint a tiszaföldvári Aranykalász Termelőszövetkezet a hőforrás jobb kihasználására thee- málvízzel fűtött melegházat épít. Országain! szakemlierekkel vitatják meg a táikuifurák termesztésének ötéves feladataik iraki kommunista vezetők zeserol líz kilométer hosszú öizóesatornát építenek a mezőtúri fiatalok