Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-19 / 273. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1660. november A Meghalt Pintér Dezsőné eivtársnő Megrendüléssel hallottuk a tiírt: Pintér Dezsőné elvtársnő, az MSZMP Szolnok városi bizottságának munkatársa súlyos betegségben hirtelen elhunyt Néhány héttel ezelőtt még itt jár* közöttünk. Jókedvűen, szorgalmasan, nagy igyekezettel dolgozott. Kommunista módon szerette, becsülte az embereket. Evek óta dolgozott a párt apparátusban, mint ügykezelő. Számára nagy boldogságot jelentett, ha munkája rendben volt, s az, ha aktívái megértik őt, elfogadják javaslatait. Mindig arra tanította őket, hogy ezt a munkát is mindenki politikai feladatnak tekintse és ezt a lehetőséget ic használják fel az emberek nevelésére. Negyvenegy éves volt. Élete teljében ragadta ki őt közül'nk a könyörtelen halál, a megfékezhetetlen betegség. Pedig szerette az életet. Ragaszkodott hozzá. Életcélja volt. Féltve szerette családját. Csak nekik élt, s felelősségteljes munkájának. Pintér Dezsőné elvtársnő munkáscsaládból származik, s bár funkcióban dolgozott, mindig megmaradt melegszívű, szerény munkás aszszonynak. Apja kazánkovács volt. Pintérné elvtársnő a fel- szabadulás első pillanatától kezdve részt vett a munkás mozgalomban. Először az MNDSZ-ben tevékenykedett, majd hamarosan a Magyar Kommunista Párt tagja lett. Sohasem sokalta a munkát. 1956-ban helytállt a munkásosztály, a nép ügyéért, s az elsők között munkálkodott a párt újjászervezéséért. Szerető családjának mélységes fájdalmában nagy részvéttel, őszinte együttérzéssel s tisztelettel osztoznak mindazok az elvtársak, jóbarátok, közeli és távolabbi munka társak, akik ismerték, mert aki ismerte, szerette, becsülte is őt Pintér Dezsőnét a Szolnok városi pártbizottság saját halottjának tekinti. Temetése ma délután fél 2 órakor lesz. Munkás életének emlékét kegyelettel megőrizzük. Jelentések Amerikából A fiatalok ezrei vesznek részt Szolnokon a termelési mozgalmakban Washington (MTI). — Kennedy szenátor a Texas állambeli Johnson Cityben befejezte tanácskozásait — Johnson leendő alelnökkel és visszarepült floridai nyaralójába. Elutazása előtt Kennedy nyilatkozatot adott ki, — amelyben hangoztatja, hogy „átfogó és hasznos tanácskozásokat” folytatott Johnson szenátorral a január 20-án hivatalbalépő kormány terveiről és programjairól. A szavazatok további ösz- szeszámlálása azt bizonyítja, hogy ismét csökkent Kennedy előnye és szakértők most már biztosra veszik, a szenátor végeredményben kevesebb szavazatot kapott, mint ellenfele. Eddig több mint 67 és fél millió szavazatot számláltak meg, s ebből Kennedy 33 862 693, — Nixon pedig 33 676 099 szavazatot kapott, a szenátor tehát mindössze 186 594 szavazattal vezet. Ez természetesen nem változtat azon a ‘ényen, hogy már megszerzi« a megválasztásához szükséges elektort szavazatok számát, • Az amerikai sajtót továbbra is elsősorban a dollárválság és az Eisenhower elnök által szerdán bejelentett takarékossági Intézkedések foglalkoztatják. Gates hadügyminiszter csütörtökön közölte, hogy a külföldön állomásozó amerikai katonai egységek hozzátartozói hazaszállítását januárban megkezdik és havonta legkevesebb tizenötezer embernek kell visszatérnie az Egyesült Államokba. m A *,dollármentési,, kampány egyik láncszemeként ó nderson amerikai pénzügy- miniszter és Dillon külügyminiszterhelyettes hétfőn tárgyalásokat kezd Bonnban a nyugatnémet kormány vezetőivel. Ezek a tárgyalások lényegében egy „fordított Mar- shal-terv" létrehozását szolgálják, vagy azt, hogy Nyu- gat-Németország nyújtson segítséget az amerikai arany- tartalékok további csökkenésének megakadályozásához. A bonni amerikai nagykövetség adatai szerint az Egyesült Államok évente mintegy ötmilliárd dollárt költ az úgynevezett külföldi segély- programra és körülbelül háA szolnoki ®Pj[0'rÄ Hírek, riportok, tudósítások a nap eseményeiből. — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára emlékezünk címmel megismételjük november 1-én elhangzott zenés Irodalmi műsorunkat. Közreműködnek: Hegedűs Agnes. Győri Ilona, Tyll Attila és Upor Péter, valamint a Szovjet Hadsereg művészegyüttese, rommilliárd devizadollárt fordít külföldön állomásozó csapatainak ellátására. Nyugat- Németország, amelynek fizetési mérlege ez évben mintegy két milliárd dollár felesleget mutat, 1958 óta nem járul hozzá készpénzfizetésekkel a területén állomásozó amerikai csapatok eltartásához. • Az amerikai pénzügyminisztérium közlése szerint a november 10-én véget ért héten további huszonhét millió dollárral apadt az Egyesült Államok aranykészlete. Az AP pénzügyi szakértője hangoztatja, az Egyesült Államok nem engedheti meg magának hosszú időn át, hogy évente négy milliárd dollárral többet költsön külföldön, mint amennyit visz- szakap. Hosszú éveken át arra szólították fel az amerikaiakat, hogy külföldi árukat importáljanak és ezzel támogassák más országokat a „dollár-rés” betömésében. Nos, ezt a rést már évekkel ezelőtt betömték. Ma éppen fordított a helyzet: az Egyesült Államok többet költ külföldön, mint amennyi dollárt külföldről kap és a külföld rendelkezik dollárfölösleggeL A Washington Post pénteki vezércikke rámutat, hogy bár Eisenhower takarékoskodása intézkedései a dollár iránti bizalom megszilárdítását szolgálják, lélektani értelemben az eredmény mégis éppen az ellenkezője lehet, mert az intézkedések mindenképpen kétségbeejtő helyzet látszatát keltik. Mi több, Eisenhower ezekkel az intézd kedésekkel „súlyosan kompromittálja az amerikai külpolitika egyes alapelveit”. A lap úgy véli, hogy a január 20-án hivatalbalépő Ken- nedy-kormány minden bizonnyal a maga gyógyszereit alkalmazza majd, amelynek lényegesen különböznek a most megtett intézkedésektől (MTI). miiuimiiiiuiiiHmimiiiimuiiiiiiiiiiHtiiHír Új-Skócia tiltakozása az amerikai kormánynál az Atlanti-óceán rádióaktiv szennyeződése miatt LONDON (MTI). Donahoe, Uj-Skócia egészségügyi minisztere azzal a panasszal fordult az Egyesült Államok és Kanada kormányához, hogy a két ország — az amerikai atomerő bizottság utasítására — a rádióaktiv hulladékanyagokat rendszeresen az Atlanti óceánba süllyeszti —, 200 mérdföldnyire Uj-Skócia partjaitól Az egészségügyi minisztei memorandumában hangoztatja, az a veszély áll fenn hogy ezek az anyagok megfertőzik az óceán vizét és el- ousztítiák a bőséges halállományt, a partvidék lakosságának fő jövedelmi forrását A guatemalai kormány „hálával és lelkesedéssel44 értesült az Egyesült Államok készülő agressziójáról WASHINGTON (MTI). Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön este nyilatkozatban fűzött magyarázatokat ahhoz a bejelentéshez, hogy Eisenhower elnök parancsot adott az amerikai hadiflottának és a haditengerészeti légierőknek „fedjenek fel és előzzenek meg minden támadást amely Guatemalát és Nicaraguát fenyegeti”. Lincoln White, a külügyminisztérium sajtószóvivője kijelentette, hogy az amerikai haditengerészet legutóbbi „hasonló akciója az Egyesült Államok 1958 évi libanoni beavatkozása volt”. Az amerikai haditengerészet szóvivője szerint néhány nappal ezelőtt futottak ki a floridai Nayport kikötőből azok a haditengerészeti egységek, amelyek a Karibitenger készültségi övezetében „teljesítenek szolgálatot”. BERLIN (MTI). Nyugat- Berlin képviselőháza csütörtökön ülést tartott, hogy meghallgassa dr. Valentin Kielinger keresztény-demok- ratapárti igazságügyi szenátornak „az igazságszolgáltatási apparátusban előfordult szabálytalanságokról” szóló jelentését és nyilvános vitán megtárgyalja az immár tengeri kígyóvá dagadt korrupciós botrányt. Kedden a szenátus azonnali hatállyal felfüggesztette állásától dr. Helmuth Gorc- ke főállamügyészt. A felfüggesztés óka azonban csak csütörtökön vált ismeretessé. Néhány héttel ezelőtt dr. Schmidt törvényszéki ülnököt államügyésszé léptették elő. ö azonban a kinevezést nem fogadta el, mondván, hogy a szenátus részéről állandóan „politikai nyomást” gyakorolnak az ügyészekre ha korrupciós ügyekben indítandó perekről van sző. Nem sokkal később hét nyu- eat-berlini fiatal ügyész emlékiratba foglalt vagy tizenkét olyan esetet, amikor üzérkedés. feketézés. megvesztegetés vagy más korrupció' iievekben közismert közéiéti személviséeek, illetve gyárosok, vállalkozók, vagy oagv- korpskedők ellen indítottakéi iárást. de a szenátus részéből „közbeniártak” s hatalmi szóval kénvszpbítpt+ák az üevészeket az eljárás meg azííntetésére. Willy Brandt kormányző- nolgármester, továbbá a koalíciós szenátus tagjai féltve őrzik a frontváros hírnevét hogy folt ne essék becsületén. Ezért azután minden alkalmat megragadnak, hogy (Folytatás az első oldalról) mozgalmakban és az önkéntes munkaakciókban. 1959- ben 2,8 millió forint volt a KISZ takarékossági számláján. Ez év első kilenc hónapjának eredménye 2,9 millió forint. Elismerésre méltó a 300 diák 19 ezer 800 órai önkéntes munkája a tiszasülyi csatornaépítő-táborban, valamint a középiskolás és iparitanuló fiatalok segítsége az őszi betakarítási munkákban. Még nem teljes adatok szerint 7070 fő csaknem 45 ezer munkaórát dolgozott a mező- gazdasági termékek betakarításán. Ez év első tíz hónapja alatt összesen 111 244 órát dolgoztunk társadalmi munkában. Ennek alapján javasoljuk, hogy jövőre 150 ezer óra társadalmi és közhasznú munkát vállaljunk. A város üzemeiben és közlekedési vállalatainál 142 ifjúsági brigádban 640 fiatal van, 31 brigád 210 tagja a Szocialista munka ifjú brigádja címért harcol, 10 brigád pedig elnyerte a megtisztelő címet. A beszámoló a továbbiakban a kulturális és sporttevékenységet részletezte. Elmondotta, hogy 1959—60-as évben szervezett Ifjúság a szocializmusért próbára 3 ezer 46 fiatal jelentkezett és közel 3 ezren szerezték meg a jelvényt. Befejezésül Bihari elvtársa feladatokkal foglalkozott. Többek között elmondotta, hogy a második ötéves terv időszakában az Ifjúság a szocializmusért mozgalomban foglalják össze — politikai, gazdasági, kulturális és sportvonatkozásban a KISZ egész tevékenységét. E mozgalomba a tagság zömét és azokat a kívülállókat is bevonják, akikkel erősíthetik szervezeteiket A politikai képzésben elsősorban tartalomra fordítják a figyelmet A beterjesztett határozati javaslat felhívta a figyelmet ipari üzemekben végezendő legfontosabb feladatokra. Többek között arra, hogy a Vegyiműveknél a KISZ védnökséget vállalt a szakmunkásképzés, valamint a lakásépítéshez szükséges középblokkot gyártó üzem építése felett. A Kőolajkutató Vállalat KISZ szervezete a turbina-fúrás széleskörű alkalmaeltussolják a korrupciós és az erkölcsbotrányokat, ezt „a szenátus védett területévé nyilvánított bűnposványt” eltitkolják. A szenátus tagjai, illetve munkatársai álmukban sem gondoltak arra, hogy valaha is kitudódik a sorozatosan elkövetett zsarolás. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, mert az igazságügyi apparátus kulcspozícióiba Hitler egykori vérbíráit igyekeztek beültetni abban a biztos tudatban, hogy ezek majd vakon engedelmeskednek a parancsoknak. Dr. Görcke főál- 1 amúgy ész — a Berliner Zeitung leleplezése szerint — szintén ezek közé tartozik, ö is a háborús bűnösök közé tartozik, mert a második világháború idején mint hadbíró, Franciországban hozta sorra egymásután a halálos ítéleteket. Miután azonban az említett hét fiatal ügyész az asztalára tette az emlékiratot azzal, hogy továbbítsa azt dr Kielinger igazságügyi szenátornak, Görcke kénytelen volt az abban foglalt tényékké’ „egyetérteni” és vállalni az „igazság bajnokának” szerepét. Ebbe azután bele is törött a bicskája. Mint az újságíróknak elpanaszolta: Kielinger szenátor az emlékirat át- nyújtása után felszólította, hogy jelentsen beteget és kérjen szabadságot, amíg az ügy el nem intéződik, de 6 erre zásával foglalkozhat a közeljövőben. A Járműjavítóban a szalagszerű gyártásra és a több műszak bevezetésére törekedhetnek, a fűtőháznál pedig a dieselesítés megvalósításában segíthetnek a KISZ fiatalok. A városi KISZ bizottság beszámolója után Pásztrai György, a revíziós bizottság elnöke kapott szót. Ezt követően megkezdődött a vita a beszámoló felett. Simon János, a Vasipari Vállalat KISZ titkára elmondotta, hogy nagyon sok új gépet kapott üzemük és nagy gondot okoz a szakemberhiány. Most már azonban megoldódott ez a probléma, mert az üzem műszaki vezetői sok segítséget adnak a fiatalok képzéséhez, akik kiválóan megállják helyüket az új gépek mellett. Tapasztalat náluk, hogy amíg az idősebbek esetenként húzódoznak, a fiatalok lelkesen felkarolják az újat így például a javítási munkák átfutási idejének lerövidítése céljából a délutáni műszakos ifjúsági brigád vállalta, hogy a délelőtt megkezdett javítási munkákat átveszik és ők készítik el. Báli Imre, a Vegyiművek küldötte az építkezés és a szakemberképzői fontosságáról beszélt. Farkas Sándor, a MÁV Fűtőház KISZ titkára a diesele- sítési program végrehajtásáról szólott. Elmondotta, hogy bár még nem kapták meg az igért Diesel-mozdonyokat, a KISZ már hozzáfogott a fiatal szakemberek felkészítéséhez. Még ebben a hónapban Diesel tanfolyamot indítanak, melyre nagy számban vonnak be fiatalokat. Beszámolt arról is, hogy a KISZ kongresszusra vállalt egy millió 600 ezer forintos takarékos- sági számlájukat egymillió 965 ezer forintra teljesítették. Göblyős István, az Építőipari Vállalat KISZ titkára a fiatalok közötti fegyelem megszilárdításáról szólt. — Szervezetük nagy fontosságot tulajdonít a munkásszállásokon végzett nevelőmunkának. A küldöttértekezlet résztvevői lelkes tapssal fogadták Sipos Károly elvtársnak, a a városi pártbizottság titkárának üdvözletét és felszólalását. Sipos elvtárs a pártbinem volt hajlandó. Ekkor aztán Willy Brandt távollétében Kielinger párttestvérének, Amrehn alpolgármesternek elnökletével sietve ösz- szeült a szenátus és Görckét felfüggesztette állásától. „A képviselőház azonban nem dönthet leváltásomról anélkül. hogy engem meg ne hallgatna. Leváltásomról azonban csak akkor lehet szó, ha a képviselők kétharmada ellenem fog szavazni” — hangoztatta Görcke. Ilyen előzmények után ült össze csütörtökön a képviselőház. Dr. Kielinger szenátor szemrebbenés nélkül kifejtette: sem a szenátorok sem pedig a szenátus munkatársai egyetlen esetben sem gyakoroltak politikai nyomást az ügyészekre, nem adtak utasításokat a korrupciós botrázottság elismerését fejezte ki a KISZ eredményes munkájáért, ugyanakkor bírálta is a KISZ bizottságot, hogy nem tett meg mindent az „Együtt az ifjúság tömegeivel a szocialista Magyarországért” jelszó megvalósításáért. Szolnokon ugyanis mintegy tízezer fiatal él és dolgozik akiknek több mint fele nem KISZ tag. Nem arról van szó, hogy tag- szervezési kampányt kell indítani, de szükség van arra, hogy a KISZ közelebb kerüljön a kívülálló fiatalokhoz. Ne legyen olyan KISZ-akció, ahol ne számítanánk a szervezeten kívüliek munkájára és ne vonnánk be őket a különböző feladatok végrehajtásába. Gaál Tibor, a KISZ Központi Bizottság Intézőbizottságának tagja, a Központi Bizottság üdvözletét tolmácsolta a küldöttértekezlet résztvevőinek. Gaál elvtárs elmondotta, hogy a KISZ kongresszusára való készülődés közben mindenütt felélénkült a szervezeti élet és a fiatalok nemcsak szavakban, hanem munkafelajánlások végrehajtásával is mutatják politikai hovatartozásukat. Ebben az időszakban országosan mintegy 30 ezer fiatal kérte a KISZ-be való felvételét. Hangsúlyozta „Ifjúság a szocializmusért” mozgalom az ötéves terv végén zárul le. Ez azt jelenti, hogy a KISZ-en belüli eddigi mozgalmakat ez a mozgalom összefogja és több évre kiterjeszti. Tehát eredményes végrehajtása egyúttal azt is jelenti, hogy győzelemre viszi nemcsak á termelési, hanem a tanulási, sportolási és egyéb irányú feladatokat is. A KISZ szervezetek egyik legfontosabb feladatának Jelölte meg e mozgalom elterjesztését és megvalósítását. A küldöttértekezlet második napirendi pontjaként megválasztották a városi KISZ bizottságot és revíziós bizottságot, valamint a megyei KISZ értekezlet küldötteit, A tanácskozás után Bsz- szeült az újonnan megválasztott KISZ bizottság, megválasztotta a végrehajtó bizottságot és a KISZ bizottság titkárát. A városi KISZ bizottság titkárául újból Bihari László elvtársat választották nyok ügyében indított eljárások megszüntetésére. A vita során a keresztény- demokraták, illetve a szociáldemokraták részéről felszó lalt képviselők kijelentették tudomásul veszik dr. Kielin ger jelentését. A képviselő ház úgy határozott, hogy de cember 1-i ülésén folytatj; a vitát (MTI).------Újabb sikertelen amerikai rakéta- kísérlet LONDON (MTI). Az Egyesült Államokat újabb kudarc érte: a Cape Canaveral-i ki sérleti telepen egy poláris- rakéta röviddel kilövése utá felrobbant (MTI). BÚTOR 8 részes fényezett dió hálószoba bútor szép kivitelben 9150 Ft-ért megrendelhető a Jászjákóhalmai Asztalos Szövetkezetnél meg. n Nyugat-berlini korruociós botrány ügye a képviselőhöz előtt