Szolnok Megyei Néplap, 1960. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-01 / 258. szám

1960. november 1. S. :f?V PAOZk Kétszer vezetett a MÁV, de nem bírt a lelkes ceglédiekkel Szolnoki MÁV-Ceglédi Vasutas SE 2 :2 (1:0) Cegléd, 4000 néző. Vezette: Zsolt (Bpest), Géczi (Szentes), Kasza (Szeged). Szolnok: Cselényi — Sándor, Abonyi, Kegyes — B. Nagy, Rozmis — Tóth, Csábi, Szekeres, Sós, Dobos. Edző: Fazekas László. Cegléd: Kaltanecker — Pá- kozdi, Gyikó, Pintér — Len­gyel, Lazányi — Kökény, Nagy, Csontos, Botos, Héri. Edző: Selmeczi János. Rekord közönség volt kí­váncsi a két testvér csapat találkozójára. Szolnok nap­pal és gyenge széllel szem­ben kezdte a játékot és azon­nal támadólag lépett fel. Csábi lövését védte a kapus, majd Gyikó rosszul sikerült hazaadásából sarokrúgást ért el a MÁV. A sarokrúgásból Tóth nagy erővel az oldal­kapufának rúgta a labdát. A ceglédi védelem megzavaro­dott és újabb sarokrúgások következtek; a másodiknál Rozmis közeli fejese a sok védő közt is megtalálta a rést. 1:0. A ceglédiek fokoz­ták az iramot, kiegyenlített lett a játék. A megzavaro­dott hazai védelem jóvoltá­ból két óriási helyzete volt a Szolnoknak. Az ellentáma­dásnál viszont Abonyi a dön­tő pillanatban elesett és Nagy teljesen tisztán állva a rá­futó Cselényi kezébe perdí- tetjt. A 16. percben a több­ször szabálytalankodó Kö­kényt, a ceglédi csapat kapi­tányát, figyelmeztette Zsolt játékvezető. Mintegy 20 per­cen át nagy küzdelem folyt a két 16-os között, de tartós fölényt egyik csapatnak sem sikerült kiharcolni. Az ide- oda hullámzó játék során Kaltanecker több ízben is szerencsésen védett. A 39. perctől a hazaiak egyre job­ban átvették az irányítást, néhány veszélyes lövés, sza­badrúgások, sarokrúgások je­lezték a ceglédi fölényt; ered­mény azonban nem született Szünet után Szolnok len­dült bele előbb, jól szőtték a támadásokat, de .ezekben nem volt átütő erő. Cegléd csak ritkán jutott szóhoz. A 67. percben Kökény futtából a felső lécre lőtt, a vissza­pattanó labdát Nagy közelről a hálóba vágta. 1:1. Hullám­zó játék után a 75. percben Csábi ellenállhatatlanul el­húzott a jobbszélen, beadását Szekeres a 'sarok felé továb­bította és a befutó Dobos védhetetlenül a hálóba vágta. 2:1. Cegléd nem adta fel a harcot. A 70. percben a szol­noki kapu előtt Rozmis kéz­zel érintette a labdát, az Botos elé esett. Mindenki bírói sípot várt, de Zsolt előnyszabályt alkalmazva nem fújt. A ceglédi csatár mint­egy 20 méterről váratlanul hataltnas erővel a felső sa­rokba lőtt. 2:2. Leírhatatlan üdvrivalgás fogadta a remek egyenlítő gólt és új erőt adott a már-már ingadozó hazai­aknak. A 76. percben Pákoz- dit utánrúgásért kiállította Zsolt. A szolnoki csapat pontos adogatásokkal, a ceglédiek előrevágott labdákkal és gyors kitörésekkel próbálkoz­tak. Mindkét kapu gyakran került veszélybe. A 85. perc­ben az egyik ceglédi rajta­ütésnél Cselényi rosszul fu­tott ki, de Nagy az üres ka­pu torkában a felső lécre lőtte a labdát. Az ellentáma­dásnál több sarokrúgás után Szekeresnek volt jó helyzete, de lövés helyett cselezgetett; szerelték, s maradt a 2:2. Bírálat Még az NB II. izzó légkö­réhez képest is szokatlanul nagy iramú, hallatlan erejű küzdelem folyt ezen a nagy­szerű mérkőzésen. Szolnok a szokottnál gyengébben, Ceg­léd pedig váratlanul igen lel­kesen és nagy becsvággyal játszott. Szolnok az első ne­gyedórában egy kis szeren­csével bebiztosíthatta volna győzelmét. Szünet után ismét felcsillant a győzelem lehető­sége 2:l-es vezetés után. A mérkőzés nagyobb részében a Szolnok passzívabbnak és puhának bizonyult a sokszor túlkemény hazaiakkal szem­ben, s végül örülni kellett a döntetlennek is. A szolnoki csapatban Cse­lényi néhányszor biztosan lé­pett közbe. A góloknál nem tudott szerencsésen beavat­kozni. A közvetlen védelem nagy harcot vívott a teljes erőbedobással gólratörő és jól lövő ceglédi csatársorral, néha azonban megingott. A fedezetsor csak a védekezés­ben nyújtott elfogadhatót, a megszerzett labdákat gyak­ran az ellenfélhez továbbítot­ták. A csatársor játéka csak az első negyedórában volt elfo­gadható, később teljesen visz- szaestek. A labdát többször csak rövid ideig sikerült bir­tokukban tartani. Még így is sok helyzetük volt, de keve­set vállalkoztak lövésre. Egyedül Csábi harcolt bátran a kemény ceglédi védelem­mel szemben, a többiek el­kerülték a közelharcot és az összecsapást. A ceglédiek láthatóan na­gyon készültek erre a mér­kőzésre. Minden labdára raj­toltak és még a lehetetlent is megkísérelték, önfeláldozóan mindent megtettek, ami tő­lük tellett. Csatársoruk min­den helyzetből nagy erővel lőtt. Mindkét góljukat ennek köszönhették. Zsolt játékvezető jól kö­vette a játékot. Megengedte a kemény játékot, de csírájá­ban fojtotta el a szándékos­ságot. A két határjelző ellen sem eshet panasz. H. Gy. A labdarúgó NB Ill-ért Negyedik hete veretlen a Fáklya Törökszentmiklósi Fáklya— Szarvasi AC 2:0 (1:0) Szarvas, 2000 néző. Vezet­te: Lenkefi (Hódmezővásár­hely). T. Fáklya: Barta — Szecsei, Fenyvesi Fábián— Karakas II., Hajik — Kiss, Karakas I., Szakái, Búzás, Horváth. Edző: Szebeni Jó­zsef. Szarvas: Kondacs — Ja- nurik, Csemus, Szitó — Sza- lontai, Bodnár — Padoni, Patkós, Kerekes II., Sebő, Burács. Edző: Lőrinczi Mi­hály. A Fáklya kezdte a játékot. Mindjárt kezdés után Padoni futott el, beadott a kapu elé Kondacsnak, de az kiengedte a jó labdát. A 6. percben Ke­rekes II. jó labdát adott Bú­zásnak, aki elől Fenyvesi szögletre mentett. A szögletet Burács ívelte kapu elé. és Barta Karakas II. fejéről szépen lehúzta. Továbbra is a hazaiak támadtak. Burács lövését Barta védte. Utána egy veszélyes helyzetben Fá­bián mentett jó érzékkel Bú­zás elől. A 14. percben Kere­kes II. 16 méterről csúnyán mellé lőtt. A 15. percben sza­badrúgáshoz jutottak a ha­zaiak a Fáklya kapujától 25 méterre. A szabadrúgást Ke­rekes II. végezte el, Barta azonban hárított. Erős hazai fölény után Karakas I. ve­zette fel a labdát, Hajikhoz játszott jobbszélre, aki elfu­tott Szitó kíséretével és 13 méterről, jobbal szorongatott helyzetben kapura lőtt. A labda Gombás kezét érintve a gólvonalon belülre repült, 1:0 — a Fáklya javára. A 23. percben Horváth ívelt előre egy labdát, Csernus kézzel ért hozzá. A 20 méteres sza­badrúgást Hajik a sorfal fö­lött kapura lőtte, s az erős labda a felső kapufán csat­tanva visszapattant a me­zőnybe. A Fáklya továbbra is támadott. A 30. percben Kerekes II. a partvonal mel­lett szándékosan megrúgta Szecseit. A 31. percben a ha­zaiak szabadrúgáshoz jutot­tak a kaputól 25 méterre, s Kerekes II. labdája a felső kapufán csattant. — Ezután mezőnyjáték alakult ki a fél­idő végéig. Szünet után a hazaiak fel­forgatták csapatukat: Szitó lett a jobbszélső, Burács a balhátvéd, Padomi pedig a balszélső. Ebben az összeté­telben sem ment jobban a csatársornak. Mindjárt kez­dés után Hajik lőtt 30 mé­terről, melyet Kondacs vé­dett. Az ellentámadás során kerekes II. elfutott, Karakas II. azonban szépen szerelte. Az ellentámadás során Ka­rakas I. Hajikhoz játszott, aki elől Csemus szögletre hárított. Ezután a Fáklya kapujától 5 méterre Patkós­hoz került a labda, aki tisz­tán állt, de laposan a kapu mellé gurított. Nagy gólhely­zet volt!! A 64. percben Bod­nár megunta a csatársor te­hetetlenségét, felvezette a labdát, majd 20 méteről gyen­ldönhént igen jól játszott a Vasas BVSC—Jászberényi Vasas 3:0 (1:0) Budapest, Szőnyi úti pálya, 4000 néző. Vezette: Farkas I. BVSC: Varga — Fekete, Za­lai, Kárpáti — Balázs, Bár- kányi — Murár, Csernai, Borbély, Jéger, Rendek. Ed­ző: Kiss Gábor. Jb. Vasas: Csikós — Rigó, Végh, Helle — Benedek, Deák — Rétsá­gi, Szántai, Bíró, Bathó, He­gedűs. Edző: Udvarias János. Az első támadásokat a ha­zaiak vezették és már a 3. percben Murár lapos lövését kellett Csikósnak védenie. — A Vasas csatárok szór­ványosabb támadásaiból a 21. percben majdnem a Va­sas jut vezet&hez. Rétsági r Értékes döntetlen... Szolnoki MTE—Orosházi Kinizsi 0:0 Szolnok, 800 néző. Vezette: Szabó F. Sz. MTE: Sárkány — Pin­tér, Tcrök, Zalai — Sári, Dan- ka — Bánhidi, Pallai, Papp, Willisch, Cs. Farkas. Orosháza: Kucsera — Nagy II., Fiam, Dudás — Berta, Szabó — Kojnok, Rozsnyal, Szökő, Gera, Basch. Igazi, jó labdarúgó-időben kezdődött a játék. Már az el­ső percben veszélyben volt a vendégek kapuja, de Kucsera jó érzékkel mentett. Többet támadott az MTE. A 6. perc­ben egy szép támadás után Pallai lövéséből a labda ka­pu fölé szállt. A jól játszó hazai csapat veszélyesen tá­madott Nagy nyomás neheze­dett az orosháziak kapujára, A Totó 44. heti eredménye I. Belgium—Magyarorsz. 1 2:1 Z. Magyaro. B—Belgium B. 2 0:1 3. Dorog—Debrecen 1 5:2 4. Oroszlány—Komié x 0:0 5. Mosonm.—Láng x 0:0 6. Miskolc—Nyíregyháza 1 Irt) 7. Cegléd—Szolnok x 2:2 8. Borsodi B.—Diósgyőr x 1:1 9. Ózd—Kecskemét x 0:0 10. Troves—St. Etienne 1 4:0 II. Nice—Nimes 2 0:1 12. Greaoble^Monacó x 0:0 de az MTE csatárok lövéseit nem kísérte szerencse. Mind­két részről sok rossz leadást láttunk. A vendégek különö­sen a széleken indultak tá­madásba, de a jól záró MTE védelem megakasztotta a tá­madásokat. A 23. percben gól­szerzési ’ehetősége volt az MTE-nek. Pergőtűz alatt volt az orosházi kapu. Papp nagy lövését Kucsera kiejtette, a labdát Pallai rúgta újra ka­pura, amit sikerült Kucserá- nak megszereznie. - Óriási helyzet volt! A 25. percben Sári megsérült. Elhagyta a pályát és nem, is tért vissza. A tíz emberre csökkent MTE lelkesén játszott. Támadtak a vendégek. A 28. percben Gera nagy helyzetben az ötösről a kapu fölé lőtt. Az MTE-ben érződött az emberhiány. A já­tékosok védelemre rendez­kedtek be és csak három csa­tár tartózkodott elől. A félidő végefelé lanyhult az iram, gólt egyik csapat sem ért el. Szünet után azt vártuk, hogy Sári visszatér, de sérü­lése olyan természetű volt. hogy játékképtelenné vált. — Az MTE minden támadása veszélyt jelentett. Az 50. perc­ben Bánhidi lövését Kucsera csak bravúrral tudta kapu fö­lé tolni. A 60. percben a szol­noki 16-osnál szabadrúgáshoz jutott Orosháza. Gera erős lövését Sárkány a kapuból ki­ütötte, majd a védőknek si­került menteniük. Az ember­hátránnyal küzdő MTE jól tartotta magát és a védeice- zésből a támadásba ment át. A 64. percben Pallai távoli lövését Kucsera csak szeren­csével tudta a felső sarokból kapu fölé tolni. A hazai tá­madások azonban csak rövid életűek voltak. A vendégek nagy iramba kezdtek. Az MTE védőknek azonban sike­rült a vendégek támadásait megállítani. Szerencsénk volt, hogy pontatlanul lőttek az orosházi csatárok. A 85. perc­ben a 16-os oldalvonalánál szabadrúgáshoz jutott az MTE. Danka beívelt labdá­ját Papp hajszállal fejelte ka­pu fölé. A 87. percben a ha­zai együttes majdnem meg­szerezte a győzelmet jelentő gólt, de Willisch sarokba tar­tó fejesét Kucsera bravúrral hárította. Az MTE ezen a mérkőzésen lelkesen és jól küzdött. An­nak ellenére, hogy a mérkő­zés nagy részében tíz ember­rel játszott, fölényt harcolt ki. Az orosházi együttes nem a legjobb benyomást keltette. A volt NB Il-es csapattól többet vártunk volna, a végig sportszerűen lejátszott mér­kőzésen. A játékvezető jól működött fJók: Az MTE minden játé­kosát dicséret illeti lelkes já- ‘ékáért. Az orosházi csapat­ból Fiam. Kucsera és Gera iátéká; lehet kiemelni. B- P. 1. «= átcselezi magát két védőn is, Szántai elé teszi a labdát, aki csak a kapussal áll szem­ben és 8 méterről leadott lö­vése a kapus vállát érnitve szögletre vágódik. Óriási bal- szerencse. Ezután feljön a BVSC és a 22. percben Bár- kányi labdájával Csernai kiugrik és jól eltalált lövése a meglepett Csikós mellett a hálóba vágódik, 1:0. A gól után erősít a Vasas és táma­dásba lendül. Szántai előtt van a kecsegtető helyzet, de kivár és a védők szögletre szerelik. Igen ötletesen és jól játszik most a Vasas. Csak a 37. percben jön fel ismét a helyi csapat, ekkor Végh miatt rúgnak szabadrúgást a Vasas 16-osáról, de Csernai csak az oldalhálót találja el. A 39. percben Szántai elmegy a védőktől és a 16-osnál Za­lai csak szabálytalanság árán tudja akasztani. A megítélt szabadrúgást Helle nagy erő­vel a sorfalba vágja. A fordulás után a BVSC lépett fel támadólag, de né­hány perces roham után is­mét a Vasas előtt nyílik gól­szerzői lehetőség, de a kiug­ró Bathó elől Fekete nagy szerencsével szögletre tudja rúgni a labdát. A beívelt szögletet Benedek kapura fe­jeli és Varga a fejest ismét csak szögletre tudja menteni. Izgalmas, nagyiramú, élveze­tes játék folyik a pályán. Az 56. percben kiugró Batót csak kézzel tudják a védők visszatartani. A szabadrúgást Szántai méllé lövi. Ellentá­madás során Rendek nagy lövését Csikós ragyogóan üti szögletre. A 62. percben Ren­dek az elmélázó Vasas védők mellett elmegy és közelről leadott lövésével szemben Csikós tehetetlen, 2:0. A gól után ismét a Vasas jön fel és egymás után több szöglet­hez és szabadrúgáshoz jut. A 70. percben Bathó kiugrik a védők közül és 16 méterről leadott nagyerejű lövését Varga szépen védi. Utána is­mét változatos lesz a játék, az iram nem csökken. A 79. percben csak a szerencse menti a BVSC kapuiét a gól­tól. Szép adogatás után Szán­tai 10 méteres nagy lövése a belső kanufáról ví vódik Var­ga kezébe. Továbbra is a Vasas támad, de nem sike­rül sejnmi a jászberényi csa­tároknak. A hátralévő időben végig a Vasas támad és még is az utolsó percben Bárká- nyi váratlan 30 méteres lö­vését Csikós elnézi és így a végeredmény 3:0 lesz. A játék képe nem volt hű kifejezője az eredménynek. A Vasas ezen a mérkőzésén is javuló formáról tett bizonyságot és kis szerencsével az egyik pon­tot megszerezhette volna. Ha a hátralévő mérkőzéseken Uyen akarással és ilyen fegyelmezet­ten küzd a csapat, úgy helyzetén sokat javíthat, örvendetes, hogy a csapat erőnléte máris igen so­kat javult és a mérkőzés nagy- részében a szervezett védekezés mellett az első perctől az utol­sóig erejéből sok veszélyes tá­madásra is tellett. Egyénileg Csikósnak voltak szép védései, de a harmadik gólnál nagyot hibázott. Rigó sok­szor bizonytalan, kicsit elfogó- dottan játszott. Végh igen Jó tel­jesítményt nyújtott, kár, hogy időnként hajlamos a könnyel- műsködésre. Helle volt a hát­védhármas és a csapat legjobb embere. A két fedezet közül Deák volt a jobbik, de Benedek Is végig lelkesen küzdött. A csa­társorból Hegedűs ezen a mérkő­zésen a kapott feladatot sok hi­bával töltötte be. Rétsági és Szántai igen jól Játszottak, sok­szor hozták zavarba a BVSC vé­dőket. Batbónál is javulás volt észlelhető. Bíró Igen sok hiba­százalékkal játszott. A BVSC csapata Igen sportszerű és kitű­nő együttes. Legjobbjaik: Var­gén kapu mellé lőtt. Nem tudták a hazaiak megközelí­teni a Fáklya kapuját, mert a védelem — Fenyvesivel az élen — jól állt a lábán. A 79. percben Karakas II. előrevá­gott egy labdát, amelyért Hajik és Csernus futott tel­jesen az alapvonalig, nagy harc volt a labda megszerzé­séért és Csemus szoronga­tott helyzetben haza akart gurítani. Kondacs elvetődött a labdára, azonban nem tud­ta megfogni, hanem Karakas I. elé ütötte, aki a berohanó Buracsot kicselezte és a há­lóba vágta a Fáklya máso­dik gólját, 2:0. Ezután a ha­zaiak belenyugodtak az ered­ménybe. Góllövők: Hajik, Karakas I. Jók; Barta (a mezőny leg­jobbja), Fenyvesi, Szecsei, Karakas II., Hajik, Szakái; az egész csapat dicséretet ér­demel óriási lelkesedésükért, — illetve: Csemus, Bodnár, Padoni. A Fáklya csapata megér­demelten nyerte a mérkő­zést. A hazai együttes szét- esően játszott. Főleg csatár­sora volt nagyon gyenge a szünet után. Elgondolkozta­tó, hogy hogyan verték meg Gyulát és Orosházát. A já­tékvezetői hármas kitűnően működött. — papp — A labdarúgó NB III. eredményei Szegedi Építők — Jászberényi Lehel 5:2 (1:0) Jászberény, 400 néző, Kecskeméti TE — Martfűi MSE 1:0 (1:0) Kecskemét 2500 néző, Csongrádi Petőfi—Gyulai MEDOSZ 2:1 (0:0) Csongrád, 2000 néző, Szegedi Spartacus—Békés­csabai Ep. 2:0 (1:0) Szeged, 1200 néző, Kiskunfélegyházi Építők— Makói Vasas 3:0 (2:0) Kiskunha­las, 8Qp néző, Békéscsabai Agyag­ipar — MÁV Hódmezővásárhelyi MTE 2 a (1:1) Békéscsaba, 800 néző. A BAJNOKSÁG AI.LASA Délkeleti csoport 1. Kecském. 13 7 4 2 24:10 18 2. Orosh. 13 5 7 1 16:13 17 3. Csongrád 13 6 4 3 30:18 16 4. Sze. Sp. 13 7 2 4 26:10 16 5. Gyula 13 6 4 3 27:19 16 6. Sze. Ep. 13 6 3 4 24:18 15 7. Szarvas 13 6 3 4 22:18 15 8. Szó. MTE 13 6 2 5 24:16 14 9. T. Fáklya 13 5 3 5 18:14 13 10. Martfű 13 6 — 7 25:27 12 II. Makó 13 3 6 4 14:22 12 12. Bcs. Ep; 13 4 2 6 19:26 11 13. Jbetény 13 3 4 6 20:29 10 14. M-HMTE 13 3 4 6 25:36 10 15. Bcs. Agy. 13 1 5 7 12:31 7 16. Kfh. Ep. 13 2 2 9 11:25 6 A megyei labdarúgó bajnokság eredményei Jászárokszállás— Fegyver­nek 7:2, Mezőtúri Honvéd— Karcag 8:1, Üjszász—Szol­noki Vasutas Irt) (0:0), T. Va­sas—Jászberényi Vasas II. 2:2, Jászkisér—Kunszentmár- ton 2:1. Sporthír Szerdán délután 14.30 li­kőr a Jászberényi Vasas NB II-es csapata Mezőtúron, a Honvéd ellen játszik barát­ságos mérkőzést. ga, Bárkányi, Murár és Rendek. Farkas I. játékvezető szinte hiba nélkUl vezette a mérkőzést. — G. J. — A labdarúgó NB II. állása Keleti csoport 1. Ganz-M. 13 6 7 — 21: 6 19 2. Ózd 13 7 5 1 17: 5 19 3. BVSC 13 9 1 3 26:11 19 4. Szolnok 13 7 4 2 24:13 18 5. Pénzügy. 13 6 5 2 20:14 17 6. Nyíreh. 13 5 4 4 9:11 14 7. Egyetért. 13 4 5 4 15:12 13 8. Diósgyőr 13 4 5 4 17:18 13 9. Cegléd 13 4 5 4 14:21 13 10. Bp. Sp. 13 4 4 5 20:18 12 11. Miskolc ' 13 5 2 6 14:21 12 12. Kecském. 18 3 5 5 14:16 11 13. Bp. Előre 13 3 Sj 7 17:22 9 14. SZVSE 11(11 12:18 9 15. Borsod IS 1 4 8 9:20 6 16. Jberény 13 1 2 10 10:33 4 A forduló eredményei Ganz-MAVAG—VM. Egyetértés 0:0, Bp. Előre—Szegedi VSE 2:0 (0:0), Pénzügy őrök—Bp. Sparta­cus 2:1 (1:0), Borsodi Bányász- Diósgyőri Bányász 1:1 (1:0), Mis­kolci VSC—Nyíregyházi Sparta­cus 1:0 (0:0), Ózdi Kohász—Kecs­keméti Dózsa 0:0. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munka­párt Szomok megyei Bizottsága és a Megye) Tanács lapja Felelős szerkesztői Varga József Szerkesztőségi Szolnok, irodaház. L emelet Telefon: 20—93. 23—20, 20—er Kiadja a Szolnok megyei Néplai Lapkiadó Vállalat Igazgatói Fülemen Lajos Kiadóhivatal) Szolnok, Irodaház. tszt II Telefoni to—M 0 lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták tör­lesztik. A tap előfizetési d«a: egy nóra 11.— Ft Előfizethető Dármeiy oostahivatalnál és kézbesítőnek Szolnoki Nv-mda vállalat 1960. október 31. — 3924. Felem« tv- ir> n- -zptöi

Next

/
Oldalképek
Tartalom