Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-19 / 247. szám

1900. október 19. SZOLNOK MEGTBI NÉPLAP 5 / . LS November 30-ra teljesítjük hároméves tervünket A szolnoki Alföldi Állami Áruház dolgozói termelési ta­nácskozáson értékelték a há­romnegyedévben végzett munkát. Az elért eredmények jónak mondhatók és remél­hető, hogy november 30-ig az áruház dolgozói befeje­zik hároméves tervüket. A negyedik negyedév meg­feszített munkát kíván az áruház kollektívájától. A dol­gozók elhatározták, hogy bri­gádokat szerveznek, mely­HIIMIHIIIIIIIIIIHIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIlmillllltHI Követendő példa Sokat olvastam a Szolnok megyei Néplapban a közle­kedési balesetek megelőzésé­ről. A napokban egy tanulsá gos jelenetnek voltam szem­tanúja és úgy gondoltam, — megírom a lapnak. Szolnokon, a 38-as cseme­geboltba mentem vásárolni. Az üzlet előtt az YA—43—85- ös gépkocsi állt meg. A so­főrrel együtt két férfi igye­kezett a boltba. Az utasok odabent üveges sört rendel­tek maguknak. A két utas azon fáradozott, hogy a gép­kocsivezetőt Is rábeszélje a sör ivására. ö azonban hajt­hatatlan volt, visszautasította és végül, hogy mégis igyon valamit és a kérésnek is ele­get tegyen, bambit kért. A gépkocsivezető megérdemli a dicséretet és nagyon sok ^EFU sofőr követhetné pél­dáját Veress Katalin Szolnok. nek tagjai igyekeznek elérni a „szocialista brigád” címet. Már a tanácskozáson hat ilyen csoport alakult A csoportok 5—6 pontból álló vállalást tettek. A tanu­lókat is bevonták a munká­ba. Többek között Szabó Te­réz XI. éves tanuló vállalta, hogy az osztályon előforduló munkából aktívan kiveszi ré­szét udvarias lesz a vásár­lókkal és a tanulmányi ered­ményét jelesről kitűnőre ja­vítja. Én úgy érzem, hogy az ipa­ri üzemek szocialista brigád­jainak példája nyomán ná­lunk, a kereskedelemben is méltó eredmények születnek Reméljük ezt azért is, mert a harmadik negyedévi 110.2 szá­zalékos tervteljesítésünkkel, országos viszonylatban a ne­gyedik helyet érdemeltük ki. A vásárlók igényeinek ki­elégítésére nagymennyiségű árú érkezett. Férfi és női té­li kabátok, továbbá esőkabá­tok, gumírozott férfi kabátok, női esőkabátok várják a vá­sárlókat. Csapó Jánosné, Alföldi Állami Áruház dolgozója, Szolnok. Másfél millió forint fűtőházi kiszisták takarékossági számláján A Szolnoki Fűtőház kiszis- tái felajánlásaik túlteljesíté­sével akarják köszönteni a KISZ kongresszusát. Augusz­tusi taggyűlésünkön vállal­tuk, hogy túlteljesítjük a ta­valyi takarékossági számlán­kat. Tavaly egy millió 280 ezer 599 forintot takarítot­tunk meg, melyet ez év de­cember 31-ig egy millió 600 ezer forintra akarunk növel­ni. Ugyancsak ezen a taggyű­lésen tettek fiataljaink Ígére­tet arra, hogy megszilárdítjáK a munkafegyelmet, jobban ki­használják munkaidejüket és teljesen megszüntetik az iga­zolatlan hiányzásokat. Eddig négy alkalommal rendeztünk vasgyűjtést, két utmtWMWniwwwrtwimiimHiiHWiiHmwwtiiiwimimiiMiHiwiiwiiiiiwwmnwmmiimi ; Kenderesen vendégszerepeltünk Mi, a kunmadarast KISZ- színjátszók október 2-án. va­sárnap útnak indultunk Ken­deresre, hogy egy meghívás­nak eleget tegyünk. Ütünk hosszadalmas volt, mert gu­miskocsin utaztunk, mert más jármüvet nem tudtunk szerezni. Vidáman beszélget­tünk. Felidéztük a balatoni út szépségeit, boldog perceit. Kenderesre érve örömmel láttuk, hogy sokan sétálnak a kultúrház előtt. így reméltük, hogy nézőnk is lesz elég. Va­lóban, este 8 órára megtelt a terem. Nagyon jól esett ez, ahogy felszaladt a függöny, nagy tapssal köszöntött ben­nünket a kenderesi közönség. A kedves fogadtatás is hoz­zájárult ahhoz, hogy jól sike­rült előadásunk. Ügy éreztük, a Jcenderesi nézők elégedettek voltak játékunkkal. Az előadás után egy ideig mi is élveztük a kenderesiek- kel közösen a bál örömeit. Éjfélkor, sajnos, el kellett búcsúznunk kedves vendég­látóinktól, de a búcsú a vi­szontlátás reményében tör­tént. D. Ács Margit, Kuncsorba Közlekedési gondokról Évek óta gondot okoznak a Szolnok—Szentes között közlekedő személyvonat prob­lémái. Ma még el kell viselni azt, hogy 40—50 kilométeres távolságot, 26 kilométeres átlagsebességgel 2 óra hosz- sza alatt tesz meg egy sze­mélyvonat. Az új őszi me­netrend során a Szentes — Szolnok között közlekedő "eggeli személyvonat menet­be j ét egyes állomásokon korábbi indulással állították be. Reméltük azt, hogy ha­marabb fogunk beérni a munkahelyre és nem kell Martfűn, Kengyelen, Tisza- tenyőn, Szaiolban 10—15 perceket várni. Sajnos tévedtünk, mert hi­ába indul a reggeli személy- vonat korábban Szolnokra, mégis ugyanabban az időben — ha nem később — érkezik be. Több levelet küldtünk már a MÁV illetékes szervé­hez, ahol a törvény által meghatározott időre megvá­laszolták panaszainkat, de orvoslást panaszunkra nem kaptunk. Ha már ezt el kell viselni, legalább az alábbiakat ve­gyék figyelembe az ezen a vonalon bejáró dolgozók ré­széről: Amióta az őszi menetren­det bevezették a 7736. sz. — bejáró munkásvonat ■», nagymotorját elvették még a tavasszal azzal, hogy a nagy­motorokat elvitték a Bala­tonra. Azóta beköszöntött az ősz és egyre veszélyesebbé válik ennél a szerelvénynél a közlekedés. Ugyanakkor a Szolnokra 16.50 perckor érke­ző nagy motorvonat üresen közlekedik. A szegedi igazgatóság jó­voltából az utóbbi időben még azt a „kedvezményt” is elvették tőlünk, hogy két motorral vontassák a szerel­vényt. Október 10-én és 13-án is egy motorvontatással. 3 kocsi­val több, mint 500 fő utazott, illetve volt összezsúfolva a szerelvényben. Több, mint száz dolgozó Kengyelig a lép- csSn lógott a szakadó esőben. A vonatvezető fülkéjében több, mint 8 fő állt, mert 5 nem nézhette el, hogy a mun­kahelyükről az emberek ne tudjanak hazamenni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezen a vonalon a köz­lekedés életveszélyessé vált. Mi nem akarunk a MÁV me­netrend összeállítóinak a dolo­géba beleavatkozni, de na­gyon kérjük őket. legyenek belátók és hozzanak intézke­dést ennek az állapotnak a megszüntetésére. Szlama Ferenr levelező Szolnok. újítást adtunk be és az egyé­ni vállalások teljesítésével is jól állunk. Takarékossági számlánk pedig megközelíti a másfél millió forintot. Jól dolgoztak a Mohácsi Béla villanyszerelő ifjúsági brigádjának tagjai, akik a vállalt két mozdony villany­kapcsolótábla helyett hármat készítettek el, használt anyagból. A kongresszusi ver­senylendület átragadt a KISZ- en kívüli fiatalokra is, akik szintén jó eredményeket ér­nek el a termelésben. A kí­vülálló fiatalokkal való kap­csolatunkat mutatja az a tény is, hogy a kongresszusi ver­seny ideje alatt eddig tizen­öt fiatal kérte a KISZ-be fel­vételét. Az újjáválasztott KISZ ve­zetőségünk arra törekszik, hogy ezt a jó kapcsolatot a kívülálló fiatalokkal tovább erősítsük és velük együtt újabb eredményeket érjünk el a termelésben. Farkas Sándor KISZ-titkár Mi is segítjük a tsz munkáját Iskolánkban nem tudok olyan pajtást találni, aki ne volna úttörő. Tanuláson és a pajtási összejöveteleken kí­vül arra is jut idő, hogy a cserkeszöllői Magyar—Ro­mán Barátság Termelőszövet­kezetnek segítsünk. Az el­múlt hetekben például a pa­radicsomot szedtük, de a szü­retből is ki akarjuk venni ré­szűnket. Lelkesedésünket fokozta az, hogy tanáraink is velünk együtt dolgoztak, de ugyan­úgy a kunszentmártoni gim­nazisták is, akik sokat segí­tettek a tsz minden munkájá­ban. A pajtások munkájára továbbra is számíthat a tsz, a tőlünk telhető erővel se­gítünk is. Dömötör Ilona Ált. Iskola, Cserkeszöllő Kihez forduljunk? Az elmúlt nyáron a Bala­ton melletti Szigligeten elvé­geztük az úttörő sportvezető­képző tanfolyamot. Sokat vitatkoztunk azon, hogy me­lyek a legeredményesebb módszerek, amelyekkel az úttörőket megtaníthatjuk a különböző sportjátékokra. — Igazolványt is kaptunk, de mégis megtorpantunk a kez­det előtt. Nem is tudjuk, mi­ért? Pedig sok ötletet, lelke­sedést hoztunk a Balaton mellől. Mindenkinek volt va­lamilyen elgondolása, hogyan kezdi a tanév elején a mun­kát. Most már szeretnénk hasznosítani a tanultakat, — hogy elősegítsük a tömeg­sportot. Miért nem igénylik segítségünket? Kihez fordul­junk tanácsért? Szombati László, Szolnok. Tudásunk gyarapításáért Vállalatunknál tavaly elő- adásos propaganda tanfo­lyam működött, tizennyolc hallgatóval. Azok a hallga­tók, akik jelentkeztek, mind­végig szorgalmasan részt vet­tek a szemináriumon. Ez a hallgatók szorgalma mellett a propagandista érdeme is. A tavalyi munkát értékel­ve a párttagság úgy határo­zott, hogy idén indítunk egy időszerű kérdések tanfolya­mát. A képzett elvtársak ré­szére pedig marxizmus—le- ninizmus I. évfolyamát szer­veztünk. A pártvezetőségi ta­gok a hallgatók és a bizalmi­ak közösen beszéltük meg, ki mit, hogyan tanuljon. Húsz hallgató jelentkezett az idő­szerű kérdések tanfolyamá­ra is. Ezek az elvtársak a két sze­minárium között tanulókörön beszélik meg az anyagot. A KISZ alapszervezet munkájának segítségére egy párttagot bíztunk meg szemi­náriumvezetéssel. Azt akarjuk, hogy az idén mindenki tanuljon, s politi­kai tudásban néhány „lépést” előrehaladjon. SZabó Mihályné, párttitkár, Szolnok, Patyolat Vállalat Kérdésekre VÁLASZOLUNK Bódi Imre, Kunhegyes. Ügyében érdeklődtünk az il letékes szervnél. Megállapí­tásunk szerint kérése nem jogos, mert a háztáji kukori­ca földeket az év elején, ve­tés előtt adja ki a tsz a ta­goknak. ön még csak ebben az évben lépett be, s július­ban nősült, így évközben nem adhatnak ki háztáji földet, tehát jogosan utasították el kérését. A jövő évben kiosz­tásra kerülő kukoricaföldek kiadásánál bizonyára figye­lembe veszik igényét, s meg­kapja azt, úgy, mint a töb­biek. ltj. Borsányi István Mező­HmtiiimiiiiiiiiiiiimiimiiHimiiiHiiHiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiniiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimiiiM LEVELEKBŐL - néhány sorban Pinczés Pál a cserkeszöllői Magyar—Román Barátság Termelőszövetkezetből írja; a szüret vidáman folyik, az asszonyok, lányok dalától hangos a présház környéke. Telnek a hordók az édes musttal. Az esőben is szüre­telnek, mert az érett szőlő már hordókba kívánkozik. Élen jár a munkában a Dan- csó-brigád. Hóra Mihály és Sós József csapata, de az asz- szony-brigád sem marad le, Sós Józsefné a vezetőjük. Jó munkájukért dicséret illeti őket. Tátrai Ferenc tiszaföldvári levelezőnk arról ír, hogy a ti­szaföldvári dolgozókat is lel­kesedés töltötte el, amikor az ENSZ közgyűlésen a Szovjet­unió és a szocializmust építő országok képviselői javasla­taikkal az emberiség békés fejlődésének útját egyenget­ték. Más levelében arról ír, hogy a korán szedett szőlő le­ve csípősre érett a hordók­ban és bizony vannak még, akik igen sokat kóstolnak be­lőle a lopóval. Az nem volna baj, ha kóstolgatnák, de egyesek túl sokat isznak a murciból és bizony így a ti­szaföldvári őszi esték eléggé hangosak. Seller István szolnoki leve­lezőnk szóváteszi, hogy a Le­nin Termelőszövetkezetben vontatott a betakarítás. Ezért a szövetkezet kommunistái legfontosabb munkákról tár gyalva elhatározták; példa' mutatóan kiveszik részüket az őszi vetésből és betakart tásból; így is szeretnék munka ütemét meggyorsíta­ni. Akadályversenyen Bár még kicsik vagyunk, mégis kedves élményről szá­molhatunk be. A jászberényi Felsőfokú Tanítóképző Inté­zet gyakorló iskolájának kis­dobosai nótaszóval, tréfálkoz­va. kis csoportokban indul­tunk az első akadálynak. A vasúti sin mellett vitt el az útunk, nem is gondoltuk, hogy máris megérkeztünk a versenyünk első állomásához. Feladatunk az volt, hogy egy szinültig tele pohár vízzel sé­táljunk a sínen. A legtöbb pajtás ügyesen megoldotta ezt a feladatot, de akadt olyan is, aki kiloccsantotta a vi­zet. A következő állomáson kisdobosok hat pontjáról be­szélgettünk. Utána találós kérdéseket fejtettünk meg, majd végül minden csoport 3 —3 kedves kis dalt énekelt, de olyan vidáman, hogy zen­gett tőle az erdő. A hosszú gyaloglástól kis' sé fáradtak voltunk, de jól éreztük magunkat. 4663 ss. Lehel Vezér kisdobo­sai, Jászberény. Ölem ecpj f&miák a mai iLatalok Egy idős néni tipe­gett hazafelé a piac­ról, két teli kosarat cipelve. Elég messze lakott a piactértől, nehezek voltak a ko­sarak, meg aztán me­leg is volt a kabát és vastag kendő. A cipő- bolt kirakata előtt ment el, ahol két csi­nosan öltözött kislány vidáman, nevetgélve vizsgálta a cipőket. A néni rosszallóan né­zett végig rajtuk. — Hm... rövid szoknya, meg magas­sarkú cipő — mormo­gott magában — nem érdekli ezeket a mai fiatalokat más, csak a divat meg a mozi. Ott vau a Kovácsáé lánya, az is mindig mozipénzért nyúzza az anyját. Meg aztán milyen tiszteletlenek az öregekkel! Minket még nem úgy nevel­tek, hogy az időseb­beknek csak egy „jó- 7iapot”-ot lökjünk oda, mint a Kovácsné lánya. Ha mi azzal töltöttük volna a fél­napunkat, hogy könyvtárban üljünk, este a moziba men­jünk, jó nagy pofon­nal tanítottak volna rendre. Dehát a mai fiatalság! A néni nagy sóhaj­jal fejezte be magá­ban monológját. Ne­hezek voltak már a kosarak, letette azo­kat, hogy egy kicsit kifújja magát. Fáj­dalmas arccal dör- zsölgette elzsibbadt karjait, A két kislány köz­ben úgy látszik, meg­unta a kirakatnézést, mert ők is elindultak. A néni hátamögött összesúgtak, majd az egyik odalépett hoz­zá. — Néni kérem, se­gíthetünk? Úgyis arra megyünk — és már fel is kapták a kosa-. rakat. A néni arcán cso­dálkozó mosolyba szaladtak szét a rán­cok. Csak egy gyenge ellenvetést kockázta­tott magi “ Nehéz az maguk­nak, kedves és mesz- sze is lakom — de az­tán megkönnyebbül­ten indult el, ott ti­pegett a két kislány között. A lányok egész hazáig elvitték a kosarait és a hálál- kodást kedvesen visz- szautasítva, tovább­mentek. Amikor a néni be­zárta maga mögött a kaput, bocsánatké- rően mormolta: — Úgy látszik, ilye­nek is vannak. De Kovácsné mégis job­ban nevelhetné a lá­nyát. Varray Katalin Mezőtúr túr. Hozzánk intézett levelé­re csak azt tudjuk válaszol­ni, ha a helyi tanács elutasí­totta kérését, panaszával for­duljon a Szolnok megyei Ta­nács VB. Igazgatási Osztályá­hoz (Szolnok, Kossuth Lajos u. 2.). Szerkesztőségünk nem avatkozik bele — nincs is jo­ga — a lakásügyi kérdésekbe, ezt tanácsi úton kell megol­dani. Deák Istvánná, Kisújszál­lás. Panaszát megvizsgálta a MÉSZÖV illetékes osztálya. A helyi fmsz-nek nem volt tu­domása az Ön betegségéről, így nem tudtak segítséget nyújtani abban, hogy károso­dás ne érje. A vizsgálat al­kalmával ön távol volt ott­honától, de addig is, amíg tsztázzák a dolgot, a romlott árut az fmsz terhére leírják, s az önnek járó pénzt és munkakönyvét kiadják. Ebben az ügyben keresse fel a helyi fmsz vezetőségét. Fekete Pál, Tiszasüly. Ér­deklődésére közöljük, nincs jogszabály arra vonatkozóan, hogy valaki hány éves kortól lehet családfenntartó. Ha a családnak valóban Ön az eltartója, ezt a körülményt igazoltassa a helyi tanáccsal, s ezt — a levelében közölt gazdaság elfogadja ügye in­tézésénél. ­Bukta Andrásné, Tiszafü­red. Mivel önnek állami tar­taléktőid területe van, ezért a 63/1957. Korm. rendelet alapján haszonbért kell fizet­ni. Továbbá köteles általános jövedelem és földadót fizet­ni. A haszonbért minden év októbér 1-ig keli tisztázni, el­lenkező esetben az adóható­ság behajtással él az adózó ellen. Ön az általános jövede­lemadót kifizette, ellenben a haszonbért nem, ezért lett az adócsoportnak átadva az összeg behajtása. Bár az adó­csoport felszólította önt. — mégsem rendezte tartozását, így kénytelenek voltak zá- logolni Önnél. Javasoljuk, hogy az illetékes hatóságnál fizesse ki tartozását, mert el­lenkező esetben az összeg csak növekedni fog. ttmtMUtiiiiiiinMmiimimiuttiNHtHiiiHHMi Vasárnap is dolgoztunk Ä túrkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezet tagjai nemcsak a tavaszi és nyári munkákból, hanem az őszi­ből is példamutatóan kive­szik részüket. Tagjaink nagy része vasárnap is dolgozott, hogy mielőbb végezzenek a kukoricatöréssel. Az első üzemegységből alig hiányoz­tak, a második üzemegység­nél is mintegy 250 ember tör­te a kukoricát. Úgy számí­tunk, hogy 20-ig befejezzük a kukoricatörést és utána a cukorrépa szedésre összpon­tosítjuk az erőt. Az öregek is magukénak érzik a szövetkezedet. Nem akarnak kimaradni a nagy munkából, ők is beálltak a kukorica sorokba. De eljöt­tek a családtagok is. Ott voltak az idős kommunisták is. Seres János 83 éves tizen- kilences kommunista, aki a túrkevei direktórium tagja volt, továbbá Makai János. Bugyik Károly, Simon Károly veteránok. Csótó Géza, Türke ve

Next

/
Oldalképek
Tartalom