Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-02 / 233. szám
Í9ff0. október 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 C Az őszi csúcsforgalom gondjai Ülést tartott a Szolnok városi Vontatottan teltek a percek a szolnoki MÁV forgalom I-es párt alapszervezetének taggyűlése előtt. A délután 3 órára meghirdetett taggyűlést csak félóra késéssel kezdhették el. Kiss Béla elvtárs, az alapszervezet titkára “ még a taggyűlés előtt — arról tájékoztatott, hogy a 71 párttagból 35—40- nek kellene megjelenni. A tagság egyharmadát szolgá- 'ati beosztása gátolja, tehát nem vehet részt a taggyűlésen. A taggyűlés kezdetekor 23- •m voltak jelen, s később is 'sak néhánnyal növekedett a ftszám. A beszámolóból kihint, hogy az idén megtar- tott ta ^"üléseken hatan egyezer sem, néhányan pedig "■sak egyszer vagy kétszer •'elentek meg. Tehát lényegesen többet kellene foglalkozni a kommunisták egyéni nevelésével, s felhívni a figyelmüket a párttagsággal já- "ó kötelezettségeik teljesítésére- Ügy látszik, hogy kiegészítésre szorul korábbi módszerük, a bizalmiak útján ♦örténő értesítés? Pintér Sándor elvtárs, az egyik hozzászóló a hiányzás egyik okát abban látta, hogy a pártvezetőség és a szolgálati főnökség egy kissé elszakadt az emberektől. A párt- yezetőség tagjainak gyakrabban kellene munkahelyükön felkeresni a kommunista és nem kommunista dolgozókat. Érdeklődni, munka körülményeikről és mozgalmi tevékenységükről. A szolgálati főnökök látogatása sem merülhet ki a szolgálati könyvbe történő ellenőrző bejegyzéssel. Nem újkeletű kívánságok ezek, de minden bizonnyal jogosak, még ha felnagyítva is jelentkeznek. Az emberekkel való közvetlenebb kapcsolat, á személyes beszélgetések jótékonyan hatnak a szolgálati és politikai munkára egyaránt Mindkettőre nagy szükség van most a MÁV forgalom területén, hiszen nem kisebb feladatról, mint az őszi csúcsforgalom gondjairól tér- haltak a taggyűlésen. A forgalom lebonyolítása hallatlanul nagy erőfeszítést, céltudatos irányítást, gondos, előrelátó szervezést követel a vasút minden dolgozójától. S ez a munka nem nélkülözhet' a kommunisták aktivitását -zíikség lett volna a hiányzó "Ívtársak véleményére, javaslatára is. Az őszi csúcsforgalom év- ről-évre növekszik, sohasem volt ilyen nagy, mint az idén. Kiss elvtárs beszámolójából arról értesültünk, hogy 1959 szeptemberében 1981 kocsi futott be átlag naponként, most szeptemberben 2087. És ebből még hiányzik az ipartelepnek szánt kocsi mennyiség. A szolnoki állomás műszaki feltételei azóta sem változtak* Belső szervezéssel igyekeztek a vágányok áteresztőképességét növelni. Augusztus eleje óta az éjszakai járatban gyorsteher vonatokat nem a szolnoki, hanem a szajoli állomáson rendezik. E könnyítés azt jelenti, hogy elméletileg — félóránként egy-egy, összesen — 6 vonatot tudnának a szolnoki állomásra befogadni. Gyakorlatilag azonban csak kettőt sikerült. Ez nagyon kevés, tehát van még tartalékuk. Sok hiba van a tehervonatok menetrendszerű indításánál. Augusztusban a 60— 65 százalékos menetrendszerűség szeptember második dekádjában 55 százalékra csökkent, mely leggyengébb eredmény volt az idén. A tehervonatok fél — 1 órás késéssel indulnak gép hiány miatt. Háver József elvtárs elmondása szerint az egyik vonat szerdán 12 órás késéssel indulhatott el, szintén mozdonyhiány miatt. A taggyűlés résztvevői nemcsak a fűtőházat hibáztatják a géphiányért. Elismerik, hogy a forgalom késedelmessége miatt idő után futnak be a mozdonyok, s kezelés után természetesen késve indulhatnak. A legutóbbi taggyűlés határozatot hozott, hogy a forgalmi és a fűtőházi pártvezetőség együttesen keresse a hibák okait, s tegyenek javaslatot a vonatkésések megszüntetésére. Sajnos ez a vizsgálat elmaradt, remélhetőleg az újabb határozatot már végrehajtja a pártvezetőség* Az egyik hozzászóló — nagyon helyesen — azt is javasolta, hogy kölcsönösen vegyenek részt a fűtőházi és forgalmi szolgálattevő elvtársak egymás taggyűlésein, s együttesen küzdjenek a teherforgalom tervszerűségéért. A személyvonatok a 98 százalékos helyett 96,8 százalékos menetrendszerűséggel közlekednek. Késés a távolsági vonatoknál gyakoribb, s miattuk id* után indulnak a csatlakozó helyi vonatok is. Ezért természetesen nem a szolnoki vasutasok a felelősek. A pártvezetőség javaslata alapján olyan határozat született, hogy a személyvonatok késési idejét csökkent- hetik, ha a várakozásra előírt 10 percnyi időt lerövidítik. — Vagyis, engednek a „merevségből” és gyorsabban „kezelik le” a személyvonatokat. A pártvezetőség beszámolója és a hozzászólók is foglalkoztak munkalendület csökkenésével. Például a gurítás dolgozói éjfél után gyakran „elhúzódnak”, ezáltal lelassul a vonatok összeállítása. Szinte egységesen állapították meg: többet kell törődniük a politikai munkával, röpgyűlé- seken és egyénileg beszélgessenek az emberekkel. A taggyűlés a versenylendület fokozása érdekében javasolta, hogy a szolgálati vezetés dolgozza ki a három műszakos premizálás feltételeit. Mint mondották, az anyagi ösztönzés erkölcsileg is kihat a munkára és gyorsulni fog a kocsimozgatás. A beszámoló elismeréssel szólott a kereskedelmi szolgálat jó munkájáról. A nagytömegű „gyűjtőárűt”, — mely augusztushoz képest megduplázódott — gyorsan kirakják a kereskedelem dolgozói. A MÁV forgalom 1-es alapszervezetének taggyűlése — a gyér látogatottság ellenére — hasznos és aktív volt A kommunista közösség helyesen látta a hibák okait és megfelelő határozatot hozott. Fontos, hogy most ezek végrehajtására mozgósítsák a kommunista és pártonkívüli kollektívát Máthé László pártbizottság Szombaton kibővített Ülést tartott a Szolnok városi párt- bizottság, melyen megvitatták a város fejlesztésének ötéves tervjavaslatát. Részt- vett és a vitában felszólalt Csáki István elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára. Sipos Károly elvtársnak, a városi pártbizottság első titkárának megnyitója után Kapás Rezső elvtárs, a városi tanács vb. elnöke tartott beszámolót. A pártbizottsági ülés ismertetésére visszatérünklllllllllllllllHIHIIHIIIHIIIIIKHMIHIIHMIIItIMI Csehszlovákiában felemelik az éiszakai műszakban dolgozók bérét Prága (MTI). A csenszlovák kormány határozatot hozott az éjszakai műszakban dolgozó ipari és közlekedési dolgozók bérének emeléséről. Eszerint október elsejétől kezdve a teljes éjszakai műszakokat végző dolgozók órabérükhöz 80 filléres pótlékot kapnak. A rendelkezés csaknem félmillió dolgozót érint és évente 280 millió koronával növeli a béreket Látogatás hízottliba ügyben Tervtúlteljesítés várható a gyöngyöspulyka* és csirke feldolgozásnál A Törökszentmiklósi Baromfifeldolgozó Vállalathoz látogattunk, hogy megtudjuk: miképpen készülnek a hízott baromfi vágásának idei évadjára. — Munkaerő és gép van, illetve lesz elég — kezdte az áruforgalmi osztály vezetője, Zombori Jenő elvtárs. *— És liba? — Még kevés, hiszen október a vágási idő. Olyannyira október, hogy szeretnénk „végezni'” októberben minden hízottlibával és kacsával. — Mi ennek a feltétele? — Jelenleg az, hogy ne hanyagolják el a termelők a liba- és kacsatömést, most végezzék, mert a hideg idő kalóriaveszteséget okoz a hízott jószágnál. A BARNEVÁL-nál az idén elsősorban a gyöngytyúk, pulyka és csirke feldolgozásnál számítanak a tavalyi eredményhez viszonyítva jelentős tervtúlteljesítésre. nyomon Horthy csendőrnyomozói már hetek óta. Ságvári úgy tűnt fel nekik, hogy ezzel a barátjával találkozott. A nyomozó már mindent tudott a másikról, dehát azt futni hagyta, s a találkozás után Ságvárit kísérte* Ságvá- rit nem ismerte, bár régen körözték. Sáevári útja a Budakeszi úti Nagy-cukrászdába vezetett egy másik illegá- Ms találkozóra. A nyomozó kkor telefonon segítséget Art és három tagú segítsé- et kapott. Behatoltak a cuk- 'szdába és Ságvári megle- ett barátját azonnal megkötözték. Ságvári nagy testi 'fejét felhasználva három fibékkel birkózott. Leszorí- -tt karjával, háttal a földre nerve is le tudta adni lövést. Egyet megölt a golyója, hét megsebesített, a harmadkat megfélemlítette. Ságvá- d ugyancsak megsebesült, ’e így is a kijárat felé tu- ’ott rohanni, hogy a zavarban elmeneküliön. Egy bá- mész katona véletlenül állt az útjába a kerti kijárónál. Ságvári elesett. Földön fekve, már kilőtt pisztolyát. nem használhatta. Az egyik pribék, aki utánarohant, fektében lőtte le. Ságvári a menőautóban halt meg. Ember, ki minden helyzetben feldúlta magát, képes volt a 'derűvel való harcra is* ügy alt meg. hősként, hogy drá- án adta az életet. Melyik fi- talt ne érdekelne ez a történet? Melyik az a fiatal, aki ne akarna sokoldalú, tettrekész, rettenthetetlen hőssé lenni? És miért ne taníthatnánk meg az ifjúságot arra, hogy ezekért a képességekért keményen meg kell dolgozni?! Ságvári Endre példája a fiatal ember életre való felkészülésének egész TANÍTANUNK kellene, milyen eleven érdeklődés élt ebben a fiatal emberben. Hogyan talált rá a szovjet irodalomra, hogyan mélyedt el abban, hogyan ismerte fel benne az életreszólót, az igazságot. Tanítani kellene Ságvári életének apróbb részleteit, hogy az ifjúságunk példát vegyen az igazi jóbarátról, aki sok-sok fiatal emberrel és leánnyal tudott egészen mély, .emberi kapcsolatban lenni, mindenki iránt mindig készen a tanításra, példaadásra, tanácsolásra. A fiatalos kedély, az őszinteség, a baráti becsület értékéről taníthatunk, ha őróla beszélünk. De tanítani lehetne az ő fényképéről a tiszta szerelmet is, a becsületet és hűséget a szerelemben. Hogyan választotta ki párját, mennyi gyöngédséggel nevelte fel őt is a maga eszméinek hívévé, nem nyugodva bele abba, hogy gondolkodásuk akár csak egy kis résén is ellentét támadhasson köztük. Hogyan tartotta feleségével a kapcsolatot önmegtartóztatással gyengédséggel, az illegalitás nehéz éveiben is, hogy értelmezte és hogy nyilvánította szerelmét az asszony iránt, aki méltó volt hozzá. Élethivatásának mély ismeretében válik az ifjú becsületessé a szerelemben is. De ő róla lehetne tanítani azt is, hogy az ilyen emberek boldogok igazán. Ságvári Endre életéből lehet tanítani a kommunisták hazafiságát is. Ságvári a párt szellemében ébresztget- te a fiatalságban a hazafisá- got. A független, szabad, demokratikus Magyarország vágyát oltogatta az ifjúság szívébe. És így is halt meg, a mentőkocsiban is a „független, szabad Magyarországot” éltetve. A kommunisták harca a fasizmus éveiben nyíltan és világosan polarizálta a népet. Felvilágosító műnké jával rákényszerítette Horthy népelnyomó rendszerét, hogy álarcát levetve undok hazaárulókat támogasson és a jő hazafiak üldözőjévé váljék. Horthyék nemzetgyilkos politikájának leleplezése volt a kommunisták leghathatósabb eszköze a nép ébresztgetésére. A haza- fiság a néphez való hűséggel azonos. Ez volt Ságvári Endre életének tanulsága is. És az örök tanulság, amire gyermekeinket, fiatalságunkat megtaníthatjuk. IDEJE volna vértanúink ragyogó példája mellé odaállítani elrettentésül a negatívot is. Ha megmutattuk, kik a hőseink, mutassuk meg a maga valójában azt is, kik voltak hőseink ellenségei, gyilkosai és kik a mai magyar nép ellenségei. 1959-ben, jó későn törlesztettünk egy nagy adósságot, hogy bíróság e.lé állítottuk Horthy csend- őmyomozó pribékjeinek egy csoportját, ezek között is éppen Ságvári Endre és Rózsa Ferenc gyilkosát, ahogy én is hallottam hangszalagról. Hadd ismerje fel az ifjúság, kik voltak ez k a primitiv, elvetemült bérgyilkosok, akik halálra hajszolták annak idején népünk legjobb fiait. Kik azok a Cselényiek, Palotások és ^ Kristófok, akiket Szelep- csényi és Haynau nevei mellé jegyezhetünk. Kiket szolgáltak? Nagy eszményeink hordozóinak oldalára azzal is odaállíthatjuk fiatalságunkat, ha felkeltjük bennük az ellenérzést azokkal szemben, akik hőseinket a vértanúságba hajszolták. Nagyon egyszerű és nagyon természetes tapasztalatot szereztem. Helytelenül cselekszünk, ha a hősöket csak emlegetjük, de sohasem vesszük magunknak a fáradságot ahhoz, hogy alaposan bemutassuk őket. így csak elkoptatjuk a hevüket, amely egymagában nem sokat mond a fiataloknak. Jobban tesszük ha keveshb^t emlegetjük, de akkor aztán be !s mutatjuk őket. Az ifjúság valóban keresd az eszményképeit Fényképezőgéppel az NDK-ban Csodálatos út volt, sok-sok élmény. Kavarognak fejemben a gondolatok. Újságírói szokás, szeretnék mindent elmondani. De talán érdekesebb lesz, ha csupán néhány fényképet nyújtok át abból, amit kelet-németországi tarképek nagyrésze megsérült, elpusztult A képtár értékes alkotásaira jellemző, hogy csak egyetlen képet 1755-ben Erős Ákos szász választófejedelem 6300 ló áráért vásárolt. A képtár még meglévő s&tózkodásom idején megörökítettem. Az Express Ifjúsági Utazási Iroda szervezte az utat. Több mint két hetet töltöttem a Német Demokratikus Köztársaságban. Bejártunk szét a háború utolsó napjaiban akarták felrobbantani. A robbanóanyagot már el is helyezték a pincében, de a katonának, aki parancsot kapott e barbár pusztításra, nem volt lelkiereje elkövetni. sok várost és az ország gyöngyszemét, a „Szász Svájcot”. Beszéljenek hát a képek. Drezda. A világhírű „Zwinger” belső udvarának egy részlete. A képtár összes képeit, sajnos, nem láthattuk, ugyanis a második világháború alatt csak egyetlen képet, a „Sixtusi Madonná”-t tudták épségben megőrizni. A Jelenleg a sérült képeket restaurálják, de október végén minden kép kiállításra kerül. Magyar ember szemét megkapó utcakép. Az NDK-ban sok motor, moped, robogó fut, őrült sebességgel az úttesten. A sok baleset miatt a népi rendőrség kénytelen volt bevezetni a motorosoknak és utasaiknak a bukósisak használatát. Csikós Ferenc Néhány adat a csehszlovák nők életéből A csehszlovák dolgozók 42,2 százaléka nő. Az egészségügyi dolgozók 71 százaléka, az orvosok 26 százaléka, a pedagógusok 60 százaléka női munkaerő. Kerek számokban ez ország 6 980 000 női állampolgára közül 2 560 000 van állásban. A csehszlovákiai egyetemeken és főiskolákon tanuló 68 000 hallgatónak kb. egy- harmada nő. A villamos háztartási gépek használata ma már szer? te az egész országban általánossá vált. Minden második csehszlovák családban van elektromos mosógép, minden kilencedik családban hűtőszekrény, minden ötödikben televízió. A harmadik ötéves terv végére, vagyis 1965-ben minden harmadik családnak lesz villamos hűtőszekrénye és minden másodiknak televíziója. ÍPrague News Letter)