Szolnok Megyei Néplap, 1960. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-02 / 233. szám

1900. október 2. SZOLNOK MEGTÜJ NÉPLAP s „DEMOKRÁCIA” «— királyi palástban Marokkóban, Észak-Nyugat Afrikának ebben a fontos ál­lamában egészen a legutób­bi időkig V. Mohammed ki­rály állt a külföldi támasz­pontrendszer felszámolásá- ért, a nemzeti ipar meg­teremtéséért vívott harc élén. Ha ezt a látszólag érthetet­len helyzetet elemezni kezd­jük, hamarosan kiderül, hogy a szokott cselfogásról van szó: a ,,demokratikus” király nem fordulhat szembe az új idők szelével, de minden ügyességét latbavetve, meg­próbálja ezt a szelet kifogni a népi mozgalom vitorláiból. A 450 ezer négyzetkilomé-, tér területű, 10 millió lakosú Marokkóban a második vi­lágháború után hatalmas erő­vel indult meg a nemzeti fel­szabadító mozgalom. 1940-ben a Marokkói Kommunista Párt felhívására az ország munkásosztálya sztrájkharcot indított a munkafeltételek megjavításáért. A marokkói népi mozgalomnak emléke­zetes dátuma az 1952 de­cemberi casablancai felkelés, amelynek vérbefojfásakor a francia idegenlégionáriusok a mecsetekbe behatolva mé­szárolták le a hazafiakat. A francia gyarmatosítók 1953 augusztusában száműz­ték V. Mohamed szultánt, aki támogatta a függetlensé­gi mozgalmat. A hatalmas erejű népi ellenállás azonban arra kényszerítette a franciá­kat, hogy alig két esztendő­vel később visszahívják az uralkodót, aki felveszi a kor­szerűbb királyi címet. 1956. március 2-án Marokkó visz- szanyeri függetlenségét, tag­ja lesz az ENSZ-nek, hitet tesz az algériai szabadság- harc mellett, s húsz éves ba­rátsági szerződést köt Tuné­ziával. A francia és spanyol kor­mányokkal kötött megállapo­dás értelmében azonban to­vábbra is 80 ezer francia és 35 ezer spanyol katona tar­tózkodik az országban és az Egyesült Államok is megtar­totta hat marokkói támasz­pontját. A világméretekben jelentős kobalt, foszfát, man­gán termelést Banque de Pa­ris; Banque de Mirbau* az ólom és horgany termelést a Morgan-csoport ellenőrzi. A művelhető föld 60 száza­lékán ma is francia és spa­nyol telepesek gazdálkodnak, ezzel szemben 3 millió a ma­rokkói földnélküli parasztok száma. Ebben a helyzetben termé­szetes, hogy a széles nemzeti összefogásból létrejött Isztik- lal-ban (Függetlenségi Párt) hasadás történt Egyes föld- birtokos és nagykereskedő csoportok megelégedtek vol­na a puszta függetlenség ki­vívásával. A régi pártból ki­vált azonban a Népi Erők Nemzet Uniója — egy mun­kásokra; parasztokra, kisem­berekre támaszkodó szerve­zet; amely a fenti helyzet (támaszpontok, külföldi tőke­behatolás, földnélküliség) fel­számolását követelte. A Nem­zeti Unió a kormányban is többségre jutott, s ez a kor­mány egymás után hozta a haladó reform intézkedése­ket; melyeket Mohammed király kénytelen volt sorra szentesíteni. A kényszer helyzetben lévő király köré ezalatt kiépült egy — valódi híveiből álló — konzervatív reakció front. E híveknek és a francia im­perialistáknak segítségével hajtotta azután végre V. Mo­hammed király 1960. május 20-i államcsinyjét, melynek során menesztette a haladó Ibrahim kormányt és helyé­re Saját vezetése alatt álló konzervatív kormányt neve­tett Ifi. ' ' RFRIH9 ÉBRED A nemzetközi események rohanó sodrában egyre több afrikai ország, párt, szervezet, személyiség neve ke­rül az olvasó elé. Alábbi oldalunkon megkíséreljük be­mutatni a „sötét Afrikát” és feltárni azokat az erőket, melyek a világpolitikának ezt az eddigi statisztáját a történelmi események színpadának előterébe állították. Afrika területe valamivel több mint 30 millió négy­zetkilométer, a földgolyó szárazföldi területének 20.7 százaléka. Lakossága ugyanakkor 224 millió, mely a föld lakosságának csupán 8 százalékát jelenti, külke­reskedelme pedig mindössze 6 százalékát teszi ki a vi­lág külkereskedelmi forgalmának. A számadatok összevetése alapján azt lehetne gon­dolni, hogy Afrika hatalmas kiterjedésű, de ritka lakos­ságú, gazdasági szempontból sem igen számottevő földrész. A tények közelebbi ismerete azonban más következtetéshez vezet. Ma Afrika adja a világ gyé­mánt termésének 98.4 százalékát, a kobalt 66.4 száza­lékát, az arany 45, a foszfátok 35, a mangán 29 és a réz 25 százalékát. Ami a mezőgazdaságot illeti Afrika a világ első kakaó és növényolaj termelője, s kiemel­kedő helyet foglal el a kávé és gyapottermő területek ranglistáján is. Hogy lehet az, hogy ez a gazdag földrész, mely nyersanyagokban és mezőgazdasági termékekben a vi­lágtermelésnek ilyen hányadát szolgáltatja, a külke­♦«♦»»♦«♦♦»♦»♦»»♦»♦♦+******************** reskedelmi forgalomból mindössze 6 százalék erejéig veszi ki részét. A magyarázatot a lapunkban is közölt térkép és néhány újabb adat nyújthatja: Afrika álla­mai között egyre csökkenő de még ma is jelentős számban vannak gyarmatok, s a függetlenné vált országokban is sokáig megmaradnak az idegen tőke pozicióL Az afrikai bányászat, mezőgazdasági terme­lés hasznát tehát nagyrészt az angol (Royal Dutch Shell, Tanganyika Concessions stb) amerikai (Stan­dard Oil, United Steel Corporation, stb) francia (Rot­schild Banque de Paris, stb) belga (Union Miniere) társaságok fölözik le. A nyersanyagok nagyütemű kitermelése azonban csak a második világháború idején kezdődött Afriká­ban, amely a háború nagy országútjától aránylag tá­vol esett. Ekkoriban sok új vállalat létesült itt, meg­növekedett a proletariátus száma, megerősödtek az afrikai népek egymáshoz fűződő kapcsolatai. A háború után az afrikai országokban demokra­tikus szervezetek keletkeztek, s ezek célul tűzték ki, hogy egységes frontot szervezzenek a gyarmatosító hatalmaik ellen. A felszabadító mozgalom óriási len­dületet kapott és bár az egyes országok, társadalmi, történelmi, gazdasági feltételei szerint más-más he­lyen, különbözőképpen alakult, de mindenütt egy vég­ső célért, a szabad Afrikáért folyik. ♦ WSSStSMSSSSS««»»»» A KONGÓI KÖZTÁRSASÁG Afrikai államférfiak A Kongói Köztársaság Afrikának néprajzilag legke­vésbé egységes országa. Mintegy 500 néger törzs él ezen az óriási területen, s e törzsek 200 különböző nyel­vet, illetve táj szólást beszél­nek. Az ország területén nincs egyetlen nyelv sem, amelyet mindenki megérte­ne, és amely államnyelvnek volna minősíthető. Az or­szágot alkotó tartományok­ban széthúzó erők érvénye­sülnek. A belga hatóságok egész uralmuk alatt úgy tün­tették fel a helyzetet, mint­ha Belga-Kongó egyetlen egységes gyarmat lett volna. Voltaképpen azonban — Ruanda Urundit is beszámít­va —- hét gyarmatról volt szó, mind a hét gyarmatnak lakossága egymással viszály- kodó törzsekből állt. Kongó 1908-ban válik Bel­gium gyarmatává. A máso­dik világháború után általá­nos sztrájkokra, fegyveres összecsapásokra, parasztfel­kelésre kerül sor Kongó te­rületén. 1952-ben a leopold- villei munkások sztrájkja győzelemmel ér véget. 1956. júliusában megalakul a Kon­gói Nemzeti Mozgalom. 1957- től kezdve többször kiújul­nak az anti-imperialista tün­tetések és a sztrájkharcok, a volt Belga-Kongó több vá­rosában. A politikai harcok eredményeként a belga kor­mány 1960 elején Brüsszel­ben „kerekasztal értekezlet- re” hívja meg Belga-Kongó politikai pártjainak képvise­lőit, s az értekezlet kimond­ja, hogy Belga-Kongó 1960. június 30-án függetlenné vá­lik. A különböző belga bankok­nak és társaságoknak össze­sen 29 milliárd belga frankra rúgó vagyona fekszik Kongó területén. A belga társasá­gok ellenőrzik Kongó gazda­sági életének 70 százalékát, B ezen belül Katangának csaknem egész gazdasági éle­tét. Érdekeiket csakis úgy biztosíthatták, ha megnyer­nek Belgiumnak egyes kon­gói tartományi hatalmassá­gokat, akik nem látják majd szívesen, hogy a belga vál­lalatoktól származó bevéte­leket egy központi kormány­nak kelljen befizetni. Brüsz- szel éppen ezért felvetette a gondolatot, hogy a Kongói Köztársaság föderációs ala­pon épüljön fel: másszóval arra törekedett, hogy belga érdekek szerint a helyi ha­talmasságoknak messzemenő hatáskört biztosítson. A belga gyarmatosítóknak ezeket a terveit hiúsította meg a kongói függetlenségi mozgalom és a kongói par­lament, melynek szavazása alapján a Kongói Köztársa­ság alapokmánya az egység állam elvére épül, első tör­vényes miniszterelnöke pedig Patrice Lumumba a teljes függetlenség, s az egység szi­lárd híve lett. Kongó egységének megva­lósulása elé azonban komoly belső és külső akadályok tor­nyosulnak. A Kongói Köztár­saságban egyelőre nincs olyan politikai párt, amelynek te­kintélyét az ország minden törzse, minden népe vitatha­tatlannak tekintené. Nincse­nek erős szakszervezetek, sem szövetkezetek. A kongói nép azonban a Szovjetunió erkölcsi, az ázsiai és afrikai népek támo­gatásával felismeri és elhá­rítja a belga és amerikai gyarmatosító körök mester­kedéseit. Harcukat — Aiint Hruscsov elvtárs mondta az ENSZ közgyűlésén — „nem lehet megállítani. Lassítani és fékezni lehet. De annál nagyobb erővel lángol fel ez a harc és a nép minden ne­hézséget leküzdve, kivívja majd teljes felszabadulását.5 GAMAL ABDEL. NASSZER Gamal Abdel Nasszer az Egye­sült Arab Köztársaság elnöke 1918-ban született. Apja helyettes postamester volt. Nasszer isko­láit Kairóban végezte, ahol már 16 éves korában „lázadást” szí­tott. Az iskola elvégzése után a kairói Királyi Akadémia hallga­tója lett, tisztjelölt, s az angolok fanatikus gyűlölője. Lelkében élt a meggyőződés, hogy hazájának legfőbb ellensége a korhadt és korrupt kairói rendszer, 1952- ben vezetője annak a katonai felkelésnek, amely Faruk király uralmának megdöntésére irá­nyul. 1954-ben Nasszer maga ve­szi át a miniszterelnöki tisztsé­get, s két évre rá államosítja a Szuezi-csatoma Társaságot. A Szovjetunió szolidaritásának se­gítségével helytáll az erre követ­kező angol—francia—izrael ag­resszió idején 1956 őszén. Negyven éves korában, 1958 február elején a Szíria és Egyip­tom uniójából létrejött Egyesült Arab Köztársaság első elnökévé választják. Nasszer az egylpfomi tartományban 99.99 százalékát kapja a szavazatoknak. KWAME NKBUMAH Kwame Nkrumah a Ghana! Köztársaság elnöke 1909-ben szü­letett Nkroful falucskában. Apja aranyműves volt. Nkrumah ele­mi és középiskoláinak elvégzése után az angolok afrikai gyarma­tai területének egyetlen egyete­mén, az Achimoto Egyetemen folytatta tanulmányait. Egyik rokona anyagi segítségével az Egyesült Államokba utazott, hogy az egyetemen szerzett is­mereteit kibővítse. Már egyetemi hallgató korában elnöke volt az Amerikában tanuló Afrikai Diá­kok Szövetségének. Ekkoriban barátai előtt gyakran hangoz­tatta: „ha nem sikerűi kivívnom Aranypart függetlenségét, eleve­nen temessetek el engem.*: Hazájába visszatérve résztvett az anti-kolonialista mozgalom­ban, ezért a gyarmati hatóságok egy kis faluba száműzik. A ter­ror intézkedések nem törik meg az afrikaiak szabadságvágyát és akaratát. A sztrájkok és a tün­tetések egymást követik. Az an­golok megkísérlik, hogy elhal- gattassák Nkrumah-t, s ezért börtönbe zárják. Ez azonban csak megnöveli Nkrumah nép­szerűségét. 1951-ben Nkrumah pártja azon­nali önkormányzatot követel, ■ ezzel a jelszóval sikert arat a választásokon. Minthogy Nkru­mah képviselő lesz. a fűkor­mányzó kénytelen öt szabadon bocsájtani. Több százezernyi tö­meg fogadja a börtönből hazaté­rő pártvezért, aki rövidesen Aranypart miniszterelnöke lesz. 1957 március 6-ra virradó éjjel a fökormányzői palota árbóerúd- járöl leeresztik az angol zászlót, s helyébe íelkűszik az árbóc csúcsára Ghana önálló állam fe- kete-sárga-zöld színű lobogója. Nkrumah elévülhetetlen érdeme­ket szerzett magának a függet­lenség kivívásában, s a ghanai nép ennek elismeréseként az 1960. július 1-én kikáltott köztár­saság elnökévé választja. SEKOU TOURE Sekou Touré 1922-ben született. Touré a Malinké törzs fia. Az ő dinasztiájából származott Samory az afrikai regék és mondák hí­res hőse, aki Nyugat-Afrikában 900 esztendővel ezelőtt nyíllal és íjjal felfegyverkezve nagy biro­dalmat akart alapítani. Sekou Touré szülei parasztok voltak, a fiatal Touré tehát nem tanulha­tó! sokáig: 15 éves korában egy éhség-sztrájkban való részvétele miatt kizárták a conakry-I mű­szak! középiskolából. Ekkor egyedül próbálja képezni magát: hatalmas francia lexikonokat ta­nulmányoz át. , Felébred benne az érdeklődés a szakszervezetek munkája iránt, kapcsolatba lép a CGT francia baloldalt szakszervezeti szövet­séggel, melynek hamarosan postai tagozati főtitkárává vá­lasztják. Touré alakítja meg ké­sőbb a Guineái Szakszervezeti Szövetséget, amely ezután a Szakszervezeti Világszövetséghez csatlakozik. 1951-ben beválaszt­ják a francia nemzetgyűlésbe, mint Guinea képviselőjét, 1957- ben pedig mikor Franciaország megnöveli Guinea önkormányza­tát, s területi kormány alakul az országban, a miniszterelnöki tiszt­séget Sekou Touré tölti be. Egy évvei később, 1958 szeptemberé­ben a guinea! nép nemmel sza­vazott arra a kérdésre, hogy a francia közösség keretein belül akar-e maradni. A 24« ezer négy­zetkilométer területű, 2,5 millió lakosú ország, mely egyike a világ legnagyobb bauxlt és vas­érc termelőinek — független köz­társaság lett. Guineában ma Sekou Touré vezetésével tervszerűen gazdál­kodnak; három éves tervük célja, hogy mentesítsék az országot a külföldi élelmiszer behozataltól. A fehér ember jövője a fekete Afrikában Ez a hangzatos cím a nyu­gati lapokban bukkant fel először, s jobb- és baloldali sajtóorgánumokban azóta is ott szerepel a kérdés: milyen lesz a fehér ember jövője a fekete Afrikában. A kérdés­feltevésnek ez a módja már magában is célzatos, hamis. Egyes politikusok úgy sze­retnék feltüntetni például a Kongóban lejátszódó esemé­nyeket, mintha a feketék „megmagyarázhatatlanul”■ gyűlölnék a fehér embert, holott csupán arról van szó, hogy a kizsákmányolt, leigá- zott népek rövid idő alatt még nem szabadulhattak meg gyűlöletes emlékeiktől, me­lyet a gyarmattartók ember­telensége oltott beléjük. Más­részt a nyugati sajtó nyilván szeretné egységfrontba tömö­ríteni a fehér embereket a nem fehérek ellen, hogy to­vábbra is fenntarthassa, vagy meghosszabbítsa a gyarmat­tartók hatalmát. A kérdés lé­nyege tehát nem a fehér és fekete, hanem a gyarmattar­tó és a gyarmat ellentétében fogalmazódik meg. Hajlandók lesznek-e a tőkés hatalmak lemondani arról a törekvés­ről, hogy megtarthassák gyar­mati uralmukat, vagy hogy a gyarmatosítás új formáit erőltessék rá az eddig kiszi­polyozott népekre. A gyar­mati uralom fenntartására vagy új formában való ki­alakítására irányuló törek­vések ugyanis csak kataszt­rófára vezethetnek. Afrika az afrikaiaké — ez a mondás ma már nemcsak jelszó, hanepi eleven való­ság. Ebben 'az Afrikában a fehér ember csupán vendég vagy segítőtárs lehet, de nem úr és nem gazda. S itt fel­merül egy másik, sokkal reá­lisabb kérdés: hol lesz az ön­tudatra ébredt, egyre erősö­dő, hatalmasodó Afrika he­lye a világban? A fontos világszervezet, az ENSZ tagjainak száma a köz­gyűlés által épp az elmúlt napokban felvett államokkal együtt 96, ebből 45 az ázsiai­afrikai országok csoportjába tartozik. Ez a csoport — me­lyet általában a semleges politikát folytató államok al­kotnak — ma már arra is képes, hogy a Szovjetunió és a népi demokráciák szavaza­taival együtt abszolút több­séget érjen el a szavazásnál, A számok könyörtelen ha­talmánál is többet jelent azonban az, hogy Afrika né­pei egymásra találtak,' fel­ismerték sorsközösségüket, azt, hogy egyetlen ország sem lehet igazán szabad, amíg a környezetében elnyomott né­pek élnek. Ebben a szellemben fogant az Afrikai Népek Értekezle­tének tuniszi határozata a „felszabadulási alap” pénz­ügyi támogatásáról, s az algé­riai felkelők megsegítéséről. Az 1960 áprilisában lefolyt accrai, értekezlet pedig lefek­tette egy Afrikai Egyesült Államok alapjait és követel­te, hogy az ENSZ szabja meg pontosan minden gyarmati sorban lévő afrikai állam függetlenné válásának idő­pontját. Az afrikai népek függet­lenségük kivívására nagy ba­rátot találtak a Szovjetunió személyében, amely, mint Hruscsov elvtárs az ENSZ- közgyűlésen elmondotta: »...segítette és egyre nagyobb arányokban fogja segíteni a gazdaságilag elmaradott or­szágokat”, Afrika nemzetei erejüket megacélozó bi tatást meríthettek Hruscsov elvtárs beszédéből: „Mentesíteni kell a világot a gyarmati katonai kalandoktól. Egyszer s min­denkorra végezni kell a gyar­mati rendszerrel, ezt a tör­ténelem szemétdombjára kell hajítani. Itt az ideje, hogy döntő támadásra indulj:, ik a gyarmati rendszer ellen, mint ahogy másfél századdal ezelőtt a civilizált emberiség rohamra indult a rabszolga- kereskedelem és rabszolga­ság ellen, eltemette azt, s ezzel tág teret nyitott a tár­sadalom politikai és gazda- sáai fejlődése előtt?’.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom