Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-19 / 196. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960. sngcaettB TS, Kecskeméti Dózsa - Jászberényi Vasas mérkőzés előtt Budapest labdarúgó válogatottja Jászberényben Vasárnap kerül sorra az NB II. bajnokság harmadik fordulója, amikor a Vasasnak vidéken kell bebizonyítania, hogy eddigi szereplése csak a csapatban lezajlott eseményeknek volt betudható. A borúlátó hangulat, amely a Vasas jövőjét illetően Jászberényben van, teljesen indokolatlan. A hátralévő mérkőzéseken összegyűjtheti azt a pontmennyiséget, mely az együttes és a szurkolók megnyugtatását szolgálja. A hét közepén a Vasas jó edzőtársat kapott a budapesti Vegyes csapattal, melyben több i,A” válogatott is játszott. A herényiek méltó ellenfélként szerepeltek. Igaz, a csatárok góllövő cipőjével még baj van, de a látszat azt mutatja, hogy itt is van javulás. Túri sérülése rendbejött és vele a csapat feltétlenül erősödik. Az elmúlt vasárnap a budapesti Pénzügyőrök ellen már az utolsó 20. percben meglátszott a csapaton, hogy igen jó erőben van és bizni lehet benne. Kis szerencsével megfordíthatták Értesítjük megrendelőinket, hogy a kézitűzoltókészülék karbantartó részlegünket, Szeged, Lenin krt. 54. sz: alól áthelyeztük: Szeged, Klapka (volt Ű j) tér 2. sz. alá. Kérjük, hogy Javítandó töz- oitőkészülékeiket az ÚJ címünkre szíveskedjenek küldeni. VEGYESIPARI KTSZ SZEGED volna a mérkőzés eredményét. A baj az volt, hogy későn kapcsoltak rá. Igaz, a két szerencsétlen gól nagyban hozzájárult a vereséghez. Kecskeméten két nyeretlen csapat találkozik. Mindkettőnek nagy szüksége van a pontra, vagy pontokra. Egyrészt ezért igen nagy küzdelemre van kilátás. A csapat összeállítása még bizonytalan, Túri biztosan helyet kap. kérdés azonban, hol. Végh középfedezet játéka teljesen kielégítő, amit szerdán is bizonyított a budapestiek ellen. Szépen játszott. A jóképességű kecskemétiek ellen vasárnap feltétlenül jó játékkal kell kirukkolnia a Vasasnak, ha tisztes eredménnyel akarnak hazatérni. Az összeállítás csak közvetlenül a mérkőzés előtt történik meg. A csapat társasgépkocsival vasárnap délelőtt utazik Kecskemétre. — G. J. — Az NB n-ben óriási harc folyik a helyezésekért. A múlt Vasárnapi eredmények nagy változásokat okoztak a tabellán. A múlt évi vezető csapatok közül csak a Pénzügyőrök és Ózd szerepelt kielégítően. Az újonnan bekerült Cegléd, Ganz- MÁVAG, BVSC, Nyíregyháza uralják a mezőnyt. A tavaszi 2. helyezett Kecskemét és a 3. helyezett Szeged és megyénk két NB n-es csapata Szolnok, Jászberény a tabella végére kerültek. A miskolciak is súlyos vereséggel kezdtek (A Pénzügyőröktől 4:0-ra kaptak ki), de Kecskemét legyőzésével szépíteni tudtak. Szolnoknál Is sok baj van; az 50 éves Jubileumi napon elszenvedett fatáBudapest vegyes labdarúgó válogatottja vendégszerepeit Jászberényben szerdán délután. Bpesti Vegyes—Jászberényi Vasas 5:2 (3:1) Jászberény, 1200 néző, vezette: Csák. Budapest: Szentmlhályi — Mátrai, Sípos, Ihász — Ughi, Klei- bán — Friedmanszki, Machos, Tóth II,, Pataki, Kalmár. Vasas: Solti — Helle, Végh, Deák — Rétsági, Pintér — Márkus, Szántai, Bíró, Bató, Hegedűs. Az első félidőben Igen élvezetes, változatos volt a játék. A Vasas jól Játszott és sok szép támadást vezettek a csatárok. A kapd előtt azonban a válogatott Mátraival és Sípossal' nem bírtak. A vendégek támadásai ritkábbak, de gól- veszélyesebbek voltak. A vezetést a 7. percben szerezték meg a vendégek. Machos jól tette ki Frledmanszkit, a szélső nagy- erejű lövését Solti csak érinteni tudta, 1:0. — A gól után Márkus Szántait szöktette, akinek a lövését Szentmlhályi csak nagy üggyel-bajjal tudta szögletre ütni. Ezekben a percekben a Vasas fölényben volt. A vendégek csak szórványosan tudtak feliönnl. Igen sokat mozogtak a Vasas csatárok. lövéshez azonban nem tudtak Jutni a kitűnő vendégvédelem mellett. A 21. percben úlabb gólt értek el a vendégek, akkor Pataki megugrott és a kifutó Solti mellett a hálóba emelte a labdát. 2:0. A 23. nercben Sinns csak szabálytalanul tudta Hatót akasztani. A szabadrúgást Szántai a sorfal felett a léc alá vágta. 2:1. Továbbra Is támadott a Vasas, a 40. percben mégis a vendégek jutottak űlabb gólhoz. Pataki lövését Solti csak kiütni tudta, amit a befutó csatár a hálóba gurított, 3:1. lis vereség nagy levertséget és kiábrándulást okozott a vasutasok táborában. Sok gondot okoz egyes játékosok sérülése és formahanyatlása Is. Ennek ellenére — ha kissé megtépázott önbizalommal Is — komolyan készülnek a találkozóra. Az összeállítás még bizonytalan, de valószínűleg Cse- lényi — Sándor, Abonyi, Kegyes — Rozmis, B. Nagy — Tóth, Csábi, Draskóczl, Szekeres, (Soós), Dobos, képviselik a szolnoki színeket. Nagy küzdelem után kísarányú győzelmet várhatunk. MÁV szurkolók Várunk benneteket) —■ H. Gy. — Fordulás utáa a vendégeknél Mészöly lett a középhátvéd. Sípos a középcsatár. Ughl helyett Kocsis kerül a fedezet sorfa a. A Vasasnál Kohárl lett a kapus, Deák helyett Rigó, Ba- tó helyett pedig Csizmadia- Ebben a játékidőben már nem volt olyan nagyiramú a játék. Változatos mezőnyjáték alakul ki hosszú ideig. A 65. percben a Vasas szép gólt ért el. Szántai Bíró elé játszott, akinek lövését Szentmihályl nem tudta védeni, 3:2. A 70. percben Machos lövését Koháfl rosszul fogta és a kezéből a hálóba perdült a labda, 4:2. A 78. percben Csizmadia kiugrott a védők közül, de a játékvezető tévesen lesen állította meg. A hátralévő időben Sípos nagy lövését védte szépen Kohárí, majd a 81. percben Machos egyéni játékkal nagy lövésből állítja be a végeredményt: 5:2. A Vasas játéka megnyugtató Volt. Az egész csapat jó erőben, végig biztatóan játszott. Ha a csatárok lövőképessége javul, úgy nem kell félteni a csapatot G, J. A legfiatalabb sportolók is készülnek Alkotmányunk ünnepén,— augusztus 20-án a Hazafias Népfront rendezésében, ünnepélyes keretek között történik meg Szolnokon az új Ságvári körút egy részletének átadása. Az ünnepség 18 órakor lesz. Az átadás után a Szolnok Városi Testnevelési és Sporttanács hagyományos gyermek rollerversenyt rendez a Ságvári körúti gyermekek részére. Akik részt kívánnak venni a rollerversenyen, azok a helyszínen, az ünnepi átadás után jelentkezzenek. A győztesek érmet és oklevelet kapnak. !'' í' > i"" 111 A BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT Szolnok, Kossuth L. u. 21. számú üzlete hétfőn, azaz 22-én úgy eladásra, ni at áruié! véteire a kedvea vevőinek rendelkezésére álL Szombaton lesz a Miskolc-Szolnok mérkőzés ^apróhirdetések) MEZÖGADA3ÁG1 technikumot végző gépíró adminisetrátor többéves gyakorlattal elhaLyog-keójie. Cím a kiadóban. ________________ A SZOLNOK-Heves megyei Alla tforgalml Vállalat Zetor és vontató vezetőt vesz fel ürgeháti gazdaságába (Kengyel mellett). Jelentkezni lehet; Szolnok, Be- íolannisz u. 82.__________________ BE LSŐ ellenőrt, legalább képesített könyvelőt — felvesz szolnoki vállalat. Cím a kiadóban. KÖNYVELŐT keres azonnalra a Lenin Mg. Termelőszövetkezet Szolnok, Beloiannisz u. 37. Te- lefon: 21—41, MERLEGKEPES könyvelőket keres szolnoki telephelyű vállalat. Jelentkezéseket: „Mérlegképes" Jeligére a szolnoki Hirdető Vál- la la thoz kérjük. AUTÓVILLAMOSSÁGI képzettséggel rendelkező, villanyszerelői és motorkerékpár vezetői Jogosítvánnyal rendelkező vizsgázott adagoló szerelőt felvételre keres a Talajjavító Vállalat Szolnok, Tóth Ferenc utca 5 sz. alatt. DIÁKLÁNYOKNAK lakást adok. özv. Deákné, Törökszentmlklós, Vöröshadsereg u. 56.____________ ME GFELELŐ lakáscserével hivatalsegéd! állás azonnal elfoglalható. Szolnok, Abonyi úti iskola. SZOLNOKIAKI Elcserélném budapesti egyszoba-összkomfortos, gázos lakásomat — hasonlóért, megegyezéssel. Horváth Antal — Budapest, IX. Hentes u. 9. TÖROKSZENTMIKLÓSON, Arany János utca 2 sz. alatti ház azonnali beköltözéssel eladó. FEL házrész 104 n-öl telekkel sürgősen eladó. Cím: a Szolnoki Hirdetőben. SZOBA, konyhás ház 480 n-öles kerttel eladó. . Tlszapüspöki, Lenin u. 19. ELADÓ Tlszaföldvámn Körösi Csorna Sándor út 15 számú, háromszobás lakóház. Beköltözhető. SZOLNOKON ötszobás családi ház, 2 szoba beköltözhetőséggel — eladó. Mészáros Lőrinc u. 21. 250-es nagykerekű Jawa 17 000-ért eladó. Törökszentmlklós, Kossuth u. 81. szám, MOTOROSOK figyelem! Lendkerék mágne3 delejezését vállalom. Adám Zoltán műszerész, Szolnok._________________________ MO SZKVICS 407-es Sürgősen eladó. 20 000 km-t futott. Allator- vos, Kétpó. 7000-et futott piros tokozott Da- nuvia eladó. Szolnok, Beloiannisz U. 85. 858 köbcentis, vaska rteroa els&- hátsó teleszkópos DKW újonnan generálóivá eladó. Cseríresfölió» Benzinkút. ELADÓ 40l-es Moszkvics személygépkocsi. Túrkeve, telefon: 3L___________________________ CS EPEL motorkerékpár 125-ös 5 ezerért eladó. Törökszenttoíklós, Kecskés János út 1 sz. VÁLLALNÉK Idős személyt, -i vagy házaspárt lakásért örök eltartásra Szolnokon. — Körülményekhez mérten fix összeget 13 adok. Cím a Szolnoki Hirdetőben. BEKÖLTÖZHETŐ 2 szobás mel- iékhelylséges kertes családi háj; eladó, Szolnok, Hajdú 10KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket nyilvánítjuk ki a Rendelőintézet dolgozóinak, kiskereskedőknek, kisiparosoknak, akik szeretett kislányunk, Kovács Marika halála alkalmából segítségünkre siettek. Rokonoknak és ismerősöknek, akik a temetésén részvétükkel igyekeztek fajdalmunkat enyhítem. A gyászoló család. — TISZAINOKA község tanácsa 1/1960. szám alatt rendeletet alkotott a község közterületeinek tisztántartásáról, valamint a betonjárdák karbantartásáról. A rendelet a községi tanács hirdetőtábláján bármikor megtekinthető. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szoclalitsa Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Irodaház, I. emelet Telefon: 20-93, 23—20, 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fszt. S. Telefon: 20—94 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dija: egy hóra 11.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél; Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor RÁDIÓ MŰSOR i960, augusztus 22—28: Állandó mfisorszámok; KOSSUTH RADIO: 4.36: Rákóczi induló. -> 4.30: Hírek. Idő- járásjelentés. — 4.35—7.59-tg: Vidáman — frissen! Zenés műsor. — Közben: 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek. Iddjárásjelentés. — 6.30: Pillanatfelvétel. — — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek. IdSjárásjelentés. — 7.10: ÜJ könyvek. — 7.251 A budapesti színházak, mozik és hangversenytermek műsora. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00: Műsorismertetés. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. — 11.59: Pontos Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. — Hírek. Idfijárásjelen- tés. — 14.59: Időjelzés. — 15.00: Hírek. — 16.08: Időjárásjelentés. — 16.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Júéjszakát, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. —20.00: Esti krönika. Időjárásjelentés. — 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. Időjárásjelentés. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.30: Himnusz. Utána: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO: 5.00—8.00-ig: Reggeli zene. — Közben: 6.30: Színházak, tárlatok, és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 19.08: Hírek. Időjárásjelentés. — 21.00: Hírek. — 33.00: Hírek, Időjárásjelentés. — 23.15: Műsorzárás. Hétfő, augusztus 22. KOSSUTH RADIOJ 8.10: Zenekari muzsika. — 9.00: Riportműsor, — 9.15: Filmzene. — 9.45: Lányok, asszonyok. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Magyar nóták. — 12.50: Versek. — 13.00: Oscar Strauss műveiből. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Könnyűzene. — 15.30: Uttörő-híradő. — 15.50: Mozart: D-dur szimfónia. — 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.00: Beethoven: B-dur zongoraverseny. — 18.30: A Román Népköztársaság nemzeti ünnepén. — 19.00: Zenés ajándékműsor ipari üzemek dolgozóinak. — 20.30: Az ünneprontó. Rádiójáték. — 21.35: Népi zene. — 22.15: A Román Zenei Hét megnyitó hangversenye. — 0.10; Könnyűzene, PETŐFI RÁDIÓ: 1415: Az Ifjúsági Rádió műsora — 14.35: Népszínművek dalaiból. — 15.00: Zenekari muzsika. — 15.40: Fúvósindulók. — 15.55: Boldogság. Elbeszélés. — 16.50: A világ minden tájáról. — 17.00: Kórusok. — 17.15: Adós,'fizess!... Riportmflsor. — 17.30: Maria Ca- nlglia és Benjamino Gigli énekel. — 18.00: Népi zene. — 18.05: A Gyermekrádió műsora. — 18 35: Gyöngy Pál operettjeiből. — 19.05: All a tenger. — 19.20: Bartók-művek. — 19.45: Ml dolgunk a világon? — 20.00: Bach- mflvek. — 20.40: Falurádió. — SÍ .05: Népdalok. — 21.30: Hangszerszólók. — 22.00: Tánczene. Kedd, augusztus 23. KOSSUTH RADIO: 8.10: Oprafinálék. — 8.45: Nyárt zápor. Elbeszélés. — 9.00: A oyermekrádlő műsora. — 9.20: Énekeljünk együtt... — 9.40: Jiri Hudec: Rapszódia zongorára és zenekarra. — 10.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Népi muzsika — 11.00: Légy jó mindhalálig. Móricz Zsigmond regénye folytatásokban. — 11.20: Cembalóművek. — 12.10: Zenés ajándékmflsor Ipari üzemek ^.ooozőinak. — 13.00: Könyvismertetés. — 13.20: Zenekari muzsika. — 14.20: A Gyermekrádió-rűsora. — 14.40' Operettrészle’ek. — 15.10: F.gy falu — egy "óta. — 15.40: Svéd népdalok. — >6.00: Mitrea Kokor úüa. Rádiójáték. — 17.15: Szív küld! szívnek szívesen. — 18.00: A Rádió Ipari rovata jelenti. — 18.20: Zenekari muzsika. — 19.05: A Szabó család. Folytatásos rádiójáték. — 19.35: Népi zene. — 20.30: Román Zenei Hét. — 21.10: Nevető Thália. — 21.40: Tánczene. — 22.15: Mai szemmel... —- 22.25: Cimarosa: A karmester. Egyfelvonásos opera. 6.10: Magyar nóták. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Fúvós-átiratok. — 14.45: Távolban. Elbeszélés. — 15.00: A vasutas szakszervezet központi kórusa énekel. — 15.20: Szórakoztató zene. — 15.45: Glazunov: e-moll szonáta. — 16.10: Zenés ajándékmüsor ipari üzemek dolgozóinak, — 17.00: Bartók és a román népzene. — 17.50: Időszerű nemzetközi kérdések. — 18 00: Tánczene. — 18.30: A Balatoni Nyári Egyetem műsorából. — 19.05: Wagner: Tanhauser — nyitány. — 19.30: A két testvér. Elbeszélés. — 19.55: Kamaraest. — Közben: 20.35: Falurádió. — 21.45: Negyedszázad távlatából. — 22.00: Könnyűzene. Szerda, augusztus 24. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Melódiáit országában. — 9.00: A Balatoni Nyárt Egyetem műsorából. — 9.30: Népi zene. — 10.10: Úttörő-híradó. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Pillantás a nagyvilágba. — 11.15: Túrán László zongorázik. — 12.10: Operarészletek. — 12.50: Nagy íróink életéből. — 13.10: Népdalok. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Zentai Anna énekel. — 14.32: Kórusok. — 15.10: Zenés találkozó. — 16.00: Előszóval — muzsikával — 17.50: Munkásklub. — 16 10: Franco Cnrelli énekel. — 18.30: Román Zenei Hét. — 19.00: Közvetítés a szegedi Szabadtéri Színpadról: Az ember tragédiája. Drámai költemény négy részben. 0.10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 14.35: Népi zene. — 15.00: Zenekari muzsika. — 16.15: Befejezetlen regény. — 16.30: Operettfinálék. — 17.10: Erdők — virágok. — 18.10: Irodalmi összeállítás. — 18.50: Fúvőszene. — 19.05- HuSzka operettjeiből. -- 19.40: Utazás a Föld körül. — 19.55: Claudio Arrau zongorázik. — 20.25: Csárdások. — 20.40: Falurádió. — 21.03: Könnyűzene. — 22.00: Tánczene. Csütörtök, augusztus 88. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Népi muzsika. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Könnyűzene. — 10.10: Viharos mennyország. Könyvismertetés. — 10.30: Román Zenei Hét. 11.02: Légy jó mindhalálig. Móricz Zsigmond regénye folytatásokban. — 11.22: Részletek Dunajevszklj műveiből. — 12.10: Tánczene. — 12.55: Szív a fagypont alatt. Elbeszélés. — 13.15: Gold- mark: Falusi lakoda'om — szimfónia. — 14.00: A Gyermekrádió műsora. — 14.10: Georg Otsz és Alice Babs énekel. — 15.10: Kó- rusmúzsika. — 15.30: Látogatás rokonnépeknél. — 16.00: Egy falu — egy nóta. —17.15: Uj Zenei Újság. — 17.55: Lányok, asszonyok ;.. — 18.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: A berchtesgadenl sasfészektől a berlini bunkerig. — 19.00: Hangképek a XVII. nyári olimpiai Játék ünnepélye" megnyitásáról. — 19.30: Mozart: G-dűr hegedűverseny. — 20 25: Egy éj Velencében. — 21.40: Debussy: Gyermekkuckó — szvit. — 22.15: Arany János; A bajusz. — 23.2T: Budapest hangversenytermeiből. 0,10: Népdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Operarészletek. — 15.00: Népdalok'. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.30: Tánc- zene. — 16.10: Don Quijote. — 16.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 17.15: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 18.00: Händel: g-rnoll concerto grosso. — 18.25: A szív- billentyű bántalmak megelőzéséről. — 18.35: Kamarazene. — 19.00: Csárdások. 19.40: A nagy család. — 19.55: Szimfonikus hangverseny. — 20.42: Falurádió. — 21.05: Kamarazene. — 21.30: Állatok farsangja. — 81.45: Tánczene. — 22.25: Babonás éj. Elbeszélés. — 22.35: Richard Strauss OperálbóL Péntek, augusztus 86. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Oprettrészletek. — 8.55: Vidám percek. — 9.10: Vidám melódiák. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: A harmincéves háború énekese. • — 11.10: Magvetés! Fiatal írók félórája. — 11.40: Fúvószene. — 12.10: Magyár népi muzsika, — 13.15: Táncmelődiák. — 14.40: Operakórusok. —’ 15.10: Szórakoztató zene. — 15.30: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 15.50: Beszélgetés külföldön járt fiatalokkaL — 16.15: Hangverseny a stúdióból. — 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18,00: Dreg aratók — régi emlékek. — 18.15: Bartók: Divertimento. — 18.45: A Rádió Ipari rovata Jelenti. — 19.00: Népdalcsokor. — 18.15: Helyszíni közvetítés a XVII. nyári olimpiai Játékokról. — 20.30: Bemutatjuk Renata Tebaldi operáénekesnőt. — 21.05: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 21.15: Tánciskola kezdőknek és haladóknak. — 22.20: Helyszíni közvetítés a XVII. nyári olimpiai játékokról. — 23.00: Román Zenei Hét. — 0.20: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Kórusok műsorábóL — 14.40: A vezető. Elbeszélés. — 14.55: Zenekari muzsika. — 15.40: Simon Magda két írása. — 15.50: Tánezene. — 16.55: Operettrészle- tek. — 17.15: Mikrofonnal a pult mögött. — 17.25: Liszt magyar rapszódiái. — 18.00: A Bolgár Állami Népi Együttes műsorából. — 18.15: Versek. — 18.30: Tánczene. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.15: Heti hangversenykalauz. — 20.00: Magyar nóták. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Sehubert-művek. — 21.40: tanév előtt a szabadegyetemen. 22.00: Az Észt Rádió esztrádzenekara játszik. — 22.30: Operarészletek. Szombat, augusztus 21, KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Lányok asszonyok . .. — 8.30: Dvorzsák: Esz-dúr vonósnégyes. — 9.05: Az első magyar gyárkéménytől a futószalagig. — 9.20: Szórakoztató muzsika. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Egyveleg Ábrahám Pál operettjeiből. — 11.00: Légy jó mindhalálig. — 11.20: Zenekari muzsika. — 12.10: Népi zene. — 12.45: Mit olvassunk? — 13.00: Operarészletek. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 14.20: A klasszicizmus. — 14.40: A Soós Fehér duó játszik. — 15.10: Előszóval — muzsikával. — 16.00: Hét nap a külpolitikában. — 17.50: Gondolat — 18.20: Népi zene. — 18.50: A filmrendezésről — Karlovy-Vary után. — 19.05: Haydn- G-dúr. — 19.30: Helyszíni közvetítés a XVT1. nyári olimpiai játékokról. — 20 30: Vidám irodalmi műsor. — 22.20: Helyszíni közvetítés az olimpiai Játékokról. — 23.00: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 13.15: Operakalauz. — 13.15: Autósok és motorosok ötperce— 15.20: Román Zenei Hét. — 15.40: A csendes amerikai. Rádiójáték. — 16.56: Zenekari hangverseny. — 17.40: A Bábszínház kulisszái mögött. — 17.50: Operettrészletek. — 18.20: Kiállítás az AUatkertben. — 18.34: Hegedű hangverseny a stúdióból. —18.05: Nat King énekel. — 19.35: Falurádió. — 20.00: Alban Berg. Woz- zeck. Háromfelvonásos opera. — 21.50: Magyar népdalok. — 22.15: Mozart: B-dúr szerenád. Vasárnap, augusztus 28. KOSSUTH RÁDIÓ: 7.15: Egy falu — egy nóta. — 7.50: Falusi életképek. — 8.10: Olimpiai híradó. — 8 20: Könnyűzene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A Munkásőrség Központi Férfikarának műsorából. — 9,10: A csodafű. Mesejáték. — 10.00: Láttuk, hallottuk ... — 11.15: A Milánói Rádió és Televízió szim- fónikua zenekara Játszik. 13.oo: Hétvégi Jegyzetek. — 13.10: Magyar nóták. — 13.40: Tudományos híradó. — 14.00: Szív küldi szívnek szívesen. 14.40: Külpolitikai kaleidoszkóp. — 15.00: Lisztművek. — 15.15: KeringŐk. — 16.30: A szakma művésze. — 15.45: Csárdások. - 16.00: Versek. — 16.15: Rollerezők menetközben. — 17.10: Operarészletek. — 17.45: Kincses Kalendárium. — 18.45: Felresa Zsuzsa és Melis György énekel. — 19.00: Kardos László Irodalmi levele. — 19.10: Zenekari muzsika. — 20.10: Köznapi dolgokról. — 20.20: Tánczene. — 20.57: A vasárnap gyönyöre. — 22.35: Operarészletek. — 23.20: Tánczene. — 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: Az unitárius egyház félórája. — 8.30: Orgonamuzsika. — 9.00: Könnyűzene. — 9.45: Zenei anekdóták. — 10.00: Miska bácsi lemezesládája. — 10.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.30: Térzene. — 12.00: Régi magyar da- lOk. — 12.28: Népdalok. — 13.00: Művészlemezek.-r-14.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Gaz- da.szemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15.15: Az operaszerkesztő postájából. — 16.15: Az acélt megedzik. Rádiójáték. — 17.03: Régi lemezek. — 17.46: Bécsi Ünnepi Hetek. 1960. — 19.10: Günther Kuhnert szatíráiból. — 19.25: Román Zenei Hét. — 20.00: Híres előadőművészek. — 21.00: Népi zene. — 21.40: Filmzene. — 22 05: Kórusmuzsíka. — 22."* • Versek. — 22.30: Tánczene. (A Magyar Rádió a mflsorvtt- toztatás jogát fenntartja,)