Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-20 / 197. szám
VILAO PROLETÁRJAI, EQYESOLJETEKJ A MEGYEI PÁRTÁIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XL évfolyam, 197. szám. Ara SO fillér 1960. augusztus 20. szombat. Alkotmányunk 11. évfordulójára Irta ; Tóth János az MSZMP Szolnok megye/ végrehajtó bizottságának tagja Prémium ÉLETNEK TANULÓ IFJÚSÁG A miniszter édesanyja Ax ötös kStSI balra • Estétől reggelig I ünnepi sportműsor ítélet a Powere-fljjyben Ünnepi ülést tartott a Szolnok megyei Tanács T izenegy évvel ezelőtt iktatta törvénybe az ország- gyűlés a Magyar Népköztárraság Alkotmányát, e történelmi jelentőségű, *ontos politikai okmányt. 1949. augusztus 20-án történelmi dokumentum született, mert a dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosztály a régi úri világ, a földbirtokosok, tőkések, bankárok és szekértolóik felett örökre és visszavonhatatlanul győzelmet aratott. Visszatükröződött az új törvényben, hogy az egykor elnyomott, kisemmizet', meggyötört és megalázott dolgozók — a munkások, földmunkások, zsellérek, parasztok — maguknak építik, maguk vezetik az országot. ÜJ rend született, amely eltörölte a népünk előtt örökké emlékezetes — tengernyi vérrel, szenvedéssel, kínlódással terhelt feudális — tőkés rendet, a bankárok, földesurak, szolgabírák, csendőrök, ispánok gyűlölt uralmát. Törvény született, amely kinyilatkoztatta, győzött a nép; új állam jelent meg a világ térképén: a Magyar Népköztársaság, ahol az egykori nincstelen dolgozó emberek az ország tulajdonosai, gazdái. Sok ezer szovjet harcos véréből, a magyar nép legjobbjainak áldozatából, a dolgozó milliók szabadság utáni vágyából született alkotmányunk. Leráztuk az elnyomás kegyetlen terhét, lelkes építés lázában, kemény politikai csatákban haladt népünk a Magyar Kommunista Párt által megjelölt úton. Felszabadulásunk első percétől a párt által nyújtott perspektíva lelkesítette, bátorította az embereket, bizalmat és önbizalmat adott. Az üzemekben, a földeken, az irodákban kemény küzdelemben írta népünk a történelmet, épített új hazát. Ezért is lett a felszabadulás utáni négy esztendős harc eredményeként az alkotmány a nép legsajátabb ügye, Legsajátabb ügye, hiszen saját erőfeszítéseinek eredménye. Ezért minden, az alkotmány alapján létrejött eredményt szeret és féltve őriz. Nemrégen, az ellenforradalom napjaiban a régi úri világ megpróbálkozott talpraállni, az elűzött kizsákmá- nyolók a nemzetközi imperializmus segítségével vissza akartak telepedni. .jt nép nyakára. Felemelték kezüket — amely valamikor öPy könnyen járt pofonra — a néphatalom ellen. Az ütésre emelt kezet azonban letörte a nép, a Szovjetunió, a szocialista világrendszer, a világ haladó erőinek segítségével. A szennyes úri szándék nem semmisíthette' meg az alkotmányban is lerögzített vívmányokat, s ha voltak, akik addig nem látták, most megláthatták: nincs erő, amely letéríthetné Magyarországot a szocializmus útjáról. Örök és megmásíthatatlan az a tény, hogy sokat szenvedett hazánkban a szocializmus épül; útunk a biztonság, a jólét, a műveltség, a kultúra széleskörű jogokkal ékesített útja. Dolgozó népünk olyan állami alaptörvényt teremtett magának, amely messze felülmúl minden burzsoá alkotmányt. Nem csodálatos ez, hanem természetes, mert minden sora a néphatalom jellegéből fakad, az emberi haladást, a felemelkedést, a dolgozók alapvető érdekeit juttatja kifejezésre. Alkotmányunk e törvény erejével szentesíti a köztársaság népi jellegét; azt, hogy hazánk a munkások és dolgozó parasztok állama, hogy nálunk minden hatalom a dolgozó népé. A néphatalom gyakorlásának feltételeit a társadalmi és a szövetkezeti tulajdonban lévő termelőeszközök, a szocialista demokrácia vívmányai, széleskörű politikai szabadságjogok biztosítják. A termelő- eszközök társadalmi tulajdona az alapja annak, hogy nálunk kizsákmányolástól mentes életet élhet minden állampolgár. A termelőeszközök szocialista tulajdonából és az azt gyarapító munkából fakad az egész társadalom, ezen belül az egyén jóléte, az állampolgároknak biztosított jogok és kötelezettségek megvalósulása. A dolgozók széleskörű részvétele a gazdasági élet irányításában, az állami, társadalmi ügyek vezetésében alkotmányunk sarkalatos pontja, ^ állami demokratizmusunk fejlettségének fontos értékmérője. A munkások, parasztok és a többi dolgozók soraiból választott országos és helyi államhatalmi szervek a népi hatalom, a népi politika érvényesítését biztosítják. A széleskörű politikai jogok nemcsak a választójog ki- szélesítését jelentik a dolgozók számára, hanem azt, hogy soraikból a legjobbak az országgyűlésben, tanácsokban, valamennyi államhatalmi és államigazgatási szervben tevékenykedhetnek. Az alkotmányunkban rögzített jogok nem üres szavak, sokoldalúan biztosítottak gyakorlásuk anyagi feltételei is. Alkotmányunk kimondja a munkához való jogot, s a termelés szüntelen fejlesztése útján biztosítja, hogy e legalapvetőbb emberi jog — melyet a kapitalizmus még csak deklarálni sem tudhat — gyakorlattá váljon. A pi'.-.enéshez, művelődéshez, üdüléshez való jog mind olyan vívmányok, amelyek egyre gazdagabban, sokoldalúbban valósulnak meg, az állam és a társadalmi szervek által biztosított anyagi alapokon nyugodva tartalmasabbá teszik életünket. Nem frázis, kinyilatkoztatás, vagy írott betű a hazáját szerető állampolgárok egyenlősége, a nők és fiatalok korábban hátrányos helyzetének megszüntetése. Nem származhat hátránya senkinek hazánkban faj, nem, korbeli különbségekből. A személyi, a szólás- és sajtószabadság maradéktalan érvényesülésének nap mint nap valamennyien tanúi vagyunk a társadalmi és a gazdasági élet minden területén. E jogok gyakorlása nyomán nagyfokú politikai aktivitás, növekvő politikai öntudat jellemzi népünket. Az alkotmányban biztosított jogokkal élve, minden dolgozó boldogulhat. Képességei, munkája, a törvények, a szocialista együttélés szabályainak betartása alapján megtalálja helyét a társdalomban, élvezője a héphatalom eredményeinek. Az állampolgárok jogai egybefonódnak kötelezettségeikkel, s ez annak a felismeréséből fakad, hogy e kötelezettségek teljesítése minden dolgozó érdeke. Ezért bontakozik ki széles összefogás a szocialista tulajdon, a népvagyon védelméért, ezért vállalja becsülettel a fiatal és az idősebb korosztály is a haza védelmét, látva, hogy az a nép saját vívmányainak védelmét jelenti. Állami életünk egyik legjelentősebb tényezőjeként értékeljük a tanácsok megalakulását, amelynek 10. évfordulóját e napon ünnepeljük bensőségesen, szeretettel. Tanácsaink révén a dolgozó nép közvetlenül vesz részt a hatalom gyakorlásában. Az évfordulón elmondhatjuk, hogy életrevalóságuk elvitathatatlan, mert jól töltik be fontos szerepüket, valóra váltják az alkotmányban foglalt alapeíveket, derekasan kiveszik részüket a szocialista építésből. Szolnok megyében a legutóbbi tanácsválasztásnál 4308 dolgozót bíztak meg tanácstagi tisztséggel. E tanácstagok 57 százaléka jelenleg is munkás, termelőszövetkezeti tag. A megválasztottak néppel való összeforrottságát az is tükrözi, hogy a választójoggal rendelkezők 98 százaléka vett részt a választásban, s 99,4 százalékuk a Hazafias Népfront Jelöltjeire adta le szavazatát. Ez is azt tükrözi, hogy né(Folytatása a 2. oldalon.) Tegnap délelőtt ünnepi ülést tartott Szolnok megye Tanácsa. Az ünnepségnek az adott különös jelentőséget, hogy alkotmányunk ünnepe az idén egybeesik a tanácsok megalakulásának tizedik évfordulójával. Az ülésen megjelentejt a megyei tanács tagjai, a VB osztályainak dolgozói, a párt- és a tömegszervezetek képviselői. A megválasztott elnökségben többek között helyet foglalt Nánási László, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, Pozsonyi István, az Elnöki Tanács Titkárságának vezetője, Nagy Ernő, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa, Csáki László, a Minisztertanács Titkársága tanácsszervek osztályának vezetője, Csáki István, a Szolnok megyei pártbizottság első titkára és Oláh György, a megyei tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke. Az ünnepi tanácsülést Kapás Rezső, az ülés elnöke nyitotta meg, majd átadta a szót Oláh György elvtársnak, a VB elnökének. Oláh György elvtárs ünnepi beszéde — Mint 1950. óta minden évben — kezdte beszédét Oláh elvtárs — most is megünnepeljük alkotmányunk életbelépésének évfordulóját. Alkotmányunk rögzítette azt a társadalmi, politikai változást, amely az országban 1945—49-ig végbement. Rögzítette a harcok eredményét, mellyel megérlelődött a koalíciós évek félévtizedes következetes, a szocialista fejlődésért vívott harcának gyümölcse. Eldőlt a hatalomért vívott harc. amely any- nyi kemény politikai csatát követelt és a hatalom végér- vényesajB' a magyar nép kezébe került. Alkotmányunk ünnepével egyidejűleg az idén a tanácsok létrehozásának 10. évfordulóját is ünnepeljük. Alkotmányunk rögzítette népünk vágyálmának megvalósulását, hogy létrejöhet a kizsákmányolástól mentes társadalom és megkezdődhet a szocializmus építése. E nagyszerű jövő és ragyogó célkitűzés, valamint a velejáró sokoldalú állami és társadalmi feladat megkövetelte, hogy államrendünkben állami szerveinkben is változás legyen. Létrehozzuk az államhatalom és államigazgatás új, szocialista formáit és e formákat megtöltsük szocialista tartalommal. Sürgetően követelte ezt az élet, mert a felszabadulás utáni években a koalíciós harcok viszonyai közepette íétrejött többségi képviselő- testületek a járási, városi és megyei szervek az új feladatok megoldására képtelenek lettek volna. A kizsákmányolókat kirekesztettük az államhatalomból. A tanácsokkal kialakult áz a forma, amely leginkább megfelelt és megfelel a szocializmus építése állami feladatainak. Mindenekelőtt azért, mert gyökeresen megváltozott összetételük. A hatalmat szilárdan kezébe ragadott munkásosztály vezetésével, a kommunisták pártjának irányításával kirekesztettük az államhatalom szerveiből a falu és a város kizsákmányoló, tőkés elemeit, akik a kapitalizmus útjára igyekeztek 1950-es választásokon létrejött tanácsok tagjai már munkások, dolgozó parasztok és dolgozó kisemberek. A tanácsi apparátusba százával és ezrével kerültek be egyszerű munkások, parasztok, kisemberek, olyanok, akik korábban államigazgatási tapasztalatokat nem szerezhettek, mert számukra az államigazgatás a felszabadulás előtti községháza kegyetlenkedését, a mega’áztatást és az árverés örökös veszéországunkat visszatéríteni. Az (Folytatása az 5. oldalon.)