Szolnok Megyei Néplap, 1960. augusztus (11. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-05 / 184. szám
' Lustán elnyúlt a homokban és nézte a ragyogó eget. Olyan kék... nem is lehet a színét meghatározni... Csodálatos. Pesten is ugyanezt az eget látta, ha kifeküdt napozni, s mégis ... itt szebb ... Ha felnéz — valami megmagyarázhatatlan megnyugvás veszi körül. Milyen kedves ötlet volt Lacitól, hogy ide főttek nyaralni, ö ugyan imádja Pestet, nem élt még falun, de Laci sojcat mesélt erről a kis jászsági községről, szülőfalujáról, hogy Irénke látatlanba is megszerette. Már nem is bánja, hogy lemondott a mátrai két hétről s helyette inkább Apátiba jött. Laci szülei kedvesen fogadták a kis yédőnőt — jövendő családtag , érezze magát otthon náluk. Tegnap este érkezett, de úgy érzi, hihetetlen régen itt van már. í Körül sem nézett nagyon a \falucskában, reggel mindjárt ?a strandra jöttek. Kíváncsi ’volt rá, mert szépeket hallott [róla már a vonatban. De erre l még sem számított. j Elámult, hogy milyen szép helyre került. DAtíímbú iák I960, augusztus 4. SZOLNOK HEGYIS NÉPLAP Célkitűzéseink a második ötéves terv időszakára a mezőgazdaság fejlesztésében Az MSZMP VII. kongresz- szusa a szocializmus építésének meggyorsítását szabta meg számunkra. A határozat alapján. Városunkban a párt, a tanács VB, a termelőszövetkezeti vezetők, szakemberek mérlegelték a lehetőségeket, adottságainkat, eddigi eredményeinket. Ezek alapján célul tűztük, hogy a mezőgazdaság termelését az ötéves terv idején 60—65 százalékban emeljük — az 1959. évi termelési szintet alapul véve. Növénytermesztésben a következő termésátlagok elérését tervezzük öt év átlagá ban: Búza 14, takarmánygabona 16, rizs 17, cukorrépa 200, kukorica 25 (májusi mor- zsoltban) métermázsa holdanként A kitűzött termésátlagok reálisak; ezt bizonyítani lehet ez ez évi terméskilátásokkal. A kalászosok 70 százalékát kombájnnal arattuk le. A terméseredmények azt mutatják, hogy ebben az évben búzából városi szinten 12 q-ás termésátlagot értünk eL A Május 1. Tsz őszi árpája 400 kh átlagában 18,53 q-val fizetett A cukorrépa, kukorica táblák is szép terméseredményeket ígérnek. Kitűzött termésátlagaink elérésének alapjai termelőszövetkezeteinkben biztosítottak; a megfelelő talajmunka, talajerőfenntartás, a vetőmag mennyiségi és minőségi fel- használása, növényállomány, növényvédelem. Nagyon fontos számunkra az öntözés. A második ötéves terv idején 10 ezer holdra terveztünk öntözéses gazdálkodást. Az állatállomány számszerű növekedésével figyelembe vettük a takarmány és férőhely biztosítását. Ezek alap- ■ ján tervezetünk szerint 1965- re 100 kh szántóra 39 számosállat jut. Termelőszövetkezeteink közös állományában ugyanebben az időben 100 holdanként 22.4 szarvasmarha, ezen belül 10,4 tehén lesz. Sertésből 100 holdanként öt- venet, abból öt kocát terveztünk. öt közös gazdaságunk i °65-ben 100 ezer törzsbaromfit tart majd. Egymillió árubaromfit szándékozunk felnevelni 1964-ben és 1965-ben. Jőve évi árutermelési tervünk iG0 kh szántóra: Szarvasmarha 1416 kg Sertés 4807 kg Juh 355 kg Baromfi 1319 kg Hal 139 kg összesen; 9036 kg — Áruértékesítés! tervezetünk 1965-ben 100 kh-ra: Szarvasmarha 2000 kg Sertés 6093 kg Juh | 750 kg Baromfi 3055 kg Hal 300 kg összesen: 12 1969 kg Ha az 1959 évi teljesítést vesszük alapul, áruhús-érté- kesítésünk 1965-ben 321 százalékkal lesz magasabb. FSszakáesok nyilatkoznak: a Carolinával vetekszik az ú) Kákái rtzsla]la minősége Több budapesti szálló főszakácsa megállapította, hogy az új nemesítésű Kákai-féle rizsből két fajtajelölt jobbminőségű az eddig használt hazai rizseknél és vetekszik az olasz és spanyol földön termesztett híres Carolma- rizzsel. Pedig a Carolina olyan koronázatlan császár a világ rizspiacán, mint a tokaji a borok között. A szakácsok által kiválónak minősített Kákai-féle faj táj előlieket a Szarvasi Állami Gazdaság kísérleti telepének kutatói nemesítették. Az idén már kétszáz holdon termesztik az új fajtajelölteket s jövőre számos nagyüzem kap már belőle vetőmagot (MTI* Hasonlóan növekszik majd az állati termékek eladása is. így 412 százalékkal több tejet, 524 százalékkal több tojást, 302 százalékkal több gyapjút adunk a népgazdaságnak, mint 1959-ben. Ahhoz, hogy a második ötéves terv idején megnövekedő állatállományt megfelelően el tudjuk helyezni, a felsorolt férőhelyeket kell megépítenünki férőhely T ehénistállő 1900 Növendékmarha istóiiő 1150 Borjúnevelö 1000 Kocaszállás 1000 Sertéshizlalda 5000 Juhhodály lg 000 Sertésfiaztató 500 Mindezek mellett fel akarunk építeni tíz, egyenként 20 ezres csibenevelőt. Ezek mindegyikében — az öt tsz közös kezelésében — évente egymillió csibét lehet felnevelni. •Az építkezéseket a legegyszerűbb, legolcsóbb formában a tsz-ek építőbrigádjai végzik majd el. Mint említettem: a célkitűzések megvalósításának minden reális alapja megvan. Tervjavaslatunk részletesen magában foglalja a kivitel módját is. Pártszervezeteink taggyűléseken, aktívaértekezleteken vitatják meg városunk öléves mezőgazdasági fejlesztési tervjavaslatát. Az eddig megtartott taggyűlésekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a kommunisták, a pártonkívüli dolgozók, szakemberek egyaránt megvalósíthatónak tartják tervezetünket. Számos javaslat érkezett már a párt és tanács vb-hez, elsősorban a realizálás módozataira vonatkozóan. Volt, aki azt javasolta, hogy legyünk még bátrabbak az öntözéssel A tervjavaslatot ezután is széles körben megbeszéljük a tsz-tagokkal városunk dolgozóival A városi pártbizottság, a városi tanács és a Hazafias Népfront a dolgozók észrevételeit, javaslatait figyelembe véve, együttes ülésen emeli majd határozattá a tervezetet A megvalósítás első biztosítéka: szövetkezeti parasztságunk szorgalma. Tsz-eink politikailag is, gazdaságilag is szilárdak, jelentős termelési és üzemszervezési ta- tapasztalattal rendelkeznek. Számítunk a budapesti Műszaki Egyetem professzorainak, valamint a NagykunsáIBUSZ közlemény Az augusztus 7-1 siófoki különvonat Szolnokról 2 óra 10 perckor Indul. A visszaindulja 17 óra 18 perckot. gi Mezőgazda,sági Kísérleti Intézet kutatóinak segítségére. Adottak továbbá azok a nagyüzemek, melyekben a tudomány s a technika vívmányait maradéktalanul lehet alkalmazni és a termelés növelésének szolgálatába állítani. Célkitűzéseink megvalósítása boldogabbá, szebbé teszi majd szövetkezeti gazdáink, dolgozó népünk életét. Szentesi László, az MSZMP városi bizottságának titkára. A Tisza Maiiba a kétévesek Is szívesen járnál ezütáa Barátságos kis szoba, apró bútorokkal, előtérrel, parányi mosdóhelyiséggel. A falon vidám színek, kis madarak a kék égen. Kis asztalok, székek, szekrények. Még nincs minden a helyén, hiányzik egy-két bútor, meg a kedves játékok. De nemsokára ezek is megérkeznek és legkésőbb az alkotmány ünnepére újszerű intézménnyel gazdagodik Szolnok: megnyílik az első szórakozóhely mellett létesített — gyermekmegőrzőSok tanács közt elvész a televízió A mezőtúri szervezett va- sútasság körében már tavaly tavasszal többen javasolták: szerezzen be a szakszervezet televíziót s üzemeltesse azt az elég gyengén látogatott vasutas művelődési házban. Az ötlet megvalósításával I több legyet üthetnének egy csapásra. Tény, hogy a művelődési otthon vezetősége igyekszik állandó közönséget toborozni. Tény az is, hogy ez a vasutasok többségének szolgálati beosztása miatt nem könnyű feladat Am az is tény, hogy a TV vonzó hatása — mint országszerte -— Mezőtúron is érvényesülhetne. Hosszas levelezés, utánjárás kezdődött tavaly. A vasutasok írásban s személyesen felkeresték a Vasutas Szakszervezet Területi Bizottságát Szegeden, a Vasutas Szakszervezet Országos Elnökségét Budapesten, jártak a Szakszervezetek Szolnok Megyei Tanácsánál. Imitt-amott kaptak biztatást, konkrét ígéretet — még kevésbé készüléket —, azonban nem. Az országos elnökségnek az az álláspontja, hogy a mezőtúri szakszervezet ebben az évben 10 ezer forintos támogatást kapott — vegyen abból TV-t Ez az út nem járható, mert más felettes hatóság ahhoz ragaszkodik, hogy TV-vásárlás helyett inkább könyvtárukat fejlesszék a túriak. A televízió-vételt — még az olimpia előtt! — magunk is helyeseljük s megoldhatónak tartjuk. A szakszervezet elég szép könyvtárral bir ahhoz, hogy egyetlen negyedévre továbbfejlesztéséről le lehessen mondani. Ha így lenne, háromezer forint máris rendelkezésre állna. Ehhez az SzMT hozzájárulása is kell. További háromezer forinttal rendelkezik a szak- szervezet. A még hiányzó ezret — mint erre több vasutas utalt — a szervezett munkások szívesen összeadnának. f— b. z. -• Tíz munkahelyes orvosi rendelő épül Mezőtúron Megyénk ötéves fejlesztési, tervének egyik jelentős alkotása lesz a mezőtúri, tíz munkahelyes orvosi rendelő. Ebben többek között gyermek-, sebészeti, belgyógyászati és fog-szakrendelés lesz majd a járóbetegek részére. Az építkezést a megyei tanács végrehajtó bizottsága jóváhagyta — rövidesen megkezdődik a tervezés. A kivitelezést előre láthatólag az É. M. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat végzi. A korszerű létesítményre állami beruházásból kereken négymillió forintot áldoznak. Lrenke hatalmas sátra messziről idecsalogat, s a liget közepén aranyló homoktenger. A zuhanyozó alatt bakfislányok testén porzik a víz. A szomszéd községből jöttek, ott még nincs strand. A nagymedence vizén kék meg piros gumimatracok úsznak, mint apró tutajok, megrakodva ficánkoló, pancsoló gyerekekkel. Amott, a lubickoló most üres, beljebb, a gyepen éppen falatoznak az apróságok, távolabb, a homokban meg épül a' babavár. A gyógymedence szélén üldögélnek néhányon, nem mernek beljebb menni, mert nagyon meleg a víz. Hűtés nélkül 4%,5 fok és a hűtés egyelőre nehezen megy. A liget szélén autóbusz parkíroz. Jásziványról jött, rövidesen rendszeresítik ezt a járatot^ még több vidéki látogatója lesz az apáti strandnak, így is vannak jócskán. Nem kevesebb, mint tizenötezer ember járt itt a megAz orvosi rendelő helyéről még nem született végleges döntés. Az egyik kombináció szerint a városi kórház parkjában építenék fel a másik — nem kevésbé megfontolandó — elgondolás szerint a kialakítandó új város-központ közelében.- A SZIGLIGETI SZÍNHÁZ felhívja volt bériéinek fi gyeimét, amennyiben elmúlt évi bérleteikre igényt tartanak,, legkésőbb augusztus 20-ig feltétlenül jelentsék ezt be a színház seervezö irodájában. — ellenkező esetben megszokott helyüket aezs .tudjuk biztosítani, tat Gépesítik az ERÚÉRT-et „„----óta s ahogy a pénztó ros nő számolgatta, a múlt vasárnap is összejött itt vágyj három és félezer ember. Nemcsak a környező falvakból,} Jászdózsáról, Jászkisérről.l Ladányból, de Hevesből, Vá-\ mosgyörkről, Gyöngyösről isi jönnek ide fürdőzők. Pestiekl is jártak itt a héten, azt be-l szelik, sátrat vertek, s háromí napig el sem mozdultak in-\ nét. No, legalább elvitték oí hírét. Hát még, ha a bejárat mel-% letti tavat betemetik, Jölé) szabadtéri színpadot építe-f nek, aztán elkészül a forrásnál a csónakázó tó. őszre} meglesz a tizennégykádas\ gyógyfürdő is... —. Fehér bárányfelhő úszikí az égen, s Irénke arra gondol,y talán mégis beleegyezik és& ide jönnek lakni esküvők után, hiszen annyi, szépségetJ rejt ez az alföldi kis falu. Ettől a gondolattól egészen fel-f derül. Laci felé fordul, s? gyengéden végigsímít a fiúi boglyas haján... Barna karján homokszemcsék csillan-J nak. I et tánai — Negyedévenként 1—8 ezer köbméter árut ..máglyáinak.” A nehéz munkát a közelmúltban gépesítették. Drága pénzen beszerzett import-gépen hasítják a kívánt vastagságra a tat a feldolgozó üzemek számára Aji érdért” szolnoki telepéről 2500 köbméter fát szállítanak negyedévenként a tsz-eknek. A rakodást gépek , V V könnyítik. Gépállomások! Termelőszövetkezetek \ 9 v Állami gazdaságok! A KÜNHEGYESI GÉPÁLLOMÁS — (TELEFON: 31) megvételre felkínálja az alábbi elfekvő készleteit: Clkk.ván Megnevezés Db B.—GS 35. VL; 13227 Bolygófogaskerék 2 VL. 10252 Fej elámpatartó 1 VL.. 11192 Fedél , 5 VL. 10966 Melegítő lámpát. 24 AL. 582 Hüvely 23 VL. 3412 Persely a lengőkarhoz 22 VL. 12521 Differenciál csav. 19 VL. 11485 Csigaház 3 VL. 11913 Kerékágy 6 VL. 12628 Rugótányér 5 VL. 587 Sebváltó villa t VL. 289 Tengely a sebváltó villához 2 VL. 10302 Vezetőhüvely 3 DT. 413. 413.9.11.13 Kipufogócsonk • 413.24.153—01.8 Hydraulika nősz. szú tömlő 4 A felsorolt készletek megtekin Cikkszám Megnevezés Db DT.19.E.13 Kapcsoló 4 DT.12.A.21. Mellső motortertó 3 DT.34.D.07 Sapka 9 DT.18.A.022 Zárósapka 6 DT.34.B.01 Tengely (DT.54-hez); 3 Golyóscsapágyak: Cikkszám Megnevezés Db 1311 ünbeállós 4 NUI.65 Hengergörgős 2 NJ.314 Hengergörgős 5 2213 önbeállós 5 2314 önbeállós X 6217 Mélyhomyú egys. 4 ' 6311 Mélyhomyú egys. 5 6312 Mélyhomyú egys, 4 6411 Mélyhomyú egys. 2 6409 Mélyhomyú egys. 8 6412 Mélyhomyú egys, 5 30215 Kúpgörgős 5 30216 Kúpgörgős 3 32306 Kúpgörgős 20 45x62x32 Tűgörgős i hetők a gépállomás raktárában.