Szolnok Megyei Néplap, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-07 / 159. szám

4 SZOLNOK RfEGTRl NÉPI AP 1960. Július 7. Földmüfes* szövetkezeti étterem a tsz-ben Abádszalókon is, mint szer­te a megyében most ért „dan­dárjába” a mezei munka. Aratnak a község határá­ban, az országosan ismert Lenin Termelőszövetkezet földjein, s a többi közös gazdaságban is, — Fontos ilyenkor, hogy jól gondos­kodjanak az aratókról, mert ez a munka a legnehezebbek egyike. A helybeli földművesszö­vetkezet vezetői helyesen is­merték fel a tennivalót. — Megállapodást kötöttek a Le­nin Termelőszövetkezet ve­zetőségével, s mára meleg­ételt biztosítanak az aratók­nak. Igen jól bevált az, hogy a nyári időszakra a tsz ét­termében földművesszövet­kezeti étkezőt rendeztek be. A konyhára mintegy 140 ezer forintos költségen kor­szerű gépeket vásároltak. — Ezekkel sokkal könnyebb a főznivaló előkészítése és a főzés. Az új idénykonyhán jelenleg 450 szövetkezeti gaz­da kap kalóriadús meleg ételt. A másik, a Leninnél kisebb Béke Termelőszövetkezetben is a földművesszövetkezet se­gítségével oldották meg az üzemi étkeztetést. Mivel azonban az adottságok itt nincsenek olyan kedvezőek, az ételt a kisvendéglőben készítik el, s készen szállít­ják ki a termelőszövetkezet­be. Ilyen formában a Béke ben is 65 tsz tag részére biz­tosítanak 4.35 forintért na­ponta ebédet. Szalonna húskonzerv, helyett: , •. szardínia, levespor Megváltozott a falusi vásárlók igényt Fahéj, szegfűszeg, bors il­lata csap orrunkba, amint belépünk a Fűszer- és Édes­ség Nagykereskedelmi Válla­lat egyik raktárába. Az áru­forgalmi osztály vezetője, a házigazda jogos büszkeségé­vel vezet végig bennünket a telepen. Méltán büszke. Ilyen jól felszerelt és rendben tar­tott raktárral kevés vállalat rendelkezik, mint ők. Nézelődés közben elmond­ja, hogy az idei harmadik ne­gyedév áruellátása lényege­sen jobb lesz a tavalyinál, mintegy 10—12 millió forint­tal emelkedik a fedezet. Meg­vizsgálták a falusi és városi lakosság igényét, s aszerint tervezték az árubeszerzést — Ha összehasonlítjuk ezt a tervet mondjuk a két év előtti azonos időszak tényszá- maival, az életszínvonal je­lentős emelkedését látjuk — mondja az osztályvezető. — Mig a lakosság vásárlásának 60—65 százalékát régen a liszt, zsír, szalonna, cukor — tehát az alapvető élelmisze­rek tették ki, s a jam, csoko­ládé, konzerv, húsáru csak a kisebb hányadát, addig mg fordítva áll ez: hetven száza­lékban a kalóriadúsabb élel­miszereket vásárolják, s csak harminc százalékban az előbb említett alapvető élelmicik­keket. cLat&i&k Lillafüreden Huszonhárom énekkar da­losainak találkozóján vett részt e hó elején Lillafüreden a csépai földművessz''vetke­zet varasztkórusa. A föld em­berei olyan nagymultú ének­karokkal szerepeltek együtt, mint a csepe1: Központi Va­sas Énekkar, a Lenin Kohá­szati Művek művészeti együt­tese, a székesfehérvári vas­utasok énekkara. Elismerés illeti a csépai fmsz kultúra­barát igazgatóságát, mely je­lentős — hat és félezer forin­tos — anyagi segítséget nyúj­tott a kitűnően szerepelt pa­ras z.kórusnak. A megyénk színeit képvi­selő együttes szépen, színvo­nalasan adta elő Bírdos „Bogolyai táncdalok” című művét, Lendvai „Dal a Ta­nácsköztársaságról” című al­kotását. Halász István kar­nagy vezetésével gyönyörköd- tetően csendültek fel a csépai énekesek ajkán a csongrádi népdalok » Szabó „Hajnal­nótája” is. A csépaiak Lillafüreden kí­vül meglátogatták Tapolcát és Diósgyőrt is, hol hosszasan diskuráltak az országoshírű kohászüzem munkásaival. A szereplés, kirándulás méltó jutalmuk volt egész éves szorgos kultúrmunkájukért s kétségtelen, hogy serkentően hat erre az esztendőre is. — Sándor—= — HARMINCEGY terme­lőszövetkezet kötött szerző­dést mustra Szolnok megyé­ben az Állami Pincegazdasá­gokkal. A jászberényi pince- gazdaságnak 5120, a homoki' nak 3700, a tiszakürti és csé­pai gazdaságoknak 17 340, a szolnokinak 400 hektoliter mustot szállítanak termelő- szövetkezeteink. Nagyon érdekes a falu igé­nyeinek eltolódása. Már ott tartunk, hogy megszűnt a kü­lönbség falusi és városi vá­sárlók között. Mint ahogy mosógéppel nem győzi a ke­reskedelem a falut ellátni, hasonlóan élelmiszerből is más cikkeket igényelnek, mint eddig. A külföldi szardíniát már a falusiak is megkedvelték. Tavaly havonta két-két és félezer doboz fogyott el, most már 8—9 ezer. A harmadik negyedévre 75 ezret tervez­tünk. A levesport is megsze­rették vidéken; alig győzzük ellátni a boltokat. Szalonna helyett húskonzervet visznek az aratók is. Kedvelik az ol­csó szalontüdőt, rakpttká- posztát, de a marha- és ser­téspörköltet is sokan vásárol­ják. A negyedév folyamán 4 vagon húskonzervet adunk a kiskereskedelemnek, ez más­fél vagonnal több a tavalyi mennyiségnél. Májkrémből is egy vagonnal több jut az idén erre a negyedévre, » Tavaly egész évben nyolc vagon szörp fogyott el, Idén eddig 13 vagonnal adtunk ki, 4—5 féle ízben. Fűszerünk mindenféle van kellő meny- nyiségben, paprikából ötféle íz, vagy hétféle „kiszerelés”- ben. A margarin fogyasztása egy év alatt háromszorosára nőtt. Míg tavaly negyedéven­ként 16 mázsa fogyott el, most 50—60 mázsa. Az el­múlt években probléma volt a mákkal, dióbéllel. Most 6— 7 vagon mákot vásárolunk fel, ne legyen fennakadás. Cukorkából is 4 vagonnal többet adunk a KISKER-nek mint tavaly. Mindenesetre: a tervszámok biztatóak, reméljük, a tények sem okoznak majd csalódást a vásárlóknak. — rónai — Helyszíni bírósági tárgyalás Fegyverneken A törökszentmiklósi járás- bíróság dr. Szűcs-tanácsa több szempontból tanulsá­gos büntetőtárgyalást tartott a fegyvernek! tanácsházára kiszállva. Mint a tárgyalás során ki­tűnt: Gyárfás Ignác, a tsz raktárosa visszaélt a belé- helyezett bizalommal. A munkaegységrés2esedésre já­ró pálinkával becsapta a gaz­dákat. Az új belépők hozta vetőmagból jelentős mennyi­séget önállóan értékesített, a vetőmag árát pedig elitta. Munkáját felületesen végez­te, így sok zsákkal nem tu­dott elszámolni. Szándékos­ságból és gondatlanságból hatezer forintot meghaladó kárt okozott a Vörös Csillag Tsz gazdáinak. A termelőszövetkezet elnö­ke: Angyal János nem vett ugyan el a közösből a maga számára, de a tsz vagyoná­ból meg nem engedhető, té­vesen értelmezett nagylelkű­séggel ajándékozgatott. Több esetben adott rendezvények­re birkát; egy ízben ezer fo­rintos pénzbírsággal jogosu­latlanul terhelte meg a szö­vetkezetét. A szövetkezet gazdái kö­zül — kikeit az aratás-behor- dásnál nélkülözni lehetett — számosán megjelentek a tárgyaláson. Igaz helyeslés­sel fogadták a járásbíróság ítéletét, mellyel Angyal Já­nost nyolc hó, próbaidőre felfüggesztett börtönre, 500 forint pénzmellékbüntetésre és az okozott 5100 forint kár megtérítésére ítélte. Gyárfás Ignácot társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elköve­tett sikkasztás, csalás, ha­nyag kezelés büntette miatt tíz hó végrehajtható börtön- büntetésre ítélte a járásbíró­ság. Az elítélt nagy család­jára tekintettel a pénzmellék­büntetés kiszabását mellőz­ték; az okozott kár megtérí­tését azonban elrendelték. Mindkét elítélt enyhítésért fellebbezett. . A fegyvernek! tárgyalás hangulatából megállapíthat­juk, hogy a bűncselekmé­nyek helyszíni feltárása ta­lálkozott a tsz-tagok helyes­lésével. Sokan — s bizonyá­ra nem ok nélkül — a tár­gyalás és ítélet nevelő, meg­előző hatásában bíznak. A magunk részéről ezúton kérdezzük a fegyvemeki Vö­rös Csillag Tsz vezetőségét: Milyen eredménnyel zárult fegyelmi vizsgálatot folyta­tott le a csekély éberségről tanúságot adott ellenőrző bi­zottság tagjaival szemben? — b. Z. -rí <4 . i i A gyerek nyűgösködött. Sírt, toporzékolt. „Le aka­rom vetni. Azért is lehúzom!” A fiatal mama ráripako- dott: „Nem szabad! Micsoda dolog ennyi ember előtt me­zítláb futkározniT A váróteremben üldögélő utasok derű­sen nézték a tíz év körüli legényke meddő erőlködését. Nekem pedig egy barátom találó megjegyzése jutott eszembe. „Pajtás, a gyerek az én időmben akkor volt boldog, ha új cipőt kapott és felhúzhatta a lábára. Most akkor örül, ha levetheti." Néztem ezt a rugdalózó ördög­fiókát és barátomnak adtam igazat. Változnak az idők. A Nap kél: 3.54 h-kor, nyugszik: 19.43 h-kor. A Hold kél: 18.08 h-kor, nyugszik; 2.37 h-kor. Időiárásjelenfés Várható időjárás: felhőát­vonulások, több helyen eső, egy-két helyen zivatar. Mér­sékelt, időnként megélénkülő nyugati szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet: 22—26 fok között. Távolabbi kilátások: pénteken és szom­baton nyugati szél, hűvösebb idő. — ÖNKISZOLGÁLÓ VE­GYES élelmiszerboltot nyi­tott az elmúlt héten Mezőtú­ron a földművesszövetkezet. Az fmsz-tagok közül számo­sán segítették társadalmi munkával a korszerűsítést, így a bolt átalakítása csak 15 ezer forintba került. — KÁRPITOS MUNKÁT végzett iparengedély nélkül Molnár Gyula tiszaföldvári lakos. Ezért őt a járási sza­bálysértési előadó 400 forint bírság fizetésére kötelezte. — FOTO KLUB-EST lesz július 7-én, csütörtökön este 6 órakor a Ságvári Endre Művelődési Ház emeleti szak­köri helyiségében . — SAJÁT ERŐBŐL 1250 négyzetméteres kötőzúzalékos • járdát építenek a rákócziúj- íalusiak. Ugyanitt 5000 lite­res tűzoltó víztárolót is léte­sítenek a közeljövőben. = A KUKORICA MÁSO­DIK kapálását 79,2, a silóku­korica kapálását 66,8, a vö­röshere kaszálását 35,7 száza­lékban végezték el megyénk termelőszövetkezeteiben. — RÉGI KULTŰRHÁZÁ­NAK felújítására 150 ezer forintot szándékozik fordíta­ni még ebben az évben Rákó- czifaiva. A munkálatokat a tiszaföldvári építőipari KTSZ végzi. — KORSZERŰ KISVEN­DÉGLŐVÉ alakítják át a szolnoki Fenyő-éttermet a közeljövőben. Az új vendéglő iétesülésével Szolnok külvá­rosának lakossága is kultú­rált étkezési lehetőséghez jut. JÚLIUS 7 Csütörtök Cirill Lrdemes tarlóscsirkét nevelni a háztáji gazdaságban A földmOvesszövetkezet szerződést kSt rá ét magas árat fizet érte A földmű veeszövetkezetek az állattenyésztés, valamint a húsellátás kiegészítése ér­dekében foglalkoznak saját keltetésű tarlóscsirke nevel­tetésével és szerződtetésével. Szerződést köthet a föld- művesszövetkezettel tsz-tag és egyéni termelő. Az álla­mi gazdaságok és tsz-ek pe­dig a Törökszentmiklósi Ba­romfifeldolgozó Vállalattal köthetnek szerződést tarlós csirkére. Érdemes a termelőknek ez­zel az akcióval foglalkozni. A saját keltetésű kotlós- csirke kevesebb takarmányt igényel, mert nem pénzen vett takarmányból kell etet­ni. ki lehet csapni a tarlóra és iskolás gyermek is el tud­ja látni az őrizetét. A szer­ződött tarlós csibét a föld­művesszövetkezet magas áron veszi át. Augusztus hónapban 21.—, szeptember hónapban 20.—, október 1-től december 12-ig 19.— Ft/kg-ként. Ugyanakkor a földműves­szövetkezet 7.— Ft kamat­mentes előleget fizet a ter­melőnek minden leszerző­dött kg után, melyet ősszel hoz levonásba az áru átadá­sa alkalmával. Keressék fel a termelők a földművesszö- vetkezet baromfi felvásárló­ját, ahol részletes felvilágo­sítást lehet kapni és a szer­ződést azonnal meg lehet kötni. MÉK Központ, Szolnok, KETTEN ߣC5 m ELLEN Korántsem vásárlási szándékkal nyi­tottunk be a Práter str. egyik autószalon­jába. Addig nézegettük a kirakatba állított kocsikat, míg az unatkozó elárusító barát­ságosan beinvitált. — Nézzenek csak körül, ez nem kerül pénzbe — mondta nyájas mosollyal. — A mi cégünk minden komoly szándékú vevő­nek egy napi díjtalan kipróbálásra adja a kocsit. A félreértések elkerülése végett azon­nal tisztáztuk, hogy momentán csak az előbbi lehetőséget, a „nézést” vesszük igénybe. Húsz—ötvenezer kilométert lefutott kocsikat árultak itt. Kívülről szinte lehe­tetlen volt észre venni, hogy nem újak már. Többnyire azok az autók kerülnek ide, melyeket az eladó cég visszaperel a vásárló fizetésképtelensége miatt. A gépkocsTk túlnyomó részét — 20 ezer Schillingen felül — 34 havi részletre adják. Aki nem tudja fizetni a részlete­ket, márpedig sok van ilyen — igyekszik másnak átadni a kifizetetlen részletekkel együtt. Ha nem tudja, fizetésképtelensé­get jelent be. A kocsit vissza kell adnia s az addig befizetett részletek és előleg el­vész — ha egyáltalán futja a leszázaléko- lást és a költségeket„ Körülbelül ezeket tudtuk meg az el­árusítótól, Figyelmeztetvén minket is arra, hogy az üzleti életben nincs tréfa. Ami az árakat illeti — kivéve a leg­előkelőbb csupaüveg-csupamárvány bel­városi szalonokat — alku tárgyai, használt kocsiknál különösen az. Egy Mercedest 16 ezerre mondott, Chevrolettet húszra. Nem alkudtunk vele. Ha belátott volna zsebünkbe az a derék üzletember, valószínű lefagyott volna szögletes arcá­ról a „kötelező” mosoly is. Egyébként még vagy 12 autószalont és elárusítóhelyet számoltunk meg ezen a sugárúton, míg beértünk á Ring-ig. A leg­drágább kocsi egy angol márka volt 160 ezerért, a legolcsóbb az Opel—Steyer kis­autó 6000-ért. Ez utóbbi egyébként az ut­cák uralkodó márkája — s ez uralja a vá­ros szélén lévő „autótemetőf is. Néhány- ezer kilométer után — valamennyinek ide vezet utolsó útja. Tudniillik az autókar- bantartási költségeket a kispénzű ember nem bírju. És a nagy, drága autókat kik veszik? Semmiesetre sem a fix-fizetésű dolgozók. Az István templom mellett „jól beál­lított” hentesüzletet láttunk — tulajdo­nosa magyar; Szép László. Az 1520-as években vándorolt ki. Nos, neki egy 110 ezer schillingért vásárolt angol gyárt­mányú gépkocsija van. Teherszállításra is alkalmas, s főleg erre használja. Hátul­jába reggelenként a vágóhídon felpakol. Néhány szót váltottunk vele az autó- kérdésről. Az autó itt munkaeszköz, vagy az egzisztencia fenntartásának kelléke — mondta. — Csak az számít valamire való embernek, akinek van. Dolgozó embernek a kitartása nagy teher. Az én kocsim so­kat fut. Havi üzemanyag és karbantar­tási költsége 700—800 schilling. Én is csak azért tartom, mert az üzlethez kell. A munkások legtöbbjének itt sem futja még a legolcsóbb használt kisautóra sem. Náluk a robogó járja és a kerékpár, melynek kitartása jóval olcsóbb. A drága autók vásárlói a jelenlegi konjunktúra lovagjai: kereskedők, nagy­iparosok, magasrangú tisztviselők. Hat nap alßtt vagy 50 autóelárusító-helyen egyetlen vevőt sem láttunk. A közkedvelt aprókerekű robogó — a gépkocsikhoz képest — drága, 4—6 ezer schilling. Ennyiért használt kisautót is kapni. Mégis sokan vásárolják. Oka nyil­vánvalóan, hogy kevesebbet fogyaszt a drága benzinből, nem követelnek olyan szigorú vezetővizsgát, mint az autóra. S ami szintén fontos, sokat meg lehet vele takarítani a közlekedési költségeken. Tudniillik Bécsben rendkívül drága mindenfajta közszolgáltatás. Egy villamos átszálló 2,80, egy autóbusz átszálló 4,50 stb. Az utasok ezért, ha tehetik, inkább saját járművön közlekednek, a buszok, a villamosok pedig csaknem konganak az ürességtől. Még a modern emeletes bu­szok is. Ennyit a gépkocsi problémáról. Igaz, több szaladgál belőle, mint a magyar vá­rosokban, azonban erősen túlzó lehet az a félhivatalos statisztika, melyre a bécsiek büszkék, hogy itt minden negyedik ember gépjárműtulajdonos. Közben a Ring-hez értünk, a gyalogos és autósforgalom szemmelláthatóan növek­szik. A Ring majdnem szabályos ötszög alakban fogja körül a belvárost s a Duna­csatománál ér véget. Olyasmi, mint a pesti nagykörút. Egyébként Bécs minden tekintetben nagyon hasonlít Budapesthez. Nemcsoda, hiszen a múlt század második felében Budapest városatyái a császárvá­rost tekintették példaképnek s igyekeztek épületeit, térképét is lemásolni. Persze, ezért szemrehányás nem illeti őket. Bécs valóban szép, a város elrendezése jó és ésszerű. „A parkok és terek városa. 12 négyzetkilométer területű nyilvános parkja van 70 000 ülőhellyel. —> A pado­kért néhol fizetni kell, ha rá akar ülni az embef — figyelmeztet a prospektus. Persze nemcsak a forgalom emelkedé­séből, hanem a kirakatokról is észreveszi az ember, hogy Bécs központjába, a bel­városba ért. Hatalmas üvegportálok, ultra­modern berendezésű üzletek, önkiszolgáló boltok sorakoznak szinte megszakítás nél­kül. Valamennyiben unatkozó elárusítók várják a vevőket. Vevő azonban alig-alig akad, kivéve az élelmiszerüzleteket. A bé­csiek nagyrésze — csakúgy, mint az ide­genek — csupán a kirakatokat nézik, s na­gyon nehezen szánják el magukat költe­kezésre. Nekünk magyaroknak, a zsúfolt üzletek után különösen szokatlan ez a pangás, az ajtóban ácsorgó üzletesek, a sakkozó pincérek, a kínálkozó taxik. Az is, hogy az árak, a belváros felé közeledve, szinte kilométerenként emel­kednek. Ugyanaz a nylon fehérnemű, ami egy külvárosi mellékutcában 200, itt leg­kevesebb 250 schilling, de a legelőkelőbb szalonokban 500-at is könnyen kémek érte. Természetesen itt csak a bécsi arisz­tokrácia vásárol s esetleg az angol, ame­rikai túristák. (Folytatjuk^ palatínus István

Next

/
Oldalképek
Tartalom