Szolnok Megyei Néplap, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-03 / 156. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, jóÖue. .31 Egy utazás rége — egy másik kezdete /§ hét világpolitikai egyf*' velegében egy utazás záróakkordja, s egy másik nyitánya hangzott el. Mindkettő visszhangja még sokáig fog gyűrűzni a nemzetközi aréna felett, de már most minden különösebb „zeneértés” nélkül is meg lehet jósolni, melyiknek dallama iesz a maradandó értékű, melyik tölti be diadalmasan a tért, s nyeri meg az emberek szivét-lelkét. Eisenhower elnök ma egy hete érkezett haza Washingtonba távolkeleti körútjáról, pontosabban — „félkörútjá- ról” hiszen óriási félkörívbe kellett elkerülnie igazi uticélját, legfontosabb távolkeleti szövetségesének fővárosát — Tokiót. Amikor Eisenhower hétfőn a televízió képernyőjén beszámolt az amerikai népnek izgalmas fordulatokban bővelkedő útjáról, irigylésre méltó önbizalommal — vagy sajnálni való önáltatással? — „sikeresnek” mondta távolkeleti küldetését. Mindazonáltal bejelentette, hogy elnökségének hátralévő ideje alatt több utazást már Qem tervez... James Hagerty, az elnök személyi titkára, alighanem megkönnyebbülten felsóhajtott. Elvégre még sem lehet megkívánni a Fehér Ház skóvivőjétől, hogy az elnök „sikeres” utazásainak előkészítésében fáradozván, minduntalan egy-egy helikopter kötélhágcsóján kelljen visz- szavonulnia a tömegek túlzott lelkesedése elől.-. TVfos az egész ügynek erre * a tragikus oldalára nem érdemes sok szót vesztegetni. Ma már talán csak az elnök az egyetlen ember, aki ilyen elismerően nyilatkozik erről az utazásról s ez bizonyos fokig érthető, hiszen ő személyében szenvedte el az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb megaláztatását. Az első döbbenetből felocsúdva ma már valamennyi józan, vagy kijózanodott nyugati politikai megfigyelő bevallja, hogy az amerikai elnöknek ajtót mutató japán nép megsemmisítő és beláthatatlan következményekkel járó csapást mért Washingtonra. Ebben a diplomáciai katasztrófában oda veszett Eisenhower elnök tekintélyének a párizsi „csúcskudarcból még megmentett csekély maradéka is. Az amerikai elnök végképp megszűnt a „szabad világ‘’ bírálatokon felülálló bajnoka lenni, s a jelek szerint immár a hazai sajtótól sem számíthat kíméletre. A legtekintélyesebb amerikai napilap, a New York Times szem- leírója, James Reston az elnök bizonyítványmagyarázatának másnapján keserűen panaszolta: „ Eisenhower elnök tudomást sem vesz a bírálatokról és azt állítja, hogy győzelmeket aratott. Ezt tette az elnök az U—2 kémrepülések, a párizsi csúcsértekezlet meghiúsulása, legutóbb pedig a japáni események értékelésében. Egyszerűen letagadta az amerikai kormánynak azokat a tévedéseit, melyeket vezető amerikai személyiségek már beismertek. Az elnöknek ez a magatartása zűrzavart okozott a közvéleményben és feldühítő politikai ellenzéket. Az elnöki tekintély leplének lehulltával a király most meztelen, s az amerikai szemleíróknak nem tetszik a látvány. De vajon miért csak az elnök személyét és a hivatalos amerikai külpolitika többi végrehajtójának személyi gyengéit, álkalmat- lanságát boncolgatják? Hiszen csak a vak — vagy aki annak teteti magát — nem látja, hogy nem egyenes elszigetelt 'tévedésekről, holmi szerencsétlen baklövésekről van szó, hanem a végelgyengülésben szenvedő hidegháborús ,,erőpolitika” logikus következményeiről! Az amerikai külügyminisztérium vezetői, akik az elnököt a baljós előjelek ellenére is rábeszélték távolkeleti kőrútjára, most sebeiket nyalogatva azon tűnődnek — mi is történt voltaképpen? Hiszen Eisenhower elnök tavaly téli afro—ázsiai körútja során még bőven aratott tapsokat és latinamerikai utazása, ha nem is volt zavartalan, mindenesetre Nixon alelnök 1958-as vesszőfutásához képest szinte sikernek számított. Hová letta az elnök személyi vonzereje? És éppen most, amikor az U—2 ügy és a csúcskudarc után igazán ráfért volna az amerikai külpolitikára égy kis népszerűsítés. D ehát éppen ez a dolog nyitja! Félévvel ezelőtt Eisenhower elnök még a Camp David-i nimbusztól övezve utazta körül a világot s a tapsok ennek a; dicsfénynek, a békés együttélés eszméjének szóltak. Ez a magyarázat — mint minden igazság — olyan egyszerű, hogy még Joseph Alsop a New York Herald Tribune szélsőségesen reakciós szemleírója is megérti. „Az igazság az — vallja be Alsop — hogy az elnök által meglátogatott országok legtöbbjében N. Sz. Hruscsov ... jóindulatának köszönheti ragyogó fogadtatását. Most már világos az is, hogy majdnem teljes mértékben Hruscsovnak tulajdonítható, hogy olyan örvendetes ellen- tél volt Eisenhower dél-amerikai útja és Nixon alelnök hasonló körutazása között.- Az a varázslat, amellyel sikerült elérni ezt a nagy különbséget, az éljenzés és a gyűlölet kiáltásai között, nem Eisenhower varázslata volt”. Alsop a továbbiakban a kommunistákat okolja ugyan a hangulat megváltozásáért, de azért bevallja, hogy Eisenhower korábbi sikereiben „Camp David szelleme” játszotta a főszerepet. Nos, a változás nem a tömegek, s nem is a szovjet kormány álláspontjában következett be. A csúcsértekezlet hitszegő megtorpedózása volt az, ami megfosztotta Eisenhower elnököt a Camp David-i nimbuszdói, s mindenekelőtt ez az oka annak, hogy az amerikai erőpolitika pőrére vetkőztetett képviselőit ma taps helyett ismét a gyűlölet kiáltásai fogadják. Druscsov szívélyes auszt*"* riai fogadtatása perdöntőén bizonyítja, hogy a néptömegek a párizsi csúcs- értekezlet meghiúsulásában nem a békés együttélés politikájának kudarcát, hanem a hidegháborús erők olyan pyrrhusi győzelmét látják, amely már magában hordozza a tárgyalások eszméjének eljövendő győzelmeit. A bécsiek szívélyes vendégszeretetében benne van a tisztelet- adás és a meleg elismerés az iránt a hatalom iránt, amely a hidegháborús provokációk ellenére sem hagyta magát eltéríteni következetes békepolitikájától. Amikor a szovjet miniszterelnök tegnapelőtt minden rendőrkiséret nélkül a bécsi utca forgatagában szobáéi e- gyedett az egyszerű emberekkel, Hrusesovot a béke embereként üdvözölték. Kiáltó tanulság ez az amerikai vezető körök számára. Kiváltkép azután, hogy Eisenhower elnöknek Tokióba vivő útját még a 7. amerikai flotta és japán valamennyi rendőre sem volt képes biztosítani. Vajon levonja-e újra Washington a párizsi csúcskudarc tanulságait? Az MSZMP Központi Bizottságának határozata a szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek bukaresti állásfoglalásával kapcsolatban A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1960. június 29-i ülésén meghallgatta Kádár János elvtárs tájékoztatóját a szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek bukaresti eszmecseréjéről, s az MSZMP küldöttségének ott kifejtett álláspontjáról. A Központi Bizottság a jelentést egyhangúan tudomásul vette, és legteljesebb egyetértését fejezte ki a tanácskozás állásfoglalásával. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy továbbra is töretlenül azoknak az elveknek alapján folytatja politikáját, amelyet a kommunista és munkáspártok 1957. novemberi moszkvai nyilatkozatukban és békekiáltványukban, a marxizmus—leni- nizmus tanításaihoz híven, s azt alkotóan továbbfejlesztve megfogalmaztak. A kommunista és munkáspártok 1957 novemberi moszkvai nyilatkozata és békekiáltványa olyan programot adott a kommunistáknak és a világ békeszerető emberei számára, amely a dolgozók száz- és százmillióinak kezében hatásos fegyver a háborúra uszító imperialistákkal szemben. Az elmúlt évek eseményei, a szocialista világrend- szer, s benne a Magyar Nép- köztársaság fejlődése, a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért küzdő tömegek harcának sikerei az egész világon a gyakorlatban igazolják ezeknek az elveknek a helyességét.. A Magyar , Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a szocialjzmus hazai és nemzetközi ügye, s az egész emberiség érdeke szem előtt tartásával teljes mértékben támogatja azt az állhatatos harcot, amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártja, a Szovjetunió népeinek kormánya, s annak vezetője, Hruscsov elvtárs folytat a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján való rendezéséért, az általános leszerelésért, az agresszív erők leleplezéséért és elszigetelésért, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének biztosításáért Az imperializmus természete nem változott, különösen az amerikai monopolista agresszív erők törekvései még mindig fenyegetik a békét s ezért nagy szükség van a népek éberségére, a haladó erők még szorosabb tömörítésére, a béke fő erejének, a szocialista tábor országainak szilárd egységére. Ugyanakkor teljes bizakodással nézünk a jövőbe; a szocializmus és a béke ügye győzedelmeskedik, mert a szocialista világ- rendszer növekvő társadalmi, gazdasági, kulturális és haditechnikai fölénye, az imperializmus és a világháború kirobbantása ellen harcoló néptömegek ma már olyan hatalmas erőt képviselnek, hogy éberséggel, összefogással, következetes békeharccal megfékezhetek a háború erői. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a világ kommunista és munkáspártjaival szoros testvéri egységben, rendíthetetlen hűséggel a marxizmus—leniniz- mus tanításaihoz, arra alaPénteken ünnépélyesen átadták a kiváló orvos, érdemes orvos, valamint a kiváló gyógyszerész és érdemes gyógyszerész kitüntetéseket. — Az ünnepségen megjelent Szirmai István elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára is. Dr. Dole- schall Frigyes egészségügyi miniszter megnyitó előadásé-. Megnyílt a jászapáti községi strand fürdő melynek thermálvize üdít, gyógyít és kellemes pihenést nyújt. Tö’tse a hétvégét a jászapáti községi strandfürdőbe ni pit ja politikáját, hogy következetesen részt vesz a népek harcában a békéért, a békés egymás mellett élés megvalósításáért. Ez szolgálja leghelyesebben a szocialista országok békés építőmunkájának előrehaladását, népeink boldogulását. Ez a politika segíti a kapitalizmus legyőzését a gazdasági, a kulturális versenyben, a demokrácia, a nemzeti felszabadulás és függetlenség, a szocializmus híveinek növekedését. A Magyar Szocialista Munkáspárt tudatában van, hogy e harc sikerének legfőbb feltétele, hogy a kommunista és munkáspártok szüntelenül erősítsék eszmei-politikai és cselekvési egységüket. Ezért továbbra is folytatja kétfron- tos harcát, óvja politikai tisztaságát a marxizmus—le- ninizmust meghamisító revi- zionizmustól, de visszautasít minden dogmatikus torzítást is, hogy a tömegekkel összeforrva, azok érdekeit helyesen szolgálva vigye győzelemre hazánkban is a szocializmus és a béke ügyét. ban elmondotta: népi demokráciánkban immár hagyomány, hogy július 1-én Semmelweis Ignác születésnapján kiváló és érdemes orvosi, gyógyszerészi kitüntetéseket nyújtanak át. Ezután átadta harminc orvosnak a kiváló orvos, 71 orvosnak' az érde- ,més- orvos, hat gyógyszerésznek ki váló gyógyszerész, ' 2 gyógyszerésznek érdemes gyógyszerész kitüntető jelvényt és oklevelet. Szappancserélés állandóan Minden hulladék zsiradékot becserélünk. 1 kg színzsírért 1 és fél kg szappant adunk, 1 kg után 6.— Ft-ot kell fizetni. — Nyári szünet nincs. Átvétel mindennap, szombat kivételével. — Szappanfőző KTSZ Szentes, Sima Ferenc utca 60. Átadták a kiváló, érdemes orvosi, gyógyszerészi kitüntetéseket 18. Csattogva, dübörögve fut be a gyors- vasút szerelvényre az állomásra. A vonatban ülők az ablakon át elmosódott, egymásba olvadt foltoknak látják a peronon várakozó embereket. Aztán süvítve működésbe lép a légfék, a várakozók arca,, alakja egyre kivehetőbbé válik, a vonat lassít, majd csikorogva megáll. Hennig vagonja éppen a menetirány- táblákkal szemben áll meg. Westkreuz — tájékoztat az első tőle balra, egy nagyobb táblán pedig az állomás neve: Friedrich- strasse. Dörögve szólalnak meg odakinn a hangszórók: — Friedrichstrasse! A demokratikus övezet utolsó állomása! Az utasfülke ajtaja mellett hórihorgas nyomozó álldogál. Megvárja, amíg a körülötte tülekedő utasok kiszállnak, még egy gyors pillantást vet a fülkében ülő Hen- nigre, aztán fürgén leugrik, és ügyesen, sietve, kifelé kígyózik a vonathoz tóduló emberek között. — Kész! Vigyázat, indulás! — dörgik a hangszórók. Amikor a szerelvény megindul, a hó- rihorgas fiatalember visszanéz a kocsira, amelyből kiszállt. Hennig a vonatban maradt! Dr. Wagner fáradtan, közönyösen néz maga elé. Nehezére esik, fárasztja a vele szemben ülő férfi erőszakos hangja, lármás fecsegése. Miféle ember ez, tulajdonképpen? — kérdi magától. A drága öltöny, a két széles, nehéz aranygyűrű, a szarukeretes szemüveg cseppet sem vág össze durva, bárdolatlan hangjával. Mi is a neve?... Feder. És az a magas, karcsú, az ángolnasíma modorával?™ Áhá, Rolling. Igen, Rolling... Fedemek fogalma sincs arról, mi megy végbe Wagnerben. Az arca elég megviselt — gondolja. — De hát ez érthető. Jól elintéztük! Együttérző hangot igyekszik megütni: — Sajnos, az ön esete sem egyedülálló, doktor úr... — mondja. — Ön csak egyike azoknak az ezreknek, akik a menekültekkel foglalkozó hivatalhoz fordulnak, s onnan aztán gyakran idekerülnek... De mi majd segítünk önnek. Segítünk, legyen nyugodt! Elnyomja cigarettáját, de rögtön rágyújt egy másikra. Az ujján megcsillannak a gyűrűk. A pillanatnyi szünetet kihasználva Rolling is közbeszól: Gondoskodunk lakásról önnek és családjának, doktor úr! Es állásról is! — Köszönöm — mondja fásultan Wagner. — Egyelőre itt, Berlinben **■ toldja meg Feder. Wagner kiegyenesedik a székén, ránéz: •— Sok régi ismerősöm és kollégám van Nyugat-Németországban... Talán megpróbálhatnám.~ Feder harsogva félbeszakítja: — Nem szükséges! Bízza csak ránk! Végtére is ön elsőrangú szakember, majd csak találunk valami rendes munkát! Olyat, ami megfelel a képességeinek! — Közelebb hajol Wagnerhez, s igyekszik még együttérzőbb hangon beszélni: — De nézze csak, doktor úr... Nagyon jó lenne, és nagyon fontos is, ha elmondaná, hogyan tartották szemmel, hogyan üldözték odaát. Feder választ váróan, mereven nézi Wagnert. A doktor állja a pillantását, és — hallgat. — Ügy gondolom, a rádiónál, a R1AS- nál kellene beszélnie erről! — próbálja rábeszélni Feder, és mivel Wagner még mindig hallgdt, hozzáteszi: — Ezért természetesen fizet... tiszteletdíj is járna! A kutató megbotránkozva kapja fel a fejét. ■ — Nem!... Ezt... ezt nem tudom most... elhatározni — feleli végül kitérően. * A rendőrségi riadóautó csikorogva fékez a rendőrőrs épülete előtt. A kocsi hátsó fala lecsapódik, rendőrök ugranak az úttestre, és felszaladnak a lépcsőkön. Ugyanakor jön ki Hennig és a rendőrök mellett lemegy az utcára. A fiatalember arca fáradt, csalódott, Maga sem tudja már, hányadik nyugat- berlini rendőrőrs ez, ahol Wagnerék címe után próbált tudakozódni. Ragyogó napfényben fürdik az utca, Vidám öröm sugárzik a járdán játszó kislányok arcáról. Egymás kezét fogva, énekelve forognak körbe: Lánc, lánc, eszterlánc, Eszterlánci cérna, Cérna volna, selyem volna, Mégis kifordulna. Pénz volna karika, karika, Forduljon ki.~ A többiek csivitelésétől, ujjongó sikolyoktól és csengő kacagásától kísérve most egy pufók arcú, pöttöm barna kislány fordul meg. A gyerekek rendezgetik a kört, aztán újból rákezdik: Lánc, lánc, eszterlánc... A Gréték, Hannák, Lilik és Lissyk legtöbbje már kifelé fordulva köröz; akire még nem került sor, büszkén kering, mint aki valami óriási dolgot hajtott végre... Pénz volna karika, karika, Forduljon ki... A kicsik egy kétlakásos családi há2 előtt játszanak. Az egyik ablak mögött dr. Wagner áll. Pillantása elsiklik a gyerekek felett, messzire száll, valamilyen meghatározatlan pont felé,, vagy talán egyszerűen a levegőbe. Ujjai idegesen dobolnak az ablakdeszkán; a csilingelő gyerekhangokra — ki tudja, miért — szinte metsző fájdalmat érez. Hátra sem fordul az ajtónyilás zajára. A felesége jön be nesztelen léptekkel, s szorosan mögéje áll. — Ne tépelődj már annyit... Wagner fájdalmas pillantást vet az asszonyra: — Ez a bizonytalanság az idegeimre megy! — panaszolja. — Nem tudom, folytathatom-e a munkámat. Nem tudom,, mi lesz velünk... Mindig csak azt mondják: várni, várni, várni. (Folytatjuk.) JAN PETERSEN: MÉÉl&íFlM
