Szolnok Megyei Néplap, 1960. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-03 / 156. szám
1960. július b. *M MCTLa. s Tíz évvel ezelőtt, 1950 nyarán kezdték el Sztálinváros építését. Hőskölteménybe illő ahogyan e nagy mű építői leküzdötték a nehézségeket. A régi Dunapentele határában, a Duna partján elterülő enyhén lankás területen még álltak a kukorica- táblák, amikor az első építők megjelentek. Zord időjárás, ivóvízhiány kezdetleges egészségügyi állapotok, mérnök és szakmunkáshiány... És mégis: 1951 tavaszára büszkén sorakoznak az első utca, a Május 1 út házai. Ugyanez év novemberében megindult a vasmű első ayárrészlege, a mai karbantartó üzem. Azidőtájt jártam először a városban. Vasárnap volt. Egész nap hideg szél fújt, havas eső esett. Egy fűtetlen teremben gyűltünk össze, ahol Borovszky Ambrus — a Vasmű mai igazgatója, akkor az építkezés megbízott vezetője — beszélt. Mennyi hit és lelkesedés volt szavaiban! Most újból találkoz- ■ tunk, ő fogadta a látogató újságírók csoportját. De most sokkal kevesebbet beszélt. A hős építők helyett beszél a város, a felépített vasmű. Ha Sztálinvárosról esik szó, mindig arra gondolok, olyanok ők mind. sztálinvá- rosiak, mintha maguk is vasból, acélból kovácsolódtak volna — vagy tán így is van. Együtt nőttek, izmosodtak városukkal. És hogy szeretik városukat! Minden városnak, falunak vannak őslakói, olyan polgárai, akik nagyon ragaszkodnak szülőföldjükhöz, szeretik azt mert minden utcája, háza ismerős számukra, mert őseik kezenyoma, apáik, nagyapáik verejtékes munkája van abban. Sztálinváros mindössze tíz éves. A ma ott élők ősei: az apák, nagyapák szerte-szét az ország minden táján élnek. És ők mégis legalább úgy szeretik városukat, mint a soproniak, egriek, vagy szolnokiak. Azért, mert ők maguk végezték el nemzedékek munkáját: a város megalapítását és felépítését. Évszázadok alatt fejlődött várossá Szolnok, Eger vagy Sopron. Sztálinváros egy évtized alatt. A ma is ott élő emberek kezenyomán. Legutóbb ottjártamkor már a tízéves évforduló lázában élt az egész város. Vezetők és dolgozók egyaránt. Akkor mondta az egyik vezető: — Most, a város tízéves évfordulójára készülünk. A százéves évforduló idején már Sztálinváros lesz az ország fővárosa. Túloz ez az elvtárs? Lehet, sőt bizonyos! De hogy a várost nagyon szereti az igaz. • Miért kell az országnak Sztálinváros? Sokan tették villamosáramot az országos hálózatnak. Ezek csak a főbb term kék. S mind olyan, iparun’: fejlődésének alapját képező nyersanyagok, aminek nagy részét jelenleg külföldről keli beszereznünk többnyire drága nyugati valutáért. Több traktor és kombájn kell? Uj gépek kellenek a nehéz fizikai munka megkönnyítésére? Esztergapad, motorkerékpár, hűtőszekrény, mosógép? Lesz — de ehhez vas kell, abbói acélt kell önteni és különböző finomságára kell hengerelni. Ezért Kell Sztálinváros. • Miért nem vesszük meg készen a szükséges vasat és vas és az acél, hanem az emberek kohója is. Hosszan sorolhatnám és számokkal is bizonyíthatnám, mennyit tesznek az emberek neveléséért — túl azon, hogy maga a város és maga a vasmű építése, ez a gigászi munka sportpályák, uszoda* úttörőpark — s itt álljunk meg! Ilyen úttörőpark csak ebben a városban születhetett, ahol annyira szeretik a gyerekeket, s amely maga is olyan ifjú. Valóságos mesebirodalom ez a park. S az acélt külföldön? — ezt is megkérdezték már sokan. Egyszerűen azért, mert nincs. Mert ez a világon mindenütt a legjobban keresett hiánycikkek közé tartozik. A fejlettebb szocialista országok — elsősorban a Szovjetunió — egyideig képesek segítséget nyújtani. De népgazdaságunk számára, az egész szocialista tábor részére előnyösebb, ha magunk készítjük el a nyersanyagból a szükséges vasat és acélt. A Dunai Vasmű felépülése után olcsóbb lesz az az acél, amit a szovjetunióbeli Kri- voj Rogban bányászott nyersvasból állítunk elő, mintha bárhol vásárolnánk azt a világpiacon. A kétkedőknek egy példát: Japán fejlett kohászattal és gépiparral rendelkezik. A közismerten nyersanyagigényes hajógyártásban a világon az első helyen áll — s ime a számok: bányásznak az országban 1.1 millió tonna vasércet, behoznak 7.8 millió tonnát. Honnan? Indonéziából, Dél-Amerikából; a Sztálinváros-Krijov Rogi táa legnagyobb emberíomxáló nevelő eszköz. Három könyvtár, 100 ezernyi kötet könyvvel, baletttársadalmi munkából. Magam is tanúja voltam, amint hetven-nyolcvan kiszista dolgozott látogatásunkkor is. ténet arról, mennyire új emberek nőnek fel ebben a szocialista városiban. Sztálin- városi iskolások egy csoportja felkerekedett és Egerbe utazott Megnézték a szép régi várost Többek között elmentek a híres egri Székesegyházba is. Nagyrészük még hasonlót sem látott életében. Sok színes ablaküveg, szép festmények, szobrok. Érdeklődve — s talán az áj- tatos hívőknél kicsit hangosabban — szemlélték a látnivalókat. Egy imádkozó néni megkérdez^ őket — csendre intve. — Ti nem vagytok talán keresztények? — Nem — válaszoltak a gyerekek. — Aztán kissé értetlenül hozzátették: mi sztá- iinvórosiak vagyunk. Láttam a Vasmű munkásszállóját. Ebben a külsőre is tetszetős, modern épületben szinte minden igényt kielégítő kényelmes szállása van négyszáz dolgozónak. Igen, minden Igényt, mert a fürdőtől a moziig, étteremtől a televízióig — bisztró, könyvtár, orvosi rendelő és betegszoba — minden házon belül van, amire az ott lakó munkásoknak szükségük lehet. Napi két forintért. A gondnok büszkén mutogatta az épületet, folyosóról folyosóra, szobáról szobára vezetve. Négyen laknak egy munkásszálló épül, közte hétszáz személyesek is* * Sztálinvárosról szólva mindenki a nehéziparra, acélra, vasra gondol elsősorban. Pedig nemcsak vasat és acélt termelnek ott. Igen jelentős a város könnyűipara Kormányzati szerveink jó. gondoltak arra, hogy a nődnek, no meg az olyan családtagoknak, akik nem kohászok, vasasok, legyen meg- 1 felelő munkaalkalom. A férfiruhagyár a legjelentősebb ezek közül. Majdnem ezer dolgozót foglalkoztat. Az idén 82 ezer komplett öltöny, 200 ezer zakó és 260 ezer nadrág készül itt. A fehórneműgyárban tavaly 2 millió 400 ezer darab fehérneműt gyártottak. A cipőgyárban 150 ezer pár gyermekcipő készült. Mi van ezen kívül? Fésűsfonóda, tejüzem, jéggyár, kenyérgyár, és sok minden, mint egy olyan városban, amely lakóinak teljes foglalkoztatottságára és jó ellátására törekszik. A sztálinvárosi könnyűipari dolgozók sem szégyenkezhetnek a vasasok, kohászok mellett A legutóbbi Budapesti Ipari Vásáron az általuk készített ruhák, cipők az év legjobb termékei között szerepeltek. * Sztálinvárosnak sok látogatója akad. Megnézik a várost a különböző üzemeket — s feltétlenül az állandóan működő nagykohót. Én is megnéztem. Az ott dolgozóknak nem újság, hogy olyan sokszor akad látogatójuk. Igaz, a nézők nem soká bírják a forró, gázos levegőt. Egyik kohász mesélte, hogy nemrégen parasztküldöttség járt ott Az Alföldről. Talán éppen Szolnok megyéből, ahogyan ő mondta. Egy idősebb parasztember mondta neki, a kohásznak: — Hallja elvtárs, én inkább két napig aratok, mint itt dolgozzak két órát — Csak mosolyogtam, nem szóltam neki — így a kohász. — Mert tudja, elvtárs, én inkább itt dolgozom két napig, mint két órát arassak! fel ezt a kérdést mióta csak épül, de különösen az 1956- os ellenforradalom idején kérdezték, amikor ellenségeink provokációs céllal Sztá- ünváros építését is a párt és a népi demokratikus rendszer elleni uszításra használták fel. Válas2 helyett — vagy talán a legjobb válaszként — soroljuk fel, mit ad az országnak Sztálinváros az ötéves terv végére, 1965-ben. íme az adatok. Évenként 70 ezer tonna acélnyersvas, 50 ezer tonna acélöntecs, 250 ezer tonna vastag- és középvékony lemez, ebből 150 ezer tonna exportcélokra, 50 ezer tonna lemezöntecs, 140 ezer Lonna hideg hengerelt finom- emez. Emellett nagymennyi- égű vegyiterméket, közte 22 zer tonna fehérített szalma- ellulózet a papírgyártás szánára; 65 millió kiiovattóra volság négy-ötszöröséről. S a japán tőkések így is busás profitot vágnak zsebre. Sztálinváros nemcsak a iskola, zeneiskola, 650 személyes színházterem, múzeum, kiállítások, tárlatok, Az elnyújtó hengersor Mint mondják — ez minden nap így van. Egyre szebb és nagyobb lesz az úttörőpark. Egy időben sok kárt tettek a fákban, a virágokban a felelőtlen emberek. Ez évekkel ezelőtt történt. A városi tanács a gyerekekhez fordult. Az úttörőkhöz, iskolásokhoz, kiszistákhoz írt nyílt levélben kérte fel őket, vállaljanak védnökséget a város parkjai felett. A gyerekek komolyan vették a megbízatást, tanácskoztak és határoztak. Azóta ők vigyáznak a város parkjaira, virágoskertjeire. Nincs is kár többé benne. Így neveli ez a város lakóit már kisgyermek -őrtől kezdve. szobában. Kényelmes kis szobák, rádióval, falbaépí- tett szekrénnyel. Éppen elragadtatva dicsérni kezdem, milyen jó, hogy minden lakónak külön falbaépített szekrénye van, amikor közbevág a gondnok: — Rájöttünk már, hogy nem jó — mondja. — Mert nem lehet a falbaépített szekrényt bővíteni. Ugyanis ézek a szekrények kicsinyek. Nem fér beléjük több, mint négy öltöny ruha. Jó dolog az, amikor egy gondnoknak ilyen gondjai vannak. Búcsúzóul a kapuban épülőfélben lévő házakra mutat a gondnok, s magyarázza: két éven belül még hat ilyen Nem tudom, melyiknek van igaza. Bizonyára «únd- kettőj üknek. • Sok külföldi is megfordul a városban. Baráti országokból is, nyugatról is. Ez utóbbiak sok kíváncsi kérdést tesznek fel, szenzációt, titkot keresnek, de többnyire elismerni kényszerülnek a város, a vasmű nagyszerűségét. Mondják, a Dayl Worker egyik tudósítója majdnem sírt, amikor mindezt látta. Néger volt. Talán nem rég függetlenné vált hazájára gondolt. Egy olasz újságíró irta a városról: Minden nagyon tiszta, nagyon szép, nagyon rendezett — és igaz. E. i. ACÉLBA ÖNTÖTT BÜSZKESÉGÍll! Idekívánkozik egy kis törik város főutcája a Sztália-úí
