Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-05 / 132. szám
i960. Jönítts-SL SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 C Marosán György elvtárs látogatása után Túrkevén j/’ét héttel ezelőtt kedves ,v Vendége volt Turkevé- nek, az ország első termelőszövetkezeti városának. Marosán György elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára látogatta meg a város szövetkezeteit, Az egésznapos látogatás során sok hasznos tanáccsal, biztató szóval segítette a szövetkezetiek s a város vezetőinek munkáját. Este pedig nagygyűlésen szólt a turkeveiek- hez. Két hét elteltével felkerestük a turkeveieket, nézzük milyen az élet a látogatás után, mit tesznek a szövetkezetek a Központi Bizottság titkárának tanácsai alapján. Akkor a szövetkezetek vezetői, szövetkezeti gazdák megkérdezték Marosán elvtárstól: mit vár tőlük az ország, mit vár tőlük a párt és a kormány. A válasz ez volt: „Több húst, több tojást, több vajat, egyszóval több élelmiszert Mert, ha ez lesz, akkor több nylonruha, több építőanyag, több bútor, televízió és több orvosság jut a falunak. Több jut, mert & munkások többet gyártanak.’* Valóban a parasztság legfontosabb feladata most az, évről-évre több cukrot, vajat, zöldséget, húst küldjön a városba. Statisztikai kimutatás szerint 1957 óta Magyar- országon csökkent a kenyér- fogyasztás. Talán azért, mert kenyér helyett egyre több húst, tojást, zöldséget, tejterméket fogyasztunk. Több kell a városnak, hogy onnan is több jöhessen. A parasztság úgy tudja viszonozni azt a sok segítséget, amit a munkásosztály nyújt. Egyetlen adat, amely igazolja a munkások áldozatvállalását: 1959-ben a munkásosztály hét milliárd forintot adott a tsz-eknek beruházásokra. Hét milliárd. Annyi, amennyihez a felszabadulás előtt évtizedeken át nem jutott az ország parasztsága. S ne hallgassuk el: a városi dolgozók munkabérét ebből az összegből átlag 150 forinttal lehetett volna növelni havonta. Műtrágya, gép, épületek. Mind a munkásság segítségével. Joggal várják tehát a városban azt, hogy a parasztság viszonozza ezt. Régen — k ét-három évtizeddel ezelőtt — a zöldségvannafc, hamarabb Jutnak kiegyensúlyozott, harmonikus élethez, mint talán segédmunkásként a városokban. Ez nagyon fontos. Mert igazat adok azoknak, akik ebben a vitában azt emlegették, hogy sok fiatal nem is a jobb kereseti viszonyok miatt vágyik városba, hanem a civilizáció és a szórakozási lehetőségek városi bősége miatt. Aki nyugodtan gondolkozik, az most azt tanácsolja, a falusi fiatalságnak, hogy egész alkotó erejét vesse a termelőszövetkezetbe. őszintén kell beszélnünk az ifjúságunkkal. Meg kell nekik mondanunk, hogy a nemzeti érdek ma az, hogy a termelőszövetkezetek megszilárdításán, fellendítésén dolgozzanak. Csak öregekkel sohasem jutunk a termelékeny nagyüzemi gazdasághoz. Enélkül pedig további fejlődésünk meglassul, vagy meg is torpan. Ma az a falusi ifjúság hivatása, hogy helyt álljon a faluban, a mezőgazdaságban. Viszont az ifjúság számára ma veszedelemmé válnék, ha valami pánik fogná el, s nagy tömegekben venné kezébe a vándorbotot. Megvan annak a természetes mértéke és üteme, ahogyan egyre fejlődő iparunk fel tudja venni a falusi munkaerőfelesleget, — amely valóban az lesz, olyan mértékben és ütemben lesz, ahogyan a mezőgazdasági termelést gépesíteni tudjuk. Viszont egy falusi özönlés a városba, megzavarná ezt a fejlődést. Nem lendülnének fel a termelőszövetkezetek és az ifjúság, — amely nem hallgatott az ország vezetőire és szakértőire — egyszerszezon csak a tavasz utóján kezdődött nálunk. Csak mikor már a veteményesekben, a szántóföldeken is megérett a paradicsom, megnőtt a paprika. Most? A szántókat még a téli fagy dermeszti, de boltjainkban már megjelennek a korai saláták, a zöldhagyma, retek, uborka paradicsom. S ebben a „természetformálásban” úttörők a tur- kevei tsz-ek. Tavaly több százezer forint áru korai zöldséget vittek piacra. Idén eddig csak a Búzakalász közel nyolcvan-ezer forint érőt A Vörös Csillag Tsz, ahol Marosán elvtárs a legtöbb időt töltötte, tavaly 18 millió forint értékű árut adott el az államnak. Közte 70 vagon búzát, 60 vagon sörárpát 1700 hízósertést 225 hízőmarhát, kevés híján egy millió liter tejet 36 ezer baromfit. Idei terveik ennél is merészebbek, bátrabbak. Huszonhat millió forint értékű áru átadását tervezik. A tavalyinak több, mint kétszeresét, háromezer hétszáz hízósertést küldenek az üzemi munkásoknak, az ország ellátására. Hatszázat ebből már el is szállítottak. Ezernyolcszáz darab pedig — különböző korcsoportúak —-1 már gömbölyödik az ólakban. Tojást 1 millió 200 ezret baromfit 70 ezret adnak el idén állami felvásárlásra. A megyei terv szerint a törzsbaromfiak számát úgy kell növelni a tsz-ekben, hogy minden kát. hold szántóra egy darab tenyészba- romfi jusson. A Vörös Csillagban előbb járnak egy évvel, mert ott az idei terv végéig annyi törzsbaromfi lesz, hogy minden hold szántóra két darab jut. A tervkészítés idején úgy látták ebben a tsz-ben, hogy az anyakocák számát ötszázra emelhetik. Az év során minden darab sertést jól megnéztek, mielőtt hízóba fogták. A gyakorlat azt igazolja, hogy nem volt ez felesleges, mert még száz darab tenyészállatot nyertek. Vagyis az ötszáz csak csalódottan kullogna vissza a faluba, amelyben közben éppen az ifjúság hiánya miatt lassúbb volt a fejlődés, mint lehetett volna. A városról pedig kiderülne, hogy telített. Olyan gondolkozásmód, amely a pórtelki lányokat vezeti, káros lehetne, megzavarná az országos gazdálkodást a munkaerőkkel. Azért tetszik nekem a Szolnok megyei vita, mert abban éppen a parasztság józansága, politikai és közgazdasági érettsége nyilvánul meg. És ami nagyon szép: egyetlen városi hang sincs benne, amely visszautasítaná a falusi lányok városba vágyódását. Városi irigység nem vegyült ebbe a vitába. Falusiak hívják vissza szeretettel, okos érvekkel a fellengzős kislányokat, akik nem értik egészen, mi most a dolguk, hol van most a boldogulásuk. A vitában megmutatkozott ez a két szép vonás, egyben mutatója annak is, ahogy az egész ország kezeli ezt a kérdést. Nálunk senkinek nincs eltorlaszolva az útja semerre sem. Aki jobb lakásban lakik, nem mondja, hogy másnak nincs joga jobb lakásra. Aki többet tanult, annak örül, ha más is többet tanulhat. Mi nem akarjuk a falusi fiatalokat a földhöz kötni, vagy a lakóhelyhez rögzíteni. De minden értelmes ember tudja, hogy az adott helyzetben, a jelenlegi történelmi pillanatban a pórtelki lányoknak azt a tanácsot kell adni, amit adtak is nekik a2 újság hasábjain sokan. Én is könnyen mondhatnám: Ha ez a három lány helyett hatszáz koca szaporulatával számolhatnak már jövőre a tavalyi háromszázötven helyett. A szaporulatra viszont nagy gonddal ügyelnek. Balázs István és Gyarmati György, a szövetkezet legjobb sertéstenyésztői azt ígérték Marosán elvtársnak látogatása alkalmával, hogy százhatvan vemhes kocát fiaztatnak le szeptemberig, s ezzel az évi tervezett malacszaporulatot, az 5.414 darabot elérik. A gazdasági ügyek mel- lett Marosán elvtárs látogatása során sok szó esett az emberek gondolkodásának formálásáról. „Az utóbbi 15 év alatt az embereft tulajdon- viszonya teljesen megváltozott ebben az országban, — mondotta Marosán elvtárs. — A régi világ úgy tűnik, mint valami mese. De a tulajdonviszonyok mellett az emberek gondolkodásmódját is formálni kell”. Ebben a városban már e téren is találni nagyon sok újat, biztatót. Mindenekelőtt vegyük számba a munkához való megváltozott viszonyt. Ahogyan Gönczi Lajos elvtárs, a Vörös Csillag Tsz elnöke, Kovács elvtárs, a Táncsics Tsz párttitkára mondja, itt az emberek azon már túl vannak, hogy megértsék: minden nap dolgozni kell. Itt már az a gond, a feladat, hogy a szakszerű munkát tanulják meg egymástól az emberek. Ne csak kapáljanak, mert most az van soron, hanem tudják azt is; ha meghagyják holdanként a het- venezres cukorrépa tőállományt, akkor elérhetik a kétszázhúsz mázsa holdankénti termést. E tekintetben van még mit tenni. A Vörös Csillagban például a számítások szerint csak hatvanöt-ezres tőállományt hagytak. Ügyanezt az agitációt meg kell ismételni a kukoricakapálásnál, hasonlót az aratásnál, szénabetakarításnál és ki tudná még felsorolni, mennyi más alkalommal. Ez a feladat nem újkeletű, — nem fél a munkától, ma Is biztosan talál munkát a városban. Az építőiparban például biztosan. De másutt is. A felelősségem azonban azt mondatja velem amit más hozzászólók is mondottak: Most ez a három leány maradjon Pórteleken és tegye azt, amihez ért, ami számára kézenfekszik. Ne bizony- talantalankodjék. Azt az igényességet pedig, ami mindhármukat feszíti, használják a társadalmi fejlődés motorjaként otthon. Hogy azonban a dolgokat a helyes mederbe tereljük, a termelőszövetkezetek és mindenki, aki ma a faluért, az ifjúságért felelős, tartsa szem előtt a következőket: 1.) Feltétlenül gyors ütemben kell szerveznünk azokat az iskolákat, intézményeket, és alkalmakat, amelyekben a falusi ifjúság szakértelmet szerezhet a mezőgazdaság speciális ágaiban. A falusi ifjúság jórésze azért nem akar falun maradni, mert nem akar „tanulatlan paraszt” maradni. A mezőgazdasági szakmunkás-képzés és mindenféle szakoktatás viszont megelégedetté teszi a falusi ifjúságot. A falun éppen úgy kell alakulnia szakképzett dolgozó tömegeknek, mint ahogy az kialakult az iparban. Az ifjúság igényessége most számunkra igen kedvező. Mert az országnak, a mezőgazdaságnak is éppen ugyan erre van szüksége. Tanult, szakképzett, az ipari munkásság rangjára törekedő paraszt ifjúságra Ezt a fiatalos energiát, amely a pórtelki leányokat is a város felé hajtja, otthon a nemzeti felemelkedés az ő egyéni nem fs most ismerték fel a szövetkezet vezetői, párt- szervezetei. Hisz eddigi munkájukat is már sok siker jelzi. A Vörös Csillag Tsz-ben ezerkétszáz holdról az első kaszálásu szénát betakarították. Most nem, de tavaly, — amikor a munka és az idő úgy kívánta, a párttagok kezdeményezésére éjjel is hordtak, hogy ne törjön a drága takarmány. A Táncsics Tsz-ben szintén nagy szorgalommal, — odaadással dolgozik mindenki. Ezt a szorgalmat nem szavak, hanem számok és tények igazolják. Az, hogy reggel öt órára már mindenki kint van a területen. Kétszázki- lencvenkét hold cukorrépájukat eddig háromszor mélykapázták, megsarabol- ták. A százötven hold silótengerit kétsorral kultiváto- rozták, s egyszer bekapálták; a hétszázhetven hold közös kukoricát szintén. Mivel a gépállomás gépeiből más helyekre vittek el kisegíteni, öt ekekapát kapcsoltak egymáshoz. A tagok napokon át rótták a láncbuldog után a barázdákat. Szombat délután és vasárnap kapálták a háztájit, hogy munkanapokon ne kelljen otthagyni a közöst. gépekből most a város- ban kevesebb lesz, mint tavaly volt Most már az egész megye szövetkezeti, máshová is kell a gépierő. De ez kifoghat-e olyan tagokon, akik szövetkezetük fennállása óta annyit próbáltak, tapasztaltak. Aligha. Ezen a nyáron a Vörös Csillagban a tizennégy kombájn és az aratógépek mellett ezer hold kalászost száznyolcvan kaszás kiskaszával fog „levágni.” Hosszú lenne felsorolni mindazt, ami igazolja: Túrkevén bontakozik, alakul az igazi közösségi élet, amikor az emberek nemcsak magukkal, hanem egymással, városukkal és egész községük sorsával is törődnek. Marosán elvtárs a paraszti munkáról szólva elmondboldogulásuk energiájává tehetjük. Kell is tennünk. 2.) A termelőszövetkezetek, a községi tanácsok, s mindenki, aki ezekben felelős, mindennap gondoljon az ifjúság megváltozott és megnövekedett igényeire. Szórakozás, sport, társasélet, tanulási lehetőség, azok az elsőrangú követelmények, amelyeket ki kell elégítenünk. A termelőszövetkezeteknek is legyen a helyi körülményekhez és követelményekhez szabott „ifjúsági politikája”. Az ifjúsági kívánságokat most elhanyagolni, egyértelmű a termelőszövetkezeti érdekek elhanyagolásával is. Másfelől viszont az ifjúság ne legyen, becsületes módon nem is lehet a falu elsőszámú követelőzőjévé. Az ifjúság ne akarjon a világ közepévé válni. A magyar ifjúság amúgyis a közérdeklődés és minden nemzeti törekvésünk középpontjában álL Hiszen azért építünk éppen szocializmust, mert a jövőt akarjuk széppé tenni. Kinek másnak a számára. ha nem a gyerekeink számára? Meg vagyok győződve, hogy a lap olvosói helyes tanácsot adtak a pőrtelki leányoknak. Ma az ország úgy áll, hogy további fejlődésünk egyik legfontosabb láncszeme a falu szocialista fejlődésének biztosítása. Az ifjúságnak ott kell lennie, ahol az élet sodra van. Ahol legény kell a gátra, leány is kell a gátra] ta, hogy az nagyon nehéz. De nézzék meg, hogy élnek most, s gondoljanak vissza, hogy éltek húsz-harminc évvel ezelőtt. Akkor sokat görnyedtek, gürcöltek. S az ötven éves ember olyan volt, mint ma a nyolcvan éves. Ma is nehéz még a munka. De gépesítünk, korszerűsítünk, s a parasztság kiemelkedik majd ebből a sorsból. De ahhoz, hogy tíz év múlva a munka a mainál is könnyebb legyen, most kell a feltételeket megteremteni. Ismét azt mondhatom —i hangsúlyozta Marosán elvtárs —-, több mezőgazdasági terméket, nyersanyagot kell nyújtani a városnak, az iparnak, hogy helyette öbb gépet, több korszerű felszerelést küldhes- senek onnan a falura. T úlzás nélkül mondhatni: A túrkeveiek többsége is így érti, így látja ezt. Nem várnak csodákra, szinte a nap minden órájában maguk is azon munkálkodnak, hogy e feltételek megteremtődjenek. Amit lehet, maguk teremtenek elő. A Vörös Csillag tagjai saját erőből 1964-ig felépítenek egy baromfikombinátot, amelyben 30—36 ezres törzs, s annak szaporulata fér el. Itt már most is negyvenezer baromfit gondoznak. Maguk építik az' ólakat, hozzávetőleg harmincezer forintos költséggel. Túrkevén már szinte vérükké vált az embereknek az a gondolat, hogy munkájukkal maguknak teremtik meg elsősorban a jólétet. S már nemcsak értik, nemcsak felfogják ennek lehetőségeit, hanem tőlük telhetőén ki is használják azokat Hogy úgymondjuk, mindig tudják: mikor, mit miért tesznek. Meghatározott céllal, elgondolással fognak egy-egy munkához, s munka közben is vitatkoznak, nem tudnák-e azt még jobban csinálni. A Búzakalász Tsz-ben a primőrtelep egész évi kihasználásáról épp oly sokat tanakodtak, mint a Vörös Csillagban a leggazdaságosabb építkezésről, vagy a Táncsics Tsz-ben az öntözés lehetőségeiről. Érzik, tudják szinté mindannyian, hogy kezükben a jövő, s elsősorban rajtuk múlik: milyen szép és gazdag lesz az. Az emberek gondolkodás- módjának változására, formálódására másik nagyon élő példa az öregekkel való törődés. Marosán elvtárs erről is elismeréssel szólt a túrkeveiekhez, s megerősítette őket abban a hitükben: az igazi emberség nagyon is megköveteli, hogy ne dobjuk el, ne hagyjuk magukra azokat, akik kiöregedtek, megtörtek a munkában. E jó 'a- nács után az elvtársak még jobb érzéssel, büszkén mondják el: A Vörös Csillag Tsz- ben százhatvan állami nyugdíjas van. Negyvenen pedig olyanok, akiket állami nyugdíjra nem fogadtak el, de dolgozni már nem tudnak, E bben, de a város másik két szövetkezetében is az idősekkel sokat törődnek. Ezerkétszáz négyszögöl háztájit kap minden kiöregedett, elaggott tag akkor is, ha egyetlen napot sem dolgozik már a közösben. Házhoz szállítják a fejadagot, 240 kg búzát, nemcsak az öreg tsz- tagnak, hanem feleségének is. Felhordják még a padlásra is. Ez utóbbi nem nagy szó azoknak, akik életerősek. De megindító figyelmesség azok felé, akik összeroppannának már a zsákok súlya alatt. Á „csillagosok” tavaly öt kilomgramm cukrot, s rizst, tűzrevalót is küldtek az öregeknek. Csodálkozhatunk-e hát, ha a posta olyan sokszor hoz a hivatalos levelek mellett néhány köszönő sort is a kiapadhatatlan gondoskodásért. Túrkevén tehát szocialista módon gondolkodó emberekhez méltóan gondoskodnak mindenkiről, aki munkában, tisztességben őszült, öregedett meg. A Központi Bizottság titkára még egy nagyon fontos kérdésben adott megszívlelendő tanácsokat vendéglátóinak. Ezesetben már nemcsak a szövetkezeti tagoknak, hanem a város minden lakójának: Tanulni, tanulni, ten nulnil „Ez az ország sok mérnököt, agronómust, tudóst, szakembert kér. Ide is sok szakember, sok agronómus kellene még. De kikből, ha itt nem gondoskodnak arról, hogy gyermekeik tanuljanak. Még ha a munka mellett isf— mondotta Marosán elvtárs. Ez is —- hogy úgymond — kényes kérdés ma Túrkevén. A nevelők nagy örömmel fogadták a szülők és pedagógusok egybehangzó nevelésének fontosságáról szóló fejtegetést. Másnap, úgy „soron kívül”, a leányiskola nevelői össze is ültek, megtanácskozták, mit tehetnek. S az első, amit megállapítottak az: Marosán elvtárs nagyon egyenesen, kertelés nélkül szólt azokhoz a szülőkhöz, akik gyermekeik nevelését kimondottan az iskolától várják, s maguk nem tesznek meg azért mindent; Igaz, van ott olyan szülő — csak még kevés —, mint Pabar Sándor gépállomás! dolgozó, aki az iskola ötvenéves tábláit átalakította korszerű forgathatósra. Most meg kerékpárállványt szerel az iskolának. Mindezt társadalmi munkában. Az iskolában eddig is többször tartottak apák, szülők anjcétját. A jövő évben még gyakrabban alkalmazzák ezt a módszert. Mert — ahogy mondják a nevelők — ez a látogatás nekik nemcsak mára, holnapra, hanem évekre biztatást, útmutatást adott; De ez m£g mind kevés. Sok szó esett, s még ma is sokat beszélnek Túrkevén a nevelésről. Nemcsak a „hivatásosak”, hanem mindenki. Valamennyiöknek szólt azaz intelem, hogy akik nem tanulnak, nem művelik magukat, nem haladnak együtt az élettel, azok ne csodálkozzanak, ha idővel nem tudnak helytállni jelenlegi posztjukon. Épp ezért kell még a legnagyobb munka idején is törődni azzal, hogy könyvet, újságot forgassanak az emberek. Tanuljon, olvasson, művelődjön mindenki, hogy Túrkeve dolgozói, a szövetkezeti gazdálkodás úttörői ebben is példaképei legyenek az ország mezőgazdasági városainak* falvainak. H a a részletkérdések után átfogó képet keresünk. Marosán elvtárs túrkevei látogatása nyomán, azt mondhatjuk: Az egyszerű tsz- tagoknak épp úgy biztonságot adott, mint a pedagógusoknak, vagy a szövetkezeti és városi vezetőknek. A tsztopok azt mondják: Látjuk, jól irányítanak a mi vezetőink, érdemes, hasznos velük együtt dolgoznunk, bízni bennük. A vezetők azt mondják: A látogatás, Marosán elvtárs beszéde, véleménye megszilárdította bennünk a hitet: úgy dolgoztunk, úgy vezettünk, ahogyan tőlünk azt a párt, a kormány várja, s úgy, hogy az egyszerű emberek is vezetőikként ismerhessenek el minket. Az elismerés pedig újabb, bátor kezdeményezésekhez is biztatást ad. Marosán elvtárs látogatása — sok más kérdésben is útmutatást adott, sok mindenben tanáccsal szolgált a túrkeveieknek. Az igazi válasz erre az lehet, ha a szövetkezetek terveiket végrehajtják. Gabonával, hússal teli vagonokkal üzenik meg a fővárosnak, a munkásoknak; Akarjuk, munkáljuk azt a jövőt, melyről a látogatás során annyit beszéltünk, A szövetkezeti élet tapasztalt úttörői bizonyára megadják ezt a választ.
