Szolnok Megyei Néplap, 1960. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-22 / 146. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK1 ^ientuu A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. évfolyam, 146. szám. Ára 50 fíllér I960, június 22. szerda. TIZEVES A VÉRADÓMOZGALOM Kevés lenne a dicsérő szó, íz elismerés, ha a tíz éves véradó-mozgalom mindenna pt hőseit akarnánk méltatni, kik felebaráti szeretettől áthatva öntudatos áldozatkészséggel jelentkeznek, hogy vérükkel mentsék meg a bajbajutottakat, s visszaadják az életnek a gyermeket, a szülőt, a testvért.., A Magyar Vöröskereszt 1949-ben kezdte meg Petrov- szkij szovjet professzor útmutatása alapján az önkéntes mozgalom szervezését. A véradók megértették a hívó szót. Szívesen és bátran adták a legtöbbet érő, pótolhatatlan, gyárilag elő nem állítható gyógyszert: az élő, emberi vért. A Budapesti Országos Vér- transfúziós Szolgálat Központi Intézete után hamarosan országszerte megalakultak a vérkonzerváló állomások. Szolnokon 1954-ben létesült ilyen állomás. Az azóta eltelt hat év alatt több mint hétezren jelentkeztek megyénkből véradásra, akik közül ötszázan már húszszor adtak vért. Véradóink nagy táborának köszönhető, hogy a Szolnoki Véradóállomás hűtőszekrényeiben mindig van készenlétben elegendő meny- nyiségű konzervált vér, s a nap vagy az éj bármely órájában akár liter számra kaphatnak a rászorulók. A vérátömlesztés segítségével ma már olyan eredményeket tud az orvostudomány felmutatni, amelyekre korábban gondolni sem mertünk. Ma már meg tudják operálni a tüdőbajban szenvedőket — egy-egy ilyen műtéthez 2—3 liter vér szükséges — s megmentik az életnek azokat a baleseteseket is, akiket úgy szállítanak be a kórházba, hogy már csak pislákol bennük az élet, mert másfél—két liter vér is elfolyt sebeiken keresztül. Szívműtéteket végezhetnek orvosaink akár 6—8 liter vér igénybevételével is. Ki tudják cserélni a mérgezésben szenvedők, s a sárgasággal világra jött újszülöttek vérét, s remény van arra is, hogy vércserével gyógyítható lesz az eddig halálosnak tudott fehérvérűség. Régen a vérátömlesztés költséges beavatkozás volt, rmit csak kiváltságosoknak ilit módjukban megfizetni A szervezett véradás kiépítése óta a vér ma már teljesen ingyen áll minden rászoruló rendelkezésére. Az önkéntes véradók közül sokan a nekik •áró kalóriapénzt sem fogadják el, mert egyedüli céljuk, hogy szenvedő embertársaikon segíthessenek. Az 6 példájuk nyomán lesz a véradómozgalom igazi humanista áldozatvállalássá. így válnak az orvosok mellett a véradók az életmentők legfontosabb tényezőivé. S most a véradó-mozgalom kibontakozásának tizedik évfordulója alkalmából megköszönjük az élet névtelen hőseinek önzetlenségét, s hálával és szeretettel gondolunk cselekedeteikre. Reméljük, a jövőben egyre többen követik nemes példájukat, s a véradó-mozgalom még jobban betöltheti majd hivatását. Az űf csehszlovák alkotmány-fervezeí feletti országos vitáról Prága (MTI) A Hűdé Právó hétfői számában összegezi a Csehszlovák Köztársaság új szocialista alkotmány tervezetéről rendezett országos vita eredményét. Megállapítja: a több tízezer nyilvános gyűlésen és pártértekezleten megmutatkozott, hogy a lakosság egyetért a Központi Bizottság által kidolgozott alkotmánytervezettel. A dolgozók hozzászólásait és észrevételeit feldolgozó bizottsághoz több mint 15.000 levél és határozat érkezett. A vita eredményét a bizottság feldolgozza, és a július 5-én összeülő országos párt- értekezlet elé terjeszti. A pártkonferencia után összeül az új nemzetgyűlés, hogy törvénybe iktassa a Csehszlovák Köztársaság új szocialista alkotmányát. (MTI). Folytatja munkáját a Román Munkáspárt III. kongresszusa £t?afnak Bukarest (MTI). A Román Munkáspárt III. kongresszusa kedden Gheorghe Apostol, a Román Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának elnökletével folytatta munkáját. Először Christescu ismertette a Revíziós Bizottság jelentését. Ezután megkezdődött a vita a Központi Bizottság beszámolójáról. A kedd délutáni ülésen az elnöklő Gheorghiu-Dej átadta a szót Nyikita Hruscsov- nak, a Szovjetunió Kommunista Pártja első titkárának. „A hosszú úttól fáradt“ Eisenhower megérkezett Honoluluba Honolulu (MTI). Eisenhower hétfőn érkezett meg Honoluluba, ahol — mint az AP tudósítója jelenti — „a hosszú úttól fáradt elnököt” mintNégymillió forintos versenyrállalás a Héki Állami Gazdaságban Az állami gazdaságok dolgozóinak több mint hatvanöt százaléka munkaversenyben dolgozik. A felajánlások ösz- szege eléri a háromszáz millió forintot. Ebből hozamnövelés utján kétszázhuszonhárom millió, különféle költségmegtakarításokból pedig hetvenhét millió forintot érnek el. Országosan kiemelkedő vállalása van a Héki Állami Gazdaságnak. A versenyvállalás összege náluk négymlllióháromszáznyolc- vannégyezer forintot tesz ki. A gazdaságban a munkatermelékenység növelése érdekében kísérletképpen megszervezték kétszázhatvannyolc kát. hold kukorica munkáinak komplex gépesítését egy traktorral. Az állattenyésztésben a meglévő szabadtartásos önkiszolgálós növendékmarha istállóban száznyolc darab növendék- marhát gondoz egy dolgozó. Idén a meglévő istálló mellett még egy hasonlót építenek és az egyhelyen lévő kétszáz növendékmarha gondozását is egy dolgozó fogja ellátni. A béralapgazdálkodás megjavítása érdekében a lebontott üzemegységtervek alapján havonta ágazatonként értékelik a béralapfelhasználást. A segédüzemági költségek csökkentése érdekében a jelenlegi lóállományt húsz százalékkal csökkentik és ezen fogatkiesést a rendelkezésre Földrengés Közép- Japánban — árvíz Dél-Chilében Nyugati hírügynökségek jelentése szerint hétfőn erős földlökések reszkettették meg Tokiót, valamint Észak- és Közép-Japán egyes vidékeit. Sebesülésekről és anyagi károkról még nem érkezett jelentés. Santiago. A napok óta szakadó eső következtében felduzzadt Calle-Calle folyó kilépett medréből és elöntötte a közeli magaslati tavaktól amúgy is veszélyeztetett Valdivia város egyharmadát. — Dél-Chile több más helysége is víz alá került. A százezer lakosú Valdiviában egyébként a két héttel ezelőtt megindult kiürítési akció után még mindössze mintegy húszezren maradtak. Az elöntéssel fenyegető tavak lecsapolását az elkövetkező napokban megkezdik, de a szűnni nem akaró esőzések és földrengések miatt kevés remény kecsegtet a nagyrészt elpusztult Valdivia megmentésére. (MTI), ‘ álló gépi szállítókapacitás okszerű és szervezett kihasználásával pótolják. A vállalás további jelentős része a termelőszövetkezetek patronálása. A gazdaság a tiszaföldvari Szabadnép Termelőszövetkezetet patronálja, ezenkívül rendszeres szakmai és gazdasági segítsége; ad a környezetében lévé szövetkezeteknek is. A verseny legjobbjai még- a Bodrogközi Állami Gazda ság, a Sinatelepi-, a Nagy- hörcsögi-, a Mátészalkai-, a Lajtahansági- és a Mezőhe- gyesi Állami Gazdaságok. egy háromezren várták a repülőtéren. Eisenhower és kísérete a városon át az amerikai hadi- tengerészet Kaneohe támaszpontjára hajtatott; Az elnök, akit a várt kétszázezres tömeg helyett — a Reuter-jelentés szerint — mintegy tizenötezren fogadtak Honolulu utcáin, ezen a támaszponton kíván 3—4 napot pihenni és dolgozni. * Eisenhower elnököt a japán nép „nem fogadta be’1, ezért Dél-Koreából Wake-szi- getén át — ahol repülőgépe üzemanyagot vett fel — utazott a Hawai-szigetekre, ahová korábban megérkezett, mint a kíséretéhez tartozó sajtótudósítók. Amikor az újságírók Kaneohe támaszponton utólérték Eisenhowert, az elnök érdeklődött, repülőgépük hol vett fel üzemanyagot. Amikor a válaszból értesült, hogy az eredeti terveknek megfelelően az egyik japáni amerikai támaszponton, felhúzott szemöldökkel jegyezte meg: „óh, tehát önök elfogadhatók voltak ott?” C „TÚRI DIÁK, M FELEDD AZ ISKOLÁT!” Az ősi túri iskola 430 éves múlttal büszkélkedhet. Falai közül olyan kiváló emberek kerültek ki, mint dr. Bu- kovszki Ferenc műegyetemi professzor, dr. Bóna Imre, pécsi főiskolai tanár, dr. Gáspár Gyula, a miskolci egyetem rektorhelyettese, Sánta Jenő alezredes, dr. Sánta Lajos főiskolai tanár, az olimpiai válogatott keret tagja, Papp Bertalan kardvívó világbajnok, dr. Mezei Barna, a Chinoin gyár főmérnöke, dr. Tóth István, a Testnevelési Kutató Intézet helyettes igazgatója... és sorolhatnánk hosszú időn keresztül... A tantestületben régebben ott találhattuk dr. Jóború Magdát, Áls Jolánt. Csenki Imre, az Állami Népi Együttes karnagya és dr. Rédei László kétszeres Kossuth- díjas egyetemi matematikai professzor is itt tanított. Az iskola öregdiákjai közül Patkós Jánost, Hőgye Sándort, Tímár Gellértet, Gombás Istvánt, Varga Lajosnét, Csorna Mihályt, Csabai Jánost ma is itt találjuk — több-kevesebb ideje visszajöttek ide — tanítani. Mindezt most azért említettem meg, mert az Alma Mater — ki tudja hányadszor — ismét ünnepi díszbe öltözött, öregdiákok búcsúztatására, öregdiákok üdvözlésére. Mert ezen a tanévzáró ünnepélyen az iskola nevelői és tanulói búcsút vesznek a most végzett tanulóktól, s egyb».. szeretettel köszöntik az iskolából húsz, hí szonöt. harminc éve kikerült diákokat, akik visszatértek az i #alak közé. Visszahozta őket a ragaszkodás, a vágy, hogy kezet szoríthassanak társaikkal, tanáraikkal és emlékezhessenek. — Érezzétek magatokat újra diáknak, szeressétek továbbra is az iskolát... — kívánja mindannyiok nevében Őri Zoltán, az igazgató. — Annak idején annyi tudásra, emberségre neveltek bennünket, ami elég volt erre a húsz esztendőre — szól egy öregdiák, Falusi Gusztáv. Szabó Dániel, ki huszonöt esztendeje búcsúzott, kis csomagot szed elő. összepréselt kicsi csokor. — A ballagáskor kaptuk... Nefelejcs... Túri diák, ne feledd az iskolát. Az emberséget, jellemet, becsületet — amit itt szereztél — vidd az életuton tovább... Vitték a húszév előttiek, vitték a huszonöt, harmincév előttiek... ezt vigyék útra- valóul a most búcsúzók is és ne feledjék soha: az Alma Mater mindenkit szeretettel vár vissza* « rónai * sí t..- /V m4 « '/a-- - ■ ® ** ' ' -** •',! "Sij ' 4 ■ I ■■■11ü IT» / v' j I :v. '-m: ,’sl-.A: ;< — Mit szól hozzá Varga elv társ, milyen a kalász? — kérdezi Boros László, a tisza kürti Haladás Termelőszövetkezet agronómusa. Varga Istvántól, a Cibakházi Gépállomás főagronómusátől. — Hát bizonv megérett, kezdődhet az aratás. — Akkor küldheti Varga eívtárs az aratógépet — így Boros László. És másnap megérkezett az aratógép. A tábla szélén Kiss Miklós, Lapocsi József gép állomási szerelők munkához láttak. Felrakták a ponyvát, megigazították a kötőszerkezetet, zsineget fűztek a kéve kötéshez és elindították az arat ógépet. Lázár Sándor traktorista és Hoppka Lajos, a Haladás Tsz gazdája a tábla szélén megindult az aratágéppel. Ezzel a tiszakürti határban is megkezdődött az aratás. \ Amit egy öreg iskola meséld. £,e*eteí(Uh,U íbjáU Jegyzetlapok a martfűi „randevúról"