Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-15 / 114. szám

6 SZÓ! NŐK MEG TEJ NÉPLAP 1960. ínájus 15. Megnyílt Anna Frank háza Van Hall, Amszterdam polgármestere a napokban hivatalosan megnyitotta a restaurált Anna Frank házat, ahol annakidején a fiatal lány híres naplóját írta. A ház közelében diákotthont és nemzetközi ifjúsági közpon­tot állítanak fel, amelynek építési munkálatai már meg­kezdődtek. J&va&zi séta — festmények és szobrok között Ax Óriási vadgesztenye- „Festő ecsetjére méltó fák fehér viráeai mint mee-1 szokták mondani valamilyen rak lener viragax mint meg küjönlegesen szép táj, vagy annyi apró fehér sátor Vila- feá K ringómozgású, vi­f.tanak„a melyzold lombok dá % ieány láttán. Nos, kozott. S mint Szinnyei Mer-1 ’ - ..... se festményein, a természet mély-lila színt kever az üde tavaszi zöldhöz: az orgonák vidám, örömös színét. KERESZTREJTVENY 1 2 3 4 é i r~ S 9 10 üil it 8if gg« fiM 12 ÜÜ 13 ■■■■ :::: 14 16 14 S3SS S3 17 !• 1» ■■■■ ■■■* 20 ESS* SÍ3 21 ÜÜ 22 33 24 fül 26 24 ÜÜ 27 3« 29 [ifi 30 89 3l m 32 :::: aa S3 :::: 33 88 — 14 36 üü 36 37 ÜÜ 33 39 40 88 41 42 ÜSS 3HS 43 44 üü 46 44 ■■■a silE 47 üli 43 íüi 49 so ÜÜ S< bl m 62 !Si S3 S4 88 SS VÍZSZINTES: 1. A „Pepi-kert” szerzője. 11. . . . ta: zászlócska. 12. Táplálkoz­hat. 14. Az „Eső” című novellás- kötet szerzője (névbetűivel). 18. Vissza: nem ott. (Első négyzet­ben kettős betű). 20. Névmás; ellenérték. 21. Vissza: latinul háromszor. 22. Nem úgy (máso­dik négyzetben kettős betű). 23. Magáé. 25. összekever. 27. Pa­rancsoló] a. 28. Dunántúli köz­ség. 30, Ének. 31. Kötőszó; néve­lő. 32. Energia. 33. Nyiltartó mássalhangzói. 34. Vulkán. 36. Otthon. 38. Számjegy. 40. Lóbiz­tatás. 41. Légüres tér. 43. Művé­szet franciául. 44. Egészségügyi — röv. 45. Az „Abafi” szerzője (keresztnevének kezdőbetűjével) 47. Azonös magánhangzók. 48. •Hamis. 49. Az egyik elektromos pólus. 51. Hangos németül. 53. Fém. 55. A függ. 26. folytatása. FÜGGŐLEGES 2. Mássalhangzó fon. 3. ... alt — állam Indiában. 4. Előkelő helyezés. 5. írói alapötletek. 6. Vissza: ahol latinul. 7. Súly. 8. Mi? — angolul (W=V). 9. A.E.M. 10. Vissza: tan mássalhangzói. 13. Csanády János verseskötete (második négyzetben kettős betű) 15. Város Romániában. 16. Szent kehely. 17. Jókai regénye (második négyzetben kettős be­tű). 19. l2mot rögzítő testszöve­te. 22. Harag latinul. 24. Paradi­csomi. 26. Darázs Endre verses kötete (folytatása a vízsz. 55.) 27. Híres magyar partizán (Gyu­la). 29. Menyasszony. 31. Vil­lanykörte. 35. Indulatszó. 36. A hét törpe egyike. 39. Svéd vál­tópénz. 41. Olasz fizikus (ék. feleslegek). 42. Lescaut kereszt­neve (Prévost regényalakja). 45. Jól — palócéknál. 46. Globol- gyűlölő. 48. Épületrész. 50. Szov­jet folyó. 51. Kínai hosszmér­ték -52. Várában- Dumas hőse raboskodott. 54. M.É, — Megfejtésül beküldendők a vastag betűvel szedett kérdé­sek válaszai. iiiiifiniiiiiuiiiiiiiiiiniiiiiiiiitiiiiiiiniiiiitiiu Szolnok megyei Néplap REJTVÉNYSZELVÉNYE, 1960. május 15. (MimillllllllllllimiHIIIIIIIIMIIMIIIIMHIIIItlH' mi megnéztük a festőket, akiknek ecsetje a természet- az ember szépségének állít újra meg újra emléket. Vé­gigsétáltunk a vadgesztenyék és orgonák között vezető kes­keny úton, hogy rövid láto­gatást tegyünk a szolnoki Művésztelepen. És nagyon örültünk annak, amit lát­tunk. A tavasz nemcsak a költők alkotókedvét növeli meg, a festők is jobban ki­mozdulnak műtermeikből és a helyszínen örökítik meg nemcsak a megujhódott ter­mészetet, de a friss, új lendü­lettel dolgozó embert is. Meggyes László fiatal művé­szünk képein is ennek a ta­lálkozásnak öröme, lendülete tükröződik. Meggyes szorgal­masan dolgozik. A reggel már kint találja a piactéren, ahol paraszti arcokat, piaci jeleneteket fest. Vázlatfüze­tével napról-napra megjele­nik a Tisza-híd építésénél is. Egyik festményén az új híd cölöpözése látszik, előtte öreg kubikos alakjával. Meggyesné. Fazekas Mag­dolna, akárcsak férje — a tavaszi tárlatra készített né­hány alkotást. Ezek láthatók a műteremben. Különösen megragadott minket fiatal ci­gánylány ábrázolása. Ez a festmény kedves, hangula­tos és visszatükröz valamit a mai cigányból. Bokros László műter­mén, igazi tavaszi hangulat ömlik el. Élénk, fiatalos ta­vaszi színei teszik ilyen de­rűssé, vidámmá a nagy ri­deg helyiséget. A fiatal mű­vész szorgalmasan dolgozik. Tájképei mellett szemmel láthatóan egyre inkább az alapos kompozíció felé for­dul. Keresi, kutatja a leg­jobbat és fejlődése, jő irány­ban halad. Bokros saját ké­peiről szerényen-szól. Ami­re nagyon büszke: az peda­gógiai működése. Egy albu­mot tesz elénk, tele a Sípos- téri iskola kis növendékei­nek rajzaival. A gyerekek fejlődése, színlátása, fény­árnyék ismerete valóban meglepő. Ezeknek a képek­nek helyük lenne országos gyermekrajz-kiállításokon is. A tavaszi tárlaton, a Szol­nok megyei festőművészek nagy seregszemléjén nem­csak festményeket háthatunk majd. A szemet alkotásaik­kal a szobrászok is gyönyör­ködtetik majd. Fiatal szob­rász-nemzedékünk egyik te­hetséges tagja, Simon Ferenc műtermében szorgos munka köszönti a tavaszt. A művész kék munkásköpenyében jó­lelkű falusi kovácshoz ha­sonlít, és hogy a hasonlat teljes legyen, éppen kalapá­csot tart a kezében. Ez a ka­lapács azonban műremeket alkot. A falon rézdomborí^ tás> amelyen két fürdöző ember életvágyat sugárzó alakja látható a nap fényé­ben. A munka a balatonfüre­di szív-kórház részére ké­szül. A gyógyulást fejezi ki költői eszközökkel. S a mű­hely közepén hatalmas, most készülő mellszobor, az anyák gyógyítójának nagy alakját. Semmelweiss Ignácot ábrá­zolja. Alkonyodik. A lemenő nap már vöröses, borongó fényhatásokkal csillogtatja elénk Chiovini Ferenc érett művészetét tükröző képeit. Az idős művész a tőle meg­szokott derűvel, enyhe mali- ciával beszél a tavaszról. — A kiállításra a télen elkészült képeimet viszem. De azért a tavasznak is megvan a varázsa — még az én koromban is. Dolgozom és ha valamit várok a ta­vasztól, akkor az, hogy ott­hon, a szülőfalumban, Be- senyszögön alkothassak. Ré­gen nem voltam otthon és szeretném a változást is megjeleníteni vásznaimon. Hogy mit alkottam, arról döntsön a szemlélő, öt kép kerül tőlem a kiállításra. Remélem, tetszeni fognak. Végére értünk a sétának. Találomra nyitottunk be né­hány művészhez. Persze, ■neme'sal? ők készülnék, ha­nem a többiek is. A'-kép te­hát nem teljes, de úgy érez­zük, vázlatnak, tanulmány­nak megfelelő —. hogy a fes­tészet nyelvén fejezzük ki magunkat. És e kis tavaszi séta újra megerősített min­ket a szolnoki művészet fej­lődésébe, jövőjébe vetett hi­tünkben. Hernádi Tibor ANTALFY ISTVÁN: J/londiáiok-é... ? Nem jártam erre mostanában, rég láttam e kis utca arcát, s amint ma délután az utam erre vitt át, nem tudtam, hogy jó helyen járok-é? Hisz’ legutóbb még nappal is szunnyadt az élet (vagy legalább így Láttam!), itt nyoma sem volt még semminek. És most ... ? „Az út elzárva” Nagy sorompó, és „Az építkézés területére idegeneknek belépni tilos!” Itt megmozdult most a világ, az alvó élet újra támadt, és állványerdő sűrűjében sürgő hadak itezenyomán megváltozott az utca képe... De... várjunk csak! Ej, mi ez itt?! Mit jelent... Kíné« szól e tábla...?! Ki az az „idegen”, akit megállít e sorompó?! Gondolkodom. Agyam zugában, és szivem mélyén döbbenet: mi az, mi az, hogy „idegen”? ... Én nem érzem magamat annak, itthon vagyok én e földön, e városban, ez utca végén, e kövek ismerőseim! Az állványokon mozgó emberek, akik ott fenn, a maltert, téglát, hozzák-viszik, rakják, beépítik, akiknek érdes tenyerében sikongva ujjong a malterkanál, akiknek szótalan mozdulatában egy zenekar zsongása muzsikál, akik az állvány tetejéről egy pillanatra üdenéznek ... Felvetem hát büszkén fejem, és belépek, be, a tiltó sorompón, és felkiáltok vidám kedvvel s aggódó szívvel a magasba: — Hej, emberek, lányok, legények! Jó munkát, eredményes szép napot! Fogadjátok-é lelkes köszöntésem? Eivállaltok-e ismerősötöknek, mondjátok-é, ha kívül, vagy belül E sorompón, megkérdi valaki, hogy ki vagyok? — Mondjátok-é, hogy ismertek, hogy jóbarát vagyok, hogy egy vagyok vétetek, emberek, hogy én itt közietek itthon vagyok ... ? ... nem vagyok idegen... ? Szerkesztői üzenetek • K. I. Mihály, Szolnok. Versei arra mutatnak, van tehetsége. Azonban verstanilag sokkal gon­dosabban kell dolgoznia és he­lyenkénti idealista szemléletét leküzdenie. Emlékszik c. verse slágerszövegszerű. Nagy József, Jászberény. Egyszer megérik az ember c. írása nem olyan jól sikerült, mint az előző kettő. Szép, de a főszereplő változása elnagyolt, lélektanilag nem kel­Nincs szebb a májusi igazság­nál. Ilyenkor, mikor a tavasz napos délelőttökön az utcára, a kertekre, s o szántóföldekre lép felcicomázva, nagyszerű tavaszi tobzódás idején, olyan jó lelkünket megfürdetni az iramló emlékek illatos tengerében. Májusban történt, s úgy emlék­szem, mintha ma lett volna. Virá- , gos, szép május volt, olyan hirte­len jött és oly erővel, hogy a Hosz- szűhát szinte beleremegett. A fák roskadásig megteltek virágokkal, s a föld gőzölgőit mint egy tál meleg étel. Régi fészek, új lakói megér­keztek, a kéményünk is lakóra ta­lált. Egyszóval, Hosszúháton örült minden: ember, állat egyaránt. Csák én nem tudtam, mert ezen a napon vesztettem el valakit, akit úgy szerettem, mint az anyámat, s annyira tiszteltem, mint tulajdon apámat, s akit az egész Hosszúhát szeretett. Hosszúhát még tévedésből sem volt a világ közepe, bár voltak, akik bosszantásból annak titulálták. Ta­nyavilág volt. a falutól egy és egy fertály órára. Maga az isten se gon­dolt vele sokat, rábízta teljesen a hosszúhátiakra, s meg még valaki­re: Józsi bácsira. Józsi bácsi ennek az istenhátamegetti területnek volt a gyalogpostása, kézbesítője. Nem volt könnyű dolga minden nap vé­gigjárni ezt az esős időben sáros, s téli időben vastag hóval borított vidéket, de nem maradt el ő soha. A pusztai emberek ereje és akarata feszült benne: valamikor ő is hosz- szúháti volt. Kopott nagy börtáská- ja a mi szemünkben a világot, a nadrágos világot jelentette. S főleg mi gyerekek örültünk neki nagyon, mert gyönyörűség volt, ha meg engedte, hogy táskájában szabadon kotorásszunk. Emlékszem, ebben az ideiglenes levéllakásban ismer­kedtem össze a ceruzával, Józsi bácsi lilaszínű tintaplajbászával. * A Felszabadulási Kulturális Szemle ir >dalmi r-’-ljázatán X. dijat nyert elbeszélés. VALKÓ MIHÁLY: X Májusi Ügy szorongattam, mintha sose akartam Volna visszaadni neki. Mindennapos vendég volt nálunk. Nem volt nap, hogy elkerülte volna a házunkat, pedig mi a fő dülőúttól kicsit beljebb húzódtunk meg. Lá­togatásakor aztán tájékoztatott a világ folyásáról; nagy vadászatok­ról mesélt, s különféle érdekes his­tóriákkal traktált, 6 volt a mi élő, eleven újságunk. Sokat ugyan nem törődtünk a világgal, elég volt ne­künk a magunk baja is. Rossz föld volt a hosszúháti, kemény. Azt tar­tották, hogy még a pacsirták is patkóban járnak, nehogy feltörje a lábukat a szik. Az adó meg csak megvolt. Józsi bácsi bizony gyakran állított be sárga kopertával a kezé­ben, s akkor mi már tudtuk, hogy baj van, üzent megint a nadrágos világ: pénz kell. Hogy miből? — nem szólt ő erre semmit, csak az arca lett felhősebb, s a homloka rándult ráncokba. Ilyenkor nem be­szélgetett, szinte menekült előlünk. S milyen boldog volt, ha máskor örömet hozhatott, de ez csak ritkán esett, mert az öröm csak látogatóba járt hozzánk. S olyankor is gyakran előfordult, hogy elkerültük egymást, mintha tartottunk volna egymástól Egy időben aztán így kezdett beszélni — Nem jó világ van! Más­kor meg: — A németek nagyon hánykolódnak! — S mi úgy gondol­tuk, bizonyosan nem férnek a bő­rükben. Majd pedig: Ennek fele se tré­fa... S ekkor mi tudtuk, hogy tény­leg nagy baj lehet. És sajnos hoz­zánk is eljött a baj, az apámat is elérte, sasos papírt hozott Józsi bá­csi, behívó parancsot, kegyetlent, keményet. emlék Ettől a naptól kezdve ő lett a mi családunk legfontosabb tagja. Hisz hogy vártuk minden nap az ákom-bákomokkal teleírt zöld tá­bori lapokat. Ügy dülöngéltek a be­tűi ezeknek a sebtiben írott üzene­teknek, mintha nem akartak volna férni a bőrükben, vagy éppen be­rúgtak volna. De ezen én nem cso­dálkoztam: az apám írta. S ami a legfőbb, benne ez állt: „jó egészség­ben vagyok, melyhez hasonlót nek­tek is kívánok." Én az apám fia voltam, s izgalommal küldözgettem Hosszúhát üzenetét: hogy a kisnyu- lak már esznek, (akkor ment el mi­kor ők jöttek és hogy a Bodri le- sántult, mert belelépett egy üveg­darabba; s hogy Matyi, a lovunk már magában is húzza a kocsit.) Ilyeneket üzentünk, s biztos voltam, hogy nagyon örül neki, s mindezt Józsi bácsi szállította, vitte és hoz­ta, s milyen boldogan. Ha üres kézzel jött, akkor a lelkét adta nekünk. Élőszóval mondta el azt, amit az ő jóságos lelke az érzések nem tudom melyik hullámhosszán fogott meg az élet­ből. Biztatott, tartotta bennünk a lelket és egyre mondogatta, majd holnap, holnap biztosan lesz. És mi hittünk neki, mint ahogy az ember hiszi, hogy az éjszaka után reggel következik, s a vihar nyomában szép idő jár. Ez a szép idő most azonban késett, a holnap elmaradt, Józsi bácsit hiába vártuk. Nap-nap telt, csak nem jött felénk. És most már se hír, se levél. Azt hittük be­teg. Nagyon egyedül maradtunk, én nem is bírtam. Nem akartam elve­szíteni a legnagyobb szükség idejé­ben ebben a hánykolódó világban egyetlen biztos pontunkat. Kimen­tem hát az útra, ahol elhaladni szo­kott, hogy elébe menjek. Vártam, és ő jött. Tehát nem volt beteg. Nem vett észre, de meglehet, hogy nem is akart, így hát megszólítot­tam: — Józsi bácsi! Miért nem jön be hozzánk? — Csak. — Sose hoz már nekünk levelet? — Levelet?... Az... levél... az nincsen... és szinte belepirult ebbe az egyetlen szóba. Tekintetét elkap­ta, s pillanatra megzavarodott. Olyan volt, mint egy füllentésen rajta kapott gyerek. . ■— Levél? — vette újra szájára csendesen — majd máskor. Ezt a máskort hiába vártuk. De hiába várta Józsi bácsit Hosszúhát is. Egy szép májusi napon, úgy em­lékszem május 10-e volt, döbbenve adták egymásnak a hírt a borzas fejű fák, hogy a mi Józsi bácsink örökre felmondott a hosszúhátiak­nak, s odaátra állt el levélhordónak. Táskája, az öreg fakó leveles szek­rény itt maradt örökségül. Minek cipelje, hosszú az út, majd kap ő ott újat, szebbet. S amikor az örök­séget számba-vették, s n táskát át­kutatták, — nem volt az addig más kezében soha —, a táska legmélyén, a sarokban egy kis rekeszből gyász­keretes papír került elő, a címzés nekünk szólt, s a dátum április 10. Benne a szörnyű hír, hogy nekem csak volt apám, elvitte a nagy baj Ekkor világosodott meg ben­nem, hogy Józsi bácsinak olyan nagy szive volt, amelybe mindnyá­jan belefértünk és hogy inkább el­költözött a másvilágra, mintsem megvárta volna, hogy megrepedjen a szivünk. Azóta bármikor májusi virágot látok nyilni, mindig az az érzésem hogy minden virágnál szebb, a leg­szebb az emberi szív és jóság vi­rága. lően alátámasztott. Serfőző Si­mon, Zagyvarékas. Otthon cí­mű versének hangvétele jól si­került, mostani küldeményének legjobb darabja. Ezen az úton bízvást haladhat. A novella me­sefűzése erőtlen. — Anonymus, Cegléd. Az elbeszélés képei eről­tetettek. — Egyébként érzelgős, különösen a befejezése. Donko László, Jászszentandrás. Riport­ját a mezőgazdasági rovatnak adtuk át. A versek közül a Kép és a Tanyai lányok a legsike­rültebbek. Mester Sándor, Tisza­füred. Humoros írásaiban igen kevés a humor. Az elbeszélés viszont nem meggyőző. íráskész­sége van, de még sokat kell fejlődnie. Miklósvári Zoltán, Ti­szafüred. Riporttémája érdekes, de egyrészt már sokszor irtunk a pályaválasztás kérdéséről, — másrészt a riportnak szerkezeti gyengéi is vannak: A riporter nem szakíthatja félbe saját vé­leményével, agitációs érveivel a cselekményt. Ezeknek a riport­ból magából kell folyniuk. Cirkusz Szolnokon I Hosszú szünet után újra cir- ! kuszt üdvözölhetünk Szolnokon. • Május 27-—28—29-én este 8 óra- I kor, vasárnap délután 4 órakor I is porondra lépnek Capitan • Bunte csimpánzai, .román egyen- I súlyozó művészek, magyar • zsonglőrök, repülőemberek, — tánc- és zeneparodisták és o cirkusz világának még sok más- alakja. A Budapest Nagycirkusz látogat el három napra Szol­nokra. Reméljük, jó szórakozást nyújtanak majd. ÁRUHÁZBAN!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom