Szolnok Megyei Néplap, 1960. május (11. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-26 / 123. szám
1980. május 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP «I. Hogyan gondoskodik a termelő- szövetkezet az öregekről ? Régen a parasztembert, ha már kidőlt a munkából, többnyire gyermekei tartották el —, hol jól, hol rosz- * szül. A föld művelésének gondját most a tsz vette át — ebből az következik, hogy vállalnia kell a munkából kiöregedett tagokról való gondoskodást is. A termelőszövetkezetek többsége, főleg a régiek, so- ronkivül megkötött megállapodásodban és haszonbérleti szerződésekben rögzítették: milyen juttatásokat, illetve haszonbért fizetnek a hozzájuk belépett, idős, vagy munkaképtelen tagoknak. A túrkevei Vörös Csillag Tsz-ben 240 kg búzát, havi Száz forint készpénzt, két szekér szalmát, 3 kg. cukrot, 3 kg. rizst és háztáji földet kapnak az idős tagok, s a havi s^áz forint kivételével ugyanezt kapják a nyugdí- ’asok is. Jól gondoskodott öregeiről a mezőhéki Táncsics Tsz is. Az egy tagra eső évi munkaegységek 30 •százalékát, a nyugdíjasoknak pedig 15 százalékát adja juttatásként, ezenkívül 800 négyszögöl földet és fizeti utánuk az SZTK járulékot. A kenderesi Haladás Tsz nyugdíjas tagjainak 1 hold háztájit, a kenyérszükségle- tet fedező búzát és tüzelőt adott, a nem nyugdíjasoknak pedig havi száz forintot. Említhetnénk még a jászapáti Alkotmány, a törökszentmiklósi Dózsa — és még iónéhány régi tsz nevét. — Szinte nincs két egyforma, ahol azonos módon rendezték volna az idős tagok helyzetét, de mindenütt az a törekvés fűtötte a vezetőket, hogy biztosítsák a nélkülözés mentes, gondtalan öregkort. A tsz-ek többsége a szociális alapból fizette az idős tagok SZTK járulékait is. Azonban az újonnan alakult tsz-ek többsége, de néhány régi tsz is az SZTK járulékot levonta az idős tagoknak nyújtott juttatásból, vagy földjáradékból, vagy egyáltalán be sem jelentette őket az SZTK-ba, hogy ne kelljen a járulékot megfizetni. Az új tsz-ekben vontatottan haladt ben rövid megbeszélést tartanak. Ezután autóbusszal indulnak a fővárosba, ahol a kétnapos kongresszus után vasárnap megtekintik az Ipari Vásárt. Istvánná az 51. AKÖV, Magyar Béláné a Fűtőház szak- szervezeti bizottságának nőfelelősei szívesen áldoznak időt a nődolgozók „második műszakja” megkönnyítésének segítéséhez is. A szakszervezeti tagdíjakból mosógépet, porszívókat vásárolnak, s kölcsönöznék. Készételbemutatókat rendeznek a munkahelyeken, réteslapok, leves-porok, mélyhűtött áruk ismertetésével segítenek a háziasszonyi teendők végzésében. Szorgalmazzák, szervezik a zöldség-, gyümölcs elárusító alkalmi standok felállítását közvetlenül a nagyüzemek területén, hogy a munkából hazasiető nődolgozók gyorsan és friss zöldáruhoz jussanak. A sok tanfolyam, előadás szervezés, kézimunka kiállítás rendezés is a szakszervezeti nőbizottságok aktivitását tükrözi. a megállapodások, illetve a haszonbérleti szerződések kötése is, részint az egyidejűleg jelentkező egyéb problémák miatt, részint azért, mert szociális alappal még nem rendelkeztek, s így az öregek kívánt mértékű támogatását sem tudták biztosítani. Ebből igen sok jogos panasz származott. Kormányunk bölcs és humánus intézkedése az ország egész területére érvényes módon egyöntetűen rendezte ezt a problémát. — A 6/1960. számú rendelet értelmében a 70. életévét betöltött férfi, a 65. életévét betöltött nő, valamint korra való tekintet nélkül a teljesen munkaképtelen termelőszövetkezeti tag részére havi 260 forint összegű járadékot folyósítanak. Ez a rendelkezés új helyzetet teremtett az idős tagok problémáinak rendezésében, amelyből kiindulva több termelőszövetkezet az eddig megkötött megállapodást megváltoztatni igyekezett. — Azonban a megállapodás 6. pontja értelmében csak olyan módosítás eszközölhető, melynek alapján a termelőszövetkezeti tag csak kedvezőbb helyzetbe kerülhet, illetve csak annyiban módosítható, hogy ha az idős tag a havi 260 forint járadékot megkapja, a tsz a megállapodásban foglalt pénzbeli járandóságot tovább nem folyósítja. Mivel az előbb említett kormányrendelet nem minden idős tsz-tagra vonatkozik, kívánatos, hogy ahol eddig megállapodást, vagy haszonbérleti szerződést még nem kötöttek, úgy azt feltétlenül kössék meg — részletesen taglalva a juttatások mértékét. Amennyiben a közgyűlés által jóváhagyott földjáradék az idős tagok kenyérgabonaszükségletét nem fedezné, úgy a tsz azt egészítse ki. Javasolni kívánjuk a tsz-eknek azt is, hogy a ha-: vi 6 forintos SZTK, illetve 3 forintos baleseti járulékot is fizessék ki a szociális alapból, ne terheljék ezzel az öregeket. A tanácsokra hárul az a feladat, hogy ellenőrizzék a megállapodások és haszonbérleti szerződések kötését és azok maradéktalan végrehajtását. Ne maradjon egyetlen olyan idős, vagy munkaképtelen tsz tag sem, akiről ne történt volna gondoskodás. ' — patkós — Ma utaznak a kongresszusra a népfont küldöttei A Hazafias Népfront kongresszusán megyénket harminchat küldött és hat meghívott képviseli. A küldöttek ma délben 1 órakor Szolnokon, a népfront helyiségéSokat segítenek Ez év januárjában alakult újjá a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Nőbizjottsá- ga. Az elmúlt hónapok alatt több üzemben, munkahelyen * tartottak helyszíni vizsgálatot a nődolgozókat érintő törvények betartásáról. Megvizsgálták például a Kisújszállási Faipari Vállalat nő- dolgozóinak helyzetét, munkakörülményeit. Sok — a munkaszervezés, a balesetén egészségvédelemre vonatkozó — hiányosságra hívták fel a vezetés figyelmét. A nőbizottságok hatásosan segítették a felszabadulási versenyt. Az AKÖV, a kereskedelem, a Fémnyomó- és Lemezárugyár nődolgozói részt vállaltak a hároméves terv sikeres befejezéséből. — Példájuk nem egyedülálló. Molnár Ferencné a Papírgyár, Orvos Józsefné a Kőolajipari Tröszt, Brezvai Veszélyes út Magda mint egy tébolyult rontott be a városi nőtanáes- hoz. Sokáig zokogott, mire szavát lehetett érteni: Nem! Nem akarok oda visszamenni! Itt akarok maradni! Segítsenek! Szeméből a félelem, s a könyörgés könnyei peregtek. Forró könnyek sűrű csep- pekben. Sok kedves, megnyugtató szó kellett, mig végre Magda az elején kezdte: — Novemberben szabadultam a börtönből. Az ellenforradalom idején egy tanárom, i— akibe nagyon szerelmes voltam — Pesten, a Széna téren belevitt egy gyilkosságba. Zilált, égvörös haját megrázta, s borzadva folytatja: — Irtózatos volt! Irtózatos! De mit tudtam én. Csak csináltam, amit a tanárom diktált. Mindig azt mondta, hogy most hős lehetek. Elitéltek. Börtönbe kerültem. _ Aztán amnesztiát kaptam. Az anyám nem fogadott vissza. Idejöttem Szolnokra, Dolgoztam már eyy helyen, de ott senki sem törődött velem. Most itt rogyok. Azt mondták, maguk segíthetnek. Meg akarok változni. Meg is tudok, higyjék el nekem. Felnőtt vagyok már, 19 éves .. ■. Aztán még hosszan, hosszan beszélt eddigi életéről. Mészárosné, a nőtanács titkára megdöbbenten hallgatott. Másfél évtizedes „praxisa'’ során sok érdekes, furcsa, nehéz esetet egyengetett már el, de ilyen még nem volt. A lány könnyes arcáról viszont azt olvasta: „Ha nem segítenek. a magam lábán nem tudok megállni.’’ S ezt nem hagyhatta. Megnyugtatta a lányt, s a telefon mellé ült. Felhívott néhány vállalatot, ahol gondolta, dolgozhat majd a lány. S ahogyan a nőtitkár beszélt, úgy simult el Magda arcáról a kétségbeesés gondjai. — Igen, a kertészeti vállalatnál felvesznek Magda. De meg kell becsülnöd magad. S Magda megfogadta, ha lesz valaki aki kicsit is szereti őt, s akit egy kicsikét ő is szeret, annak nagyon szót fogad. Igen, de se élelme se szállása, Az előző háziasszony elküldte. „Ne hozd hírbe az én házamat!” — ripakodott rá s kiadta az útját. A nőtanács titkára így szólt önmagához: Ol-’an sokszor rendeztél, tartottál előadást a gyermekekés az ifjúság' társadalmi neveléséről. Hát most tegyél vizsgát abból, amit tanítasz. Kikisérte a vállalathoz a lányt és saját pénzéből befizette kétheti ebédjét. Beszélt a vállalat könyvelőjével; segítsenek ennek a gyereknek megjavulni. Az megütközött a furcsa kérelmen. De aztán gondolt egy merészet. Vállalja ezt a felelősséget, s gondoskodik, hogy a munkadíj mellett egy kevéske szeretelet, figyelmességet is „számfejtsenek" ennek a hontalan gyereknek. S azóta mindig megnézi, mennyit keres a Magdi, megbeszélik, mit vegyen, mire költse pénzét. Mészárosné pedig útra kelt, lakást keresni — Magdinak. A Petőfi út egyik kis otthonában, egy hetven éves nénihez is bekopogtatott. >. — Dehogy fogadom én be! Hogy hírbe hozza a házamat1 A PÁRTÉLET hírei VADORYIZSGA SZOLNOKON Tegnap Szolnokon huszonöt vadász vizsgázott a megyei tanács épületében a hathónapos levelező tanfolyam anyagából, melyet a megyei vadgazda előadásaiban hallottak. A huszonöt vadász tegnaptól kezdve hivatásos vadásszá, vadőrré lett és a Szolnok megyei termelőszövetkezetek és más típusú vadásztársaságok vadvédelmét látja majd el. Augusztusban újabb hathónapos vadőrtanfolyam kezdődik Szolnok megyében. A Földművelésügyi Minisztérium 1960,5-ös számú rendelet rendezte a vadőrök fizetését. Ez egyik vonzó ereje annak, hogy egyre többen választják hivatásul a vadőri foglalkozást. miiiiiiiiiiiHimminiiiiiiiiimitiiiiiiimiiiuii — ORSZÁGOS állat és kirakodóvásár Szolnokon: június 9-én, csütörtökön. Vészmentes helyről mindenféle állat felhajtható, szabályszerű járlatlevélleL — KEDDI lapszámunkban megjelent közléstől eltérően a tavaszi tervteljesítésben a Tószegi Gépállomás vezet 114 százalékkal. Második Tiszafüred 109, harmadik Alattyán 107 százalékos eredménnyel. Moszkva (MTI). Több nap óta Murmanszkban állomásozik a világ első nukleáris meghajtású jégtörőhajója: a Lenin. A Balti-tengertől Mur- manszkig vezető úton a jégtörő mindössze néhány száz grammnyi hajtóanyagot használt fel, ha ugyanezt az utat olajtüzelésű motorokkal hajtott hajó tette volna n.og, 3 ezer tonna fűtőanyagot használt volna el, széntüzelésű Fegyvemeken a községi párt végrehajtó bizottság rendszeresen megvitatja egy- egy termelőszövetkezet párt- szervezetének munkáját. Mindenhol úgy, hagy a szövetkezet sajátos gondjainak megoldásához adjanak segítséget. A szakemberek nevelésének gondja is felmerült. Ezért a községben a pedagógusokkal megbeszéléseket tartott a párt vb, hogy közös törekvéssel érjék el: A tsz tagok gyermekei elsősorban mező- gazdasági szakiskolákba jelentkezzenek. Ott tanuljanak, s majd idővel „régi” szövetkezetük munkáját segítsék. Ugyancsak hasznos segítséget adott a vb azzal is, hogy legutóbb a tsz-ek öntözéses gazdálkodásának helyzetéről, lehetőségeikről tanácskoztak. * A kisújszállási Ady tsz-ben hat pártcsoportot szerveztek. A pártvezetőség a csoportbizalmiakkal rendszeresen tanácskozik. Ugyanakkor harmincöt fős, jórészt pártonkí- vüliek alkotta aktíváhálóza- tot is létrehoztak. Ezúton is hajó pedig 4200 tonna szenet. Az atomjégtörő az elkövetkező hetekben útnak indul az Északi Jeges-tenger partvidéke mentén; segítséget nyújt a hajókaravánoknak, hogy eljussanak a legtávolabbi kikötőkké. Egyúttal tudományos megfigyeléseket, méréseket is végez majd a hajó személyzete az Északi Jeges-tenger medencéjében. biztosítják, hogy a szövetkezet tagsága munka közben is rendszeresen és jól tájékozódjon a szövetkezet dolgai - rák * Tissaburán a tsz-ek pártszervezetei nagyon következetesei. tevékenykedtek azért, hogy a családtagok segítsenek a tavaszi munkában, fi felvilágosító és hívó szó ered menye veit, hogy napt a kft zc. kétszáz családtag is kisít volt a ».özségből a tsz-ben, segítettek a családfőnek a répa sarabolásában és más ern’éb munkában. * A kunhegyesi Lenin Tsr- ben új premizálási rendszert dolgoztak ki. A brigád, illet- ' ve a brigád tagjai úgy részesednek a többlettermékböl. amilyen mértékben a bevételi tervet teljesítik. Minden brigádnak külön terve van a termelésre, a bevételre, a kiadásra, valamint a mtvnka- egység-felhasználásra. A tsz pártszervezetnek most e£ legfontosabb törekvése, h az új módszert minden t~ bér megértse, elfogadja ItilitlIilillililllillilllllillllllllllllillUf A magyar korín elnökének részvéttávirali Viliam Siroky Elvtárs: a Csehszlovák Köztárs; kormánya elnökének, P A magyar dolgozók megrendüléssel értesülte osztrávai bányaszerencsé ségről. A Magyar Népke saság népe, kormánya é: magam nevében legőszínl részvétemet fejezem ki nek, a szerencsétlenül „ bányászok hozzátartoz valamint a Csehszlovák társaság dolgozóinak. Dr. Münnich Ferenc a magyar forradalmi munt paraszt kormány elnöke Indulás előtt a Lenin atomjégtörő A huszár család Pál, Lajos, Tibi. A három huszár. Nincs zsinóros mente rajtuk, piros nadrág, fényes csizma sem. Pali, a zetoros, olajos ruhában az utolsó falatokat. kapkodja éppen. Egy pillanatra ugrott haza ebédre, s már indul is tovább. — Hova? — Itt dolgozunk a Szebb Életnél. — Gépállomási Zetor? — Saját. Már úgy értem, a termelőszövetkezeté. Lajos, a másik huszár gépállomáson dolgozik. Az édesanya, Récsányi — tiltakozott a néni akkor ... Most meg vizet melegít mire Mandi hazamegy, habfehér ágyba fekt ti, kislányomnak nevezi. Magdi pedig tőle kér engedé'yt, hogy moziba mehessen, s neki adta oda az első fizetését 20 forint híján. Azon virágot vett Mészáros „maminak”. Magái 19 évvel, sok kalanddal maga mögött új életet kezdett. Tudott új életet kezdeni, lemondani a csavargásról, a könnyelműségről, mert segítenek neki. Mert volt, aki anyja helyett azt mondja: Ez az egyenes út, gyermekem, ezt járd. Ö hálás ezért. Hálás, a 19 éves gyerek szivével, szavával, megköszöni ezt a „nagy út" után is fiatal, üde leány bájával. Megköszöni azzal, hogy köny- nyelműsködést, fellengősséget nehéz, de a szivet, értelmet nemesítő munkával cserélte fel. • Talán nem színes ez az Írás. A szavak sem elég meg- hatóak. Maga a történet annál inkább. Megható, mert egy életút veszélyes kanyara fordult egyenesbe. Egyenesbe fordították az emberek, akik felelősséget éreznek másokért is* BORSI ESZTER Andrásné a mosóteknő mellől siet be. — Lajos nem is jön haza estig. A besenyszögi határban szánt. — És Tibor? — Az meg darálós a Szebb Életnél. Most kimentek, háztájit kapálni segít Bózsó bácsinak. — A,kkor jön a p'nz a házhoz. — Nem panaszkodhatok. Most vettük ezt a házat. Igaz, bútor csak őszre lesz benne. Tizedmagammal vagyok. Az apjok rizsőr, most már éjjelnappal kint van a rizstelepen. — A többiek? — Hárman a Szebb Életnél dolgoznak. Ketten a gépállomáson. Három iskolába jár. Antal meg iparitanuló Szolnokon. — Ki hozza a legtöbb pénzt haza? — András, a dieseles, Háromezer forintot is hónaponként. — Hát a huszárok obsitja? — Lajos kéthetenként kap fizetést. Most hatszáz forintot hozott, de azt mondja, erre a két hétre meglesz az ezer- hatszáz. Palitól kérdezem. — Én munkaegységre dolgozóm. Eddig százötven van, naponta kettő. — Es a munkaegységérték? — Negyvenkét, forint köT 1 lesz. Pali menni készül, meg betoppan. Cigi kínálom. — Köszönöm, nem .1. Az édesanyja: — Még csak egy se any- zik az öt férfi közül. — Nem is iszik senki? — Meg lehet .... dezni akárkitől, hogy milyen a család. — Adói még megeshet valakivel. — fkOüívly a neveiéi Ahogy szétnézek a tis sági.oi ragyogó egyszerű honban, minden okom r van rá, hogy az utolsó s elhiggyem. Különben is pen a faluban javasolták: fogassak el Réesányiékhoz. huszár családhoz. Récsár Andrásnénak nyolc gyere van — mondták — 1952-' anyasági érdemrendet kai Akár a termelőszövetke ben, akár a gépállomáson < gozó gyerekeit keresem n mindnek ég keze alatt a rr ka. így jellemezték őket Hát itt vagyok, besze nénk. Ebédidő van, s h egyik, hol a másik jön menázsira. A huszárok anyja egyiknek is mt másik után is elm gyorsan. — Munkában telik a fölöttem is. Enyém a te a baromfi gondja. Kiég aztán a csataszögi tanács elnöke. Ilyenkor rr kaidőben nemigen lehet • szefogni az asszonyokat, adták a gyerekeket az ó dába, kint vannak kapái Marsiné, Kalmárné 1 négyszögö1 cukorrépát i'. t kapál. Récsányiné a gye meknapi ünnepélyen ‘őri ' fejét. A t.sz-elnökkel szerv beszélni, hátha levágnak birkát a gyerekeknek. — Majd formáljuk ezt, c a dologidő elmúljon. Kérdezem, előadás lat renCez.iek megint? .n téli színielőadásra em kezik vissza. Olyan jó v ottülnie a nézőtéren. Mir -a három fia a színpadon mc gott. — Pali, az meg úgy.m játszotta, hogy még n ,.s’ emlegetik. Valóban, a Szebb lt hallottam róluk. A h huszár. Mert azt játszó darabban. Három húsz; lett s az mind egy esu került ki. Pál, Lajos, 'w Borzák L