Szolnok Megyei Néplap, 1960. április (11. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-13 / 87. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. április 13. Újabb kormányellenes tüntetés Hét-Koreában Legújabb jelentés Dél-Afrikából Szöul (AP). A dél-koreai Manaszan kikötővárosban hétfőn délután véres kormányellenes tömegtüntetés zajlott le, amelynek során a kivezényelt rendőrség egy tüntető diákot agyonlőtt, több társát pedig megsebesítette. Kedden reggel újabb tüntetés színhelye volt a kikötőváros. A tüntetők felvnoultak Washington (Reuter— AP) Washingtonban kedden kezdődött a nyugati nagyhatalmak külügyminisztereinek háromnapos értekezlete, amely előkészíti a Nyugat részvételét a párizsi csúcsértekezleten. Az értekezleten résztvesz A marokkói étolaj-hamisítók a bíróság előtt Rabot (MTI). A rabatt bíróság hétfőn megkezdte az étolaj hamisítók perének tárgyalását. A bíróság elé állított 42 vádlott az ősszel tudvalevőleg amerikai hadianyagfeleslegből olcsón értékesített gépolajjal kevert étolajat hozott forgalomba és körülbelül tízezer ember súlyos megbetegedését okozta. Az egészségre rendkívül ártalmas mérgező anyagokat tartalmazó olajkeverék fogyasztói közül Reuter-jelen- .és szerint hatezer férfi, nő és gyermek végtagjai megbénultak és még ma is ápolásra szorulnak. A valóságos nemzeti csapást okozó vádlottakat — főként szatócsokat — a nemzet egészsége ellen elkövetett bűncselekmény címén vonják felelősségre. A sikeres előkészítő munkálatok után ez év elején megindultak a keletszlovákiai vasgyárak tulajdonképpeni építkezési munkálatai. Ebben az évben 1 millió 700 ezer köbméter földet mozgatnak meg és hozzákezdenek a központi gépesítési műhelyek építéséhez. Az építkezés színhelyén 1965-ben 7,5 kilométer hosszú utat, 15 kilométer hosszú csatornát, 20 kilométer hosszú vízvezetéket és 2,5 km villamosvezetéket építenek. Az építkezési vállalatok többtízmillió korona értékű munkát végeznek el. Többtízmillió koronát irányoztak elő az előre gyártott elemek gyára építkezési munkálatainak befejezésére, 176 lakásegység, ipari tanulóközpont, polikliaz utcákon fa követelték a kormány lemondását, új választások kitűzését fa a helyi kormányzó leváltását. Az ellenzéki demokrata párt hétfőn azzal a kérelemmel fordult a Délkoreai Legfelső Bírósághoz, hogy érvénytelenítse a szabálytalanul lefolytatott választásokat. (MTI) Herter amerikai, Selwyn Léloyd angol, Couve de Mur- ville francia fa Howard Green kanadai külügyminiszter, továbl á Paul—Henry Spaak, a NATO főtitkára Kedden, az értekezlet első napján az Egyesült Államok, Anglia fa Franciaország külügyminisztere tanácskozott a Nyugatnak a csúcstalálkozókon alkalmazandó „taktikájáról”. Szerdán délelőtt tartandó ülésen jelen lesz Brentano bonni 1 -iügyminiszter is, aki résztvesz Németország fa Berlin kérdésének megvitatásában, továbbá Segni fa Green, akik a leszerelés kérdésének megvitatásában vesznek részt. Csütörtökön, az értekezlet harmadik napján az amerikai az angol fa a francia külügyminiszter Spaak bevonásával a Kelet fa Nyugat kapcsolatait vitatja meg. Az értekezlet napirendjén azok a kérdések szerepelnek, amelyekkel valószínűleg a PÁRIZS ÉS PÁRIZS. Hruscsov franciaországi látogatása fa a közelgő csúcsértekezlet között Genfre figyel a világ. Pontosabban az ott folyó nika, üzemi konyha, stb. építésére. Igen nagy gondot fordítanak megfelelő számú dolgozó kiképzésére. Csupán ebben az évben az építkezésnek több mint 2200 munkásra, ebből több mint 470 kőművesre, 270 ácsra stb.-re van szüksége. Az üzemi iskoláknak és egyéb oktatási központoknak 660 dolgozó szakképzettségét kell emelniök és 400 új szakembert kell kiképezniük. Az építkezési munkálatokhoz szorosan hozzátartozik a dolgozók egészségéről való gondoskodás. Augusztusban átadják rendeltetésének a 60 férőhelyes poliklinikát. Az építkezés dolgozói részére 200 férőhelyes üdülőközpontot is létesítenek. FOKVÁROS Mint a Reuter és az AP jelenti, a jelek arra mutálnak, hogy a dél afrikai kormánynak nin :s szándékában enyhíteni eddigi merev politikáját és továbbra is kitart a legszigorúbb faji megkülönböztetés elve mellett A Délafrikai Unió további öt kerületében hirdették ki a csúcsértekezlet is foglalkozik. Az értekezlet résztvevőd közül elsőnek Selwyn Lloyd érkezett Washingtonba. Megérkezésekor hangoztatta, bízik benne, hogy a Kelet fa Nyugat csúcstalálkozója előmozdítja a hidegháborús felkészültség csökkenését. Washingtonba érkezett Brentano is, aki kijelentette, „nagyon derűlátónak’* ítéli meg annaik lehetőségét, hogy a Nyugat „megtalálja a közös nyelvet** a csúcstalálkozó előtt. Spaak NATO főtitkár közvetlenül megérkezése után felkereste Herter amerikai külügyminisztert, akivel egy órán át tanácskozott. Később újságíróknak kijelentette, hogy a nyugati szakértők kidolgoztak „bizonyos elgondolásokat’* és ezeket a nyugati kormányfők előterjeszthetnék a csúcsértekezleten a Kelet és Nyugat kapcsolatainak megvitatásakor. hatalmi leszerelési értekezletre. A dolgoknak megvan a maguk fontossági sorrendje, így érthető, ha Genfben szinte szünet nélkül folyó tanácskozások közül például az Európai Gazdasági Bizottság megbeszélései aránylag háttérbe szorulnak az említett két döntő fontosságú konferencia mögött. A Szovjetunió most új, rendkívül jelentős indítványt terjesztett be az EGB-hez. Ez ennek a bizottságnak a tanácskozásaira is ráirányította a nemzetközi érdeklődés reflektorait. Nem túlzás azt állítani, hogy néhány nap óta a megfigyelők együtt emlegetik az EGB vitáját a másik két értekezlettel. Ez természetesen nemcsak azért történt így, mert mindhárom konferencia színhelye Genf. Elsősorban azért, mert az EGB- ben beterjesztett szovje\ javaslat összefügg a nukleáris és a teljes leszerelés problematikájával. A szovjet javaslat lényege: fokozódjék óriási mértékben az európai gazdasági együttműködés. A javaslat részletesen felsorolja ennek módjait is. A tudósok és szakértők cseréjét például úgy kívánja magasabb szintre emelni, hogy a meghívottak ne csak néhány zártkörű tapasztalat- cserén vegyenek részt, hanem hosszabb tartózkodás során rendkívül széles körben terjesszék tudásukat. Vagy még egyszerűbben: ne csak néhány főmérnök és tudós hallja fontos megállapításaikat, hanem a technikusok, sőt munkások tömege. A DOKUMENTUM az eddiginél jóval gyorsabb tudományos és technikai tapasztalatcsere megvalósítását sürgeti. Ez része annak a szovjet álláspontnak, amely szerint a viszonylag fejletlenebb országok gazdasági életét ilyen területen is gyorsabban, hatásosabban segítsék a fejlettebb államok. Fontos a javaslatnak az a része is, amely néhány összeurópai fontosságú ipari létesítménynél közös építkezést, közös erőfeszítéseket indítványoz. rendkívüli állapotot. A különleges intézkedések így már százhuszonkét kerületben léptek érvénybe. — Páncélautós rendőrök újabb házkutatásokat tartottak Johannesburg külvárosaiban és számos bennszülöttet letartóztattak. Louw dél-afrikai külügyminiszter hétfői sajtóértekezletén bejelentették, hogy Verwoerd miniszterelnök betegségének idején Sauer földművelésügyi miniszter vezeti a kormányt fa elnököl a minisztertanács ülésein. A rendkívül fontos kérdésekben kikérik a miniszterelnök véleményét. Louw közölte, hogy „gondosan tanulmányozzák” a Biztonsági Tanácsnak a dél- afrikai kormány politikáját elítélő határozatát. — Végül kijelentette, hogy a faji megkülönböztetési politika feladása „a fehér ember feladását^ jelentené Dél-Afri- kábanLONDON A dél-afrikai események továbbra is élénk világvisszhangot keltenek. A Le Monde megállapítja, hogy a szombati merénylet valószínűleg további erőszakosságra vezet. Rámutat, hogy már maguk a dél-afrikai fehérek is kérték Verwoerdot, módosítsa politikáját. Eleanor Roosevelt, Roosevelt elnök özvegye a New York Postban írt cikkében hangsúlyozza, hogy a világ közvéleménye teljes egészében a dél-afrikai kormány ellen fordul. Olyan erőművekről lehet például szó, amelyek egyszerre több ország energia-ellátását is lényegesen megjavíthatják. Kiáll a szovjet dokumentum a nemzetközi ösztöndíj-csere rendszerének nagyszabású bővítése mellett is. Vagyis amellett, hogy az eddiginél jóval több diák tanuljon más országok egyetemein, természetesen elsősorban az olyan felsőoktatási intézményekben, amelyekben az illető ország bizonyos hírnévre tett szert. Ez a javaslat szervesen összefügg az általános fa teljes leszerelés szovjet koncepciójával. Nemcsak azért, mert ezek az összeurópai természetű gazdasági javaslatok sokkal jobban megvalósulhatnak az általános és teljes leszerelés megvalósulása esetén, hanem azért is, mert a gazdasági indítványok akárcsak részleges elfogadása is jótékonyan hat vissza az általános és teljes leszerelés ügyére. Miért? Mert az általános és teljes leszerelés legfőbb alap- feltétele a nemzetközi bizalom, a gazdasági együttműködés pedig kitűnő szolgálatot tesz ennek megteremtésében. DE VAN MÉG VALAMI, ami félreérthetetlen, közvetlen kapcsolatba hozza az EGB jelenlegi tárgyalásait azzal a másik két genfi k nferenciá- val. Ez pedig a szovjet gazdasági javaslat következő része: üljenek össze Európa tudósai és pontosan, számszerűen állapítsák meg, mennyi rubelt, fontot, frankot stb. fordíthatna sokat szenvedett kontinensünk egészségügyi, gyermekvédelmi, kulturális és egyéb humanista ‘célokra az általános és teljes leszerelés megvalósulása esetén. Az EGB-tanácsko- zás tehát — a szovjet terv elfogadásával — politikailag is hozzájárulhat az általános és teljes leszerelés elfogadásához. Hiszen a tudósoknak a számok rideg nyelvén elmondott agitációja felbecsülhetetlen értékű: tovább növelheti azok hatalmas táborát, akik készek aktívan küzdeni a fegyvertelen világ megteremtéséért. , ITT JÖN a tavasz... a nyár!... 1/^^ fto&C fftG’S’k a „SUPER“ HŰTŐSZEKRÉNYT Ára 6400 forint 0 Lj) (UUltevMbe U karoló-! Washingtonban tegnap ültek össze a nyugati külügyminiszterek atomkonferenciára fa a tízGyors ütemben halad a keletszievákiai vasgyárak építése A harmadik genfi konferencia ÜZEMI PÁRTSZERVEZETEK életéből A Szolnoki Fűtőház pártszervezete tavaly igen sok segítséget adott a munkások, a műszakiak politikai és szakmai neveléséhez. Politikai oktatásban több mint százan, szakmai tanfolyamokon pedig közel negyvenen vettek részt. Az elgondolások szerint ezévben szakmai tanfolyamokon csaknem kétszer annyian tanulnak, mint tavaly. Állami oktatásra jelenleg közel negyvenen járnak az üzem dolgozói közül. * A KISZ szervezeteket több szolnoki üzem pártszervezete konkrét, a termelési tervek megvalósítását segítő feladatokkal bízza meg. A Tejipari Vállalatnál az a fiatalok egyik legfontosabb megbízatása, hogy segítsék a szállítási idő csökkentését, mert az üzemben ez sok gondot okoz. A Vegyiművek fiataljai a pártszervezet javaslatára önköltségcsökkentő brigádot alakítottak, s működésük eredményéről sok ezer forintos megtakarítás tanúskodik. A Szolnoki Papírgyárban a pártszervezet javaslatára a vállalatvezetés fa a KISZ szervezet között olyan megállapodás jött létre, hogy egyes munkákat a fiatalok társadalmi munkában elvégeznek. A megtakarított ösz- szegből kirándulást, kollektív színházlátogatásokat szerveznek az ifjaknak. * Az Alföldi Kőolajfúrási Üzemnél az agitációs munka megjavítására a pártszervezet felelőse mellé nyolc-tíz fős agitációs csoportot szerveznek. A csoport a pártbizalmiak munkáját, segíti azzal, hogy választ ad az időszerű kérdésekrem A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyárban^ a pártszervezet csúcsvezetőségének tagjai rendszeresen segítik az alapszervezetekben a taggyűlésre való felkészülést. Javaslatokat adnak arra, mivel foglalkozzon az alapszervezet tagsága fa segítik egy-egy vitás kérdésben a helyes álláspontok kialakítását. Szabadságot Afrika népeinek ! A Conakry-i értekezhet ülése CONAKRY (MTI). Hétfőn megkezdődött az ázsiai és afrikai országok második szolidaritási értekezlete. El Sze- bai, az Ázsiai és Afrikai Országok Szolidaritási Tanácsa Állandó Titkárságának a főtitkára, az értekezlet megnyitásakor kijelentette: kapcsolatot kell teremteni az AFRO-ázsiai országok és Dél-Amerika békeszerető erői között. Mint az UPI jelenti, ha-i tározati javaslatot terjesztenek a szolidaritási értekezlet keddi ülése elé. A határozat 1962-re valamennyi afrikai ország számára függetlenséget követel. A határozat javasolja, hogy létesítsenek pénzalapot, a szabadságharcok megsegítésére és intézetet afrikai és ázsiai tudományos vizsgálatok folytatására- (MTI). Megnyll|ák a Buckingham palota képtárát a nagy- közönség számára A történelem folyamán első ízben nyílnak meg a Buckingham palota egyik szárnyának kapui a nagyközönség számáraErzsébet királynő édesapjának, VI. György királynak régi terveit valósítja meg, — amikor lehetővé teszi, hogy a királyi család műkincseit közszemlére tegyék. Szakértők véleménye szerint ez a világ leggazdagabb magángyűjteménye. Szeptember 1-től újabb kedvezményeket kapnak az egyetemre járá dolgozók Kik kérhetik felvételüket a felsőoktatási intézmények levelező és esti tagozataira ? A Művelődésügyi Minisztériumban kapott tájékoztatás szerint az egyetemek, főiskolák fa akadémiák levelező, illetve esti tagozataira, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem nyelvtanfolyamára jelentkezhetnek mindazok az érettségizett (szakérettségizett) vagy annak megfelelő középiskolai végzettségű dolgozók, akik 1. 22 életévüket betöltötték, de a 40 éves kort (a Testnevelési Főiskolára pályázók esetében a 32 éves kort) még nem lépték túl; 2. a választott egyetem szakirányának megfelelő legalább kétévi szakmai (termelési, állam- igazgatási, stb.) gyakorlatuk van; 3. egészségileg alkalmasak egyetemi tanulmányokra. Azok is jelentkezhetnek levelező, vagy esti tagozaton továbbtanulásra, akik a dolgozók középiskoláiban az idén érettségiznek. Az ilyen pályázók jelentkezési lapjukhoz csatoljanak iskolalátogatási igazolást, érettségi bizonyítványukat pedig a felvételi vizsgán kötelesek bemutatni. A jelentkezési iratok beküldésének határideje május 15-e, a Földművelésügyi Mi-' nisztérium ' felügyelete alá tartozó felső oktatási intézményekbe — a Soproni Er- dőmémöki Főiskola kivételével — szeptember 15. A pályázóknak felvételi vizsgát kell tenniök. Ennek tematikáját a jelentkezési iratok beérkezése után az egyetem megküldi. Az egyetemi, főiskolai levelező, vagy esti oktatásban résztvevőket megillető újabb jelentős kedvezmények (a tanulmányi szabadság idejének megnövelése, az utazási költségtér -*és kiterjesztése, konzultációs központok stb.) — amelyekre vonatkozólag a Minisztertanács április 7-i ülésén hozott határozatot — 1960 szeptember 1-től lépnek érvénybe. (MTI). AUTÓ — MOTORKERÉKPÁR- I TULAJDONOSOK! Április 1-től megyénk területén a kötelező gépjármű szavatossági biztosítási ügyeket az Állami Biztosító Szolnok megyei igazgatósága intézi. Kérjük a gépjármű tulajdonosokat, hogy biztosítási ügyeikkel az igazgatósághoz forduljanak. A szavatossági biztosítást kiegészítő (a jármű tűz- és robbanás káraira, továbbá a vezető és a családtagok balesetére érvényes) önkéntes tűz- és balesetbiztosítási kötvényeket szóló motorkerékpárokra évi 30.— Ft-ért oldalkocsis motorkerékpárokra évi 40.— Ft-ért személygépkocsikra évi 100.— Ft-ért városi fa járási fiókjaink szolgáltatják ki. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Szolnok megyei igazgatósága