Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-28 / 50. szám
1960. február 28.. SZOLNOK MBGTH NfPLAF s ELTŰNŐ TANYÁK Nem tudom, ki figyelte meg, milyen rohamosan változik a határ. Nagyon sok helyen már csak omladozó falak, magános kút- ágas, kisebb facsoport jelzi: valamikor, nem is olyan régen családok laktak ott, kihúzódva a mezsgye szélére, szinte belekapaszkodva abba az életet, mégha nagyon mostoha, emberhez esetenként nem nagyon méltó sorsot jelentő, de mégis csak kenyeret juttató néhány holdba. A határ kisimult, mint ráncait vető, megfiatalodó arc, eggyéolvadt ezernyi mezsgye. S így van ez jól, így törvényszerű. A kis tanyák lakóit, senki sem kéri távozásra, költözködésüket nem sürgetik, mégis egyre nagyobb méretekben özönlenek a falvakba. Lemérheti ezt bárki, aki a pusztai életet ismerő szemmel végigtekint az elhagyott tanyahelyeken. S milyen más ez a falubahúzódási folyamat, mint volt a tanyákra való kényszerű szorulás. Ott, a tanyán legalább helyben vagyunk, kihasználhatunk minden időt, a jószágnak is jobban van helye — mondogatták annakidején. Hogy messze az iskola, a bolt, s a művelődési, szórakozási lehetőség egyenlő a nullával, azzal senki sem törődött. Először enni, inni, öltözködni kell. aztán jöhet a szórakozás, a művelődés — hajtogatták az örök igazságot, s pihenő óráikban is féltő gonddal figyelték az istállóból a közfalon átszűrődő hangokat; nehogy fennakadjon, s megfulladjon a jószág. Szállnak az évek, tűnnek a tanyák, emberibb életet választva sátrát szedi népük. S bár ez életet, a munkát továbbra is a föld jelenti számukra, vonulnak a falvakba. Lebontott tanyájuk helyett ott építenek házat maguknak. Néhány évtized múlva bizonyára ismeretlen lesz a mai értelemben vett tanyavilág. S mégsem pusztul, inkább gazdagszik a határ. Kun- szentmárton, Karcag alatt, s még sok helyen egész gyümölcsfaerdő áll, egyre jobban hódít az öntözéses gazdálkodás, korszerű épületekből álló tanyaközpontok épülnek mindenfelé. A kis tanyák meg tűnnek, mint a parasztság régi ma- gárahagyatottsága. Simon Béla Új istálló épül A törökszentmiklósi Dózsa Termelőszövetkezetben a befejezéshez közeledik egy 98 férőhelyes tehénistálló építése. Jelenleg V. Nagy Sándor és Erős Ferenc ácsok a tető- szerkezet gerendáit ácsolják. Szombaton pihentette a kezét vasárnapra. AKKOR NYÍRT, borotvált. A borotválás egy tojás, a nyírás három. Vagy ehhez számítva: pénz, szalonna, kenyér. Vendége mindig sok volt. Többnyire csak a napszámosok, árendások, kisebb gazdák befogtak szombaton a hintóba, nagy port verve, -sengö szóval futkároztak a falusi fodrászhoz. Szombat délutánonként sorba álltak a vagygazdák csézái a faluban a borbély előtt. A tanyasiak meg már pénteken adták egymásnak tudtára Gádor Lojzi révén. — Vasárnap a Bátor-tanyán. — Most a Szénás-dűlőben. Odamentek mindig, ahová a borbélyt vetette sorsa. Az öregebbekhez Borbély Miklós iárt el. Előszedte hátizsákjából pamacsát, melyből fele . :őr már régen kihullott, tört 'ikrét, görbekésű borotváját, 'magos szappanból verte a nbot, ez tetszett a tanyasiaknak. Nem is lett volna semmi baj. De Gádor Lojzinak egyszer eljárt a szája. Egy teljes napot nem fizetett ki neki Tyukodi Ambrus, mert pihenésen kapta délben. Erre Gádor bement a kocsmába, •litta félheti keresetét, csúnyán berúgott. Meglengetett e Tyukodi Ambrust. Visszakapja még. Az oroszok megállították Hitlert Sztálingrádnál. Pintér Ferkóba is az ördög bújt. Hogy mi jutott eszébe, de olyan célzást tett: kapál ő még a Lados földjén magának is. A csendőrparancsnok meg- neszelhette, honnan fúj a szél. Vasárnap reggel nagy- szőrösen kilovagolt a Kátai sorra: ott ütött akkor tanyát Borbély Miklós. Az emberek ijedten udvariaskodták. — Tessék, parancsnok úr. — Méltóztasson. Ugye, megengedik? — kérdezte a borbély is. De a csendőr makacskodott. — Nem, nem. Maguk jöttek előbb. Várok soromra. A TANYASIAK közömbös dolgokról beszéltek. Hogy nem jó ez a sok eső, hogy lassan halad a cséplés, hogy a Beke lány nagy hassal jár. A csendőrt ette a méreg. És éppen mikor borotválták, érdeklődött: — Mit tudnak Sztálingrádról. emberek? Hogy ők Sztálingrádról? A csuda tudja. Nagyon messze van. Onnan még a hír se jut el. Erre a csendőr dühbe gurult. — Irmagja se marad egy hónapon belül a bolsevikoknak. A következő pillanatban felhördült, mint a disznó, mikor belészúrják a kést. — Jaj, bocsánat — ugrott a borbély a timsóért. Határozat a mezőgazdaság villamosításáról A mezőgazdaság villamosításának kérdéseiről a Technika Házában tanácskozó ankét második napján, szombaton Havas Béla, az Országos Villamosenergia Felügyelet igazgatója tartott előadást a mezőgazdaság villamosenergia ellátásának megszervezéséről. Előadását megvitatták. Az ankét határozati javaslatban rögzítette, melyek a legfontosabb teendők, hogy a szocialista mezőgazdaságban minél előbb általánossá váljék a villamosítás és gépesíteni tudják a mezőgazdasági munkát. (MTI) Időjárásjelen tés Várható időjárás: kisebb felhőátvonulások, északnyugaton és északon néhány helyen kevés esővel vagy gyenge havazással. Reggel helyenként köd, mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 2— plusz 6 fok között. Néhány helyen 6 fok felett. Az ötéves terv emberei Havonta 53 ezer 600 kézszorítás Érdekes és jellemző: még egy esztendeje sincs, hogy a közösben munkálkodik —1 máris szövetkezet szerte megbecsült mint közösségi ember. Saját szavával szólva: univerzális szakembere a fejesnek, etetésnek, elletésnek, gondozásnak. Tizenhat holdon dolgozva számolni is megtanult Farkas L. István, a jászapáti Alkotmány Tsz tehenésze. — Nemrég, a zárszámadást követően számítottam ki, hogy a tsz-ben többet keresek, mint magamban. Nem végösszegben, de órabérre átszámítva, — mondja. — Havi jövedelmem kétezer forintot meghaladó summára tehető. Jövőre több lesz; hogy menynyivel, az rajtam is áll. Mint hallom, a növénytermesátók megteszik a magukét... Jól tájékozódott; a társas gazdaság jelentős területén vesz részt a harminc mázsás mozgalomban; takarmányban tehát nem lesz hiány. A tíz tehén gondját példásan viselő Farkas L. István tehát — a maga erejében is bízva — nyugodtan vállalhatta, hogy a múlt évi tejtermelést április 4-ig hat százalékkal növeli. Jószágai januárban 2 ezer 150 liter tejet adtak. Farkas gazda üzemegységében — a kettes számában —, ma még kézzel végzik a fe- jést. Egy liter tej megnyeréséhez a fejőgulyásnak átlagban huszonnégyszer kell értőn megszorítania, végigsi- mítania a tőgybimbókat. — Azaz: havonta 53 ezer ha*- százszor... Nem csekélység. A tsz tehenésze — ki a negyvenes években már megismerkedett az ezüstkalászos jelvény viselésére jogosító ismeretekkel —. azon töpreng: mi módon tanulhatna tovább. Tanakodása szoros kapcsolatban áll az öt éves tervvel. (Mondottuk —■ még esztendeje sincs, hogy a közösben dolgozik!) Annak teljesítése, mint ezt Farkas L. István természetesnek tartja, rajta is áll. S hogy keményen álljon, annak érdekében ő maga tesz javaslatot. — Nap közben hat óránk szabad. Akár itt a gazdaságban, akár a községben szívesen részt vennék, sőt részi vennénk továbbképző tanfolyamon. Mert így áll a dolog: ahol több a tudás, ott több a tej; és — hunyorít — többet érő az egység is. A 77, Fáni „bogara“ fisak Htokban mondunk tL A szolnoki járásban nagy a készülődés a nemzetközi nőnapra. Március 5-én és az azt követő napokban sok helyen kiállításokat rendeznek azokból a kézimunkákból, amelyeket a téli napokon varrtak, hímeztek az asszonyok. Az újszásziak kiállítják a szabás-varrás reitekeihen szerzett tudományukat. Tiszaié Jváron, ahol kézimun- kázás közben történelemről, szépségápolásról, a háztáji földek okos kihasználásáról hallgattak előadásokat, most a hasznos munka tudatában tea mellett szórakoznak majd. Martfűn, Üjszászon a legjobb aktívákat könyvvel jutalmazzák, oklevélben ismerik el szorgalmukat, munkájukat. A járás minden községében rendeznek ez alkalommal kultúrműsort, ahol a KISZ, az úttörő és az fmsz kultúr- csoportok szórakoztatják az asszonyokat. A járás nagyobb községeiben vasárnap megyei vezetők s a járási párt- bizottság tagjai tartanak ünnepi beszédet a nemzetközi nőnap jelentőségéről, a mai asszonyok feladatairól. Vannak helyek — de ezt szigorúan bizalmas értesítésből tudjuk —. ahol 'a férfiak már vásároltak apró -v*ndé- kokat, hogy meglepiék vele a női dolgozókat. De ezt tényleg csak titokban mondtuk el. Harmincezer ho dón étkezési- és hétezer holdon űjburgonyát termesztenek a termelőszövetkezetek szerződéses alapon A kettes üzemegység egyik brigádvezetője Lóczi István átlábol a sártengeren és az irodába invitál. — öt óra. 15 perc múlva végeznek. Addig beszélgessünk, mert nem zavarhatjuk őket — mondja. — Olyan törvény ez, amit áthágni nem lehet senki kedvéért. A szabály az szabály. Aki ide beteszi lábát, annak alá kell vetnie magát az itteni rendnek. Az üzemegység irodába megyünk át, ahol a kecskelábú asztalon és mellette a polcon munkaegység könyvek sokasága, de olyan rendben egymásmellé rakva, mint az irodalomkedvelő polcán a legféltettebb remekművek. Apróság, viszont az ilyen apró dolgok mindig összefüggésben vannak a naggyal. Ez a rend újból eszembe juttatja, nem akárhol, hanem a megye egyik legjobb állattenyésztő gazdaságának üzemegységében vagyunk. A 15 perc hamar eltelt és megkaptuk az „engedélyt’’. Kíváncsian vártam Bolyhos Istvánnal a talá'kozást, aki „beteg”, amikor látja, hogy á munkában valaki megelőzi őt. Keskenyarcú, középtermetű, fehőrköpenyeges ember közeledik az iroda felé. Ha történetesen valamelyik kórház folyosóján találkozunk. minden további nélkül orvosnak nézem. ban. Pedig 20 százalék nem gyerekjáték, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy tavaly az Alkotmány Tsz-ben 3004 liter tejet fejtek minden tehéntől átlagban, — A pontosság, a rend, a pontos takarmányozás, mindennek a magyarázata. Ezenkívül ismerni kell a jószágot. S a jószág is megismeri gondozóját. Sokszor nagyon kis dolgokon múlik. A Fáni például nagyon kényes a pontos időre. Rájöttem, ha későbben, vagy korábban fejem, akkor rúg és nem adja le a tejet. Egy litok —• A takarmányozás. Régebben akkor pácoltunk, ha etetni kellett. Később rájöttünk arra, ha 24 órás pácot etetünk, a tehenek jobb étvággyal fogyasztják a takarmányt. Mi pedig tapasztaltuk, hogy mindegyik állat 2 literrel többet adott. Most 48 órás páccal kísérletezünk, ilyenmódon eddig 4 literrel több tejet fejünk minden tehéntől, . Bolyos elvtárssal még sokáig beszélgettünk. Keresetével elégedett, jövedelme havi 2400 forintos havi fizetésnek felel meg. Véleménye szerint a tejtermelés még a 20 százalékon felül is növelheAz idén először vezették be hazánkban az étkezési- és az újburgonya szerződéses termesztését. A tervek szerint ez évben étkezési burgonyából 30 000 holdra, újburgonyából pedig 7000 holdra A csendőr bal képén vérvörössé vált a fehér szappanhab. — Jaj, de ügyetlen vagyok, uram — sajnálkozott a borbély. A tanyasiak dermedten meredtek maguk elé. Az is gyorsan elpárolgott, akire még sor sem került. Mert akár véletlen volt, akár nem az a borotvavágás, ebből nagy baj lehet. Egy csepp csendőr- vérért sok ki szokott folyni. A borbélyt még aznap bevitték az őrsre. De Gádor Lojzi se mert otthon aludni hétfőre virradóan. Harmadnap engedték ki összetörve. Befeküdt a Pintér istállójába, de már alig légzett. Csütörtökön estére Pintér útja, hazafelé jövet iMdosck- tól, elsőnek az istállóba vezetett. Ladosné titokban süteményt csomagolt a borbélynak. De Pintér Ferkó csak állt tehetetlenül a néay szelet krémessel a halott fölött A TANÍTÓ összelátta a tanyákat. Pénzt gyűjtött a temetésre. Olyan észrevétlenül szűnt meg a borbély. mint ahogy létezett. Egy ideig még emlegették kukoricatörés közben, szénagyűjtésnél, ha csoportosan összeverődtek az emberek, de aztán jöttek a r.jpi gondok és el is felejtették. BORZÁK LAJOS szerződnek a termelőszövetkezetekkel. Mint a Földművelésügyi Minisztérium Növénytermesztési Főigazgatóságán elmondották, a szerző- déses burgonyatermesztés biztonságot ad az ellátás ki- sebb-nagyobb zökkenői és az esetleges árfelhajtási kísérletek ellen. További előny, hogy így jobb és egyenletesebb minőségű burgonyát kap a fogyasztó. A néhány hónappal ezelőtt megindult szerződéskötések mindenütt jó ütemben haladnak. Az előirányzott 30 000 holdnyi étkezési és a 7000 holdnyi újburgonya területnek már csaknem 80%-át lekötötték a közös gazdaságok. A további szerződéskötéseknél előnyben részesítik a megfelelő minőségű, fajtaazonos vetőgumóval rendelkező termelőszövetkezeteket. A szerződéses termesztés előnyei igen jelentősek: a lekötött burgonyamennyiségekért a mindenkori felvásárlási árnál 10 százalékkal többet fizetnek a termelőszövetkezeteknek, ezenkívül egységes minőségű burgonya nagytömegű eladásánál 50 százalékos nagyüzemi felárt is kapnak a közös gazdaságok. A szerződéskötés után a régi termelőszövetkezetek a várható termés egész értékének 80. az újak pedig 80 százalékig kedvezményes termelési kölcsönt kapnak. A minisztérium vezető szakemberei felhívják az újonnan alakult termelőszövetkezetek figyelmét, hogy a vetésterületeikre szükséges gumót a tagok készleteiből ióelőre válogassák ki; központi vetőgumó ellátására a megnövekedett igények miatt nem számíthatnak. (MTI) — Bolyos István vagyok, — mutatkozik be. Bár még soha életében nem nyilatkozott semmiféie újságnak, még sincs rajta elfogódottság. 36 éves, két gyerek apja, 1958. március 25-én lépett az Alkotmány Tsz-be. Korábban 10 évig Budapesten dolgozott és arra soha nem gondolt, hogy ő valamikor is kiváló tehenész lesz. Pedig máris az. — Tíz tehenem van. A tavalyi tejtermelést 20 százalékkal növelem tehenenként. A Velemi Endre Tsz tehenészeivel versenyzünk, — mondja az olyan ember nyugodtságával, aki biztos a dolgátő. Neki minden öröme a család és a munka. S egyetlen vágya; — Szeretnék széjjelnézni egy modern gépesített tehénistállóban. Borváró—Szekulity iMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiHiir Hirdetmény A K. P. M. Autóközlekedési Tanintézet szolnoki iskolája — kellő jelentkezés esetén — garázsmesteri, porlasztó és Dieseladagoló, valamint autóvillamossági tanfolyamokat indít március hó folyamán. Jelentkezni lehet a Tanintézetnél (Szolnok, Petőfi út 7/a) személyesen, vagy írásban március 10-ig. Háztáji és egyéni termelők! az allatforgalmi vállalat kocatartási és süldőnevelési akciót indított9 melynek keretében vemhes kocára köthető szerződés. A szaporulatból legalább? db hizlalásra alkalmas 10—60 kg közötti súlyú süldőt kell leadni a fialástól számított 4—6 hónapon belül. Minden leszerződött vemhes koca után 800.— Ft előleget folyósít a Vállalat, a szerződés alapján átvett süldőkért pedig a mindenkori szabad ar- nál 50 fillérrel többet. A jelenlegi szerződéses árak: pj 40—60 kg tiszta fajú fehér hússüldő kg-ként 15.50 10—60 kg hús- és hús jellegű és mangalica kilogrammonként ...................................... 14.50 Haszn álja ki a kedvező lehető éget és még ma kössön szerződést, mert a szabadpiaci ár alakulásának bizonytalanságával szemben a szerződéses süldőnevelés jó árat biztosit. Részletes felvilágosítást a vállalat Járási kirendeltségei és a községi felvásárlók adnak. r Szolnok—Heves megyei Allatforgalmi Vállalat