Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-04 / 29. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I960, február 4. A Kuba-ellenes amerikai kampány háttere — Szovjet és kínai kommentár —■ JÓ, HA NÉHA Levél érkezett Jászárokszállásról Jäger József, a munkásmozgalom egykor ifjú, ma már őszhajú részese írta. így kezdi: „1912 tele. Hull a hó. Budapesten nagy a munka- nélküliség. Sokan jelentkeznek hómunkára. A városházi urak kikötése: aki lapátot tud szerezni azonnal, annak 1 napi munkája biztos. A pincét, ahol a hóhányó lapátokat osztják, rongyos sereg ostromolja. Tizenhét éves vagyok. A Népszínház utcából az asztalosok szakegyletéből megyünk mi is hóEMLÉKEZÜNK munkára. Nagy a tolongás a lapátos pince körül. A lapát elfogyott, a rongyos sereg nem tágít. Munkát, kenyeret követelnek. Rendőrök jönnek, szétverik a tömeget, sok a sebesült, a letartóztatott. Én is megsebesültem”. Eddig jutottam a levélolvasással, s „bevettem” magam a szerkesztőség szegényes archívumába. „Dokumentumok.” Lapozom, keresem 1912 eseményeit. (MTI). Az utóbbi időben egyre hevesebb méreteket olt a Kuba-ellenes amerikai kampány. Most a szovjet és kínai sajtókommentár derít fényt e kampány hátterére Moszkva. Az Izvesztyija a Kuba-ellenes kampány 'káT fejtegetve ezeket írja: a kubai köztársaság független fejlődésének második évébe lépett, mégpedig azzal az eltökélt szándékkal, hogy megkezdet* forradalmárt diadalmasan befejezze. Kubában eredményesen végrehajtották a földreformot, amely megszünteti a nagybirtokokat és kikapcsolja az idegen tőkét mind a közüzemi vállaltokból, mind a cukoriparból. Ez közel érinti az amerikai mó nopóliumokat, amelyek az Idők folyamán megkaparintották a legnagyobb és legjobb cukornádültetvényeket, a cukorgyárakat és más ipar- vállalatokat. Most viszont, amikor a kubai nép elhatározta, hogy visszaszerzi a tőle jogtalanul elragadt őrá 1 értékű javakat, Washingtonban félreverik a harangot. PEKING. A Renmin Ri- bao hírmagyarázatában hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok előkészületeket tesz A Művelődésügyi Minisztérium kollégiuma megtárgyalta a kongresszusi határozatokból a minisztériumra háruló feladatokat és elfogadta a felszabadulás 15. évfordulóját köszöntő ünnepségek tervezetét. * A felszabadulás 15. évfordulójához a következő hetekben még egy jubiluem fűződik: az Elnöki Tanács tíz évvel ezelőtt nyilvánította a magyar nép nemzeti ünnepévé április, 4.-ét. A kettős évfordulót az ország valamennyi művelődési intézményében színes, változatos bemutatók, események köszöntik. A színházak új magyar darabokat tűznek műsorra, vagy az alkalomhoz illő színműveket újítanak fel. Az Állami Operaház a Ludas Matyi című balettet mutatja be, a koncerttermekben pedig megrendezik a magyar zene seregszemléjét, amelyen elsősorban fiatal szerzők és fiatal muzsikusok lépnek a közönség elé A Színház- és Filmművészeti Főiskola, valamint a Zeneművészeti Főiskola növendékei az évforduló alkalmából előadásokat tartanak a nagyüzemekben. C.j műsorral köszönti a jubileumot az Állami Népi Együttes, a Duna Együttes is. Több új játékfilmet készítenek: ezek a felszabadulás napjaiból merítik témájukat. Közülük a Hosszú az út haz. áig és a Szabadság felé című alkotások megjelennek a mozikban. — A (Filmhíradó munkatársai hétről hétre bemutatják a másfél évtizedes örszágéoítő munka nagyszerű eredményeit és színes rí- oortfilmet készítenek a fel- szabadu’ási ünnepségekről. A mozikban felújítják a megűihódott magyar film- eváriás régebbi nagvhfrű alkotásait, köztük a TalpalatFebruár 3‘án délután Czi- nege Lajos elvtárs, a Központi Bizottság tagja, a Megyei Pártbizottság első titkára Szo'nokon a Szakszervezetek Megvei Tanács Ság vári Endre Művelődési Hátában párt, á"aml «megszervezett és gazdasági vezetőkKuba lerohanására, ami éberségre inti a szabadságszerető népeket. Kuba népe — írja a lap — mindig számíthat az igazságszeretó népek támogatására. A hatszázmilliós kínai nép keményem szembe helyezkedik^ a Kuba-ellenes összeesküvőkkel és diadalmaskodik az imperialistákon. (MTI). Trivandrum (MTI) Hírügynökségi jelentések szerint az indiai Kerala államban hétfőn tartott parlamenti választásokon leadott szavazatok számlálása még nem fejeződött be. A 126 tagú parlamentben — a részleges eredmények alapján — a Nemzeti Kongresszus Párt 43 a Pradzsa Szocialista Párt 15 a Muzulmán Liga 6 az Indiai Kommunista Párt 21 a Forradalmi Szocialista Párt 1 a függetlenek pedig 2 nyi földet, a Budapesti tavaszt, valamint azokat a filmeket, amelyek a baráti népek új életéről szólnak. A szocializmust építő Magyarország életét ábrázoló szobrokból, festményekből és grafikai alkotásokból megrendezik a nyolcadik magyar képzőművészeti kiállítást. A Történeti Múzeum termeiben tárlat nyílik a felszabadulás történetéről, az elmúlt másfél évtized eredményeiről. Gyűjteményeket mutatnak be az állami levéltárak és a vidéki múzeumok is. Töb ünnepi kiadvány is napvilágot lát. A Kossuth és a Corvina kiadó közös albummal köszönti az évfordulót. Közreadják a Szabad Magyar Sport 15 évének történetét és egy másik kötetben Magyar partizánok emlékeznek szovjet harcostársaikra. Valamennyi nemzetiségi szövetség irodalmi pályázatot hirdetett a felszabadulás 15. évfordulójára. Az öntevékeny művészeti mozgalom felszabadulási seregszemléién SZÍniá+OTÓ- együttesek, zenekarok, tánccsoportok adnak számot a közönség e’őtt feilődésükről. művészi felkészültségükről Ezenkívül — ugyancsak a seregszemle programjában — zeneművészeti, népművészeti. foto- és inarművészeti kiállítások nyílnak a művelődési házakban. Országszerte irodalmi ankétok, ismeretter4oc>'7+ő cr>!< íro-olvasó találkozók zajlanak a következő hetekben. A műve1 ődési autók bejárják a falvakat, a tanyavilágot, s az ország legtávolabbi részébe is eliuttatiák a felszabadulást köszöntő irodalmi műveket és kisebb kiállításokat. Valamennyi iskolában és inaritanuló intézetben meg- omiÄkeznek a jubileumról. (MTI). nek előadást tartott: „A Magyar Szocialista M"nkácnárt VII, Kongresszusa és a megyei pártértekeztet határozatainak végrehajtása; a végrehajtás feltételeinek megteremtése az 1960-as esztendőben" címmel. Jelentés az Izraeli—szírial határról Az ENSZ ellenőrző bizottsága e.eget tett Izrael kérésének és felszólította Szíri it, vonja ki katonáit a demilita- rizált övezetben fekvő Ktuv bet el Tawfik faluból. Az izraeli hadsereg szóvivője kedden este közöi'e, hogy Szíriái állásokból főleg kézifegyverekkel, de ágyukkal is 20 percen át lőtték a szíriai-izraeli határon fekve Bath Katzir izraeli falut övező dombokat. (MTI). mandátumot szereztek. A további 37 mandátum sorsa előreláthatólag csak kedden válik ismeretessé. Az eddigi eredmények már mutatják, hogy a keralai haladó erők ellen felsorakozott reakció nyomása célt ért. Az előző parlamenti választásokon — mint emlékezetes — Kerala állam lakossága az indiai Kommunista Párt jelöltjei mellett sorakozott fel és Keiala kormánya a függetlenek támogatásával abszolút többséghez jutott Kommunista Párt vezetésével alakult meg. Az Indiai Köztársaság elnöke 1959 július 31-én rendelettel oszlatta fel a keralai parlamentet és elmozdította az állam törvényesen megválasztott kommunista kormányát. Katmandu (TASZSZ). A nepáli király és kormány meghívására szerdán délelőtt Katmanduba érkezett Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, Kozlov, a szovjet minisztertanács első elnökhelyettese, Furceva, a SzovjetMOSZKVA (TASZSZ). — Vlagyimir Kokkinaki ismert szovjet berepülő pilóta egy „II—18" mitájú repülőgépen tíz tonnás teherrel, ötezer kilométer távon óránkint 693 kilométeres állagsebességet Titok-e a. Elfogyott a cigaret. tánk, új csomagot kell bontani. Sándor felemelkedik a küszöbről, megropogtatja csontjait, kiemel egy cigarettát, meggyújtja és visszamegy a helyére. De most nem a küszöbre ül. hanem a tulajdon két sarkára, úgy néz rám várakozón. Sanyi meg a poharakat tölti tele újra. Rossz érzés az üres pohárba bámulni. Tizenegyedmagával járta az országot Király Sándor. Kubi- koltak a Hortobágyon, a Duna—Tisza közén, a felszabadulás után még a Dunántúlon is. Ahogyan emlékeznek, a földosztáskor sem voltak odahaza, s tulajdonképpen csak akkor jutott eszükbe, hogy kimaradtak, amikor elfogyott a kubikmunka. Keresgéltek ők még sokáig Pesten is, vidéken is, de akkor a koalíciós harcokkal volt tele az ország, a mindennapi munkára nem nagyon volt idő. Mit tehettek mást, hazamentek. Csakhogy tétlenül, ölhetett kézzel ülni nem kifizetődő. S a fő dolog, hogy mit fog majd enni a család? Elkezdtek hát járni a hivatalokba, követelték a jussukat, a földet. — Véget ért már a földosz- ■ tás. kérem — ezt válaszolták ' nekik. „... Csütörtökön reggel 8 ói’a után mintegy 3 ezer főnyi tömeg hömpölygött végig az Erzsébetfalváról a fővárosba vezető Soroksári úton. A Budapest és Erzsébetfalva határán lévő Fegyver- és Gépgyár munkásai csütörtökön reggel a rendes időben betek a gyaroa és 8 óráig dolgoztak; 8 órakor egytől- egyig kivonultak a Soroksári útra és négyes sorokban felálltak. Éppen, amikor indulásra készen álltak, megérkeztek Csepel munkásai is, és csatlakoztak. A szinte végtelennek látszó menet büszkén. önérzetesen húzódott végig a Soroksári úton levő gyárak sora között. Az út mentén fekvő munkásházak és bérkaszárnyák lakói egyre többen és többen csatlakoztak a tüntetésre induló munkássághoz... Reggel fél 8 óra volt még, és a Ganz-gyári munkások, mintegy 3 ezren, kivonultak a gyárból és fegyelmezett sorokban indultak el valameny- nyien a Margit-hfd felé. hogy azon keresztül eljussanak a parlamentig. Óriási rendőri készültség várta itt a munkásokat. A terv ugyanis az volt, hogy a felvonulásokat már kiindulási pontjuknál meg kell akadályozni, hogy unió Legfelső Tanácsának küldötte és a kíséretükben lévő személyiségek. A repülőtéren Mahednra király és a királyi család tagjai, Koirala miniszterelnök és a kormány tagjai fogadták a szovjet vendégeket. (MTI). ért el. Ezzel óránkint 149 ki- liméterrel megdöntötte Bauer amerikai pilóta világrekordját. Ugyanakkor túlszárnyalta az amerikai pilóták egy, kettő és öt tonna terheléssel elért világrekordjait is. (MTD TITOK? 1947 januárjában aztán, csúnya, esős-szeles napon, a tizenöt kubikos tüntetésre vonult fel Szarvason. Vitték az asszonyokat is, a gyerekeket is, hogy többnek látszódja- nak. Táblákat is vittek magukkal. és kiabálták teljes erőből, hogy „Földet! Földet!” A tüntetőket a város kisgazdapárti polgármestere rendbontás kísérlete címén letartóztatta. A belügyminiszternek kellett közbelépnie a kommunista párt tekintélyével, hogy helyrehozza ezt az ostoba baklövést. Királyék tehát néhány órai börtön után kiszabadultak, de követelésüket nem hagyták annyiban. Addig nem voltak hajlandók elmozdulni a városháza elől. míg tíz-tíz hold földet nem kapnak. A kisgazdapárt helyi vezetősége a haját tépte. Micsoda emberek ezek. akik nem tudják megérteni, hogy nincs föld?! De a kubikosok csak álltak ott. és azt mondták: Van föld. vegyék el a száz holdasoktól is. A húrt nem szabad feszíteni. az emberekkel nem lehetett játszani, nehogy más pártok kihasználják a helyzet furcsa, groteszk voltát. Egy tanító volt akkoriban a szarvasi kommunista párt egyik munkatársa. Amikor pártközi megbeszélést hívtak így a parlament előtt való csoportosulást minden oldalról eleve elfojtsák és lehetetlenné tegyék. Amikor a háromezernyi munkástömeg a Margit-híd közelébe ért, a villamosközlekedés egy széliben megakadt. A híd körül hosszú sorban mozdulatlanul álltak a villamoskocsik. A Margit-híd budai oldalán lovas- és gyalogos rendőrök sorfala várta a munkásokat. Az egész hidat úgyszólván végig megszállva tartotta a rendőrség. Mindenképpen még akarták akadályozni, hogy a munkások a pesti oldalra átjussanak. A munkásoknak meg igazán nem volt nehéz a rendőrség eszén túljárni. Azt hamarosan átlátták, hogy így együttesen, teljes tömegükben vérontás nélkül nem juthatnak át a hídon. A tömeg eleje tehát egyenként kezdett átszállingózni és a rendőr nem vette észre, hogy a munkások egy jelentékeny része így szépen átjutott a hídon. Már a pesti oldalon jártak, amikor a lovasrendőrök a cselt észrevették. Teljes erővel utánuk vágtattak, de nem érték utói őket, ellenben pár pillanatra szabadon hagyták a hidat és ezalatt még né- hányszáz munkás átnyomult rajta. — Engedjenek a parlament elé! Le az osztályparlamenttel! Le a grófi bandával! — hangzott innen is, onnan is a tömegből. A rendőrök képtelenek a rendet helyreállítani. Az izgatott, felingerült tömeg rohanva törtet a város felé és legázol mindent, ami útjaba kerül. Ekkor a 44-es bakak egy századát állítják a rohanó tömeg elé, a rendőrök pedig revolvert rántanak A katonák raj vonalban elfogulják az utcát egész szélességében és szuronyt szegezve rohamot intéznek a tömeg ellem öt perc alatt tiszta az út. A katonák megállnak. * Mögöttük a széles utca véres csatatér. A járdán és az úttesten véres sebesültek he vernek. Közöttük élettelenü! egy halott, Holub Kristóf 42 össze a kubikosok ügyében, csak ez a tanító állt ki a kubikosok igaza mellett Földet kell nekik adni. Csakhogy a kulák-birtoko- kat védte a kisgazda párt Honnan vegyenek földet? Végre aztán egy gazdatiszt sütötte ki a megoldást: van a Körös mellett vagy 150 hold- nyi vakszik. Ha föld kell nekik, hát tessék, nem használja senki. Amióta az isten megteremtette a földet, tán még nem volt benne eke. Ezt a szikes területet adták oda a kubikosoknak. Gondolhatták volna előbb is. de akkor érezték csak igazán, amikor meglátták, hogy ebben a kései juttatásban nem lesz örömük. Elcsüggedtek, elvesztették a harci kedvüket is. — Olyan fertelmes ez a föld. hogy le sem érdemes köpni — mondta az egyik kubikos. — Príma föld ez — szólalt meg valaki. Az emuerek a hang irá. nyába né2tek. Király Sándor lánya állt ott. vékony, fiatal teremtés. Még csak tavaly nyáron ment először munkára. A hortobágyi rizstelepeken dolgozott. — Rizst kell bele vetni — mondta a lány. Nem szóltak az emberek semmit, csak álltak. — A rizskása direkt szereti a sziket — magyarázta a lány. Hazamentek, nem beszéltek erről. Később az emberek mégis meggyőzték annyira magukat. éves munkás, a választójogért vívott harc első vértanúja. w«, <Kilenc óra felé már rengeteg ember volt együtt és mint izzó lávafolyam borított el minden kis helyet a folyton érkezők újabb tömege. Ekkor már forró volt a hangulat. Először a lovas- rendőrök kezdték el vad, — biutális munkájukat, majd később a katonaság is akcióba lépett .-e-.. Közben a Szabadság téren, a Báthory utca torkolatánál a katonaság sortüzet akart adni. A tömeg először meghökkent, majd megint előrenyomult és zugó-morajió áradatból egyszerre csak egy éles, izgatott hang süvített bele a levegőbe? _— Katonák, testvérek! Ne lőjetek! Értetek is harco lünk! A katonák egy pillanatra meghökkentek és a Kovetse- ző másodpercben ezer toros kiáltotta: — É jenek az öntudatos huszárok!” Ennyit a dokumentumokról. S hogyan szál a dokumentumőrizte események után 48 évvel írott levél tovább? Idézem. „Aztán jött a háború. Ott tüdőlövést kaptam, a karom megbénult, egyik szemem világát elvesztettem. A levelet azért írtam, mert most tőlünk munkásfiatalok voltak a Mátrában, téli kiránduláson. Ennek én nagyon örülök, csak arra kérem őket, ilyenkor jusson eszükbe, hogy valamikor volt ez másképp is, amikor csak az urak síeltek, a munkásnak meg a hóhányás sem mindenkor jutott osztályrészül”. Ez a levél mondanivalója, s nekem nincs is mit hozzátenni. Talán annyit: A fojtogató, kilátástalan élet nálunk úgy engedett fel, mint az elmúlt napokban a januári tél fagya. S még valamit. Napjainkban is a parlamentre irányult az ország figyelme. De most véreink, elvtársaink, fiaink szava visszhangzott felénk onnan, ahol akkor a fegyverek ropogtak. Jó is, ha néha emlékezünk. B. E. hogy az első tavaszi napra fogatokat szereztek, és nekiálltak szántani. De az eke nem fogta a földet. Szinte szikrázott a vas. ahogy nekiszaladt a fehér sziknek. Igen ám, de most már belekóstoltak a munka ízébe, nem hagyhatták annyiban. Ha együtt van tizenöt ember, sok mindent meg tud csinálni! Töltéseket kubikoltak a földön körbe, aztán megépítették a gátat a Körösön. Vízzel árasztották el az egész területet. így majd csak felpuhul valamennyire. Közben megegyeztek egy traktoros gazdával, hogy őszi fizetésre szántássá fel nekik a földet. A traktor egy nap neki is állt a szántásnak. Már előbb összeadták, ami kis pénzük volt. hogy vetőmagot tudjanak vásárolni. Régi gabonakereskedő vállalkozott arra, hogy megszerzi nekik a vetőmagot. Körülbelül hatezer forint gyűlt ösz- sze, ezt átadták a kereskedőnek. s várták a rizst. A föld már fel volt szántva, lehetett volna vetni, a vetőmag még akkor sem érkezett meg. Elmentek mind a tizenöten a kereskedő lakására. Akkor tudták meg. hogy az illető meglépett a pénzzel, bottal üthetik a nyomát. Mit csináljanak? Rengeteg időt és munkát öltek már a szikbe adósságuk is van, ha más nem, hát a szántás díja. Kölcsön után szaladgáltak. De akkorra már elterjedt a környéken, hogy kokSzínházi bemutatók, kiállítások, új magyar tilmek, tudonuoyo' ülésszakok, művészeti seregszemle és ünnepi kiadványok köszöntik a felszabadulás 15. évfordulóját Czinege Lajos elvtárs előadást tartott a szolnoki Sárvári Endre Művelődési Házban A keralai választások részleges eredménye Szovjet államférf ak Nepálban Egy szöv et pilóta világrekordé 7^