Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-23 / 45. szám

1960. február 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 CSAK A LÁNY KEDVÉÉRT? — Egy tagjelölt felvételi kérelem margójára — „A városi párt-végrehajtó bizottság tagjelölt felvételi kérelmét elutasította. Indo­kolás •. B. Rudolfnak; a Szolnoki Járműjavító Vállalat 24 éves hegesztőjének szólt a levél, melyet az elmúlt hetekben kelteztek. A címzettet szíven ütötte a közlés, hisz az alap­szervezet, az üzem pártbi­zottsága elfogadta felvételi kérelmét. És ez volt a hiba. Az üzemben sokan ismerik a fiatal munkást. Tudták ró­la. hogy szorgalmas, rendes gyerek. Szívesen tanul. Fia­tal kora ellenére is három szakmája van: géplakatos, hegesztő, a határőrségnél pe­dig kitanulta a gépkocsiveze­tést. De tudtak mást is. Azt, hogy mióta megnősült, s uj- szászi lakos lett, felesége és azok. szüleinek sugallatára egyházi esküvőt tartott, s az­óta is eljár a templomba. Felvételi kérelmét a múlt év novemberében az üzemi VB rendkívüli ülésen vitatta. De a vita nem azt szülte, ami az alapszervezetnek, B. Ru­dolfnak, s a párt egészének hasznára lett volna. Tímár elvtárs, aki feladatul kapta, hogy nézze meg alaposan, érett-e B. Rudolf a tagjelölt felvételre, így terjesztette be tapasztalatát: „Többízben beszélgettem dolgozótársaival. Azt vettem észre, nem helyesik, ha fel­vesszük. Beszéltem Lados Lászlóval, az egyik ajánlóval is. Lados elvtárs visszakozt csinált, mert így nyilatkozott : Melléfogtam az ajánlással, ha lehetne, visszavonnám, mert B. elvtárs igen vallásos. A jelentkezővel is beszéltem, s így érvelt vallásos hiedel­me mellett: „a családi békes­ségért megteszem. Ha nem megyek el velük templomba, akkor mindig baj van”. Az én javaslatom, hogy ne ve­gyük még fel, hadd rendezze körülményeit”. Ezekután azt hihetnénk, hogy a VB helyt ad a meg­fontolt véleménynek, s ilyen álláspontra helyezkedik: ad­juk vissza kérelmét, s mond­juk meg neki, tanuljon, dol­gozzon szorgalmasan, idővel visszatérünk kérelmére. Ajánlóit pedig megbízzuk, segítsenek világnézeti neve­lésében, családja meggyőzé­sében. Nem így döntöttek. Az eléggé szűkszavú vitában idős, párthű, tapasztalt elv­társak is így érveltek: Az egyik alapszervi titkár: ö nem akart templomban es­küdni, de másként nem ad­ták hozzá a lányt. Tehát ő nem hibás. Egy másik elv­társ: Amikor még templom­ban esküdött, még nem volt párttag. Csak a lány kedvé­ért tette. Akkor még nem kötötte a pártfegyelem. így dőlt el a vita, egy elle­nében a rendkívüli VB elfo­gadta a tagjelölt felvételt. S hogy B. Rudolf mégsem kap­ta meg tagjelölt igazolvá­nyát, az érthető. Nyíltan, szókimondva kell arról be­szélnünk: A vallás párton belül sose volt magánügy, ma sem az, sose lesz az. S aki a párthoz akar tartozni, annak ezt is tisztázni kell. Nem könnyű az ilyet csa­ládon belül elintézni, sőt „el­intézni” se lehet. Hosszas, kitartó, felvilágosító munka kell, míg a család hajlik a számukra új felé és nem az új, az ateista vissza a régi­hez. S ha az elvtársak segí­teni akartak B. Rudolfnak, itt kellett volna kezdeni. Vagy ami ide inkább illik, itt kell folytatni. Segíteni őt abban, hogy családja elszakadjon a vallásos hiedelmektől, még akkor is, ha ez évek munkája lesz. Csak akkor, csak ezen az áron bízhatnak abban, hooy új küzdőtársuk ereje, szíve egészét viszi közéjük. / B. E. Okos szóval, bátor bírálattal a maradiság ellen ÜZEMEINKBŐL Jelentik A mezőtúri Cipész ÜTSZ — a kongresszusi versenyben elért kiváló eredményével — elnyerte a KISZÖV vándor­zászlóját. A jó munkának egyébként is meg van a haszna; a dolgozók átlagke­resete 20,3 százalékkal emel­kedett a múlt évben. * A Tisza Cipőgyár kollek­tívája arra törekszik, hogy minél gazdaságosabban állít­Megalakult a KISZ szervezet Ezt a két fényképet a jász- Reménység Tsz ifjú kommu- fényszarui Uj Reménység Tsz nistái jeles dolgokkal kez- elnöke hozta a szerkesztőség- dik ifjúsági szervezetük mun- be. Az ottani KISZ szervezet káiát. Éppen ez az, amit megalakulásakor készültek a nagy örömmel hallgattak a felvételek és csak az a meg- szülők. lepő, hogy akik az egyik fel­vételen láthatók, azok már vagy kinőttek a KISZ-kor- osztályból, vagy még bele se nőttek abba. A magyarázat azonban igen egyszerű, és A fiatalok elhatározták: a közeli hetekben két csőkutat fúrnak. Százharmincöt hol­das kertészete lesz a tsz-nek, annak gondozását is ők vál­lalták. Február elején a ter­nagyon érdekes. Az Uj Re­ménység Tsz KISZ szerveze­tének alakuló ülésére ugyanis elmentek a szülők is meg­hallgatni, miről tanácskoznak a fiatalok. Sok érdekeset hallhattak. Fluszonkét fiatal vett részt a KISZ szervezet alakuló ülé­sén, Rékasi Erzsébet a köz­ségi KISZ-titkár szép me­leghangú beszédet tartott (a második képen középen) és jelen volt Kóródi István, a járási KISZ-titkár is. Az Uj melőszövetkezetben meg­kezdték a szerfás létesítmé­nyek építését. Három növen­dékistállót, egy juhhodályt és egy sertésfiaztatót hoznak hamarosan tető alá és ezt is a kiszisták segítségével. Az Uj Reménység Tsz KISZ szervezete már dolgo­zik. S azok a szülők, akik résztvettek az alakuló gyűlé­sen, büszkén, elégedetten fi­gyelik a fiatalok munkáját. ' * ' * — Szp — sák elő termékeiket. A ve­zetés megfelelő közgazdasági elemző munkán nyugszik. Ennek eredményeként a múlt évben mintegy 3,2 százalék­ban csökkentették önköltsé­güket. A vezetőség ilyen irányú erőfeszítését segíti az is, hogy egy-egy feladat végrehajtása előtt kikérik a törzsgárda segítségét A jászberényi Cipész KTSZ-nél 1958-hoz viszo­nyítva 30 százalékkal nőtt tavaly az egy főre jutó ter­melési érték. Ennek eredmé­nyeként — az előzetes szá­mítások szerint — mintegy 10 napi keresetnek megfe­lelő osztalékkal többet fizet­nek, mint egy évvel koráb­ban. 1959-ben mintegy 20 új típust készítettek, s így az értékesítés nem is okozott nehézséget nekik.- A jászárokszállási népfőiskolán Gulyás Gyula agromómus a kukoricater- mesztésről tartott előadást. A Kolbay-féle vetés hasznossá­gát elemezte. A táblára fel­rajzolta az ikersorost, ma­gyarázta, hogy hasznosítja a növény a talajt, miként vá­lik lehetővé a gépi kapálás, stb. A hallgatók figyeltek. — Majd amikor a fiatal szak­ember végére ért mondaniva­lójának, a hatvannégy éves Bodócs Lojzi bácsi a táblá­hoz lépett, egy krétavonással áthúzta az agronómus rajzait és felvázolta a négyzetes, — vagy ahogyan ő mondta, a „sarkos” kukoricatermesztési módot. Vitatkozott, érvelt amellett, hogy ez a jobb. A régi sorvetés már szóba sem került. Egyik ismerősöm mondta el ezt a kis epizódot annak érzékeltetésére, hogy miként ütközik össze nap mint nap a régi és az új, miként formá­lódnak az emberek, hogyan kutatják a több termést biz­tosító módszereket Lehet, hogy Lojzi bácsinak nincs mindenben igaza, hisz me­gyénkben több állami gaz­daságban és termelőszövetke­zetben igen jó eredménnyel termelték az ikersorös kuko­ricát, de az mindenképpen hasznos, hogy ilyen dolgokon vitatkoznak. Mert ez azt eredményezi, hogy minden területen a legalkalmasabb termelési módot alkalmazzák, azt, ami ott a legtöbbet biz­tosítja. Az okos szóra, hasznos vi­tára és bátor bírálatra múl­hatatlanul szükség van. S döntőképpen a falun, ahol a termelőszövetkezetek megala­kulásával megteremtettük a szocialista nagyüzemi gazdál­kodás keretét s azt tartalom­mal, mégpedig szocialista tar­talommal kell megtölteni. — Ez nem könnyű. Sok ember­ben él még az újtól való tar­tózkodás. Kételyeket hord magában, s még nem tanul­ta meg, hogy távlatokban, a jövőt látva gondolkozzék. A maradiság, á szűklátókörűség pedig nagyban gátolja az előbbrejutást. Emlékszünk rá, hogy ami­kor a megyei vezetés igen okosan és előrelátóan a ba­romfitenyésztés fokozottabb fejlesztésére irányította a fi­gyelmet, mennyi agály me­rült fel, milyen sok helyen mutatkozott kishitűség. Nem volt csekély feladat ezeket le­küzdeni, de a következetes, szívós felvilágosító munka, a legelőrelátóbb tsz elnökök és- tagok jó hozzáállása azt ered­ményezte, hogy megyénkben tavaly október végiétől 250 ezer naposcsibét vittek ki a keltetőállomásokról; A téli csibékből eddig 100 ezer ke­rült értékesítésre. S az el­hullás megyei átlagban 10 százalék alatt van. Olyan eredmény ez, amelyet azok­nak is el kell ismerni, akik jónéhány hónappal ezelőtt még kétkedve fogadták a téli csibenevelést s arról beszél­tek, hogy elhull az aprójó­szág. Az élet megcáfolta ezt a maradi nézetet, így lesz ez bizonyára a 30 mázsás kukoricatermes z- tésá mogalommal is, ami mi­att szintén sok a vita. A két­kedők, a kishitűek azt mond­ják, hogy nem lehet annyit termelni. Holott már az el­múlt esztendőben több helyen megadott ennyit a föld. 4 Nagykunsági Állami Gazda­ságban olyan területen ter­meltek 30 mázsa szemesku­koricát, ahol a földbirtokos idejében holdanként csak né­hány mázsa termett. A régi­ekhez ragaszkodó maradi gondolkodású emberek szem elől tévesztik, hogy a közös gazdaságok beszerezhetik a műtrágyát, a hibrid-vetőma­got s a gépi és fogaterő jó megszervezésével biztosíthat­ják a jó talajmunkát, a nö­vényápolást Itt is sok múlik a hozzáálláson, az akaraton és azon, hogy bátran áttörjék a maradiság, a húzódozás lég­körét. Merészen és reálisan határozzák meg a feladato­kat, úgy, hogy ne csak a mát, hanem a holnapot, a jövőt is lássák. Az új termelőszövetkeze­tek egyikénél-másikánál az alacsony termésátlag, vagy bevétel tervezése is mutatja a bátortalanságot, a túlzott óvatosságot. Szűklátókörű­ségre vall az Is, amit elég gyakran tapasztálunk, hogy a tsz-be lépett családoknál csak a családfő akar résztvenni a közös munkában, holott az egyéni gazdaságban felesége és gyermekei is hozzájárul­tak a jövedelemszerzéshez. Most tehát őszintén meg keli mondani, hogy a közösben is szükség van a családtagok munkájára, s egy ember, — mégha szorgalmas is, nem érhet el olyan jövedelmet, mint aki többedmagával dol­gozik. Rövidlátás az is, ha a termelőszövetkezetek min­dent a gépállomástól várnak. Mert az igaz, hogy mezőgaz­daságunk az idén szintén sok traktort és más gépeket kap, a gépállomások is sokat tudnak segíteni, de mindent nem vállalhatnak. Ezért az a helyes. ha már a tavaszt munkakezdés előtt minden közös gazdaságban számba veszik mennyi fogaterővel, —■ milyen saját géppel rendel­keznek, s egész évben fog­lalkoztatják is azokat. Ha nem ezt teszik, nehéz hely­zetbe kerülhetnek. Ahol hi­ányzik a megfontoltság; az előretekintés, ott olyan hibá­kat követhetnek el. mint a törökszentmiklósi Aranyka­lász Tsz-ben, ahol 4—5 éves lovakat a vágóhídra külde­nek. Bizonyára nem mérle­gelik, milyen káros ez, s mennyi probléma adódhat, ha a munkáknál szűkiben lesznek a fogaterőnek. Ilyen és hasonló ese­tek példázzák, mennyire fon­tos, hogy a termelőszövetke­zeti pártszervezet, a legelő­relátóbb gazdák beleszólja­nak a tervezésbe, a közös gazdaság ügyeinek intézésé­be. Beszélgessenek, vitatkoz­zanak, érveljenek a jobb, a fejlettebb mellett. Egy percre se lanyhuljon az okos poli­tikai munka, az őszinte bátor bírálat, mert csak így küzd­hető le a maradiság, csak így válthatja fel a kishitűsé­get a bizakodás, az újért va­ló lelkesedés, Nagy Katalin Milyen is A az a tiszaörvényinép? AZ ESTE HOZOTT össze bennünket és hamar szó tér- tettünk egymással. Az egy­forma érdeklődés, a közös dolog vadidegen embereket is gyorsan összemelegít. Itt, ennek a csöpp tiszamenti köz­ség utcáit az este elcsende­síti. S ahol még későig jár­dára hull a villanyfény, ott az nem lehet más, csak a ta­nácsháza, vagy a Dózsa Tsz irodája. Egyik is, másik is, ki tudja hány nemzedék ál­modozásának megvalósuló szülőhelye, Tiszaörvény tsz község. Neveket jegyezgetni nincs idő. Borostás arc hajol fe­lém. — Magát is érdeklik ezek a dolgok? Bólintok. — Igen. Nagyon. Minden ágazatom tsz tag. azért is. Meg ez a munkám. —■ Értem, értjük. Valaki előbbrelép, köze­lebb jön. már szólni akar. aztán meggondolja magát és mégis hallgat. Érzem a hall­gatás pattogó szikráit, — amelyek ,nyomban gyújta­nak. Még egy mozdulat és itt a kopott bútorokkal beren­dezett helyiségben ismét fel­lobban az új életnek egy sa­játos villanása. Gondok, az alvó falu nyugalmát féltő és jövőjét vigyázó szavak. — Az asszonyok veszik kézbe a baromfinevelést. — Ezt vagy az agronómus, vagy a tanácselnök mondja, vag> talán mindketten egyszerre. Nagyokat nevetnek és elme­sélik a csudahajó történetet, hogy a járásiak nem akartak hinni a sz.emüknek. Tisza- örvényről két asszonyt hívtak anác kozásra, ahol a barom­finevelést beszélték meg. — Azért kettőt, mert biztosak voltak abban, nem megy egy sem. Hatan, mentek. Ti- szaörvényről, abból a község­ből. ahol hosszú évek óta az asszonyokkal nem lehetett szótérteni. Hát csodálkozhat­tak a járásiak, NÉHANYAN összenéznek. Gyufa lobban, parázslik a cigaretta és Erős László, az ellenőrzési bizottság tagja ismét előbbre lép. Elérkezett­nek látja az időt, hogy szól­jon. — Nem akarom én dicsér­ni. de nagyon szorgalmas volt az örvényi nép mindig.,.! És most is az lesz. Varga Kálmán, a másik szövetkezeti ember sebesen bólogat és helyeselnek mind­annyian. Az a legérdekeseub, hogy ezek az emberek itt úgyszólván mindannyian új belépők. Most kezdik a közös esztendőt. Büszkék arra, hogy a tiszaörvényi nép szorgal­mas volt, meg akarják mu­tatni, ezután is az lesz. De miért mondja Erős László olyan különös nyomatébkal, hogy ezután is az lesz. Meg kérdezem. — Útját állja ennek vala­mi? — A szemek összevil­lanak. S én ebből tudom, hogy ezt a kérdést várták. A pattogó szikra most lobban lángra. Ide akartak hát ki­lyukadni. Éppen ide és ezért fordították így a szót, A szálfatermetű öreg görcsös ujjával rámutat az agronó- musra: — Ö a megmondható. — Nyomban el is hallgat, mint akibe belészorult a szó. Vár­ja, beszéljen most az agro­nómus, s ha nem beszél, ő majd folytatja tovább, mert elszánta magát mindenre. — Na — biztatják az ag- ronómusit. — Mondja csak elvtárs. Mondja meg, hogy a maradiságtól tartunk. Topogok és fülelek. Mitől tartanak? Uj belépők. Hi­szen éppen ők... Ezt ugyan ember fia nem érti. A tegna­pi középparasztok beszélgetni kezdenek és mindenre fü­tyülve azt mondogatják, hogy félnek a maradiságtól, holott éppen őket szokás félteni et­től és mindentől, ami ide tartozik. Talán nem jól hal­lok. — Mitől? — Attól. Mert ml úgy ér­tékeljük: azok maradlak, akik mindig csak azt lesik hol mit lehet elhúzni és hol mit lehet osztani. Ez itt di­vat volt a Dózsa Tsz-ben. És nincs ennél gonoszabb mara­diság, — mondogatják egy­más szavába vágva, A szavak kanócán pattog a szikra. Az agronómus szól: == Amikor idejöttem, 1958­ban, lefialtak a kocák, a ma­lacokat kiosztották. Néhány ember mindig azt nézte va­lóban: hol lehet minél gyor­sabban, minél többet oszta­ni. A szálfatermetű öreg gör­csös ujjával a menyezet felé mutat. — Ez az. És ehhez nincs hozzászokva a tiszaörvényi nép. Ezután máskép kell csi­nálni. Első a dolog. De ma­guk a hibásak, agronómus elvtárs! — mondja hevesen. A többiek csendesítik, — Türelmesebben hallod-e! — Még most is bekerült a vezetőségbe olyan személy, aki ennek a mindentosztás- nak híve. — Jó, jó. Csakhogy a jobb­érzésű emberek többségbe kerültek ám. — Tavaly már háromszáz hízót adtunk el. Most meg száz kész. A másik száz be­fogásra vár. Nem lesz mara­diság — állítja az agronó­mus. — Vigyázunk rá, hogy ne legyen. Mert nem azért, hogy dicsekedjek, de nagyon szor­galmas volt ez az örvényi nép mindig és nem akarunk szégyent vallani — üt az asz­faltra Varga Kálmán. Min­degyik mondja a magáét. — Azért álltak össze, hogy több legyen. Az a világ megszűnt •— ami az elmúlt években volt. Ha egyszer összeállt a falu, ha egyszer most már tsz község Tiszaörvény, ak­kor igen is legyen 3Ó má­zsás kukorica-mozgalom és száz számra hízó. Legyen. AZ ESTE HOZOTT, az éj­szaka vitt bennünket. Vitte gondolatainkat is. Érdekes, különös, keményfájú ez a ti­szaörvényi nép. Szekulity Péter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom