Szolnok Megyei Néplap, 1960. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1960-02-21 / 44. szám
MAGYAR RAPSZÓDIA Cipőgyári „alkimisták' Tiszaőrsi vándorok HANGJÁN A babarci Béke Termelő- szövetkezet versenyfelhívását és a jászapáti Alkotmány Tsz csatlakozását néhány nappal ezelőtt a Szolnok megyei Néplap közölte. A ba- barciak felhívják valameny- nyi termelőszövetkezet figyelmét hasonló felajánlások megtételére. Csak az elismerés hangján szólhatunk a jászapáti Alkotmány Tsz dolgos, kezdeményező, az ötéves terv megvalósulásáért munkálkodó tagjairól, vezetőiről, akik késlekedés nélkül mázsákkal, literekkel válaszoltak. Megértették azt. amit ma még jónéhány termelőszövetkezet vezetősége, tagsága nehezen ért meg. Ma még sajnos, létezik olyan képtelen helyzet, hogy a szövetkezeti Szolnok megyében is számos tsz vezetővel azért kell hadakozni, hogy többet termeljenek. Holott többet termelni éppen a szövetkezeti emberek elsőrendű érdeke, — hasznai A 30 mázsás kukoricatermesztési mozgalomról is azt kell bizonygatni, ami már eldöntött és bebizonyított tény, hogy ennyi és még ennél is több a nagyüzemekben az adottságok kihasználásával a megtermelhető. Azt kell bizonygatni, ami a napnál világosabb: holott az energiát éppen a hogyanok megkeresésére fordíthatnák ez- idő alatt, és mégis! Mindezt figyelembe véve a jászapáti Alkotmány Tsz csatlakozása nagy jelentőségű a Szolnok megyei szövetkezeti mozgalom életében és remélni lehet, hogy a jászapátiak példáját követik még sokan. Gondolkodnak azok is, akik eddig féltek, ijedez- tek, a fülüknek még szokatlan, nagyobb számoktól, merészebb célkitűzésektől, akik megszokták a nagyon kényelmes, de valójában ma már tarthatatlan állami segítséget. Ez az kló már elmúlt, az állam csak ott segíthet, ahol őt is segítik éa nem tarthatja el egyetlen termelőszövetkezet tagságát sem. Ezt nem várhatja és nem kívánhatja senki. Másrészt pedig merészebb tetteket követéi &i ötéves terv megalapozása és megvalósítása. Ebben is jó példát mutatott a jászapáti Alkotmány Tsz vezetősége és tagök 1960-tól már teljes egészében a saját és a tagjaik állományából fedezik a jószág utánpótlást. Náluk meg lehet valósítani? Igen. Ok megvalósítják. S ugyanezt mindenütt megtehetik. Nemcsak kapni akarnak, hanem adni is. Az elmúlt évben 288.426 kilogramm tejet termeltek. Egy tehénre — az állomány erős növekedése ellenére — 3.004 kilogramm tej jutott. Iparitanuló-otthon épül Szolnokon A szolnoki építőipari tanulók jelentős része a vasútállomás mellett egy régi felvonulási épületben talált otthonra. Az Idén többmillió forintos beruházással új otthont építenek számukra. A kivitelezési munkákkal deEzzel azonban nem elégszenek meg. Miért is tennék, — amikor némi erőfeszítéssel többre képesek. Ez évben 364 ezer kilogramm tejet termelnek és a törzstehénállo- mány tejtermelését tehenenként 3.600 kilogrammra növelik. Ez a nagyüzemi gazdálkodás. És ezért van szükség a nagyüzemi gazdálkodásra. Nem pedig azért, hogy azon a színvonalon maradjunk, amelyen volt hosszú ideig a megye mezőgazdasága. Tehát ott, ahol a vezetők azt akarják bebizonyítani, — mit miért nem lehet, ott bajos az előrehaladás. A jászapáti tsz gazdái és vezetői ennek a bizomygatása helyett keresik, kutatják a módját annak, mit hogyan lehet. Kevés a sertéshús. Hogy több legyen, alapanyagról kell gondoskodni, ök hetven kocát állítanak be saját tenyésztésből és 1.208 mázsa sertéshúst állítanak elő, eren felül 25 ezer árubaromfit nevelnek, 16 ezret egy kilogrammos súlyban darabonként értékesítenek. Száz kát. holdanként 1960-ban 60 mázsa húst adnak a dolgozok ellátására. Ezenkívül még a tagokkal is szerződtek 276 mázsa sertéshús eladására. És mindezekkel egyben választ adnak a maradiaknak, a kétkedőknek. A jászapáti Alkotmány Tsz tagjai jó utón járnak. Példájuk követendő, mert hiszen amit az egyik nagyüzem elérhet, azt elérheti a másik is, mindez csak az embereken, a vezetőkön múlik. s«. r. Bandung (TASZSZ). — Nyikita Hruscsov, a szovjet Minisztertanács elnöke kíséretével együtt Sukarno elnök és más indonéz hivatalos személyiségek társaságában szombaton Bogorból Bandungba utazott. Elutazása előtt a szovjet kormányfő megtekintette a világhírű bogon füvészkertet A Bogorból Bandungba vezető 150 kilométeres út mentén a környező helységek lakóinak tízezrei üdvözölték Hruscsovot és Sukamót. A festői hegyi utat kétoldalt virágfüzérekkel, — valamint szovjet és indonéz nemzeti zászlókkal díszítették. A vendégek fogadására Bandungba többszázezer ember gyűlt össze. Indonéz szokás szerint N. Sz. Hruscsovot virágfüzérekkel díszítették fel. Ezután ünnepélyesen felzengett a Szovjetunió és Indonézia himnusza, majd Amir Mahmud alezredes, a Hruscsov fogadósára alakított bandun- gi bizottság vezetője mondott üdvözlő beszéde. —• Örömmel üdvözöljük önt és Sukamó elnökünket Bandungban — mondotta Amir Mahmud. — Ügy ismerjük önt, mint aki nemcsak a saját népe, hanem az egész emberiség boldogulásának legbátrabb, legfáradhatatlanabb harcosa. Mi, Bandung lakosai Indonézia egész békeszerető népével együtt szívből köszöntjük önt Amir Mahmud lelkes tapstól kísérve e szavakkal fejezte be üdvözlő beszédét: „Éljen Hruscsov miniszterelnök! Éljenek a Szovjetunió és Indonézia népeit’* N. Sz. Hruscsov viharos éljenzés közepette lépett a mikrofonhoz. Melegen megköszönte Bandung és a környező falvak minden lakosának azt a meleg fogadtatást, amelyben a Bandung- felé vezető úton részesült. —- Ügy értékelem e lelkes fogadtatást, mint az indonéz nép baráti és testvéri érzésének megnyilatkozását a nagy szovjet nép iránt, amelyet most az önök hazájában én képviselek — mondotta Hruscsov. N. Sz. Hruscsov a továbbiakban rámutatott, hogy az 1955-ös bandungi értekezleten meghirdetett elvek sokban azonosak V. L Leninnek, a szovjet állam nagy alapítójának jelszavávál: a népeknek meg kell szabadul- niok a háború rémétől, a különböző társadalmi rendszerű államoknak a békés együttélés elveire kell ala- pozniok kapcsolataikat! — (Taps.) Viharos éljenzés közepette az alábbi felkiáltások har- santak fel: „Szabadság!” Elljen Hruscsov!" — Befejezésül Hruscsov éltette a szovjet—indonéz barátságot, Sukamo elnököt, a világbékét. (MTI) pártkongresszus MOSZKVA (TASZSZ). — Pénteken Kijevben befejeződött Ukrajna Kommunista Pártjának XXI. kongresz- szusa. A Központi Bizottság ezt követő ülésén Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkárává Nyikolaj Podgornijt választották meg. Pénteken ért véget Belorusszia' Kommunista Pártjának XXIV. kongresszusa Is. Az újonnan megválasztott központi bizottság ülésén Kirill Mazurovot választották meg első titkárnak. (MTI). Kimagasló eredményeket értek el r megyénk ifjú traktoristái '—' Egy országos első és egy második helyezés megyénkből A mesterszállási fiatalok nyerték a KISZ megyei bizottságának vándorzászlaját Több mint 13 ezer forint jutalom a legjobbaknak Annak idején jelentettük, hogy a KISZ Központi Bizottsága, a MEDOSZ, a Földművelésügyi Minisztérium és a KISZ megyei bizottsága tavaly versenyt indítottak a gépállomások fiatal traktoristái között A verseny eredményeit a közelmúltban értékelték. Az értékelés szerint az országos első helyezettek közé került a Kunszentmártoni Gépállomás fiatal traktoristája: Zs. Varga István, aki 1959-ben 493 műszaknormát teljesített. Ezerkétszáz normálholdas gépimunka tervét 199 százalékra teljesítette. Zetorjával 2 ezer 397 normálhold gépimunkát végzett, — ugyanakkor üzemanyagból és alkatrészből 22 ezer 612 forint megtakarítást ért el. Munkája eredményeképpen méltán nyerte el az első helyezettnek kijáró 2 ezer forint pénzjutalmat, a KISZ Központi Bizottságának vándorzászlaját és dicsérő oklevelét, valamint az aranykoszorús KISZ jelvényt. Második helyezést ért el az országos versenyben Kovács János a Karcagi Gépállomás zetorosa. 1959-ben 492 műszaknormát teljesített, 914 normálholdas tervét 235 százalékra teljesítette: 2 ezer 146 normálhold gépimunkát végzett. Üzemanyagból 7181, alkatrészből pedig 2242 forintot takarított meg Jutalmul 1500 forintot kapott s a KISZ Központi Bizottságának dicsérő oklevelét, valamint aranykoszorú* KISZ jelvényt Versenyt indított tavaly a KISZ megyei bizottsága és a TAVA A túrkevei Búzakalász Termelőszövetkezet termálvizes üvegházaiban lyik. A kertészeti brigád egy része 3 ezer tő paprikát palántái el, utána a 6 a nagyobbik része eladó lesz. A brigád másik része a virágokat ápolgatja. napokban is szorgos munka fotó paradicsom egy részét, mert Bemfth Márt» a etUémmi ttodáws A MlSleghasban Szabó Emília, Soós Teres m trflTBftlii 111, Gépállomások megyei Igazgatósága is, az őszi munkák időben történő elvégzésére. Ebben a versenyben legjobb eredményt Horváth Lajos, a Kisújszállási Gépállomás MTZ vezetője ért el. — Gépével 282 műszaknormát teljesített és 600 normálholdas évi tervét 2 ezer 235 normálholdra teljesítette. Üzemanyagból és alkatrészből 43 ezer 339 forint megtakarítást ért el. Háromezer forint jutalmat kap. Második helyezést Lévai Lajos, a Mesterszállási Gépállomás DT-vezetője ért el. Az őszi munkák végzésében 237 műszaknormát teljesített. Ezerötszáz normálholdas évi tervét 133 százalékra teljesítette. Üzemanyagból és alkatrészből 27 ezer 293 forint megtakarítást ért el. Eredményeiért 2500 forinttal jutalmazzák. A verseny harmadik helyezettje Matastik József, a Fegyvernek! Gépállomás MTZ vezetője, aki 205 műszaknormát teljesített és 1100 normálholdas tervével szem- 191 százalékos teljesítést ért el. Üzemanyag és alkatrész megtakarításának értéke 4600 forint Kétezer forinttal jutalmazzák. A negyedik és ötödik helyezett ismét mesterszállási. Jordán Béla (negyedik) GS— 35-ös gépével 201 műszaknormát teljesített az őszi munkák során. 181 százalékra teljesítette éves tervét és több mint 22 ezer forintot takarított meg üzemanyagból és alkatrészből. Jutalma: 1500 forint Hegedűs Ferenc DT- vezető az ötödik. Gépével 197 műszaknormát teljesített, 1500 normálholdas tervét 1908 normálholdra teljesítette. Megtakarítása 28 ezer 749 forint. Ezer forinttal jutalmazzák. Értékelte a KISZ megyei bizottsága az ifjú traktoros- brigádok versenyét is. Ilyen brigád Jászberényben, Mezőtúron, Mesterszálláson és Jászkiséren alakult. A négy brigád közül a mesterszóllási érte el a legjobb eredményt: 23 ezer 236 normálholdas tervüket 25 ezer 810 normálholdra teljesítették és 141 'zer 953 forint megtakarítást ■-rtek el üzemanyagból és lkatrészekből. A megyei bi- :ottság, a legjobb gépállomá- ú KISZ szervezetnek kijáró vándorzászlót így a mesterszállási kia7bt'~kadomáAZ ELISMERÉS Hruscsov elvtárs megérkezett Banduneba Befejeződött az ukrán és belorusz VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI XI. évfolyam, 44. szám. Ara 60 fillér 1960. február 21. vasárnap.