Szolnok Megyei Néplap, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-29 / 24. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK> A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. évfolyam, 21. szám. Ara 50 fillér 1960. január 29. péntek. Ukrán vendégeink Szerdán délelőtt ukrán ven-. tették a túrkevei Vörös Csil- dégek érkeztek megyénkbe, i lag Tsz központi üzemegysé- A delegáció tagjai megtekin-1 gét és baromfitenyészetéi Ilajdu-Bihar—Szolnok megye határán Horváth Imre elv- társ foganja a vendégeket Nagy érdeklődéssel hallgatta a Vörös Csillag Tsz életéről szóló tájékoztatót Oléjnyik Sztyepán Ivanovics ukrán író. A túrkevei Vörös Csillag Tsz központi üzemegységének tehenészetében Gönczi Lajos hosszan elbeszélgetett Komiszár Prazkovja Matvejevna fejőnővel, a szúrni terület, Vira falu Sztá’in kolhozának Szocialista Munka Hősével, és a ku,tuszminis»ter helyettesével. Megkezdődött az országgyűlés — Közel hatvannyolc milliárdos az idei költségvetés — Részt vett az ülésen Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Dr. Münnich Ferenc, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke. Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Rónai Sándor, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Gáspár Sándor, Komócsin Zoltán, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagjai, Benke Valéria, Csergő János, Dr. Dolleschall Frigyes, Incze Jenő, Kisházi Ödön, Kossá István, Kovács Imre, Losonczi Pál, Nagy Józsefné, Nyers Rezső, Dr. Nezvál Ferenc, Révész Géza, Dr. Sik Endre, Tausz János, Traut- mann Rezső miniszterek, Kiss Árpád, az Országos Tervhivatal elnöke. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az ülést néhány perccel 11 óra után Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Megállapította, hogy aZ országgyűlés tagjai határozat- képes számban jelentek meg. A képviselők felállva hallgatták végig az elnök megemlékezését Révai József és Antos István országgyűlési képviselők elhunytéról. Méltatta munkásságukat, majd javasolta, hogy Révai József és Antos István emlékét az országgyűlés jegyzőkönyvében örökítse meg. Bejelentette továbbá, hogy az ügyrend 23. paragrafusa (2) bekezdésének megfelelően a pénzügyminiszter benyújtotta az országgyűlés elnökéhez a Magyar Népköztársaság 1960. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. A benyújtott törvényjavaslatot előzetes tárgyalás céljából az elnök az országgyűlés illetékes állandó bizottságainak kiadta és az országgyűlés tagjai között szétosztotta. Rónai Sándor ezután bejelentette, hogy Révai József elvtárs elhalálozásával a Népköztársaság Elnöki Tanácsában egy hely megüresedett. A megüresedett helyre az országgyűlés Marosán György képviselőt, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa tagjává egyhangúlag megválasztotta. Rónai Sándor bejelentette, hogy Nyers Rezső és Losonczi Pál képviselők miniszterré történt megválasztása folytán a kereskedelmi és a mezőgazdasági állandó bizottságban egy-egy tagsági hely megüresedett. A megüresedett helyekre, az elnök javaslatára, a kereskedelmi bizottságba Horváth Imrénét, a mezőgazdasági bizottságba Krics- kovics Józsefet választották. Ezután az országgyűlés — az elnök javaslatára — elfogadta az ülésszak tárgysorozatát: 1. Az 1960. évi költségvetésről szőlő törvényjavaslat tárgyalása; 2. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának a világ parlamentjeihez és kormányaihoz intézett felhívásának tárgya* lása; 3. A Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolója; 4. Az országgyűlés küldöttségének a Csehszlovák Köztársaságban tett látogatásáról szóló beszámolója. Ezután megkezdődött az 1900. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Nyers Rezső pénzügyminiszter mondotta el költségvetési expozéját. Nyers Rezső eletárs költségvetési expozéja Bevezetőben hangsúlyozta, hogy népgazdaságunk az elmúlt évben minden téren tovább fejlődött. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága márciusi határozatában javasolta, hogy 1959 végére érjük el a hároméves terv néhány legfontosabb mutatójában az 1960-ra tervezett színvonalat. E határozat megvalósításában jelentős eredmények születtek, amelyekhez nagyban hozzájárult a széleskörű kongresszusi munkaverseny. Az állami ipar például 12 százalékkal többet termelt, mint az előző évben, a mezőgazdaságban erősödött a szocialista szektor, külkereskedelmi forgalmunk is kedvezőbben alakult a tervezettnél, A szocialista tábor országaival 11,3 százalékkal magasabb forgalmat bonyolítottunk le, mint terveztük és felszabadulásunk óta tavaly emelkedett a legmagasabb szintre külkereskedelmünk forgalma mind a baráti, mind a tőkés országokkal. A lakosság tavaly 9 százalékkal több pénzbevételhez jutott, mint a megelőző évben. A kiskereskedelem forgalma 11 százalékkal haladta meg az előző évit. Különösen növekedett a ruházati és a vegyesipari cikkek forgalma. A pénzügyminiszter az ország pénzügyi helyzetéről szólva a többi között megállapította; a tavalyi állami költségvetés egyensúllyal zárult. Pénzügyi helyzetünk szilárdságát az is mutatja, hogy a lakosság pénzjövedelmének egyre tekintélyesebb részét helyezi el a takarék- pénztárakban. A takarékbetétek állománya tavaly közel 1,6 milliárd forinttal nőtt. Számítások szerint a parasztság betétál'omá* nya mintegy 77 százalékkal, a bérből és fizetésből élők betétállománya pedig mintegy 81 százalékkal növekedett. Az Országos Takarékpénztár szerint a múlt évben a lakosság — saját megtakarításaival — 2,4 miljiárd forintot fektetett be lakásépítkezés be, amelyhez aa állami bank — A múlt év végére tehát — folytatta — a hároméves terv főbb mutatóinak többségében már elértük, vagy meghaladtuk az 1960-ra kitűzött színvonalat, így a szocialista ipar termelése a termelékenység. a nemzeti jövede em, a reálbérek eme kedése és a belkereskedelmi áruforgalom terén. Népgazdaságunk erőteljes fejlődését jellemzi, hogy a három évre előirányzott beruházási volumen több mint 80 százalékát két év alatt megvalósítottuk. Ezután aláhúzta, hogy bár országunk gazdasági élete egészségesen fejlődik és erőteljesen felfelé ível, nem mentes a problémáktól sem: a múlt évben a termelés növekedéséhez a tervezettnél nagyobb mértékben járult hozzá a munkáslétszám emelkedése, és csak kisebb mértékben a termelékenység emelkedése, a vásárlóerő is terven felül emelkedett; anyaggazdálkodásunk nem minden esetben tartott lépést a megnövekedett kő- vete'ményekkel; a befejezetlen beruházások állománya abszolút mértékben nem csökkent. szervezet 1,1 milliárd forint hitellel járult hozzá. — Az idei költségvetési javaslat összeállításánál — folytatta Nyers Rezső — a népgazdasági terv előirányzataiból indultunk ki, mely a szocialista építés meggyorsítását és a második ötéves terv megalapozását szolgálja. Az 1960. évi terv előirányzatainak maradéktalan megvalósításával az év végére jelentősen túlteljesíthetjük a hároméves terv főbb mutatóit. Így várható, hogy a nemzeti jövedelem növekedése 12 százalékkal, a szocialista ipar termelése 10 százalékkal a termelékenység 3,1 százalékkal. a mezőgazdasági termelés pedig 2 százalékkal meghaladja majd az 1960-ra eredetileg előírt színvonala», fi, tervezettnél gyorsabb lesz tehát a beruházásoknál a reálbér, valamint a belkereskedelmi áruforgalom növekedésének üteme is. Ha figyelembe vesszük a hároméves terv első két — esateiidojének eredményeit. megalapíthatjuk; min den feltétel megvan ahhoz, hogy elérjük kitűzött céljainkat. A továbbiakban részletesen ismertette a költségvetést. Megállapította, hogy bevételi és kiadási oldala egyensúlyt tükröz. Gazdasági életünk felfelé ível, a költségvetés bevételei és kiadásai is lényegesen emelkednek a tavalyihoz képest. Költségvetésük bevételei 67 713 millió forintot, kiadásai 67 400 millió forintot tesznek ki, tehát a költségvetés mérlege 313 millió forint bevételi többletet mutat. A bevételek évről- évre növekvő hányadát képezi az állami vállalatok befizetése 1960-ban. kereken 81 százalékát. Az állami ipar idén átlagosan 8 százalékkal, az építőipar 8,5, az állami mező- gazdaság 8 százalékkal termel többet, mint az előző évben. Különösen jelentős, hogy az állami ipar termelési költségeinek 1,8 százalékos csökkentését tervezzük. A vállalati nyereség összege kereken 6 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi gazdálkodás eredményét. Emelkedik a forgalmi adó összege is. — Elsősorban a termelés növekedése következtében, de a belkereskedelem és a felvásárlás forgalmi adóbefizetése is meghaladja a tavalyit. A szövetkezetektől származó adóbevételek, társadalombiztosítási járulékbefizetések és hitel visszafizetések együttes ösz- szege több mint kétmilliárd forint. A mezőgazdasági termelőszövetkezetektől. a földművesszövetkezetektől és a kisipari szövetkezetektől azt várja a kormány, hogy eredményesen gazdálkodjanak és mindenkor maradéktalanul tegyenek e’egct adófizetési kötelezettségüknek. A lakosságtól eredő adó és illetékbevételek összege 4.105 millió forint, a bevételek 6,5 százaléka. Az idei előirányzat 875 millió forinttal alacsonyabb, mint a múlt évi befizetés, mert az újonnan alakuló termelőszövetkezeteknek — mint ismeretes — a kormány adókedvezményt biztosított — A kisiparosok, a kiskereskedők és az egyéb szabadfoglalkozásúak adózási rendszerén nem tervezünk változtatást — mondotta — majd a költségvetés kiadásait ismertette. A költségvetési kiadások — A költségvetés kiadásaiból 39,3 milliárd forint — a kiadások 58,3 százaléka — a népgazdaság fejlesztését és pénzellátását szolgálja A népgazdaság fejlesztésére fordított összegek közül a legtekintélyesebb a beruházási előirányzat: 20,5 milliárd forint. Ez az összeg az egyéb pénzügyi forrásokkal együtt biztosítja a tervezett feladatok maradéktalan megoldását. Az állami beruházások volumene 16 százaléKkal magasabb a tavalyinál. Népgazdaságunk fejlődését hatékonyan segíti elő a beruházások anyagi — műszaki összetételének kedvező vá'tozása. A gépi beruházások hányada a korábbi években 25— 28 százalék volt. Most 41,5 százalékra emelkedik, az építési beruházások hányada pedig az előző évek 50 százalékához képest 40—41 százalékra csökken. Az állami beruházások mintegy négyötöde a termelő állóalapok fejlesztését szolgálja. A rendelkezésre álló összegeket csaknem teljes egészében a folyamatban lévő beruházások befejezésére, illetve folytatására összpontosítjuk. Csak minimális mértékben kerülhet sor új objektumok építésére. A beruházási eszközök szétforgácsolódának rnecaka- dályozásával az év végére mintegy 30 százalékkal csökken a folyamatban lévő nagyobb beruházások száma, A költségvetés több mint tízezer művelődési és ezernégyszáz egészségügyi intézmény munkáját, fejlesztését biztosítja és elősegíti a helyi közlekedés és a kommunális ellátás javítását is. Cj voná- (Folytatás a 2. oldalon.) Az ország pénzügyi helyzetéről