Szolnok Megyei Néplap, 1960. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-23 / 19. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. Január 23. Megkezdődött a Szakszervezetek Országos Tanácsának 7. teljes ülése Tegnap megkezdődött a Szakszervezetek Országos Ta­nácsának hetedik kibővített ülése. Somogyi Miklós, a SZOT elnökének megnyitója után Brutyó János, a SZOT főtit­kára tartotta meg beszámo­lóját .,A szakszervezetek leg fontosabb feladatai a Magyar Szocialista Munkáspárt hete­dik kongresszusa után” cím­mel. A SZOT főtitkára beveze­tőben az MSZMP hetedik kongresszusának jelentőségét méltatta, majd rátért a kong­resszus határozataiból adódó szakszervezeti feladatok is­mertetésére. Az ország dolgozói megér­téssel fogadták a Központi Bizottság múlt évi márciusi felhívását. A munkaverseny eredményéképpen a szocia­lista ipar termelése három százalékkal meghaladta a ja­vasolt termelési színvonalat. A dolgozók a 3,5 milliárd fo­rintos vállalást több mint két­milliárd forinttal túlteljesí­tették. A termelés általában az ipar Igényeinek és a keres­letnek megfelelően alakult. Iparunk a javasoltnak megfe­lelően csökkentette a terme­lés költségeit. A termelés nö­vekedése azonban nagyobb részben létszámnövekedésből és túlóra felhasználásból adó­dott. Az év második felében hát­rányosan hatott a mennyiségi szemlélet, mert nagymérték­ben növelte a nyersanyag- behozatalt. A dolgozók reál­bére a tervezettnél jobban alakult, a lakosság pénzbevé­tele kilenc százalékkal volt magasabb az előző évinél. Megállapította a főtitkár, hogy a múlt évben javult a gazdasági és a mozgalmi szer­vek együttműködése, általá­ban helyesen állapította meg a verseny céljait és eredmé­nyesen mozgósítottak azok megvalósítására. — Általában megállapít­hatjuk — folytatta —, hogy a szakszervezetek nagyobb felelősséggel és hozzáértéssel foglalkoztak a termelés, va­lamint a dolgozók ügyes­bajos problémáinak intézésé­vei. Megnőtt a munkások fe­lelősségérzete az üzem gaz­dálkodása iránt. Némi fejlő­dés tapasztalható az üzemi tanácsok munkájában is. A szakszervezeti biznttsáorik azonban még sok helyennem segítik megfelelően az üzemi tanácsokat. — Elmondotta a főtitkár. hogy különösen a múlt év második felében egyre inkább előtérbe került a műszaki fejlesztés ügye, megnőtt a munkások és műszakiak újí­tó készsége. — A javulás eneneic sem lehetünk elégedettek az élen­járó termelési módszer cse­réjével és alkalmazásával. A népgazdaságnak több száz­millió forintja vész el azért, mert egyes vezetők nem tesz­nek meg mindent, sőt sok esetben idegenkednek az új eljárások, termelési tapasz­talatok bevezetésétől. A kongresszusi munkaverseny tapasztalatai Hangsúlyozta, hogy a kongresszusi munkaverseny képe pozitív. Negatív vonás a mennyiségi szemlélet felé­ledése. A pótválasztásokat követően a kongresszusi műszakok idején á mennyisé­gi termelésre való törekvés több helyen felborította az anyaggazdálkodás egyensú­lyát és helyenként károsan befolyásolta a gyártmányok minőségét. A munkaverseny új Vo­násaként kifejlődött hazánk­ban a szociz’ista brigád moz­galom. Jelenleg több mint 4 ezer brigád .küzd a szocialis­ta cím elnyeréséért. Eddig a brigádoknak mintegy tíz szá­zaléka nyerte el a megtisztelő címet. A kongresszusi munkaver­seny idején javult a verseny nyilvánossága. Továbbra is hiányzik azonban az egyének a kisebb csoportok, brigádok munkájának értékelése, a jól dolgozók módszereinek is­mertetése. Nem töltik be ezt a szerepet a termelési ta­nácskozáson sem Az eddiei eredményekre támaszkodva biztosítani kell a kongresszusi munkaverseny továbbvitelét hazánk felsza­badulásának 15. évfordulójá­ra majd éves versennyé kell fejleszteni. Az idei feladatok teljesítése érdekében külö­nösen fontos a műszaki hala­dásra, a gyártmány és gyár­tásfejlesztésre, a gazdaságo­sabb termelésre, az anyagta­karékosságra, a tudományos munkaszervezésre való tö­rekvés. Rendszeresebbé kell tenni a tapasztalatcserét, fe­lelősségteljesebben foglalkoz­ni a nagyobbjelentőségű újí­tásokkal. Minden területen növelni kell a dolgozók szak­mai tudását. Brutyó János ezután a dol­gozók életszínvonalának ala­kulásával foglalkozott. A re­álbér 1959-ben egyenletesen emelkedett, s előre láthatólag öt százalékkal lesz magasabb az előző évinél. Ezzel elértük az 1960-as szintet. A fogyasz­tói árak mintegy' két száza­lékkal voltak alacsonyabbak 1959-ben, mint 1958-ban. Az ipari munkások bére a múlt év tizenegy hónapján mint­egy három százalékkal emel­kedett — Szükségesnek tartjuk — mondotta a főtitkár, — hogy a szakszervezetek vizsgálják felül az anyagi ösztönzés iparági rendszerét, főleg olyan szempontból, hogy mennyire rrtítik az idei gaz­dasági terv teljesítését. Az anyagi érdekeltség két fő feladatra ösztönözözn: az egyik a műszaki fejlesztés, a másik a gazdaságos terme­lés. El kell érni, hogy az anyagi ösztönzés a szervezést és a tervezést is segítse, a prémium-feladatok ösztönöz­zenek a műszaki fejlesztésre és a gazdaságos termelésre egyaránt. A műszaki színvonalról A nyereségrészesedést, az igazgatói alapot, a vállalat­fejlesztési alapot is meg kell vizsgálni, hogy mennyiben segíti az ipar műszaki szín­vonalának javulását. A bér­rendszer megváltoztatásában arra kell törekedni, hogy jobban segítse az anyagtaka­rékosságot, a szerszirnfel- használás csökkentését, a mi­nőség javítását. A gazdasá­gossági szemléletnek érvé­nyesülnie kell a „Kiváló Dol­gozó” cím odaítélésében is. A múlt évben 1953-hoz viszonyítva a halálos balese­tek száma harminchat száza­lékkal, a balesetek száma pedig általában több mint tizenkét százalékkal csökkent. Az a cél, hogy a balesetek száma minden iparágban az 1955 évi szint alá csökkenjen Ennek érdekében igen fon­tos a nehéz, munkaigényes folyamatok gépesítése, célsze­rű technológiák, védőberen­dezések alkalmazása, a ve­szélyes műveletek kiküszöbö­lése. Fejleszteni kell az üzem­egészségügyi létesítményeket Felhívta a főtitkár a figyel­met a balesetek okainak vi­lágos tisztázására és a felelős­ségre vonásban tapasztalha­tó lazaságok megszüntetésé re. A törvényességről szólva elmondotta az előadó, hogy csökkent a vállalatok, intéz­mények vezetőinek helytelen intézkedéseiből származó pa­naszok száma. Azonban a törvények, a rendeletek meg­tartása még nem mindenütt kielégítő. A törvénytelenség megakadályozására a szak- szervezetek bátrabban lépje­nek fel, ne tűrjék meg a sza­bálytalanságokat. A munkaidő-csökkentés ki- terjesztése feltétlenül megkö­veteli a túlórák csökkentését is. Brutyó János ezután a szak­szervezetek politikai nevelő munkájával foglalkozott. A szakszervezeteknek úgy kell elvégezni mindennapi mun kájukat, ellátni érdekvédel­mi feladataikat, hogy az po litikai felvilágosítással, neve­lő agitációs tevékenységgel kapcsolódjék egybe. A kulturális tevékenység is egyre jelentősebb helyet fog lal el a világnézeti nevelés ben, a szakmai műveltség fokozásában. 1959 első felé­ben több mint tízmillió ém bér látogatta szakszervezetek kultúrális rendezvényeit. Mintegy kétszáz üzemi álta­lános iskola működik tízezer avulóval körülbelül húszez­ren járnak esti általános is­kolába, a könyvtárak olvasó­inak száma meghaladja a hétszázezret. A SZOT főtitkára beszá­molója végén a szakszerve­zetek szervező munkájáról, és az üzemi demokrácia fej­lesztéséről szólott. Végezetül felhívta a figyelmet az őszin­te, elvtársi bírálat szüksé­gességére. A főtitkár felszólalása után Varga György, a SZOT titkára tartotta meg beszá­molóját (MTI). A József Attila olvasómozgalomról „En egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní­tani!” (József A: Születésnapomra) József Attilát választottuk olvasómozgalmunk névadójá­nak. A legkiválóbb költők kö­zé emelkedett a mosónő fia, hogy hirdesse a munkásosz­tály,^ a dolgozók igazát. Mű­veiből a munkásosztály iránti galomnak három fokozata van: bronz-, ezüst- és arany­fokozat. A benevezésnél nem kell azonban betartani a fo­kozatosság elvét. Mindenki arra a fokozatra jelentkezik, amelyik számára a legmegfe­lelőbb. Mégis helyesebb, ha aki most kezd megbarátkozni az olvasással, nem az arany-, vagy ezüstfokozat jelvényé­nek megszerzésével próbálko­rendíthetetlen hűség csendül j zik egyből, mert a magasabb ki, minden sorát áthatja a haladó emberiség szeretete. Ha olvassuk műveit, úgy érez­követelmények teljesítése elég nehéz a kezdőknek. Néhány mondatban a kü­zük, erősebbek lettünk, úgy , lönböző fokozatok követel­érezzük, nagy feladatok meg­oldására vagyunk képesek, mert a jövőbe vetett hit az elnyomatás éveiben élő költő éltető eleme volt. József Attila halála után nyolc évvel a felszabadulás meghozta a költő által várt új életet. A munkásosztály lett a hatalom birtokosa és ezzel miénk lett a kultúra. Művelődési házak, olvasóter­mek, könyvtárak teszik lehe­tővé, hogy fiatalok és öregek egyaránt megismerkedjenek az irodalom remekeivel. Eze­ket a lehetőségeket ki kell használnunk és elsősorban a fiataloknak kell kihasználni. Ezért indult a József Attila olvasómozgalom is. A József Attila olvasómoz­galom állandó jellegű. Ebben az évben azonban szorosan kapcsolódik az „Ifiúság a szo­cializmusért” próbához. Aki április 4-ig megszerzi az olva­sómozgalom valamelyik jel­vényét, az teljesíti az „Ifjú­ság a szocializmusért” próba harmadik követelményét. A József Attila olvasómoz­KÜLFÖLDI {eUrdisek Bonn (MTI). Most, ami­kor a Nyugat-Németország- ban feltámadott fasiszta hul­lám az egész világ felhábo­rodását váltotta ki, az Ade- nauer-kormány azt tervezi, hogy újabb tízezer náci tiszt­viselőt vesz vissza állami szolgálatba. Ezenkívül fel alkarja emelni a fasiszta ál­lam többezer volt alkalma­zottjának nyugdíját. A nyu­gatnémet hatóságok jelenleg huszonháromezer volt náci tisztviselőt foglalkoztatnak, közülük sokat igen magas pozíciókban. * Peking (Uj Kína). Ba- sutoföld angol védnökség te­rületén csütörtökön tartott parlamenti választások rész­eredményei szerint az Afri­kai Kongresszus Párt nyer­te el a szavazatok jelentős részét. (MTI). • Róma (AFP). Az európai közös piac tagországainak miniszterei hétfőn tartják értekezletüket Rómáiban. — Megbízható forrás szerint a napirend egyik legfőbb pontja Görögországnak és Törökországnak a közös piacba való felvétele lesz. — (MTI). * London (AFP). A cip­rusi értekezlet küldöttségei csütörtökön délelőtt, majd délután is folytatták tanács­kozásaikat. Most arról folyik az alku, hogy Cipruson Nagy-Britanniának nyújtan­dó katonai „könnyítésekért“ cserébe Anglia milyen pénz­ügyi hozzájárulást nyújtson. A kényes probléma, a brit fennhatóság alatt maradó övezet nagysága továbbra is fennáll. • Kampala (Reuter—UPI). Uganda angol kormányzója MIIIIIIIIIIIUMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIM Kedden összeül a Biztonsági Tanács N e w-Y o r k (AFP-Reuter). A jövő hét keddjén összeül a Biztonsági Tanács, hogy tanulmányozza Kamerun je­lölését az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Kamerun ja­nuár 1-én nyerte el függet­lenségét. (MTI) csütörtökön kijárási és gyü­lekezési tilalmat léptetett életbe Bugisu körzetében, — ahol a lakosság folytatja tün­tetéseit a törzsfőnökök elvi­selhetetlen adóprése ellen. A kenyai határ közelében fekvő Budamában 2000 főnyi tömeg megrongálta a körzeti közigazgatás székházát, a rendőrség fegyverét hasz­nálta. Kampalába érkezett jelen­tés szerint a bakedi törzs tagjai elűzték a súlyos adó­kat szedő törzsi vezetőket. — (MTI). ményeiről. A bronzfokozat jelvényé­nek megszerzéséhez el kell ol­vasni négy kötelező és négy ajánlott művet A kötelező és ajánlott könyvek címjegyzé­két útmutatóban foglalták össze. Ezeket az útmutatókat a helyi KISZ-szervezetek ve­zetőségeitől bárki megkap­hatja Az útmutatóban sze­replő könyvek közül választ­hatja ki mindenki a saját ér­deklődési körének megfele­lőt. A nyolc könyv elolvasása mellett a résztvevőknek is­merniük kell József Attila élettörténetét ir Az ezüstfokozat jelvényé­nek megszerzéséhez József Attila élettörténetének isme­rete mellett 6 ajánlott és 6 kötelező művet kell elolvas- niok, valamint ismerniök kell öt József Attila verset. (Fia­tal életek indulója. Aki sze­gény. az a legszegényebb. Mi­kor az utcán átment a ked­ves, Mama és Lebukott című verseket), melyek közül ket­tőt könyv nélkül is meg kell tanulniok. Az aranyfokozat követel­ményeinek teljesítése ennél valamivel nehezebb. Nyolc kötelező és kilenc ajánlott művet kell elolvasniok erre a fokozatra benevezőknek. Be­hatóbban ismerni József At­tila élettörténetét, valamint előírt tíz versét (Nem én ki­áltok, Munkások, Külvárosi éj, A város peremén. Oda, A Dunánál, Hazám, Születés­napomra. Kései sirató és Ars Poetica című verseket) és a tíz vers közül négyet könyv nélkül tudni. Az olvasómozgalomban résztvevőket nem hagyjuk magukra. Segíteni akarunk nekik azzal is. hogy a Nép­lapban megjelentetünk verse­ket és a Rádió Szolnoki Stú­diója is műsorra tűzi csütör­töki ifjúsági adásaiban. Az útmutatóban szereplő köny­vek közül egyik-másikának a tartalmát is ismertetjük azért, hogy ezzel is segítsük az olvasómozgalom résztvevő­it az ízlésüknek megfelelő könyv kiválasztásában. Az olvasómozgalom részt­vevői egy-egy könyv elolva­sása után írásban vagy az el­olvasott könyvről folytatott beszélgetés alapján számol­nak be. Ki-ki a számára leg­megfelelőbb formát választ­hatja. A beszámolás lehető­ségét a KISZ-szervezeteknek kell biztosítaniok megfelelő szakemberek bevonásával. Kérjük ezúton is a pedagó­gusokat, hogy a KlSZ-szerve- zetek ilyen kérését támogas­sák. Segítsék elő. hogy minél több fiatal megszerezhesse az olvasómozgalom valamelyik jelvényét Segítsenek az if­júságot „nem középiskolás fokon tanítani”. Verbai Lajos KISZ MB ágit. prop. titkár. Hosszúlejáratú árucsereforgalmi megállapodás Magyarország és Anglia között Barátságos légkörben foly­tatott tárgyalások után janu- nuár 19-én három évre szóló árucsereforgalmi megállapo­dás jött létre Magyarorszáe és Anglia között. Az első évre megállapított kontin­gensek összesen 35 százalék­kal magasabb az előző évi­nél. A megállapodás értelmé­ben Magyarország angol szalonnát (barackot), vajat, konzervet, gyümölcsöt, textil méter- és készárut, egyéb könnyűipari cikkeket, vala­mint különböző gépeket szál­lít Angliába. Anglia gépet, elektromos felszereléseket, textilárut gyapotfonalat, réz- és acélféleségeket, valamint egyéb nyersanyagokat szállít Magyarországra. A megálla­podást magyar részről Török István külkereskedelmi mi­nisztériumi főosztályvezető, angol részről P. B. Hypher, a Board of Rtrade igazgatója írták alá. (MTI) Lélekfertőző fasiszta ifjúsági szervezetek bíyugaUNémetorszáfgban Varsó (MTI). A nyugat­németországi fasiszta provo­kációk előkészítéséiben nagy szerepet játszottak a lélekfer­tőző ifjúsági szervezetek, amelyekről érdekes doku­mentumokat közöl a Trybu- na Ludu, a Glos Pracy és a Dziennik Ludowy. Nyugat-Németország terü­letén jelenleg mintegy száz fasiszta jellegű ifjúsági szer­vezet működik. — A szélső jobboldali pártok arra tö­rekszenek, hogy irányítsák ezeket a szervezeteket és így biztosítsák eszméik terjedé­sét az új nemzedék körében. Különösen „buzgó” ezen a téren a hírhedt Német Biro­dalmi Párt, amely fertőző „csápjait’’ egyszerre négy-öt ifjúsági szervezetre terjeszti ki. A párthoz a legközelebb a „Junge Kameradschaft’’ áll, amelyhez a párt minden 18—26 éves tagja tartozik. A másik ilyen „tartalékszerve- zete‘‘ a „Deutsche Junge Ka­meradschaft1’. amely az is­mert „Kyffhaeuser Jugend­bund’’ része. „Szervező mun­kájának’’ célja, hogy tagjait meggyőzze a nürnbergi ítéle­tek igazságtalanságáról. A „Jugend” elnevezésű szerve­zet sem mentes a fasiszta be­folyástól, s ezt egyebek kö­zött az is tanúsítja, hogy tagjai a rossz emlékű barna inget viselik és összejövete leikben állandóan a hitleri hadsereget magasztalják. De a fasiszta párt „méltó örökö­se1’ címre a legnagyobb esély- lyel az „ifjú vikingek1’ pá­lyázhatnak, akik rendszere­sen megünneplik Németor­szág történelmének „legdi­csőbb” napjait. S mit tarta­nak e fiatalok a nácik „dicső tetteire” emlékeztető évfor­dulónak? Azt a napot, ami­kor a hitleristák kegyetlenül vérbefojtották a varsói fel­kelést!!! A szervezet vezető­je, Nahrath. Nyíltan hirdeti a faji, megkülönböztetés fon­tosságát. A fasiszta szervezetek kö­zött vezető helyet foglal el az „Áttelepültek Ifjúsági Szö­vetsége”, a „Deutsche Ju­gend des Ostens1’ legtevéke­nyebb egysége a Szudéta-cso- port, amely nyíltan a Hitler­jugend követőjének vallja magát és náci típusú katona- iskola megalapítására törek­szik. A „Főiskolások Nemzeti Szövetségének1’ tagjai fel­mentik Németországot a má­sodik világháború kirobban­tásának vádja alól, követelik a nagynémet birodalom lét­rehozását, az „úgynevezett háborús bűnösök”, valamint a Wehrmacht egész parancs­noki állományának rehabili- tását. A koncentrációs tábo­rokról és a tömeggyilkossá­gokról szóló híreket koholt propaganda - vádaskodásnak minősítik. Ezenkívül még számos más fasiszta ifjúsági szervezet működik, amelyek az úgyne­vezett „európai társadalmi mozgalom” elnevezésű gyűj­tő szervezethez tartoznak. — (MTI). A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormány-nyilatkozata A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya csü­törtökön közzétett nyilatko­zatában forrón üdvözli és lelkesen támogatja a szovjet kormány döntését 1200 000 katona leszereléséről. A nyi­latkozat többek között meg­állapítja hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya a fegyverszünet megkötése óta hadseregének nagy részét leszerelte. Remé­li, hogy a nyugati hatalmak követik majd a Szovjetunió példáját, Déü-Vietnamban pedig az amerikai hatóságok felhagynak a belügyekbe va­ló további beavatkozással és a Dél-Vietnam kormány buj- togatásával. (MTI).

Next

/
Oldalképek
Tartalom