Szolnok Megyei Néplap, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-04 / 285. szám
t 8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAf 1959. december 4. Az olimpia városából idcHÍiük — Munkatársunk helyszíni riportsorozata — VII. A NAGY FÉLELMEKRŐL szeretnék ezúttal beszélni. A nagy félelmek — az Unitá sportrovatában használták ezt a kifejezést, amikor az 1960- as játékok két legnagyobb problémájáról a Rómába érkezők elszállásolásáról, valamint a közlekedésről beszéltein A nagy félelem — jogos. Beszéltem Marcello Ganroni- val, az olimpiai játékok szervező bizottságának főtitkárával Garroni optimista. Ö naponta 100—120 ezer külföldire számít és úgy látta, ennyit nyugodtan el tudnak szállásolni. A nyugodtan szó persze túlzás. Róma az idegen- forgalom nagy városa, minden utcasarkon szállodák, penziók hívogatják a vendéget*-az olimpia idején azonban a szállodák, egyáltalán a hivatásos vendéglátóipar az érkezők egyh armadát sem tudja befogadni. A különböző nemzetközi utazási ügynökségek jónak látták már ebben az esztendőben gondosan lekötni az olimpia napjaira a szobákat, méghozzá a részükre juttatott belépőjegyek arányában. Persze, a probléma az, hogy az embereik nemcsak utazási ügynökségek révén mennek majd Rómába; ahogy a karácsonyi vásár is mindig az utolsó napokban hág tetőpontjára, annak ellenére. hogy mindenki tudja, akkor lesz a legnagyobb zsúfoltság — az olimpia látogatói közül is igen sokan és nyilván az utolsó percben fogják elhatározni. hogy mennek. Hogy akkor mi lesz? — Természetesein minden számbajöhető helyet felhasználnak a vendégek elszállásolására. Valószínűleg a különböző kollégiumok egy részét sikerül majd ideiglenes túristaszállássá alakítani, — bár ezzel kapcsolatban komoly akadályok tornyosulnak az „Ufficio Alloggi’’ — az Elszállásolási Hivatal elé. Tú- risiák laknak majd a különböző papi internátusokban, konviktusokfban: általában az egyház igen sok megfelelő épülettel rendelkezik. A 100—120 ezer jegytulajdonos külföldi elhelyezését így talán sikerül megoldani — véleményem szerint azonban ez a számítás egy ponton hibás. Az emberek ugyanis nem csupán azért mennek Rómába, hogy lássák az olimpia versenyeit Az átlagtú- rista okoskodása nyilván az lesz: két vagy három napon, megtekintem a versenyeket és még két-hárcm napot maradok a városban, hogy lássam a nevezetességeket is. Igaz ugyan, hogy ez valószínűleg reménytelen vállalkozás lesz: hosszú sorok állnak majd a vatikáni múzeum előtt épp úgy, mint a Villa Borghese előtt, a Fórum Romanum bejáratánál ugyan olyan em- berkígyó kanyarog majd, mint a katakombáknál, a Campidoglio kincseire ugyanolyan sokan lesznek kíváncsiak, mint akár egy atlétika döntőjére. Egyszóval, nem lesz valami kényelmes dolog ezekben a napokban szemlélni az antik Rómát és a Ri- nascimento festményeit — mégis, aki országhatárokon, vagy óceánokon át ide érkezik, nem mondhat le róla. Ez pedig azt jelenti, hogy egy napra százezer külföldi nézőre — még százezer vendég esik, aki nem országa versenyzőiért szurkol. — hanem egy belépőért a Sixtusi kápolnába. Tehát nem százezer vendég lesz Rómában naponta, hanem kétszázezer. Hol alszanak majd? Hát éppen ez Róma nagy félelme. EG YÉBKÉXT az olimpiai bizottság felhívta Róma lakosságát, járuljon hozzá a játékok sikeréhez azzal is, hogy szállást, lakást biztosít, saját szobáit átengedi az érkezőknek. Igen ám, csakhogy az olimpia napjaiban nemcsak külföldiek érkeznek Rómába, hanem olaszok is. Mindenkinek vannak ismerősei, rokonai, barátai a csaknem 50 milliós Olaszország más vidékein :— ezek már most be jelentették igényüket a rokont szobákra. Garroni úr például családjának öt tagját látja majd vendégül 1960 augusztusának vége felé. A vendégek másik része autón érkezik, Róma környékén nagy autóparkingokat, autós táborozási helyeket rendeznek be. Többezer gépkocsi- tulajdonos feszítheti itt ki sátrát — az olimpia rendezői azonban jó néven vennék, ha érméi is maradnának. Sajnos, előreláthatólag az autótulajdonosok autóval szeretnének bejönni a városba is, ez pedig valóságos katasztrofális helyzetet idéz elő Rámában. Jelenleg mintegy 310 ezer kocsi szaladgál a város utcáin. Csúcsforgalmi időben már most is a leggyorsabb közlekedési eszköz a cipő — autóbusszal, villamossal haladni szinte lehetetlen. Egy diplomatával esett meg este 7 óra felé — ekkor térnek haza az emberek a munkából — Ijogy a gyalog 5 percnyi távolságra lévő elnöki palotába autóval 20 perc alatt érkezett meg. Az autóból nem szállhatott ki, hiszen egy diplomata nem érkezhet gyalog, így viszont negyedórát késett a fogadásról. AZ OLIMPIA idején 400 ezer gépkocsi közlekedik illetve inkább áll majd Róma utcáin. Természetesen igye keznek a legforgalmasabb és legzsúfoltabb helyeken, aluljárók építésével újabb közlekedési rendőrökkel stb. megoldani a problémákat — a sikert azonban még az optimista Garroni is valószínűt lennek tartja. Az olimpia idején^— írják az olasz lapok, — Róma Ízelítőt kaphat abból, milyen lesz a közlekedés 1965-ben. (Folytatjuk) — Baracs Dénes — Milyen lesz az élet 2009-ben? A Debreceni Egyelem kosárlabdázói Törökszemmlklóson A Debreceni Egyetem férfi és női kosárlabda csapata Török- szentmiklósra látogatott el a2 ottani gimnázium vendégeként. A két város csapatának találkozója szépszámú közönség előtt játszódott le, s élénkiramú, élvezetes játékot hozott. A sport- találkozó minden bizonnyal hozzájárul a Törökszentmiklósi Gimnázium és a Debreceni Egyetem sportolói jó kapcsolatának kiépüléséhez. A visszavágó mérkőzésre is rövidesen sor kerül majd Debrecenben. EREDMÉNYEK*. Törökszentmiklósi Gimnázium DEAC 45:38 (17:16) Női mérkőzés. A debreceniek szerezték meg a vezetést, a török- szentmiklósiak azbnban a kezdeti elfogódottság után fokozatosan felzárkóztak, s a félidő végére már vezetésre is szert tettek. A második félidőben a gyors indításokkal játszó hazaiak egyre inkább belelendültek és biztosan győztek. Kosárdobók: Saághy 14. Kovács 11, Farkas 7, Illetve: Torma 17, Rá ez 13, Sándor 8. • DF-AC—Törökszentmiklósi Gimnázium 76:56 (33:24) Férfi mérkőzés. Nagy magassági fölényben voltak az egyetemisták a különben is alacsony gimnazistákkal szemben. — Az egyetemisták kezdeti vezetését 10. percben a helyiek ledolgozták, sőt 17:16-os vezetést is szereztek. A debreceniek főleg Kro mek kitűnő távoli tempódobásaival a félidő végére ismét elhúztak. A második félidőre a törökszentmiklósiak tele voltak személyi hibával, mert a magas vendégjátékosokat tisztán nem tudták szerelni. így szoros védekezés hiányában a kitűnő dobóformában lévő egyetemisták kitűnően győztek. — Kosárdobók: Kromek 25, Seres 12, Olajos 12, U letve: Kóródi 16, Cseh 14, Barta 12.- Sí. F. « A Magyar Rádió szolnoki adójának műsora Szív küldi szívnek szívesen. ■ Előszóval: riportok, tudósítások a nap eseményeiből. — Gyermekműsor. — Asszonyoknak — asz- szony szemmel: a nők műsora.- Mezőgazdasági híradó. HANK ZSOMBOR az 1959. évi országos iijúsági párbajtőrbainok A Szolnoki MÁV SE csapata második a Cs.B.-n Első esztendő volt az Idei, hogy a Szolnoki MÁV SE minden fegyverben részt vett az országos Ifjúsági csapat és egyéni bajnokság küzdelmeiben. Budapesten bonyolították le az 1959. cvl Ifjúsági férfi és női tőrcsapat bajnokságot. A közvetlen kieséses rendszerben levivott versenyen nem megfelelő bíráskodás mellett szoros küzdelem után mind a két csapatunk 9. 12. helyen végzett. A leányok az Elektromos csapata ellen 9:6 arányban veszítettek. Együttesünkből Kőnkéi 3, Balázs 2, Hegmanné és Józsa 1—1 győzelmet szereztek. A fiúk első ellenfélként Székesfehérvár csapatát kapták, de az utólag nevezett MTK-val nem akarták összetenni a Bp. Honvédőt s azzal az indokkal, hogy két vidéki ne verje ki egymást, az MTK-val vívtak a szolnokiak mégpedig jól. Rövidesen 4:1 arányú vezetésre tettek szert. Majd az oldalbírák cseréje következett. Ettől kezdve sem vívtak rosszabbul, mégis kikaptak 9 tire. Hank, Feke, Bali 2-2, Köves- di 1 győzelmet aratott. Az oldalbírák elleni felszólalást nem vette figyelembe, a szövetség megbízottja. ' Másnap a lányok közül három, öt fiú indult az egyént küzdőmben. Kőnkéi Klára jó vívássül jutott el a középdöntőig, de a döntőbe nem tudott bejutni. Szokatlan volt számára a villany-fegyver. A fiúk: Hank, Feke, Kövesdi, Balázs és Báli egyaránt simán vették az első fordulót. Feke és Kövesdi a másodikat Is. Hank és Balázs holtverseny után esett ki. Ball pedig a tapasztalat hiányában. Két győzelme volt. Még egy csörtét kellett volna megnyernie a továbbjutáshoz. 4:l-es vesztésre állt már Sárost ellen, amikor megzavarodott kissé s 5:4 arányban vesztett. Kövesdi a középdöntőben villannyal már nem tudott olyan jól vívni, mint száraz fegyverrel, s egy győzelemmel kiesett. Feke állandó fegyverhíbákkal küzdve két győzelemmel esett ki. Bár Igen lelkesen küzdött. Künkéi így a legjobb tizenkettő. Fekg és Kövesdi pedig a legjobb 18 közé került. Ugyanezen versenyek folytatásaként vívták a kard és a párbajtőr Cs.B-t; Kardban több fordított ítélet után 9:8 arányban vesztett csapatunk Csepel ellen. Bátorfl 4, Nagy és Hargitai 1-1, Hegedűs 0 győzelmet szerzett. Vívásukról elismerően nyilatkoztak, s Jő benyomást keltett töretlen küzdőszellemük. F.gyéniben nem indultak. mert eev szolnoki versennyel esett egybe. ai kosárlabda női SB I-érf Szerencsétlen vereség Diósgyőrben A legutóbb lejátszott DVTK— szolnoki Vörös Meteor NB I.-es ,o sári ab da mérkőzésre nem ment 1 győzelmi esélyekkel a szolno- íi csapat. A jelenleg is legjobb •idéki együttes azonban számukra igen szerencsés körülmények között nyerte meg a találkozót. Az első félidő 15. percében Deák Erzsébet, a szolnokiak legjobb játékosa súlyos sérülést szenvedett, — orvosi megállapítás szerint tokszalagszakadást, — s emiatt a mérkőzés hátralévő részében már nem játszhatott. Sajnos, sérülése hosszabb ideig elhúzódik s ez a tény rendkívüli előnyt Jelent az ellenfél csapatai számára az elkövetkezendő mérkőzéseken. DVTK—Szolnoki Vörös Meteor 74:54 (31:22) Diósgyőr, vezette: Velkei, Mészárat DVTK; Kamarásáét Kaié M., Horváth, Káló, Lajkó, soós, Dinnyéi. Sz. Vörös Meteor: Hor- váthné, Horgász, Hudákné, Fodor, Pataki, űeák, Bohati, Kovács, Tóth. A Meteor lányok kezdtek jobban. Mindjárt az első percben magukhoz ragadták a vezetést. Gyors, lendületes, s eredményes játékot produkáltak és a mérkőzés ebben a részében 5:8 pontos vezetésre tettek szert. A diósgyőri leányok megzavarodtak, egymás után kapták a személyiket, így a két Káló 4, Kamarásné és Horváth 3-3 személyivel volt a pályán. Ekkor történt Deák súlyos sérülése, mely a szolnoki leányoknál nagy lehangoltságot váltott ki. A diósgyőriek megnyugodtak, a Meteor leányok pedig Idegesek lettek. Ettől kezdve feljött a helyi csapat, átvették a vezetést, melyet a mérkőzés végéig meg is tudSzerencsétlen mérkőzést vívott a szolnoki együttes. Általános vélemény, hogyha Deák sérülése nem következik be, könnyen meglepetés Is születhetett volna. A Vörös Meteor javuló játékot mutatott. Ha a középjátékosok, Fodor és Bohati formájában fejlődés következik be, akkor az előttünk álló mérkőzések elé bizakodva tekinthetünk. A szolnoki csapatból főleg Pataki, Horgász, Horváthné és Hudákné játéka emelkedett ki. A legjobb kosárdobók ők voltak. Legközelebb vasárnap délelőtt 10.30 h-kor játsszanak a szolnoki leányok Csepel jő formában lévő együttese ellen Szolnokon. Siker csak akkor várható, ha csapatunk az első perctől kezdve az utolsóig a már tőle sokszor megszokott lelkesedéssel játszik. De sokat várgnk a közönség lelkes, biztató támogatásától A Párbajtőr Cs.B-n SzolnokBVSC volt az első mérkőzés, amit csapatunk jó vívással 9:2 arányban nyert meg. Győzelmével a négyes döntőbe került. - Hank és Feke 3—3, Balázs 2, Kövesdi egy csörtét nyert. A döntőben első ellenfelünk a Budapesti Honvéd csapata volt. Nagyon, talán túlságosan is akartak a fiúk s így nem minden szUrás volt pontos. így a Honvéd 8:6-ig elhúzott. A találatarány igen jó volt viszont. A két utolsó mérkőzés a Balázs— Préda és a Feke—Morvái csörte megnyerése esetén 8:8 arányban győzhet a csapat. A tét nagy volt, de a szellem még jpbb. A két Honvéd vívó elsöosztályú párbajtőröző, de ez nem riasztotta el sem Balázst, sem Fékét. Kitűnő vívással Balázs 5:3, Feke 5:0 arányban győzött. Ezzel a csapat jogot szerzett az 1, 3. helyért vívott küzdelemre. A Bp. Vörös Meteor Igen jó- képességű együttese ellen Feke és Hank 2—2 * győzelmével 9:4 arányban vesztettünk, őszintén meg kell mondani, hogy a Meteor győzelme megérdemelt, s várható volt. Együttesünk így az előkelő második helyen végzett. Az egyéni küzdelemben Hank, Kövesdi és Feke vett részt. Az első fordulóból Hank és Kövesdi jutott tovább, de a kiesett Feke sem vívott rosszul. Hibát követett el azonban azzal, hogy erőltette az alsóbb szúrásokat, s emiatt gyengébb ellenfelektől is kikapott. A. második fordulóban Hank csoportiában 4., Kövesdi 5. lett. A két 5. küzdelméből jó pengevezetéssel Kövesdi került ki győztesként 5:3 arányban. Ezzel ő is döntőbe jutott. Hank kitűnő vívással 7 győzelmet szerzett, s az ugyancsak 7 győzelmet szerző Prédával holtversenyt vívott a bajnoki címért. Jó ütemű, tempós szúrásaival, kitűnő védésvisszaszúrá- salval 5:3 arányban győzött. A magyar vívás történetében először szerzett vidéki versenyző „Országos Bajnok” címet, s örömünkre ez az első versenyző szolnoki. Kövesdi a döntőben Is igyekezett, s két csörte kivételével jól Is vívott. A tapasztalat hiánya itt azonban mér kiütközött, s egy győzelemmel a 9. lett. Ez Is Igen szép eredmény, ha az erős mezőny teljesítményét vesz- szük figyelembe, A Vecsernaja Moszkva című lap a napokban azzal a kérdéssál fordult olvasóihoz, milyennek képzelik az éle'et a Szovjetunióban 2009-ben? Vlagyimir Gyemihov kutató, aki állati szervek átültetésével kapcsolatban merész kísérleteiről híres, többek között rámutatott: „Ami jelenleg a Szovjetunióban még állatkísérletek stádiumában van, az fél évszázad múlva az emberek gyógyításának biztos módszere lesz. Az emberi életet 150—200 éves korig meghosszabbítjuk.” Gyemihov a 2009-es esztendő szovjet kórházát leírva elmondja, hogy a betegek főleg középkorú emberek lesznek. A kórházban fájdalommentesen végzik a beteg vagy elöregedő szív, vese, tüdő, belső elválasztás ú mirigyek és más belső szervek kicserélésével kapcsolatos műtéteket. Anatolij Gromov, a moszkvai 1. sz. csapágygyár igazga tója a lap hasábjain beszámol a jövendő üzemről, amely úgyszólván az ember közreműködése nélkül gyártja majd a csapágyakat. Az üzemben — írja — sok új segítőtársat kap az ember: atomot, ultrahangot, elektronikát. Atom ellenőrzi a készítmények minőségét, ultrahang tisztítja meg az alkatrészeket, elektromos szikra készíti a legbonyolultabb furatokat, s vési a gyári márkát a csapágyakba. Nyikolaj Barbarov neve, stovjet űrhajózási szakértő megírja, hogy a XXI. század elején készítik fel és indítják útnak a történelem első csillagközi expedícióját. Mindaz, ami a XX. század derekán még álomnak tűnik, 2009-ben megvalósul. A XX. század embere, bölcsőjének határait túllépve, a haladás zászlaját — amelyet elődeitől átvett, — tovább viszi a végtelen térbe és időbe! Kilétté ifivezetőt vettek fel a KISZ tagjai sorába A karcagi gimnáziumba” társ, isikolárik igazgatója és egyre több tanuló vállalja a a nagy es komoly feladatot, amely azzal hárul rá, hogy tagja lesz ráz ifjú kommunistáik táborának. Az elmúlt KISZ gyűlésem is kilenc ifjúvezetőt vettek fel a kiszisták sorába. Közülük nyolcán II., Ill, IV. osztályosak voltak, egyedül én voltam első osztályos. A felvétel után Tényi Ilona KISZ titkár szólt a jelenlévőkhöz. Ismertette a következő idők programját. A gyűlésen jelen volt Mányi Elemér, a Városi Űttörő Elnökség titkára, Papp István elvSzalai István KISZ alapcszer- vezetünk elnöke. Papp István elviére elmondotta gondolatait a KISZ klubterem hasz n állatáról, s egyéb iskolai dolgokról beszélt. KISZ tag lettem. Az első osztályosokat képviselem e szervezetben, s a következő gyűléseken már én is szavazhatok az újabb tagok felvételénél. A kiszisták közül többen továbbra is ifivezetők maradinak, KISZ megbízatásnak teldntik a2 úttörők nevelését, vezetését. Lajtos Mária Karcag. (apróhirdetés ek) VIZSGÁZOTT kazánfűtőt azonnali belépéssel felveszünk. Szol* nokl Patyolat Vállalat Szolnok, Mártírok u. 19. EPITES-szakmai gyakorlattal rendelkező technikust és műszaki adminisztrátort keres azonnali belépésre a Kunmadaras! Vegyesipari KTSZ. Cím: Vegyesipari KTSZ Kunmadaras, Kálvin út 30. VIZSGÁZOTT kazánfűtőt azonnali belépéssel felveszünk. Vasipari Vállalat Szolnok, Hunyadi János u. 4. A BUDAPESTI Közúti Üzem: Vállalat n. Főépltésvezetősége aszfaltozó szakmunkást felvesz. Jelentkezés a n. Főépítésvezető- ségen. Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. sz. alatt. A DEBRECENI Finommechanikai Vállalat kubikos munkára harminc munkást felvesz. Jelentkezés a Tiszamenti Vegyiműveknél. KOPENYBONTASRA - Idősebb asszonyokat, vagy többgyermekes családanyákat felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet. SZOLNOK Megyei Tüdőbeteg- gyógyintézet pályázatot hirdet a december hó 15-én megüresedő szakképzett virágkertészi állásra. Az állás javadalma: E 562 kulcsszám szerint IftOO Ft + 30 százalék veszélyességi pótlék. Fenti állásra a pályázatot a Szolnok Megyei TüdőbeteggyOgyintézet Vöröscsillag út 4.. Igazgató főorvosához kell benyújtani. Pályázati határidő: december 15. SZOLNOKI Bizományi Áruház raktárosnak férfi munkaerőt felvesz. Szolnok, Kossuth L. u. 14. A MEZŐTÚRI Gépállomás azonnali belépéssel felvesz egy villanyszerelőt, aki a gépjárművek villamosberendezéséhez is ért és megfelelő gyakorlattal rendelkezik. Továbbá egy gáz- és villanyhegesztőt, aki szintén gyakori lattal rendelkezik. Fizetés kollektiv szerint. Jelentkezés a Mezőtúri Gépállomáson. ÉPÍTŐIPARI anyagismerettel rendelkező anyagbeszerzőt azonnal alkalmazunk. Szolnok megyei Kútfúró és Útépítő Vállalat, Szolnok, József Attila u. 89. A KISÚJSZÁLLÁSI Földműves- szövetkezet vezetősége közli, hogy étterme a dolgozók érdekében történő átsorolás következtében lényegesen olcsóbb, de változatlan minőségű ételeivel és Italaival,. előzékeny kiszolgálással továbbra Is szeretettel várja kedves fogyasztó vendégelt. ÜZEMI konyhák étkezési répa szükségletüket nagyban és olcsón nálunk beszerezhetik. Béke TermelőMövetkeMt» Rákócsitálva, JOKARBAN lévő íróasztalt keresünk megvételre. Címet • ki- adóhivatalba kérünk. A RAKOCZIFALVAI Földművesszövetkezet TUZEP-telepén Import ajtók és ablakok nagy választékban kaphatók. Telefon: 6. 125-ös Danuvla motorkerékpár eladó. Cibakháza, Kossuth u. 8. SZOLNOKON, Markotányos Utca 6/a számú, kétszer egyszobás, előszobás ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Rákóczi út 19/a. EM. SZOLNOK MEGYEI Állami építőipari v. felvesz előkészítő osztályvezetőt és szakipari építésvezetőt. FELTETEL: mérnöki oklevéllel rendelkezőknél 5 éves szakmai gyakorlat, - technikumi végzettség esetén 10 éves szakmai gyakorlat. Fizetés megállapodás szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. FELVESZÜNK MEG faipari gépmunkásokat, épületasztalosokat és épületlakatosokat. JELENTKEZÉS: Szolnok, irodaház, fi. emelet. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás part Szolnok megyei Bizottság és a Megyei Tanács tap)a MB felelős szerkesztős Lazányi Józsefük Szerkesztőség: Szolnok. Tisza Antal u. 8. L en Telefon: 80-93. 83-80, 80-89 Kiadja a Szolnok megyei Népla Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Laj09 Kiadőhtvata); , Szolnok. Imdanáz. fsat. 8. Telefon: 80-04. Megjelenik nétfő kivételével ________minden nap. A lapot előfizetésben es árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták tér- tesztlk A tap előfizetési dija- egy Hóra U.- Ft. Előfizethető bármely posta Hivatalnál «■ kézbesítőnél Szolnoki Nv-'ovlr* vállalat 1959. december 3. — 4357 Felelős nym vezetői Mészárat Madat