Szolnok Megyei Néplap, 1959. december (10. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-09 / 289. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. december 9. Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága egyszerű többséggel elfogadta az algériai határozati javaslatot HkU [itytyxcltk HELYZETKÉP New Ytyrk (MTI.) Az ENSZ-közgyülés politikai bi­zottságának elnöke hétfőn délután szavazásra bocsá­totta az algériai határozati javaslatot. Először külön sza­vaztak a határozati javaslat egyes bekezdései felett. Az 5. bekezdést, amely ja­vasolja, mondja ki az ENSZ közgyűlés, hogy „elismeri az algériai nép önrendelkezési jo­gát”, 61 küldött elfogadta, egy küldött „nem“-cnel sza­vazott, 19 pedig tartózkodott a szavazástól. A 6. bekezdést, amely sze­rint „a közgyűlést mélyen aggasztja az ellenségeskedé­sek folytatódása Algériában,’ 58 küldött elfogadta, 3 kül­dött elvetette, húsz küldött tartózkodott. A 9. bekezdés szövegét: „a közgyűlés nyomatékosan ja­vasolja a két érdekelt fél­nek. kezdjen tárgyalásokat Párizs (MTI.) A francia kormány rendeletére decem­ber 27-én népszavazást ren­deznek a Csendes-óceáni Wallis és Futuna szigeteken. A mintegy tízezer lakosú szigetek több mint hetven azoknak a feltételeknek — ideértve a tűzszünet feltéte­leit is, megállapítására, ame­lyek szükségesek, hogy az al­gériai nép önrendelkezési jo­gát a lehetőséghez képest a legrövidebb időn belül érvé­nyesítsék” — a küldöttek közül 38 megszavazta, 26 el­lenezte, 17 küldött pedig nem vett részt a szavazásban. Ezután került sor a szava­zásra a határozati javaslat teljes szövege fölött. A sza­vazatok aránya 38:26 volt, 17 tartózkodással. A bizottság tehát egyszerű szótöbbséggel elfogadta és az ENSZ-köz- gyűlése elé terjeszti a hatá­rozati javaslatot. Az AP ENSZ tudósítója hírmagyarázatában megjegy­zi, hogy a politikai bizottság­ban a határozat elfogadásá­hoz elegendő volt az egyszrű szótöbbség. Ezzel szemben az ENSZ közgyűlésben a ja­éve francia protektorátus alatt állnak. A népszavazá­son arra a kérdésre kell fe­lelniük a választóknak: akar­ják-e, hogy a szigetek a Francia Köztársaság részeivé váljanak a tengeren-túli te­rület jogállásával, egyezményeket hadügyminisztérium képvi­selőivel 30—40 tonnás an­gol—nyugatnémet harckocsik gyártásáról a NATO-haderők részére, beleértve természe­tesen magát Nyugat-Német- országot is. A nyugatnéme­teknek szállítandó harcko­csik csupán egy részét alkot­ják annak a hadfelszerelés­nek — egyebek között nuk­leáris fegyvereknek, hadiha­jóknak és repülőgépeknek — amelyet az amerikai, az angol és a francia kormány a szövetségi köztársaság ren­delkezésére bocsát. A nyugat­német fegyverkezés korláto­zásáról kötött szerződések nyílt megszegésével. (MTI.) Belgrád (MTI.) Ez év őszé­től a Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés fokozatosan néhány új intézkedést lépte­tett életbe a két ház, a nem­zetgyűlési bizottságok és a képviselők tevékenységének és szerepének fokozására. továbbá Gustave Ansart re­ferátuma nyomán a dolgo­zók bérmozgalmának fejlő­dését. PASADENA (Reuter). Az Egyesült Államok felajánlot­ta, hogy a szoyjet tudósok rendelkezésére bocsátja az amerikai rakétavizsgáló há­lózatot abban az esetben, ha a szovjet űrhajózási prog­ramra keretében embert kül­denek a világűrbe. Keith Glennan, az Országos Űrha­józási Hivatal (NASA) veze­tője kijelentette: az Egye­sült Államok ilymódon hoz­zájárulhatna ahhoz, hogy a szovjet tudósok folyamatos összeköttetést biztosítsanak űrhajósukkal. • BONN (AP.) Walter Men­zel szocialista képviselő hét­főn sajtóértekezleten elmon­dotta, hogy a nyugatnémet parlamenthez az utóbbi hó­napokban mintegy 23 ezer beadvány érkezett, amelyek­ben az atomfegyverek betil­tását követelik. (MTI,) vaslat csak kétharmados többséggel emelkedhetik ha­tározattá Mivel a politikai bizottság és az ENSZ köz­gyűlés összetétele azonos — mindkét szervnek tagja va­lamennyi ENSZ-tagország — a közgyűlésben azonos sza­vazataránnyal nem várható a javaslat elfogadása. Fmcia diplomáciai körök bizalmas közlése szerint a szavazás eredményét francia sikernek tekintik Értesülé­sek szerint a franciák külö­nösen hálásak azért, mert NATO-szövetségeseik „nem” szavazatukkal a francia tö­rekvéseket támogatták London (MTI). Dougl as Dillon, amerikai külügyi ál­lamtitkár hétfőn este repülő­gépem megérkezett London­ba, egyhetes nyugateurópai tárgyaló-kőrútjának első ál­lomáshelyére. Az angol fővá­rosból Brüsszelbe, Bonniba, majd Párizsba látogat eh Az AP tudósítója szerint Dilkxn célja a Franciaország és Nyugat-Németország ve­zette hatalmi közös piac és az Anglia vezetése alatt álló „külső hét“ ország szövetsé­ge között folyó „kereskedelmi hidegháború,, megszüntetése, mert ez a nyugati szövetsé­gesek politikai egyeségét fe­nyegeti. A Press Association diplo­máciai levelezője szerint Dil­Lemondott a szicíliai tartományi kormány Palermo (MTI). Nyuga­ti hírügynökségek jelentik, hogy a Silvio Milazzo vezette baloldali szicíliai tartományi kormány hétfőn lemondott. Ezt megelőzően a tartományi parlamentben 45 szavazattal 44 ellenében elutasította a kormány jóvőévi költségve- téstervezetét. Az AP értesülő se szerint Milazzo kormánya­lakítási megbízást kapott. Az új gyakorlat szerint a nemzetgyűlési bizottságok üléseiken rendszeresen meg­vitatják a kormány munká­járól szóló jelentéseket és a fontos társadalmi, gazdasági problémákat. Napirendre tűz­ték a többi között az ország kommunális rendszere, ven­déglátóipara, közlekedési és szállítási ügyei, közfogyasztás stb. időszerű kérdéseinek megtárgyalását. Módosították az interpellációk benyújtásá­nak rendszerét is. London (Reuter.) Murphy amerikai külügyminiszter­helyettes Eisenhower római tanácskozásai után úgy nyi­latkozott, az elnök „rokon- szenwel fogadta“ az olasz kormánynak azt az óhaját hogy részt vegyen a kelet- nyugati csúcsértekezleten, ha napirendre tűzik a leszerelés kérdését. Általában megbízható kö­rök szerint a brit kormány .hűvösen fogadta” azt a le­hetőséget, hogy Olaszország a jelenlegi körülmények kö­Belga-Kongó vezetői a belga kormányt teszik felelőssé a tárgyalások holt­pontra jutásáért Brüsszel (MTI). — A Brüsszelben tartózkodó há­rom belga-kongói politikai vezető hétfőn tárgyalt Leo Collarddal, a Belga Szocialis­ta Párt elnökével. A megbe­szélés után memorandumot nyújtottak át Collandmak, s ebben a belga kormányt te­szik felelőssé a múlt heti tár­gyalások holtpontra jutásá­ért, de reményüket fejezik ki, hogy egy kerékasztal konfe­renciának mégis sikerülhet majd „megjavítani Belga- Kongó igazi problémáit”. Ionnak okvetlenül szem előtt kell tartani: az Egyesült Ál­lamokban aggodalmat kelt, hogy az amerikai aranytarta­lékok Európába áramlanak. Ez a folyamat még veszedel­mesebb méreteket ölthet, ha egyes európai gazdasági szer­vezetek kereskedelmi korlá­tokat kezdenek felállítani Európában és a kontinensen kívül. A kunhegyesi járásban a pártoktatásba bevont közel kilencszáz hallgató közül mindössze tizennyolc tanul magasabb oktatási formán. Ezek az elvtársak — zömé­ben járási vezetők, nagy ter­melőszövetkezetek elnökei — a Politikai Gazdaságtan III. évfolyamát végzik. A többi hallgató az Időszerű Kérdések és a marxizmus—leninizmus I., illetve II. évfolyamán ta­nul. A propagandisták komolyan veszik pártmunkájukat. Gon­dosan felkészülnek a foglal­kozásokra, hogy minél több segítséget adhassanak a hall­gatók tanulásához. A vezetők — járásiak és községiek — nem adták ki „albérletbe” az oktatási munkát, hanem vál­lalták a szemináriumok veze­tését. Gyűjtő Imre elvtárs, a kunmadarasi községi párt- bizottság titkára mezőgazda- sági technikumot végez, s emellett a Marxizmus—Leni­nizmus Kérdései II. évfolya­mának propagandistá.ia. For­gács József és Fehér Lajos elvtárs, a járási pártbizottság tagjai, Özse János, a kende- resi Vörös Csepel Tsz párt- titkára, Radócz József kun­London (TASZSZ.) Az an­gol alsóházban hétfőn vitát folytattak a faji megkülön­böztetésről. A munkáspárti ellenzék zött részt vegyen a csúcs­értekezleten. Londonban úgy érzik, hogy h, a leszerelési kérdés meg­vitatásába nyugati részről bevonják Olaszországot is, akkor aligha lehetne kihagy­ni Kanadát, a tíztagú kelet­nyugati leszerelési bizottság ötödik nyugati tagját. Ebben az esetben viszont a Szovjet­unió valószínűleg ragaszkod­nék hozzá, hogy Lengyelor­szág és Csehszlovákja is részt vegyen a csúcsértekezleten, amely így tíz vagy még több kormányfő találkozója lenne. Párizsiból érkezik a hír. hogy Robert Pesquet képvise­lőt ismét szabadlábra helyez­ték. Mint ismeretes, a volt szélsőjobboldali képviselő bevallotta; ő vezette ezt a gépkocsit, amelyről géppisz­toly-sorozatot adtak le Mitte- rand szenátor autójára. Ezen­kívül őt gyanúsítják a nem­zetgyűlés épületéiben 1958 februárjában történt bomba­merénylet előkészítésével is. Ha valaki ilyen tekintélyes fasiszta múlttal rendelkezik, mii sem természetesebb, hogy egy hétnél tovább nemigen lehet lakat alatt. Pesquet úr nehezen indokolható erkölcsi Felháborodásában azonnal éhségsztrájkba fogott és ügy­védei, mihelyt megéhezett azt a hírt terjesztették, hogy ha­lálán van. Mi történt ezzel szemben Mitteraed szenátorral, akire rálőttek és akinek autóján még most is láthatók a golyó- ütötte lyukak? Ellene termé­szetesen megindították a nyo­mozásit, a rendőrség kérte a szenátustól, függeszék fel mentelmi jogát. Tekintve, hogy ellenzéki, baloldali sze­nátorról volt szó, aki még i gazságügyminiszter korában elég sokat megtudhatott a hegyesi. Kocsis István abád- szalóki tanácselnök, Gönczi Lajos, a kunmadarasi Űj Ba­rázda Tsz elnöke. Tamási An­dor, a Kunhegyesi Gépállo­más igazgatója — s még so­rolhatnánk a neveket —. va­lamennyien vállalták a pro­pagandista munkát A járásban dolgozó közel félszáz propagandista — há­rom-négy elvtárs kivételével — több év óta vezet tanfolya­mokat. s így gazdag tapasz­talattal rendelkezik. Az ed­digi foglalkozások azt bizo­nyítják: megtérül munkájuk, a hallgatók eredményesen ta­nulmányozzák, vitatják a tan­anyagot Mindez ionban nem el­lensúlyozza azt, hogy kevés elvtárs tanul magasabb szín­vonalú tanfolyamon. Igaz, hogy ehhez előbb alapot kell szerezni, mert anélkül nem sikerül vagy csak nagy erő­feszítéssel lehet eleget tenni a magasabb követelmények­nek. Az már eredmény, hogy azoknak az elvtársaknak zö­me, akik tavaly elvégezték a marxizmus—leninizmus I. év­folyamát. most a II. év anya­gát tanulják. nevében Callagan képviselő határozati javaslatban tilta­kozott a faji megkülönbözte­tés ellen és felszólította a kormányt, hogy helyezkedjék a faji megkülörböztetést el­utasító álláspontra. Callagan emlékeztetett rá, hogy Anglia ENSZ képvise­lője a Dél-afrikai Unióban érvényesülő faji megkülön­böztető politikát elítélő hatá­rozati javaslat ellen szava­zott. A képviselő törvényt sür­getett, amely bűntettnek mi­nősíti a faji megkülönbözte­tést. Ormsby-Gore, külügyekkel foglalkozó államminiszter felszólalásában igazolni pró­bálta, miért támogatja az an­gol kormány a Délafrikai Uniót az ENSZ-ben. A kormány részéről módo­sító indítványt terjesztettek elő Callagan határozati ja­vaslatához. Az indítvány kö­vetelte, hogy az alsóház hagyja jóvá a kormánynak a faji megkülönböztetés kér­désében követett politikáját A módosítást 337 szavazattal 239 ellenében elfogadták. — (MTI.) most hatalmon lévő erők sö­tét mesterkedéseiről — a men­telmi jogot fel is függesztet­ték és így a szenátort elítél­hetik, Párizsban már hcs'uzú he­tek óta találgatják: Kik áll­nak a Mitterand ügy körül a kulisszák mögött tomboló harc hátterében. Egyik nap­ról a másikra a legellentéte­sebb intézkedések történnek, hol leleplezések látnak nap­világot, hol pedig visszavon­ják azokat, letartóztatják pél­dául Pesquet merénylőt, majd szabadon bocsátják. A Mitterand ügy kapcsán nemcsak a baloldallal pró­bálnak egyes fasiszta erők le­számolni, hanem a hatalomra jutott jobboldal különböző képviselői is ádáz harcot vív­nak egymássaL Pesquet tehát szabadlábon sétál, Mitterand mentelmi jo­gát felfüggesztették. Nem csoda, hogy a francia politikusok köréiben egyre jobban hódít az új öltözködé­si divat: a golyóálló mellény. Ha a politikai bombák ellen nem is véd, de a pisztoly-so­rozatok eilen legalább némi biztonságot nyújt. De ennek ellenére is fel­tehető a kérdés: vajon min­denki ott tanul-e, ami az ő kép­zettségének megfelel, olyan színvonalon-e, amely biz­tosítja, hogy a következő év­ben újabb lépést tehessen előre, s még többet sajátít­son el a marxizmus—leniniz­mus tudományából. Abból a tudományból amit nem lehet egyszer és mindenkorra meg­tanulni, amely állandóan fej- Lődik, gazdagodik. A szocia­lizmus építése, a mindig új és új tennivalók, problémák megoldása megköveteli az el­méleti továbbképzést Nem lehet tehát belenyugodni, hogy egyesek kényelmesség­ből, közömbösségből csak tes- sék-lássók tanuljanak s esz­tendőkön keresztül megre­kedjenek egy oktatási formá­nál. Bár nem sokan, de vannak, akik tehernek, plusz mun­kának tekintik a tanulást el­feledkezve arról, hogy az el­mélet fegyver. S a pártnak nem öncélú, hanem a gvakor- lati feladatok megoldását se­gítő elméleti képzésre van szüksége. Nem lehet egyet­érteni azzal például, hogy Kenderesen a pedagógusok nem kapcsolódtak be a párt­oktatásba. Korábban jelent­keztek ugyan állami-ideológiai oktatásra, de kimaradtak. Azóta azonban már lett vol­na alkalom, hogy a község­ben a pártoktatás tanfolya­maira jelentkezzenek. Befejeződött pártunk VII. kongresszusa, amelv nagy és lelkesítő feladatok elé ál­lít bennünket. Az ott kitűzött célok megvalósítása, a szocia­lizmus építésének meggyor­sítása, hatékonyabb, mega’a- pozottabb munkát követe! mindenkitől. S ennek alapját csak a marxizmus—lenini/ mus rendszeres tanulmányo­zása adhatja meg. A kunhe­gyesi járásban, és máshol is elsősorban a párttagok köte­lessége, hogy napról napra képezzék magukat, s a mar­xizmus—leninizmus tanításai alapján felkészüljenek az előttünk álló nagy feladatok megoldására. Nagy Katalin J1IMIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIHIIIIIIW Merényletek Alsériában Párizs (MTI.) Algír és Tizi- Ouzou között hétfőn délelőtt egy sínautó aknára futott és kisiklott. Két utas meghalt, a sebesültek száma megha­ladja a tízet. Maillot köze­lében egy akna robbanása megsebesített három roham- rendőrt. —1 1 Nyíltan megsértik a nyugatnémet fegyverkezés korláto­zásáról kötött London (Reuter) Mint a Daily Worker jelenti, hétfőn háj-om német tábornok érke­zett Londonba, hogy tárgya­lásokat folytasson az angol Hollywood is rádöbbent az atom­bomba veszélyeire Hollywoodban a legjelen­tősebb filmszínészek, produ­cerek, rendezők és forgató­könyvírók szervezetbe tömö­rültek és csatlakoztak a jó­zanabb nukleáris politika ér­dekében alakult Nemzeti Bi­zottsághoz. A Bizottság és a hollywoodi szervezet kitűzött célja meggyőzni az ameri­kaiakat arról, hogy az em­beriségre legsúlyosabb ve­szély leselkedik, amennyiben *ovább folytatják az atom­bomba kísérleteket. A holly­woodi szervezet megalakítá­sát szeptemberben R -bér: Ryan filmszínész és Stove Allen televíziós sztár szorgal­mazta, a felhíváshoz legelő­ször az írók, majd a produ­cerek, rendőrük, stb. is csat­lakoztak, ><» Külföldi jelentések NICOSIA (Reuter) Ma- kariosz ciprusi érsek hétfőn este újságírókkal közölte, hogy a ciprusi parlament tagjait a jövő hónap elején választják meg. • SZÓFIA (BTA). A Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottsága határozatot ho­zott, amelynek értelmében 1960 január 12—17-ére ösz- szehívták Szófiában a Bol­gár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának plénu­mát A plénumon iparvállalati vezetők, szakemberek, él­munkások, az iparban dol­gozó párt- és szakszervezeti funkcionáriusok részvételé­vel az iparfejlesztés kérdé­seit vitatják meg. • PÁRIZS (MTI.) A Frnacia Kommunista Párt Központi Bizottsága kedden Párizsban összeült, hogy Waldeck Ro­chet jelentése alapján meg­vitassa a mezőgazdaság hely­zetét, valamint a munkás- osztály és a dolgozó paraszt­ság szövetségének alakulását, Népszavazást rendeznek két, francia protektorátus alatt álló szigeten ■■ ■ Intézkedések a Jugoszláv Szivetségi Nemzet­gyűlés tevékenységének növlésére Dillon megkezdte egyhetes tárgyaló körútját ■' ■■ Angol vélemények Olaszországnak a csúcsértekezleten való részvételével szemben *— baracs «*» Céljaink elérése megköveteli a magasabb színvonalú elméleti Képzés! Vita az angol alsőházban a faji megkülönböztetésről

Next

/
Oldalképek
Tartalom