Szolnok Megyei Néplap, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-28 / 253. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. október 28. A megyei labdarúgó válogatottak tornájáról Felnőtt és Ifjúsági válogatottunk is győzött Mint már tegnapi lapszámunkban közöitük megyénk felnőtt és if júsági válogatottja Nógrád megye ellen Salgó- tarjában lépett pályára és mindkét csapatunk győztesen tért haza. Ragyogó idő kedvezett váltogat ott jaink találkozójának. Az utazás fáradalmait feledtette, hogy fiaink szárazon érkeztek Salgótarjánba. Az indulás előtt volt ugyan némi izgalom az ifjúságiaik két erősségének távolmaradása miatt. Papp sérülése, Borzi pedig másirányú igénybevétele miatt maradt el. Minden helyrejött, azonban, mert Salgótarjánban már. kialakult a csapat és az izgalom is elült, Gyér érdeklődés mellett került sor két megye válogatottjainak találkozójára. A városi pálya csak úgy tátongott az ürességtől. A felnőtt csapatokra is csak 2—300 néző volt kíváncsi. MAJOROSI (1) október 27. LAP IFJÚSÁGIAK Szolnok m. — Nógrád m. 3:1 (2:0) Salgótarján, vezette: Dr. Bo- rossy. Szolnok m.: Molnár - Deák, Karakas, Egei — Tassi, Szikszai — Csizmadia, Debreceni, Bánhidi, Adámosi, Fülöp. Nógrád m.: Szilágyi - Molnár, Bozó, Ambrózi - Kovács, Vojkovszki - Jenei, Nyerges, Tengely, Kéki, Rozgonyi. Szolnok m. kezdte a játékot és mindjárt támadásba is lendültek. Az első 10 perc szolnoki fölény jegyében telt el, de a hazai védelem jól állt a lábán és hárított. A 18. percben Adámosi jó labdával ugrott ki, de a 16-oson belül felvágták. A megítélt ll-est Bánhidi értékesítette, 1:0. A gól után a nógrádiak fokozták az iramot és sokszor hozták zavarba védelmünket, de Molnár többször is bravúrosan hárított. A 30. percben Bánhidi tisztára játszotta magát és a 16-osról leadott erős lövése védhetetlenül hullt a hálóba, 2:0. A hazaiak is próbálkoztak, de eredménytelenül. A második félidőben nem változtattak a csapatok. Kezdés után a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést. Csapatunk ekkor kissé visszaesett. Főleg a védelemben mutatkozott ez meg. Ezt használták ki a hazaiak és a 61. percben jobbösz- szekötőjük révén sikerült szépíteniük, 2:1. Továbbra is nagy volt a házi fölény. Ekkor Ádámosi helyett Karkecz állt be. Szikszait pedig Rontó váltotta fel. Az új erők újabb lendületet vittek a játékba. A 65. perctől a mérkőzés végéig a vendégek fölényben is voltak. A 88. percben Fülöp állította be a végeredményt, 3:1. Értékes győzelmet értek el fiataljaink. Elégtételt vettek a tavalyi vereségért. Egyénileg Karakas a mezőny kimagaslóan legjobbjának bizonyult. Bánhidi és Fülöp góljaival tűnt ki. Molnár kapus komoly fejlődésről tett tanúságot. A csapat többi tagja is megtette kötelességét. FELNŐTTEK Szolnok m. — Nógrád m 2:1 (2:0.) Salgótarján, vezette: Balia B. Szolnok m: Papp — Zalai, Sári I., Borzi Z. - Kávási, Hajik - Pálinkás, Kovács, Farkas, Pintér L„ Pálmai, Csete. Nógrád m.: Losonczi — Agócs, Vékony, Bakó - Havasi, Répás - Zólyomi, László, Lovász, Osgyán (Hiff- mann, Nagy). Szolnok megye kezdett és mindjárt magához ragadta a kezdeményezést. Formás támadásokkal veszélyeztettek. A 20. percben gólt is értek el. Kovács futott el a labdával és lövése a meglepett védők között a hálóba kötött ki, 1:0. Ezután a nógrádiak is feljöttek és a szolnoki kapu többször került veszélybe. Papp azonban önfeláldozó védésekkel sok nehéz labdát tett ártalmatlanná. — Újabb szolnoki támadások következtek. A 38. percben Pálmai beadását Pálinkás az ötösről szép fejessel küldte a hálóba, 2:0. Szünet után a hazaiak kezde- ményeztelc. Az egyik ilyen támadás során a nógrádiak jobb fedezete Havasi két védőt is kicselezve a hálóba gurított, 2:1. Nagy védelmi hiba volt! Továbbra is a hazaiak maradtak fölényben, a szolnoki védelem azonban mostmár biztosan hárított. A 80 .percben Pálmai helyett mivel már előzőleg megsérült Csete állt be. Több említésre méltó ese^ mény a hátralévő időben már nem történt. A csapat minden egyes tagja tudása legjavát nyújtotta. Szerencsés volt az együttes felfrissítése. Egyénileg Papp emelkedett ki, rajta kívül Kávási és Hajik, valamint a három hátvéd, a csatársorból pedig Kovács és Pálinkás nyújtott jó teljesítményt. Nógrád megye csapata komoly felkészülésről tett tanúságot. Különösen: Répást, Vékony és Agócs játéka emelkedett ki. — Mind az ifjúsági, mind a felnőtt mérkőzés játékvezetője jól működött. H. J. Harmadik helyen végeztek a Szolnoki Vörös Meteor női kosarasai Több hetes küzdelem után befejeződött az NB I.-es női kosárlabda csapatok részére kiirt Budapest Kupa küzdelme. A döntők során az első helyért folyó küzdelemben a Vörös Meteor csapata két vereséget szenvedet a Bp. Petőfitől 43:36, a Bp. Vörös Meteortól pedig 46:28 arányban. A Budapest Kupa végeredménye az alábbiak szerint alakult: 1. Bp. Vörös Meteor, 2. Bp. Petőfi, 3. Szolnoki Vörös Meteor, 4. VTSK, 3. Székesfehérvári Vasas, 6. BVSC, 1. Csepel, 8. Bajai Építők, 9. Újpesti Bőripar, 16. MTK, 11. Székesfehérvári Építők, 12. Pécsi VSK. A mérkőzések azt bizonyították, hogy a Világ Bajnokság miatt később beinduló női NB I. előkészületeit helyesen szervezte meg a Magyar Kosárlabda Szövetség, mert a csapatoknak alkalmuk volt kipróbálni és felkészíteni Játékosaikat. A szolnoki leányok sikeres szereplése mellett Játékukban és taktikájukban ismét előfordultak azok a korábbi hibák, amelyeket a legsürgősebben ki kell Javítani. A csapat egységében is és Egy képes SPORTHÍRADÓRÓL Szolnokon a Kiskereskedelmi Vállalat Beloiannisz úti kenyérbőltjának kirakatában látható a Szolnoki Vörös Meteor SK képes híradója. Nem emlékszem már rá pontosan, mikor is volt az a női kosárlabda mérkőzés, melyen a csehszlovák válogatott vereséget szenvedett a Szolnoki Vörös Meteor leányaitól. Mindenesetre elég régen. Azóta már számtalan mérkőzést játszott a csapat. Legutóbb is a Budapest Kupában szerepeltek jó eredménnyel. Híradójuk azonban még mindig a csehszlovákok elleni mérkőzésről számol be. Arra szeretném kérni a sportkör erre hivatott vezetőit, hogy a jövőben egy kicsit gyakrabban cseréljék a képes híradó anyagát. Azt hiszem, a jóképességű női csapat tagjai és a kosárlabda sport hívei is megérdemelnek ennyit-A Cseh L. — egyénileg is szinte tehetetlennek bizonyult az egész pályás íetá- madásos játék ellen. Ennek következtében már számos mérkőzést vesztettek el a múlt évi bajnokságban. Ugyanígy az első helyért folyó küzdelemben a Bp. Vörös Meteor együttesével szemben is. A mérkőzés legnagyobb részében vezettek, amikor azonban ellenfelük egész pályás letámadáshoz alkalmazkodott, a szolnoki leányok tehetetlennek bizonyultak és feladták a mérkőzést. Reméljük, hogy Horváth János edző a bajnokság kezdetéig ki tudja alakítani a csapat ezirányú munkáját. A mérkőzéseken sajnálattal állapítottuk meg, hogy a játékvezetők ismételten megfeledkeztek a teljes pártatlanságról. Különösen a Bp. Petőfi elleni mérkőzésen mutatkozott ez meg, amikor is a szolnoki leányok nagyrészét kipontozták. A játékosok közül máris jó formát árult el Deák, Horváthné, Fodor, Horgász I. és Hudákné. Az újak közül Tóth megfelelt a várakozásnak, Zádoriné pedig máris beilleszkedett az együttesbe. Utóbbi igazolását az MTST sajnos nem fogadta el, így szerepeltetésére csak tavasszal kerülhet sor. Kár, hogy ebben a sportágban sem a Társadalmi Szövetség, sem az MTST nem alkalmazza az átigazolási rendszer lehetőségét és így tehetséges játékosokat félévre, illetve egy évre is kirekesztenék a játékból. Ezek elesnek a bajnoki szerepléstől és nem tudnak kibontakozni. A moszkvai Világ Bajnokság ékesen bizonyítja kosárlabda sportunk felfrissítésének szükségességét, mert az utolsó előtti hely — melyet a magyar válogatott elért — nem nagy dicsőségére válik kosárlabda sportunknak. Bízunk abban, hogy a nov. 1- én kezdődő OB I.-es bajnokság során a Vörös Meteor együttese méltóan kénviseli majd megyénket és sikert ér el. Sakk-szimultán Szolnokon Évek óta nem volt sakkszimultán mérkőzés városunkban. November 5-én Ba- ricza Gedeon nemzetközi nagymester látogat el Szolnokra. A Szakszervezetek Ságvári úti kulturházának első emeleti társalgójában | tart előadást- Utána a nagymester, szimultán-mérkőzést játszik. A szimultánra a helyszínen lehet jelentkezők — Minden lelkes sakkozót szeretettel vár a Szolnok megyei Sakk Szövetség Mit beli tudni a tájfunról? Az óriási erejű forgószelek keletkezését eddig nem sikerült még pontosan megállapítani, mert a tájfun minden mérőműszert tönkretesz. Amit tudunk, az a szélvihar „szívócsatornájának” peremén tett megfigyelésekből, vagy feltételezésekből származik. Feltehető, hogy sok tényező működik együtt a tájfun keletkezésében, s a legfontosabb talán a különböző hőmérsékletű és páratartalmú légtömegek összeütközése. A szélviharnak tulajdonképpen el kellene csendesednie, mihelyt az összecsapó légtömegek „elfogytak”. — Ilyenkor azonban a második tényező jelentkzik: a levegő forgásával centrifugális erő lép fel, amely a forgás középpontjában csökkenti a levegőmennyiséget. Ez viszont a ritka levegő lehűléséhez vezet és a páratartalom sűrűsödik. Ennél a folyamatnál új energia szabadul fel, amely táplál ja a további forgást, sőt gyorsítja azt. Ilyenkor a forgószél felhőoszlopként jelenik meg, melynek hátborzongató színét a különböző víz, föld és más anyagok állandóan változtatják. Az efféle atmoszférikus zörnyek ereje leírhatatlan. Aéter vastagságú fákat téplek ki, amelyek azután „ra- tétaként” száguldanak a levegőben. Megrakott vasúti cocsik, hidak, háztetők és hátak, egyszóval minden, — beleértve embereket és állatokat is — kilométereket re- oülnek, majd a tájfun föld- lözvágja őket. Megállapították, hogy a feldobott emberedet és állatokat o szél ereje léha már a levegőben széttépi. A legkisebb tárgyak is i vihar halálos fegyvertársai esznek. Bármennyire hihetetlen, még apró szögek vagy ris vasszerszámok is oly erővel repülnek a levegőben, íogy átlyukasztanak vastag dlakat és vaslemzeket is. Galambpsort A kunszentmártoni „purszlisok" Ha valaki szép, napsütéses vasárnap reggelen Kunszentmár- tonban feltekint az égre — legyen az átutazó vagy helybeli — meglepődéssel veszi tudomásul, hogy milyen sok galamb repül falkában a magasban, avagy a házak kéményei között. Szépen mutatnak, mikor éppen kissé peregve, a felkelő napsugár rávetődik a keringő galambokra. Tizenkettő-tizennyolc-harminc is megszámolható egy csoportban. Különböző színűek: sárga, veres, fehér, kék stb. Gyönyörűen mutatnak az ég és a föld között. Ha valaki komoly galambász szemszögből Ítél, véleménye biztosan az, hogy milyen nagy galambsport egyesület lehet Kun- szentmártonban, s a röpgalamb- sport mennyire virulhat itt. Nézzünk csak szét a községben a galambászok körében. Meglepetten tapasztaljuk, hogy igen sok galambfogó* csapda van náluk felállítva. Ezek a galambász nyelven „lépők”, azt a célt szolgálják, hogy az Idegen galambokat fogják be velük. Ez a cselekedet bizony szégyen egy igazi galambászra nézve. Miért nem lehet ezt megakadályozni? Ezek a galambászok nem riadnak vissza röngslnmbon kívül a postagalambok befogásától és eltulajdonításától sem. Nem tudják felmérni, hogy a postagalambnak feladata sem az, mint az ő röpgalambjalknak. A tulajdonos pedig várhatja vissza galambját és nem tudja elképzelni, hogy hova is lehetett az. Ezek megszüntetése érdekében igen nagy szükség volna a kunszentmártoni röp- és díszgalamb sportegyesület megalakítására. - Ugyanis, mint az élet minden területén, egységben van az erő Es milyen szép Is volna a röp- galambsport, ha nem azzal a céllal röptetnék a galambokat, hogy a másét befogják vele, hanem arra törekednének, hogy tisztafajt tenyésszenek ki, melyekkel röpversenyeken vagy kiállításokon minél jobb eredményeket érhetnének el. Bízunk Barta István és Kampier András sporttársakban, hogy mielőbb megteremtik az egyesület megalakításának feltételeit és annak megtörténte után megszűnik majd az egymás galambjainak befogása. Természetesen a két sporttársnak nem lesz könnyű feladata. Éppen ezért a község összes galambászalnak segíteni kell őket munkájukban. Jó munkát kíván a röp- és dísz- galambá^zoknak a testvéregye- sület, az Uiá, A Szolnoki MÁV SE férfi, tőr- vívó csapata 1958-ban kiesett az I. o.-ból, s ezért az idén a II. o. csapatbajnokság küzdelmeiben kellett részt vennie. Három budapesti és hét vidéki csapat részvételével szombaton és vasárnap került lebonyolításra a verseny. Az első két forduló körmérkőzéssel került megrendezésre a középdöntő és a döntő pedig közvetlen kieséses rendszerben. Csapatunkat a versenybíróság a középdöntőben kiemelte, mint volt I. o. együttest. A négyes döntőbe végeredményben nem kis meglepetésre négy vidéki csapat került, bizonyságául annak, hogy vidéken komoly nevelőmunka folyik. A' Szolnoki MÁV csapata először Veszprém csapata ellen lépett pástra, s 8:8 aránnyal 17:23 találat aránnyal győzött. B. Nagy 3, Feke és Demecs 2-2, Szentist- vány 1 győzelmet aratott. Ezzel a csapat megszerezte a jogot, hogy az első helyért vívjon a Diósgyőr ellen 9:5 arányban győztes Miskolc csapata ellen. Az első mérkőzés Izgalmai után a második mérkőzés sem indult símén, hiszen 0:1, 1:1, 1:2, 2:2, 2:3, 3:3 állás után talált magára a csapat, s húzott el 6:3, 6:4, 7:4- ig, majd a folytatás 7:5, 8:5, 8:6, 8:6, s ezzel a csapat Ismét benn van az I. o.-ban. A csapat tagjai megtettek mindent a győzelem érdekében. B. Nagy 3, Feke, Demecs és Szent- istvány 2—2 győzelmet szerzett. Döntő lélektani pillanat volt, amikor 3:3 állásnál Szentlstvány pillanatok alatt győzte le 5:1 arányban ellenfelét. Ekkor a csapat megnyugodott, s biztosan nyerte a végső győzelemhez szükséges csőrieket. Különösen örvendetes volt B. Nagy Jó állóképessége, s gyorsasága, amellyel 7 csőriéből hatot megnyert. Feke egyenletes teljesítményt nyújtott, 4 győzelmet szerzett. Demecs sokat Idegeskedett, s ezért nem nyújtott annyit, mint előző versenyén. Szentlstvány fokozatosan lendült bele a vívásba, s az első helyért vívott mérkőzésen egészen jól vívott. Meg kell állapítani, hogy Idegesftően hatott egy-két versenybíró felületes bíráskodása. Nem helyes megoldás, hogy ember zsűrivel kellett vívni a döntőt, s még helytelenebb, hogy érdekelt személyek a másik páston saját csapatuk versenyét figyelik. Így nem Is tudnak teljesértékű bfrákként szerepelni. A 3—4. helyért vívott mérkőzést Diósgyőr nyerte 9:3 arányban a teljesen letört Veszprém ellen. 1959. évi n. o. tőrcsapat bajnok a Szolnoki MÁV SE (Szent- ’stvánv József. B. Nagy Pál, De- ■necs Béla. KBvesdl György, Balázs István). •>. Miskolci DAC, 9. Diósgyőri Vasas, 4. Veszprémi Haladási Sp&dotá tsz fiatalok A Jászapáti Alkotmány Tsz-ben van a megyében a legtöbb fiatal sportoló. Képünkön csak néhány fiatalt tudunk bemutatni, akik különböző sportágakban vesznek részt. így például Gulyás Julianna 100 méteres síkfutásban, testvére Gulyás Ferenc futballista, Benkucs József 9.6 méteres dobással súlylökő, Nyitrai Katalin magasugró, Horváth Lajos birkózó. Mindannyian a szövetkezeti munka mellett végzik a sportolást is. • • Otven csésze kakaó A kakaó- és a csokoládéital készítése Mexikóból származik; Femando Cortez volt 1519-ben az .első európai, aki megízlelte a kakaóbabból készült italt. Tudomásunk van arról, hogy Montezuma mexikói uralkodó naponta 50 csésze csokoládét ivott. Fernando Cortez is ezzel az itallal erősítette katonáit, hogy elviseljék a hadviseléssel járó megpróbáltatásokat. Cortez szerint „egy csésze csokoládé elég ahhoz, hogy egy ember könnyedén elbírjon egy egész napi járást”. Európában a spanyolok terjesztették el a csokoládé élvezetét. Kezdetben szigorúan őrizték a kakaókészítés titkát, de az ennek ellenére gyorsan utat tört a európai királyi udvarokba és a csokoládé az előkelők kedvelt italává lett Richelieuről írják, hogy egészségét és élénk szellemét a csokoládé élvezetének köszönhette és az örökifjú Ninon de Lenclos páratlan frisseségét és báját is a kakaó élvezetének tulajdonították. Még az egyház sem tudta megállítani a csokoládé diadalát j át, mondván, hogy az „bűnös gerjedelmeket” kelt. Angliában már 1667-ben voltak „csokoládé-ivók”. A White Club, az állítólag legrégibb angol klub kezdetben csokoládémérés volt. Kevéssel később az angol mintára Olaszországban is létesítettek csokoládé-méréseket. miiiNiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiniHiiHimi Gép- és gyorsíró- verseny Szolnokon A Művelődésügyi Minisztérium gyorsíró versenybizottsága idén is megrendezi a gép- és gyorsírók szokásos őszi versenyét. Megyénkben, Szolnokon kerül sor a verseny lebonyolítására a Gép- és Gyorsíró iskolában november 14-én szombaton délután 4 órakor. A megyei tanács vándorzaszlóval, oklevéllel és pénzzel jutalmazza a Legjobb gép- és gyorsírókat A felkészülés* segíti az iskola is: október 28-tól a verseny napjáig minden szerdán délután 5 órától gyakorló órákat tartanak az iskolában. Ugyanott felvilágosítással is szolgálnak szóban, vagy a 19—05-ös telefonszámon. .APRÓHIRDETÉSEIT) ESZTERGÁLYOS szakmunkásokat, akkumulátor-javító ' szakmunkást és segédmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk. Vasipari Vállalat Központja, - Szolnok, Hunyadi J. u. 4. A TISZAROFFI földművesszövetkezet élelmiszer boltjába boltvezetőt keres. Jelentkezni lehet a földművesszövetkezet irodájában, személyesen vagy írásban. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. A SZOLNOK-Heves megyei Al- latforgalmi Vállalat felvesz építő szakmunkásokat és segédmunkásokat Kengyel, Tiszatenyő, lakással bírókat ürgeháti gazdaságába, lehetőleg szolnoki lakosokat pedig változó munkahelyre. Fejadagot és illetményföldet biztosítunk. Jelentkezés: Szolnok, Beloiannisz út 82. sz. 8-16 óráig az anyagosztályon. GYAKORLATTAL rendelkező gyors-gépirónőt azonnal felvesz szolnoki vállalat. Cím a szolnoki Hirdetőben. VÍZVEZETÉK szerelőt keres a Pusztabánrévei Állami Gazdaság. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a gazdaság központ- jában. A HEKI Állami Gazdaság Alcsi- szigetl üzemegysége bognár szakmunkást vesz fel. Fizetés kollektív szerint. Szállás és üzemi étkezés biztosítva. Jelentkezni lehet az Alcsiszigeti üzem- egység irodájában. _______________ SZ OBAFESTŐT és mázolót felvesz a Héki Állami Gazdaság. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet a gazdaság központjában Mezőhéken.________________ A TISZASULYI földművesszövetkezet közgazdasági technikumot végzett könyvelőket keres beosztott könyvelői munkakör betöltésére, azonnali belépéssel. Jelentkezés személyesen, vagy írásban, önéletrajzot kérünk. A SZOLNOK megyei Kútfúró és Útépítő Vállalat azonnali belépésre keres' kovácsot, vagy kovácsmunkához értő lakatost. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés .személyesen Szolnok, Ujszászi út 5. sz. alatt lévő telepen. Útiköltséget alkalmaztatás esetén térítünk, ÉPÍTŐIPARBAN jártas bérelszámolót, kőműves szakmunkást és kocsist azonnali belépésre felveszünk. Epületkarbantartó KTSZ Szolnok, Ady Endre u. 63. sz. A KENDERESI Főldművesszövet- kezet TUZÉP-telep vezetőt felvesz. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. — Erkölcsi bizonyítvány szükséges. 125-ös Csepel motorkerékpár, jó állapotban eladó. Szolnok, József Attila u. 90. Érdeklődni: délután 16 órától. VÖRÖSHAGYMA nagy mennyiségben kapható a turkevei Búzakalász Termelőszövetkezetben. ESKÜVŐRE, eljegyzésre csokrok, virágkosarak nagy választékban megrendelhetők a Törökszentmiklósi Községgazdálkodási Vállalat virágüzletében. Ugyanott cserepes és vágott virágok, halotti koszorúk nagy választékban kaphatók. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás párt Szolnok megyei Bizottság: és a Megyei Tanács lapja MB felelős szerkesztő: Lazányi Józsefné Szerkesztőség: Szolnok. Tisza Antal u. 2. I. em Telefon: 20-93, 23-20. 20-69 Kiadja a Szolnok megyei Népim Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, irodaház, fszt. 3. Telefon: 20-94. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díja: egy hóra 11.- Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat 1959. október 27. — 3813 Felelős ny"rrd- vezető: Mészáros Sándoi Ismét az I. o-ban a Szolnoki MÁV tőrvívó csapata