Szolnok Megyei Néplap, 1959. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-17 / 244. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. olctőber 17* £}/ • 99 A Háztartási Bolt kirakata előtt közvetlen az ajtó közelében, csinosan öltözött, szemrevaló fiatalember álldogál. Húszon inkább alól, mint felül. Amikor ajtó nyílik, azonnal abbahagyja a kirakati szemlélődést, s egy lépéssel még közelebb lép. Nem a vevők kiléte érdekli. Láthatólag azt sem fürkészi, ki mit vásárolt. Béniről fekete köpenybe öltözött szintén fekete hajú lányka kíséri szíves ajtónyitással el a vásárlókat. S az ajtócsukásnál egy-egy kedves mosolyt sosem felejt el a fiatalembernek ajándékozni. Csak egy pillanat, míg a kilincsen a keze, s már távozik is futva olykor belepirulva, a vevőket kiszolgálni. Ki tudja, mióta tart már a kedves flört s eddig senki nem vette észre, csak ők ketten tudtak róla a szürkülő alkonyaiban. Míg egyszerre . r. Ügy látszik, feltűnik még a boltiaknak is a rendkívüli udvariasság. A főnök elkapja a mosolyt osztó lányt és a vissza nevető fiút. S aztán már hangzik is a rideg parancs. — Azonnal jöjjön be kar- társnő. A lány ijedten fut helyére, s a lovag kissé megszégye- nülten elsompolyog. B. Im. Uj szovjet postahely eg A moszkvai főpostahivatal új postabélyeget bocsátott ki Mahtumikuli klasszikus türk- mén író születésének 22a. évfordulója alkalmából. A barna alapszinezetű bélyeg az író arcképét ábrázolja. Névértéke 40 kopejka. I gos Takarékpénztár. Budapesten húsz, Miskolcon három, Egerben és Pécsett pedig egy-egy társasház készült el. A vidékiekben 56 lakás van- Vidéken novemberben és decemberben adják át a lakások jórészét, a többi között székesfehérvári társasházakat. Debrecenben kettő. Szombathelyen pedig egy öröklakásos házat vehetnek birtokukba decemberben a lakók. így az idén vidéken 135 öröklakást ad át az OTP. Az átadásra kerülő házakon kívül vidéken 12 öröklakásos ház építését kezdték, illetve kezdik meg. A vidékiekben 241 öröklakás lesz, (MTI). Szerződött, de mire? A tiszaföldvári Győri Gábor mélységesen átérezte a szerződéses termelésben rejlő előnyöket. Legfőképpen az előleg folyósítása érdekelte. Kötögette is buzgón a termelési szerződéseket kenderre, cukorrépára, cirokra — datolyára csak azért nem, mert azzal nem foglalkozik a földművesszövetkezet. Közel harminc holdra szerződött s vett fel előleget; jóllehet, egy tenyérnyi földet sem vallhatott magáénak. Mikor érezte, — hogy gyűlnek a „viharfelhők”, szélsebesen a tsz-be lépett — abban a reményben, hogy a közös gazdaság helytáll szerződéseiért Természetesen, az efajta szerződésekre nem tartott Ápolónőképző, csecsemő- ( gyermekápolónőképző tanfolyam indul érettségizett nők számára 1959. november hónapban. A tanfolyam időtartama: 2 év. A hallgatók a tanfolyam kezdetétől ápolónői, illetve csecsemő- és gyemekápoíónői munkakörben nyernek elhelyezést kórházi osztályon, havi 800 forint fizetéssel. Ezenkívül munkaruhát, kedvezményes élelmezési: Is kapnak. A tanfolyam helye és képzési forma: » T Szolnok Megyei Kórház: általános ápolónő, csecsemő- és gyer- mekápolónőképzés; Jászberény • Városi Kórház: általános ápolónő-, csecsemő- és gyermekápoló- nőképzés; Mezőtúr Városi Kórház: általános ápolónőképzés: — Karcag Városi Kórház: általános ápolónőképzés. Kérelemhez csatolandó iratok: 1. Saját kézzel Írott önéletrajz. 2. Érettségi bizonyítvány. 3. Egészségügyi alkalmasságot igazoló orvosi bizonyítvány. 4. Születési anyakönyvi kivonat. 5. Javaslat munkahelyről, tanács, párt vagy tömegszervezettől. Ápolónőképző tanfolyam indul még Szolnokon, a Megyei Tüdőbeteggyógyintézetben és Üjszá- szon a Megyei Tüdőbetegszanatóriumban, elsősorban olyan nők számára, akik TBC-s megbetegedésen átestek, Iskolai végzettségük leglább vm általános, valamint érettségizett nők számára, ha TBC-s megbetegedésük nem is volt. Felvételt korhatár: 18—30 év. A Magyar Rádió szolnoki adó iának mai műsora Hírek, beszámolók a napi eseményekről. — Sport. — Lukács József és népizenekara muzsikál. Kazatsay Irén és Piroska Mária énekel. — Üdvözlet Nagyivánból. Kérelemhez a már korábban Ismertetett Iratokat kell csatolni, kivéve a 2. pontot, hol az utolsó iskolai bizonyítványt kell csatolni. A felvételi kérelmeket a felsorolt kórházak igazgatóinak kell megküldeni 1959. október 31-ig. A beküldés helye attól függ, melyik kórházban kívánja a kérelmező a tanfolyamot élvégezni. Megyei Tanáes VB Egészségügyi Osztály Szolnok. igényi a termelőszövetkezet. A szolnoki járásbíróság sem méltányolta a Győri Gábor- féle elképzeléseket, hanem kiötlőjüket nem jogerősen j egy évi és öt hónapi börtönre ítélte, Arab diákok érkeztek hazánkba Tegnap száz arab diák érkezett Budapestre egyéves tanulmányi gyakorlatra. Az arab fiatalok tanulmányi idejük második esztendeje alatt kertészeti főiskolán, •— tangazdaságban, és kísérleti gazdaságban sajátítják el a növénytermesztés, állattenyésztés és gépesítés alapgyakorlatait (MTI), Az első kínai helikopter PEKING (Uj Kína). Kínában megkezdték az Orkán— 25 mintájú helikopter sorozatgyártását. Az első kínai helikopter sebességben, hord- képességben és magassági teljesítményben egyaránt felveszi a versenyt a legjobb külföldi típusokkal. (MTI). A SVÁJCI Ha már sorban állunk Nincs statisztikám a szolnoki antialkoholisták fellegvárának, a Tej csárdának közkedveltségéről. Egy biztos, akármikor megyek 15—20 ember megelőz a pultnál. Vagyis hát sorban állnak. Az sem lenne elvetni való megoldás, ha a Kiskereskedelmi Vállalat növelné a kiszolgáló személyzet létszámát, s így a tömeges látogatottság ellenére is gyorsabban juthatna az ember a maga kávé-, kakaó-, avagy éppen tejadagjához. S addig is. Ügy szoktuk megoldani, mi vásárlók a kiszolgáltatást, hogy érkezési sorrendben különösebb zokszó nélkül egymást szorosan fedezne sorban állunk. Nem kellemes és több eladóval nem is szükségszerű a sorban állás. De ha már így van, legalább egyre ügyeljenek. Tartsuk a sorrendet Kiszolgálást a pulthoz érkezés sorrendjében. Üjabban ugyanis gyakorlattá vált: Áll az ember, áll az éhes vendég a sor közepén, végén, telik az idő, s alig halad valamit előre. A pultnál a rendszeretők legnagyobb bosszantására előszeretettel előnyben részesítik a tolakodókat. Sokszáz sorban álló nevében tiltakozom. Egy tejszerető. Zenés riportösszeállítás, mutatást! Tánczene. Jó ■■■■■■■■ Hanglemezjátszótulajdonosok figyelem! Holnap Indul a Szolnok megyei Néplap nagy zenei rejtYénypályázata A Szolnok megyei Néplap szerkesztősége zenei rejtvény pályázatot hirdet. Első alkalommal holnapi (vasárnapi) számunkban közöljük fejtörő kérdéseinket, melyek helyes megfejtői között a következő jutalmakat sorsoljuk ki: 1 db I. díj: 30 db Supraphon lemez 2 db II. díj: 20 db Supraphnn innét 40 db III. díj: 3 db Supraphon lemez Rejtvénypályázatunkon nemcsak egyének, hanem kollektívák, vállalatok, közüLetek és intézmények is résztvehetnek. A zenei fejtörő kérdéseinek megfejtésével együtt be kell küldeni majd a holnapi számunkban megjelenő, kivágható „pályázati szelvényt” is. (Enélkül a megfejtés érvénytelen). A fejtörő kérdéseire adott helyes válaszokat november elsejéig kell beküldeni. Vegyünk minél többen részt a Néplap zenei rejtvénypályázatán. A helyes megfejtők szerencsés esetben a legértékesebb hanglemezekből összeválogatott klasszikus és könnyűzenei felvételekkel gyarapíthatják lemeztárukat A Szolnok mesrye, Néplap szerkesztősége fr Filmbemutatót tartanak ma Szó no kon Amatőr filmbemutatót rendez a megyei Jász-Kun Foto- klub pergőfilm szakosztálya ma este 6 órai kezdettel a Ságvári Endre Művelődési Házban. A közel egyórás előadáson bemutatják a szakkör tagjai által készített legújabb kisfilmeket. Az előadást Pásztor Géza, a fotoklub titkára tartja. A VILLAMOS ES GEPTECH- NIKAI CIKKEK GYAKA, Mezőtúr - felvesz tömegcikk gyártásában gyakorlattal rendelkező technikust, műszaki beosztásba. Jelentkezni tehet: Mezőtúr, Mali- novszki u. 89. A borbélyleány buzgón szappanozott odabent, a langyos levegőjű üzletben, a Sport cukrászdával szemben lévő fodrászatban. Az öreg mester meg azon morfondírozott, manapság mindenki siet, senki nem ér rá. Bezzeg azelőtt órákat üldögélt a vendég a borbélynál. Sóhajtozott az öreg. Azt már nem volt időnk megbeszélni, hogy azelőtt, amikor olyan nagyon ráértek az emberek, sokan üldögélhettek félnapokat is, mert dolgozott helyettük más. Vagy üldögélhettek heteket, mert nem volt hol dolgozniuk. Mondom, ezt már nem volt időnk megbeszélnünk, mert bejött ennek a kis történetnek a hőse és bejelentette, visszahozta a svájcit, apui nem az övé és csak véletlenül vitte el reggel nyíratkozás után, mert azt hitte, hogy az övé. De most visszahozta és a borbélybácsi majd legyen szíves a svájcit a gazdájának odaadni. Az öreg mester megsimogatta a fiú fejét, s azt mondta neki: „Derék gyerek vagy, ember lesz belőled”. Mindannyiunktól kapott egy elismerő pillantást és abból a tantárgyból jelest, amelyikből sok meglett ember néha bizony elégtelenre vizsgázik. A becsületből. Szp. A Nap kel: 6.05 h-kor, nyugszik: 16.54 h-kor. A Hold kel: 17.30 h-kor, nyugszik: 6.37 h-kor. Időjárás jelentés Várható időjárás: párás, csenáes idő, néhány helyen reggeli ködképződés. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet: 13—16 fok között. — SZÜLŐI értekezletet tartottak csütörtökön a cukorgyári iskolában, Szolnokon Ezen megválasztották az iskola szülői munkaközösségének vezetőit — ÉVENTE ÖT tanfolyamot rendez Szolnokon az Autóközlekedési Tudományos Intézet. Az eddig befejeződött négy kurzuson kb. kétszázan sajátították el a gépkocsivezetés tudományát NAGY AZ ÉRDEKLŐDÉS a szolnoki üzemekben a Kultúra Világa és az új Lexikon sorozatai iránt. Az Állami Könyvterjesztő az üzemekben „A Kultúra Világára” 294 előjegyzőt, a Lexikonra néhány hét alatt 247-et írt össze. 1959. ELSŐ félévben a jászberényi üzemek dolgozói 293 úiítást adtak be. Ezek közül elfogadtak 151-et és bevezettek 144-et. Az újítások nyomán elért megtakarítás 3 millió 149 ezer forint. — ÜLÉST TARTOTT csütörtökön a kunmadarasi Népfront Bizottság. A Népfront feladatait tárgyalták meg a termelőszövetkezetek további megszilárdításában, a téli oktatás előkészítésében, a községfejlesztési tervek végrehajtásában. — Az ülésen résztvettek a helyi párt- és állami vezetők is. — LEESETT a rakott szekérről Mucsi József 64 éves kengyeli lakos. Agyrázkódással és koponyatöressel szállították kórházba. — AZ ALACSONY vízállás dacára 706 vagon cukorrépát szállítottak októberben a Tiszán. A szezon kezdetétől összesen 1817 vagonos forgalmat bonyolított le a MAHART szolnoki hajóállomása. Ez 100 százalékkal több az elmúlt óvek szállításainál. — TÖBB MINT 220 ezer forint értékű árut adtak el szeptemberben az Óra és ékszerboltban. Negyedéves tervüket 110 százalékra teljesítették. A legnagyobb forgóimat aranycikkekből és órából bonyolították le— ÚJ DIVATCIKKEK érkeztek a szolnoki Alföldi Állami Áruházba. Többek között elegáns raglánszabású szürke, sötétkék és drapp női kabátok is kaphatók. Nagy érdeklődésre számíthatnak a kompié ruhák, valamint a minden színben kapható olcsó princess fazonú kreációk. — KISÚJSZÁLLÁS. Szolnok, a jászberényi járás üj szövetkezeti gazdái 100 százalékig összeadták a közös vetőmagok A jászapáti járás szövetkezetei eddig 97 százalékos eredményt vallhatnak magukénak. A SZIGLIGETI SZÍNHÁZ mai műsora: Szolnokon: Viktória — Jászkiséren: Szólítson csak mesternek. ŐOOŐÓOOOÓOOOOOOOOOOO Ä loffő nyerőszáma?: A 42. játékhéten 3,550-216 lottószelvény érkezett a Sport- fogadási és Lottó Igazgatósághoz. Egy nyerőosztályra 1,331.331 forint nyeremény jut. A Szentgotthárdon megtartott sorsoláson a következő lottószámokat húzták ki: 1, 9, 37, 54, 57. KERESZTREJTVENY ÍÍTtl „Ifáú mi tekbu 1 2 3 4 6 6 1 8 9 10 aaaa ■■■■ :::: lt HH ■ ■■■ aaaa aaaa MII ■ ■■■ aaaa i2 aaaa aaaa :::: 13 aaaa M aaaa 14 16 16 i»i aaaa aaaa 17 18 1» :::: ■■■■ ■au 20 im aaaa 21 aaaa aaaa MBB aaaa 2 4 23 24 ■■■■ 26 26 aaaa aaaa 27 28 29 ■■■a Ki ■ Hl 30 aaaa ■■■■ aaaa aaaa 31 im 32 :::: :::: SrbS HH 33 aaaa mi 34 35 ssss HBB HH 36 37 aaaa aaaa aaaa aaaa 38 39 40 :::: HH 41 42 ■m aaaa 43 44 Ilii 46 46 aaaa aaaa :::: 47 aaaa ■ ■■■ ■ ■■■ 48 aaaa ma aaaa ■ RHV 49 50 aaaa aaaa aaaa aaaa 1»! 5) mi 52 aaaa aiai IMS 53 64 :::: :::: 55 Azonos betűk. 23. Nagy ifjúsági találkozó rövidítése. 25. Alaktalan. 27. Szőkötő. 28. Nagy mesemondó. 30. Helyhatározó. 31. Tág. 32. Védő. 33. Bírósági folyamat. 34. Családtagja. 36. Messze. 38. Eteíféle. 40. Vissza: Idegközpont. 41. Műszki vizsgálatot végez. 43. (A könyveket postán küldjük Kórusrész. 44. Fa része. 45. Kereskedelmi műszó. 47. Lámpa részei 48. Régi mértékegység. 49. Kevert ruhadarab. 51. Az ellenforradalom alatt mártírhalált halt ‘Ívtársunk. 53. Óbuda része! 55. A beküldendő szöveg m. része. FÜGGŐLEGES: 2. Mássalhangzó kiejtve. 3. Amerikai Egyesült Államok. 4. Az elkövetkezendő Idő. 5. A maró folyadéka. 6. Husáng. 7. Régi egyiptomi fejedelem vissza. 8. Római 5, 1000 és 49. 9. Japán pénzegység. 10. Indulatszó. 13. Beküldendő szöveg II. része. 15. Lat. senki. 16. Utazásra. 17. Beküldendő szöveg IV. része. 19. Csatorna. 22. Mozgat. 24. Odüsszeusz egyik cselfogásának színhelye. 26. Kellemetlensége, bosszúsága 27. Női név. 29. Lat. üdvözlet. 31. Vissza: mutatószó. 35. Villanykörte. 36. Jelző. 37. Feltűnően látszik rajta. 39. Azonos betűk 41. Téli csemege (ut. kock. kettős betű). 42. Helyezem. 45. Etelké- szítő. 46. A Nagy Antillák legnagyobb szigete. 48. Távkapcsoló ^sz« .5il- Háziállat. 51. Kérdőszó 52. Kötőszó. 54. D. L Beküldendő: vízszintes 1, függőleges 13, vízszintes 55 és függőleges 17. Beküldési határidő: október 23. ■iiiiiiiiimiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim,,,,,,, j SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP BEJTVÉNYSZEL VÉNYÉ 1959. október 17. Illllllllllllllllliiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Október 10-én megjelent keresztrejtvényünk helyes megfejtése: A szántóterület hány százalékán vessenek a tsz-ek kenyérgabonát? Harminchárom. Könyvet kapnak: Orbán Ferenc Szolnok, Szlkszai Józsefné Jászberény, Győző Imre Kunhegyes. Felhívás Feleségem születés- napját Ady összes költeményeinek ajándékozásával akarom ünnepelni. Régi elhatározásom már, hogy a legmodernebb magyar költö művével lepem meg az asz- szonyt. A pénz is ösz- szejött lassacskán, s elindultam hát. A Ságvári úti Állami Könyvesbolt az első állomás. — Ady összes? — tűnődik az eladó. — Csak bibliofilban van. — A napokban még az Ifjúsági Könyvkiadó kiadásában normál mér thm láttam a kirakatban. — Ja, azokat rég j elkapkodták miM a _ cukrot. I —4 Akkor legyen . szives a bibliofilt. Pár percnyi mata- s tás utóm, sajnáikozóan tárja szét kezét a könyvárus néni. — Ne haragudjon, már az is elkelt. A főutcái pavilon- ’ ban se bibliofil, se más. A Beloiannisz ut- j c&n, a főpostával- szemben az üzemi- könyvárud&ba meg- i técn-ott reményekkel lépek. — Az az igazsáf egyetlen példányún, még van. — Nagyon kérem. — Nem lehet, mer Abnássi elvtárs, a egyik üzemi könyv terjesztőnk lestop polta. Most mit 'egyek Az üzletvezető szánj. állapotomat. Veszi , telefont. — Kedves Almáss elvtárs, most az egy szer álljon el javasla fától. — ? 7 ? — Igaza van. hog az üzemek az elsők Ezúton kérem elnézését ismeretlenül Almásai elvtársiak hogy az utolsó Ady \ 1. köt-e>tet eloroztam. H te könyvszerető ember , bizonnyal őt is vigasztalja az a tudat f aminek én is nagyon z örülök Úgy lett- ahogy a költő meg jó- solta: „ ... Én élni, s hódi ? tani fogok a Lyányok, s ifjak szí- a vei védenek Nem adatott ez men H mindenkinek . csak- neki, mert „véres.- igazéletű" *>olt, s „mert élete millió gyökerű”. ; v ,1 fiú szivekben él\ továbbB. L. | VÍZSZINTES: ♦ 1. Ámulattal fogadta a világ... < (beküldendő szöveg I. rész, 8-ik } kockában kettős betű.) 11. Idő- l járás jelző. 12. Szorgalmas állat £ névelővel. 14. Finomszemcsés * féldrágakő. 18. Szintén. 20. Rima i darabja. 21. Háztartási kellék. 22. Ezernyolcszázötvenegv öröklakást ad át az év végéig az OTP Tavaly a fővárosban 99S lakással, 30 társasház épült fel, vidéken pedig 14 társasház 192 lakása készült el. Az idén a keresletnek meg felelően lényegesen több örök lakást építtet az Orszá-