Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-16 / 139. szám

» í % 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. június 16. Megkezdődött a CGT, a legnagyobb francia szakszervezet 32. kongresszusa Hruscsov elvtárs levele a Pravda és az Izvesztyija szerkesztőségéhez PÁRIZS (MTI). A CGT 32. kongresszusa vasárnap dél­után kezdődött meg a Párizs melletti Ivryben. Ezerötszáz küldött gyűlt össze, hogy a péntekig tartó kongresszuson irányt szabjon a szakszerve­zet jövendő tevékenységé­nek, de egyben irányt mu­tasson az egész francia mun­kásosztálynak is. Az elnökség megválasztása után Marcel Caille, a CGT titkára szót emelt az ellen a ,,minősíthetett en cselekedet” ellen, amellyel a francia kor­mányhatóságok megtagadták a beutazó vízumot a Szovjet­unió, a Kínai Népköztársa­ság és a népi demokratikus államok — köztük Magyaror­szág — szakszervezeteinek képviselőitől. A kongresszuson elsőnek Robert Hemio, a CGT Va­sutas Szakszervezetének tit­kára kapott szót, s beszámolt a francia vasutasok bérhar­cáról, majd Benoit Frachon, a CGT tőtitkára terjesztette a kongresszus elé beszámo­lóját; Bevezetőben hangsúlyozta, hogy Benoit Frachon megálla­pította, hogy 1957 óta Franciaországban a dolgozók életszínvonala tizenkét százalékkal csök­kent, s ezzel szemben a ka­pitalisták profitja jelentő­sen növekedett. Szólt a CGT főtitkára az algériai háború kérdéséről, s rámutatott: a munkásosz­tály akcióegységének kibon­takozása lehetővé teszi az algériai probléma békés és igazságos rendezésére létre­hozandó akciót, hogy a fran­cia kormány az algériai né­pek igazi képviselőivel kezdjen tárgyalásokat. A legutóbbi hónapok ese­ményeit vázolva Frachon ki­emelte, hogy a francia mun­kásosztály megkezdte harcát a gazdasági és szociális kö­veteléseiért. Benoit Frachon a kongresz- szus elé tárta á CGT prog­ramját. E program főbb pontjai: A bérek, nyugdíjak általá­nos emelése, a családi pót­lékok emelése, a társadalom- biztosítási intézményt sújtó kormányrendeletek eltörlése, a negyven órás munkahéthez való visszatérés a bérek csök­kentése nélkül; a munkanél­küliség elleni harc, a szak- szervezeti és demokratikus szabadságjogok védelme; a személyi hatalom rendszere helyett igazán demokratikus rendszer létrehozásáért való küzdelem; harc az algériai békéért; küzdelem a világi oktatás rendszerének meg­védéséért. (MTI). KÜLFÖLDIIG MADRID (Reuter). Az el­múlt tíz nap alatt mintegy 120 embert tartóztattak le Spanyolországban sztrájkra hívó röplapok terjesztése miatt. Szó van arról, hogy a kor­mány új törvénytervezetet fogadtat el, amely szerint, „a közrend súlyos vészélye ese­tén’’ rendkívüli állapotot je­lenthet ki és statáriumot is elrendelhet. A törvényterve­zet azonban valószínűleg csak októberben kerül a parla­ment elé. * KIJEV (TASZSZ). A Né­met Demokratikus Köztársa­ság párt- és kormányküldött­sége Walter Ulbricht és Otto Grotewohl vezetésével há­romnapos kijevi tartózkodás után hétfőn Gorkij városába utazott. BUKAREST*(MTI). A Ro­mán Munkáspárt Központi Bizottsága és a Román Nép- köztársaság Minisztertanácsa határozatot hozott augusztus 23-nak, Románia fasiszta iga alóli felszabadulása 15. év­fordulójának, a román nép legnagyobb nemzeti ünnepé­nek méltó megünnepléséről. Moszkva (TASZSZ.) A Pravda és az Izvesztyija kö­zölte Nyikita Hruscsov leve­lét, amelyben köszönetét mond minden szervezetnek és magánszemélynek, akik üdvözölték a Nemzetközi Lenin Békedíjjal való ki­tüntetése alkalmából. Tevékenységem ily nagyra becsülését nemzetközi elis­meréseként értékelem an­nak a szolgálatnak, amelyet a Szovjetunió tesz a béke UJ DELHI (Uj Kína). Kris­na Menőn indiai nemzetvé­delmi miniszter egy bombayi gyűlésen kijelentette, hogy India politikája alapjában véve nem változott a Népi Kína irányában. Hozzátette, hogy India kitart korábbi ál­megőrzéséért, a békés együtt­élésért és a minden állam együttműködéséért vívott harcban. A személyem iránti tiszteletet a Szovjetunió Kommunista Pártja elisme­résének tekintem. Nyikita Hruscsov hangsú­lyozta levelében, hogy az­után is minden erejét a le­nini békeszerető külpolitika diadaláért, a béke megerősí­téséért, a népek barátságáért vívott harcnak szenteli. — láspontjánál és baráti kap­csolatokat kíván fenntartani Kínával, továbbá támogatja Kína ENSZ-felvételét. Menőn hangsúlyozta, igaz, hogy India nem örül egyes eseményeknek, amelyek Ti- betben lezajlottak. De Kína is többször kifejezte már sa­ját nézeteit Ez elkerülhetet­iiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiii» Katonai behívóparancsok a francia pályaudvarok hirdetőtábláján Változatlanul fenyeget a vasutas-sztrájk (MTI.) ............. Kr isna Menőn szerint nem változott India politikája a Népi Kína Iránjában azok, akik azt hitték: el­nyomhatják a személyi hatalom rendszerének meg­teremtésével a munkásosz­tályt, ma számot vethetneK azzal, hogy csalódtak. A francia munkásság ak­cióegysége olyan arányokat öltött, amilyenekre 1948 óta nem volt példa MiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniimiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiim Tervez és szervez a Hazafias Népfront Jászjákóhalmán PÁRIZS (MTI). A keddre kitűzött vasutas-sztrájk előtt változatlan a helyzet. A kor­mány is, a sztrájkra hívó négy szakszervezet is meg­maradt álláspontja mellett. A kormány falragaszokon katonai behívó-parancsokat bocsátott ki, a hirdetmények ott fehérlenek minden pálya­szén húzódó homokos szaka­szán létesítsenek strandfür­dőt társadalmi munkaerővel. A sportolók kétszáz munka­órát vállaltak az építésből de igencsak kitesznek ma­gukért a KISZ-tagok, vala­mint a ktsz-ek, vállalatok fia­tal tagjai is. Mindezek alap­ján. bizonyosra vehetjük, hogy a fürdő hamarosan elké­szül; Ez az esemény is azt mu­tatja, hogy Jászjákóhalmán nagy lendülettel és igen ötle­tesen dolgozik a Hazafias Népfront, udvar hirdetőtábláján. A szakszervezetek (a CGT, a CFTC, a Force Ouvriere és a Mozdonyvezetők önálló Szakszervezete) fenntartották sztrájkhatározatukat. Hétfőn délelőtt a szakszer­vezetek megbízottai utolsó tanácskozásra gyűltek össze. A hétfői párizsi sajtóban a jobboldali lapok igyekez­nek megvédeni a kormány álláspontját. A baloldali la­pok a vasutasok nehéz hely­zetére hívják fel a figyelmet. A vasutasok csak azt a ti­zenegy százalékos béremelést követelik, amelyet még 1957- ben az akkori kormány meg­ígért nekik. (MTI). iiiiiiiiiniiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiir Vendég a szolnoki Művésztelepen Váratlan vendég érkezett Szolnokra. Jurema Finamur délamerikai újságírónő láto­gatott el hétfőn délután a városi Művésztelepre, láto­gatása alkalmával felkereste több szolnoki festő és szob­rász-művész műtermét és el­beszélgetett a művészekkel. Majd a Damjanich Múzeum­ba látogatott el, -**9 A Ny földreform élef-hafál harc íidel Castro televíziós nyilatkozata HAVANA (MTI). Fidel Castro kubai miniszterelnök szombaton televíziós beszé­det mondott. Kijelentette, hogy a kubai földreform élet-halál harc. Akik ezt a földreformot ellenzik, azok IIIIHIIIimiMIIIIIIIIIIIIMIIIUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIUIIIIIMIIIIII A nác'zmua üldözöttéinek kongresszusa Berlin (ADN). Frankfurt- am-Main-ban megnyílt a ná­cizmus üldözöttéi egyesüle­tének V. kongresszusa. A kongresszuson 30.000 tag kép­viseletében 200 küldött vett részt. Külföldi vendégek csak nyugati, országokból ér-, keztek, mivel a bonni kor­mány nem adta meg a ví­zumot a szocialista országok küldötteinek. Max Oppenheimer beszá­molójában hangoztatta, hogy sztrájkkal, tüntetésekkel és más eszközökkel harcolni kell a német militarizinus újjáéledése, az. atomfegyver- kezés ellen. (MTI.) árulók, Castro elítéli a föld­reform ellen indított reak­ciós kampányt. Hangoztatta, hogy az embereknek csak két csoportját ismeri, a for­radalom híveit és a Trujillo támogatta reakciósokat; Azokat a követeléseket kommentálva, hogy tartsa­nak választásokat Kubában,, a miniszterelnök azt mon­dotta, ha majd a nép akarja a választásokat, akkor meg­tartják. Kijelentette, ha a po­litikusok kívánják, hajlandó népszavazással kikérni a la­kosság véleményét e kérdés­ben. Hangsúlyozta, hogy Ku­bában most van először de­mokrácia s a törvények min­denkire egyformán érvénye­sek. Castro kitért a földreform eredményeként államosított amerikai földbirtokokért fi­zetendő kártérítés kérdésére is. Ezt a kártérítést — mon­dotta — nem készpénzben fogják kifizetni, hanem húsz évre szóló és 4.5 százalék­kal kamatozó kormányköt­vényekkel, (MTI), módszere uralkodik. — „A kommunisták nem utánozni akarják ezt a rendet, ellen­kezőleg, véget akarnak vetni a földön az efféle igazságta­lanságnak, s amikor gazda­ságunk fejlődésének mértékül az Egyesült Államok terme­lési színvonalát vesszük, ezt csak azért tesszük, hogy gaz­daságunkat a legfejlettebb kapitalista országgal hason­lítsuk össze”, — mondta Hruscsov elvtárs. Az is nyil­vánvaló, hogy a legfejlettebb tőkés ország utolérése csupán egyik legközelebbi állomása a Szovjetunió gazdasági fej­lődésének, amely nem áll meg ott, hanem messze maga mögött hagyja azt a színvonalat, amely a tőkés termelés maximumát jelenti és olvan termelési szintet ér el, amely elképzelhetetlen « kapitalizmus számára. Ha a Szovjetunió eléri az USA termelési színvonalát, sokkalta magasabb életszín­vonalat tud biztosítani a dol­gozóknak, mint ez. Hiszen az Egyesült Államokban a nem­zeti jövedelem felét a tőké­sek profit címen eltulajdo­nítják, míg a szocialista el­osztás elvének alkalmazása azt biztosítja, hogy a beru­házási és egyéb kiadások fedezése után, a nemzeti jövedelem fennmaradó része, 80—85 százaléka, a dolgozók anyagi és szellemi jólétét biztosítja. A termelés növe­kedése az USA-ban nem jár együtt a dolgozók életkörül­ményeinek meg javulásával, egy maroknyi tőkés jöve­delmét növeli csupán, ellen­ben a Szovjetunióban a ter­melés növekedésének min­den százaléka közvetlenül hozzájárul a dolgozók élet­len két független ország vi­szonyában. A miniszter el­utasította azt a rosszindula­tú állítást, amely szerint a Népi Kína határsértéseket követett el. Kijelentette, hogy nem tud ilyen esetek­ről, (MTI), ^ ...... Új abb fasiszta támadás PÁRIZS (MTI). A francia- országi Blois városban egy fasiszta banda vasárnapra virradóra feldúlta a Kom­munista Pártszervezet helyi­ségét. Egy hónapon belül ez már a második támadás a pártszervezet helyisége ellen. Az ismeretlen támadók Aragon, Marcel Cachin és Jean Jaures könyveit össze- hordták a párthelyiségben és felgyújtották, majd a pénz­tárban talált pénzt maguk­hoz véve, mint akik jól vé­gezték dolgukat, elmenekül­tek. A tüzet a kivonult tűzoltók­nak sikerült megfékezniök, a kár azonban így is négy- százezer frankra becsülhető. (MTI), színvonalának emelkedésé­hez. Lehetséges-e azonban rövid idő alatt behozni azt az előnyt, amellyel az USA a termelés terén rendelkezik? Mi bizto­sítja, hogy á hétéves terv fo­lyamán a Szovjetunió a ter­melés volumene és még öt esztendő alatt pedig az egy főre jutó termelés szempont­jából is utoléri az Egyesült Államokat? Az SZKP XXI. kongresszusa rámutatott ar­ra, hogy a termelőerők jelen­legi fejlettségi foka, a társa­dalmi munka magas termelé­kenysége, a korszerű technika a szocialista tervgazdaság és a nép alkotó aktivitása alap­ján a Szovjetuniónak minden lehetősége megvan, hogy megvalósítsa ezt a célkitűzést. A gazdasági versengés eredményét végső soron a fej­lődés üteme határozza meg. Az az ország kerül ki gvőz- teisként, amely gyorsabb ütem,ben tudja fejleszteni ter­melőerőit, népgazdaságának termelését. Ha ebből a szem­pontból megvizsgáljuk a gaz­dasági versengés első szaka­szát, tehát a Szovjetunió lét­rejötte óta eltelt időszakot, igen jellegzetes adatokat ka­punk. A szovjet népgazdaság fejlődésének üteme mintegy 3—5-szörösen túlszárnyalja a tőkés országok ritmusát, te­hát jóval magasabb még a legjobb eredményeket felmu­tató USA fejlődési üteménél is. A burz'oá közgazdászok évekig azt állították, hogy a Szovjetunió népgazdaságának gyorsütemű fejlődése nem a szocialista társadalom sajátos vonása, hanem lényegében A jászjákóihalmi népfront bizottság pontosan felmérte, mik lehetnek a teendői az új tsz-községben és tétovázás nélkül belevágott a munka nagyiéba: Az elnökségbe egy­hangú határozat alapján min­denekelőtt az új termelőszö­vetkezetek elnökeit vonják be és a tagok soraiból is meríte­nek erősítést. Ezenkívül ki­egészítik az elnökséget Váradi Zoltánnal, az iskola igazgató- helyettesével, a község törté­netének kutatójával, vala­mint dr. Borbényi Olivér kör­orvossal is. Csillag János elnökhelyet­tes jelentéséből kiderül az is, hogy a ktsz-ek, vállalatok anyagilag támogatják a Ha­zafias Népfrontot. A kibővített elnökségi ülé­sen Pugner István tanácsel­nök ismertette, hogyan dol­goznak a község termelőszö­vetkezetei. A régi és új termelőszövet­kezetek két héttel ezelőtt ren­dezett tanácskozásának szer­vezésében is részt vettek a népfront aktívái, ezenkívül az ,,élő könyvtár” munkamód­szerének kidolgozásában is közreműködnek a pedagógu­sok is.Működésük eredménye­ként már több termelőszövet­kezeti tárgyú szépirodalmi mű került bemutatásra. A közeljövőben arra ké­szülnek, hogy a jól dolgozó Béke Tsz jászfényszarui és jászfelsőszen tgyörgyi új tsz- tagokat fogad látogatóul, az Alkotmány ünnepén pedig a hagyományos munkás-paraszt találkozó jegyében zajlanak le az ünnepségek. A Hazafias Népfront né­hány héttel ezelőtt azt indít­ványozta, hogy a Tama fo- iyónak a község középső ré­tlllllllllllllllllllllllllllllllllllNlllllllllllliltt Irak felkérte a poznani vásár ve­zetőségét a bagdadi nemzetközi vásár megrendezésére Irak először állított ki az idén a poznani nemzetközi vásáron.. Az iraki kereskedel­mi szakembereknek annyira megtetszett a poznani nem­zetközi vásár, hogy azzal a kéréssel fordultak a vásár vezetőségéhez, hogy vállalja el a bagdadi nemzetközi vá sár megrendezését. (MTI), I Az SZKP XXI. kongresz- (szusa gyakorlati feladattá | avatta azt a célkitűzést, iamelyet Lenin már a szovjet Ihatalom első napjaiban ki- " jelölt: utolérni és megelőzni áa gazdaságilag legfejlettebb |tőkés országokat. Akkor a ^rosszindulatú, tamáskodó .burzsoá sajtó agyrémnek mi- | nősítette ezt a valójában ligen bátor elhatározást, ma fazonban ugyanaz a sajtó Ikénytelen elismerni, hogy a (szovjet népgazdaságnak tény­elegesen megvan a lehető- |sége arra, hogy megelőzze a ([legfejlettebb tőkés országot, láz USA-t. I Lenin, amikor kitűzte a (fejlett tőkés országok utól- férésének és túlhaladásának Ifeladatát, abból a történelmi (adottságból indult ki, hogy |a szocializmus először egy |gazdaságilag elmaradott or­szágban győzött. Ilyen kö- |rülmények között a szocializ- 'mus mindenek előtt azzal ^bizonyíthatja be felsőbbren- jdűségét, hogy az anyagi ja­jvak termelése terén először |utóléri, majd pedig meg- | előzi a tőkés országokat. — I Ugyanis a termelt javak ^szocialista elosztása, amit a fszovjethatalom nyomban lét- Irehozott, egymagában nem Iteremthet bőséget és jólétet. Éha a népgazdaság nem állít |elő megfelelő mennyiségben lanvagi javakat. | ;í Négy évtizedes története van a szocializmus és a ka­I I A két világrendszer gazdasági j versengésének döntő szakasza gésének. A Szovjetunió bát­ran vállalta a versenyt és ebben a békés formában akarja legyőzni a kapitaliz­must. A békés gazdasági ver­sengés első szakasza nap­jainkban már lezárult; negy­ven év kitartó szocialista építőmunkája ragyogó sikert eredményezett. A Szovjet­unió ma a gazdasági fej­lettség szempontjából a má­sodik helyen áll a világon, maga mögött hagyott olyan hagyományos iparral rendel­kező országokat, mint Ang­lia, Nyugat-Németország, Franciaország. Most pedig megindult a bé­kés versengés döntő szaka­sza, amelyben a Szovjetunó utoléri és maga mögött hagyja az USA-t. „Most az a feladat, hogy a szocialista rendszer fölényre tegyen szert a kapitalista rend­szerrel szemben a békés ter­melésben, hagyja maga mö­gött a legfejlettebb kapita­lista országokat a társadalmi munka termelékenysége s az egy főre jutó termelés tekin­tetében és a világon a leg­magasabb életszínvonalat biztosítsa” — mondta Hrus­csov elvtárs kongresszusi je­lentésében. Ez gyakorlatilag az USA gazdasági megelő­zését jelenti, annak az or­szágnak a megelőzését, mely­nek egy főre jutó ipari ter­melése 1913-ban 13—14-szer volt naeyobb a cári Orosz­országénál. S ha ehhez még hozzátesszük azt is. hogy a szovjet népgazdaság kiin­duló pontja sokkalta alacso­nyabb volt ennél — a hábo­rús pusztítások és az ellen- forradalmárok okozta károk következtében 1920-ban, az 1913-as termelés egyötödét termelte csupán — akkor vi­lágosan kitűnik a kiindulási pontok nagyarányú eltérése. Lenin annak idején meg­mondta: „ ... az kerekedik felül, akinél a legnagyobb a technika, a szervezettség, a fegyelem, akinek a legjobb gépei vannak”. Ezek a ténye­zők azok, amelyek meghatá­rozzák a munka termelé­kenységét, amely viszont a maga során végkép eldönti a gazdasági versengés sorsát. S mivel az USA érte el a kapitalista országok közül a legjobb eredményeket mind a technika, mind a szerve­zettség tekintetében és en­nek következtében az egy főre jutó ipari termelésben is, ez az ország képviseli a felső határt, ahová a kapi­talizmus gazdasága egyálta­lán emelkedni tud. Az Egye­sült Államok színvonalát meghaladni tehát annyit je­lent. mint meghaladni a ka­pitalizmus legmagasabb mu­tatószámait. Amikor a Szovjetunió az USA-val versenyez, nem te­kinti ezt mintának a gazda­sági építésben. Bár az Egye­sült Államoknak fejlett a gnzdpcága, de ott a termelés és az elosztás kapitalista

Next

/
Oldalképek
Tartalom