Szolnok Megyei Néplap, 1959. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1959-06-28 / 150. szám
* V V~'~ 8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. június 28. A falusí spartakíádversenyek sikeréért Június 19-én ülésezett a spartakiád megyei rendező bizottsága. Megtárgyalták, illetve felmérték a községi döntök eddigi helyzetét és megszabták a további tennivalókat. Általános tapasztalat, hogy megyei szinten lemaradás mutatkozik á községi döntők megrendezésében. Ennek egyik oka az eddigi elég kedvezőtlen időjárás. — Ugyanis több vasárnapon az eső szétverte a községi döntőket, melyek sikere érdekében igen sok helyen minden előkészületet megtettek. Erről a megyei rendező bizottság egyes tagjai maguk is meggyőződtek a helyszínen. Hogy csak egy-kettőt említsünk, Zá- vodszky Sándor MTST elnök például Jászfelsőszentgyörgyön, Jász jákóha Imán és Alattyánban tapasztalta, hogy minden előkészület megvolt (pályaelőkészítés, szerek biztosítása, mozgósítás, stb.) a községi döntő sikere érdekében, csupán az eső akadályozta meg annak megrendezését Szabó József, a megyei rendező bizottság másik tagja Karcagon járt. Itt, mivel a városban MEDOSZ sportkör van. MEDOSZ spartakiádot rendeznek. A szolnoki járásban befejeződtek a községi döntők és június 28-án járási ifjúsági találkozó keretében Martfűn rendezik meg a járási döntőt. E járásban különösen Szajolban tapasztalható igen lelkes munka. Soha ilyen odaadással nem készültek egy évben sem a spartakiádra, mint az idén. Hetenként kétszer komoly edzést tartanak a község fiataljai, mert mint mondják, jól akarnak szerepelni a járási döntőn, sőt még felsőbb versenyekre is fel akarnak kerülni. Különösen kézilabda csapatuk mondható máris egészen jónak. Jó munkáról győződhetünk meg a törökszentmiklósi járásban is, ahol már a községi döntőket megelőzően párosversenyeket rendezett a JTST községek között a spartakiád versenyszámaiból. Május 31-én Kengyelen volt ilyen párosverseny a helyi fiatalok és a tiszapüspökiek között. Június 7-én pedig a kengyeliek látogattak el Tiszapüs- pökibe. Ugyancsak június 7-én Tiszabőn volt ilyen vetélkedés, ide a fegyvemekiek látogattak el, hogy összemérjék tudásukat a két község fiataljai. Május 31- én örményesen a kuncsorbaiak voltak. Ennek visszavágóját június 7-én rendezték meg Kuncsorbán. Azóta számos községben már a hivatalos községi döntőt is lebonyolították. Különösen, sikeresen dolgoznak az örményesi-röp- labdázók, de a kengyeli Dózsa és Sallai Tsz fiataljai sem akarnak elmaradni. Ki kell emelni a tiszapüspöki Benedeket, aki — rossz, felázott talajú pályán Kengyelen 400 méteren 59 másodpercet futott. De még ennél is jobb eredményt ért el Kenyeres, hogy csak egy-kettőt említsünk. Kengyelen és Fegyverne- ken az elmúlt évihez viszonyítva bizonyos visszaesés van. A vezetők szerint a járási döntőig még pótolják elmaradásukat. A kunszentmártoni járásban is befejezéshez közelednek a “községi döntők. A járási döntőt két részben rendezik meg Kunszent- mártonban. Ma atlétikában, kézilabdában és tornában, július 5- én pedig röplabdában és tekében. Ebben a járásban a csé- paiak, az öcsödiek és tiszaugiak járnak az élen. Öcsödön kctszáz- hatvankét indulóval rendeztek községi döntőt. Itt Demjén 150 cm-es magasugrását lehet kiemelni. De jól állnak röplabdában is. Három férfi és két női csapat vetélkedett a községi döntőn. Csépán százhatvanhét volt az indulók száma. Közülük is kitűnt Sáros Ferenc 100 méteren elért 12.1 mp-es ideje, valamint 400 méteren Cseh László 57.3 mp- es eredménye, és Berkes István 82 méteres gránáthajítása. A többi járásokban is dolgoznak, de általános tapasztalat - még ha a kedvezőtlen időjárást is figyelembe vesszük — hogy az elmúlt évihez viszonyítva elmaradás van. Csökkent a lelkesedés. A vezetők nem fordítanak kellő gondot a spartakiádok sikerére. Ez tapasztalható TST vonalon, de talán még fokozottabban a KISZ részéről. Az ifjúsági szervezetek nem érzik kellően, hogy a községekben és járásokban nekik kellene a spartakiád gazdáinak lenni. Éppen ezért most az a feladat, hogy a testnevelési és sport tanácsok a KISZ vezetésével, a pedagógusok és községi vezetők segítségével fokozzák aktivitásukat és ma befejezték a községi döntőket, hogy ezt követően hozzáláthassanak a járási döntők lehonvolításához. A megyei rendező bizottság határozatot hozott, hogy a megyei döntőt két részben rendezik meg. Július 19-én röplabdában, kézilabdában és tekében, július 26-án pedig atlétikában, kerékpárban és tornában vetélkednek majd a járások és városok legjobb falusi fiataljai Szolnokon. A területi döntőre pedig augusztus 2-án kerül sor, ugyancsak Szolnokon. Az elkövetkezendő időben az a feladat, hogy minden járásban halogatás nélkül munkához lássanak és a megyei döntőig hátralévő időkben pótolják eddigi elmaradásukat. Gondoljanak arra, hogy megyénk elmúlt évi jó eredményei — háromszoros országos bajnokságunk - kötelez. Ha az illetékesek teljes szívvel és lelkesedéssel, minden tudásuk latbave- tésével egyemberként munkálkodnak a megyei döntőig hátralévő időben, akkor minden bizonnyal ez évben sem kell majd megyénknek szégyenkezni eredményeiért. Vincze János Szolnok megyei pedagógusok szakszervezeti bajnokságáról Mint előző években, az idén is megrendezték megyénkben a pedagógusok szakszervezeti bajnokságát. Először a városokban és járásokban vetélkedtek egymással a nevelők, majd a legjobbak — mintegy nyolcvanan — Szolnokon vettek részt a megyei döntőn, hogy megküzdjenek az egyes sportágakban a helyezésekért és az országos döntőre való jutásért. A megyei döntő előtt atlétikában százötvennyolc, asztaliteniszben százharminc, — röplabdában hetven, tornában pedig huszonnyolc pedagógus versenyzett a döntőbe jutásért. A megyei döntőn az alábbi eredmények születtek: asztalitenisz — férfi egyéni: 1. Bognár Gyula (Tiszabő). 2. Htnkó Vilmos (Szolnoki Gépip. Techn.), 3. Kovács Zoltán (Szolnok, Verseghy Gimn.); női egyéni: 1. Balogh Regina (Homok), 2. Ocsai Jánosné (Mezőtúr), 3. Novák Hona (szolnoki 1árás). Torna: a női csapatbajnokságot a szolnoki járás együttese (Gellér Julianna, Haraszti Piroska, Juhász Katalin, Budai Mária, Kecső Teréz, Vörösné, Zöld Éva, Fehér Edit) nyerte. Az atlétikai számokban a következők jutottak az országos döntőbe: nők 100 m futás: Fabó Margit (Szajol). 400 m: Öllé Anna (Tiszabő). Távolugrás: Elek Ilona (Kunhegyes). 4x100 m váltó: Szolnoki járás csapata (Budai Sándorné, Elek Ilona, Ber- náth Istvánná, Fabó Margit). - Férfiak 100 m: Baunoch József (Tmiklós), 400 m: Pomázi László (Besenyszög). Magasugrás: Tihanyi Lajos (Kunhegyes). Távolugrás: Buczkó László (Szajol). - Sűlylökés: Farkasinszky Béla (Turkeve). Férfi röplabdában: 1. Jászapáti, 2. Kunhegyes, 3. Mezőtúr. Női röplabdában: Kunhegyes együttese képviseli maid megyénk pedagógusait az országos döntőn. A Pedagógus Szakszervezet Országos Elnökségének sportosztá- iva július 2—3--4-én Balatonfüre- den rendezi meg a pedagógus sportolók országos sporttinnené- lyét. Reméljük, hogy megyénket képviselő nevelők *jól megállják majd helyüket. Ne fáradjon bevásárlássá! és f őzéssel! Valison eloí'ze’éses vscsora ecyei! A szolnoki Béke Étteremben jót és olcsón vacsorázhat! Előfizetéses vacsora — csak munkanapokon — 18—21 óra között. Helyben fogyasztva Etszállftva „A” vacsora 6 napra 35.40 Ft 32.10 Ft „B” vacsora 6 napra 29.10 Ft 26.40 Ft ízletes tápláló ételek: húsétel körettel, főzelék feltéttel, húspótló ételek. Jegyét előre váltsa meg minden pénteken este 21 óráig a BÉKE ÉTTEREMBEN/ Vasárnapi •, SPORTMŰSOR — ATLÉTIKA — Egyesületi bajnokság UL fordulója: A Szolnoki MÁV SE atlétikai szakosztálya ma délelőtt 10 órai kezdettel rendezi meg az egyesületi bajnokság III. fordulóját. A versenyre több, mint 800!! nevezés érkezett. Csongrád-, Báes-Kiskun, Békés- és Szolnok megye' 19 szakosztályának tagjai állnak rajthoz. A Szolnoki MÁV t. osztályú atlétái Budapesten az egyesületi bajnokság II. fordulóján indulnak. Cseh Katalin magasugrásban, Balas- sy Péter távolugrásban, Katona József súlylökésben és gerelyhajításban képviseli a szolnoki színeket. — SPARTA fii AD — Járási döntők: A szolnoki járás spartakiád döntőjét ma rendezik meg Martfűn, ünnepélyes kereteik között egészmapos ifjúsági találkozóval egybekötve. Kunszentmártonban kerül sor a járási döntő első részére, atlétikában, kispályás kézilabdában és tornában. Tö- rökszentmiklóson ma bonyolítják le tekében a járási döntőt. Ezenkívül az egész megyében községi döntőket rendeznek ott, ahol eddig még nem volt, LADBARUGÄS nb. ni. i Szolnoki Kinizsi “ Nyíregyházi SzSE, Szolnok, Cukorgyár! pálya, 16.30, Rozsnyay. Martfű — Szolnoki MTE, Martfű, 18, Bontovica. Nyári Totó Kupa Jászberényi Vasas — Szolnoki MÁV, Jászberény, 17, ifj. Balogh. Megyei L osztály Törökszentmiklósi Vasas — Tiszaföldvár, Törökszentmiklós, 18, Jászapáti Vasutas — Mezőtúri Honvéd, Jászapáti 18 órakor, MAFC — Karcag,, Mezőtúr, 18, Kunszentmár- ton — Kisújszállás, Kun- szentmárton, 18, Kunhegyes — Jászberényi Vasas II., Kunhegyes, 18, Fegyvernek — Jászárokszállás, Fegyvernek, 18 órakor* Osztályozó a megyei L osztályba jutásért Tószeg — Ujszász, Tószeg, 17.30, Jászkisér — Jászberényi Honvátí, Jászkisér, 17.30, Rákóczifalva — Jászjákóhal- ma, Rákóczifalva, 17.30, — Abádszalók — Karcagi Honvéd, Abádszalók, 17.30, Turkeve — Szolnoki Vasutas, Turkeve, 17.30, Kengyel — Tiszaug, Kengyel, 17.30, ■ ^ ---------------Sportházasság. Ifjú Fehérvári László, a MÁV fedezet- játélkosa és Lázár Erzsébet f. hó 27-én házasságot kötöttek. A népszerű fiatal párt szeretettel köszönti Szolnak sport- társadalma. Mit kell tudni a gépjárművek kötelező szavatossági biztosításáról ? A szolnoki labdarúgó szurkolókhoz! A szolnoki labdarúgó csapatok ebben az idényben a szokottnál gyengébben szerepeltek. Áll ez elsősorban az őszá eredményekre, amikor úgy a MÁV, mint az MTE és a Kinizsi is a tabella végén kullogtak. A tavaszi idényben sokat javult a helyzet. A MÁV és az MTE elkerült a kiesési zónából. Egyedül a Szolnoki Kinizsinek nem sikerült ez, pedig a tavaszi mérkőzéseken végigverte az egész élmezőnyt, bebizonyítva, hogy teljes értékű, jogos tagja az NB. III-nak. A Kinizsi lelkes, csupaszív játékát szereti a város sportkedvelő közönsége és most az utolsó sorsdöntő mérkőzésén bizonyára odaáll a cukorgyáriak mellé, hogy mindent elsöprő lelkesedéssel bíztassa Toborzó a Szolnohl Vörös Meteor női kosarasainál A Szolnoki Vörös Meteor SC női kosárlabda szakosztálya a sportág további népszerűsítése az ifjúság sportolási lehetőségeinek biztosítása, valamint az utánpótlás nevelése érdekében június 30-án toborzót rendez, 17 órakor a Közgazdasági Technikum tornatermében. A to- borzón részt vehetnek, azok a fiatalok; leányok és fiúk, akik 1944—45—48-ban születtek és rokonszenvezitek a kosárlabdasporttal. A toborzó egyben tehetségkutató is lesz. A szakosztály ezúton is kéri a város sportszerető fiataljait, hogy a jelzett helyen és időben minél nagyobb számban jelenjenek meg. Ha olcsón és jól akar szórakozni, keresse fel családjával egy üti az ALFÖLDI Éttermet Magyar utca 7. őket egy olyan eredmény elérésére, amely biztosítja a bennmaradást az NB. IH- ban. Felhívjuk a szolnoki szurkolókat, elsősorban a mává stákat, hogy vasárnap minél nagyobb számban jelenjenek meg a cukorgyári sporttelepen és adjanak meg minden támogatást a létért küzdő együttesnek. Ne feledjük él, hogy ez a kis egyesület a legjobbjait (Csábi, Sándor, Szekeres, Fehérvári, Abcxnyi) adta át az NB. II-es MÁV-nak. Nem nézhetjük közömbösen sorsuk alakulását. Jövőjükért bizonyos mértékig mindannyian felelősséggel tartozunk. Reméljük és russzük, hogy a Kinizsi együttese átérzá, hogy ezen a napon feléje fordul a szolnoki társadalom figyelme és a 90 percen át lankadatlan erővel küzd a győzelemért és akkor a közös erőfeszítés eredménye nem marad el. A Kinizsi jelenlegi helyzete a bajnoki táblázaton a következőképpen néz ki: 12. Sz. kinizsi 38:52 23 13. Ny.-gyh. SzSE 23:32 2i H. Gy. t—1 Július 1-én életbs lép a belföldi rendszámú gépjárművek kötelező szavatossági biztosításáról szóló kormányrendelet. Ennek értelmében minden hazai rendszámmal közlekedő gépjármű (személygépkocsi, motorkerékpár, teherautó, vontató, háromkerekű gépjármű) üzembentartója — az állama szervek, intézmények és vállalatok, valamint a társadalmi szervek kivételével — szavatossági biztosításiban részesül a gépjármű által belföldön okozott károk fedezéséire. A gépjármű ún. „veszélyes üzem“. Az üzembentartó — még akkor is, ha vétlen — legtöbbnyire térítéssel tartozik mindet kárért, ami a gépjármű üzemeltetésével kapcsolatban másokat ér. A károk gyakran nagy összegűek, mert személy Sérülésénél, pl. meg kell fizetni az ápolási költségeket, keresetkiesést, s esetleg rendszeres évi járadék fizetéséle kötelezik. Ugyanakkor meg . kell téríteni a másolt gépjár- j művében, vagy egyéb vagyontárgyaiban okozott kárt. | Július 1-től a gépjármű- 1 vek kötelező ■ szavatossági biztosítása alapján ezeket a kötelezettségeket a gépjármű üzembentartójától az Állami ! Biztosító veszi át, és tekintet nélkül az összeg nagysá- . gára, kifizeti a törvényes kártérítés teljes összegét. Ezenkívül az üzembentartónak költségmentes jogvédelmet nyújt mind perein kívül, mind pedig a polgári perben, továbbá a büntetőeljárás során is jogosult ellátni a védelem teendőit. A szavatossági biztosítás előnyös a gépjármű üzembentartójának, hiszen egy nagyobb összegű kártérítés vagy életjáradék fizetése esetleg egész életére súlyosan érintené őt anyagi- lan De megnyugvás a károsult számára is, aki gyorsabban jut a kártérítéshez, mintha az egy magánszemély fizetőképességétől függne. A gépjárművek kötelező szavatossági biztosításának évi díja: magánszemély tulajdonát képező személygépkocsinál egyéb üzembentartónál motorkerékpárnál teherautónál személyszállításra .szolgáló teherautónál [háromkerekű gépjáriműnél Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével - minden nap Felelős szerkesztői:' B. Kiss Mátyás Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. em. Telelőn: 20—93. 23—20 . 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplap Lapkiadó Vállalat. Igazgató Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, Irodaház, fezt. S, Telefon- 20—94 A lapot kézbesítésben és árusításban a Szolnok megyei pos- { tahlvatalok és fiókposták ter- msztlk. A Lap előfizetési dija j egy hóra 11.— Ft. Előfizethető- bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. i Szolnoki Nyomda Vállalat 1959. június 27. - 2291 Felelős nyomdavezető: 1 Mészáros Sándor 48« Ft 300 Ft 100 Ft 360 Ft 600 Ft 300 Ft vontatónál iso FI autóbusznál 600 Ft rokkantak háromkerekű gépjárművénél 10 Ft A biztosítási díj első ízben július 1-én esedékes, amikor félévi díjat kell megfizetni. A továbbiakban az évi díj mindig január 1-én esedékes. A díj befizetéséhez az Állami Biztosító augusztus közepéig minden gép jármű tulajdonosnak befizetési lapot küld, amelyen a fizetendő összeget is feltünteti. A befizetési lap egyben tartalmazza a biztosításra vonatkozó tudnivalókat és igazolásul is szolgál. A hátralékos díjak beszedése közadók módjára történik. Késedelmes fiztésnél a hátralékost 1959. IX. 1-től havi 1 százalék késedelmi pótlék terheli, ezen felül, ha a díjai 60 napon belül nem fizeti meg, a közlekedésrendészet gépjárművét • forgalomból kitilthatja. Azoknál az üzembentartóknál, akiknek jelenleg is van önkéntes alapon szavatossági biztosításuk, ez a biztosítás július 1-ével megszűnik és az ezen időpont utáni időre megfizetett biztosítási díjat az Állami Biztosító a kötele- zó biztosítási díjból levonja, s csak a külömfoözetet számítja fel. Ha az élőre megfizetett önkéntes szavatossági biztosítási díj a kötelező biztosítási díj félévi összegét meghaladja, a kfflönbözetet az Állami Biztosító visszautalja. _ A gépjárművekre kötött tűzbiztosítások és a vezetőikre (bennülőkre stb.) vonatkozó balesetbiztosítások változatlanul érvényben maradnak. mert ezekre • káreseményeikre a kötelező gépján- műszavatossági biztosítás nem vonatkozik. Ezekre a kockázatokra továbbra is önkéntesen köthető biztosítás. Az üzembetartónak és a károsultnak egyformán érdeke, hogy a kárt minél gyorsabban megállapítsák és a jogos kártérítésit a biztosító mielőbb kifizesse. Éppen ezért az üzembetartó köteles a káreseményt 24 órán belül az Állami Biztosító Főigazgatóságához (Bp. IX., Üllői út 1. sz.) írásban bejelenteni és a kár rendezéséihez szükséges közléseket megadná. Nem terjed ká a biztosítás azokra a károkra, amelyek a biztosított saját személyét, gépjárművét és vagyontárgyait a baleset során érhetik. (apróhirdetések) DOHÁNYFERMENTÁLÓ Üzem vagyonőröket felvesz. Szolnok, Vöröshadsereg útja 1-3. TÖBBEVES gyakorlattal rendelkező vas- és faanyagot Ismerő raktárost azonnal felveszünk. Az 1959-es árrendezésben és anyagkönyvelésben jártas könyvelőt azonnal felveszünk. Gyakorlattal rendelkező elő- és utókalkulátort azonnal felveszünk. Vas- és Faipari KTSZ Szolnok, Ostor utca 1. . AZ UJEOGl Állami Gazdasag mezőgazdasági erő- és munkagépek szerelésében jártas szerelőt keres azonnali felvételié. Fizetés kollektív szerint. Érdeklődni lehet személyesen vagy levélben. Cím: Ujbögl Állami Gazdaság, Ujbög. VIZSGÁZOTT kazánfűtőket azonnali belépésre felvesz a Dohány- Fermentáló Vállalat, Szolnok, Vöröshadsereg u. 1—3. TÖBBÉVES gyakorlattal rendelkező, építőiparban jártas kőművesmestert, mérnököt, építő 'technikust Törökszentmiklóson azonnali belépésre felveszünk. Építőipari Szövetkezet Törökszen tmiklós, IVJalinovszki u. 8. CIPONAGYKERESKEDELMI Vállalat szolnoki lerakata felvesz fiú tanulót. Jelentkezés: Kossuth tér 3. MÉRLEG és általános lakatost felvételre keresünk, karcagi telephelyen. Karcag és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat. HIVATALSEGÉDET keresünk, 50 éven aluli férfi munkaerőt. Jelentkezés: Szolnok, Postaí'iók 19 címre. A SZOLNOK megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalata kőműves, ács, valamint szobafestő és mázoló szakmában ipari tanulókat szerződtet. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályánál, Szolnok, Dózsa György u. 5. sz. Alatt. SZÁNDASZÖLLÖSÖN a belterületen 976 n-öl házhelynek való gyümölcsös eladó. Érdeklődés: Szolnok, Magyar u. 6. Fodrász üzlet. _________________ TI S ZAFOLDV ÁRON, HomokBarta - autóbusz megállónál lél hold szőlő sürgősen eladó. Homok. Ovirághegy I. ót 47.______ 250-es Z ündapp kifogástalan állapotban eladó. Törökszentmik- lós, Kossuth u. 114. sz! alatt. OPEL-Kadett személygépkocsi Jó állapotban eladó. Cím: Gyógyszertár, Rákóczifalva, TORÖKSZENTMIKLOSON Petőfi utca 7. számú ház, azonnali beköltözéssel, sürgősen eladó. Érdeklődni: Virág utca 2. szám alátt. EGY K—55 gyártmányú 125 köbcentis bejáratott motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Szolnok, Magyar utca 4.____________________ VI LLANYSZERELŐ szakmunkást üzemi karbantartónak azonnali hatállyal felveszünk. Szolnoki Vasipari Vállalat Szolnok, Hunyadi u. 4. sz. FELHÍVÁS! A szolnoki KIOSZ helyi csoport vezetősége felhívja tagjait és pártoló tagjai figyelmét, hogy a klubszabályzat alapján 1959. július 1-től KIOSZ tagok csak érvényes tagsági könyvvel, pártoló tagok pedig klub látogatási jeggyel jelenhetnek meg a klubhelyiségben. UTŰKALKULATORT felvesz a Szolnok megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Szolnok, Vöröshadsereg u. 33. sz. NAGY gyakorlattal rendelkező lakatos szakmunkást - lehetőleg kisiparost - azonnali belépéssel felveszünk. Vegyesipari KTSZ, Karcag. A SZOLNOKI Ingatlankezelő Vállalat házkezelősége értesíti a bérlőket, hogy 1959. július 1-től kezdve félfogadási idő csak hétfőn és csütörtökön lesz, 7 órától 12 óráig. Egyéb napokon félfogadási idő nincs, csak rendkívül sürgős ügyben. Ingatlankezelő Vállalat.