Szolnok Megyei Néplap, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-10 / 108. szám

»

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1959. május 10.

KEMÉNY ERZSÉBET:

'ANYÁM

Úgy szerettem őt... egy hétköznap délelőtt együtt mentünk a parkon át, előttem járt s én láttam, hogy félrecsúszott rajta a színtelen kabát.

Tudtam,

agyában mint motoz ezernyi gondolat, érzi a rámhulló gondokat, szeretne mindenből sokat, hogy jusson fiának, nekem,

' minden szelet köznapi kenyerem mellé parányi boldogságfalat.

Megáll, int.

Oly gyöngéd-szomorun tekint szemembe, V

mellettem süllyed az utca szennye, csak szíve világít.

Rámosolygok vidám, nyílt mosollyal:

Anyukám az élet nem nehéz,

Simon Ferenc: Anya gyermekével.

(A szobor az 1955-ös budapesti Diszkót Kiállításra készült)

van öröm néha kevéske és

nincs is oly sok teher vállamra rakva...

Kinek van még ilyen jó édesanyja?

Ilyen szép, a legszebb, ilyen szerelmes

[szavú?

Oly gyakran szívemre száll a bú s lelkedből édes vigaszos tejet merítek ma is, ha fáradt fejemet öledbe hajtom...

A fák alatt állsz.

Ezüst hajadba glóriát fon lásd az emlékezet, gyermekkorom tündöklő nyara fölött felhőtlen ég a két szemed.

Nem szűnsz meg élni. Szívembe loptad szíved egy részét, mit el nem koptat az idő.

lángol, melegít s jövő gyermekeim szemei által ragyognak.

Bölcső édes ringása karodnak,

áldott termő humusz:

föld népei tőled gazdagodnak.

Ki mondhatja magát nálad nagyobbnak?

Kulturális HÍREK

Nyugat-Németországban 1959—60-ban újra megfilmesítik Bertolt Brecht Koldus- operá-ját. A darabot a németek 1931-ben filmesítőtték meg először.

Olaszországban „Vihar” * címmel megfilmesítették Puskin: „A kapitány lánya” című kisregényét. A film főszerepét Silvana Magnani, a híres filmszínésznő alakítja.

*

Moszkvában a hétéves,terv folyamán 24 új nagy filmszínház épül, összesen több mint 35 ezer férőhellyel.

*

A Német Demokratikus Köztársaságban az 1958. évi Heine-díjat Max Zimmering költőnek, a lipcsei Irodalmi Intézet igazgatójának és Bruno Kaisernek, a neves irodalomtörténésznek Ítélték oda.

*

Az ulan-batori filmstúdióban „A három barát” címmel elkészült az első mongol ifjúsági film. A forgatókönyvet három neves mongol író: Nacagdorzs, Dasdorov és Ce- rendorzs írta.

A TIT mai műsora

Ma délelőtt fél 10 és 11 órai kezdettel a Chaplin parádé című filmet mutatják be a TIT Ismeretterjesztő Moziban. Jegyek egy forintos egységárban a helyszínen válthatók.

lllllllllllllltlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIH

A Magyar Kádtó szolnoki adójának műsora

1959 május 10, 9 óra Édesanyákat köszön tjük — zenés riportösszeállltás anyák napja alkalmából. — Szív küldi szívnek szívesen. — Vasárnapi kulturális melléklet.

lett dolgozik, annak ki kell magát pihenni. Én úgyis aludtam eleget.

Sóhajtott, de azután nevetett.

— Lehetett ott aludni?

— Lehetett.

— Nem voltak férgek?

— Ö, vannak. Nagyon sok van. De csak nyáron.

— Fűtenek?

— Alig. Hideg van. De éppen azért nincsenek férgek. Átkozottul unalmas.

— Börtön! — állapította meg most az anya. — Szent itten, onnan jött. Mit véthetett?

JL Ihailgatták. Az anya már kinn mosogatott, törülgetétt a konyhában. Csend volt a lakásban. A szobaajtót az anya maga csukta be. Nem tudta, miért.. De hirtelen heves küzdelem indult meg benne. Talán most! Elárulják magukat és megtudja a bizonyosat. Lehajolt a kulcslyukhoz és lesett befelé. Mariska a díványon ült s nyugodt mozdulatokkal vetkőzött. A fiát nem lá.tta. Recsegett a.z ágy, már ie is feküdt. Se egy csók, se egy ölelés. Az anya boldog volt. A lány bebújt a vékony taAntalfy István :

eljön...

Ilyenkor eljön hozzám, messziről, zárt ajtókon és hét határon át,

— az álmodott, nagy tisztások felől, ahogyan jönni szoktak az anyák ..,

Nem hallom léptét, csak meleg szemét látom ragyogni. Színe mily kopott! Röstellem, hogy szobám oly szanaszét, s zavartan, ide-oda kapkodok.

de papírjaim ... — ó, e papírok! — szétröpködnek, — és köztük, szép titok .:. — anyám áll, ott áll, idő, s tér felett,

rámmosolyog, és szótlan átölel,

(sosem volt tán hozzám még ily közel!) s megkönnyezi hitvány kis versemet..;

karó alá. Kihallatszottak a fiú szavai:

— Maga most haragszik az anyámra, ugye? De van is rá oka. Érthetetlen ez a kicsinyesség. Ez a gyűlölködés.

A lány felelt:

— Nem haragszom. Megértem őt. Gyűlöl engem, mert szereti magát és félti. Azt hiszi, hogy talán én viszem magammal a mi utunhra.

A férfi tovább bosszankodott:

— Nem akartam maga előtt gorombáskodni vele, de holnap megmondom a véleményemet.

— Nem teszi helyesen, ha szól. A mi ügyünket úgy sem magyarázhatja meg nek\ Higgye el, semmi más ez, mint az anyai szeretet. Talán én jobban értek ehhez, mint egy férfi, mint maga.

Az anya meghatódott. Csaknem mosolygott. Szeretett volna rájuk nyitni, szerette volna megmondani, hogy már nem gyűlölködik, nem haragszik, már nyugodt. Hogy mást gondolt. Más az, ami őt bántotta, amibe ő nem tudna beletörődni. Milyen derék lány! Az anya életében először gondolt arra,

V **********************

most, hogy milyen jó lenne olvasni, valamit ismerni a sok könyv közül. De jaj, csak valami baj ne történjék. Milyen átkozott is ez a világ!

Még tett-vett a konyhában, benn elcsöndesedtek, szó nem hallatszott ki többé. Mikor már semmi munkát vem talált, még jóidéig állt, magányosan, mozduátánul és gondolkodott. Azután lassan megnyitotta az ajtót, lábujjhegyen osont be a szobába. Fia is, a ány is aludtak, hal- áni lehetett a lélegzetükről. Sötét volt. Sötétben akart levetkőzni; szétbontotta az ágyát. De azután mégis fel- srófolta a villanyt, megnézte az alvó lányt. Milyen szelíd az arca. És nem is olyan csúnya.

összeszedte a ány székre terített vizes ruháit, kivitte a konyhába, száradni, ott melegebb van. Felvette a ány sáros félcipőjét: a talpa lyukas volt.

— Szegényke! Vajon van-e

édesanyja?

Felemelte a saját dunnáját

— milyen csacsi is egy férfi

— s az alvó lányra terítette, ő meg betakaródzott a fia télikabátjával.

NAGY LAJOS:

Ssátíás egy éjszakává.

— Én olyan műveletlen személy vagyok. Vén bolond. Aki csak dolgozzon, mint a cseléd, de fogja be a száját. Amit én mondok, az mindig rossz.

— Hagyja ezt, mama. Nincs értelme.

— Nincs hát. Amit én csinálok, annak soha sincs értelme. Ti azt hiszitek, hogy én vak vagyok. Hogy én nem látok semmit, hogy nekem nincs egy csöpp eszem sem.

És már egyenesen a lány szemébe nézett.

Tférfi és lány megdöb- x benve hallgattak. Egymásra néztek, csak bámultak A férfi pillanatnyi ingerültsége már elszállt, e percben tanácstalan volt, nem is tudott volna mit szólni. A lány sápadtan nézett le a padlóra.

— Ne lamentáljon a mama, inkább vesse meg az ágyat

A fiú felállt s föl-alájárt: a kis szobában. — Mariská- nak nincs lakása, ma itt fog aludni nálunk.

Mintha szíven szúrták volna az anyát. Egész elerőtie- nedve ellenkezett csak: '•

— Nem mondanád meg hol? Tudod, hogy csak két- ágyunk van.

A lány felállt. Arca még sápadtabb lett. Olyan volt ázott, csapzott, szegényes ruhájában, mint égy halálát váró beteg madár, az anya csak úgy oldalról végigmérte, ebben a percben meg tudta volna fojtani, olyan esett, olyan reménytelen volt, s ezért annál inkább.

— Én megyek — mondta,< inkább sóhajtotta a lány. •

A férfi elkapta a kezét. ;

— Ugyan! Dehogy megy '. Hová menne? Az éjszakába.: Ebben a hidegben. Lehetetlenség.

— De én megyek.

— Nem maradhat éjjelre hajlék nélkül. H°QV képzeli? Itt fog aludni. El van intézve.

— Nem, nem. Én megyek. Maga elé meredt és remegve várta, marasztalja-e már az asszony. Ez a szörnyű asz- szony, akit most általában nem tudott még megérteni sem.

— Mama, ne okoskodjon — fordult a fiú szelíden, de határozottan az anyjához. — Csak ágyazzon meg, Mariska elalszik a díványon is.

— Nincs takaró! — maradt az anya engesztelhetetlen.

— Hát legyen! — ordított fel a férfi. — Velem ne komiszkod jón! Teremtését annak a kötekedő természetének.

Az anya riadtan kezdett ágyazni. Ilyennek még nem látta a fiát. Ilyen vadnak. És emiatt a nő miatt.

— Nem kellett volna ittmaradnom — suttogta a lány — Engedjen el. Elmegyek.

— De igenis itt kell maradnia. Hogy’ képzeli? Éppen ér engedjem el magát, ki az éjszakába? Hidegbe, fagyba’ Hisz’ el is pusztulhatna, pedic magára nekünk szükségünk van. Magának nem is szabac elmennie, mert a maga életi nemcsak a magáé, a magc élete a mienk, az éhezőké é. rongyosaké.

Az anya új ámulatba esett Tehát mégsem! Talán nem i. a szeretője. Megkönnyebbült De új félelem is futott á rajta. Fia szavait nem is ért , hette, csak homályos sejtel : mei támadtak.

Megvetette az egyik ágyat A lánynak a díványra ágya ■ zott. A saját ágyát nem bon tóttá meg, majd ha elálsza nak, ő csak akkor fekszik le . Mégis különös, idegen lány . meg a fia vele egy szobában : Ilyesmihez ő nincs hozzá i szokva. Nem lehet rajtuk el . igazodni. Talán csak ravasz kodnak, hogy őt elámítsál . Tüntetni akart az ellensége i érzéseivel: amíg el na-m al szánok, ő kinn marad • t konyhában.

A férfi felajánlotta a 1 ágyát a lánynak. Majd ö al * szik a díványon.

— Nem, nem — ellenkezel j a lányv — Magának nyűgöd tan kell aludnia. Aki gép mel

— Nem akar beszélni előttem — állapította meg az özvegy. — Útjukban vagyok. Talán el is mehetnék. A saját lakásomból. így vagyunk.

E- érfi és lány közel ha- *- jolva egymáshoz, halkan beszélgettek. A vacsora elkészült, az anya bement a szobába, hogy megterítse az asztalt. A fiatalok elhallgattak. Az anya eddig csak any- nyit hallott, hogy a lány reggel jött ki. Jött ki, valahonnan — csak kórház lehetett. És hogy elhallgattak!

— Terítsen Mariskának is! — mondta a férfi

— Nem! — akarta kiáltani az anya. De elhallgatta a szót. Azután nem ellenkezett, az egész asztalt leborította a térítővel s Mariska elé is tett ’ tányért, kést és villát.

Bevitte az ételt, lucskos káposztát, kiosztotta, vett magúnak, de visszatipegett a konyhába, megállt a tűzhely ■mellett, s ott kezdett enni Húst cuvk a fiának adott.

A férfi neíh szólt semmit, talán nem is vette ezt észre; kettészelte a tányérján lévő húst, a nagyobbik darabot átnyújtotta az osztat felett a lánynak.

— Vagy valami más lenne, nem kórház? — nyugtalankodott az.anya. De nem is merte toiább gondolni. — Ezek jóban vannak, szentbizonyos. Az persze nem jutna a fia eszébe, hogy az anyjának adjon egy failat húst.

— A termelt javak kollektív elosztása! — tréfálkozott a férfi.

A fiatalok jóízűen nevettek. Az anya már azt is föltételezte, hogy őt nevetik ki.

Még azt sem mondják, üljek le az asztalhoz. Csaknem könny buggyant ki az anya szeméből. Mosok, főzök, takarítok rá, rendben tartom. Majd kikaparna még a föld alól is, ha mocskos lesz ez a ... némber. Mert most is milyen loncos. Pedig még lány. Vacsora után újra egymásba merülve beszélgettek, férfi és lány. Az anya leszedte az asztalt, hol kiment a konyhába, hol visszatért a szobába, zaj nélkül lépdelt, vigyázva rakta le oda' ünn az edényt, szeretett volna néhány mondatot elfogni, bizonyosságot akart. De mitha csak összebeszéltek volna a fiatalok, az elvetemültek, hogy őt bosszantsák, semmit sem értett a szavaikból. Munkanélküliség — hát azt tudta; de hogy mit akarnak vele, hágy mi közük hozzá, az csak nem derült ki. Tervgazdaság, valami rendszer, valami bédó-rendszer. Meg aztán abban a pillanatban nem tudta volna már utánamőiidani, hogy mi. A k dlektív termelés. Hogy azzal mit bajlódnak, ez már éppenséggel fölfoghatatlan. Mert : ez a sok könyv is megbolon- dítja az embert. Talán csak előtte affektal ez a nő, hogy ő milyen finom, mint egy úrikisasszony, aki mindenféle : francia neveket mond. Csak őt nézik le. Egy ilyen jött■ ment. Nahát, ezt sohasem

■ hitte volna a fiáról.

í A férfi közbevágott, mikor a lány beszélt:

, — Hogy el ne felejtsem, jcji jön be holnap a gyárba. 7 a- i Ián fölveszik a kikészítőbe. . Kivételes szerencse lesz.

. — Jaj, nagyon jó lenne.

, Egy fillérem sincs. Olyan szegény vagyok igazán, mint , a templom egere.

— Kerüljük a vallásos hasonlatokat! — és mind a

. ketten újra kacagtak.

— Aki akar dolgozni, an- ! nak mindig akad munkája! —

jelentette ki váratlanul az anya,. Mert már nem birta ki i a hallgatást, bele kellett avat- koznia a léha fecsegésbe.

— Ez már nagyon is elavult nézet! — legyintetté a- férfi kissé ingerülten.

.- Az anyának nem kellett több:

— Az én nézetem neked t sohasem jó. Persze, mert én d neked buta vagyok.

e A férfi csodálkozva, a lány riadtan bámult az anyára.

1J arbska lépett be a kony- * hába. Az anya alig tudta fellobbanó dühét leplezni, mikor a lányt meglátta. Három hónapja volt náluk utoljára Mariska, akiről már régóta aZc hitte, hogy a fia szeretője. Három hónappal ezelőtt egyszerre megszűntek az esti látogatások, az anya megkönnyebbült.

Nincs nár baj — gondolta — bizonyára összeveszett a fia meg az a lány. Valósággal megfiatalodott az anya a boldogságtól az utolsó hónapok alatt. Szinte beleszédült a gondolatba, hogy megint az övé, egyedül az anyjáé a Feri gyerek. Majd ha megházasodik — az mégis más.

Volt is a fiún mit félteni. Ügyes, munkás, szorgalmas, rendes, jól keres, nem kocs- mázza el szombat este a hetibérét. Igaz, hogy kicsit mogorva, meg egyre azokat az átkozott könyveket bújja. Kisebb, nagyobb könyvek, meg füzetek, Isten tudja, mi lehet bennük, mert ő nem tud olvasni, de nem lehetnek becsületes könyvek, mert a fiú mindig gondosan elrakja s elzárja őket. Azután hol ez jön hozzá, hol az, az egyik hoz, a másik visz ilyen könyveket, iratokat, pedig jobb lenne, ha a Feri ilyen emberekkel nem is állna szóba, mert némelyik már három esztendő óta munka nélkül csavarog.

Ez a lány is, de szüntelenül ezekkel a könyvekkel jön, meg megy, azokról beszél — amiatt sem állhatja. Néha órákig is elbeszélnek ezekről az írásokról, az ember szinte azt hiszi, hogy csak őt akarják lóvá tenni. Mert hát mégis minek lenne együtt egy férfi egy lánnyal annyiszor? Hogy mit beszélnek, azt sehogy sem lehet megérteni. Sokszor mintha nem is magyarul beszélnének csupa olyan szót mondanak.

De azért ő sejt valamit, mert itt is, ott is hallani, hogy ez, vagy az bajba került, meg néha valamelyik szomszéd az újságból is felolvas. Már mondta is a Ferinek egyszer:

— Hallod-e! Nehogy aztán te is valami veszettségbe belekeveredi. Legyen eszed, annyit mondhatok. Mert aztán, ha kiesel a keresetből, akkor én mehetek oda, ahol a part szakad.

Olyankor a fiú nevetett s megnyugtatta az anyját:

— Nem kell énrám vigyázni, mama.

És olyan nyugodt volt, olyan szépen nézett rá, hogy hinni kellett neki.

A szobába vezető ajtó nyitva állt, mert csak a konyhában égett a tűz, hadd menjen be egy kis meleg. A fiú a szobában az asztalnál Ült és olvasott. Amint feleszmélt a könyvből s látta, hogy ld érkezett, örömujjongással ugrott fel:

— Hát megjött?

Egymáshoz siettek, kezei

fogtak.

— Hogy örül neki! — szinte fordult egyet a lionyhi az özveggyel, aki alig köszönt vissza Mariskának.

A lány megállt a szobában, közel az ajtóhoz. Csak úgy csurgóit róla a víz. Ruhája csatakos volt. Haja csapzot- tan hullott a homlokába Esőcseppek gördültek végiQ sovány, szeplős arcán.

— Nem hogy kinn rázná U magát — gyűlölködött az özvegy.

Kémlelő pillantásokat vetett a lányra:

— Még csak nem is szép És milyen nyiszlett, Biztos hogy hektikás.

A tűzhelyhez lépett, sím szeretett volna, miközben lé lektelenül kevergette a vacso rát.

— Üljön már le — unszol ta a férfi Mariskát. — Ül jön le és meséljen.

A lány mosolygott és hall gatott. Az asszony fülel megint csak belesett a szoba ba s látta, hogy a lány feléj

int n eremével.