Szolnok Megyei Néplap, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-31 / 126. szám

6

SZOLNOK MEGVET NÉPLAP

1959 május SÍ.

Simon István

DCípek az. ős érdö bú /

í.

Gépkocsink az úton zötyögve halad a dzsungel sűrű fái között.

Bambuszok, sás, sárga-piros madarak, s távolbavesző, puha pára-ködök.

Nedves a lég, tapad az arcra, ruhára.

A lepke meg akkora, mint tenyerem.

A sűrű fölött ős fa lapos koronája, fejedelemként ül a zöld terepen.

Mondják, bent elefánt él, les a tigris s még nyíllal is ejtik el itt a vadat.

Az útra kilép valaki — na, de mit visz? Nevetünk, géppisztoly a hóna alatt.

2.

Zápor... hát vége az itteni nyárnak, s jön a trópusi zöld vízözön.

Galambdúcként merengnek a házak a magasban a pár cölöpön.

Háncslétra csüng le a földig az ajtón. Mezítláb lépek a szőnyegeken.

Parázs ragyog a szűk szobasarkon, s bújik a füstje a nádereszen.

Balta, fűrész, nyíl a falra akasztva, s egy fénykép — partizánpihenő.

A bambusz zúg, a csúcsokat pára takarja, s fülledten hull csak a déli eső.

3.

Hegyek, sziklák, csobogó patakok,

ameddig látsz, iszonyú sűrű ez.

Zöld lángja úgy ég valahogy, mint otthon, ha tavasszal a fűz kirügyez. November van és dől a meleg még, alkonyodik, de a pálma liheg.

Kókusz alatt töltik hű sölve az estét az őslakók, a dzsungel beliek.

A fákra míg csillagok fénye ragyog, száz csapda lepi az éj vadonát, ahol ezer kilométert is néha gyalog tettek meg a kis katonák.

4.

A dzsungeli lány bőre fényi óbb az aranynál, s ragyogóbb a napnál nyakában a disz.

A karcsú pálmák alól befogadná örömmel az Énekek Éneke is.

Csillogó perec díszíti a karját, és köldöke — nem fedi azt a selyem — formázza a kerekded csésze alakját; s amit nem ír az Énekek Éneke sem: haza, mint fekete márvány, ha az árnyék rádől, fénytelenül fekete.

Megy a füstölgő sárban, így igazán szép, lusta bivalyt terelget a háza fele.

a jangcerironiii

fiz Ünnepi Könyvhéfre meglelem

Simon István, a tehetséges fiatal költő megjárta a Távolkelet baráti országait. Kéthónapos útjáról sugárzó szépségű lírai beszámoló született. Egzotikus világ ez, ahol más a táj, mint minálunk, szemünknek szokatlanok a cölöpkunyhók, a dzsungel műútai mellett tigris bujkál. Az emberek sem ugyanazok, — Simon mégis azt keresi ebben a környezetben, ami a hazára emlékezteti, ami minden népben közös. Innen a Jangce vitorlái címen kiadott szépkiállítású, Hincz Gyula rajzokkal díszített verseskötet meggyőző pátosza, csipkefinom költőisége.

A Jangce vitorlái című kötet két szép darabját nyújtjuk át most.

........Si

mon István

Pekingi tieggel

A tájak és a tárgyak képeit, mint a feledékenyek, akik mind egyetlen lemezre fényképezik, egymásra égeti szeme rj. így üt át az ősi csász ári palota cirádás tetőinek sora a sikátorok zegzugos vályogán; az Ég Temploma,

amely messziről olyan, mint a felfordított fábólfaragott játékcsi ga, a Hotel Peking piros homlokfalán;

a sárga krizantém a v irágárus kosarában a riksások háromkere kű biciklijén, s azon a modem bérh ázak, a fehér követ húzó lovacskák, az autóbuszok,

a kék zubbony az em bereken és tiszta emberi moso lyukon egész Peking —

Hogyan tudom szétszedni majd az eg feledhetetlen képsort ymásbajátszó az Idő skálájának han valaha — a lent mélyen búgókat gjegyeit holnapba zengőktől, a már

amelyek így adnak mé s az érzést, hogy itt d gis harmóniát — a nyugalom bölcs mosói el talán ezen a gyűrt szürke-kolya alatt csatád, új, ék tájon

emberibb világ, s hogy, ha villanásra láthattam legalább? —is,

Anton H. Taramsaare: POKOLTANYA UJ SÁTÁN JA

A mennyek országában eljött a lelkek szokásos elosztásának napja. Ám a Sátán, a pokol gazdája ezúttal hiába jelentkezik Péter apostolnál a leikekért: megváltozott az elosztás rendje. A Sátán ezentúl csak akkor kapja meg a kárhozott lelkeket, ha előbb ő maga emberalakban lemegy a földre -és sajat példájával tesz tanúbizonyságot arról, hogy az emberek önhibájukból kárhoznak el. pedig üdvözölhetnének is. A Sátán fanyalogva bár, de belemegy a játékba..;

S ebből kezdődnek a bonyodalmak. A Sátán a föld- művességet választja, s a füldesuri-burzsoá társadalom göröngyös útjait járva saját vastag bőrén kénytelen érezni e társadalom vastörvényeinek kérlelhetetlen szigorát. Nincs menekvés, nincs kibúvó — a gyanútlanul földretévedt Sátánt olyan alaposan megtáncoltatja a minden hájjal megkent kólák, hogy a butaságában is jámbor Sátánt, aki földi útjára a Jürka nevet kapta végül Is elhagyja a béketűrés, s felgyújtja, Antsnak a házát. Jürka maga is a tűz martaléka lesz. Azután újra megjelenik Péter előtt, s szomorúan, csüggedten mondja: hiába éltem a földön, jól tudom.

Tammsaare, a kiváló realista — nálunk eddig kevéssé ismert észt író — ebben a regényében, mely egyben irodalmi tevékenysége betetőzésének is tekinthető, a kapitalista társadalom bírálatát a szatirikus fantasztikum leplébe burkolja. Ez a keret kitűnő lehetőséget ad a szerzőnek arra, hogy bőven mókázó kedvvel, de egyszersmind gyilkos szatírával mutassa meg a bukásra ítélt polgári társadalom fonákságait,

Arnold Zweig:

A WANDSBEK! BÁRD

A magyar olvasóközönség körében oly népszerű „Gnsa őrmester” szerzője Arnold Zweig a Béke Világtanács tagja, a Nemzetközi Lenin Békedíj birtokosa ezt a hatalmas regényt „A wands- beki bárd”-ot 1337 és 1943 között az emigrációban irta.

A történet Hamburg egyik külvárosában játszódik a harmincas évek végén a fasizmus nagyhatalommá válása idején. Négy kommunistát, akiket egy hírhedt anti- kommunista perben halilra- ítélnek a beteg hóhér helvert egy hentesmester fejez le. Tettéről senki sem tud, de számtalan csatornán át mégis szerteíut a híre és ettől kezdve nem teszi lábát vevő többé a hentesüzletbe. A? önkéntes hóhér számára lehetetlenné válik az élet.

A hamburgi munkások bojkottja miatt sem ő, sem a felesége nem tud más megoldást választani, mint az öngyilkosságot.

A. Zweig az emberi léleknek különös mély ismerője. Ezt bizonyítják a regény nagyszerűen megrajzolt alas- jai. A hentesmestert nem holmi durva, elvetemült gazembernek ábrázolja, hanem jámbor kispolgárnak aki tettét nemcsak az ígért pénzéit hajtja végre, hanem elhiteti magával hogy hazafias cselekedetet visz véghez. Azokat az átlag-németeket ismerjün meg e típuson keresztül, akik olyan tömegesen csatlakoztak Hitlerhez,

IjjOOQDQQQDOQnOQQQQOQCXJUUUUUUUlJLJLJlJlJUULJUlJLJULJLJlJlJtJLHJULJLJLJLJLÍlJLJL

. oaoaaan

Hámori Ottó:

EGY PARTI SAKK.

ÉBREDÉS

Huszonöt fiatal magyar író tesz hitet ebben a kötetben mai életünk problémáinak bátor felvetése mellett. Azokat az írókat szólaltatták meg az antológia szerkesztői, akik készek és képesek arra, hogy szembenézzenek életünk problémáival és akik nem misztikus ködök felidézésében keresik az irodalom új útjait. A könyvnapi kötet a Magvető könyvkiadó — 500. kiadványa. — Ebből az antológiából való az alanti novella. írója: Hámori Ottó, a legfiatalabb írónemzedékhez tartozik. Hét éve jelent meg első regénye. Pesti fiatalok című riportkönyvét bizonyára sokan ismerik olvasóink közül.

VTj/tUós, sárga fény botladozott a ’ fekete kockák között. Az asszony finoman erezett, hosszú kezével tétován tapogatta a gondosan esztergályozott figurákat. Nyolc egyforma kis bábú. Gyalogosok. Aztán kettesével a cifrábbak, a tisztek. Csak a legtöbbet tenni tudó van egyedül ... s az a másik, akiért minden történik . .

— Nem is tudom, hogy jutótt ez most eszembe — mondta Pali, ahogy ott térdelt a szekrény előtt, s bábákat keresgélt még a cipők között. — Gondoltam, ma nem megyünk sehová. Te is fáradt lehetsz.

Az a régi ember, aki kitalálta ezt a játékot, okos volt. Pali mesélte róla, hogy kapott a találmányért szerény kéréssel or- szágnyi vagyont. Bölcs ember is, világot ismerő. Különben miért nevezte volna a legfontosabb párból a tehetetlent férfinak, királynak, s a mozgékonyt, erőset asszonynak, királynőnek. Pali azt mondja rá inkább, vezér.

— Na végre, minden megvan. Emlékszel még a lépésekre, Mária?

Bólintott. Emlékszik. A lépésekre s a jóízű estékre... Nehezen tanulta meg. Ahogy Pali át-átnyúlt a táblán, megmutatni, merre léphet a királynő, hozzáért az ő karjához, hajához, melléhez, bolond izgalom fogta el őket, s a nagyapa kopott, öreg sakktáblája ottmaradt gazdátlan az asztalon...

A férfi két kezét nyújtotta felé:

— Válassz!

Tétovázott. Szerette volna mindig úgy elfogadni a dolgokat, ahogy az élet adja. De néha dönteni kell. Rámutatott Pali jobb kezére.

— Tiéd a fekete, kisanya. Én kezdek.

Azelőtt nagyon szeretnék ezt a játékot.

Pali olvan szénen tudott beszélni róla.

Figyeld csak, mondta, mennyi élet van ezekben a figurákban. Mind éli a maga sorsát. Verekszik, védekezik, feláldozza magát a többiért... Akkoriban még eszébe jutott néha valami fiúnak. Izgatott volt, mindig valamire készülődő. Most már csak a pénzét számolja.

— Hadd lássam, vagy-e olyan erős ellenfél, mint régen. Elindultam.

Mindig így mondta, és piszkos körmeivel kaparászott a tábla szélén. Olajos holmik között kotort egész nap a műhely- irodán. Olaj, sűrű, fekete, mint ezek a figurák itt előtte. Mit kezdjen velük? Nyerni kellene... Melyikkel lépjem? Táncolnak a bábák a sárga fényben. Mintha menekülnének előle. Mintha mondanák: ne játssz!

— Rosszul vagy, Mária?

Nincs semmi baja. Megszédült egy pillanatra. De már semmi... Megszólalt, ma este először, magának is idegen, távoli hangon:

— Játsszunk csak. Legalább nem kell beszélni.

p .TO utolsó próba volt. Hátha Pali

^ bátor lesz. és azt mondja: beszéljünk inkább ... Hátha azt mondja: kérdezz, és én becsületesen válaszolok.

— Csak akkor játszom, ha nem vágsz ilyen savanyú arcot.

— Lépj, te jössz.

— Megnyitom a vezérszámyat is. Ez a délamerikai változat — mondta a férfi, és kínos gonddal ápolt kezét az egyik figurára tette. Hogy megpuhult, kifehéredett a keze. Mint a halotté az első napon. Halott. Ez a paraszt is, amit most leütött... Egy fekete paraszt, akit legázol a nagysörényű fehér ló. Le kell venni a tábláról, odaállítani a többi gépiesen elrendezett, leütött figura mellé. Ügy állnak sorban, mint a temetőben a sírkövek... Tömör, fekete kis ember ... Most emelik le a ravatalról. Fekete lovak húzzák a halottaskocsit. Fekete lovak, nem olyan fehérek, mint ame- lyik megtaposta a volt-embert...

— Mit akarsz a lóval? Nem látod a sakkveszélyt? Nem figyelsz, Mária?

Sakkveszély. Védenie kell a királyt. Elé kell állítani valakit, inkább azt üssék le. Ugyanolyan színű figurát. Valami butaságot mondhatott közben arról, hogy ez nem igazságos játék, sorban el kell pusztulnia mindenkinek, védve azt az egyet. Valaki belenevet a temetési szertartásba.

— Szórakozott vagy. Nem veszed észre, hogy a bástyával támadok?

Arra is figyelni kellett volna. A bástya... Kövér a feje, túlságosan nagy, idétlen formájú ... Ez Mahler úr. A hangját is hallja: nézze, fiatalember, megcsinál néhány adókimutatást. semmi szabálytalan

dolgot nem akarok, és magának pénze lesz, sok pénze. Ha beválik, máshová is beajánlom ... a Belvárosban sokat lehet keresni. A bástya kövér, kockás feje fénylik.

— Vigyázz, a bástya nagy erő.

I

gen. Nagy erő. összerombolhatja az ö egész, nehezen kialakított rendjét ... Zsebéből selyemruha lóg ki, függöny, számláiból bútorokat épít az asztalos... S ha ő szólt, utálkozva a zsíros emberről, a goromba válaszra elnémult: amikor a fekete ruhádat kifizettem, nem finnyáskodtdl.

Gépiesen megmozdított egy figurát* a bástya előtt.

— Érdekes variáció — mondta Pali. — Mit akarhat ez a ravasz asszonyka azzal a szélső gyaloggal?

Mit akart valóban? Talán csak időt nyerni... Minek? A fáradt unalomban elmúló estékért? Hogy beszélhessen a férfinak Holies Pistáról, aki ma az óvodában megint egy csodálatos találmányt hozott Mária néninek nedves szájú álmaiból? A víz alatti. repülőt... Pali ingerülten legyint, a rádióhoz megy, csavargatja, meg- megáll valami foszladozó zenénél, elzárja végül, és nyújtózkodik: fáradt vagyok, lefekszem. Te még maradsz? ö még marad, még áll egy kicsit aZ ablaknál, néz fel a, hegyoldalra, ahol fehér téli napokon vele egyidős asszonyok és lányok is, fiatalabbak, suhannak lefelé. Arcukon buta, merev mosoly ül. S 6 írigyli amazokat, és fényes lesz a szeme a fájdalomtól,

— Ugyan már, mi van veled? Ha eny- nyire szívedre veszed, inkább ne játsszunk.

De csak játszanak. Az utolsó lépésig. Egyszer úgyis vége lesz ennek a partinak, s akkor már nem kell képzelt emberek életére vigyázni. Arra sem, hogy Pali mit csinál, hol támad, ravaszul, gondolatait rejtegetve, s gúnyosan nevetve, ha ő valamit nem vesz észre.

— Komolyan mondom, a nőknek semmi érzékük a logikához. Hát nem tudtad kiszámítani, hogy mit í karok ezzel a fekete fejűvel?

\ fekete fejű ... A futó a táblán. A

** teste fehér, a feje meg fekete. Szép

kis baba. Hát azzal voltak tervei Palinak. Egy ilyen fekete fejű nem kérdi, hogy honnan van a pénz. Csak segít elkölteni. Egy ilyen fekete fejű, fehér testű baba biztos sohasem akar a Holies Pistáról mesélni. Le kéne ütni, hogy ne legyen többet a táblán.

— Te a futóra utazói? Nem baj, vedd csak le, van még nekem másik.

Másik is van. Miért is lenne csak egy. Van másik is, csak utána kell nyúlni, játékba hozni s már siet végig keresztbe a táblán, fenyegeti őt, és kényszeríti, hogy védekezzen.

— Még megmentheted a helyzetet. Áldozni kell valamit, azzal időt nyersz.

Már annyit áldozott, hogy most a végjátékra alig van fegyvere. Szinte csak azt teheti, amire Pali lehetőséget ad. S ha most még valamit feláldoz a második fekete fejű futó előtt...

S ha megpróbálja észre nem venni a veszélyt? Látta ő már ezt a fekete fejűt Pali kezében. Mikor először nyúlt utána, már akkor érezte, hogy szerepe lesz az utolsó pillanatokban, de akkor úgy tett, mintha semmit nem látna, s egy időre megpihent ez a figura. Eltakarták a többiek, a bástyák, erőszakos lovasok. Meg kellene kísérelnie újra, mit tesz Pali, ha ő nem veszi észre.

— Ügyes vagy, lánykám. Ezt kell csinálni, úgy tenni, mintha a tábla másik oldalán terveznél valamit. Nem bánom, csak rá ne fizess.

S megint lépett egyet a futóval. Szép, karcsú, kecses kis bábú. Sűrű fodros, fehér báliruha vau rajta. Ahogy perdül Pali kezén, lebbenni látszik a szoknya széles alja. Aztán tipeg egyhelyben, kicsit oldalt billenti a fejét, mintha kérdezne valamit kacéran a férfitól. Félhomály van a bálteremben, leoltották a nagy lámpákat, cigarettafüst úszik a párok körül, ő már nem látja a suhogó fehér ruha fölött a fekete fejet. Hosszú, nagyon hosszú idő telik el, mire Pali újra asztalnál ül. Beszél valamit, nem hallani jól.

— Azt mondtam, ne gondolkozz olyan sokat. A helyzet úgyis menthetetlen, lépj akármit, már nem számít!

\/f ár nem számít. Milyen szemtelenül

^ * nevet a fekete fejű. Ezt is le kellene ütni. Mit tesz akkor Báli? Legyőzheti őt futók nélkül is, hisz jobban játszik, fölényesebben, hidegebb fejjel. Nem vesz mindent olyan komolyan, mint ő. Ha elkezdenék a következő játszmát, megint ott lesznek a fekete fejűek. Ha meg nem játszanak, újra közéjük telepszik az unalom. Ha beszélnek, tán megint szóba kerülnek Mahler számlái. Ha elmennek valahová, s ő felveszi a fekete ruhát, megint érezni fogja azt a nyirkos, kellemetlen tapintást. S a fodros, fehér ruhás futó még mindig ott pereg Pali ideges ujjai között.

— Határozz már... Leveszed, matt.... ha nem — milyen fölényesen nevet —, akkor is matt. Melyik kockán akarod?... A sarokban, jó?

Ha leveszi, matt, ha nem veszi le, akkor is matt. Azért leveszi. Legalább kiengedi a kezéből a másik. Ügy van. És most vége a játéknak. Ott a sarokban. Fel kell állni a táblától. A második játszmát már nem kezdik el. Milyen hideg van itt a folyosón. Hogy fúj a szél a hegyek felől. Pali kiáltása visszhangzik a házak között:

— Mária! Hová mégy, Mária? Ne légy csacsi, hisz ez csak játék!

Már alig hallani a hangot. S körülötte úgy folyik a köd, olyan sűrűn és fehéren, mint a cigarettafüst ott <* bálteremben.