Szolnok Megyei Néplap, 1959. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-31 / 126. szám

t * SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. május 31. »eT/íí-f r Nyugati gazdasági problémák és a békés egymás mellett élés A genfi tárgyalások néhány napos szünet után csak most indultak meg ismét. A nyu­gati külügyminiszterek ta­lán felhasználták az alkal­mat, hogy Dulles ravatalá­nál magukba mélyedve el­gondolkozzanak azokon a ta­nulságokon, melyeket Dulles életének utolsó időszakában bizonyos határok között már felismert. így elsősorban azon, hogy a szocialista tá­bor léte és ereje olyan ténye­ző, melyet a nyugati politika vitelében nem lehet büntet­lenül figyelmen kívül hagy­ni. Ennek a felismerésnek és a nyugati politika bizonyos átértékelésének kétségtelen jeleivel már találkozhattunk az utóbbi időben. Ha nagyon leegyszerűsítrie fogalmaz­nánk meg a helyzetet, akkor talán így fejezhetnénk ki a nyugati politikusok fő prob­lémáit: a Szovjetunió és a szocialista tábor nagyon erős és a háború kirobbantása a biztos pusztulással egyenér­tékű. Ha viszont nem lehet háborút kezdeni, akkor elő­térbe lépnek a békés egymás mellett élés problémái annak összes velejáróival. Egyik ol­dalon a szocialista rendszer megerősödésének és gazdasá­gi győzelmének a lehetőségé­vel. A gazdasági válságot el­odázhatja a kereskedelmi és gazdasági együttműködés a szocialista tábor országaival, ugyanakkor azonban ez az együttműködés kétségkívül hasznot jelent a szocialista építésre nézve is. A válság és a háború azonban gyors pusztulást jelent. Tehát ke­reskedni kell, sőt aki legko­rábban megkezdi annak van a legnagyobb reménye a szé­leskörű megrendelésekre és a leggyümölcsözőbb kapcso­latok kialakítására. így hangzik a kérdés a végsőkig leegyszerűsítve. Per­sze a maga gyakorlatában már sokkal komplikáltabban, sokrétűbben, valamennyi el­lentétével összefonódva je­lentkezik. Az angol politikai vonalvezetés például igen messzire jutott ezeknek a té­nyeknek a felismerésében. S most ne is időzzünk annál a megállapításnál, hogy mi­lyen sebezhető pont az angol szigetország egy hidrogén- bombás rakétaháborúban. — Inkább vizsgáljuk meg azt, hogy milyen gazdasági meg­gondolások késztetik az an­golokat a szocialista orszá­gokkal és köztük elsősorban a Szovjetunióval való keres­kedelmi kapcsolatok kiszéle­sítésére. Az angol—szovjet kereskedelmi szerződés A napokban megkötött szovjet—angol kereskedelmi szerződés jó alkalmat nyújt arra, hogyha elnagyolva is, de főbb vonásaiban ismertet­ve, körvonalazzunk néhány alapvető gazdasági problé­mát. A kérdést talán így kel­lene feltenni: mi készteti Angliát arra, hogy igyekez­zék elmélyíteni kereskedelmi és gazdasági kapcsolatait a Szovjetunióval? Ugyanakkor mi az akadálya annak, hogy ezeket a kapcsolatokat oly szintre emelje, amely jóval magasabb az eddiginél, sőt a most elértnél is és amely Angliának is érdekében álla­na? A kérdés kiindulópontja ismét ott van, ahogy leegy­szerűsítve egyszer már be­mutattuk. Ha huzamos békés együttélésre kell számítani, akkor rövid időn belül fel­lép — túl a belső munka- nélküliség ezzel összefüggő problémáján — az angol áruk elhelyezési lehetőségé­nek azaz az angol áruk pia­cának a kérdése. Az angol kereskedelemnek olyan piac után kell kutatnia, mely ké­pes lesz huzamosabb időn ke­resztül nagyobb mennyiség­ben felvenni az angol ipar termékeit. Ezt a piacot pedig elsősorban csak a szocialis­ta államok alkothatják, mert Anglia fő tőkés ellenlábasai az USA és a Német Szövet­ségi Köztársaság, nem cse­kély sikerrel munkálkodnak azon, hogy konkurrensüket hagyományos piacairól kiszo­rítsák, s új térhódításait le­hetetlenné tegyék. Angira vonakodott belép­ni a hat nyugateurópai or­szág — Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország. Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia — által létrehozott közös piac­ba. Ezek az országok a terv szerint az elkövetkező évek­ben az egymás közötti forga­lomban fokozatosan meg­szüntetik a vámokat, azon­ban más országokkal szem­ben ezek a védővámok ér­vényben maradnak. Ezt je­lenti tehát az u. n. közös pi­ac fogalma. Ha a terv sike­rül, akkor néhány év múlva a közös piacon kivülrekedt országok — így Anglia is — csak nagy hátránnyal, vé­dővámokkal terhelten, tehát a piacon elhelyezett többi árucikknél sokkal drágábban tudják áruba bocsátani por­tékáikat ezen a „közös”, az ő számukra természetesen idegen piacon. Ez viszont azt jelenti, hogy a drágább an­gol árú nehezen kelne el, ami visszahatna a túlnyomó részt exportra berendezke­dett angol ipar egész terme­lésére és az angol gazdaságot igen veszélyes helyzet elé ál­lítaná. A fonísferling övezel Felvetődik a kérdés, hogy miért vonakodott Anglia be­kapcsolódni az „európai kö­zös piac'1 országainak sorá­ba. Anglia az ún. font-ster­ling övezeten keresztül még ma is jelentős hatalmat tud magának biztosítani. A font- sterling övezetben Anglia gazdasága vezető szerepet visz. Ez az övezet még ma is 670 millió embert ölel fel — a világ összlakosságának 25 százalékát. A font-sterling övezetben bányásszák a vi­lág aranytermelésének 64 százalékát, mangántermelé­sének 48 százalékát, teater­melésének 78 százalékát, gyapjútermelésének hatvan­egy százalékát, kakaóterme­lésének 45 százalékát, stb. Ehhez az övezethez a brit imperium országain kívül fő­leg gazdaságilag fejletlenebb országok, mint pl. Írország, Izland, Burma, Jordánia, stb. tartoznak, azonban gazda­sági jelentősége és fontossá­ga az övezetnek elvitathatat­lan. Világos tehát, hogy Anglia nem volt hajlandó a font-sterling övezettel bekap­csolódni az európai közös piacba, és így lemondani ön­álló gazdasági befolyásáról. A „közös piac” fenyegető veszélyei ellen nemcsak Ang­lia, hanem a piacokon kívül­álló más tőkés országok is keresnek megoldási formát — szabad kereskedelmi öve­zet létrehozását, stb. — azon­ban a mutatkozó megoldási lehetőségek mind olyanok, amelyek az angol ipar köz­vetlen érdekeit veszélyezte­tik. így pl. a szabadkereske­delmi övezet létrehozása ese­tén az angol óraiparnak a svájci órák importjával kel­lene megküzdenie, stb. A felsorol! piaci problémák megoldásában jelentős segítséget nyújta­nának a szocialista tábor or­szágaival létesített gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok. S hogy ezt Anglia ma még nem fejlesztette ki olyan mértékben, mint ahogy ez az országnak érdekében állt volna, abban Jelentős szere­pe van annak is, hogy az amerikai monopóliumok ko­moly befolyással rendelkez­nek az angol gazdasági élet­ben Azt azonban vitathatatlanul meg lehet állapítani, hogy az angol-szovjet kereskedelmi szerződés megkötése, mely az eddiginél jóval nagyobb és sokrétűbb áruforgalmat ír elő a két ország között, nem­csak ebben a vonatkozásban, hahern abban is, hogy áttör­ve a kelet-nyugati gazdasági együttműködés Nyugatról mesterségesen emelt falait, előhírnökévé válhat a békés egymást mellett élést gya_ korlatban érvényre juttató további szerződéseknek és megállapodásoknak. Litván vendégek Szolnokon TI armincöten vannak és na- gyón messziről érkeztek, hideg tengerek partjairól, a Szovjetunióból. Most itt ül­nek a litván turisták a szol­noki MSZBT klubban és hallgatják a Közgazdasági Technikum lányainak szép énekét. Mert valóban nagyon szépen énekelnek és a ven­dégek néha ujjúkkal kopog­ják a ritmust, néha pedig — látom — úgy egy kicsit el is dudorásszák, persze csak fi­noman, hogy az ne zavarja a lányokat. Aztán megszólal a zongora, hegedűszó száll a teremben, Beethoven és Schubert örök­szép dallamai szállnak: a ze­neiskolások mutatják be tu­dásukat. A konferanszié, fe­hér ruhába öltözött kislány bejelent egy számot, majd a zongora mellé ül és eljátsz- sza Bartók román táncait. A nevet nem jól értették a konferanszié tol mácsol ásásban, hát megkérdik és ö a zongo- j ra mellő válaszol nagy de­rültség közepette: Cser Mag- dolna. Saját bekonferálására nem fordított elég nagy gon­dot .. i A vendégek javarésze Vil- ntusból, a Litván SZSZK fő­városából és Kaunasból az ország másik nagy városából érkezett tíznapos utazásra hazánkba. Huszonnyolcadi­kén Debrecenben álltak meg ellátogattak Hajdúszoboszló­ra (fürödtek gyógyító víz­ben), aztán a legkorszerűbben felszerelt mikrofonos Ikarusz autóbusszal városunkba ér­keztek. A csoport tagjai a legkülönbözőbb foglalkozású emberek közül kerültek ki: van közöttük orvos, mérnök, tanár, kereskedelmi dolgozó, közgazdász, tisztviselő és így tovább. Amikor a műsor vé­get ért megkérdeztem néhány kedves vendégünket, hogyan érzik magukat — az első né­hány nap, vagy inkább né­hány óra benyomásai alapján — Magyarországon. Persze, az interjúra nem sok idő jut. mivel a műsor befejeztével rögtön megkezdődik a tánc és a Közgazdasági Techni­kum lányai máris járják a táncot az előbbi közönséggel. (És nemcsak a férfiakkal: van úgy, hogy egy litván kis­lány járja egy magyarral) Ráadásul az újságírót i$ időn­ként felkérik a vendégek és tánc köziben az ember persze nem jegyzetelhet. Csak tán­cod — és j ’ érzi magát. A tért dióhéjban mégis is­mertetek néhány véle .nényt: igaz, hogy nagyon ha­sonlítottak egymásra: min­den „interjúalany" mosoly­gott, felcsillant a szeme és azt mondotta: „Nagyon jói érzem magam. Meghatott a fogadta­tás. Hallottam már a magya­ros vendégszeretetről, de hagy r.rit jelent ez a szó a valóságban, az-> csak most is­mertem meg". Ezt mondotta Baryza Algirdas tanár, Jo­nas Pampalas boltvezető és Groznekas Giigorij gépéz- ménöik, akit vezetőnek vá­lasztottak harrnáncnégyen. És nemessk a hivatalos fogad­tatás volt szívélyes; itt Szol­nokon nóhányan bementek e— cukorgyár! dolgozó laká­sába is: a házigazda örömmel fogadta őket és kedvesen, szívesen beszélt arról: ho­gyan él ő, hogyan élnek a magyar dolgozók. M i’közben pedig az új­ságíró a szavakat haj­szolja, már ott vannak a bá­ré ság apró kis dokumentu­mai is: a magyar lányok ke­zében képeslapok tűnnek fel Litvánia tájaival és egy-egy címmel, ahová később leveleik íradata indul meg. Az újságíró éppen össze akarja csavarni töltőtolla ku­pakját, hogy néhány jólfara- Jott mondatot illesszen a be­számoló végére, amikor Groz­nekas mérnök beszélni kezd, is litvánul köszöni meg a vendéglátást. Nem hiszem, hogy litvánul túl sokan ér­ették volna a teremben, még­is, amikor befejezte, viharos taps tört ki és ezen persze mindenki nevetett. Aztán Volkova Aelita, az INTU- RISZT (a szovjet IBUSZ) munkatársa oroszra fordította a kis beszédet és az IBUSZ idegenvezetője pedig magyar­ra. Meleg, baráti szavak vol­taik: nem csoda, hogy már litvánul is megértettük. Ek­kor az újságíró végleg zsebé­be süllyesztette töltőtollát és már kifelé indult, amikor vi­dám táncmelódia csendült fel és két ujját homlokára il­lesztve az egyik litván fiú a szarvaskőik át, ezt a nemzeti táncot kezdte járni Aztán a két előresizegzett ujjal rá­mutatott egy lányra, az rá­mutatott egy fiúra, az megint egy lányra és az — igen, az újságíró néhu nem kerülheti el, hogy elkapj „ az esemé­nyek sodra — az bizony rám mutatott. Együtt szaladtunk tovább, egyre növekvő lánc­ban, tánclépésben» így tanultam meg én is a litván nemzeti táncot, a szarvaspolkát — bd — Hruscsov albániai beszédeinek bulgáriai viszhargja VESZTESEK KESERGŐJE Angliába« ismét játsszák a „TEUTON KARD“-ot Angliában bizonyos időre felfüggesztették a Teuton kard című NDK film bemu­tatását, mert Speidel tábor­nok rágalmazási pert indított a Plato filmtársaság, a film angliai terjesztője ellen. A Plato filmtársaság jog­tanácsosa a napokban közöl­te. hogy a filmet ismét mű­sorra tűzték a mozik, miután kivágták belőle azt a részt, amelyet Speidel tábornok ki­fogásolt. Ez a rész a francia- országi 1943-as incidensekkel foglalkozik. A film többi ré­sze epizódokat mutat be Speidel pályafutásából. Ezek az epizódok Angliában heves vitát váltottak ki. A Jelenség nem új. Amióta hazánkban dolgozó nép kezébe vette sorsának intézéséi, amióta a 1J. világ­háború viharában, a szovjet hadsereg győzelme nyomán gazdája lett az országnak, mindig dacolnia kellett az itthoni és a külföldre szökött ellenség vad üvöltésével, s hazug rágalomhadjáratával. Az ellenség hazug propagan­dája formában időnként változott, de soha egy percre el nem ült és nem is fog mindaddig elülni, amíg ka­pitalizmus lesz. Éppen ezért az ellenség ezirányú — nem is mindig hatástalan — tevé­kenysége ellen állandó har­cot kell folytatnunk. \ nyugati tőkés országok uralkodó körei hajlandók voltak és hajlandók befo­gadni a más országból, de különösen a népi demokra­tikus országokból elmene­kült, hazájukat, népüket meg­tagadó személyeket, hogy ezek népellenes gyűlöletét saját háborús céljaikra gyü- mölcsöztessék. A magyar dolgozó népnek sok magyarul beszélő ellen­sége van most nyugaton. Az egykori grófok, bárók, ma- gasrangú horthysta és fasisz­ta tisztviselők —, akik az országot háborúba, a pusztu­lás szélére vitték —, az ame­rikai, angol, francia és nyu­gatnémet háborús körök szol­gálatába álltak, eladták tes­tüket, lelkűket dollárért, márkáért. De kezdjük élőiről: 1944 őszén már nem lehe­tett kétséges a magyar feu­dális urak és tőkések előtt a német fasiszta hadigépezet Szófia (MTI.) Hruscsov szerdai és csütörtöki beszé­dének nagy visszhangja volt Bulgáriában. A pénteki bol­gár lapok kommentárjaikban Hruscsov kijelentéseit a bal­káni helyzetről úgy értéke­lik, mint a Szovjetunió utol­só erélyes figyelmeztetését a nyugati körökhöz, hogy hagy­janak fel a balkáni atom- és rakétatámaszpontok létreho­pusztult el, vagy került nyu­gatra. Több mint félmillió magyar lelte halálát a bom­bázások és háborús kaland során. Alig volt család, ahol valakit ne sirattak volna. Rom, szegénység, könny, gyász — erről volt akkor is­mert az ország. — De nem­csak erről. A távozó urak, a kivert német és magyar fa­siszták nyomában, a szovjet hadsereg fegyvereinek győ­zelme során új élet született, új erő bontakozott ki. Fel­nőtt nemzedékünk tanúja a helyzetnek és tanúja annak a valóban gigászi erőfeszítés­nek, mely a munkások, pa­rasztok és néphez hű értel­miségiek részéről a fasizmus igájából kiszabadult nemzet megmentéséért, a lerombolt ország újjáépítéséért bonta­kozott ki. És tanúja annak is, ahogyan a Szovjetunió népünknek e gigászi erőfe­szítésekben segítségére sie­tett. S a hősi erőfeszítés nyo­mán új élet sarjadt e földön. Az emberek szívébe vissza­tért a remény; újra és mind­jobban látták életük, küzdel­mük értelmét. És ebből bon­takozott ki az újjászületés, az új élet, ebből sarjadt ki a munkáshatalom. És mi Iőrién t ez idő alatt a Nyugatra szökött urak körében? — Eleinte makacsul törekedtek a visz- szatérésre. De nem akárho­gyan. Reménykedtek az utol­só órákig az úgynevezett cso­dafegyverekben; győztesként akartak visszajönni úgy, hogy a dolgozó nép ismét szolga legyen. Ennek kilátása azon­ban egyre csökkent. A fegyverek jóformán el sem hallgattak, a hon sebei­nek mpg kicsiny része sem zására irányuló politikájuk­kal. N. Sz. Hruscsovnak az a javaslata, hogy a Balkán-fél­sziget a Béke félszigete le­gyen, nemcsak a görög, a török és az olasz nép szá­mára lenne előnyös, hanem mindazon népeknek, amelyek a Balkán-félszigeten vagy a Földközi-tenger medencéjé­ben élnek — írja többek kö­zött a Rabotnicseszko Delo. gyógyult be, máris kibonta­kozott nyugatról az oda szö­kött úri pereputty zavaros, rágalmazó hangorkánja. S ez a hangzavar mind mérgesebb lett. Hogyne lett volna egyre mérgesebb, hiszen idehaza olyan dolgok történtek, ami a földesurak, iparbárók, rész­vényesek, volt magasrangú tisztviselők haragját váltotta ki. A nagybirtokokat a volt zsellérek, cselédek, nincstele­nek vették kezükbe. Azután a munkásosztály vette tulaj­donába a bankokat, a gyára­kat s a dolgozó parasztság­gal szövetségben a hatalmat. Ahogyan erősödött idehaza a nép hatalma, ahogyan gyara­podtak a szocializmus vívmá­nyai, úgy fogyatkozott nyu­gaton o közeli visszatérés re­ménye és úgy csapott mind magasabbra a haza, a hata­lomra került dolgozó nép el­leni gyűlölet lángja. És ez a gyűlölet azóta sem szűnt, azóta sem csökkent. Belőle mérges cseppek fa­kadnak, amelyeket a nyuga­tiak által létesített rádióadó­kon, léggömbökbe rakott röpcédulákon és az emigrá­ció sajtóján igyekeznek csö- pögtetni, hogy vele megkese­rítsék itthon dolgozó népünk életét. Történjen bármi az országban, vagy határainkon kívül, ezek az urak soha nem mulasztják el azt dol­gozó népünk rágalmazására felhasználni. Reményeik bár megfo­gyatkoztak, mégsem foszlot­tak egészen széjjel. 1956 ok­tóber végén, az ellenforra­dalom közepette ezek az urak úgy érezték, hogy rövid időn belül beülhetnek ismét ezer holdak tulajdonosaiként a kastélyukba, gyárak, részvé­nyek tulajdonosaiként a tőzs­összeomlása. Taligájuk — melyet Hitler háborús sze­keréhez láncoltak — mind mélyebb kátyúba, majd a pusztulás árkába zuhant. S ezekben a tragikus időkben az uralkodó köröknek nem az jutott eszükbe, hogy az országot ki lehetne, ki kel­lene ragadni a pusztulás tá­tongó örvényéből; meg le­hetne, meg kellene menteni a német fasiszta hadsereg utóvéd harcától. — Nem. — Nekik akkor más gondjuk akadt. Szálasi fegyveres ban­dáival együtt hordták, vitték Nyugatra a nemzet értékeit és vitték „biztonságosabb” helyre irhájukat. Elmentek oda, ahol remélték, hogy a rép haragjával szemben vé­delmet kaphatnak. Távozá­sukkor azit hitték ezek az urak, hogy nem hosszú idő múlva visszatérhetnek kasté­lyaikba, villáikba —, mert azért az ausztriai és nyugat­németországi szükségszállá­saik mégsem nyújtották azt a kényelmet, mint annak idején az alföldi, dunántúli, vagy éppen fővárosi reziden­ciájuk. Egyikük-másikuk rá is parancsolt az itthon ma­radó cselédségre, kilátásba helyezve a közeli visszaté­rést. S az ország itt maradt ki­fosztva, a német és magyar fasiszták által kirabolva, fel­égetve. A Duna Tisza és más folyók hídjait a visszavonu­lók kivétel nélkül felrobban­tották. Az épületeknek 18, a vasúti kocsiknak 86, a moz­donyoknak 69, a szarvasmar­haállománynak 41, a sertés­nllrtm.n.n.'H'n.n.l*. 7 R R?n?nl óksi

Next

/
Oldalképek
Tartalom