Szolnok Megyei Néplap, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-24 / 95. szám
i&iiái y/Wff PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKt (SZOLNOK MEGYEI MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A'MEGYEI TAKÁCS- LAPJA X. évfolyam, 95. szám. Ara 50 fillér 1959. április 24. péntek. A pártpolitikai munka előterében a gazdasási feladatok -végrehajtása áll A /oro mezőgazdászai között * Fehér köpenyes katonák Fáklyás felvonulás, tábortüzek9 majális a május 1-i ünnepségeken Már csak néhány nap hiányzik áprilisiból. Közeleg az ünnep, május 1, melyre nagy gonddal készülnek me- gyeszerte a városok, községek dolgozód. A szolnoki előkészületekről mér beszámoltunk, a programot is ismertettük. Most két városba látogattunk el s érdeklődtünk az ünnep műsoráról. Karcag Karcagon már szokás, hogy versenyeznek a megye székhellyel. Csak érzékeltetésül néhányat a programból. Az ünnepségek már 30-án kezdődnek, Este fél nyolc óraT kor a város KISZ fiataljai és úttörői rendeznek szépnek ígérkező fáklyás felvonulást. Ezt követően a város főterén tábortűz köszönti a nemzetközi munkásosztály ünnepét. Amíg lobog a tűz, addig az iskolák, termelőszövetkezetek tánccsopo-rtjai, énekesei és színjátszói mutatják be tudásukat. Másnap,- az ünnep napján korán ébrednek a szorgos karcagiak. Reggel 5 órakor zenés ébresztő köszönti őket. Kilenckor a már városszerte ismert terv szerint gyülekeznek a termelőszövetkezetek, az üzemek és hivatalok dolgozói az ünnepi felvonulásra. Nevezetessége lesz a menetnek, hogy a többezer főt kitevő tömeg élén kunsági viseletbe öltözött lovas fiatalok haladnak majd. A menet a ligetben éri el útja célját. Itt a termelőszövetkezetek lacikonyháin friss tízórai között válogathatnak a felvonulók. S hogy mindenki megtalálja szórakozását, a városi népi együttes ad majd szépnek és szórakoztatónak ígérkező műsort. Igazi majálisban lesz részük a karcagiaknak. Nem marad ki a műsorból a hagyományos fepényevés, zsákbafutás sem. És a délutáni órákban ki-ki megtalálja szórakozását a sportpályán, ahol többféle sportrendezvényben gyönyörködhetnek ünneplők. Este pedig vidám táncmulatságokKilenc nappal a vállalt határidő előtt teljesítette tavaszi tervét a lurkevei Gépállomás Még a tavaszi munkák megkezdése előtt termelési értekezletre gyűltek össze a Turkevei Gépállomás dolgozói; Sok szó esett akkor a gépállomás előtt álló feladatokról, a tavaszi munkák időbeni elvégzéséről. A gépállomás dolgozói vállalták, hogy tavaszi tervüket május 1-re teljesítik. Vállalásuk után szorgos munka kezdődött a kevi földeken. Az összes őszről maradt szántatlan területet felszántották. Időben felkészültek a vetésre is. A jó előkészítő munka után eddig már 6400 hold területen vetették el a tavaszi kalászosokat és kapásokat. A jól szervezett munka eredményeként a gépállomás dolgozói koratavaszi vállalásuknak már eleget tettek Mint azt jelentették, április 21-én, a vállalt határidő előtt kilenc nappal teljesítették tavaszi tervüket. kai búcsúztatják az idei május 1-et a város dolgozói. Jászberény Jászberényben is színpom- pásnak Ígérkezik az ünnep. Április utolsó napjának estéjén tábortűz mellett emlékeznek a város fiataljai a gyarmati fiatalok harcára és feje zik ki szolidaritásukat irántuk. A zenés ébresztő itt sem marad el. Délelőtt 10 órakor kezdetét veszi a felvonulás. Érdekessége lesz az ünnepi menetnek, hogy a patronáló üzemek a patronált termelő- szövetkezetek gazdáival együtt vonulnak fel. így a Fémnyomó és Lemezáru gyár a Béke, Petőfi és a Lehel Kürtje tsz-elc gazdáit látja vendégül e napon.. Az Aprítógépgyár a Rákóczi, Kinizsi és az Aranykalász tsz-ek dolgozóival együtt halad a menetben. Újtípusú téglát gyárt a martfűi üzem Hz Aj és területileg megnsvekedstt tsz-ek megszilárdítása érdekében halalmasméretű munka bontakozik ki — A tanácsok vezetőinek megyei értekezlete — Csütörtökön Szolnokon a Megyei Tanács nagytermében egésznapos megbeszélésre jöttek össze a járások, városok és községek tanács- vezetők. A termelőszövetkezetek további megszilárdításának legfontosabb tennivalóiról tanácskoztak. AxtóI a hatalmasméretű munkáról, amely megyeszerte kibontakozott és hirdeti, hogy a dolgozó parasztok legjobbjai eltökélt szándékkal, szorgalmas munkával alapozzák, építik a pár héttel ezelőtt alakított, vagy az elmúlt hetekben alaposan megnövekedett termelőszövetkezetüket. Ez a munka minden eddiginél nagyobb felelősséget ró a tanácsi vezetőkre. Még jobban kell ségíteniök a szív- vel-lélekkel munkálkodó legjobb szövetkezeti gazdákat, akiknél a szorgalomban nincs hiány, de még gyakorlatlanok és igénylik az elvtársi, baráti szót. Még többet kell tenni a helyes kezdeményezések elterjesztésére, merthi- szen a nagyméretű alapozásnak embert, határt formáló munkának csak a kezdetkezdetén vagyunk. A héten kezdte meg próba- üzemelését az újtípusú válaszfaltégla gyártására a martfűi téglagyár. A közönséges téglától eltérően üreges megoldással 20x40x6 cm-es hornyolt válaszfaltéglát gyártanak. Ez a nagyság körülbelül kétszer akkora, mint a normáltégla. Előnye, hogy egymásba illeszkedésüket horonnyal biztosítják, továbbá a lyukakon keresztül acélpálcikákkal. így az épületbe beállított válaszfal egybefüggő fal jelleget ölt. A jelenleg folyó kísérletek azt mutatják, hogy a gyár naponta egy gépen 10—14 ezer újtípusú válaszfaltéglát tud gyártani. Ha sikerül a kísérlet, akkor a martfűiek után a tiszaföldváriak. sőt a mezőtúriak is átveszik az újtípusú válaszfaltégla gyártását. A leltározás nem alku tárgya A tanácskozáson Oláh György elvtárs, a Szolnok megyei Tanács VB elnöke tartott beszámolót. Méltatta az új és a területileg meglíjibb 11 tsz-istá!1ó építését vállalták az (píMiiokások A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat munkája a múlt évhez viszonyítva megkétszereződött. Tavaly 50 millió forint értéket termelEredményes a verseny a Tarlják az éliizem szintet ríifzuáihnn 3,5 millió Ft megtakarítás rUlOiiazDEn A Szolnoki Fűtő-ház dolgozói a pártkongresszus tiszteletére vállalt kötelezettségüknek helytálltak az első negyedévben. Nem lankad a munkaverseny üteme, hanem fokozódik, amit legjobban a havonként emelkedő eredmények bizonyítanak. A februári sikerek után a márciusival is büszkélkedhetnek. A szénfelhasználásnál közei 17 Százalék megtakarítást értek el. A mozdonyok gazdaságos kihasználását a tervezetten felül 1,3 százalékkal teljesítették túl. A tehervcnatok átlagos terhelését 0,2 százalékkal növelték. A kocsijavító részleg is jelentősen túlteljesítette tervét. Részlegvizsga kiszabását 127,2, a középjavításos tervet pedig 120 százalékra teljesítette. A negyedévre még az is jelemző, hogy a Fűtőház dolgozói minden hónapban teljesítették az élüzem szintet. A műszakiak ott segítenek a munkaverseny minden posztján. Talán mégis azt kell mondani, a takarékosságra vigyáznak a terv teljesítése mellett legjobban. Érthető is hiszen a pártikongresszusra azt is vállalták, a multévi tapasztalatok és tényszámck alapján, hogy a kommunisták tanácskozásáig 6 millió forint megtakarítást érnek el. Az első negyedév lendületes, gazdaságos munkája nyomán csupán szénből 3 210 485 forint értékűt takarítottak meg, ami a Fűtőház félhavi szénellátását fedezi. Az ócska felhasználható anyagok bedolgozásával 135 526 forint maradt a népgazdaság kasszájában. Ennek a megtakarításnak mintegy 60 százalékát a bontásbó' származó faanyag hasznosításával érték el. A KISZ-fiataloik sem maradtak ki a vetélkedésből. Az anyag- és szénmegtakarításban méltóan követték az idősebbeket és a negyedév végé re 310 ezer forint megtakarítással dicsekedhetnek. A mozdonyjavító minőség1 munkájának köszönhető, hogy a gépek a nagyobb teljesítményt el tudták végezni és a tartalékgépek indítását nem vették igénybe az esetleges műszaki hibák miatt. tek, most 140 millióra jelölték őket. Tervüket valóra is akarják váltani. Egyik legsürgősebb feladatnak a termelőszövetkezetek megszilárdításában való részvételt tartják. Ezért vállalták a hét folyamán, hogy újabb 11 termelőszövetkezeti istállót épitenek fel a tél beköszöntése előtt. Ezzel az építés alatt álló istállók száma 39-re. értékük 28,5 millió forintra emelkedett. Az új szerződések alapján Tiszafüreden, Szajolban, Ve- zsenyen, Zagyvarékason, Szan- daszőllősön, Jászberényben. Űjszászon, Abádszalókon és Jászboldogházán épül — ‘többnyire 52 férőhelyes — tehénistálló. A legtöbb helyen már meg is kezdték a munkát, s mivel tégla van. gyorsan emelkednek majd a falak. Problémát inkább a födémelemek hiánya okoz. Azt tartják az építők, hogy ha volna elég vasuk, maguk is legyártanák. <wrr>ivrrTV'iiiwrrTvrmnvwvrrvTTTV’wvtrijvTrTV’iv*r<ivTTrr EGY ORGONAÁG TÖRTÉNETE (Képes riport a 4. oldalon) növekedett tsz-ek gazdáinak igyekezetét, szorgalmát. S számos fontos, halasztást nem tűrő tennivalóra hívta fel a figyelmet. Olyanokra, amelyek megvalósítása mind a régi, mind az új szövetkezetek gazdáinak érdeke elsősorban. Elmondotta — egyebek között —, hogy számos helyen a leltározást a törvényes rendelkezésnek megfelelően hajtották végre a tsz-ek. Itt— ott azonban néhány felelőt len hangoskodó befolyásolta ennek a fontos munkának a menetét. Vagy járatlanságból nem jártak el gondosan, elég körültekintően. A szövetkezeti gazdák többsége viszont számtalan gyűlésen, tanácskozáson kifejezésre juttatta, hogy csakis a törvényes alapon végrehajtott leltározás helyes. Éppen ezért, ahol ez nem így történt, ott a munkát újra kell kezdeni. Figyelembe véve, hogy a leltározás nem alku tárgya, pontos és gondos végrehajtása a tsz-be tömörült dolgozó parasztok közös ügye. Oláh György elvtárs foglalkozott a tervkészítéssel. Hangsúlyozta, hogy azokban a tsz-ekben. ahol minden közös tevékenységet ősszel kezdenek, ott is nélkülözhetetlen a terv. Legtöbb helyen ezt felismerték, és a konkrét feladatokat máris rögzítették. Kialakították a munkszervezefeket, megválasztották a brigádvezetőket, s meghatározták az egyéb tennivalókat. A megyei tanács VB elnöke utalt arra, hogy etéren milyen tennivalók várnak a községi taNegyven megyei vezető megbízatása A tanácskozás előadója szólott a közös építkezések fontosságáról. Elmondotta, hogy most elsősorban az olcsón előállítható, de a célnak nagyon is megfelelő épületek tető alá hozására törekedjenek. Államunk 140 millió forinttal segíti az építkezéseket., Szükség van azonban arra, hogy még nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a szövetkezeti gazdák a helyi erők feltárására. Vegyék figyelembe hogy az állam segítsége, bár nagyon jelentő®, nem oldja meg a problémákat, s ez nem is állami feladat, hanem a szövetkezeti gazdák dolga. Oláh elvtárs beszámolt arról is, hogy a megyei fejlesztési bizottság e héten negyven vezető beosztásban dolgozó elvtársat bízott meg egy-egy tsz építkezési munkálatainak segítésével. Célszerű hasonló feladatokkal megbízni járási vezetőket is. Kinek jár adókedvezmény? Részletesen szólott Oláh György elvtárs az állattenyésztés helyzetéről és a jelenlegi legfontosabb feladatokról. majd rátért arra a kérdésre, amely különösen az új belépő szövetkezeti gazdákat foglalkoztatja. Ez a 30 százalékos adókedvezmény. Sokan úgy vélik, hogy a kedvezmény a szövetkezetre vonatkozik. Ez tévedés. A 30 százalékos adókedvezmény megadása tagonként kerül elbírálásra. Csakis az a szövetkezeti gazda élvezheti, aki' mint új belépő máris részt- vesz a közös tevékenységben, abban, amely a közös takarmányalap megteremtésére, az állatállomány férőhelyének biztosítására irányul. A földrendezésről szólva a megyei tanács VB elnöke ismételten aláhúzta az előkészítő munka fontosságát. Bejelentette: 28 községben a földrendezést befejezték. Jelenleg három városban és tizenhét községben folyik ez a munka. Előadása végén a vezetés színvonaláról ;zólott. Oláh elvtárs beszámolóját a felszólalások követték. A tanácsvezetők egytől egyig arról adtak számot, hogy az új és területileg megnövekedett tsz-ek megszilárdítása érdekében hatalmas munka bontakozott ki megyeszerte. Elbizakodottságra azonban nincs ok. Nagyon sok a tennivaló. Számos nehézséggel kell nap mint nap megbir- kózniok, de a feladatok egytől egyig megvalósíthatók a szövetkezeti gazdák segítse gével. A fiszatenyői November 7 Tsz ötven holddal növe'te kukorica vetésterületét A tiszatenyői November 7 Termelőszövetkezet 140 holdon vetett négyzetesen kukoricát, s ebből 120 holdon már befejezte a vetési munkákat. Ez évben silókukoricából is vetett négyzetesen 20 holdat. — Silóterületéi ugyancsak növelte 50 holddal a múlt évihez képest. A termelőszövetkezet kukorica- -táblái fölött az ifjúsági brigád vállalt védnökséget. A fiatalok vállalták a tengeri háromszori kapálását.