Szolnok Megyei Néplap, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-23 / 94. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. április 23. A hajrá előtt... A labdarúgó bajnokság 28. fordulójával több mint kétharmadát lebonyolítottuk az 1958-59- es bajnokságnak. Mint a legutóbbi mérkőzések Igazolják, kezdődik a hajrá. Természetesen a bajnokság befejezéséig még sok minden lehetséges, ugyanis kilenc mérkőzés van még hátra. így az eddig jól szereplő a T. Fáklya, Jászapáti, Jászárotaszállás, Mezőtúri Honvéd sem "bízhatják él magukat, de egy csapat sem, hiszen a hajrá előtt vagyunk és így minden tudásra, erőre szükség lesz az ezután következő igazi hajrában ... Három tavaszi veretlen együttes van eddig, amelyek bizony valamennyien esélyesek még a bajnoki címre. De szorosan ott van a nyomukban a két jászsági csapat is. Látszólag kiesett a bajnokságért folyó harcból a rossz rajtot vett Jászberényi Lehel, mely a tavasszal már hat pontot adott le. Igaz öt pont veszteséggel dicsekedhet a Jászapáti és — veretlensége ellenére — 4 pont leadásával a Mezőtúri Honvéd. Olyan tömör a mezőny, hogy senki sem tudná megmondani ki is lesz közülük jövőre NB HX.-as. Igen érdekes a kieső jelöltek harca is. Ugyanis a kieső zónában lévő Kunhegyes vagy Törökszentmiklósi Vasas csapatát csak két pont választja el az előkelő helyen lévő tiszaföldvá- riaktól, de mindössze hét pont a 7. MAFC-tól. Ha figyelembe vesszük, hogy a kieső jelöltek közül csak a Jb. Vasas n. és a Kisújszállás nem gyűjtögeti pontjait, akkor azt kell mondani, hogy a kiesők közé még olyan csapatok is bekerülhetnek, kiknek jelenleg nyugod- tabb a helyzetük a táblázaton. A mérkőzések lefolyása és az eredmények egyaránt azt mutatják, hogy bár még kilenc forduló van hátra, máris a hajrá küszöbén vagyunk. — Az élen csakúgy mint a hátsó régiókban nagy harc várható a bajnoki pontokért. Egyetlen csapat sem érezheti magát páholyban, mint ahogy ezt az eddigi eredmények mutatják. Hiszen minden forduló mérkőzései egyformán fontosak. Csak a tabellát kell nézni, aklfor láthatjuk, hogy egy vereség vagy győzelem mit jelenthet a csapatok számára. A bajnokságnak az ad különleges érdekességet, hogy egy-egy vereség vagy győzelem, s máris kieshet a bajnokjelöltek táborából, vagy a kiesők zónájában foglalhat helyet. Mind a bajnokságra, mind a kiesésre van ebben a megyei I. osztályban jelölt bőven .. . A tavaszi Idényben komolyabb sportszerűtlenség még nem fordult elő. így most hadd fűzzünk egy megjegyzést a hajrá előtt az eddigi eredményekhez, illetve a további feladatokhoz: az élkövetkezendő mérkőzésekre nemcsak a csapatoknak kell felkészülniök, hanem a játékvezetőknek is. A legjobb formában lévő játékvezetőket kell küldeni minden mérkőzésre, hiszen komoly összecsapásokra és kemény küzdelmekre számíthatunk az elkövetkezendő 9 forduló valamennyi találkozóján. Erre gondolni kell a játékvezető küldésnél is!! Újabb siliert ért el ivanovics Iván Ivanovics Iván, a Szolnoki MÁV tehetséges birkózója, aki a római olimpiára készülő magyar bírkózókeretnek is tagja, április 18-án Budapesten a Szelki Ottó emlékversenyen lépett szőnyegre. A komoly erőt képviselő mezőnyben könnyűsúlyban első helyezést ért el. Megelőzte a válogatott Viczeket és még több nagyszerű ellenfelét. Baráiságos labdarúgó mérkőzések — Járások közötti válogatott — Jászberényi járás—Jászapáti járás 4:0 (2:0) Jós zj álk óh a Imán találkozott á két járás labdarúgó csapata. Az együttesek a következő összeállításban léptek pályára: Jászberényi járás: Nagy — Bartos, Buda, Kreczinger — Fodor, Ba- laskó — Hegyi. Lehőcz, Babusa, Urbán, Novogradecz. Jászapáti járás: Donkó — Szirze, Bánlaki, Remecz — Csörögi, Sóiké —■ Lág- ner, Csömör, Ragály, Fekete I., Vincze. Borús időben, csúszós talajon játszották a mérkőzést. Mindvégig sportszerű, baráti légkörben folyt a küzdelem, melyet a kapu előtt határozottabb jászberényi járás nyert megérdemelten. A jászapáti együttes a mezőnyben szépen adogatott, azonban lövéseik nem sikerültek. — Góllövők: Lehőcz (2), Urbán, Fodor. Jók: Bartos, Buda, Fodor, — illetve: Szirze, Bánlaki, Csörögi. A. J. Kunhegyesi MEDOSZ— Kisújszállási MÁV 3:1 (2:1) Mindvégig jóiramú mérkőzést játszott a két együttes. Időnként szép támadásoknak és góloknak lehettek szemtanúi a szurkolók. Mindkét csapat — noha a hazaiak nélkülözték a jóképességű Szaladt és Végső n.-t — tudása legjavát nyújtotta. A találkozó végig sportszerű keretek között és lelkes játékkal ért véget. A jól játszó hazaiakból kiemelkedett Lipták, Szőke, de Nemes is javuló formát nyújtott. A vendégek közül Radics és Sáfár érdemel dicséretet. * Kunhegyes) K IS Z—Szolnok megyei KISZ 4:2 Kunhegyes, vezette: Nyúl. Esős időben került sor a kuH- hegyesi járás és a Szolnok megyei KISZ együtteseinek barátságos találkozójára. A mérkőzés a kunhegyesi járási KISZ bizottság 4:2 arányú győzelmével ért véget. — Barócsi — A Szolnoki Honvéd úszó versenyéről és vízilabdamérkőzéséről Borongó® időben — ami bizony nagyon visszariasztotta különösen a fiatal úszókat — rendezte meg a Szolnoki Honvéd idénynyitó úszóvensenyét a Damjanich uszodában. Közel fél- százan álltak rajthoz a szolnoki sportkörök és a Tatabányai SC úszói közül. A szolnokiak ifjúsági és serdülő úszókkal vettek részt és az alábbi eredményeket, érték el. 100 m fiú, serdülő gyors: 3. Czakó (Sz. HSE) 1,15; 50 m úttörő leány, mell: 2. Balaskó 50.4: 100 m ifjúsági fiú, hát: 3. Rapi (Sz. HSE) 1:51,4; 100 m serdülő fiú, mell: 2. Weninger 1:32,6, 3. Lugosi 1:37,0; 50 m úttörő fiú, mell: 1. Gyelei 43, 2. Ladányi 48 . . . 4. Magyar 50, 5. Lentulói 63: 4x50 m fiú vegyesváltó: 4. Szolnoki Honvéd 2:49.0. Tatabányai SC—Szolnoki Honvéd 13:10 (2:3, 7:6) Szolnok, Damjanich uszoda. — Vezette: Horváth. Háromharmados edzőmérkőzést játszott a két OB II.-es együttes. A szolnoki csapat kétharmadot a következő összeállításban játszott: Sándor — Bordás, Varga—Bocsó —Sztanó, Halász, Jegesi A csapat a látottak alapján komoly javuláson ment keresztül az előző heti teljesítményéhez viszonyítva. Természetesen az összeszokottságban mutatkozott még a legnagyobb hiányosság. Sok volt a szabálytalankodás is. A harmadik harmadban vegyes felállításban megérdemelten győzött a tatabányai-- együttes. A szolnokiak gólját Sztanó, Halász, Jegesi 3—3, Sándor szerezték. Jók: Halász, Sztanó, Jegesi, Varga. Reméljük, hogy a hátralévő három hetet a Szolnoki Honvéd jól használja ki és komolyan készül fel az OB II.-es bajnoki nyitányra. Sportolnak a tanács dolgozói Kunmadarason Deák Márton kunhegyesi sport- levelezőnk beszámolt arról, hogy milyen lelkes sportélet van Kunmadarason a községi tanács dogozó! körében. Többek között a következőket írja: — Amíg az időjárás nem tette [ehetővé a szabadbani sportolást a községi tanács dolgozói igen nagy kedvvel asztaliteniszeztek. Crgyszólván mindennaposak voltak asztalitenisz csaták a tanács kultúrtermében. A szakszervezeti bizottság megrendezte az egyéni bajnokságot, melynek helyezési sorrendje a következőképpen alakult: 1. Bozső S., 2. B. Miklós L., 3. Mohácsi B. A spartakiádra való készülés során újabb versenyt rendeztek. Az első három helyezés így alakult: 1. B. Miklós L., 2. Deák M., Bozsó S. A tél folyamán négy olyan tanácsi dolgozót tanítottak meg a ping-pongra, akik egyáltalán nem sportoltak. A tavasz beálltával a labdarúgók láttak munkához. Már mérkőzést is játszottak a földművesszövetkezet dolgozóival. A mérkőzési a tanácsiak nyerték 3:l-re. Mindkét csapat lelkesen készül a visszavágóra, melyre május 1.-én kerül sor. Nagyszerű sportesemények Szolnokon A hó vége és május eleje bővelkedik kiemelkedő sport- eseményekben. Egyelőié röviden csak a programot közöljük. Aprils 26-án, vasárnap délelőtt 11.30-kor a Szolnoki Dózsa—Budapesti Dózsa — a magyar vízilabda bajnokság első és második helyezettje — barátságos mérkőzésére kerül sor a Damjanich uszodában. Április 29-én, szerdán délután az NDK ellen készülő magyar labdarúgó B válogatott a Szolnoki MÁV NB II.- es csapatával játszik előkészületi mérkőzést a MÁV sporttelepen. Május 1-én nemzetközi vízilabda torna lesz délután 15 órától a Damjanich uszodában. — Résztvesznek: szovjet Dinamó, román Dinamó, NDK Dinamó, bolgár Spartak és a magyar Dózsa válogatott csapatai. A magyarokat a Szolnoki Dózsa és a Budapesti Dózsa csapatából állítják ösz- sze. Éppen ezért a Budapesti Dózsa április 26-tód május 1-ig Szolnokon tartózkodik és a szolnokiakkal együtt készül fel. A május 1-i program: NDK Dinamó válogatott—román Dinamó válogatott, magyar Dózsa válogatott—bolgár Spartak válogatott. E napán a szovjet Dinamó válogatott szabad. A torna további része Budapesten kerül lebonyolításra, ahol még a lengyel és kínai úszók is csatlakoznak a verseny résztvevőihez. Az úszószámokban Szolnokot Kanizsa, Hasznos II. és Ku- ezera képviseli. A mérkőzések színvonalára jellemző, hogy az országokat képviselő csapatok majdnem egyenlő erejűek ä nemzeti válogatottal. Május 2-án Szolnoki MÁV —Pénzügyőrök NB II. bajnoki labdarúgó mérkőzés. A Magyar Labdarúgó Szövetség intézkedésére e napra bajnoki fordulót hoztak előre az NB Il.-ben. Ennek során a kiesési zónában lévő csapat sorsdöntő küzdelmére kerül sor a MÁV sporttelepen. Ha a fentiekhez hozzávesz- szük míg az egyéb sportágak versenyeit is, láthatjuk: sportkedvelő közönségünk válogathat a jobbnál jobb rendezvényekben. H. Gy. Üdvözöltük a Dózsa viz i ta bdázókat! Mint ismeretes, a Szolnoki Dózsa vízilabdázói április 18- án és 19-én Hannoverben szerepeltek a vizilabdabaj- nokok nemzetközi négyes tornáján. Mint már korábbi lapszámunkban közöltük, a szolnoki fiúk nagyszerű küzdelemben nyerték meg a tornát. Az együttes külföldi útjáról ma este érkezik haza. Ez alkalommal megyénk sporttársadalma, valamint a Megyei Testnevelési és Sport Tanács nevében szeretettel köszöntjük őket. Gratulálunk nekik, amiért nemzetközi viszonylatban tovább növelték egyesületük, Szolnok város, de az egész magyar vízilabdasport hírnevét. Szovjet hosszú-távfűtők olimpiai követel m ényei Vlagyimir Kuc, a XVI. olimpiai játékok kétszeres bajnoka a Szovjetszfkij Szportban elmondja, hogy az 5 kilométeres távon 14 percen belüli, a 10 kilométeres távon 29 percen belüli idő elegendő ahhoz, hogy valaki bekerüljön a szovjet olimpiai keretbe, de ilyen eredménnyel még nehéz álmodni az olimpiai győzelemről. i,‘Véleményem szerint az olimpiai stadion győzelmi emelvényére csupán aibban az esetben léphetnek fel hosszútávfutóink, ha abból az időből, amelyet az olimpiai keret tagjainak számára megállapítottak, 5 ezer és 10 ezer méteren további 20“—26 másodpercet lef aggnak” — fejezi be cikkét a neves hosszútávfutó. Fa'nsi sportkörök segítése A közelmúltban alakult meg a Tiszasülyi Állami Gazdaság sportkörének ökölvívó szakosztálya. A fiatal állami gazdasági sportolók patronálását a Szolnoki MÁV ökölvívói vállalták el. Szakszempontból igyekeznek a legmesszebbmenő segítséget nyújtani számukra. Ezenkívül barátságos mérkőzések s bemutatók létrehozásával és edzések levezetésével segítik őket. Emellett lehetőséget biztosítanak számukra, hogy a MÁV Szolnokon megrendezésre kerülő NB Il-es csa- patbajnoki mérkőzései előtt a fiatal tiszasülyiek egy-két tagja szolnoki versenyzővel bemutató mérkőzést vivjon. majd pedig ezt követően a2 NB Il-es bajnoki találkozón mint nézők vesznek részt, hogy az ott látottakkal is képezzék magukat. Megalakult a hl'Z táborozási és turisztikai bizottsága A KISZ Szolnok megyei VB április 20-án megalakította a táborozási és turisztikai bizottságot. Az alakuló ülésen Kőhidi László, a KISZ megyei VB tagja ismertette a KISZ Országos Központjának irányelveit a bizottság létrehozására. — Majd a természetjáró és turisztikai bizottság egyes szakbizottságainak feladatairól szólt. A létrehozott szakbizottságok: természetjáró, táborozási, agitációs- és propaganda, gazdasági és ellenőrző. E szakbizottságok feladata megszervezni és irányítani a munkás, paraszt és közép- iskolás fiatalok természetjáró és táborozási munkáját. Megkedvelteim a fiatalság széles rétegeivel a természet- járást és táborozást. A SZOLKOK MLGÍLl FILMSZÍNHÁZAK műsora 1959. ÁPRILIS 23—26-IG: Abádszalók 28—24 Oké Néró — 14 . 25—26 Váratlan vendég. Matiné: 26. Mühlenbergi ördög Cibakháza 24—26 Egy idegen telefonál — 14. Matiné: 56. Vves Montand énekel Fegyvernek 24—26 Tegnap — 10. MatLnéműsor: 26. Kék sirály J.lnoshiila 23—24 A gyűlölet lángjai — 10 . 25—26 Fekete zászlóalj — 10. Matinéműsor: 26. Modern kalózok Jászalsószentgyörgy 33—24 Fekete zászlóalj — 10. 25—26 Ház a sziklák alatt — 18 évf. Matiné: 26. öten a Barska utcából Jászapáti 24—26 39-es dandár — 10. Matiné: 26. Mackószökietés Jászárokszállás 24—26 Rose Bernd — 18 évf. Matinéműsor: 26. 45. körzet nem válaszol. Jászberény 23—26 Árban — 10. Matinéműsor 26. Matróz. Jáízdózsa 23—24 Fekete szem éjszakája — 10. 2S—26 A gyűlölet lángjai — 10. Matiné: 26. A sipkaszoros hőö«l Jászfényszaru 24—26 Ember az égben — Korh. n. Matiné: 26. Varázsdoboz Jászjákóhalma 24—26 Kopogd le a fán — 14. Matiné: 28. Zsiska a nép élén Jászklsér 24—26 Megmentettem az életem — 14. Matiné: 26. Argentínától — Mexikóig Jászladány 24—26 Nővérek — 14. Matiné: 26. Modern kalózok Kenderes 24—26 Svejk, a derék katona H. — 14. Matinéműsor: 26. Mühlenbergi ördög Kisújszállás 24—26 A spanyol kertész — 10. Mat.: 26. Jégkírálynó Kunhegyes 24—26 Csempészek — 10. Matiné: 26. Kegyetlen tenger Kunmadaras 24—26 Ház a sziklák alatt — 18 évf. Matiné: 26. Rákóczi hadnagya Kunszentmárton 24—26 Don Juan legutolsó kalanja — 14. Matiné: 14. Teuton kard akció Mezőtúr Dózsa 25—26 Érettségi u tán. Matiné: 26. Az élet küszöbén Mezőtúr Szabadság 23—26 Harmadik líceum — 14. 24—26 Édes Anna — 14. Matiné: 26. Arlberg-express Rákóczii alva 24—26 Apák iskoláj a — 14. Matiné: 26. Varsói szirén Szolnok Vörös Csillag 23—29 őfelsége kapitánya Szolnok Tisza 23—29 Alvajáró Bonifác — Mat.: 26. Állam! Aruház Tiszaföldvár 24—26 Feleségem, a sztár — Korh. n. Matiné: 26. Mese a 12 találatról Tiszafü-ed 24—26 Félkegyelmű — Matiné: 26. Nyári vakáció Tiszakürt 25—26 Razzia — 10. Matinémüsor: 26. Nem igazi Törökszentmiklós 23—26 Álmatlan évek — Korh. n. Matinéihű- sor: 26. Gróf Monte Cirri sto I. Turkeve 24—26 Az élet visszavár — 14. Mat.: 26. Három Lamberti Ujszász 24—26 Amit nem lehet elfelejteni — 10. Matiné: 26. Angyallal a hegyekben Karcag 23—26 Az utolsó paradicsom —14. M.:26. A kis karmester soeooooooeoooooaoeooooooooooooooooooooo Tavaszi kéd^uíiau^lő-ndd^o-íí ü-SénütútÓ-fé, április 26-án, vasárnap 10 órától Szolnokon, a Nemzeti Étteremben. Kis adag ételkülönlegességek, csapolt Kinizsi sör! Szeretettel várjuk: alföldi Állami AruhAz, NEMZETI ÉTTEREM (apróhirdetések) BUDAPESTI lakásért elcserélném Szolnok legszebb helyén lévő kétszoba, összkomfortos lakásomat. Érdeklődés: 13—10 telefonon, Szolnok. _______ ÉP ÜLET, vagy általános lakatost Okét főt) gyakorlattal felvesz a Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalata Szolnok, Dózsa György u. 5. sz. AZ UJBÖG1 Állami Gazdaság gyakorlattal rendelkező, szakképzett kádárt keres azonnali felvételre. Jelentkezés az állami gazdaságban Ujbögön. A JASZAGÖI Fóldművesszövet- kezet azonnali belépéssel vegyesbolt-vezetőt felvesz. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Telefon: 3. GYAKORLATTAL rendelkező gyors- és gépíró — pénztáros beosztásba munkaerőt keresünk azonnali belépésre. Ajánlatokat „Gépállomás” jeligére a kiadóhivatalba kérjük leadni. Szállást és üzemi konyhát térítés ellené- j ben biztosítunk, i TÖBBÉVES gyakorlattal rendel- j kező gyors- és gépírónőt azon- I naü belépésre keres nagy válla- < lat. Cím a Szolnoki Hirdetőben. A röplabda spsrt fellendítéséért GYERMEKTELEN házaspár idős * nőt vagy férfit eltartásra elvál- lal. Cím a Szolnoki Hirdetőben. ELCSERÉLNÉM karcagi központi fekvésű egy-szoba, konyha, éléskamráé lakásomat hasonló szolnokiért. Telefon: 22—6Q. Szolnok. . ■ , ,i----—----------A BETONÜTÉPIXÖ Vállalat karcagi főépítésvezat őségé bútorozott szobákat és munkásszállásnak megfelelő helyiségeket keres a tanácsházától a vasútállomás felé eső részen. Bejelentések a Betonútépítő Vállalat irodájában a karcagi tanácsháza 41. sz. szobájában. Betonútépítő Vállalat Főépítésvezetősége. Jászapáti községben eddig nem volt megfelelő röplabda versenypálya. Bár a község fiataljai megszerették ezt a sportot, de nem volt alkalom gyakorlására. Most a járási kiegészítő parancsnokság dolgozói a tiszt és civil elvtársak társadalmi munkával minden igényeket kielégítő röplabda versenypályát építettek a kiegészítő parancsnokság udvarán. Az új versenypályát május 1-én avatják fel és Budapestről hívtak a községbe röplabda csapatot, amelyikkel a kiegészítő parancsnok- _______ sá g csapata és a Jászapáti 1 nek el. válogatott játszik. EJiőrelát- hatólag nagymértékben fellendül a röplabdasport a községben, mert máris sok fiatal érdeklődik az edzések iránt. Eddig 55 ország nevezett az olimpiára Mint Rómából jelentik, március 31-ig 55 ország jelentette be, hogy 1960-ban résztvesz a XVII. olimpiai játékokon. A római olimpia szervezői úgy vélik, hogy az 1960-as olimpián a résztvevő országok számát tekintve fel- fétlenül csúcseredményt érEGY szoba konyha mellékhelyiségekkel azonnal beköltözhe'ő — külön bejárattal — fél ház eladó Szolnokon, Somogyi Béla út 2H/a. Érdeklődni lehet: Kossuth Lajos utca 22 szám alatti kapu alatt a gyümölcs üzletben. ______________ 350es IZS eladó jó állapotban. Szolnok, Petőfi u. 7/a. K.P.M. Tanintézet, Lénárd. 3 HOLD lucerna évi termése eladó. Szolnok, Tompa Mihály u. 17. szám. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drága fértem, illetve édesapánk, Fehér György temetésén resztvettek, sírjára koszorút hoztak és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, — valamint a Vasipari Vállalatnak önzetlen támogatásáért, ezúton mondunk hálás köszönetét. özv. Fehér Györgyné és két gyermeke, ZONGORA, hosszú barna éladő. Szolnok, Durszt János u. 8. ZONGORA (pianínó) világmárkás, különleges — igényesnek eladó. Szolnok, Jósika utca 8t>. KÉZIVÉSÖGÉP és különféle asztalos szerszámok eladók. Soós asztalosnál, Törökszentmiklós. SÜRGŐSEN eladó 5 méhcsalád újépítésü NagÉboconádi keret- ben. Szolnok, Aradi u. 1. EGY 125-ös Danuvia-Csepel motorkerékpár eladó. Jászfényszaru, Dózsa Gy. u. 9. sz. alatt HAT Nagyboconádi kaptár méhekkel sürgősen eladő. Szolnok, Temető u. 48/a. KISÜSTI kékszilva és törköly pálinka nagy tételeikben beszerezhető a cserkeszöllői földművesszövetkezetnél, állami gazdaságok. földművesszövetkezetek és termelőszövetkezetek részére. Termelőszövetkezetek még most is köthetnek szállítási szerződést KENYÉRGABONÁRA, SÖRÄRPARA a Terményforgalmi telepeken. A Magyar Rádió szolnoki adójának műsora 1959 áprili* 23, 19 óra , Élőújság”, — a szolnoki adó zenés ifjúsági riportműsora. Szerkeszti a Rádió KISZ szervezete. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: a Szolnok Megyei Párt- Végrehajtó Bizottság Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. t. I. em Telefon: 20—93. 2<V—«9. 23—20 A lapot előfizetésben es arusj tásban a Szolnok megyei posta- hivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dl'1 a esy hóra 11.— Ft. Előfizthető: bár* mely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállaiat Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor Nyomatott n Szikra Lapnyomc körforgógépein. Felelős vezető: