Szolnok Megyei Néplap, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-22 / 45. szám

1959. február 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A darufülkében * Pernyész And- rásné, a Jász­berényi Aprító­gépgyár daru­kezelője ponto­san, lelkiisme­retesen végzi munkáját. Hat éve dolgozik eb­ben a beosztás­ban — baleset nélkül. Román-koreai árucsere és fizetési egyezmény Bukarestben aláírták a Román Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság árucsere- és fi­zetési egyezményének ez év­re szóló jegyzőkönyvét. A megállapodás értelmében Románia mozdonyokat, trak­tort, traktorekét, különböző vegyszereket és egyéb áru­cikket száJJít a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba, ahonnan színes-fémeket, kü­lönleges acélt, gyapotot, sze­zámolaj at, vegyszereket és más árukat kap cserébe. A múlt évihez viszonyítva több mint négyszeresére nö­vekszik az árucseremennyi- Iség. (MTI) Kubán — Szolnoknak Ma reggel 9 órakor szovjet csereműsor a szolnoki adó hullámhosszán „A mi kubáni területünk hasonlatos az önökéhez, ugyanolyan folyóparti város Krasznodár is, mint Szolnok. A háború után jártam az önök szép városában és most nagyon örülök, hogy Szolnok város és megye la­kosságát üdvözölhetem”. . Alekszej Mehlisz kraszno- dári mérnök mondja el eze­ket a kubáni rádió cseremű­sorában. Az egész úgy kez­dődött, hogy a Magyar-Szov­jet Baráti Társaság Szolnok megyei szervezete elhatároz­ta, hogy egy, a megye adott­ságaihoz hasonlító szovjet te­rülettel felveszi a kapcsola­tot. így esett a választás a kozákok lakta szép, termé­keny Kubánra. A szolnoki rajáig «egyórás adásában meg­ismertette a megye legfon­tosabb üzemeivel, egy jó termelőszövetkezettel, ze­nénkkel a kubániakat. Az adás a kubáni rádióban került lejátszásra és utána a rádió műsorszerkesztősége egyre-másra kapta a levele­ket. Nagyon örülnek annak, hogy megismerhették Ma­gyarország egyik megyéjét és most már legyenek azon, hogy mielőbb ismertessék meg a kubáni területet a Szolnok megyei emberekkel, így kapott a napokban a szolnoki rádióadó három tes­tes magnetofon-tekercset, a kubáni Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság ajándékkülde­ményét. Alekszej szavai népdalai következnek. El­mondják, milyen a vidék, ho­gyan változott fejlett mező- gazdaságú és ipari területté az elmaradt Krasznodár-kör- nyék. Üzen nekünk Tretya­kov elvtárs, az egyik kitün­tetett kolhoz elnöke, aki kü­lönösen a kunszentmártoni Zalka Máté Tsz gazdáit üd­vözli szeretettel, akiknek hangját a rádióban hallotta. Bemutatja a műsor a leg­fiatalabb kubáni várost, Krimszket és a legidősebbet, Krasznodárt. Mihail Alek- szandrov énekes, szépen csengő tenorján magyar nó­tát ad elő. Sz. Imre martfűi olvasónk állami segítséggel épített ház kölcsönrészlete fejében 1952- ben 630.92 forintot fizetett be; ezt az összeget azonban még közel hét év alatt sem írták jóvá számára. Ebben az ügyben levelet írtunk az OTP Szolnok megyei fiókjá­nak. A fiók közölte velünk, hogy iratai átvizsgálása al­kalmával megállapította: a 630 forintos tételt valóban nem számolnak el olvasónk részére. Eddig nem sikerült megállapítanak, mi történt a A műsort csodálatosan szép dal fejezi be. A címe: mintha szimbólum lenne: „El ne felejts”. A kraszno- dári pedagógus palota ének­kara adja elő ezt a fülbe­mászó, kellemes melódiát bizonyára sokan fogják kér­ni és énekelni is. „Kérjük a szolnokiakat, ne felejtsenek el minket. Ápol­juk a kapcsolatot, levelekkel, rádióadással és minden más módon is”. így fejeződik be az aján­dékműsor. Jó szórakozást kí­vánunk hozzá a Szolnok me­gyei rádióhallgatóknak. ,tA tartozás lejáratakor megkíséreljük majd a fenti összeg leírását kérni köz­pontunktól olyan címen, hogy a fél az összeget befi­zette” — írja többek között az OTP-fiók. Mindent értünk csak egyet nem: Miért „majd kéri az OTP-fiók a végleges rende­zést? Vajon úgy gondolja, hogy Sz. Imre nem nyugta­lankodott még eleget hat- százharminc forintja miatt? Szerintünk már eddig is eleget áldozott a bürokrácia roskatag oltárán ... Mehlisz üdvözlő után a kozák-vidék befizetett összeggel. A KUCORI ISKOLÁBAN TÖRÖKSZENTMIKLÓS kuncsorbai határrészén a legközelebbi tanyához is íél- kilóméternyi távolságra me­szelt falu épület trónol a pusztai magányban. Ovális firnájszos tábla árulja el. Állami Általános Iskola. Kopott tanterme ki tudja, mióta már egyedüli szentélye a tudás hirdetésének, a ta­nyavilágban. Ákom-bákom szálkás írásra tíz újjon tör­ténő fejszámolásra rászorí­tották errefelé a parasztokat, s a szomszédos grófi birtok érdekeltségének elegettéve műveletlenül szárnyraenged- ték a csizmás nebulókat. 1959-ben került már innen agronómus, könyvelő, sőt magasabb végzettségű és be­osztású állampolgár is. De a föld még mindig bibicjárá- sos, szikkel tarkított terület. Egyénileg nem is változtat­hat ezen az atyaúristen sem. Közösen, termelőszövetkezet­ben az emberek is. Ezért hív­ta össze a pusztai iskola egykori gyerekeit, kiket évekkel, évtizedekkel ezelőtt bocsátott el örökre falai kö­zűi. Merthát most tudni akar­ja, hogyan boldogulnak, megfogadták-e, élnek-e vele a padjaiban tanultakkal. Ne­hezen, a rosszminőségű tala­jon éjszakarövidítő küzkö- déssel tengődik itt az élet. NEMCSAK AZ ISKOLA, a parasztemberek tudják ezt legjobbon. Dehát ő, az öreg épület, a tanyasi emberek tudásának önzetlen osztója nem maradhat ki a sorsvál­toztatásból. Még az éjjel meg súgta álmában az igazgató­nak, lelkesítse az embereket, segítsen megszabadítani őket a megszokottság visszahúzó átkától. Az igazgató agilis fiatal­ember, a küszöbön kézfogás­sal fogadja az érkezőket. — Négyes-ötös csoportba verőd­ve jönnek a kérgeskezű, cserzettarcú parasztok. Benn a tanteremben a gye­rekeknek szánt ülőalkalma­tosságokra kuporodnak le. A 72 éves Pozderka Péter bá­csiék, azt sem tudják már annak idején melyik pad is volt a kiválasztott helyük, s találomra tán éppen a pa- docskába, huppunnak, ahol unokájuk, gyerekeik szívják magukba délelőttönként a tudományt. A tanító sokkal fiatalabb hallgatóinál. Mégis figyel­mesen hallgatják szavait a padokbanülők. — Emberek, én csak a gye­rekeinkről beszélhetek, Kisfi­áik, kislányaik jövőjéről, — mely éppen attól függ, ho­gyan döntenek maguk e per­cekben, mennyire értik meg az idők szavát. Tóth Imre elvtárs, a tsz szervezők brigádvezetője kér szót. — Uj mederbe kell terelni a kucori dűlő hagyományo­san keserves életét. Talajja­vítást, gépeket vár az elha­nyagolt föld. Dehát mi lesz az öregek­kel? Magyarázzák a népnevelők: földjáradék, nyugdíj, meg. a többi. S akkor feláll egy ember: — Tudjuk, itt lakik a kö­zelben, Sánta Lajos bácsi. — Nyugdíjazták a Dózsában, — magunk láttuk 32 zsák kuko­ricát, 10 zsák búzát, 6 zsák árpát, 3 zsák cukrot, 9.000 fo­rint készpénzt juttatott ez évben a Dózsa az öregnek. — Az járt jól, aki hama­rább kezdte — veti közbe va­laki. — Még mi sem késtünk le. Ezen aztán elindult a prob­léma. Valaki bekiáltja: — Mi legyen a termelőszö­vetkezet neve? — Táncsics. ELŐBB EGY LÉPÉSSEL NÉHÁNY HETE kezdett el erjedni az élet Kunmadara­son és most már úgy beszél­nek a tsz-szervezésről, mint egy győzelmes kimenetelű csatáról. Azt a néhány gazdát vagy néhány családot, aki még tétovázik, nem hagyták magukra, türelmes, meggyőző szóval bírják rá a szövetke­zésre. A község utcáin még mint friss eseményt tárgyal­ják az emberek, ki hová, me­lyik tsz-be lépett, hogy mint látja az eseményeket. De a község vezetői már messzebb járnak, előbb tartanak. — Azt akarjuk — mondja Gyűjtő elvtárs, a község párttitkára —, hogy az em­berek az új formában minél előbb feltalálják magukat. Ügy szeretnénk, ha pillanatra sem merülne fel a kétség sen­kiben, hogy a javát akartuk, amikor a tsz-be agitáltuk. A fejlesztési bizottság már a megszilárdítás feladatait ve­szi kézbe. A pártszervezet leg­főbb gondja pedig a meglévő tsz-ek pártszervezeteinek megszilárdítása lesz, s az, hogy az újonnan létrehozott tsz-efcben alapszervezetet ala­kítsunk. S hogy a tsz pártszerveze­tek megerősítését nemcsak szavakban tartják nagyon fontosnak a kunmadaras! elv­társak, azt bizonyítja, hogy már is tettek lépéseket ennek érdekében. A Hunyadi Tsz- be például egy másik, erő­sebb tsz pártszervezetéből küldtek párttagot, akire az alapszervezet megszervezését bízták. A szövetkezetek pártszer­vezetei is tudják ennek szük­ségességét. Répáczki István elvtárs, a Petőfi Tsz párttit­kára is úgy véli: — A tsz-tagságunk meg­kétszereződött. Már most is rengeteg új probléma jelent­kezik, amit úgy kell megol­danunk, hogy az új tagos jól_ érezzék, hamar feltalálják* köztünk magukat. A tsz párt- szervezetéről eddig nem mondhattuk, hogy valami jó erős, összeforrott alapszerve­zet. De most a nagy munkák során összeforrasztottuk erőinket, s az agitáció során kitűnt pártonkívü'-'ékből rnég tovább erősítjük sorainkat. Törődünk azokkal is, akik most léptek a tsz-be, s ha példamutató munkát végez­nek, magatartásukkal segítik a szövetkezet előrehaladását, közülük is veszünk fel. Sőt a tsz vezetőségének egyetér­tésben szakiskolára is kül­dünk közülük. HOGY KI MIT YEN dol­gos, nem lesz nehéz bebizo­nyítani, mert a napokban a tsz-ben megkezdték egy 100 férőhelyes modern tehénistál­ló építését. Ott 5—6 újonnan belépett tsz-tag már fel is vette a munkát, hogy legyen hely mielőbb bekötni a be­vitt jószágokat. A napokban megérkezik 2000 dcrab napos­csibe, azokhoz is kell ember, s ha így jár az idő, a tavaszi munkáig se kell sokat várni. A község többi szövetkeze­tében hasonlók a gondok. A Kossuth Tsz-ben, ahol a ta­gok száma 109-ről 200-on is felül ugrott, a tervek átdol­gozásáról kezdenek tanakod­ni. Ebben segítségükre les? Molnár Pál elvtárs, a Kun­madaras! Állami Gazdaság fóagronómusa. De a feladat mégsem olyan egyszerű, mert előbb nagyon alaposan fel kell mérni az új helyzet hozta lehetőségeket, követel­ményeket. Mégmeg úgy — S ez a feladat itt is elsősorban a kommunistákra vár —, hogy annak megoldása ne csak mára és holnapra, ha­nem hosszú időre előre szól­jon. A Kossuth Tsz-ben már fb- gatosok vannak az újonnan belépettekből. De ezzel még nincs minden rendben. Még a megnövekedett gazdaságok vezetése is módosításra vár. S ahhoz, hogy a kezdőkét i tudásuknak, lelkesedésüknek arányában vonják be a szö­vetkezeti pozíciókba, munka­csapat vagy brigádvezetők­nek, vagy egyéb beosztásba, előrelátóan, gondosan kell mérlegelni a helyzetet. Minden belépő számtalan rérzletproblémát vihet és visz is magával a szövetkezetbe, aminek tisztázása nélkül nem nyugszik meg. Rengeteg új dolog mutatkozik már is, ami­ket az előre haladás útjából el kell gördíteni a tsz-község- gé lett Kunmadarason, amik­re a falu, a tsz-ek kommu­nistáinak ezer szemmel, érzé­kenyen kell figyelni. S az elvtársak ismét előbb léptek egy lépéssel, mert már erről tanácskoznak, ezeken törik a fejüket. ELGONDOLÁSAIK, s az eddigi tettek azt jelzik, hogy az igazi gondoskodás még csak ezután érik tetté a megteremtett lehetőségek, alapján. Az a törekvés, hogy az új útra térők egy percre se érezzenek magánosságot, ne legyen okuk tépelődésre. hanem az első perctől kezdve szót értsenek a közösben, to­vább erősíti az összefogásit a jövő formálása érdekében. B. E. KÖZNAPI DOLGOK WKA! * Ahol a szurok fehér... A cipő bőrből készül és még sok minden másból. Császi Máté 1925-ben ment tanulónak, hogy kitanulja a szurkosfonál szakmáját — az­óta tudja. Sokminden válto­zott 34 esztendőben, a cipők ;s haladtak a korral — de az alap, a mesterség alfája és ómegája nem változott. A kaptafa ma is kaptafa és a ..suszterkalapács” ma is olyan madárcsőrnek tűnik oldalról, mint egynéhányszáz eszten­deje. Igaz, közben hatalmas gyárak létesültek és a Tisza Cipőgyárban persze millió- számra ontják a gépek a láb­belit — ők azonban itt a szol­noki Bőripari KTSZ méret­— Az jó, az a népért har­colt. Most már az van hátra, ki kezdje, ki legyen az első? Egy asszony már aláírná, aztán visszaretten: rákiabál­nak a kívülállók. Tóth elvtárs csendet kér. — Hát senkiben nincs any- nyi bátorság, hogy első le­gyen? — Dehogy nincs, van itt bátorság — nyomakodik elő­re egy napszíttarcú férfi. — Mért pont te? Miért te kezded? — pattan fel a fele­sége. — Mert két gyermekem van. Az ö érdekükben leszek első. A KATEDRÁN OTT ÜL az igazgató, írja a belépési nyilatkozatokat. Ahogy bealkonyul, meg­gyújtják a petróleumlámpát. Annak gyér világításánál szü­letik a jegyzőkönyv a Tán­csics Termelőszövetkezet anyakönyve. Aztán az öreg iskola elé­gedetten pillogott egykori tanulói után, akik bátorság­ból, felemelkedni akarásból jelesre feleltek. Az igazgató lelkes fiatal­ember ott áll a küszöbön s kézfogással búcsúzik a Tán­csics tagjaitól. utáni műhelyében ma sem készítenek többet 160 párnál egy hónapban. A vásárló elmegy, de ott­hagyja lábnyomát Császi Má­ténál. S akkor a cipésznek egyetlen próba nélkül erre a nyomra cipőt kell szabnia a kemény bőrből. Olyat, ami nem szorít, nem törik be, az ember önfeledten sétál az ut­cán és nem tudja, hogy van valami a lábán. De elég egyetlen centi eltérés.,. A felsőrészkészítők a nyom után kiszabják a bőrt — ké­szen afféle nagy ellenzés sap­kára hasonlít ez a felsőrész. Borjúboxból készül, ma már ritka a marhabox — a mar­hából talp lesz, félcipőnél fel­jebb nemigen viszi napjaink­ban. (Persze másutt készíte­nek gyíkbőrből, antilopból vagy akár krokodilból is ci­pőt — úgy azonban „kicsit” drága.) Amíg a felsőrész elkészül, a „bőrt serfolják” — vagyis cipészkéssel addig vékonyít­ják, amíg az összeöltéseknél sem lesz vastagabb az erede­tinél. Aztán lyukasztóval vé­sik rá a cirádákat a derby szélén — így nevezik a be- búvó részt. Majd a ragasztó ember állítja össze cement- ragasztóval — hát ki gondol­ta volna, hogy a mi cipőnk­ben „cement" is van? Maid Pótári Anna tűzőnő afféle nagy varrógép alá teszi és összeölti az anyagot. Es ez­zel kész. Két-három óra mun­ka — körülbelül egyötöde az egész időnek. Aztán jön a kaptafa, ami­ről annyi szó esik — ha nem is éppen a cipészekkel kap­csolatban. Fából készítik el a méret után, s ha a rendelke­zésre álló kaptafák nem meg­felelőek — nemrég például egy 48-as lábra szabtak ci­pőt — bőrrel kifoldozza a kívánt formára. Ez a láb: erre szabják rá a cipőt, elő­ször erre húzzák, erre szege- Uk a felsőrészt, majd a talp­bélést. (Ha kész a cipő, ak­kor kiveszik. De a vevő a ban a felsőrésznél odakerül Két keményebb bőr, a kéreg, és a kapli, amely szinte csont­váza a cipőnek: megadja a formát, a tartást a jövőben is. Aztán a Sályi-fivérek (ap­juktól tanulták a szakmát) megtanítottak arra is, mi a különbség a gojzervarrott és a rámán készült cipő között. És ki tudja azt, hogy ci­pője talpában egy csatorna húzódik, ahol fürge öltések­kel erősítették a talpat a bőr­höz? A csatornát éles késsel vágják a bőrbe — vagy öt milliméter széles — s ha összevarrták a talpat a fel­sőrésszel, néhányat ráütnek a cípészkalapáccsal és csak egy vonal marad a helyén. Kü­lönben a talpat nem közvet- enül a felsőrészhez varrják, hanem az úgynevezett rámá­hoz. Ez a bőrdarab közbeéke­lődik a felsőrész és a talp közé. A varrás módjától függ, hogy látszanak-e az öl­tések (gojzervarrott), vagy pedig csak a talpvarrás lát­szik (rámán varrott). Hát körülbelül ennyi. Hát­ra van még a sarkalás, a politúrozás (mert a cipőt po­litúrozzák, ha nem is éppen úgy, mint. az asztalt.) Aztán életre indul a cipő: egy pár több mint 30 apró részből forr össze, felhasználnak hoz­zá legalább 3-féle bőrt, eset­leg gumit, vásznat, fonalakat, szegeket, vasat, ragasztót: aztán kész. A férfi félcipő le­het olasz fazonú, hosszúkás, hegyesorrú, vagy kerekorrú angol, esetleg emelt „jam- pec” cipő. A női... végtelen tokféle. — Mennyi idő szükségelte­tik, amíg a cipész kitanulja mesterségét? — kérdem Csá­szi Mátét? — Kérem — tárja szét karját — én még most is ta­nulok ... — borzák — 1 kaptafát is fizeti.) Előbb azon- Baracs Dénes Miért „maid“?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom