Szolnok Megyei Néplap, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-21 / 17. szám

1959. január 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 LENIN ZJÍSZIJUI MftGASAN LOBIIG I A HAZAFIAS NÉPFRONT Ezerkilencszázhuszőn- négy január 21-én halt meg Lenin. Mélységes gyász érte ez^el a prole­tár állámot építő szovjet népet, s az egész nem­zetközi munkásmozgal­mat. Leninnek forradal­mi tevékenysége elvá­laszthatatlanul öszefügg a bolsevik párt történe­tével, a világ első szocia­lista államának megte­remtésével. Olyan ember volt Lenin, aki életét és minden gondolatát a szo­cialista társadalmi ren­dért fólyó harcnak szen­telte. Végül megkapta a legnagyobb lehetősé­get; Egy óriási állam ve­zetője lett. ahol a mun­kásmozgalmak célkitű­zéseit megvalósíthatták. Lenin abban az időben kezdett harcot a mun­kásosztály forradalmi, marxista pártjának meg­teremtéséért, amikor a II. Internacionálé párt­jai uralkodtak a mun­kásmozgalomban. Ezek az opportunisták által vezetett pártok elárulták a szocializmus ügyét, nem voltak többé a mun­kásosztály hatalmáért küzdő harcos szerveze- - tek. Szavakban ugyan hirdet­ték a marxizmust, tetteikkel viszont elárulták a proleta­riátust. A proletárforradalmak elő­készítéséhez és megvalósítá­sához újtípusú pártra volt szüksége a munkásosztály­nak. Lenin a munkásosztály politikai vezetőjét, szervező­jét látta a marxista pártban, s ezért ennek megteremtését égetően szükségesnek látta. Meg is teremtette ezt a pár­tot s pártja azóta s példa­képül szolgált és szolgál most is mindazoknak, akik igazi forradalmi, marxista pártot akarnak. Amikor a cárizmus kísérle­tet tett a marxista párt-me s- semjpjjsítésére, s amikor a §f A Hazafias Népfront lég­ii utóbbi megyebizottsági ülése § megvitatta ez évre szóló ter- svét. Érdemes erről a tervről jj külön is szólni, mert átfo- fgóan, sokirányúan jelöli meg I a mozgalom ezévre szóló fel- g adatát. Tükrözi a szocializ- Imus építésében résztvevő = emberek cselekvő-egysége j§ megteremtésének alapvető = feladatait, ugyanakkor a me­ggye sajátos helyzetéből adó- g dókat is. Célkitűzése a moz- |galomnak hatékonyan tevé- gkenykedni azért, hogy a tö- g megeknek minél nagyobb 1 része bekapcsolódjon a helyi gés az országos közügyek in- Ü tézésébe, véleményt, javas- g latot, helyes bírálatot mond- gjon. Ugyanakkor növeli az gégész társadalom felelősség- = érzetét a fiatalok hazafias g neveléséért, a béke és ha- g zánk függetlenségének vé­lj delmezéséért. A közmű vei t- H ség előrehaladása érdekében % ismeretterjesztő előadások, § irodalmi ankétok tartását, a g népfront körök és olvasó- I körök tevékenységének meg- 1 javítását jelöli meg többek g között. g A szervezeti intézkedések 1 között számos célkitűzés jel­ig zi azt a határozott törekvést, ghogy népfrontbizottságaink gerejük legjavát adják pár- gtunk és kormányunk politi- gkájának. gazdasági intézke- gdéseinek megvalósításához, g— Fontos feladatként jelöli gmeg a terv a választások jó 1 tapasztalatainak ébrentartá- gsát. Többek között I a réteg találkozók rendsze- 1 resítését. Ez évben járáson- g ként 3—4, községenként 1 városonként szintén 3—1 ig különböző jellegű találkozó .= összehívását tervezik. ■1 Ugyanakkor számos egyéni Jjés tsz paraszt találkozó meg- g rendezésére is sort keríte- l! nek. 8 A tanácstagok nevelésére is gondot fordít a Hazafias Népfront ezévben. Január 15-től előadássorozatot indí­tottak, amelyek főleg az újonnan beválasztott tanács­tagoknak ad nagy segítséget ahhoz, hogy megismerjék a tanács államhatalmi és tö­megszervezeti funkcióját, felismerjék feladataikat. Se­gítenek a községfejlesztési tervek elkészítésében, azok elfogadtatásában. A mezőgazdasági termelési és a nagyüzemi átszerve­zést mint a legfontosabl A szülészet szempontjából nagyjelentőségű magzat szív- hang-yizsgáló készülék ter­veit készítette el Donáth Péter, a Beloiannisz híradás- technikai gyár elektromér­nöke, dr. Philip György, a János Kórház nőgyógyász szakorvosa és Járdány Kál­mán, a szolnoki posta elek­trotechnikusa. Az új elmés készülék az anya hasfalára lesztésén is dolgoznak. Egy­két módosítással légzési rend­ellenességek, valamint kü­lönböző szívbetegségek ki­mutatására is alkalmassá le­het tenni. A berendezés elő­állítási ára — sorozatgyártás esetén — még az ezer forin­tot sem haladja meg. helyezett hangelvezető se­gítségével a magzat sziv- hangját elektromos jelekké alakítja át. A többcsatornás erősítő berendezés rendelle­nesség esetén fényjelekkel figyelmezteti a szülést leve­Dispuíálás pÁU&zdi Lá&ztá zető, vagy a vizsgálatot vég­ző orvost. A berendezés ter­vezői a prototípus elkészíté­sére szerződést kötöttek az Egészségügyi Minisztérium­mal és az első készüléket Szolnokon készítik el. . Az új vizsgáló berendezés orvosi körökben is minden bizonnyal érdeklődésre tart számot, mivel hasonló elve­ken működő készülék eddig még nem ismeretes. A ter­vezők a készülék továbbfej­Az ötödik osztályos Lacika a Pákozdi-család egyeben sarja kalauzol bennünket. Noha akárki elvezetne ide az Iskolaközbe, mert Nagyréven nincsen ember, aki ne ismer­né Pákozdi László 12 holdas középparasztot. Mégpedig jó gazda hírében áll a faluban. Kiváló méhész, házinyúHe- nyésztő, saját villanydarálója is van. Olyan ember, akinél megfiadzik a pénz. Rendben mindig a portája, a gazdasaga is. azzal meg maga dicsek­szik nekem a kanapé alkal­matosságon ülve: „Méhészetet”, s ki is olvasom az utolsó betűig. — Ezüstkalászos tanfolyam­ra jár-e aztán? — Hetenként kétszer. Ügy értse, hogy a rádió heti két -anfolyamát hallgatom meg. Ha van a faluiban valami me­zőgazdasági témájú előadás, onnan sem maradok el. Azt várom már csak, vala­mi érdekes kísérlettel ruk­koljon ki ez az okos paraszt- ember. Nem is csalódom a várakozásban, hamarosan szóiba kerül a hibrid kuko­rica. — A talajt jól előkészítet­tem. Traktorral fel szán lát­tám, megkapta a trágyát is. Rajtam ném múlik. — Hogy bízik? — Nem vagyok mai gye­rek. Annak idején, kilenc- száznegyvenháromban az én apám, meg a Jurenák kulák- gazdaság hozatta meg a köz­ségben először a Bánkútit. Az már elkorcsosult, új kell helyette. Elóg suta kérdéssel találok előhozakodni: — Nagyon vágyik a siker­re, Laci bácsi? A Szovjetunió ajándéka az albán népnek TIRANA (TASZSZ.) A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak határozata szerint a Szovjetunió ajándékképpen kultúrpalotát épít fel Tira­nában. A kultúrpalota 800 személyes színháztermet, elő­adó, olvasó és kiállítóterme­ket, ötszázezer kötetes könyv­tárat foglal magában. A kultúrpalota alapterülete 8 ezer négyzetméter lesz. — Az én küszöbömet még nem lépte át soha adóügyi végrehajtó. Azt is utána teszi rögvest, hogyan csinálja ezt. — Sohse féltem az újtól, termelek minden évben ubor­kát, hagymát, zöldbabot, cu­korrépát. lucernát, amivel csak meg lehet fogni a forin­tot — Tán csak nem kertész a szakmája? — álmélkodom — Ott a szakmám — mutat a kredenc hétkötetnyi mező­gazdasági szakkönyvére. Ab­ból tanulok, no meg előfize­tem a ,.Szabad Földet’’, a „Magyar Mezőgazdaságot”. — Az ám, hát azzal hogy állunk Nagyréven? — csapok le. — Idegenkednek az újtól a gazdatársak. Azt várják, va­laki próbálkozzék helyettük. — S maga? — Három hold kukoricát termelek, ebből kettő hibrid lesz. — Először még? — Nem a. A múlt évben már 600 négyszögölön tettem a földbe belőle. Dehát nem jó heh,Te, egyszer se kapott esőt. Megnéztem a meteoro­lógiai térképet: ez évben másképp lesz. — Biztos benne? — Most nem hisznek még a szomszédok sem. Tulajdon­képpen az kellene, hogy én se higyjek magamnak... De a fejlődésre fel teszek min­dent. Nekem nem ment öt­vennyolcban a hibrid kuko­rica. Szűcs Sanyinak, a párt­titkárnak sikerült, meg a sógorom, Kiss Laci is meg­győződött a jóságáról. Azt kézfogás közben mond­ja már a kapuban: — TöbT kukorica, több ma­lac. Ha nem lenne jó a hib­rid, nem terjesztenék. De kár lenne egy fölösleges szóval is toldani ezt a bölcs magyarázatot. — borzák — ezévi tervéből feladatot szintén sokirányú munkával segíti népfront­mozgalmunk. Erősítik, javítják a mező- gazdasági szakbizottság te­vékenységét. A mezőgazda- sági szabadegyetem előadá­sainak megtartására kiváló szakembereket kérnek meg. Egy-egy előadásra 4—500 embert mozgósítanak, s ma­guk a népfront-aktívák is résztvesznek azokon. A ma­gas szintűek mellett alapis­meretekről is tartanak elő­adásokat, főleg termelőszö­vetkezetekben, tanyaközpon­tokban, ahol az új módsze­rekkel való megbarátkozást könnyítik meg. Tapasztalatcseréket, kiállí­tásokat is szerveznek. Egyi­ket tavaszra tervezték, ahol majd a növények különböző agrotechnikai eljárásokból eredő fejlődési különbségét mutatják be, a másikat ké­sőbb, amikor már a termés­különbség is mérhető lesz. Kulturális munkáját első­sorban a párt művelődés- ügyi politikájának alapján végzi a Hazafias Népfront. Az év-fordulók közül min­denekelőtt a Tanácsköztár­in iiiiiiii mi timiiiimii nini nini min saság 40. évfordulójának megünneplésére fordítanak nagy gondot. Az előkészületek során ba­ráti találkozókra hívják ösz- sze a Tanácsköztársaság har­cosait. Résztvesznek a moz­galom aktívái a Magyar— Szovjet Barátsági Hónap megrendezésében, s a Szov­jetunióban járt embereket élménybeszámolók tartására kérik meg. A Béke-V ilágtanács fennál­lásának évfordulójára bé- kegyűléseket, beszélgető es­teket, megemlékezéseket tartanak. A Szovjetunió és a népi de­mokratikus országok népei életének, harcainak ismerte­tésére szintén előadásokat tartanak, s baráti találkozó­kat szerveznek. Néhány momentum ez a Hazafias Népfront megyei bizottságának éves tervéből. Azonban ez a néhány dolog is mutatja, hogy a mozga­lom egyre jobban magára talál, s egyre eredményeseb­ben segíti, egészíti ki a párt és a kormány politikai és gazdaságvezető, szervező munkáját. mzhutes megoldása, ami kö­rülbelül 70 ezer forintba ke­rülne, ha a fürdő mellett húzódó vezetékre rá lehetne kapcsolni a hálózatot. Ez azonban más szervek hozzá­állásától függ. Remélhető, nem zárkóznak el a megol­dástól s a nyáron már stran­dolni is lehet a Berekben. Sokan szóvátették, hogy kopár a f ürdő s a vízen kí­vül nem nyújt üdülést. A ka­binok ósdiak, alig lehet ben­nük megfordulni egy-egy forgalmas napon, annyira zsúfoltak. E probléma meg­oldása körülbelül félmillió forintot igényelne. így erre a idén nincs mód. Viszont azért némi enyhülést ered­ményez majd az is, hogy be­vezetik a debreceni tapasz­talatok alapján a szekrényes rendszert, s ugyanakkor min­den vállalat, amelyik igényt tart erre, kedvező feltételek mellett építhet kabint a fürdő területén. Másik része a panaszok­nak arról szólt, hogy nincs elég virág a Berekben. Az idei tavaszon ezekből a kí­vánságokból is telejsítenek. Közel 10 ezer forintos költ­séggel virágokat telepítenek, fenyőket, platánokat, tujafá- kat ültetnek ki a parkba. Az anyagi lehetőségek kor­látozottak. így az idén egy­két apróságtól eltekintve, Berekfürdő alig kap többet, mint amiről e kis írásban szó esett. De már ezek is előrelépést jelentenek abban, hogy Berekfürdő otthono­sabb legyen, s kellemes üdü­lést nyújtson a látogatóknak. — nagy — Segítséget kérek Kedves Olvasó! Ne hara­gudjon, hogy így fordulok se­gítségért, de a nyakamon lé­vő agytröazt olyan nyomásit kapott a szolnoki Alföldi Ál­lami Áruházban, hogy terhét csakis mások segítségévei tu­dom ellensúlyozni. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen előfordul ez olyan em­berrel is, mint én, aki je­lenleg hat lottó-klub vezető­ségi tagja vagyok és ezer. fe­lül a szolnoki totó munka- közösség tipp-elóadói tisztsé­gét is betöltőm. Tavaly vé­geztem el az Eötvös Lóránd Tudományegyetem kereszt­rejtvény szakkör levelező ta­gozatát kiválogató eredmény­nyel. No és életpályám büsz­kesége, hogy hat éven ke­resztül a Szolnoki MÁV lab­darúgó csapat tartalék szur­kolójának választottak. Mit mondjak, a hat éven keresztül rengeteget tanul­tam a sportpályám Láttam gólt, komért, tacsot, faultot, hencet, tritolit, opszeidet. Ép­pen erről jut eszembe, hogy az alföldiben, mármint az áruházban ón is opszeidre szaladtam. A futásban nem a bíró sípja állított meg, hanem az, amit az iroda mellett lévő fa­lon függő kék kartonra írtak. Nem mondom, szép írás az. A kartonon felül: „Munka­verseny kiértékelés"; alatta: konfekciós osztály, méteráru és így tovább. Még lentebb, az áruház dolgozóinak névso­ra. Tovább semmi. Megfej­teni nem tudom. Ismételten és szégyentelje­sen ezért kérek segítséget az olvasóktól, valóban munka- verseny értékelését tünteti fel az a tábla, vagy a mun­kásállagot? Válaszukat várom. — fürkésző — i i Otthonosabb, szebb tesz a Berek Nemrég fejezték be Berek­fürdőn á nyáron többek ál­tal hiányolt zuhanyozók építését. Több mint 30 ezer forintos költséggel készültek — s most már a nagy me­dence mellett is van zuha­nyozó. Legtöbbet azonban a legifjobbakkal törődnek. — Elkészült a gyermek- medencénk — mondja Ha­vasi István főkönyvelő. Ta­vasszal még homokozót sze­retnénk építeni. Erre van is 10 ezer fo­rintunk. S hogy niég jobban teljen itt az apróságok ideje, saját rezsiben 8 hintát is ál­lítunk fel. Mit kapnak a felnőttek? Mi tagadás, az anyagi le­hetőségek elég szűkek. Na­gyobb beruházást nem is kap a fürdő. Ennek számítana a >*^****fc*AA A ^A A A AAAAAAAAA WWWWWWWWW vvv flUVffUVffUWfUUf Külföldi fácánvadászok: hazánkban A fácánállomány elszaporí- tásával új vadászati lehetőség kínálkozik a külföldi vendé­geknek. A fácán vadászat fő­próbáját német és belga va­dászok részvételével a Klára- majori Állami Gazdaság de- rekegyházi területén rendez­ték meg. A hatnapos vadá­szaton ezerötszáz apróvadat, főleg fácánt ejtettek. Jó lehe­tőségek vannak a fácánva­dászatra Mezőhegyes és Bi- harnagybajom környékén is. A bejelentett igények alapján a jövőben nagyszámban ér­keznek külföldi vadászok ap­róvadra is. WllllMIIIIIIIIIIHlllllBlilHHlllllluilllHllllllillllllllilllillllliilllHliiHIIIIIHIWnWinillltiniWliillllilHitiniiin f Uj készülék a gyógyítás szolgálatában mensievikek belülről igyekez­tek azt megbontani, Lenin hallatlan erővel védte a pártot. Csatázott szavaival, írásaival, töretlen akarattal dolgozott a párt ideológiai, szervezeti alapjainak, marx­ista programjának megterem­tésén. Eszményképe volt a harcos, küzdő párt. „...ad­jatok kezünkbe egy forradal­márokból álló szervezetet — és mi kifordítjuk sarkaiból Oroszországot!’’ — mondotta. Szenvedélyes, lángoló hité­vel Lenin mindig lelkesítette a munkásosztályt. Mindig és mindenhol megtalálta azt a hangot mondanivalót, ami­ből leghamarabb megértették az emberek, S mert igazságá­val nagyon közel tudott ke-| rülni a legegyszerűbb mun-J káshoz is, bizakodva követ-1 ték őt. Nem sokáig vehetett részt! az új társadalmi rend ópíté-| sében. De munkássága fel-| mérhetetlen értéket jelentf számunkra ma is*. Nekünk is| sok útmutatást adnak ahhoz-! hogyan dolgozzunk a szocla-| lista társadalmi rend felépí-| téséért. 1 Lenin 35 évvel ezelőtt meg-i halt. De pártja, népe azóta! is a lenini zászlót lobogtat-! va halad előre, s a szabad-| ság és a szocializmusért folyó! harc nagyszerű példáit adjaj az emberiségnek. j Már készülnek a húsvéti ajándék- tárgyak Herenden A herendi Porcelángyárban, gyomámyas húsvéti ajándék- a napokban megkezdték a ha. tárgyak, a színes porcelán, nyitlak, csibék és húsvéti to­jások készítését. A művészi kivitlű ajándéktárgyak az ed­diginél jóval nagyobb válasz­tékban kerülnek forgalomba,

Next

/
Oldalképek
Tartalom