Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)

1958-11-08 / 265. szám

1958. november 8. SZOLNOK MFGVEI NÉPLAP 3 Kimagasló eredmények a Járműjavító kocsiosztályán Alig két hónapja új vezetőt kapott a Járműjavító kocsiosztá­lya. Kókai elvtársinak nem volt könnyű dolga. Először is a mun­kafegyelmet kellett megszilárdí­tana. Ugyanis voltaik olyanok, akik igyekeztek a semmittevés magvát elhinteni, míg sokan megfeszített erővel dolgoztak. A szervezésnél is volt hiá- nyosiság. Hol az egyik szakmá­nál, hol a másiknál volt lema­radás. Hiányzott az összhang. Meg kellett teremteni a jó együttműködést. Ma már túl vannak az effajta veszélyen. S ezt bizonyítják azok a kimagasló eredmények, ame­lyeket Balázs, Dobó és Lendvaí brigádok értek el. Kukri József brigádja a kocsi átalakítási munkálatoknál emelkedett ki. A hegesztők is állták a sarat. Sokszor kint a szabadban küsz­ködtek a nehézségekkel, de a feladatok nem riasztották meg őket. Hajdú Pál, Somodi István, Rózsahegyi Miklós, Molnár Pál lieaesztök egyénileg is kiemel­kedtek az átlagból. A bognárok az anyagtakaré- ko'ságban értek el szép eredmé­nyeket. A Tasst, Szadi, Schneller és a Szedlák szeknénylakatos- brigádok lendülete magával ra­gadta a többieket is. A közleke­désbiztonság érdekében a ves- t inaesek közül Madarász Gyu­láik tettek sokat. A mázolok nem maradtak el a lobbi szakmától. Kovács hajós, Fehér János brigádjaikkal szin­te zökkenőmentesen oldották meg a feladatokat. Sándor Fe­renc kárpitos a bitumentető sze­relésében jeleskedett. A facserejavító részlegen jó mu n kalend illet tel iparkod t ak előre elkészíteni a szabvány­anyagokat. De ugyanúgy az al­váz- és szekrénycsere javító dol­gozói is hozzájárultak a nagy feladat megoldásához. Az ócska, de használható anyagokat javították, hogy pó­tolják vele az újat és eleget te­gyenek a takarékossági célkitű­zéseiknek. Különösen kimagas­lott ebben a munkában Dömölki Ferenc esztergályos. Az OH- anyag felhasználásánál élenjár Dóra Sándorné női brigádja is. ök havonta átlagosan közel 700 darab OH kenőpárnát varrnak fel új helyett. A fémöntők sem tétlenkednek és iparkodnak a mostoha anyag- ellátást jó munkájukkal pótolni. Az elmúlt hónap folyamán a ki­kötött ólombronz ágycsészékből megjavítottak közül 1200-at, s ennek behasználásával igen ko­moly mennyiségű fehérfém meg­takarítást értek el. Az eredmé­nyekhez Kovács István, Sípos József, valamint Dienes Márton lelkiismeretes munkája járult hozzá. A kocsiosztály összes dolgozói ebben a forradalmi műszakban bebizonyították, hogy akarnak, és tudnak jól dolgozni. Remél­hető, hogy a műszaki vezetők és fizikai dolgozók között kialakult jó együttműködés a továbbiak- ban is eredményessé teszi az osz­tály munkáját. Csömör János Nem állhat meg fölöttünk az idő EGY ALKALOMMAL Tomaj­monostora legjobb egyéni gaz­dája — szorgalmas és igen okos középparaszt — kijelentette: „A kombájn amúgy jó szerszám, csak egy a baja, csúnya magas tarlót hágy maga mögött és sok­szor félnapokat vesztegel a ga­bonatábla közepén. A kasza más, annál nincs üzemzavar, csak húz­ni kell”. Így érvelt a maga sajá­tos felfogása szerint a kisüzem ösztönös védelmezőjeként. Meg­kérdezték tőle, mikor látott utol­jára kombájnt. „Hat évvel ez­előtt a Tiszaszentimrei Állami Gazdaságban” — Volt a meglepő válasz. Elgondolkodtató a dolog. An­nál is inkább, mert nap mint nap találkoztunk emberekkel, akik ilyen vagy olyan vonatko­zásban, még mindig a régi nó­tát fújják. Megrekedtek, nem akarják észrevenni, hogy az idő könyörtelen elhaladt fejük fö­lött, akár észre veszik az idő mú­lását, akár nem. Ez a tomajmo- nostori gazda is, bár televíziós készüléket szeretne vásárolni, nem hajlandó a változást észre­venni, ha a kombájnról van szó. Pedig 6—7, vagy 8 évvel ezelőtt ennek a hasznos és értékes mező­A NÉP JELÖLTJEI tmmm Csótó István, 3 megyei tanács végrehajtó bizottságának elnök- helyettese, megyei tanácstag­jelölt. Ve (kei Béla, a jászberényi Ap- rítógépgyar dolgozója megyei tanácstagjelölt. gazdasági gépnek egyedül csak az volt a baja, hogy nem volt hozzá elegendő és főleg gyakor­lott szakember. Nem volt, mert ilyen gép sem volt azelőtt a Kun­ságban. Azóta viszont kombájn­vezetőink nemcsak megtanulták, hanem alaposan megismerték és, ahogy mondani szokás, maguk­hoz szelídítették gépüket, kezük alatt ma már olyan, min.t a ke­zesbárány. Mindegy. A torna j monostori barátunk még mindig az 1950-es éveknél tart. Ö VAN EGYEDÜL? NEM. Akad itt a megyében néhány hozzá hasonló szövetkezeti vezető is. Szintén szorgalmas, áldozat­kész emberek, amikor a közös­ről, a szövetkezeti vagyon gya­rapításáról van szó, a fáradtsá­got nem ismerik. Minden elisme­rés megilleti őket ezért. De a fejlesztéssel úgy vannak, mint a tomajmonostori gazda a kom­bájnnal. Ők is az 1950-es évek­nél tartanak. És milyen szem­pontból maradiak? Miről is van szó? Arról, hogy egyesek hajlamosak különböző elméleteket gyártani. Azt mond­ják: „Űj belépőket csak ott le­het szerezni, ahol erős és gazdag a helyi szövetkezet”. Igaz. A kö­zös gazdaságok fejlesztése, a kö­zös birtok növelése ott valóban könnyebb, ahol az egyéni gazdák azt látják, hogy a szövetkezetiek jövedelme magas. De az viszont nem fedi a valóságot, hogy csak­is ilyen körülmények között vé­gezhetünk eredményes munkát a mezőgazdaság szocialista átszer­vezésében. Egyetlen egy igazság érvényes. Nevezetesen, ahol tervszerűen foglalkoznak a fejlesztéssel, ott van eredmény, ahol pedig csak beszélgetnek róla, ott nincs új belépő, legyen a községnek bár­milyen gazdag a termelőszövet­kezete. S éppen erről van szó. A FEJLESZTÉSBEN EDDIG az volt a gyakorlat, hogy min­denki beszélt mindenkivel, és ha volt új belépő, volt, ha nem volt, nem volt. Hiányzott tehát a cél- tudatosság, a tervszerűség. A szövetkezetek nem mérték fel a lehetőségeket és nem határozták 'meg pontosan, hogy melyik szö­vetkezeti gazda, névszerint me­lyik egyéni gazdával foglalkozik, is nem határozták el, hogy mond­juk, ez évben 50 vagy 60 egyé- jnileg dolgozó parasztot győzünk meg a nagyüzemi gazdálkodás helyességéről. A fejlesztési mun­kából ez a célratörő tervszerűség :hiányzott. : A törökszentmiklósi Dózsa Tsz !jólműködő, biztos alapokon nyug­vó, évről-évre fejlődő közös gaz­daság, jómódú szövetkezeti ta­gokkal. Ha a különböző elméle­tek gyártóinak igazuk lenne, ak­kor ide csak úgy tolonganának maguktól az egyéni gazdák. Ám de mi a valódi helyzet? A Dózsa Tsz-nek 1957. szeptember 31-én is 193 tagja volt és egy év után újból csak 193 tagot tartanak nyilván. Fejlesztés tekintetét nincs előrehaladás. Ott a jászapáti Alkotmány Tsz. Jól gazdálkodnak? Igen. Rend van a közös birtokon? — Igen. Jól élnek a tagok? Igen. Egy esztendővel ezelőtt 255 tag­ja volt a szövetkezetnek, most viszont 250 van. A jászladányi Aranykalász Tsz országoshírű közös gazdaság. A taglétszám nemhogy növekedett, hanem — csökkent. S ugyanott az Úttörő Tsz taglétszáma 134 főről egy év alatt 165 főre növekedett. A törökszentmiklósi Kossuth Tsz nem tartozik a kiváló, sőt még a jó közös gazdaságok közé sem. Közepes. Mégis hattal nö­vekedett esztendő alatt a tag­létszám. A karcagi Kossuth Ter­melőszövetkezet is a gyengéb­bek között szerepel. Tizenhét új belépőt tartanak ennek ellenére nyilván. Erről van tehát szó. Az Új belépőkért harcolni kell. — Igaz, az új tagok gondot okoz­nak mind a vezetőknek, mind a szövetkezet* régi gazdáinak, hiszen azokkal az emberekkel a belépésük után is sokat kell foglalkozni még, hogy belese1'- janak az új rendbe ... KÜLÖNBEN A CÉLTUDA­TOS, tervszerű fejlesztési mun­kát az élet maga írja elő és a gyakorlat bizonyítja, hogy az előrehaladásnak ez a módszer fontos feltétele. Az abádszalóki Lenin Tsz-ben „találták fel.” Mi a lényege? Először is azt, hogy tudják, mit akarnak tenni. Esz­tendővel ezelőtt elhatározták, nyolcvan új belépővel gazdagod­nak. A cél tehát meg volt. Ezt követően ötven tagú agitációs csoport alakult, s ennek mind­egyik tagja választott magának két-három egyéni gazdát. Ezek­kel az egyénileg dolgozó parasz­tokkal mindig ugyanaz a szövet­kezeti gazda beszélgetett. Az agitátor, hol az egyik, hol a másik dolgozó parasztnak mu­tatta meg a termelőszövetkeze­tet. Körülvezette a gazdaságban, elmagyarázta, hogyan dolgoznak a közös gazdaságban, miből — mennyi hasznuk lesz, — s utána az agitátor megmutatta saját otthonát is. S az abádszalóki Lenin Termelőszövetkezet egy esztendő alatt nyolcvanegy tag­gal gazdagodott. MIÉRT? MERT TUDTAK, mit akarnak csinálni, kit akar­nak a szövetkezésről meggyőz­ni és meghatározták, hogy kivel melyik szövetkezeti gazda foglal­kozzék. Ez hiányzik ma még na­gyon sok Szolnok megyei ter­melőszövetkezet fejlesztési mun­kájából. S ha a maradi szövetke­zeti vezetők nem akarják, hogy az idő megálljon felettük, akkor követniök kell az abádszalóki Lenin Tsz példáját és nem hall­gatni semmiféle kiagyalt elmé­letre. Szekulity Pétéi Bevált az új üzemrész szaföldvári Petőfi Tsz és a be- senyszögi Erdei Tsz gazdái igen elégedettek a szolnokiak mun­kájával. — Számításunk szerint a gu­mi vu lkanizáló már ebben az év­ben 15 ezer forint körüli tiszta hasznot biztosít gépállomásunk­nak — folytatta Király Ernő üzemgazdász. — A most kez­dődő egész gazdasági évben ez az összeg 60 ezer forint lesz; az új gumivulkanizáló létrehozása tehát helyes intézkedésnek bizo­nyult vezetőink részéről. mivelhogy az az %gy volt, lenne szíves honorálni káromat a mél­tóságos grófnő. No meg aztán or­vosi költségre sem ártana néhány pengő. — Ejnye, ejnye — vetette fel a fejét bosszúsan a grófnő —L, hogy nem tud vigyázni a szájá­ra, meg magára. Méghogy az én okos kutyuskáiin magát megha­rapták? Hogy mondhat ilyet? Azt gondolja, nem tudják azok, mi az illem, vagy nincs ízlésük? Különben is az én kutyáim nem harapósak. Jólnevelt állatkák azok. Nem hiszi? Csongor? — sipított ki az ajtón. S a nagy kutya mint egy jól­nevelt állathoz illik, a hívó szó­ra előugrott. — Mutatkozz be a postásnak. Azt mondja, 'te haraptad meg. Ugv-e, nem igaz. A z eb mintha legalábbis oka ** lett volna a haragra, mér­gesen felmordult s néhány fe­nyegető lépést tett a kézbesítő felé. A szerencsétlen nem tudott egyebet tenni — rémületében még köszönni is elfelejtett — sarkonfordult és küszkolt a gróf­nő dolgozószobájából. Már a kas­télyon kívül volt, amikor hal­lotta a grófnő cinkos kacagását és a kutya haragos morgását. Több ilyen történetről tudnak Pölöske és Lőkösháza környé­kén. Tiszaugon csak ez az egy maradt fenn. Azaz hogy mégsem, mert volt még egy, ami legjob­ban példázza a grófnő finomlel- kú séoét. ............... Ta vaszodott akkor s ilyenkor minden fűben, virágban újra in­dul az élet. A kutyák is beleszi­matoltak a párás levegőbe. Men­ni, menni, ez volt a panaszos dünnyögésükben. S mikot le­szállt az első tavaszi este, a farm két legnemesebb állata a már említett Csongor és a Tünde, fel­fedező körútra indult a Tisza partjára. Szokásuktól eltérően azonban reggel sem tértek vissza. — Hol lehetnek, uramisten — : sóhajtozott a grófnő. — Bizto- ' san valami ..rosszember” kezébe kerültek. Talán már nem is él- , nek, szegénykéim. Ezek a pa­rasztok olyan elvetemültek. I degesen rángatta percen- ■* ként a csengőt. S a belépő inastól egy nap alatt legalább : százszor megkérdezte: mi hír ró- ■ luk? Keresik? . — Igenis, méltóságos grófnő. i Az egész falut mozgósította a le- i sújtó hír. A grófnő parancsa . szerint jutalmat tűztünk ki a . megtalálónak. — Jaj, csak eredmény lenne . már. Csak itthon lennének már. f Megöl az idegesség — siránko­zott. ; Ilyen körülmények között vir­- radt a másnap hajnal a kastély- I ra. A kutyák sehol. , Estefelé járt egy ember a ka-s­- tély körül és azt mondta: látta, . amint a kutyák a Tisza játszó­— Azonnal induljon a kérésé-? sére — parancsolta a grófnő aj huncutszemű kis embernek. —| Ha megtalálja őket élve vagyt halva, hozza a kastélyba. Egy kö-i vér libát kap jutalmul. £ A kis ember, mint aki biztosi a dolgában, egyenest a Tisza* játszóba indult s este meg isi hozta a két kutyát. De bizonyv azok már akkor nem haraptaki meg senkit. Valaki megmérgezte? őket. Hogy ki, annak talán csakt a huncutszemű kis ember at megmondhatója. „A grófnőt a két kutya lá-k tása porig sújtotta. Szót$ sem lehetett váltani vele hosz-S szú ideig. Végül azonban amikori magához tért, méltóságos asz-b szonyhoz illően intézkedett. J — A két megboldogultat —| parancsolta az inasnak — temes-t sék a Rákóczi tölgyfa alá. Assa-t nak nekik hozzájuk illő sírt és| a keresztre írják fel: „Itt nyv.g-\ szik a tragikus körülmények lcö-l zött elhunyt Csongor és Tünde”.| A két kutyasírt aztán rende-l sen gondozni kellett. A falu te-f metőjében sok sír volt nála gon-v dozatlanabb, dehát ez érthető azok alatt parasztok, cselédek| pihentek, itt viszont gróf rdr-J konyi Ütritz Amadé Emilnél született báró Bánhidy Stefánia( két legkedvesebb kutyája nyertei el az örökkévalóságot. S az a kist kereszt még nem is fejezte kij méltóan a gyengédlelkű grófnői szívrendítő bánatát. í Nagy István' 2 A Szolnoki Gépállomás — ha- Izárak valamennyi gépállomása aközött elsőként — gumivulkani- fzáló üzemet létesített. Az új lé- Jtesítményről Király Ernő üzem- Igazdásszal beszélgettünk. — Űj üzemrészünk hathatósan lsegíti a termelőmunka folyama­tosságát — mondotta. — Nem- jcsak magunknak dolgozunk, se- hgitjük a többi gépállomást és a »hozzánk forduló termelőszcvet- pkezeteket is. ? Ügy tudjuk, hogy a Jászberé­nyi Gépállomás dolgozói, a ti-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom