Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)
1958-11-08 / 265. szám
4 SZOLNOK STEG VEI NÉPLAP 1955. november 8. öMjaSta Kis csapatank téli munkájá- 'nfik legkiemelkedőbb eseménye a hagyományos téli mesejáték megrendezése lett. Ezelőtt ez, az iskola tradiciós szokása volt, de mióta csapatunk működik, mi úttörők vállaltuk ennek továbbvitelét. Az elmúlt évben kisebb mesejátékok kerültek műsorra, igyekeztünk ezekben az alföldi népi játékokat bemutatni. Ezúttal azonban nagyobb fába vágtuk fejszénket. Egy magasabb színvonalú, egész estét betöltő 3 felvonásos színdarabot, a „CSIPKERÓZSI- ---------------KÁ T” választottuk ki előadásra. Lázas tevékenység követte a választást, de még frissebb tempójú ügyködés következett be a szereposztás után. Ennek keretében már tervezik és készítik a játék kosztüméit és egyéb kellékeit. Szervezőtestületünk kislétszámú, de annál lelkesebb tagsága igen sok segítséget nyújt az előkészületek és rendezés lebonyolításában, így reméljük, nem is marad el az eddigiekhez hasonló siker. Berkes Imre csapatvezető, Kungyalu. 2~örd a fejed, érdemes 1 TALÁLÓS KÉRDÉSEK: J. Fekete, mint az ördög, [de nem ördög, Farka van, mint a cicának, [de nem cica, Pártája van, mint a lánynak, [de nem lány, Mi az? 2. öt-öt holdas öt-öt botja, öt-öt botba öt-öt kaska, öt-öt kasban öt-öt macska, öl-öt macskának öl-öt fia, Hány a fiókmacska? 3. Szövőmester vagyok én, A szövetben lakom én, Gazdaasszony nem szeret. Pedig fogom a legyet. Mi az? II. MŰVELTSÉG! TOTO; 1. Tíz pár csókot egyvégbül, A legédesebbjébül. Danko Petőfi 2. Vitézek, mi lehet e szeles föld [felett Szebb dolog a végeknél? Balassi — Zrínyi 3. Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpködtek, Kölcsey — Vörösmarty III. IRODALMI SZŐRFJTVF.NY . 1. ZSÜTEEN TŰS EL A YÁNIR APNUSÁGRA 2. IRÁNY ANPAKN LAOKYN- LUAÁTÁNL Heti rejtvényeinket összeállították- D Acs Margit kuncsor- bai, Csirke András jászberényi és Sáros Csaba szolnoki pajtások. A megfejtéseket úgy adjátok postára, hogy azok november 13-ig megérkezzenek szerkesztőségünkbe. Címünk: Szolnok, megyei Néplap szerkesztősége, Üt- törők Fóruma, Múltbeli rejtve mein li megfejtése I. TALÁLÓS KÉRDÉSEK: 1. Tövis, 2. Víziló. 3. Vasalónak, 4. És, II. MŰVELTSÉGI TOTO: 1, 1, 2, 2. III. SZÓREJTVÉNYEK: 1. Kié lesz az első pályadi.i? 2. Küldd be minél előbb a rajzpályázatot! Helyesen fejtették meg: KUNCSORBÁRÓL: D, Acs Margit, Dózsa Gy. u. 10. TÜRKE- VÉRÖL: ifj, B. Nagy Sándor, Fehértó tanya 289. sz. KARCAGBÓL: Lajtos Maria, Attila u 41. SZOLNOKRÓL: Germán Ibolya, Széchenyi u. 26. KENGYELRŐL: Gulyás Erzsébet, Bajcsy-Zsilinszky u. Újtelep. JÁSZBERÉNYBŐL: Péter Katalin, Pipacs u. 1.; Csirke András. Hattyú u. 10. ÜJSZÁSZ- RÓL: Bakó Erzsébet, Jókai u. 24.; Turza Ferenc, Munkás u. 15. — MEZŐTÚRRÓL: Brozik Irén, Vásár u. 25.; Léiiárt Erzsébet, Újváros, X. u. 51. szám; FEGY VERNÉKRŐL: Bognár Irén, Vágóhíd-telep 3 Jutalmat kap: ifj: B. Nagy Sáudor Túrkeve. Mi is szavazunk ! Hogyan szavazhatunk, mi úttörők kérdésre így válaszolhatunk. Elsősorban úgy, hogy becsületesen, jól tanulunk. De szavazunk azzal, hogy nem rongáljuk, hanem megbecsüljük az újonnan épült épületeket, járdákat, parkokat, és főleg a mindennap látogatott iskolánk épségét, tisztaságát megőrizzük. Sokan vannak még olyan tanulótársaink, akiket fel kell világosítanunk, hogy államunk ma mennyi támogatást tud már nyújtani az ifjúságnak, amit szüléink a múltban nem élvezhettek. Legfőképpen vidám és boldog úttörőéletünket köszönhetjük új társadalmi rendünknek, ezért is mondja első törvényünk: „Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Nép- köztársaságnak!” Így gondolkozunk most, amidőn szüléink a szavazással hitet tesznek rendünk és államunk mellett. Szabó József őrsvezető Szajol. JUteff uayijfíU Tétlenül telnek a percek, S hallom, hogy ketyeg az óra... Ma iskolába sem megyek. Pedig tegnap még daloltam. Oly árván áll a zongora És árvák most a könyveim, Kint fölsüt a nap ragyogva Sírok, Lehullnak könnyeim. Később elalszom csendesen, Azt álmodom, hogy ott ülök Az iskolában, gyerekek Közt... S álmomban örülök. Aztán kinyitom a szemem. Hallom, hogy ketyeg az óra, És a könnyem ismét pereg És árván áll a zongora... Balázs Éva Szolnok A Fórii ifi tizem Huba Anikó Szolnok 168. ez. Zrínyi Ilona csapat tagjai: Legutóbbi számunkban nov. 1-én közöltünk adatokat a nyomolvasó munkához. A kért címekről sem feledkeztünk el, de jelenleg nem kaptunk még szovjet levelezőktől újabbakat. Raj- krónikási szerepednek megfelelően írj többet a raj terveiről, munkálkodásáról! örülnénk, ha csapatodat képviselnéd a szerkesztőbizottságban. Minden kedden de. 8.30—10.30 hj4g> vagy du. 3—-5 óráig tartjuk a foglalkozást'az Űttörőházban a tanrendnek megfelelő szabad időben. Szabó József Szajol. írásodat köszönettel nyugtózzuk és közzé is tesszük mai számunkban, írj máskor is a szajoli úttörő életről. Csirke András Jászberény. A jászberényi bélyegkiállításról küldött beszámolódért köszöne- tiinfcet küldjük. Megjelent a Természetrajzi Bélyegsorozal Gyufacimkék és papírszalvéták, színesfotók, vagy éppen színes kövek helyett új, hasznos gyüjtöszenvedélynek hódolhat most a tanulóifjúság. A KÉP- ZÖMOSZETI ALAP KÉPCSARNOKA TERMÉSZETRAJZI BÉLYEGSOROZAT kibocsájtáj sát kezdte meg. A sorozat 393 különböző bélyegből áll. Gondos kiválogatás előzte meg a bélyegek összeállítását. A sorozatban a hazai környezetben előforduló minden jelentős állat, madár és rovar képe szerepel, valamint egész sereg olyan állatbélyeggel is találkoznak majd a gyűjtők, amelyeknek eredetije csak különböző külföldi országokban, gyakran egész más világrészeken él. A bélyegeket gyűjtőlapokra kell ragasztani — összesen 40 gyűjtőlap kerül kiboesájtásra — s e lapok bélyegalbumba illesz- tendők. A gyűjtőlapon az odaragasztandó bélyeg bekeretezett helye alatt szerepel a megfelelő állat magyar és latin neve, valamint a bélyeg száma. A 393 közül azonban 30 bélyeget szám nélkül bocsájtanak ki. Az ezen a 30 bélyegen szereplő állat nevét a tanulónak magának kell megfejtenie, s a gyűjtőlapok megfelelő helyére ragasztania. A legjobbnak minősülő bélyeggyűjtemények helyet kap- —— .......— na k majd a MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGE és a MAGYAR BÉLYEGGYŰJTŐK SZÖVETSÉGE által 1959 április 3—6-án megrendezésre kerülő parafilatéliM kiállításon.-----------Kö szönjük a segítségnyújtást! Ezúton kívánunk köszönetét mondani a rajunkat támogató Mezőtúri Agyagipari Szövetkezet tagságának és vezetőségének, valamint a Mezőtúri Szőnyegszövő Szövetkezet tagságának és vezetőségének, amiért tanulmányi kirándulásunk alkalmával megismertették megyénk népművészetének és háziiparának egyik érdekes területét. Különösen hálás köszönetünket tolmácsoljuk Jakucs és Békési elvtársaknak, akik alapos, szakszerű magyarázattal segítettek megismertetni bennünket az agyag- ipar és szönyegszövés munkamenetével, fogásaival. Köszönetét mondunk a KI- S&ÖV Szolnok megyei vezetőségé nek a fenti üzemek megtekintésének biztosításáért és Németh István elvtársnak a részünkre sok hasznos tanulságot hozó rajkirándulás megszervezéséért <>« lebonyolításáért. 860. sz. Damjanich úttörőcsapat VII. fiú- cs leányraja, ------------------A karcagi jubileumi ünnepség Öt éves a karcagi „Úttörő Állomás”. Ennek az évfordulónak a megünneplésére készült az elmúlt időben minden karcagi úttörő. „Nagy izgalommal vártuk ezt a napot — írja Lajtos Mária őrsvezető pajtás. — Mi, a Kálvin úti Iskola tanulói úttörő egyenAs ácsiuli pajtások új otthona November 7-én adták át Öcsöd községben a régen várt új úttörő otthont rendeltetésének. Az új otthonban berendezett műhely, társalgó és előadóterem szép csőbútorokkal berendezve várja a pajtásokat. A tanács ezen felül sok társasjátékkal gondoskodott a pajtások szórakozásáról. Bőven beszerezték a téli tüzelőt is számunkra. A műhelyben DECK1 GYÖRGY KISZ-tag fog bennünket á modellező szakkörben oktatni, MOLNÁR DEZSŐ csapatvezető pajtás pedig a fotó szakkört vezeti. Nálunk is működik a Forradalmi Nyomolvasó különítmény, hogy helyi adatokat gyűjtsön a Tanácsköztársaság idejéből. A múlt évi kisdobosok pedig már szorgalmasan készülnek az újoncpróbára. Szigeti Ferenc krónikás ruhában vonultunk át az állomásra. A szívünk is hevesebben dobogott az ünnepélyes alkalomból.” — A zászlófelvonás után Csornai Márta pajtás ismertette az elmúlt öt év munkásságát, a küzdelmes és vidám perceket, órákat. Ezután Váci Irén, Fóris László, Szarka Mária pajtások olvasták fel verseiket, melyeket nagy lelkesedéssel hallgattak az ünneplők. Tímár István elvtárs, a Magyar Úttörők Szövetsége elnökségének tagja dicséretet és okleveleket osztott ki azok között a pajtások között, akik fáradhatatlan lelkesedéssel vettek részt az úttörőmunkában. Majd Csornai Márta pajtás osztott ki könyvjutalmakat azoknak a nevelőknek, akik minden idejüket feláldozva vezették a szakköri foglalkozásokat és irányították az úttörőéletet: Puskás Eszter, Bácsi Gizella, K. Tóth írén. lllényi Elemérné, Szabó András és Kormos Ambrus nevelők. Szabó András elvtars erről az ünnepi aktusról is* felvételeket készített az állomás krónikája részére. Vidám szórakozással fejezték be a jubileumi ünnepséget a pajtások és úttörő vezetőik. Lajtos Mária, Karcag „ÚTTÖRŐTÁBOR“ FAZEKAS ESZTER MEZŐTÚRI PAJTÁS PÁLYÁZATRA KÜL» DŰTT RAJZA. A Fórum rajzpályázata l A Szolnok megyei Néplap szerkesztősége és a megyei úttörő elnökség rajzpályázatot hirdet. A pályázaton részt- í vevő rajzolók az úttörőélet, az őrsök, rajok, csapatok éle- ? tét, kirándulásait, a 12 pont szellemében való élés mozza- $ natait örökítsék meg elsősorban. Ezenkívül természetesen é szabad témákkal is pályázhatnak. ? A pályaműveket tussal, vagy tintával rajzoljátok meg. é Beküldési határidő: 19 58. december 1. $ A pályázat eredményét a december 6-i Fórumban kö- ? zöljük. ? Pályadíjak: ‘ v § I. díj: 2 hét jutalom üdülés úttörőtáborban, ? II. díj: Diavetítőgép. S III. díj: Fényképezőgép. ? A pályázattól függően még nagyon sok kisebb díjat C osztunk ki: könyveket, töltőt ollakat, festék-, színesccruza- J készleteket, szakkörök számára hímzési kellékeket, ezer* i mester szerszámokat, iskolai tanszereket, stb. í Pályázhatnak őrsök, szakkörök együttesen is. < A beérkező pályázatokat folyamatosan közöljük a Fó- c rumban. A pályaművek bekü ldését már most kezdjétek meg. j m(>OCKX)000<K><KK><KK>00<K><>(>0000<K)00<X)<KK><KKK>ó{K)OOh A kungyalui úttörőcsapat