Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)
1958-11-15 / 271. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. november 15. 4 S&uima o4 'Jámxm mj^’zhM^óJiai/i A Szolnok megyei Néplap szerkesztősége és a megyei úttörő elnökség rajzpályázatot hirdet. A pályázaton résztvevő rajzolók az úttörőélet, az őrsök, rajok, csapatok életét, kirándulásait, a 12 pont szellemében való élés mozzanatait örökítsék meg elsősorban. Ezenkívül természetesen szabadtémákkal is pályázhatnak. A nályaműveket tussal, vagy tintával rajzoljátok meg. Beküldési határidő: 1958. december 1. A pályázat eredményét a december 6-i Fórumban közöljük. Pályadíjak: I. díj: 2 hét jutalomüdülés úttörőtáborban. II. díj: Diavetitögép. III. díj: Fényképezőgép. * A pályázattól függően még nagyon sok kisebb dijat osztunk ki könyveket, töltőtollakat, festék-, színesceruza- készleteket, szakkörök számára himzési kellékeket, ezermester szerszámokat, iskolai tanszereket, stb. Pályázhatnak őrsök, szakkörök együttesen is. A beérkező pályázatokat folyamatosan közöljük a Fórumban. A pályaművek beküldését már most kezdjétek meg. Komsomol ünnepség az Újvároson Ünnepi díszben és fényárban úszik zöld növényekkel és magyaros művészi tányérokkal feldíszített napközi otthonunk. Egyszer csak megérkeznek a szovjet vendégek cs a szervezőtestület tagjai, a meghívott kommunista veteránok. Megkezdődik a Komszomol 40. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségünk. Orosz és magyar nyelven felhangzik a DlVSZ-induló és pereg a műsor: megnyitó beszéd, szavalatok, regényrészlet egy hős komszomolista leányról, végül egy kínai tánc. A vendégek heves tapssal köszönik meg a sikerült produkciókat é$ hosszasan üdvözlik a szereplőket. A műsor után baráti beszélgetés kezdődik és lassan-lassan oszlik szét a szépszámú közönség. Újvárosi krónikás. Zord a fejed, érdemes 1. í. 2. 3. 4. 5. lalálós kérdések: Milyen tóból készítenek ruhát? Milyen lakon lehet átlátni? Milyen ló'tud fütyülni? Melyik karót nem verik földbe? A világon nincsen senki, Ki úgy tudna énekelni, Ha a hangját kiereszti. A napot is felébreszti. Mi az? II. Műveltségi ÍOIÓ: 1. Apadjon el a szem, mely célba ve ve Balassi — Arany 2. Elhull a virág, eliramlik ez élet. Petőfi — József A. 3. Nem nyafognék, de most mar késő. Ady — Babits 4. Itt a nyilam, hová lőjem? Móricz — Mikszáth 111. Szórejtvény ek: 1. OJ EERDÉMNTY A EENGDYÉKVOR 2. NNHULEAY KKÉ MÉETZSZA GÉ. 3. FILÖEEXKED ÓTJZSÁ GÉI NNYMÜÉTE. 4. LYNÖGBOO GKYÁVA ÉMYL ZÉEÜTBN GKNÉE Heti rejtvényeinket összeállították: Busa Sándor szolnoki, Csornán Mária rákóczifalvai, Csirke András jászberényi, D. Acs Margit kunesorbai. Lugosi Margit üjszászi pajtások. A megfejtéseket úgy adjatok postára, hogy azok november 20-ig megérkezzenek szerkesztőségünkbe Címünk: Szolnok megyei Néplap Úttörők Fóruma. Ünnepi raj gyűlés A Beloiannisz úti 703. sz. Úttörőcsapat VIII. fiú- és leányrajai közösen szervezték meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére rendezett orosznyelvű klubdélutánnal egybekötött Taggyűlésüket. Jelentésadással kezdődött a raj gyűlés, majd — • miután szovjet komszomolista vendégeink is voltak, elénekeltünk egy orosz forradalmi dalt. Bogyó Katalin ismertette az októberi forradalom történetét. Ezután orosznyelvű párbeszédben méltatták a forradalom jelentőségét: Dögéi Anna, Emrich Irma, Guba Mihály, Lazányi István, Takács Izabella. Ezt köve- tőleg Somos János két csellószólója következett. Guba Rozália a szovjet vendégek nagy tetszése mellett adta elfő A nagy út című verset, míg Horváth Judit Ünneplem címűt, Fülemen Lajos az Auróra cirkáló jeladását méltatta, majd Juhász János és Horváth Judit egy-egy költeményt adtak elő a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról. A szovjet vendégek kedves emléktárgyakkal történt megajándékozása után, egyikük köszönetét mondott a szép ünnepségért és jótanulást, forró szovjet—magyar barátságot kívánt a pajtásoknak. A műsor után a rajgyűlés klubdélutánnal folytatódott. A leányok által szépen feldíszített teremben víg hangulatú teázás és tánc zárta be az ünnepélyt. Bogyó Katalin, Lazányi István. A Fórum iUent Gulyás Erzsébet, Kengyel. Tintával és tussal készült rajzokat küldj a pályázatra. Szigeti Ferenc Öcsöd. Versed témája kedves, kidolgozása viszont nem üti meg a közölhető- s'ég mértékét. Balázs Ernő krónikás, Tisza- igar. Kis írásod következő számunkban hozzuk. Bóján Ferenc őrsvezető. Kunmadaras. A természetrajzi bélyegsorozatról még adunk közleményt. Gyöngyvirág őrs, Alattyán. Írásotokat feldolgozzuk. Cikkünk nyomán •.. A közelmúltban hírt adtunk a szolnoki O ttör óvárosban három éve készülő központi épületünk elfelejtettségéről. Azóta — örömmel közölhetjük — döntő simításokon, a tetőboltozat készítésén. A hamarosan előkerülő gondnok bácsi közölte velünk, hogy rövidesen végleg elkészül az épület, nem lesz akadálya anváltozások történtek. Az illeté- nak, hogy az úttörőik valóban kés fórumok sürgős közbelépése megtörtént. Mai látogatásunkról beszámolva, vigasztalóbb képet festhetünk — annak ellenére, hogy bús, felhős időben vettük arra utunkat. Az épület közelébe érve a múltkori képpel szemben — vad csaholással ügetett felénk egy hatalmas farkaskutya. No, gondoltuk, megérkezett a szolgálat. Ide már ezután nem igen jönnek rombolni éretlen suhancok. Tekintélyes őrszem ez a kutya, az épület gondnokának hű segítőtársa. Az épületen és a körülötte azóta emelt állványokon is élénk munkálkodást észleltünk. Építőbirtokukba vegyék. Egyébként ő maga is együtt dolgozik az építőmunkásokkal a tetőn, örült mostani látogatásunknak is és tréfásan mondta, hogy majdnem neki tulajdonították az úttörőváros épületéről szóló első cikkünket. De azóta ez a dolog már tisztázódott és az „illetékesek’* is igazat adtak a cikkben közölt állításoknak. Ezért is segítettek nyomban, amiért ezen a helyen Szolnok város valamennyi úttörőjének nevében köszönetét mondunk. Kérjük, gondoljanak a jövőben is az úttörő-létesítmények felkarolására. Mészáros Zoltán — Sáros Csaba rpunfcások igyekeztek az utolsó Kirándulók, Berkes Imre kungyalui csapatvezető rajza. Forradalmi nyomkeresés Uúlihen rejt vén* «nnk mrfefe tree I. TALÁLÓS KÉRDÉSEK: 1. Fekete retek, 2. Sok. 3. Pók. II. MŰVELTSÉGI TOTO: 1, 1. 1. III. IRODALMI SZÖRfiJTVÉNY 1. Tüzesen süt le a nyári napsugára 2. Nyári napnak alkonyulatánál. HELYESEN FEJTETTÉK MEG: TÜRKEVÉRŐL: Ifj. B. Nagy Sándor, Fehértó tanya 289 sz. Lisznyai Erzsébet, Sallai Imre u. 11. Kulcsár István, Kálmán K. u. 2. Horváth László, Ceglédiu. 13. KUNCSORBÁRÓL: Kupái Erzsébet, Dózsa Gy. út 20., Kerepesi Piroska, XI. dűlő 2. sz.. Szegény Mihály. Kossuth L. u. 8. D. Ács Margit, Dózsa Gy. u. 10. JÁSZBERÉNYBŐL: Gulyás Éva, Mártírok u. 6., Kisnémet Ágnes, Sánc u. 6., Csirke András, Hattyú u. 10. ŰJSZÁSZRÓL: Lugosi Margit Vásár u. 8., Bene Jolán, Tápiógyörgyei u. 10., Czapkó Anna I. sz. őrház. Bakó Erzsébet, Jókai u. 24. KARCAGRÓL: Orvos Nagy Margit, Zöldfa u. 46., Lajtos Mária, Attila u. 41. — MEZŐTÚRRÓL: Fazekas Eszter, Malinovszki u. 176/b.. Rakita Katalin, Kiss J. u. 61., Brózik Irén, Vásár u. 25. TISZAFÖLD- VÁRRÓL: Óhegyi Éva. Ö-Nagy Benjámin u. 21., Ágoston Mária, Bajhay G. u. 98. KENGYELRŐL: Gulyás Erzsébet. Bajcsy Zs. út. Újtelep. SZOLNOKRÓL: Germán Ibolya, Széchenyi u. 26. KUNMADARASRÓL: Tóth Mária, Kálmán u. 22. ÖCSÖDRŐL: Rácz Lídia, Tolnai Anna. Kossuth L. u. 19. RÁKÓCZIFAL- VÁRÓL: Csornán Mária, Hunyadi J. u. 38/1. TISZABŐRÖL: Borbély Julianna. 283. hsz. TÖRÖKSZENTMIRLÓSRÓL: Seller Magdolna, Kossuth L. u. 175. Jutáim-1 kapnak: Bakó Erzsébet, Üjszász, Borbély Julianna, Tiszabő. Üttörők vállalták, hogy a régi forradalmi nyomokon elindulva, kibogozzák a Tanács- köztársaság már-már feledésbe merült eseményeit. Találkozókat rendeznek a régi elvtársakkal, és némán, megfeszített figyelemmel hallgatják az elbeszélőket. A karcagi „Zrínyi Ilona” úttörőcsapat „Tavirózsa” őrse bejelentette, hogy az Üttökőházban szeretne megrendezni egy ilyen találkozót. Megindult a tanácskozás. „Nyílnak még rózsák az Üttörőház parkjában.” „Lesz virágcsokor.” „Főzünk teát.” „Készítsünk szendvicset.’’ Az is jó lesz! Süssünk süteményt. A „Geisler Eta” szobában lesz a találkozó. Most már hozzákezdtek a munkához. A süteményt megsütötték. Szendvicshez beszereztek mindent, most már jöhet a bácsi. A találkozó napjának délelőttjén eljött hozzám a „Tavirózsák” őrsvezetője, a kis Liska Marika. Arra kért, hogy, hívjam fel a bácsit, biztosan jöjjön ám eí, mert nagyon várják. Közben az elvtárs bejelentette, igen fontos elfoglaltságára való tekintettel, sajnos, nem tud, eljönni. Amikor ezt megmondtam Marikának, a szeme könnybe borult, majd elfordult, s csak remegéséről láttam, hogy zokog. Most már mit csináljak? Hogyan vigasztaljam? Olyan szépen elkészítettek mindent. Kis úttörő szivecskéjük teljes melegével várták a bácsit. Majd gondoltam egyet. Újra telefonhoz nyúltam, Tudtam, hogy Tüdős Imre bácsi állandóan betegeskedik, az esti, ködös levegő nágyön árt neki, de mégis felhívtam. Elmondtam mindent, megkértem, hogy el tudna-e jönni. Imre bácsi megígérte, hogy eljön. Marika felém fordult, a könnyeken át most már az őröm fénye csillogott a szemében. Eljött az 5 óra. A pajtások ünnepi díszben, kellemesen fűtött helyiségben, terített asztallal várták Imre bácsit. Leírhatatlan volt az őrs öröme, amikor megérkezett, mintegy üde virágcsokor, körülvették a pajtások. Imre bácsi beszélt a harcos múltjáról, a pajtások meg hallgatták. Két generáció szíve dobbant együtt. Az idős i>eterán, és a legifjabb generációé, az úttörőké. Felejthetetlen élmény maradt ez a találkozó intézményünknek. Imre bácsi elbeszélése nyomán új nyomok is felszínre kerültek. Imre bácsi komoly segítséget nyújtott az őrsnek a további kutatáshoz. Egyik szerda délután a gimnazista úttörő ifjúvezetők rendeztek igen sikeres találkozót, melyre Lakatos Pista bácsit és Hézinger Józsi bácsit hívták meg. Állandóan tovább folyik a forradalmi nyomolvasái Számos úttörő őrs végzi lankadatlan lelkesedéssel a történelmi kutatást. Munkájuk nyomán mindig több és több adat kerül napvilágra a Tanácsköztársasággal kapcsolatban. ILLENYl ELEMÉR, KARCAG