Szolnok Megyei Néplap, 1958. június (9. évfolyam, 129-153. szám)
1958-06-17 / 142. szám
B SZOT .NOK MFGTF1 NCPf AP 1958. június 17. Az országos vízilabda-bajnokságért — Nagyszerű játékkal győzött a Szolnoki Dózsa — SZOLNOKI DÓZSA—BP. SPARTAKUS 6:1 (2:0) Szolnok, Damjanich uszoda; 1300 néző, vezette: dr. Prágai. Szolnoki Dózsa: Boros — Hasznos I., Brinza — Pintér — Koncz, Hasznos H., Kanizsa. Edzó: Goór István. Bp. Spartakus: Mezei — Fuhrmann, Buda — Lepies — Krainer, Kiss A., Kászonyi. — Edző: Szittya Károly. A gólok sorrendje: Hasznos n., Koncz, Hasznos IL; Hasznos H., Hasznos H., Buda, Pintér; Nagyszerű formában játszott bajnokcsapatunk és győzelmük még nagyobbarányú is lehetett volna, ha Hasznos I. jogosulatlan kiállítása után a csapat lendülete nem tört volna meg. A fővárosiak szoros emberfogással csak arra törekedtek, hogy minél kevesebb góllal ússzák meg ezt a mérkőzést. A szolnokiak' lendülete, játéktudása komoly feladat elé állította a fővárosi csapatot, amelynek minden tudását latba kellett vetnie, hogy ilyen eredményt is el tudjon érni. A mérkőzés előtt megható jelenet volt: a vízben a két csapat játékosai körben felállva, sapkájukat levéve a közönséggel együtt, egyperces néma szünettel adóztak az elmúlt héten elhunyt Kormányos Ferenc válogatott vízilabdajátékos emlékének, A Szolnoki Dózsa védelmét a Spartakus csatárai nem tették próbára. Kanizsa önzetlenül és okosan játszott. Hasznos II. volt a csatársor leggólveszélyesebb tagja. Különben az egész csapat minden egyes tagja dicséretet érdemel küzdőszelleméért; válogatott formában játszottak. A fővárosiak teljes egészében védekezésre állították be játékukat, középcsatáruk 4-méterest sem tudott értékesíteni. Egyetlen góljukat emberelőnyből érték el. A területi labdarúgó NB 111 eredményei Már bajnok a Szolnoki M1E Szolnoki MTE—Tiszakécske 4:0, Mezőhegyes—Gyula 2:1, Martfű- Tótkomlós 1:0, Mezőkovácsháza—Sz olnokl Vasutas 3:1, Békéscsabai MÁV—Törökszentmiklósi Vasas 2:1, Szolnoki Kinizsi — Békéscsabai Agyagipar 2:2, Szarvas—Mezőtúr elmaradt. A Jászapáti Vasutas—Orosháza mérkőzést szerdán játsszák le, Az alszövetségi L o. eredményei Kisújszállás—Jászberényi Lehel 2:0. Abony—Karcag 4:2, Tápiószele —Ujszász 2:1, Jászárokszállás—Szóin oki Vörös Meteor 6:1, Szolnoki MÁV II.—Törökszentmiklósi Fáklya 4:2, Mezőtúri AFC — Jászberényi Vasas II. 3:1, Fegyvernek—Rákóczifalva 1:0, KunmártoniMTE—Tiszaföldvár 2:0. A labdarúgó VB hírei Ma: újabb Wales—Magyarország találkozó MAGYARORSZÄG—MEXIKÓ 4:0 (1:0) Az új összeállításban pályára lépő magyar együttes * nagyszerű játékkal szép győzelmet aratott. Az első percekben ezen a mérkőzésen is sorozatos balszerencse kísért benőnket, mert először Hidegkúti nagyszerű lövése csattant a kapufán, majd szép Szőj ka—1Tichy—Sándor akció végén utóbbi hibázott. A 19-ik percben a sorozatos magyar támadások végre góllá értek. Kotász gyönyörű labdát adott Tichynek, aki Sándorhoz továbbított. A balszélső visszajátszott Tichyhez, aki hatalmas ballábas bombát küldött a mexikói hálóba, 1:0. A magyar csapat nyomasztó fölénybe került, egymásután szálltak a bombák Carbajal kapujára, de azok vagy mellé szálltak, vagy a kapus mentett. A második félidőben ismét magyar fölény alakult ki, s már az első percben Tichy hatalmas bombája a kapus ujját érintve, a háló balsarkában kötött ki, 2:0. A kilencedik perc meghozta csapatunk harmadik gólját. Kotász mesteri átadását Sándor bombázta a hálóba, 3:0. A 23-ik percben formás magyar támadás során Bencsicshez került a labda, aki hatalmas lövéssel megszerezte a negyedik magyar gólt. A magyar játékosok még ezután is végig nagy lelkesedéssel játszottak. A helyzetek alapján a magyar győzelem még nagyobb arányú is lehetett volna, de a mexikói csapat nem ‘ volt könnyű ellenfél. A magyar csapatban Ilku jól látta el feladatát. A hátvédhármas most is megbízhatóan játszott. Sárost, Sípos, Mátrai volt a sorrend. A két fedezet átlagon felül játszott. Az új csatársor bevált. Budai nagy lelkesedéssel küzdött, Bencsics Jól illeszkedett a támadó sorba, gyors volt és szemfüles. Hidegkúti okos, előkészítő csatár szerepét töltötte be. Tichy ezúttal magára talált. Sándor igen veszélyes volt, most önzetlenül játszott. Csapatunk ma Wales ellen lép pályára. Reméljük a vasárnapihoz Színes kép tárult elénk Rákóczi- falván a Falusi Dolgozók VII. Spar- takiádja községi döntőjén. Több mint kétszáz induló fiatal futott, súlyt lökött. Sportvezényszavak hallatszottak, majd Fábián István, a Községi Tanács VB elnöke ünnepélyes külsőségek között nyitotta meg a versenyt. Ezután szétoszlottak a résztvevők. Az ugrók dr. Varga Ferencnél, a súlylökők Dénes Antalnál, a futók Petrák Zsuzsa pedagógusnál sorakoztak. Röviddel utána megk zdődött a nagy vetélkedés. Atlétikai versenyen ennyien még nem vettek részt a községben. Volt is nagy izgalom az egyes számoknál. Izzadtak a versenybírák és a résztvevők egyaránt. Az egyes számokban az alábbi eredmények születtek: NŐK: 100 m: 1. Kovács Irén 15.5, 2. Boda Katalin 15.7, 3. Garics Erzsébet 16.2 mp. 400 m: 1. Kovács Irén 63.7, 2. Boda Katalin 67.2, 3. Mezei Erzsébet 76 mp. Távolugrás: 1. Papp Gihasonló jó játékkal kiharcolják a 8-as döntőbe jutást. A június 15-i forduló további eredményei: NSZK — Északírország 2:2 (1:1), Csehszlovákia — Argentina 6:1 (3:0), Franciaország—Skócia 2:1 (2:0), Jugoszlávia — Parguay 3:3 (2:1), Svédország — Wales 0:0, Brazília— Szovjetunió 2:0 (1:0). Ausztria— Anglia 2:2 (1:0). zella 415, 2. Bajnóczki Margit 382, 3. Máté Margit 301 cm. Magasugrás: 1. Papp Gizella 115, 2. Kovács Irén 110, 3. Karácsonyi Katalin 110 cm. Súlylökés: 1. Szekeres Eszter 659, 2. Mészáros Erzsébet 652, 3. Bartos Mária 627 cm. FÉRFIAK: 100 m: 1. Szőke Lajos 13.1, 2. Kovács András 13.1, 3. Haraszti József 13.3 mp. 400 m: 1. Hellenpach József 55.6, 2. Túróczi József 57, 3. Antal Tibor 57.2 mp. 1000 m: l. Hellenpach János 2:53.7, 2. Kiss Pál 3:0.2, 3. Bártfai József 3:32 p. Magasugrás: 1. Erdélyi Lajos 147, 2. Szőke Lajos 140, 3. Dobos József 140 cm. Távolugrás: 1. Erdei Lajos 544, 2. Nagy Antal 493, 3. Erdei Olivér 484 cm. Súlylökés: i. Szurgyi István 975. 2. Erdei Olivér 875, 3. Kovács István 827 cm. A röplabdában 4 csapat vetélkedett 32 résztvevővel. Kerékpárban nyolc induló volt. A résztvevők a jólsikerült spartakiád-döntő után oklevéldíjazásban részesültek. — Sz. I. — Szpartakiúd-döntő Rákóczifalván több mint 200 indulóval / Kitűnő csatár játékkal győzött a Szolnoki MÁV Szolnoki MÁV—Budapesti Petőfi 6:1 (3:1) Szolnok, MÁV pálya, 2000 néző, — vezette; Schopp (Budapest), (Bonto- vics Békés m.—Bekis Pest m.). — Szolnok: Cselényi — Sándor, Fac- kelman, Borzi — Lengyel, Fehérvári — Tóth, Horváth, Csábi, Szekeres, Dobos. Edző: Csikós Gyula. Bp. Petőfi: Sánta — Vozák, Vieland, Mogyorósi — Budai, Gál — Szentesi, Fekete, Gábriel, Szalontai, Petro- vics. Edző: Szépföldi József. A szolnoki csapat ezen a mérkőzésen beváltotta az Ígéretét és az idény utolsó hazai mérkőzésén lelkes, lendületes és helyenként színvonalas játékkal és jó eredménnyel örvendeztette meg a sportkedvelő közönséget. Egyben bizonyságot tettek arról is csatáraink, hogy megfelelő irányítás mellet a góllövéssel sincs baj. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, az első percekben változatos a küzdelem, de mindjobban a hazaiak vették át az irányítást, melynek első jele Dobos remek felspr sarkos lövése. A vendégek formás mezőnyjátékkal jöttek fel és lövésüket Cselényi kiejtette, Lengyel segítségével azonban javítani tudott. A szolnoki nyomás fokozódott és Horváth jó átadásaival a csatársor egyre-másra rohamozott. Tóth, Csábi, Szekeres lövései és fejesei azonban nem hozott eredményt. Az ellenfél elszántan és jól védekezett, sőt amikor csak • lehetett, azonnal támadásba lendültek a fővárosi csatárok. A szolnokiak azonban ezúttal nem engedtek az iramból. A 20. percben Tóthot a 16-oson belül szabálytalanul szerelték; a játékvezető határozottan a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Horváth a jobbsarokba lőtte. 1:0. A Petőfi védelem kissé megzavarodott és két perc múlva Horváth 20 méteres bombája a felső sarokban kötött ki. 2:0. Az erzsébetieket nem törte le az újabb gól sem és óriási akarással szemre is szép akciókkal jöttek ellentámadásra, a befejező:' azonban nem sikerült. Egyre keményebb volt a játék, előbb Lengye sérült meg, később a vendégek eg' játékosát is kivitték a pályáró’ csak némi ápolás után jöt*ek visz sza. A 34. percben Dobos szöglete harcolt ki, beadását Horváth átengedte Tóthnak, aki jó reflexei a hálóba emelte. 3:0. Az 1. félidő utol só percei a fáradhatatlan vendégeknek hozott sikert; a jobbszélső keresztlabdáját a balszélső remek fejessel az ellenkező felső sarokba küldte. 3:1 Szünet után az első negyedóra a szolnokiaké volt. Több a korszerű, lyukrafutásos támadás, de sem Dobos, sem Csábi nem tudta bevenni a kaput, a 60, percben a kitörő Tóth pedig ^ kifutó kapusba lőtt. A 62. percben Szentesi elsodorta Borzi mellett a labdát, a kapu torkában középre adott és Lengyel csak nagy szerencsével mentett. Az ellentámadás során Szekeres kicselezte az egész védelmet — meg a ráfutó kapust is — és közelről 4:1-re javított. Ettől kezdve a szolnoki csatársor úgyszólván percenként vezetett gólveszélyes támadást, melynek során előbb Tóth közeli, majd Szekeres váratlan lövése jutott a hálóba és 6:l-re alakult az eredmény. Az utolsó tíz perc során Szolnok Dobos révén oldalkapufát, majd sorozatos, de eredménytelen sarokrúgásokat ért el. Az utolsó percekben a Petőfi is ja- íthatott volna, de közelről 4 fölé őttek, és az eredmény nem válto- ott. A szolnoki csapat ebben az sszeállításban jól játszott, Horváth testen irányításával a csatársor s megtalálta gólképességét és ha Mnden sikerül, akár kétszámjegyű s lehetett volna az eredmény. A satársor mellett a fedezetsor játéka is dicsérhető. A közvetlen védelem többször is igen könnyen zavarba jött. Az egész együttes javuló formát mutatott de sokszor kiütköztek a hibák is játékukban, akarásukkal és lelkesedésükkel azonban ezúttal pótolták a hiányosságokat. Az ellenfél — utolsó helyezése és reménytelen helyzete ellenére — mindvégig teljes erővel, becsületesen küzdött. Mezőnyben jól is játszottak. csatársorukban kevés volt! az átütő erő és szerencséjük sem volt. A játékvezetők kifogástalanul működtek, — H. Gy. — Megkezdődött a sportreeiilő élet a szandai réten — VASÁRNAP délelőtt megélénkült a Szolnok—szantiai sportrepülőtér hangár környéke. A Tisza áradása miatt csak most tudtak először üzemnapot tartani a szolnoki sportrepülők. Elég későn. Ekkorra /nár legalább 1000 felszállást, sok ejtőernyős ugrást elvégezhettek volna. Körülbelül 200 üzemórát vesztenek. De most aztán a fiatalok annál nagyobb -lelkesedéssel láttak munkához. Ezen a vasárnapon még csak csörlő-üzemet tudtak tartani. Ugyanis a klub vontatógépe, a „Galamb” és a „Fecske” még nem üzemképes. így a vitorlázógépeket vitték ki a starthelyre. Először Molnár István, a repülőtér parancsnoka tartott repüléstechnikai ellenőrzést, majd kétkormányos kétüléses gépen egy-egy növendékkel ellenőrző repülést végzett, hogy meggyőződjön a klub tagjainak biztonságáról. A rövid ellenőrző kör után már egyedül is repülhettek. Elsőnek Kalácska István, a Szolnok Megyei Építőipari Vállalat dolgozója szállt a „Június 18” típusú egykormányos vitorlázó- gépbe. Majd egymást követték Brevák Barna, Stifter István és a többi idős repülők. Az elsők között jelent meg Tozonyi Kálmán, a Járműjavító dolgozója is, aki most tért haza a Győrben megtartott „Senyor” vitorlázórepülők versenyéről. ÖRÖMMEL tapasztaltuk, hogy az idősebbek mellett szép számmal vannak fiatalok is, olyanok, akiket még sohasem láttunk kint a repülőtéren. Újabb érdeklődőkből olyan lelkes sportolók válhatnak, mint Katona Lajos, Lipták György, Bata Sándor, Kovács Ottó, akikből az ország többi repülőterein parancsnokok lettek, de valamennyien itt tanulták meg a repülés mesterségét. így aztán a kis piros csőrlő agregátor Szebeni Antal felügyelete alatt sokszor felbúgott az elmúlt vasárnap délután s mindannyiszor a magasba húzott egy-egy karcsú törzsű vitorlázógépet. S ha az időjárás kedvező lesz, a jövő szombaton éi vasárnap már rendes üzemnapot tartanak a szandai réten. Valószínűleg ekkorra már üzemképes lesz a „Galamb” és a „Fecske” is, a klub két vontatógépe s mint értesültünk, az ejtőernyősök ekkor végzik az első ugrásokat ebben az évben. Kiküldött jászberényi tudósítónk jelenti a labdarúgó NB II-ből BVSC—JÁSZBERÉNYI VASAS 1:0 (1:0; Budapest, Szőnyi úti pálya, 4000 néző, vezette: Somodi (Gyöngyös). BVSC: Mészöly — Kapuszta, Rada, Rendek — Szalai, Oroszi — Lánci, Rásó, Fazekas, Anda, Véreb. Edző: Mór Ede. Jb. Vasas: Csikós — Udvarias, Túri, Schmied — Bonczi, Pintér — Márkus, Kovács I., Rétsági, Bíró, Szentannai. Edző: Kerekes Imre. A sérült Balogh helyett Csikós védett a Vasasnál. Kezdés után rögtön a Vasas lépett fel támadólag és már a második percben Rétsági nagy lövését Mészöly csak kapu fölé tudta tolni. A Vasas is, de a hazai együttes is biztonsági játékra rendezkedett be. A vendégeknél Kovács játszott hátravonva, a hazaiaknál pedig Anda. Váltakozó volt a játék. Helyzet egyelőre nem alakult ki; mert a védelmek mindkét oldalon jó] hárítottak. A 15-ik percben Pintér szépen ment el, nagy lövést küldött kapura, mely a léc mellett surrant el. A vendégek igen frissen és ötletesen játszottak, komoly helyzetet mégis csak a 23-ik percben tudtak teremteni. Szentannai áttörte a hazai védelmet és óriási helyzetben a kifutó Mészölybe lőtt. (Ez volt a mérkőzés legnagyobb helyzete.) A hazaiak csak egy szögletet tudtak kiharcolni. ezt azonban a Vasas védelem jól hárította. A 40-ik percben nagy játékveztői hiba révén érte el a hazai csapat győztes gólját. Anda elfutott, előre ívelte a labdát és azt a kétméteres lesen álló Fazekas a hálóba lőtte. (A partjelző beintette a lest, a játékvezető azonban megadta a gólt.) Az eset nem törte le a vendégjátékosokat. Bíró szépen ment el, beadott és Márkus nagy lövést küldött a balsarokra, de Mészöly védeni tudta a biztosnak látszó lövést. A második félidőnek már a kezdetén a Vasas ragadta magához az irányítást és ezt végig meg is tartotta. A helyiek a félpályán sem tudtak átjutni 15 percig. Az ötödik percben Bíró a 11-es pontról a kapu mellé lőtt. Egymásután vezették a Vasas csatárok a szebbnél-szebb támadásokat. A közönség a Vasasnak szurkolt, tetszett nekik a csapat játéka. A 15-ik percben Rétsági lefutott az alapvonalig, visszajátszott Márkusnak, aki a hálóba lőtt. Mindenki tudomásul vette a gólt. A hazai játékosok középkezdésre készülődjek, de a játékvezető les címén megsemmisítette a szabályos gólt. A közönség tüntetett a játékvezető ítélete ellen. A Vasas Iátéko- sok sportszerűen vették tudomásul a döntést. Utána még nagyobb erővel támadtak a vendégek, számtalan esetben csak szabálytalanság árán tudták megakadályozni a csatárok támadásait. A •’átékvezető néhányszor a Vasast sújtotta fordított ítéleteivel. A 8-ik percben szöglet- rűsáshoz jutott a Vasas. A labdát Márkus ívelte be. Túri ugrott fel fejelni, de Rada kézzel a földre rántotta. A játékvezető nem ítélt semmit. Ezután Márkus iól ment el. beadott d° ^p-ó az ötösön lyukat rúgott ’•'■•stjd pin fér bombázott a kapu fölé. A hátralévő időben a helyiek kétségbeesetten védekez ek, húzták az időt. Sikerült is az eredményt tartaniok. A Vasas ezen a mérkőzésen bemutatta a labdarúgás minden szep- ségét. Remekül játszottak és küzdöttek, csak a játékvezető he.y.eilen ítélkezései fosztották meg őket a megérdemelt győzelemtől, a BVaJ vezetői és játékosai is elismerték, hogy a Vasas gólja szabályos vo.t. Ilyen játékkal a csapat a tavaszi idényben még nem rukkolt ki. — Egyénileg: Csikós biztos kézzel védett. Igaz, nem volt különös fe. . 'at elé állítva. Udvarias az első fél.dobén sokszor hagyta szabadon szélsőjét, de különösebb hibát nem vétett. Túri jól harcolt s Schmied is teljesen semlegesíteni tudta szélsőjét. Bonczi óriási munkát végzett, mindenütt ott volt. Pintér volt a védelem legjobbja, egészen nagyvonalú játékot mutatott. A csatársor szépen játszott. Márkus minden labdát megjátszott, beadásai használhatók és veszélyesek voltak. Kovács, mint hátravont csatár igen jó teljesítményt nyújtott, a támadások elindításában is részt vett. Rétsági sokszor volt veszélyes és jó labdákat adott társainak. Bíró vo’t a csatársor legjobbja, hol elől. hol hátul volt. Nagy munkabírással küzdött és jól tört kapura. Szentannai ezúttal sokszor tört kapura és ió lövései is voltak. A hazaiak közül Mészöly kapus volt a csapat legjobb embere, sok biztos gólnak lá'szó labdát védett. Kívüle még Kapuszta és Anda volt jó. Somodi játékvezető gyengén és elfogultan " vez^Hte a mérkőzést. Gervai. Kosárlabda női OB l-es ba muksó • DIÓSGYŐRI VTK—SZOLNOKI ™ 74:32 (33:11) Szolnok, Közgazdasági Technik' -'’ vezete: Vincze—Vinczéné. A diósgyőri csapat végi" vezetve, biztosan győzte le a lelkesen játs ) hazaiakat. — Legjobb kosárdobók: Kalló I. (29), Hegedűs (15), Kalló II. (7), illetve: Szilágyiné (13), Boiyhos- né (9), Lőrinczné (5). Jók: Kalló I. a mezőny legjobbja), Pappné. Kalló II., — illetve: Szurmai, SzilágyinA Bolyhosné. SZOLNOK MEGYEI NÉPI ’ P Szolnok megyei PártbizottsáF és a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: a Szolnok Megyei Párt-Végreha tó Bizottság Szerkeszti a Szerkesztőbizottsé: Szerkesztőség: Szolnok. Tisza Antal u. 2. I. öm Telefon: 20—93. 20—P9. 23—20 « A lapot előfizetésben és árusifásban a Szolnok megyei postaim e- talok é* fiókposták terjesztik — A lap előfizetési díja egy hóra 11.— forint. Előfizethető Dár- melv postahivatalnál és kézbesítőn^ szolnoki Nvomda Vállal*' Feteiö= nvorpő av®zet<* Mészáros Sándr»-