Szolnok Megyei Néplap, 1958. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-07 / 56. szám
- I CT Uj szettemben szocialista spocímossalmunkéüfc Ünnepélyes alakuló ülést tartott a Megyei Testnevelési és Sport Tanács Szilárd állami vezetéssel Mint már csütörtöki lapszámunkban közöltük, szerdán délelőtt tartotta a Megyei Testnevelési és Sport Tanács ünnepélyes első alakuló ülését. E nap nevezetes dátum és egyben új szakaszt jelent megyénk sporttörténetében. Először is tíz éve annak, hogy a Magyar Kommunista Párt következetes politikájának eredményeként a felszabadult magyar nép testnevelésének és sportmozgalmának irányítását államunk szilárdan a kezébe vette. 1948 március 5-én döntött a Minisztertanács az Országos Sport- és Testnevelési Tanács és az Országos Sport- hivatal felállításáról. És most ennek 10. évfordulóján tartotta ünnepi alakuló ülését a Megyet Testnevelési és Sport Tanács. Az ülésen a tanácstagok kinevezési okmányainak ünnepélyes átadása után Závodszky Sándor, a Megyei Testrtevelési és Sport Tanács elnöke ismertette az 1958. évi programjavaslatot Beszédének bevezető részében Závodszky Sándor ismertette, hogy az Elnöki Tanács és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány rendelkezése alapján máként jöttek létre azok az új testületek, melyek hivptva lesznek a testnevelési és sport- mozgalmunk irányítását és ellenőrzését új szellemben, új módszerekkel, Változatlanul a szocialista elvek alapján végrehajtani. A Megyei Testnevelési és Sport Tanács munkájának kezdetére olyan időpontban kerül sor, amikor az MSZMP vezetésével az ellenforradalom leverését követtően megszilárdult országunk társadalmi és politikai helyzete. Nyilvánvaló, hogy napjainkban ez a helyzet szabja meg a testnevelés- és sportmozgalom feladatait és fejlődésünknek irányát. Bőven meríthetünk azonban tapasztalatot az elmúlt évek gyakorlataiból is. Az 1950-ben megszervezed ti| szocialista alapokon nyugvó les nevelési- és sportmozgalom az előző Időszakhoz képest nagymértékű fejlődést hozott. Az eredmények mellett meghonosodott helytelen módszerek azonban egyre jobban gátolták a fejlődést. Háttérbe szorult a kollektív vezetés, egyre Inkább csökkent a társadalmi munka megbecsülése, s ennek során a társadalmi kezdeményezés is. A hibák ellenére meg kell azonban állapítani — mondotta a továbbiakban Zá- vodszky elvtárs, — hogy a TgB rendszer munkájára az eredmények voltak a jellemzők. Munkája alapjában véve helyes volt, előrevitte a sportmozgalom fejlődését. — Az ellenforradalmi támadás sportmozgalmunkban igen nagy megrázkódtatást okozott, A rombolás-okozta károk megyénk testnevelési és sportmunkajára is kihatással voltak, elsősorban azzal, hogy szétzilálták — a hibái ellenére is —jól bevált, a közigazgatás rendszerére felépült járási és városi testnevelési és sportbizottságokat, a már köréje szépen ki épült társadalmi aktívahálózattal együtt. A rombolásokozta károk kijavítása és a további építés szakasza az elmúlt évben igen nehéz körülmények között — lényegében megkezdődött. A testnevelés- és sport vezetésére ideiglenesen létrehozott kormánybizottság útmutatásai alapján olyan feladatokat oldottunk meg, mint a sport- szervezetekbe befurakodott ellenforradalmi erők eltávolítása, és a becsületes sportvezetők visszaállítása, a sportágak megyei alszövetségei- nek kiépítése, a járási-, városi sportfelügyelőségi hálózat létrehozása, az iskolai, és iskolán kívüli sportmozgalmunk vérkeringésének megindítása, megyei-, járási-, városi bajnokságok, versenyek megszervezése, valamint nemzetek közötti találkozók rendezése. E küzdelmes munkában ismét bebizonyosodott, hogy igen nagy azoknak a régi és szocialista rendszerünkben felnőtt sportvezetőknek, társadalmi munkásoknak a száma, akik önzetlenül segítik a szocialista testnevelés- és sport szervezését VASBETON munkákban nagyjár- taa&aggai rendelkező tecunniuat vagy művezetőt keresünk azonnali Deiepesre. Szolnok megyei Mélyépítő és Meiytuiö Vaumat Szolnok, József Attila u. 69, AZ i. ez. Vízgépészeti Vállalat Kunhegyes, keres telveteire na- Jóskönywtl rendelkező kasnajó- vezetőt, najógepeszt es rocsove- zetőt, továbbá a tlszaoői telephelyre elektromos teiepaezelöi vizsgával rendelkező telepkezelőt. Csak képesítéssel rendelkezők Jelentkezzenek. Jelentkezés a vaumat központjában. Kunhegyes, Kossuth utca Z. sz. alatt személyesen, vagy írásban. HÁROM SZOBA — összkomfortos családi ház eladó. (Beköltözhető.) Kunszentmárton, Szabadság Út 33. A MEZ.OTUR1 Aiianu Mezőgazdasági Gépállomás azonnali belépéssel keres hossza gyakorlattal és szakmai olzonyitvánnyai rendelkező autogén- és villany hegyet*, JXADt. é kg méh-viasx. BudaMeghívó (apróhirdetések] A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Ba- romfifAdolgozó Vállalat adminisztratív munkakörben jártas Üzemi adminisztrátort keies. Jelentkezés a vállalatnál személyesen. KARCAG-TILALMAS1 Célgazdaság azonnali oéicpésre seres rizstelepi öntözési mérnököt, növénytermelési bngádvezeiőt, állattenyésztést brlgaavezetőt, állatorvosi szaksegeűet, gyors- es géplrönőt. Fizetés Koliekuv szerint, Írásbeli jelentkezes az előző munkahely megjeloiesevei lenti gazdaság személyzeti előadója elmére küldendő. A Szolnok és Vidéke Körzeti Földműt esszö- vetkezet értesíti tagjait, hogy folyó hó 9-em délelőtt 9 órakor Szolnokon a Mahnovszki úti kulturotthonban — (volt Legenyegylet) küld atluy ülést tart, melyre a küldötteket és a tagokat szeretettel meghívja és várja az igazgatóság Szinftáz-mdsfli': #> március 1 péntek este 7 óra: ClRKUSZfiEKCEUNÖ március 8. szombat este 7 ó: C1UKUSZHEKCEGNÜ márc. 9. vasárnap de. 11 óra: C1RANU DE tiElluEKAC márc. 9. vasárnap este 7 óra: ClRKUaZttERCEGNÖ Szolnok megyei NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: a Szomok Megyei Párt-végrehajtó Brzo.tság Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: S/.olnok, Tisza Antal u. 3. L em. , Telelőn: ZO—1)3, Z0—6U, Z3—ja Nyomatott: Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős nyomdavezető? *** J^ai »asűi&L JWaSfiasut ^ Ezután a Megyet és Sport Tanács előtt álló feladatodat ismertette* — Leszögezhetjük, hogv megoldásra váró feladataink nem újkeletűek, hanem előttünk már ismertek, hiszen a közelmúltban az MSZMP Po litikai Bizottságának a testavelés- és sportra vonatkozó határozata félreérthetetlenül megmutatta tennivalóinkat Ennek a határozatnak különös ereje abban rejlik, hogy nemcsak feltárja a sportmun ka területén e’órt eredményeket és hibákat, hanem a gyakorlati munkára is konkré útmutatásul szolgál. Az elmúlt évek gyakorlata eredményei sok hasznos tapasztalatot adtak, amelyeke' a továbbiakban is eredmé nyesen tudunk alkalmazni, így az új szervezeti rend lét rehozásával nem kell teljesen élőiről kezdeni munkánkat. Beszéde további részében Závodszky elvtárs foglalkozott a sportolók nevelésével —• Sajnos, az elmúlt években ez a kérdés eléggé élesé pelt frázissá lett Beszéltünk sokat róla, de annál keveseb bet teszünk a gyakorlatban A múltban sok sportolónk azt képzelte, hogy az államnak 'esz szívességet azzal, ha sportol. Éppen ebből a felfogásból kiindulva követelőd zött és sportbeli képességét nem megengedhető rnyagi előnyök megszerzésére akarta felhasználni. Sajnos, sokszor a helytelen felfogást sportvezetőink éB edzőink is támogatták. A jövőben a? ilyen felfogást nem lehet tűrni és ahhoz az elvhez kell ragaszkod ni. hogy a sport önkéntességen alapul. A továbbiakban a Testnevelési és Sport Tanácsok szervezeti felépítését ismertette. A TestnevalésI és Sporí Tan fcsok kollefc iv hafározaftiozó, szervek, amelynek tagjait a társadalmi szervezetekben dolgozó legkiválóbb szakemberekből, vezetőkből nevezik ki. kérdésével A sporttanácsok db ütései kötelező érvényűek vala mennyi állami- és társadalmi sportszervezetre. A sportegyé- 3ületek és sportszövetségek vezető szerveinek határoza tait, döntéseit csak a maga sabb fokú vezető testületek, illetve csak a Megyei Testnevelési és Sport Tanács, illetve annak elnöksége változtathatja meg. A továbbiakban a KISZ. a szakszervezetek, s a Magyar Honvédelmi Sport Szövetség sportéletünk területén elfoglalt fontos szerepéről beszélt, majd pedig a sportszövetsé gek területén elvégzendő fel adatokat ismertette. Majd pe dig a tömegsport-munka je lentőségéről a következőket mondotta: — Sportegyesületeinkke meg kell értetnünk, hogy a tömegsport-munka a minősé gi sport kimeríthetetlen tar taléka, tehát segítsék elő a tömegbajnokságok, verse nyék szervezését. Mutatkoz zon ez meg ebben az évben a szakszervezeti ünnepségen é= a falusi spartakiádversenyek az eddigieknél nagyobb tö megességében. Végezetül a ELADÓ Szolnokon forgalmas helyen élelmiszer üzletberendezés, üzlethelyiséggel átadva. Szolnok, Thököly út 71. Tóth. 16 kalapácsos, oldaietetős szénadaráló kisipari, teljesen új, garancia mellett azonnal eladó és megrendelhető: Szöllősi Lajos géplaka'osnál Tűikévé, Külterület 2179, sport gazdálkodás foglalkozott. Beszéde befejező részében kérte-a tanács tagjait, hogy vegyék ki részüket teljes tudásukkal a reájuk bízott feladatok végrehajtásából. Bizalmát fejezte ki, hogy a Megyei Testnevelési és Sport Tanács tagjai jól ''öltik majd be szerepüket a szocialista testnevelés és sport építésében. Závodszky elvtárs beszá mólója után élénk vita alakult ki az ismertetett program felett Besze Pál megyei sportorvos azzal fog lkozott, hogy egyesek a sportot csak könnyű életlehe tőségnek tekintették. Pedig' tudni kell, hogy a sport az testedzés, célja, a test, az egészség erősítése. Majd arról beszélt, hogy a szocialista állam milyen hatalmas támogatást ad a sportolni vágyó fiatalok számára, akik azt nem értékelik eléggé. Hozzászólása további részben a sportorvosi vizsgálatok jelentőségével foglalkozott. ,=Tf A FEI.SOl ASZSAG1 állami Gaz- 1 daság, Jászberény — íutiászt Keres felvételre. lelentKezés a gazdaság központjában. Lakás biztosítva. A MEZŐTÚRI Állami Mezőgazdasági Gépállomás a tulajdonát épező dömperrel hosszabb időre szállítási munkát vállat. Érdeklődni lehet a gépállomáson. j Boaaoooooooeeooeosoooooooooroooooqooooo FELHÍVÁS gépi szántás és eay=b qépi munkára való szerződés ötésre! Ha Időben és jóminőségű szántással többtermést akar elemi, keresse fel a HELYI FÖLDMŰVES SZÖVETKEZETÉT és kössön szerződési szántásra és etyib sápi múmiára Ha kedvezményesen, vagy olcsóbban akar gépimun- kat igénybe venni, úgy egy vagy kél dűlőben alakítsanak géphasználati tar sulásokat. Egyéb taiajelő- készitési (tárcsázás, henge rezes, vetés, gépi kapálás stb.) munkákat is elvégez a gépállomás. A géphasználati társulásoknak időben való munkák biztosítása érdekében ajaniatos minél előbb a szerződést megkötni a helyi földmű vesszovetkezeteknéL GÉPI MUNKÁK DIJA: egyénileg veszett Munkáit megnevezése munkák dija Szántás 18—21 cm 140. —Ft Szántás 22—25 cm 189,— Ft Szántás 26—32 cm 252.— Ft Szállítás vontatóval Szállítás teberge, kocsival Kalocsai Béla a Kegyei Labdarúgó Játékvezetői Testület elnöke és az MTST elnökségének tagja hangsúlyozta, hogy a beszámoló és a Megyei Tett nevelési és Sport Tanács felállítására szóló rendelet rámutatott arra, hogy a tanácsnak nem lesz könnyű feladata. Az a fontos — mondotta —, hogy munkánkban az őszinteség hasson át minden tanácstagot, bármely sportkörhöz tartozzon is. Ha nem ezt tesszük, akkor munkánk nem lesz eredményes. Elmondotta, hogy mint a Labdarúgó Al- szövetség fellebbviteli bizottságának tagja, munkája során tapasztalta, hogy egyébként becsületes emberek képesek voltak pénztárkönyv- hamisításra is, ha gportsike- rek eléréséről volt szó. Tehát a sikerek érdekében semminemű eszköztől nem riadtak vissza. Majd arra mutatott rá, hogy a Sport Tanács egy kollektív testület, s éppen ezért annak mindén tagja felelős a tanács munkájáért. Javasolta, hogy az állandó bizottságok do1 gozzanak ki programot, azt az elnökség hagyja jóvá, és időközönként a bizottságokat számoltassák be végzett munkájúkról, mert csakis így lehét eredményes munkát végezni. Kálmán István a Magyar Honvédelmi Sport Szövetség Szolnok megyei elnökségének tagja a sportvezetők, edzők felelősségteljes munkájáról szólt. Rámutatott arra, hogy egyes sportvezetők és szakvezetők milyen öncélúan foglalkoztak a rájuk bízott sportolókkal, és a rendelkezésükre álló anyagi eszközökkel. Magyar Gyula megyei úttörő titkár, a Megyei Labdarugó Alszovétség ujusági bizottságának elnöke telszoialasáoan elmondotta, hogy a múltban gyakran előfordult, hogy egy-egy társadalmi sportszerv munkáját egy-egy állami vezető egyszerűen keresztülhúzta, illetve megváltoztatta. Vigyázni kell arra, hogy ez jelen munkánkban elő ne fordulhasson. Javasolta, hogy a Megyei Testnevelési és Sport Tanács vizsgálja felül a sportvezetőket, edzőket, mert nem közömbös az. hogy kik is nevelik sportoló ifjúságunkat. Pagonyi Zoltán a KISZ megyebizottság sport felelőse arról beszélt, a — KISZ-nek milyen fontos szerepe van az ifjúság sportolási Igényeinek megteremtésé* ben. A KISZ aktíváknak minél nagyobb számban ott kell lenniök a sportegyesületekben és klubokban, és döntő feladatot kell vállalni azok munkájából. —* Elmondotta, hogy az erkölcsi nevelés terén van még komoly hiba a sportolóknál. Sok edző igen helytelenül foglalkozik a — sportoló munkához való viszonyával is. Ezen a téren a KISZ-re fontos feladat háruL Hont! László a Szakszervezetek Megyei Tanácsának sportfelelőse a tömegsport jelentőségéről és e téren a szakszervezetek feladatairól szólt Borsányl János elvtárs, az MSZMP megyebizottság osztályvezetője felvetette azokat a kérdéseket amelyeket meg kell oldani az elkövetkezendő időkben. Elmondotta, hogy a tanács létrejöttével nagy lépést tettünk előre szocialista sportunk építésének utján, ugyanis létrejött megyénk legfelsőbb sportfóruma. Ez a szerv kell, hogy segítséget nyújtson majd az alsóbb szerveknek a szocialista sport építéséhez. A tanács tagjai ne veszítsék el kedvüket, ha azonnal nem lesz munkájuknak eredménye. Szilárdan, következetesen, megalkuvás nélkül kell dolgozniok. Meg kell mondani, eddig nem volt kollektív társadalmi vezetés sportéletünkben. Most e téren döntő változást kell elérnünk, mert csakis kollektiv vezetéssel, a társadalmi munkások megbecsülésével tudunk sikert elérni. Ezután a nevelés kérdéséről szólt A mi ifjúságunk nagy része azt gondolta, hogy minden fenékig tejfel, s az eredményekért nem kell megdolgozni. Nem veszik észre, hogy több ösztöndíjat kap egy főiskolás, vagy egyetemista, mint a múltban egy sokcsaládos segédmunkás keresett. Ezt ifjúságunk nem tudja kellően értékelni. Idézzük emlékezetébe a fiataloknak. hogy mit lelent ma és a múltban tanulni, ma és a múltban sportolni. A továbbiakban még számos értékes javaslat hangzott el, mely értékes útmutatást adott most születő uj sportszervünk munkájához. —- Ezután Závodszky elvtárs válaszolt meg a felszólalásokra, s kívánt a Sport Tanács leg- jainak jövőbeni munkáiáhoa sok sikert Az ünnepélyes alakuló gyűlés lelkes hangulatban, szocialista sportunk felvirágoztatásába vetett bizalom jegyében ért vá^et Vincze Az alszővetségí I osztályú labdarúgó bajnokságért Karcagi MEDOSZ — JászároK- szaliás 3:3 (1.1) Karcag, 600 né- r zö, vezette: Nagy s. (Debrecen;, jKarcag: Kónya — Soós, Fodor, Széke.y — Varga, Zsíros — Kardi, Kovács, Vona, Bota, Nagy. 1 Jászaronszallas: André — Bo- bák, Sipüd, Horváth — Kókai, Cservölgyi — Győző, Bagi, Nagy, Czagány, Ulaki. Az enyhe széllel hátban játszó Ka.cag lépett fel támadólag, de csak szögletet íjtudtak elérni. A 4. percben vá- ''ratlanul a vendégek jutottak vezetéshez. A lesen álló Győző kapta a labdát és a kifutó Kó- 'nya mellett a hálóba lőtt. A kar- Icagl rohamok a 20. percben érték góllá. Káldi kapura tört, lövését az egyik mezőnyjátékos J kézzel ütötte ki. A megítélt bün- " tetőt Bóta értékesítette. A félidő hátralévő részében mindkét kapu előtt volt helyzet, de gól már nem esett. Karcagi rohamokkal kezdődött a 11, félidő, de a csatárok lövéseit nem kísérte szerencse. Az 3«. percben Káldi szögletet Vona a felső sarokba fejelte. 3:1. Majd mintaszerű hazai támadás vtgen Kovács volt eredményes, 3:1. A vendégek Is támadlak szórványosan, de eredménytelenül. A 63. petében Kovács labdáját Bo- ta fejelte a hálóba, 4:1. A 70. percben hagy vedejnl hibából Győző 4:2-re szépített. — A 73. percben Bóra labaája a meglepődött Slpeklről hullt a hálóba, 3:2. A továbbiakban változatos mezőnyjáték folyt goi nélkül. A karcagiak megérdemelten győztek. Sót helyzeteik alapján nagyobb arányú is lehetett volna győzelmük. A JSK játékosai a mezőnyben szépen adogattak, de a kapura nem voltak veszélyesek. Jók: Fodor, Székely, Varga, Kovács, Vona, Bóta, Uletve: Si- peki, Győző, Kókai. — Szl-án — géphasználati társuras dija 120.— Ft 162 — Ft 216.— Ft 1 óra 10.— Ft 1 óra 55.— Ft Nagy érdeklődés mellett zsj’ott le a Szolnok rárosi úttörő asztaliten sz-bajnob$ág Szolnokon az Űttörőházban Ilona (mindannyian a Költői úti iskola tanulói). Az egvéb munkák dijára vonatkozólag — a felillágoMt&st bármelyik főldmúvesszövetkezet, gépállomás megadja« Kunhegyes és Viddke Körzeti Ikerült megrendezésre a városi úttörő asztalitenisz baj- 'nők “ág. Zsúfolt nézőtér előtt ’állták asztalhoz a versenyzők. » A kieséses rendszerben lezajlott versenyen az alábbi helyezési sorrend alakult ki: LEÁNYOK: L Deák Enikő FIÚK: 1. Urbán Lajos (Rákóczi úti iskola), 2. Ru- kovszky Ákos (Beloiannisz úti iskola), 3. Tamavöigyi László (Beloiannisz úti iskola). A helyezést elért pajtások díszes oklevél juMmzfobati ívVi'VV'H'Yéi, i í