Tiszavidék, 1957. december (11. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-25 / 303. szám
I moso- ♦ i József Attila: Betlehemi királyok • * Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk, Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta — biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem. Segíts, édes Istenem. Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, Üdvösségünk égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye. Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király. Irul-pirul Mária. Mária, egész helyes kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, Jóéjszakát kívánok! ■--------------------1.■■■■—. >D B^f Es? C z t rí o o Q □ ö n o n I! □ O o □ □ □ □ □ □ □ □ □ □ o □ n □ □ n u D n Derűs percek iiiiimiiMMiiinimiimiiiiiHiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiriiimiiwim jimmiiiimiiiitmitimiiiiimiiimmiimiimiNimiiiimniitmutB Az egyetlen megoldás ŐSZ AZ ALLATKERTBEN Nagy István: Cfaitjú köszöntő Köszöntlek fenyő — ormok gyermeke, örömfakasztó szép szimbólum. Aj ándékterhed s örökzöld lombod teremtsen mosolyt ma az arcokon. Üdvözlégy fenyő, reménytelt színed fénye övezze most a szíveket, s a legkeményebb szívből melegednél fakadjon ki ma fénylő szeretet. Ahonnan jöttél csak a szél fütyült s nyáron át nyílott millió virág, s látod közülünk mosolyra törnek virág letipró vad haramiák. Légy hát te fenyő ~ havasok fia, * becéző szó és induló dalunk, lombsuhogásod zengje az űrbe: mosolyogni és élni akarunk. Légy hát te fenyő — erdők gyermeke — szószólónk, „bárdunk”, fórumunk tehát, s csillogó éked hirdesse fennen a szeretet s a béke himnuszát. a □ □ □ n n □ a És azt hiszed hogy ez a legmodernebb? Mi újság a szovjet fíimvilágban : ■— Érdekes, ennek még k«* reke is van! — Rémes álmom volt az éjjel; szélesvásznú kapuban védtem. 3 — Kik lehetnek azok? — A majorosgazda lépett be nyúlgalléros kabátjában, két emberrel a szobába. — bajos, — kezdte a majorosgazda keményen a szót, — az az intéző úr parancsa, hogy takarítsunk ki az uradalomból, de azonnal. Egy percig sem maradhatsz tovább itt! v, -— Miért? — lihegte Göcsör Lajos és úgy érezte, óriási terméskő zuhant le valahonnan a magasságból a koponyájára. — Azt te tudod. — Mi lesz velünk, — sikította jajgatva az ajtóban a lány. — Éhen döglünk, — rágta kínjában a bajuszát az apja. A két ember felkapta a sublótot. Kivitték a szánkóra. Szétszedték szótanul az ágyat. Azt is mellé tették szalmazsákostól. A két párnát, dunnát a vállukon cipelték ki. Feldobták a széket, az asztalt a zsák alján léve kis lisztet, az arasznyi szalonnadarabot, a babot, az edényeket, mindent. Még a nyávogó macskát is felhajították a szánkó farába. A nagy pakolásra a cselédlakásokból mind kiálltak az emberek, asszonyok. Lesték, mi vari Göcsör Lajosoknál? De amikor megértették, miről van szó, visszahúzódtak a sz >bákba nehogii a majorosgazda meglássa őket és még ők is bajba kerüljenek. Nem telt bele fél óra, a szánkó elindult a Göcsör Lajos bútoraival a falu felé. A lovak előtt a két ember lépkedett, akik egész idő alatt egy hangot nem engedtek ki a szájukon. Csak lépkedtek a hóban, lehajtott fejjel, összeszoritoít szájjal és egyre mélyebbre húzták homlokukon a rongyos, agyonvarrott sapkákat. A szánkó után Göcsör Lajos ballagott a lányával, aki jajgatva sírta tele piroscsíkos kendőjét. — Mintha koporsó után lépkedtek volna, úgy mentek a dübörgő sublót mögött. Az intéző háza előtt mélyebbre hajtották a fejüket. Hó sírt a talpuk alatt. Varjú károgott a fejük fölött, De nem hallottak sem* mit. Csak mentek a szánkó után, ködösödő estében, a bizonytalanság felé. A majorosgazda egy darabig nézte az eltűnő szánkót. Aztán bement az irodába, jelentette az intézőnek, hogy a parancsot pontosan elintézte. A szánkó pedig nyikorogva csúszott tovább a havon, a szófián emberek között. Göcsör Lajos összegörnyedve, ökölbe szorított kezekkel, morogva káromkodott egész úton. Átkozta az életet, az intézőt, az uradalmat, az egész világot. — Megölök mindenkit —■ susogta maga elé eszelősen és csak a gyilkolásra tudott gondolni. Juliska vékony ruhájában, barna kendőjében úgy tipegett mellette, mint egy félig megfagyott, remegő kutya, aki szűkölni sem mer a félelemtől. Csak ment az apja mellett és azon töprengett, hogy legokosabb lenne beleugrani valamelyik elhagyott kútba, itt a végteleti csendességben, Orvosok, gyógyszerek — Tessék, itt az altatószer* Ez a mennyiség legalább egy hónapra elég. — De hiszen én nem aka* rok egy hónapig aludni, csak éppen éjszakánként.;, ❖ — Kissé nagyok a pirulán, de csak le tudja nyelni a kedves férje —, mondja az orvos. A feleség bólogat: — Ha jaj, de még mennyire. Ha tudná doktor úr, mit nyel ez a szegény ember a hivatalban ... T assan elkormosodott a világ. A lovak fújva, nagyokat irüsszögve lépkedtek. Az uradalom határánál a hosszú sor akácnál aztán a szánkó megállt. A két ember szótlanul lerakott mindent a hóba. A macskát a sublót tetejére tették. És Göcsör Lajos ott állt a végtelen hómező közepén, az akácfák alatt, összes földi vagyonával és a lányával. Nézte aég iszonyú magasságait éi nem tudta, mit is tegyen. — Ránk ne haragudj, La jós —, szólalták meg elősző az emberek most és a szánk, alján végighasalva megfordí totíák a lovakat és vissza nyargaltak az uradalomba — Hát minden jót, Lajos! Göcsör Lajos nézett a köd ben elvesző szánkó után. - Rábámult a hóban feketéit sublótra, ágyoldalakra, asz tálra. — Beállt a karácsony, • sóhajtotta keservesen és a öklével megfenyegette c egész mindenséget „A PÄRBAJ” ♦ A moszkvai filmstúdió A. ♦ Kupriri orosz író hasonló cí- I mű elbeszéléséből készít fil| met. A film hőse Romasov ♦ hadnagy, a cári hadsereg ♦ tisztje, aki idegenkedik kör$ nvezetétől Megpróbálja fel- J emelni szavát a cári tisztek J korlátoltsága és erkölcstelensége ellen, de végülis harcának áldozatává válik. A film bemutatja Romasov és Surocska tiszta és hű szerelmét is. Romasov szerepét J. Puzirjev játssza. Surocskát I. Szkobceva alakítja. A film zenéjét Aram Hacsaturján szerezte. KARÁCSONY Irta: GYOMAI GYÖRGY T/~ irác-ony szombatja volt. ^ Három óra felé járt az idő. Az urasági szekerek a trágyát hordták az ököristálló mögül a földekre. A trágyadomb hosszú volt és lapos, mint egy óriási döglött birka. Az ökrös szekerek nagy . cselöZésse' körülállták. A cselédek térdig taposták öszszedrótozott bakancsaikban a füstölgő ganéjt. Nagy vasvillákkal egymásután meghányták a szekereket. S 'mikor elindultak a fagyos rögeken a dülőút felé, káromkodva várták, mikor lesz már a mai munkának vége. Az ökrök füstöltek. A szekerek nyikorogtak. Az emberek nagyokat köptek a tenyerükbe. De egy árva szót nem beszéltek, mert a majorosgazda ott állt tőlük nem i messze, az istálló falához támaszkodva. Az égen piszkosingü felhők bujkáltak. A földeken két- 1 urdsztos hódunna fehérlett. 1 Az uradalmi épületekre lassan, szitálva ereszkedett a kékes köd. < Az ököristálló végénél az Intéző hintája robogott el. Az emberek megálltak a , •munkában. A hintó után bámultak. Lekapták fejükről a rongyos, cafatos sapkákat és szőrös arcukon látszott a nagy, a keserves kérdés: ‘ miért jár az egyik ember hintóbán, a másik rneg lyukas, drótozott bakancsban. Elég lesz mára — vette ki a szájából a pipát a tömzsi, hasas majorosgazda és összébb gombolta magán a rövid, nyúlgalléros kabátot. <=- Mehettek haza mind! Az emberek beleszúrták a vasvittákat a trágyadomb szélébe. Kifogták az ökröket. Szabadam engedték őket, hogy álljanak be maguktól a he- I* "ere, a hosszú jászol mellé. S egymás után elszállingóztak hazafelé. 1 Göcsör Lajos is le törülte bakancsáról egy szalmacsutakkal a ráolvadt ganéjt. — 1 Odament a kúthoz. Megmosta a kezét. S amikor látta, hogy a majorosgazda az iroda felé ballag, elindult ő is haza. Göcsör Lajos tizenöt esztendeje kínlódott már az uradalomban. Magas, sovány ember volt, fekete bajusszal, kegyetlen nagy ádámcsutkával. Ha beszélt, a bajusza ugrált, az ádámcsutkája le és fel rángatózott. Akkor volt nyugodt csak az arca, meg a tekintete, ha a lányát. Juliskát nézte, aki a legszebb süldőlány volt az egész uradalomban. Az ököristálló végér él két óriási hosszú, nádtetős épület állt egymással szemben a hóban, apró ablakokkal, nyikorgó, nedves ajtókkal: a cselédlakások. Az egyik ajtó előtt Göcsör Lajos leverte lábáról a havat. Nagyokat dobogott. S ahogy belépett a füstös, homályos konyhába, az volt a legelső szólása: t— Főztél-e valamit kislányom? — Krumplileves van, ■— hallatszott a sarok felől. Göcsör Juliska mindössze tizen ha. éves volt. Három esztendeje, amióta az édesanyja meghalt, egyedül mosott, főzött az apjára. Egyenes volt, és karcsú, mint a fűzfavessző. Fekete haja■ alól kőt világoskék szem ragyogott a világba. Szája úgy csilingelt mindig, mint az üvegcsengő. Az ember bement a sötét, hideg szobába. Az ajtónál megmosta egy kis fűzfáiéknőben a kezét. Megtörü te az ajtófélfán lógó vizes tői ütközőbe. Leült az asztal mellé. S amikor a lánya eléje tette a kormos lábasban a forró levest, m'omarkolta a rozsdás kanalat s nagy szürcsöléssöl, fújással enni kezdett: — Mi lesz holnap a karácsonyi ebéd? — nézte elgondolkozva a lánya arcát. — Krumplileves, — simogatta a haját Juliska. A kanál nagyot roppant a Göcsör Lajo. szájában. Káromkodni akart. De meggondolta magát a lánya előtt. Minek keserítse még őt is? ' T-íi I'/í h r, n*rn rrnndolt homi ♦ ma éjjel ügyeletes less az% ököristállóban. Es lesz nagy { kártyázás. Lösz orronverőcs- J ke, mert a cimborák mind ott 1 lesznek és verik a zsíros, fa- £ kult lapokat éjfélig a bundán. X V opogás hallatszott az aj- X N tön. X Mari néni, az intéző ház- * vezetőnője, szakácsnője lé-1 pett be. ♦ — Jónapot Lajos. Szervusz X Juliskám r— köszönt moso- X lyogva. | Mari néni olyan kilencven f kilós, csupaháj asszony volt. f Valahonnan a városból hozta • ki az intéző, amikor ide ke- X rült, mivelhogy nőtlen ember t a jámbor, nin:s még asszo- j nya. Mari néni mindig szép t ruhákban járt és olyan jásza- i gú volt, mint locsolkodáskor | a városi kisasszonyok. t «— Hogy vagy, Juliskám.? { — nevetett a kövér asszony í a lányra és a hatalmas, fe-1 hete nagykendőt megigazi- X tóttá a mellén. i Juliska nem felelt. Az apjat kezdte meg helyette a társai- z gást. Letette kezéből a kana- * lat. Hátrább tolta a nyikorgó | széket. Es belenézett a hájas 2 asszony szemébe: f — Mi jóba jár itt, Marit néni? I — Megmondom Lajos, meg- * mondom —, nevetett az asz- * szony és hol az ember arcát J leste, hol a lányét. * — Hát csak ki vele. Tudom, | nagy oka lehet annak, hogy * maga megkoptatja a mi kü- * szöbünket, — Az intéző úr küldött —, f mondta ki erre az asszony * az igazságot. * — Minek? —. kapta felt erre megütődve a fejét azt ember. » — J ónak. Segíteni akar* rajtatok. — Hogy? 3 — Keresetet akar adni a j lányodnak. - { — Miféle keresetet? J — Rendes fizetést. | r- Mi lenne a munka? 2 — Nekem segítene a kony- J hán. Nem birgm már egyedül i a sok dolgot. J Göcsör Lajos nagyot sóhaj- ] tott. Nézte a lányát, aki moz- * lattanul hallgatta az alkut. J Nézte sokáig s azon töpren- ] gett, amit mindenki tudott, * hogy az intéző így hív fel j min évben két-Lárom 2 lányt segíteni a konyhába, 2 Mari néni mellé. A vénasz- 2 szony kifiirdeti, kiszagosítja, « urasra öltözteti őket. S ami- J kor megvan a baj. hazaker- $ getik az ártatlant. Igaz, vagy ! egy tehén, vagy egy fias disz- J nő a tiszteletdíj, de ez nem 2 sokat számít. « — Mondja meg Mari néni ‘ az intéző úrnak, — sóhaj- f tottg egy végtelenség után j hogy az én lányom nem megy fel a konyhába soha. — Miért? — Mert nem engedem. — Elveted magad elől a szerencsét. — Ilyen szerencse nem kell nekem! — ordította Göcsör Lajos és az ajtóra mutatott. — Elég volt a lányvásárból, Mari néni! Mondja meg az intéző úrnak, hogy az én lányom nem lesz kiszagosítva. amíg én élek! — Jól van, megmondom, ha olyan nagyon akarod —, morogta az asszony és a kendőjét igazgatva kiment sebesen a szobából. öcsöt Lajos felült a kemence padkájára. Elővette araszos szárú cseréppipáját. Megtömte dohánycsumával. Nagy cuppogással rágyújtott. — Elgondolkozva fújta maga elé a fehér, kaparós füstöt. Az intézőre gondolt, aki Juliskára vetette a szemét. El is bóbiskolt egy pillanatra, mert három órakor kelt, akkor indult az istállóba. Arra riadt fel egyszer, hogy lovak dobognak az ablak alatt. Szánkó állt meg a konyha előtt*
