Tiszavidék, 1957. december (11. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-25 / 303. szám

MIHÄLKOV:

Fenyőfa

Züzmarás erdőben jártam.

Egy szép szál fenyőt kivágtam. Csupa jégcsap, csupa gyanta, Csupa fényes toboz rajta. Alábújva vettem vállra, ügy viszem az iskolába.

Ha egy róka áll utamba, Amolyan igazi róka,

A fenyőfát megmutatva Rászólok: micsoda móka? Fenyőfa ez, nem boróka,

Eredj a dolgodra rókái Haza akarok már menni, üjesztendőt ünnepelni... Rámkopog a fán a harkály?

— Hát azzal te mit akarnál? Befedte az erdőt a hó. Mindenem nagy hátak aró.

De jöhet madár, vadállat, Sítalpamon szinte szállók. Viszem a fenyőt a térre, Mindnyájunknak örömére Rajta tövitől hegyéig Száztizennégy pici fény ég. Again ezer dísz villog,

S tetejében a csillag!

Színes zászlócskák, de 'sok, Aranyos kis kakasok,

Alatta meg Télapó,

A szakálla, mint a hó..* Barátaim, gyertek gyorsanl Ezt a fát én választottam!

KFRESZTBETTVENY

miiiiMiimiiiiimmiimiiMiiiiiMiiiiiiiiMmiiiiMmiiiii'iiiimiiMiiiiiiiiiiiiiiiiimitimiiMiiiim

1

1

»

t

i

r-7

1

9

10

m

ti

■■■■

:s:

•KM

»■*■

::::

13

SS

15

e§

14

15

16

HH

u

m

19

il

20

ÜJ!

e*sa

21

m

23

in

14

EB

IS

26

•■■■

ÜK

27

*

29

Ü

30

m

31

Hű

32

m

Hl!

34

ÍÜÍ

ju

3S

36

37

Hl!

38

39

HU

41

42

Bgf

43

M

RK

KÍ5

45

46

fül

47

SB

18

E

SMSB

49

50

BB

1

m

$i

Sül

52

■■a* ■ ■KB

53

54

BB

a

Vízszintes:

Beküldendő szöveg H, része Utolér

Eltelt esztendői

Az Ű jókedvét mutatja

Állat Női név

Vadász tartózkodó helye

Hégi megszólítás Tagadószó

Az idő jelei mutatkoznak rajta

Szerszáma Huharesz Évszak A rész Folyó

Mozdulatlan Nines semmi dolga Hómai 5 és kétszer 50 Filmszmésznő neve (ék

fölösleggel)

Mozog

Európai ország

Vissza: morzsol a fogaival

Megbízás

A beküldendő szöveg 5. része

Idegen helyeslés Keleti nagyhatalom Szoros ABC része Elő . . .

Építőanyag

Beküldendő szöveg IV. része

Függőleges:

!. Ugyanaz, mint a vízszintes 18j

3. Üj — idegen nyelven (ék fölösleggel)

4. Háztartási eszköz (ék többlettel)

5. Vissza: O dorgálja, bántja

6. Élesít

7. Oktat

3. Francia énekes nevének része ). E.E.E.E.E. keverve 1. Költői leszármazott

1,

11.

12.

14. 18. 20. 21. 22. 23. 25.

27.

28.

30.

31.

32.

33.

34. 36. 38.

40.

41. 43. U.

15.

17.

18. 19. >1. Í3. >5.

13. Beküldendő szöveg X. része (Ut. kock. EG)

15. Amerikai hurok helyesírási

hibával

16. Elüldöz

17. A beküldendő szöveg in. része (Ut. kockába SZD)

19. Vissza: sérülés maradványa

22. Férje 24. Folyó ágya

26. Porcelángyáráról hires

27. Középszerű 29. Ital

31. Nem egészen albán album

35. A.A.B.

36. Talán válaszol

37. Testület

39. Nógrád megyei község

41. Gyümölcs kimondva

42. Menyasszonyom-é?

43. Vinkli része 46. A török főúr 48. K.É É.

50. Mássalhangzó kiejtve

51. L.B.

52. Helyhatározórag 54. Mássalhangzók

Beküldendő: a függőleges 13, vízszintes 1, függőleges 17, vízszintes 55 és 45. Beküldési határidő: 1958. január 2. A rejtvény helyes megfejtését és a nyertesek nevét január 5-1 számunkban közölni fogjuk. — A helyes megfejtők között könyveket sorsolunk ki:

2 iszavidek

rejtvény szelvény

19S7. XII. 15

O<>XXXX)0OO0OOO!XXXXXXXXXXXX>90SOe5O0O0OO00000O00CGO0000O00000000CO0000OO00O00r

Kellemes

karácsonyi ünnepeket

kívánnak kedves vásárlóközönségüknekí

a Szolnoki Állami Aruhiz

dolgozói g

CQQX)O00eCO0gOGOCCOQXO0COCO0063OOOOOQCO30COOOCO0CCl0$3C'Ogöf:3OC<y3OCCög5QCgiOB£.L

[Mikulás, Jézusba,

^ Télapó?

Valljuk be, elég gondot okozott nekünk — apró gyerekekkel körülvett — szülők-í nek mostanában ez a három'’ név. Erősen változó állapotban lévő társadalom a mienk, s amíg egyre nagyobb teret kap az új. a haladó szemlélet és felfogás a világ képéről, mibenlétéről, nevelési és egyéb problémáiról, mellette még ott van. s még jóidéig ott lesz. a régi is. Ott van az iskolában is. hiszen némelyik gyerek hittanra jár. s amíg egyik percben az idealista képeket rögzítik kis agyacskájába, a másikban — még szerencse, ha az előbbivel is számol a nevelő — valami egészen újat tanul, s még jó. ha bele nem zavarodik a kettősségbe. Mi volna a helyes? Az egységes, haladószellemű nevelés. De ettől még messzi vagyunk, ehhez generációk kellenek, nagyjából azonos felfogású szülők és környezet stb.

Mert könnyen beszél, akinek nincs gyermeke s nem érti a kis gyermeki világot. Az azt mondhatja: — Ugyan, minek csinálnak ebből ügyet? * Világosítsák föl a gyermeket j és kész.

De aki látta már valaha a* kis emberpalánták naiv ra- ♦ jongását. lelkesedését, annak * nincsen kedve idő előtt hoz-* zákezdeni az efféle ..tudató-1 sításhoz”. Hiszen a gyermek * jóidéig mesevilágban él. ai való és a képzelet sokszori összekeveredik tudatában, j Éppen ezért nem szabad visz- $ szaélni ezzel. Nem szabad bo- 5 szorkányokkal. ördögökkel ! ijesztgetni, de az sem lenne * helyes, ha az élet számára még érthetetlen dolgairól beszélnénk neki idő előtt. Hadd legyen gyermek, vidám és önfeledt, játékos és mesétszeretö, amíg ennek az ideje van. Az iskola, a pajtások közössége. a romantika úf”ds más. egvre ..komolyabb” játékokra ösztönzi, míg végül eliut a felnőtt korba.

Sajnos nem mindig vagyunk, következetesek a meséinkkel. * így pl. Télapó mesével sem. * A Télapó volt mikor Kará- j rácsonykor jött. majd hírte- j len áttette jövetelét decem- ♦ bér 6-ra a tulajdonképpeni • Mikulásra. Ám legyen .de j akkor ki jön Karácsonykor? Kérdi a tanácstalan szülő, aki tudia, hogy nem is ezen van a lényeg, hanem az ajándékozás tényén, de azért ez a kis játék, ez a kis mesehangulat még a felnőtteknek is jól ésik. S ilyenkor felsőhai-j tunk, mennyivel jobb a Szov-t ietunióbeli szülőknek, ott újévkor tartiák a fenyő ünnepet is és ilyenkor jár a Télapó is. Ám legyen nálunk Mikulás a Mikulás (miért kellett ezt elkeresztelni Télapóra?), de akkor legalább a karácsonyi Télapó kedves — örömteli játékát hagyíuk meg a nevében is. És a Jézuska?

A vallásos szülők ezt emlegetik gyermekeiknek. S ebből aztán akadt is vita óvodában, iskolában a kisebbek között. Amit viszont ügyesen el lehet simítani, ha tényleg nem csinálunk problémát belőle. Nyugodjunk bele. hogy nálunk még hosszabb ideig lesznek ilyeh furcsaságok, ellentmondások. Ahová a Télapó jön. ott annak örülnek s ahol a Jézuskát várják — azokat a kisgyerekeket sem csúfoljuk ki. Majd megértik a kis emberpalánták ha felnőnek, hogy mind a kettő a karácsonyi népszokásban gyökerezik. s a felnőtteknek azt a vágyát fejezi ki. hogy meg- $ ajándékozzák szeretetteiket, » s öirömöt szerezenek nekik.

nxocrraximaDDDaaao

Helyreigazítás

A szerkesztőbizottság megvizsgálta Ambrus József cibakházi levélírónk december 4-i számunkban ,.Ki tud eligazodni a bürokrácia útvesztőjében, avagy mikor szűnnek mag az ilyen hiányosságok” című írásában közölt állítást Megállapította, hogy november 16-án a kunszentmártoni J tárásban meghirdetett orvosi í vizsga gépkocsivezetők ésmo-| ‘orosok részére meg volt tart-1 va. így a panaszos állításai nem fedi a valóságok *

MÓRA FERENC:

yfoéji léMŐcdo-n^

NYOLCÉVES VOLTAM, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Űri divatot _ kezdtek a városukban, karácsonyfát állítottak föl a szentélyben az oltár mellett, s keresitek valami alkalmas kis rongyost, aki a mennyei fenyőt felköszöntse. No, szegény gyereket akkor se kellett Félsgyházának Szegedtől kölcsönkérni, futotta a kiskunoknak a maguk emberségéből is. De a bibliai példázat, szerint sokan voltak a hivatalosak, kevesen a kiválaszthatók. Az egyik selypített, a másikat nagyon Uamaszoilották, a harmadikat csak segédlettel lehetett volna a karácsonyfa alá állítani. Tudniillik, olyan körültekintő személlyel, aki az orrocskáját rendben tartsa, ami azonban mégsem szokásos ilyen ünnepi alkalomnál. A legtöbbnél meg az volt a baj, hogy az ijedtségtől elállt a szavuk, ami ugyan bajuszosabb ünnepi szénátokkal is megesik, de azok nem fakadnak sírva, hanem köhögéssel segítenek magukon. Utoljára bennem összpontosult a közbizalom. Elég rongyosnak találtaik, sápadt kis arcom volt, és fésűt nem álló vad fekete hajam, s csengett a hangom, mint valami úri kisasszonyé.

— Aztán nem félsz majd, kisfiú? — emelte fel az állam valamelyik tanító úr.

— Nem félek én, csák a kutyáiktól, — mondtam önérzetesen, s kicsit halkabbra vettem a szót ■— mag a bakteroktóL

Megnyugtattak, hogy ezeket nem eresztik a templomba, s kezembe adták a köszöntő verset, amit Fehér tanító úr írt, Isten nyugtassa a haló porában. Szép hosszú vers volt, a két első sorát még akkor is el tudom mondani, ha majd odafönt a nagy vizsgán találkozom a tanító úrral.

Szép karácsony szép zöld fája Mondsza csak, honnan jövel?

SOK ILYEN SOSE hallott furcsa szó volt benne, mint a mondsza, meg a jövel, s ezekkel ríhattam meg legjobban a Daru utcai nemzetet a próbaszavalásokon. Akkor tapasztaltam először, hogy a szónok mindig akkor éri el a legnagyobb hatást, ha olyant mond, amit maga sem ért meg.

Minden program szerint ment, még az idő is előírásosan viselte magát. Karácsony böjtje reggelén akkora jégcsapok lógtak a tetőkről, hogy a feldobott sapkámmal le bírtam törni a hegyüket. Azóta se szopogattam jégcsapban olyan jóízűt. Olyan rothadt zsindelyzamatú volt, amilyent semmiféle cukrász nem tud produkálni Amellett a torkot is edzette, és nagy önbizalmat csepegtetett belém. Kezdő szónokoknak nagyon ajánlhatom, a jégcsap-szopogatástól elmúlik minden lámpaláz.

Azt nem vettem észre az úton, hogy fáznék, mert szegény édesanyám rámadta a nagykendőjét, csomórakötve hátul a derekamon. Csak azért hullott a könnyem, mert az orromat, meg az államat harapdosta a hideg. De hát ez nem szúrt szemet senkinek, télen minden rendes orr cinegét fog. A tanítóké, tanítónőké is azt fogott, akik az iskola sarkán toporogva várakoztak rám. Egészsn másért akadt m:g rajtam a Honthy Berta kisasszony áldott szeme.

— Attól félek, — mosolyodott el, mikor meglátott —, hogy ez a kis gyéréit egy kicsit túlozza a rongyosságot. Mégiscsak kellene rá valami kabátot adni.

MINDENKI IGAZAT adott neki, de hát hol vegyenek most egy gazdátlan kabátot? Az volt a terv, hogy az ünnep után majd Szente tanító úr elvisz a Stross szomszéd boltjába és ott felruháznak a Jézus nevében, de azt előbb meg kell szolgálni. Szerencsére az iskolaszolga ott ment el mellettünk, sietett a templomba, perzsiagailóros ünneplőben. Nagyon mogorva öreg férfiú volt, de azért most beharmatozták az égi magasok a lelkét.

En odaadnám a gyerkőckéneik addig a bekecsemet — mondta egy kicsit vontatva, mintha csudáimé önmagát.

— No, ezt megfizeti az Isten, Károly bácsi — repkedett Berta kisasszony, s mindjárt nekifogott kigombolni a jó embert a bekecséből.

— Jaj, kérem, ón nem ezt gondoltam — hőkölt vissza ijisdten az öregember —, hanem a hétköznaplót. Már hozom is, kérem.

A ZSÚFOLT TEMPLOMOT se felejtem el soha, ahová alig tud tunic utat tömi: elül az úri rendek, aztán a subás, ködmönös kiskunok, a beriinerkendős öregasszonyok, a sötét oltárokon csillogó viaszgyertyák szaga összekeveredve a karácsonyi früs,öltével, és mézesfokhagymáéval, olyan nagy volt minden, és én olyan kicsike! Igen. ez Osza tanító úrnak is szöget ütött a fejébe, mikorra bzviaskodtuk magunkat a szentélybe, és közölte aggodalmát Agócs főtisztelendő úrral.

— Székre kellene állítani ezt a hüvelykma tyit, hiszen így egészen elvész!

Szólították is a harangozót, de az vállvonogatásial felelt a sekrestye-ajtóból. Embehaiál lesz abból, ha ő megpróbálja székkel tömi át ezt a tömeget!

— Föl kel] tenni a kőpadkára a gyereket! — mondta valaki s már altkor föl is nyalábolt valaki, s ráállított a márványkoriátra, ami a szentélyt elválasztja a hajótól. Egyszerre mindenkinél magasabb lettem egy fejjel — ó, nem leszek én Sffi&S íöbbej, ölyaiQ íjsgy, jntofc akkor yoldkéfi hóid {.dia..,

tan a félegyházi öreg templomban! Egy magasságban volt a fejem a pirosruhás Máriácskáéval, aki a legsötétebb oltáron lakott üvegházban, és mégis oda sütött rám a mosolygása,

Sokáig, nagyon sokáig álltam ott, mert meg kellett várni, amíg a polgármester úr megjön, a karácsonyi gyertyácakák meggyújtása is nehezen ment. mert Fekete harangozó sohase próbált még ilyent életében, és olyan fohászokat morgott közben, amiket talán nem is találtak iUendőknek a kerubinok, és én már kezdtem álomba zsibbadni a márványpadkán. De végre minden gyertyán kinyílt a lángvirág, és Szente tanító úr megrántotta rajtam az úri kabátot:

— Csak bátran, Fercsdkém!

Hát mért ne lettem volna bátor. Ceetngettyűzött a szavam az emberfejek felett, mint az angyaloké a bethlehemi mezőkön; Szép karácsony szép zöld fája, Mondsza csak, honnan jövel?

ITT AZ INSTRUKCIÓ szerint seétvetettem a két karomat, és a hosszú, lelógó kabátujj aik akkorát lebbentek, mintha valóságos szárnyaim nőttek volna. — Ez olyan öröm volt nekem, hogy ha kellett, ha nem, minden Mrófa után röppentem egyet. Ki is gesztikuláltam magam az egész életre, de szereztem is olyan sikert a Fehér tanító úr költészetének, hogy még Mihály arkangyal is abbahagyta a szószék oldalán a sátántaposást, és szalutált a lángkardjával.

— Ember vágj', Fercsdke — jelezte Szente tanító úr annak a pillanatnak az elérkeztét, mikor a szónokot minden elfogadható oldaláról üdvöziik. — Most már lejöhetsz, add ide a kezed!

Persze, csak a kabátujjat adhattam oda, amelynek felsőbb régióiban a kéz tartózkodott, de azért nem a kézzel volt baj, hanem a lábbal. A lábak nem akartak mozdulni, mintha gyökeret vertek volna a kőben.

— Gyere hát, nem hallod? — rántotta meg a tanító úr mosolyogva a kabátujjat. — A nagyságos, úr akar megsímoi gatni.

Egy nagyságos úr volt akikor az egész városban, a követ, az pedig akikor Holló Lajos volt. Felejthetetlen szép férfiarca már akkor ott mosolygott alattam. Átölelte a térdemet, és a hangja mór simogatott:

•— Gyere, kis pajtás, majd leveszték)

— Nem:.. nem ereszt a lábam — motyogtam pityergőre görbült szájjal Megijedtem, mert csakugyan úgy éreztem, mintha a lábam hozzánőtt volna a kőhöz.

— Mi a macska? Nem ereszt a lábad?

— nevetett Holló, s erősen magához rántott.

AZ EGYIK LÁBAM elszabadult, de abban a percben? el is jajdííottam magamat, és pedig jókiadósan.

— Jaj, jaj, jaj, ne bántson!

A mosolygó arc lehajolt a lábam fejéhez, és — Berta kisasszonytól hallottam •később — vérehagyottan emelkedett föL

— Szent Isten, ennek a kisgyereknek odafagyott a lába a kőhöz!

A másikat már óvatosan engesztelték föl, mert az még jobban összebarátkozott a márvánnyal. A vakarás kiderítette, hogy taipatlan csizmákban léptem a közszereplés terére, s ezért nem tudtom róla többet elmozdulni. Ami jeget, havat, fölszedtem útközben az álltomban először elolvadt a meleg talpam alatt, azután megfagyott és hozzátapasztott a kőhöz.

— Sebaj, kikerül a maga foltjából — nyomogatta lábam Sor doktor úr, ahogy ott feküdtem összeszorított szájjal a követünk ölében. Tudta a doktor úr, hogy a kenyérsütögető asszony fia vagyak, hiszen én vittem hozzájuk minden pénteken a kenyeret, azon melegen, ahogy a kemencéből kiszedtük, és különben is ismerte a fajtámat, hisizen a szegényét doktora volt a kis kopasz ember. Hanem azért azt mondta, hogy jó lenne elszaiajtani Deákéért, a városi előfogatosért.

ÉS ÍGY ÜLTEM életemben először úri hintón, amely csak lépésben haladhatott a bőrruháis kis-kunok és berlinerekendós asszonyok sokadalmában, akiik eltűnődtek a templomtéren, meg a világi dolgok váiitozandóságán. Sokan még akkor isi törij[gettók a szemüket a meghatottságtól, és dicsérték a szép úri kitalálást, különösen a női nemen levők, egy-két öreg szüle azonban elégedetlenül resrakettette a fejét, hogy az urak már a templomból is panorámát csinálnak, és szavalatot tartanak az oltár előtt.

— A mi kisfiúnk volt az, sógor asszony

— próbálta mentegetni apám, anyám az urakat, ha ismerőst láttak egy-egy tanakodó csoportban. De aztán felhagytak a népek f ölvilágasífásával, mert a népek hol kinevették őket, hol zavartan hümmögtek, hogy mi érhette Márton sógorékat ezen a szent napon? Majd éppen az ő gyereküket karolják fel az urak Krisztus urunknak áldott születésén. Nagyon fehérképű volt a fiatal, aki papolt, a szaván is érzett, hogy mandulával etetik azt otthon, bizonyosan valami nagy nemből váló úrifiú volt, ugyan úri kisasszony is lehetett, mert nagyon sergette-pergette magát.

EN PEDIG NEM ÉREZTEM semmit a királyi dicsőségből, amellyel bevonultam a Daru utcába, csak azt éreztem, hogy parázs sütögeti a lenyúzott talpaimat. És akkor támadt először világtalan kis agyamban az a gondolat, hogy van egy téli isten is, aki más, mint az az isten, aki a nyarat mosolyogja,