Tiszavidék, 1957. december (11. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-25 / 303. szám

Készítsünk madárodút és etetőt!

Fészekodút készíthettek vastagabb deszkából (2.5—3 cm), a 2. ábra méretei szerint. Az odút nyílásával déli vagy ke- s leti irányban, merőleges, esetleg előre 8 dűlő törzsre, oszlóra erősítsétek 2—3 mé- ® tér magasban. A teteje nyitható tegyen, » hogy ellenőrizhessétek, és költés után az f elhagyott fészket könnyen eltávolíthassá- \ tok. Az odút helyezzétek árnyékba, de le- \ vél ne fedje a röpnyilást.

Ha ezt a néhány tanácsot figyelembe í veszitek, megfigyélhetitelk a kedves ma- | dárkák vidám életét! Büszkék lehettek \ munkátokra. }

A kertekben, erdőkben legféltettebb kineseinilc az erdők szépszavú énekesmadarai. Már az első hó leesése után kezdjétek el a hasznos madarak etetését. — Verebek tolakodása ellen legegyszerűbben úgy védekezhettek, ha ügyesen helyezitek el a táplálékot. Késsel kettévágtok egy diót (1. ábra A.), héját ollóval kifúrjátok (1. ábra B.), a féldiót a zsinór végére kötött drótkampóra akasztjátok, ezt ágra, vagy kifeszített kötélre erősítitek (1. ábra C.). A zsineget, madzagot lehetőleg ablaik elé helyezzétek, így a szobából gyönyörködhettek a cinkék, csuszkák ügyeskedésében. Szalonnabört is szögezhettek fára, kerítésre stb. (1. ábra D.).

j Nagy, szigorú tél idején a

5 farkas találkozott egy nyúU I lal.

j — Állj meg! *-* kiáltott a f! farkas a nyúlta. — Éhes va§ gyök, megeszlekl B — Nem leszek valami jó faltat a számodra —, szólt a 5 nyúl. — Én is nagyon ehes 8 vagyok. A napját sem tudom : már, mikor ettem utóljára.

I Zörögnek a csontjaim, úgy lefogytam. llagyj életben. Jö- S vő ősszel elhozom neked a fiókáimat, azokat megeheted. j De ha most nagyon éhes i vagy, menj a legközelebbi fa- S luba, ott lakodalom van, va; lami jut neked isi 5 — Rendben van! — válaszolt a farkas, — de jövő őszí szel elhozd ám a fiókáidat!

| Ezzel el is búcsúztak egymástól.

í A tél elmúlt, tovaszállt a s tavasz és a nyár is, és beköí szöntött az ősz. A farkas is< mát találkozott a nyállal, és í így szólt hozzá: j — Jövő voámap reggel j hozd el a fiókáidat a megbes szélt helyre! Már régen ettem 8 nyúlpecsenyét! o —■ Igen, igen ott leszünk!

—- válaszolt a nyúl, s fürgén fi tovaszaladt.

g A következő vasárnapon f már kora hajnalban útnak eredt a nyúl, a hat kis nyúlfival. Mentek-mendegéltek, s már közel voltak az erdő sarkához, ahol a farkassal kellett találkozniok. Ekkor az „ öreg nyúlanyó a kukoricást földre szalajtotta kölykeit.

hogy mindegyik törjön egy- 9gy kukoricacsövet magának, fiikor visszatértek a nyúlfiak, így szólt hozzájuk:

— Vegyétek szátokba a kukoricacsövet a tövénél, és várjatok itt, amíg szólítalak benneteket. Aztán szép lassan jöjjetek hozzám — és fülét hátracsapva a megbeszélt helyre futott.

A farkas már ott volt, és türelmetlenül kiáltott a nyúlanyóra:

— Mi az? Be akarsz csapni? Hol vannak a fiókáid?

— Várj türelemmel — válaszolt a nyúl — mindjárt itt lesznek. Nagyon vadak a kölr in. Mióta oroszlánhúst kóstoltak, olyan erősek, hogy nem bírok velük. Nagy örömet szerzel, ha elpusztítod őket!

Ezután nagyot kiáltott a nyulanyó:

— He), gyerekek, gyertek! — hívta hangos szóval a fiókáit.

Jö..ek is a nyúlfiak lassan, ahogy nyúlanyó mondta.

— Mi van a kölykök szájában? — kérdezte a farkas.

— Ö, kedves barátom — felelte a nyúl — hiszen mondtam már neked, hogy oroszlánhúst ettek, és azóta olyan erősek és vadak, hogy minden állatot felfalnának. Most éppen hat farkast ragadtak el, és 'őröstiil-bőröstül felfalták

őket. A farkasok farkával

játszanak, az lóg ki a szájukból.

A farkas erre úgy megijedt, hogy még a szó is a torkán akadt, nagyot ugrott és elszaladt.

Nyúlanyó meg vígan uncolt, ugrándozott a hat nyúlfival hazafelé. Még daloltak is nagy jókedvükben.

Mióta csak gyerekek vannak, (Hallgassatok Ide gyerekek.) Aranyos teli tarisznyával

ADY ENDRE:

Balzsam tündér postása

Este elindul Balzsam tündér,

Mert gonosz kéz

Hoz játékot.

Hogy tik boldogok legyetek.

Megmotozza,

Hoz meséket,

Hozza nektek a nagyszerű Jókat

Néha-néha

Édes álmot,

Az enni, meg öriilnivalókat.

Mindent elszed,

Csoda-szépet.

Oh, be jó tündér ez a tündér,

S elkobozza,

Virgácsot is Aki vétett

De van egy nagy átka szegénynek;

Mit csak hoz a

Kaphat tóté

Sokan vaunak a haragosak,

Tündér-posta.

Nincs csak félig,

Gonosz tündérek sötét szárnnyal.

De a posta

.aa

Sok holmiját

(Rosszak voltak, elcsapták ökett)

Mégis posta,

Kicserélik.

Ezek lesködnek csúful sokat

Sokszor jön meg

Rossz tündérek

S mit nektek hozna, gyerekek,

Megrakodva

Akkor bátrak,

(nektek,

S Balzsam tündér

*.

Hogyha Balzsam,

Tarisznyájából kiszedegetnek,

Mosolyogva

Belefáradt

Sok édeset, vígat, bölcset, jót.

Sok holmiját

’ ff

Gyerekek közt

Rossz gyermeket

Minden este Jön a posta.

Szertc-osztja.

Jóvá tenni, Hazugokkal

Posta-kürt nincs, <

Ilyen posta

Veszekedni.

Csöndben hozza „ _

Ez a posta,

*

ilyenkor a

Tarisznyáját

Ezt a verset

Posta mást hoz,

Balzsam tündér,

Is az hozta.

Jeles helyett

Szekundát hoz.

Sok bánatot,

Kevés kedvet,

Sírást hoz a Jókedv helyett.

Szegény-szegény, Jó Balzsam

(tündér

Mint kell értetek harcolnia Aranyos tarisznyáját védve. Hogy a nektek szánt szépet és (Jót

El ne rabolja senki tia,

Hozza nektek a tréfa rakását, Szülőtök csókját, sfmogatását. (Minden szépet Balzsam tündér (hoz.;

Ha Jók vagytok. Balzsam tündér

<gy<%

Legyőzi az ellenségeit,

Vakációt, mese-délutánt hoz S Jót csak a rossznak nem tud (hozni.

TÁLÁT ŐS KÉRDÉSEK

J Hosszú orra, karcsú szára.—

$ belenéz a föld gyomrába — J nagyot iszik, sosem részeg, - $ nem szomjazol, ha eléred.

$ (jtnjsouiao)

í *

% Fehér, mint a tiszta hó — (De ugye, hogy nincs rossz seki • mégis gyakran lángoló —

Segítsetek a szegény Balzsamnak, % ha nem csepegne az orra.

A rossz tündérek sokan vannak * tálán soha el nem fogyna.

S a jó tündért meg kell becsülni, (EAJJOA*))

Teli a bolt csupa kinccsel, — amit elbírsz, annyit viszel — csak a szorgalmad az ara. da nem fáradsz ám hiába!

)svinncj v)

*

Te csinálod két kezeddel, ember, no de mégsem ember, ha rá süt a nap sugara, sarat tocsogsz a nyomába. (jaqiuaoH)

bér lórakap, fegyverhez nyúl és kedve szerint megcincogtatja a megátalkodott földesurat. Már megképzett előtte az, hogy a ceglédi lovasok megkerítik a nyársapáti kastélyt, megfenyegetik a gazdát azzal, hogy a fundamentumig lehordják a falakat, ha elő nem áll és nem állja szótlanul azt, hogy Vida Gábor a számolatlan huszonötöt odaolvassa a fenekére. De bizony nem így lett. Elsőnek a keresztkomájára zörgetett rá Iparember volt, messze táján híres bognár, akinek eléggé meg volt vetve a derek alja.

— Ugyan, Gábor! Ugyan! Ilyen nem magadhoz való emberrel akarsz te kikötni? Hagyd el, koma. Ne is gondolj rá. Ereszkedj le ide az asztalomhoz. Lakjál jól kedved szerint, egy kis jó borral meg is öntögetheted. Aztán eredj haza és láss a munkádhoz. Az igazságot te ne keresd.

Vida Gábor csak egy csupor bort fogadott el, azt is leginkább a komaságra való tekintettel s azzal odébb állt. Sejtette ő régen, hogy a rokonságra nem nagyon számolhat. Idegennel próbálkozott. Megfogta ujjasát az első jöttmentnek. aki eleinte csak meghallgatta, de amikor a földesúr nevét kiejtette, még a fülét is bedugta s úgy elvágtatott, mint a farkametszett kutya. Szegény Vida ügyefogyoítan állt egy kerítésnek támaszkodva. Nem jutott eszébe semmi Hová induljon kire támaszkodjon? Ugyan ki fogja ebben a nagy bajban pártját. Pillanatokig semmi sem jutott eszébe.

A NAP MÁR FENNI járt az égen, amikor egy szerencsés gondolata világosodott rá.

— A kapitány úr! — morogta maga elé s mintha ez az új reménység a vért is megkergette volna az ereiben, vidáman elindult. Azt tudta, hogy a kapitánynak volt a legtöbb baja a földesúrral.

A kapitány hosszú lépésekkel méregette a szobája hosszát amikor rákopogtatott.

— Mit akarsz? — füstölte kurtán Vida Gábor felé.

— Leginkább csak panaszom van. Nyárasapáti úr megszúratta a malackámat. Engem magamat pedig lekapatott és csak méretlen huszonöt vessző árán szabadultam.

— Hát aztán? Mit gondolsz, nekem mennyi a hozzátenni valóm?

— Panaszt akarnék tenni.

— Én már tudom a panaszodat. Kinek akarod még elmondani?

— Hát a királynak. Mátyásnak. Felséges atyánknak.

— Meg vagy te, fiam, kergülve. Eredj haza. Hútőzz meg egy fakádban s majd másképpen darálsz. Hogy akarszt te panaszt tenni a királynál nemes ember ellen? Tegvél le róla! A király meg se hallgat. De ba meghallgatna, akkor se Aokat érne. mert Nyárasapáti uram ugyancsak eljáratná veled a kutyakopogóst. Mire a király füléhez érne a panaszod, az úr százszor megtudná. Tégy le róla, ne küszködj a hatalmasokkal. Azzal már tuszkolta is ki az ajtón, még annyit se várt, hogy Vida

Gábor megköszönje a jótanácsot.

■JJ

AZTÁN a SZENTSÉG ES atyára zörgette rá a kaput.

— Dicsériessék, kedves fiam! — fogadta a pap kegyesen az alázatos kézcsókot. — Mi járatban vagy, hogy így zavarod pihenésünket?

Vida Gáb,.r zavartan tördelte a kezeit.

— Panaszom van, szentatyám, de nem is kicsiny.

— No, ugyan?

— Nyárasapáti úr életét vette a malacomnak, engem megbotoz látott.

A pap ijedten kapta a fejét a két válla közé.

— Mink ugyan nem segítünk rajtad. Ne is próbálkozz, fiam. A nagyúrnak hosszú a keze és messze ér.

— Kérést akarnék íratni a királyhoz.

— Dehogy is írunk mi kérést. Indulj csak minél előbb.

— Hát a szegény ember már sehonnan nem várhat

segítséget?

— Ne mohóskodj, fiam. Bízzál az istenben. Megsegít!

— Szentatyám, kérés nélkül el nem megyek innen.

A pap feliugrott és széles lépésekkel kacsázott a

plébániára.

— Kilenc leromlott gyerek elől vette el a falatot az úr! — kiáltotta a paraszt s a pap után kopogott. Mire amaz a küszöbre ért, már elállta előle az utat.

— Mit akarsz?

. — A kérést.

— Nem írunk! Értsd meg!

— Hát akkor legalább egy arravalő papirost instállok.

— Adunk! Csak tágulj! — beviharzott a szobába s egy pillanat alatt visszatért egy szürke árkussal. — Ha elmondod valakinek, nem lesz egy csepp szerencséd.

Vida Gábor nem is figyelte ezeket a szavakat, ö&zszehajtotta a papírt és belesímogatta a tarisznyájába.

A VÁROSON NEM AKADT írástudó ember, aki megírta volna a kérvényt. Sötét este vetette haza a parasztot és fáradtan bukott a vackára.

Mikor a nap megpirította az ég alját, Vida Gábor már törte tentának a bodzabogyót, majd jókedvűen faragott hegyet a nádvesszőnek. Soha nem próbálta az írást, de most odahajolt a papír fölé és keserves kínlódással a maga módján írta meg a kérvényt. Azután sorra csókolta a gyerekeit, megölelte az asszonyt, a tarisznyát a vállára vetette és megindult a királyi vár irányába.

Szép meleg nyár volt. a királyi udvar szokása szerint Visegrád várában pihente ki a téli fáradtságot. Vida Gábor bizony alaposan elnyútte a bőrkapcát, mire a Duna partján megpihent.

A kapunállók keményen eléje csapták az alabárdot, amikor be akart sétálni a királyi vár kapuján.

— Hová mész?

—- Királyunk elébe. Kéréssel vagyok.

— Nem lehet! — mordult rá egy nvakbavállas fickó.

A VÉLETLEN ÉPPEN úgy sorozta, hogy a király

délelőtti sétáján a kapu irányában sétált.

— Mi járatban van ez a felebarátom, legények? • akadt meg a szeme as: emberem

— Kéréssel alkalmatlankodik. Nem tudjuk elutasítani.

A király intett. A rácsoskapu két szárnya kinyílt*

— No, fiam, minő szél fúj erre felénk?

— Panasszal vagyok, felséges uram!

— Nocsak! Add ide a kérésedet és húsülj meg itt a fa alatt, mire elvégezzük.

Vida Gábor gyomra már az ebédet is elkongatta, amikor egy ajtónálló lekattyogott a lépcsőn és felinvitálta a palotába.

A királyi teremben már körülölték az asztalt. A király az asztalfőn, a családja meg a környezete az asztal körüL

— Hát, fiam, baj van a kéréseddel. Egy szót se értünk belőle. Ki írta e:

— Magam voltam vele kénytelen, fölséges uram. Mert senki nem vállalta. Én meg csak olyan írástalan paraszt vagyok.

— Hát akkor legalább magyarázd meg.

Vida Gábor a kezébe vette a kérvényt, a falra simította és elkezdte a magyarázatot

— Hát felséges uram, ez a nagy karika volna a Nyárasapáti úr kastélya, emez a kisebb meg az én vityillóm. Közötte a lénia volna a ceglédi határ. A nagy karika előtt az a nagy maszat a nagyságos úr, az én vityillóm előtt a kis poca pedig a malacom. Szóval a kis poca fittyet vetett a határkőre és átment a nagy magzatnak a káposztaföldjére. A nagy maszat nem volt rest, megölette a pocát, engem meg huszonöt mogyoróvestszővel vágatott meg a naplopóival. Ennyi a panaszom s ez itt álL

A KIRÁLY HANYATT DŐLT a zsöllyén és úgy nevetett. A fölséges asszony is elhúzta a szája szélit, pedig nem sokat értett a paraszt szavaiból. Az urak is dülöngőztek a hahotától. Csak éppen Vida Gábor nem értette, hogy mit nevetnek.

Mikor a zaj elcsendesedett, a íródeákra.

király rámutatott nz

— írjad, fiam, megmásíthatatlan akaratunkat. Nyárasapáti úr embertelen módon bánt Vida Gáborral. Amit a malac elpusztított, nem lehetett akkora kár, hogy azt csak a malac pusztulásával lehetett volna megváltani. Ezért úgy ítélünk, hogy Nyárasapáti úr állítson malac helyett malacot. Mivel pedig Vida Gábor nem sértette meg az urasáé birtokát, a huszonöt vesszőt ártatlanul kapta. Azt kívánjuk, hogy ezért Nyárasapáti úr áronképpen tegye jóvá a hatalmaskor)ást. hogy Vida Gábornak a választott malac helyett süldőt adion. Adjuk pedig ezen a helyen !s hírül az országban élő minden rendű és rangú hatalmasoknak, hogy a szegények és elesettek pártolása a kötelesség és az ő gyötrődésük és mefíkfnw» látásuk ellenkezik királyi akaratunkkal.

Vida Gábor sapkája magasra lengett, a,miikor éljent kiáltott a király nevére majd megbékélten indult haza.

A KIRÁLY LEVELÉT kengyelfutó vitte Nyársapátira s így esett, hogy mire Vida Gábor hazakev^redett, akkorra az éves süldő már a viskói a előtt rá**"'