Tiszavidék, 1957. november (11. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-13 / 267. szám
FÖLDNIUVESSZÖVETKEZETEINK .életéből JßeJkei li h ziilodén a kulturális seregszemlére | \SZOvOSZ igazgatósága _t a IV. Országos Kongresszus aikalmabói, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei Elnöksége, kulturális szakosztálya -pedig a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. -évfordulója tiszteletére, kulturális seregszemlére hívta fel a földművesszövetkezetek kulturcsoportjait. Ennek az a célja, hogy kulturális téren is felmérjék a tennivalókat, az elért eredményeket, valamint magasabb színvonalú munkára'serkentsék a földmű vesszövetkezeti kulturcsoportokát. Ez a seregszemle komoly erőpróbája lesz a szövetkezeti együtteseknek. Erőpróbája a régen működő csoportoknak: milyen fejlődést értek el, merre haladnak — s erőpróba a nemrégen alakult csoportoknak: hogyan tették meg az első lépéseket, s helyes úton járnak-e. A seregszemle alatt fokozott munka, még lelkesebb, még odaadóbb felkészülés szükséges, mint máskor. Megyénkben igen szép számmal kapcsolódtak be, s komoly, lelkes munkával készülnek egy-egy rendezvényre. November 14-én Kunszenlmártonban, 16-án Jászapátiban és Törökszentmiklóson lesznek járási kulturális találkozók. Tizenöt tánccsoport, öt színjátszó, négy szalonzenekar (fmsz-tagokból és dolgozókból), három énekkar, szavaló szóló táncosok, magyárnóta énekesek gyakorolnak, próbálnak a fiapi munka után. s igyekeznek azon. hogy miné' szebbet, művészibb értékűt és a magyar néphez közelálló olyan népi táncot, muzsikát, nótát, játékot tanuljanak, mely szórakoztatia és neveli a meeye lakosait. | Y/ us ív «»mi események | a földműves szövetkezeti kullurcsoportokat is szétzilálták. Egyik-másik helyen komoly erőfeszítéseket kellett tenni, hogy az összeszokott és szép eredményeket elért együttest ismét összehozzák. Vannak azonban olyan kulturegyüttesek, amelyekről elismerően kell megemlékezni, elsők voltak a megyében,' akik a soraikat rendezték, kizárták maguk közül az oda nem valókat. Ilyenek a turkeveí. tiSzasasi, öcsödi csoportok. A turkevei együttes a jó munka elismeréseképpen résztvett az április 4-i megyei központi ünnepségen, de elsők között voltak akkor is. amikor más alkalmakkor kellett szerepelni megyei rendezvényeken, mint pl. a nagykun napokon, a jászbcldogházi állattenyésztési kiállításon, ifjúsági találkozón, stb. nem törődve az utazási és más nehézségekkel. A kisújszállási nagykun napok kulturális találkozóján több földművesszövetkezeti kulturcsoport szerepelt sikerrel. K üntek a turkeveiek mellett a törökszentmiklósi, a tiszaföldvári. a jászaisószentgyörgyi. a kunhegyesi, a karcagi, mezőtúri és kisújszállási táncosok, a kunhegyesi negyventagú énekkar. A táncosok, énekkarok, a szólóénekesek fellépése hozzájárult ahhoz, hogy a megye dolgozói ezen oldaláról is megismerjék á földművesszövetkezetek tevékenységét. MEGDICSÉRJÜK ________________a kunhegyesi énekkar, a jászladánvi. turkevei, cibakházi szalonzenekarok tagjait, akik valamennyien szövetkezeti tagok, vagy dolgozók, s akik a pihenési idejüket áldozzák fel kulturmunkára. s fegyelmezetten vesznek részt a próbákon. A csoportok eddigi eredményeit több ezüst-, bronzérem, elismerő oklevél, vagy serleg dicséri. Szívesen segítjük azokat a falusi együtteseket, ahol összefogva a tagsággal és a falu több tömegszervezetével. kultureáyüttest hoznak létre. Ilyenek a tiszapüspöki, cibakházi, abádászalóki. tiszaörsi együttesek, s az utóbbi napokban értesültünk, hogy örményesen is üdvözölhetjük a kulturcsoport megalakulását. Nem kielégítő azonban a színjátszó csoportok felzárkózása a többi művészeti ágak mellé. Az utóbbi időben ellanyhult ez a munka. Nehézségek vannak az előadásra kerülő darabok megszerzésében, pedig ez a művészeti ág sem hanyagolható el. mert itt is értek el szép eredményeket. Csak néhány szövetkezetét említünk meg. Ilyen a tiszafüredi, a jászladányi, a jászberényi, a karcagi, törökszentmiklósi és kunhegyesi, akik nemcsak saját községükben szerepeltek, hanem elmentek még a megyébe is vendégszereplésre. a jAkAsi seregszemlék i után kerül sor majd a kiértékelésre, a november 29-en Szolnokon megtartandó megyei küldöttgyűléssel egyidőben. Itt értékelik a kulturegyüttesek fejlődését, s ekkor osztja ki a MÉSZÖV Igazgatósága a jutalmakat a legjobbaknak. Megállapíthatjuk, hogy a földművesszövetkezeti kulturcsoportok munkájában fejlődés van. Sokat kell azonban még tennünk annak érdekében, hogy a helyes műsorkiválasztás és a csoporttagok kulturális nevelésével megfelelően foglalkozzunk. Bár e téren vannak kezdeményezéseink A táncoktatók számára pl a SZÖVOSZ instruktorának részvételével havonta oktatóköri foglalkozást tartunk melynek első részében szakmai oktatást rendezünk, a másik felében pedig igényüknek megfelelően egy-egy népi táncot tanítunk meg. Az a módszer még fejlesztésre, javításra szorul, azonban biztosítja, hogy minden csoporttal legalább havonként tudunk beszélni, tudunk munkájukról tájékozódni. | ezt a munkát | tovább Szélesítjük a többi művészeti ágra. Szorosan együttműködve az ifjúsági szervezetekkel, a kulturotthonokkal és a törnegszervezetekkel részeseivé akarunk válni annak a hatalmas és szép munkának amit az ország, s népünk kulturális fejlesztésének érdekében folytatunk. Mitzr Kérjük, hogy minden csoport tanulmányozza át a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei Elnöksége kulturális szakosztálya kezdeményezésére meghirdetett'felhívást. Már mo$t beszéljék meg, hogy a seregszemlék után milyen művészeti ággal kapcsolódnak be a nemes versenybe. A földművesszövetkezeti kulturegyüttesek is zárkózzanak fe. a megye többi kulturmunkásai mellé, akikkel együtt részesei leszünk azoknak a gazdag élményeknek, amelyeket a •a átkozok nyújtanak. Cs, I. 8 tiszafüredi járási küidöltgyíilésröl Vasárnap tartották a tiszafüredi járás földművesszövetkezieteinek küldöttei a jarási küldöttgyűlést. A beszámolót, melyet Hajdú István elvtárs, a járási központ titkára tartott, számos hozzászólás követte. Elsőnek Lendvai elvtárs a tiszaigari tagság küldötte, aki a szövetkezet alapító tagja, szólalt’ fel. Hangoztatta, föl című vesszővel kőzeteinknek mái* most arra kelt törekedniük, hogy állami támogatás nélkül működjenek. Pólyik elvtárs a tiszafürediek küldöttje a tömegkapcsolat megszilárdításának jelentőségét méltatta. Azt hangsúlyozta ki, hogy ennek egyik módja az, hogy a földművesszövetkezetek biztosítsák a dolgozó parasztság áltál termelt áruféleségek értékesítését, s azt, hogy ennek ellenértékéként mindent megvásárolhassanak, amire szükségük vyn. Nagy Tibor elvtárs a járási tanács mezőgazdasági osztályának vezetője azt kérte, hogy a földművesszövebkezetek a jövőben jobban igényeljék a tanácsok segítségét, — mert eddig a tiszafüredi szövetkezeten kívül úgyszólván alig van olyan, mely igényelné azt. Sokat tudnának segíteni a tanácsok az alacsonyabb típusú társulások szervezésében, azok megsegítésében. Nagy elvtárs elismerte a föld mű vessző vetkezetek felvásárlási tevékenységén dk fokozatos fejlődését, csak azt is el kóü ismerni, — mondotta —, hogy a szövetkezetek még nem töltik be a piackutató szerepet. Nagyivánról Bakos elvtársnő. a szövetkezet alapító tagja a nők aktivitásáról beszélt. A közelmúltban alakult meg náluk a nőbizottság s már is sok szép eredményt ért el. Aktívan részt vesznek a termelési szerződések meaköttetésében, új tagok beszervezésében, a részjegyek g alomban. Gerőcis László tiszaderzsi küldött, jelvényes mintagazda arra mutatott rá, hogy a korábbi i években, de még tavaly is előfordult olyan eset, hogy a MÉK tiszafüredi kirendeltsége a termelési szerződésben lekötött zöldségféleséget nem a szerződésben foglaltaik alapján vette át. Pl. több mint 50 mázsa uborkája r mlott meg, s ugyanúgy járt a paradicsommal is. Az ilyen esetek elveszik a dolgozó parasztok kedvét a termelési szerződések kötésétől. A község dolgozó parasztjai nevében vállalta, hogy megmutatják, mit és hogvan tudnak termelni, de a szövetkezet küszöbölje ki a hibákat, s mutassa meg. hogy átveszi a terményeket. Révai elvtárs, a tiszaörvényi helyiszerv küldötte is bírálta a vezetőket. A körzeti szövetkezet vezetői nem hallgatják meg a tagokat, mondotta, s minden megkérdezés nélkül állítanak be munkára dolgozókat az egyes egységekbe. Novák elvtárs. a tiszaörsi küldött, azt vállalta, hogy a MÉSZÖV, illetve SZÖVOP’z küldöttgyűlésének idejére húsz új tagot szervez be a szövetkezetbe. Most folynak a járási küldöttgyűléseik a megye más helyein is. Megválasztják azokat, akik jó munkájuk elismeréséül képviselik megyénk földművesszövetkezeteinek tagságát, s határozatot hoznak a feladatok jobb és maradéktalanabb végrehajtására. Csáti Lajos, Szolnok. Érdemes társulni cukorrépa termelésre is Kormányzatunk nagy segítséget ad dolgozó parasztjainknak, a közös munkák elvégzésénél. A termelőszövetkezetek és a szakcsoportok a legalacsonyabb termelési társulások tagjai is érzik ezt a támogatást. Megyénkben nem egy helyen alakult már termelési társulás a cukorrépa közös művelésére is. Kormányzatunk azon cukorrépa termelő társulások részére, melyek 100U mázsát meghaladó cukorréDa mennyiséget adnak át a gyáraknak, mázsánként 3 forintos nagyüzemi felárat biztosít. Ennek az előnynek a tudatában fogtak össze örményesen a cukorrépatermelők és 15 holdon megalakították a cukorrépatermelő szakcsoportot; Hasonlóan szervezkednek a fegyverneki cukorrépatermelők is. Előreláthatólag 20 holdon alakítanak szakcsoportot. Itt a Béke szakcsoport már előbbre van. 10 hold cukorrépára megkötötte a termelési szerződést. A táblát egy tagban művelik, közösen szántják és műtrágyázzák. Követésre méltó példák ezek. Földművesszövetkezeti, tagjaink, dolgozó parasztjaink éljenek másutt is azzal a lehetőségekkel és előnyökkel, melyet kormányzatunk biztosít. 4 L4KOSS4G ÉRDÉK EBEN ... az öcsödi földművesszövetkezlt több sertést állított' be hizlalásra. A képen Révész László üzemágvezető örömmel nézi a szép állatokat. SzerződésJíütések kel kapcsolatos feladatok A cukorrépa és a rostnövények szerződéskötésének előbbrevitele érdekében döntő fontosságú munka az agitáció. Ezt jobban kell végezni, mint eddig tették szövetkezeti aktíváink. Tudató-Ma Kezdődik az FMSZ szolnoki járási választmányi gyűlése Mit ért el a szövetkezet tizenkét év alatti November 13-án és 14-én tartja az fmsz. szolnoki járási választmányi ülését. Nemes Mihály elvtárstól megtudtuk: ezen az ülésen ismertetni fogják a III. tervnegyedben elért eredményeket, egyben előkészítik a szombaton megtartandó küldöttgyűlés beszámolóját. — A nők aktivizálásában ■különösen nagy feladatok előtt állunk, — mondotta Nemes elvtárs. — A választott szervekben ma csak 10— 15 százalékban vannak nők: ezt az arányt legalább 30—35 százalékra kívánjuk emelni. Több nőt kell bevonnunk a társadalmi ellenőrzésbe,,, a ki.!' u r m unkába; tér mé s.ze t esen többet szeretnénk- beválasztani az igazgatóságba, felügyelő bizottságba is. A szombati küldöttgyűlés feladata lesz megvitatni a; elmúlt tizenkét esztendő eredményeit, hiányosságait. míg 1945—1917-ben járási szinten Ub. 250 tagja volt az FMSZ-nek, 1957. november elsején már 15 ezer 222. Ezév január 1-étől 1018 taggal gyarapodott a szövetkezet. 1947-ben csak kétezer fo-A törökszentmiklósi körzeti értekezleten jgjgglp::: Berecz József kétpói, Kiss Sebestyénné tiszatenyői küldöttek hozzászólásaikban nagy segítséget adtak a szövetkezet vezetőinek a munka megjavítására, a hiányosságok kiküszöbölésére. rint körül járt a részjegyek összege; ma ez az összeg 675 eaer 345 forintra nőtt. A kezdeti időszakban a fmsz. szinte kizárólag termelési problémákkal volt elfoglalva; csak egy italboltja és egy kis szatócs üzlete volt. Ma? ... Ma 72 vegyes- és fiókbolt, 13 húsbolt, 20 zöldségbolt, 8 ruházati szakbolt, 2 vásározó ré=zleg 8 TÜZEP telep. 2 trafik, 9 műtrágyalerakat, 41 italbr't 5 éberem. 3 cukrászda, 4 büfé alkotja az fmsz, kereskedelmi hálózatét. A szövetkezet valamenvnyi községben folytat felvásárló és értékesítő tevékenységet, nyolc községben pedig a Terjnényforgalmi Vállalat megbízottjaként működik. Napjainkban az FMSZ állóeszközeinek értéke meghaladja a 10 millió forintot, melyből csupán 3 millió állami vagyon. A küldöttgyűlésen megvitatják, hogy valósítsák meg a párt agrártéziseit. s határozatait az fmsz. fejlesztéséről. Lelkiismeretesen megvizsgálják, kik voltak azok, akik magatartásukkal méltatlanná váltak a szövetkezeti tagságra. Szajolban már visszahívták Kurdics János igazgatósági tagot, valamint Somogyi Ferencnél, a felügyel obi zottsáa elnökét. Nagykörűben Németh János igazgatósági tagot nemcsak visszahívták, de az fmsz. tagjainak sorából is kizárták ellenforradalmi magatartása miatt. — b. z. —> sítsák a termelőkkel, hogy kormányzatunk újabb segítséget adott a cukorrépa termelők részére, amikor ■ készpénzelőleget biztosít. 10 négyszögölenként 50* forintot, melyet a termelő a szerződéskötéskor kap meg, továbbá a tavaszi műve'ési előlegként 100 négyszögölenként 20 forintot, tehát kát. holdanként 320 forintot. Kapnak még a termelők 340 kg. műtrágyát, valamint szántási utalványt. Az előlegek kamatmentesek. Szeretnénk itt is felhívni a földművesszövetkezetek vezetőinek figyelmét arra, hogy jelentéseiket ne bemondás, hanem a szerződéses nyomtatványok alapján készítsék el. Megtörtént, hogy esy-egy tárásnál 200 hold eltérés van ebből eredően. A cukorrépa szerződési tervet még egyetlen járás sem teljesítette. A legjobb is, — a tiszafüredi járás —. 67.5 százalékos eredményt mondhat magáénak. Az ő tervükből is hiányzik még több mint 200 hold. Itt is van tennivaló, de a jászberényiek sem ülhetnek a babérjukon 41.5 százalékos teljesítményükkel. Közel 1000 holdra kell még szerződést köttetni itt. A kenderre is nagy szüksége van népgazdaságunknak. Hiszen ebből is sok alapanyag. s zsák, ponyva, stb. készül. — E szerződéskötési tervünket csupán 19.5 százalékra téliesített ük. Fel tehát» a munka mennél előbbi sikeres elvégzésére. Mosógépet vásárol a jászberényi nótanács A jászberényi nőtanács a földművesszövetkezetben dolgozó asszonyok kérésére elhatározta, hogy mosógépet vásárol. Ezzel könnyíti meg munkájukat, s részben elterjeszti e keresett háztartása eszköz használatát is.