Tiszavidék, 1957. október (11. évfolyam, 230-256. szám)
1957-10-13 / 241. szám
„Rabságodnak vége már" ] Oroszországi — szovjetországi emlékek | T) URCSA, befelénéző em-1 bér a székely. Nagyon tud hallgatni. Hej, pedig olt bent a homlok mögött mindig motoz valami. Majdnem minden székely ember fúr-farag, amellett hogy keserves harcot folytat a megélhetésért. Állandó harcban állt a természettel, a hegyekkel, hogy elrabolhasson tőle egy kis darabka, földet, ahol megtermelhette a maga kis törökbúzáját (tengeri) puliszkának. Ünnepnap volt az, amikor kenyér, fehér kenyér került az asztalára. . Hegyek, havasok zárták be a maga kis világába. Csöndessé, hallgataggá .tették. — A küzdelem, a harc sohasem vidámítja a szívet. Aztán meg minek sokat beszélni? Dolgozni kell inkább! Valahogy így van ezzel az uram is. Egy szót, egy mondatot kimond, rá nagyokat hallgat. Most kihull az újság a kezéből. Órák óta olvasgatta már a Népszabadság mellékletét: ,,Irányelvek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának megünneplésére Magyarországon...” Maga elé néz.,. Valamiről nagyon gondolkodik > , Lassan, akadozva buggyannak elő ifjúsága képei . , i Csönd van körülöttünk i i s Emlékezik. — 1914-ben 19 éves voltam. Tanárnak készültem. A kolozsvári egyetem földrajztörténelem karára iratkoztam be. Aztán jött az első nagy vihar. Az egyetem falai közül kihurcolták a diákokat a frontra. Pokoli tűzbe vittek bennünket. Volt úgy, hogy a századból heten maradtunk meg. Az ezred fele októberben már orosz fogságba került. Az első fogolytábor, Orenbug, a Kujbisev — Taskent vasútvonal mellett. A fogolytábor — korábban egy tatár vásárudvar volt, — körülvéve mindenütt összefüggő épületekkel. Itt nem fért el mindenki. Fabarakokat építettek, amelyeken a sz$l úgy süvített, és ott, ahol akart. Az élelmezés nem volt királyi, de még cári sem. A foglyok: magyarok, osztrákok, birodalmi németek, csehek, románok, szerbek. A TÁBORT 1918 végén áttelepítették Tockojéba. Ott katonai tábor volt, több szakaszban, 12 kilométer hosszúságban. Fabarakokból. Tűzre való semmi. Az élelmezés még gyengébb, mint az előző helyen. Sokszor a fagyott répát szedtük ki a földből, a szemétdombról a kenyérhéjat, hogy éhségünket némileg csillapíthassuk... Rettenetes volt! Legyengült szervezetünket betegségek támadták meg: malária, kiütéses tífusz. A halottak száma eny év alatt 8000-re szaporodott. A télen meghaltakat csak tavasszal temették el. mert télen lehetetlen tömegsírt ásni. A halottakat a fagy beálltával egy barakba ráklák, mint a zsákokat és ta’•asszal temették el, mikor felengedett a föld. Borzalmas volt! Lassan morzsolódtak a naiok, hetek, hónapok.:-. Megsmerkedtünk az őrzőinkkel. i_? orosz katonákkal, köze'”bb kerültünk egymáshoz megtanultuk nyelvüket is. — vigasztaltak bennünket: Ne ■'úsuljuhk, maid másként lesz nz már. A cárt elküldik, s 'ön valaki, aki — meglátjuk — törődik majd a mi sorsunkkal. Az „atyuskátt el is intéz‘ék nemsokára, de a mi sorsunk bizony semmit sem változott, mert Kerenszkii jött Csigalassúsággal telt tovább az idő. 1917 őszén, valami furcsa mozgolódás volt a táborban 'írünk, aki bizony eddig nem a legemberségesebben '•>ént velünk, egy reggel nem ölt be..s Az új őr mosovogva jött csoportunkhoz Ragyogott az arca, amint mondta: — Végre győztünk! Győzött Lenin és a bolsevik párt! íii Nem nagyon értettük, mi még ezt. de éreztük, hogy valami történt... és valami csoda fog a ml életünkben is bekövetkezni. Nem tudtuk, mi lesz még, de hittünk és bíztunk abban az ismeretlen emberben, akinek r&vét olyan áhítattal és lelkesedéssel vette ajkára ez a fiatal katona . -. -. Igen! Éreztük, hogy ő... Lenin... változtatni fog a mi életünkön. Nem csalódtunk! Pár nap múlva a táborba érkezett egy küldöttség. írásban hozták a parancsot. j\ INCS tovább fogoly ka- 1 ‘ Urna, minden fogoly elvtárs! Beledobbant a szívünk, végre!.-.: végre! Szabadság! Az elvtársak minden este előadást tartottak nekünk. Ismertették Lenin tanításait, és a bolsevik párt terveit. Délelőtt a tábort rendeztük. Megszüntettük fogolytábor jellegét. A drót* és deszkakerítéseket lebontottuk, az oszlopokat és gerendákat eltüzeltük.,i Különös napok voltak azok Szinte hihetetlen volt, amit az előadásokon hallottunk. Elvtársak! Másként lesz ezután minden! Dolgozhattok. Ki milyen mesterséget akar, olyat választhat. Kijártok a városba különböző munkahelyekre tanulni .; j Tudjátok, hogy az Auróra ágyúcsövei szétzúzták a cári hatalmat! Megalakult a szovjet hatalom:-.-. Akartok közénk lépni? Segíteni nekünk! Jöttök-e a bolsevik pártba? — Az izzó hangulatban igaz, tiszta szándékunkról meggyőződtek az élvtársak. Látták, érezték a szemek tüzéből. a hangból, hogy bízunk bennük — akarunk! megyünk velük.,. tnindanynyiunkért. , , értünk. — Pár perc múlva már a sapkákon, a kabátokon ott díszelgett a vörös szalag. Elfelejtettük hogy táborban vagyunk! ■— Szovjet katonák, magyarok csehek, németek ölelkeztünk össze, idegen országban, testvériségben. Ady szavai jutottak eszembe: „Dobban a föld a piros virágos, Nagy kedvvel a Napot köszöntjük. És láng-folyó, szent lángfolyó Minden utca, ha mi elemijük’*. 1918 végén az egész tábort elvitték Szibériába, Krasznojarszk városába. Az elvtársak ott sem. hagytak magunkra bennünket. — Akartok-e segíteni nekünk? — kérdezték. — Persze, hogy akartunk! Nem kérdeztük, hogy mit. Ott ta- | nultam ki a szabóságot, mész-! sze idegenben, Szibériában ... Hogy bíztattak bennünket: csak dolgozzatok! Tudjuk nehéz messze lenni a hazátoktól. Vágytok haza! De még most nem mehettek... majd., maid! És varrtuk a szabóműhelyben a ruhákat a fiatal Vöröshadsereg számára Hej, sok pufajkát megvarrtam. Közben édesanyámra gondoltam, aki székelyföldör egy kis falucskában agnódik értem, és vár haza.. ■. Küldtem a bíztatást: nemsokára megyek édesanyám .-.-.De bizony, nem olyan gyorsan ment, mint reméltem: Tj GY ESTE a szovjet elv^ társak ismét betoppantak hozzánk. Gondterheltek voltak, látszott rajtuk, hogy valami baj van. Faggattuk őket, mi történt. A hír elszomorító volt. — Az intervenciósók kihirdették ellenünk a blokádot. Szovjetország majdnem minden oldalról körül van fogva.-., Belső ellenség is fenyeget, az ellenforradalmárok mozgolódnak. Kolcsakék itt vonulnák a táros mellett kelet felé. Az a tervük, hogy a Volgáig meg sem állnak. -.. Jöttök-e velünk, védeni a mi fiatal szovjet államunkat? — hangzott a választ váró kérdés-.,, — Megyünk! Nem hagyjuk ami a mienk! Mert Krasznoíarszk akkor már egy kicsi* a miénk is volt. Ismertük o városka minden zegét-zvgát Ismertük zúzmarában, hidegen, de Ismertük ragyonő ta veszi pompáidban is. A kispadiai — akár Kolozsvárod -r- itt is megteltek áikonvattájt. Az illatfelhős ég alatt, ott üldögéltek a magyar• legények sóhajtozva, szépeket dúdolva, vagy dadogva a piruló Natasáidnak, Kátyáknák... Igen! A város a miénk volt már! Megtámadták! Megvédjük! -.,, Kolcsak elvonult a város mellett, de a katonái a környék falvaiban és a városban bújtak meg, és egymással állandóan összeköttetésben voltak. Az volt a tervük, hogy a város külső részén lévő fogdát (tyurmal megtámadják, és kiszabadítják onnan embereiket, felfegyverzik őket, és elfoglalják a várostA fogdától 400 lépésnyire volt a szabóműhely, a mi munkahelyünk. 160 munkás dolgozott itt, s köztük mi harmincon, magyarok. m A támadás hírére felszereltek bennünket is fegyverrel, kézigránátokkal, szovjet elvtársaink. Megszálltuk a város peremét, a fogda környékét. A védöosztag parancsnoka Jakovlev műhelyvezető volt. Egy hétig védtük ezt a városrészt január végén, 40 —50 fokos hidegben. Minden megmozdulást azonnal szétvertünk, elfogtuk a támadókat, és átadtuk a város parancsnokának. Még hat napon át voltunk védőállásban.. Sikerült megtisztítani a környéket Kolcsak ellenforradalmár embereitől. Később hallottuk csak meg, hogy Kolcsak sem vitte sókáig, nem jutott el a Volgáig. Irkutszknál elfogták és végeztek vele a Vöröshadsereg katonái.,, Elcsendesedett a környék! Győztünk! ^ZUTÁN... végre 1921 nyarán elindultunk hazafelé. Nehéz volt megválni a várostól, a műhelytől, no meg a kislányoktól..-. De honvágyunk mindennél erősebb volt • már— Ütünk Moszkva felé vitt, ott egy hétig szinte elfeledtük, milyen sietős az utunk. Csodáltuk a várost. Legnagyobb élmény mégis az volt számomra, mikor összegyűltünk a moszkvai „Nagy téren", ahol többezer hallgató szorongott egymás mellett.-.. Volt ott minden nemzetheti, orosz, ■finn, lett, tatár, kirgiz, mongol, kínai., í Hanem egyszer egv különös férfi lépett az emelvényre. Különös volt mert külseje nem árult el semmit, nem volt semmi rangjelzése ... és mégis áradt belőle az erő. Mikor meglátták a moszkvaiak, hogy ő fog beszélni, halálos csönd lett a téren. Mintha hipnotizálta volna a hallgatóságot. Lélegzetvisszafojtva figyelt mindenki : S amikor a csönd már szinte beszélt, megszólalt 6. Lenin. Mintha fény gyulladt volna ki körülötte, és bemelegített a szívekbe, egy szebb, boldogabb jövőt ígérve a sokat szenvedett orosz népnek .. Sohasem felejtem el ezt az estét. Igen! Ekkor ismertem meg én Lenin elvtársat. A beszéd végén egymás nyakába borultunk ott a moszvai „Nagy *éren” s éljeneztük Lenint, a bolsevik pártot és a szovjet hatalmat. , Majd mindenki a saját anyanvelvén kezdte és énekelte a dalt: „Fel, fel ti rabjai a földnek, Fel, fel te éhes proletár, A győzelem napjai jönnek, Rabságodnak vége már!" | Mire a dal végére értünk — ♦ nem szégyellem bevallani — * •lirtunk. Sírtunk, ott távol a t hazánktól, idegen földön ... j magyarok és nem marnia- ♦ rok , i s emberek.,, testve- ♦ rek! ,,, 2 Régen volt!.: Sokszor úgy t tűnik fel. mint egy álom... X Különösen ezekben a nehéz X időkben gondolok visszafelé ..a megszépítő messzeségbe•’ sokat.-.-. Háború vagy béke? Betiltsuk, vagy ne az atomfegyvereket? — Ezen vitat - knzik a két táborra szakadt világ. Mi, akik megjártuk a háború minden poklát, vénig szenvedtük minden szenvedését. csak eav vágyunk hókét!... pékét!.,, T ASSAN akadozva sza^ kadtak lel a monda•ók. Az emlékezés ködfátyolként borítja el a szemét, tölsóhajt: hát igy harcoltam én a fiatal szovjet államért, s így ismertem meg a népért küzdő legigazább embert. Lenint . e? anna -R szBveteeü V mozgalom úi hívei f EGEREK ES EMBEREK i A legutóbbi közgyűlésen hat új . tagot vettek (el a kenderes! Vö-; rös Csepel Xsz-be. Kettő közülük • már volt tsz-tag, most vissza-'. lépett. Bakos Janos, a Fegyver-; neki Gépállomás dolgozója is kö- '• zöttiik van. Sebhely János, Bu-; esi Sándor, Székely János azon- < ban most van először szövetkezet- l ben. Azóta valamennyien szorgal-; másán dolgoznak. -SEBHELY JANOS SZÉKELY JÁNOS BUCS1 SÁNDOR BAKOS JÓZSEF KÉT VÁNDORLÓ legény érkezik a tanyára. Lennie, a bamba, nagyerejű óriás és barátja, George. — A farm gazdája megfogadja őket, habár gyanús a két fickó barátsága, ahonnan jöttek, miért vándorolnak, mi fűzi őket egymáshoz? De kell a munkás, hát ottragadnak. ■= Így kezdődik John Steinbeck amerikai író „Egerek és emberek' című színdarabja, amelyet a most következő héten mutat be a Szolnoki Szigligeti Színház. Érdemes a bemutató előtt egy kicsit lapozgatni a színdarabban, tanulmányozni ezt a furcsa, idegen világot, amelynek megvannak a maga törvényei (kegyetlen, emberi törvények) s apró örömei, vágyai. Ezekben a vágyakban, ábrándokban — a talán soha el nem érhető saját földecske, tanya, otthon ábrándjaiban ■— él George és Lennie. George, aki elszántan gyűjti, spórolja a pénzt, hogy valaha teljesülhessen az ábránd, és Lennie, akit magával akar vinni majd abba a hajlékba, Lennie nem épeszű, Amolyan csendes, jószándékú, de együgyű ember, akinek gyerekes hóbortja, hogy kisegereket, kutyákat, nyulakat simogathasson, mert azoknak oly selymes, puha a szőre, s ez a puhaság a lélek mélyén megbúvó szeretet és szeretni vágyás jelképe is nála. De szeretedében rendszerint megfojtja ezeket az állatokat, mert erejének nincs határa. George ismeri Lennlet, s óvja tőle az útjába akaszkodó embereket, a gazda fiát is, a szájhős, hetvenkedő, folyton a kacér felesége után mászkáló és féttékenykedő Curleyt. De hiába, egyszer mégis összeakadnak, s Lennie ronccsá silányítja egy kézfogással Curley kezét, így bonyolódik a darab egészen a végső drámai konfliktusig, amikor Curley felesége Lennievel is kacérkodni kezd és Lennie akaratlanul őt is megfojtja. A bozótban megbúvó Lenniet végül is barátja puskagolyója küldi át az örök béke honába, ahol már nem kell a számára oly nehezen érthető emberektől tartania. De véle elröppen a iris ház, a kis tanya illúziója is, mert hiszen egy kicsit Lennie kedvéért akarta ezt olyan kegyetlen erővel megszerezni George, az emberi elesettséget is megértő barát. S amíg idáig eljut a történet, megismerjük a farm nehéz világát, a jobbra vágyó négert és a fiúkat, akik elisszák a keresetet, hogy legyen valami örömük is az életben. Földközel világ ez, bár Steinbeck nem jut el benne a realista ábrázolásig. Még csak naturalista, mert egyedi és nem tipikus jelenségeket ábrázol, habár ezt a valóság hiteles erejével teszi és közben a háttér valóban reális rajzát adja. Az amerikai naturalizmus nagy képviselője Stein-, beck, akinek regénye’tt (pl. a most újra kiadott Erik a gyümölcs c. köriyvét) ismeri már a magyar közvélemény. Az Egsrek és embereket: nagy sikerrel játssza jelenleg is a budapesti Madách Szinház, olyan kiváló művészekkel, mint pl. Ladányi Ferenc. Merész és bátor kísérlet tehát a Szolnoki Színház bemutatója, de a gondos előkészület (a próbákról legközelebb részletesebben is beszámolunk) azt mutatja, nagy élményben lesz részünk az idei évad első prózai bemutatóján. Hogy úg~’ mondjam: presztízskérdésnek tartják ezt színészek és színházi vezetők egyaránt. S valóban az is. Vcejon a szolnoki közönség kiállja-e majd a vizsgát? Reméljük, remélni szeretnénk. A Steinbeck darab mindenesetre megérdemli a fokozott érdeklődést. Annál is inkább, mert a nyugati ■„kulturális-embargó’• úgy hallottuk, ezt a darabot is szeretné valahogy elorozni a magyar színpadokról, hatalmas dollár összegeket szabva gátul az előadása elé. — Kivételesen mégis láthatjuk a Szolnoki Színházban. Es biztosak vagyunk benne, hogy Steinbecknek a szolnoki közönség számára is lesz mondanivalója. F. Tóth Pál. Munkában az abádszalóki traktorosok Lányi Pál és Kovács Kálmán abádszalóki traktorosok az őszi vetéshez készítik a magágyat az abádszalóki Arany Kalász Termelőszövetkezet földjén. Komoly élményben volt részük mindazoknak, akik október 5-én a Malinovszf.d úti kulturotthonban meghallgatták a jászberényi Kultúrotthon és szolnoki Fűtőház csereműsorát. Az egybegyűlt közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a közreműködő csoportok műsorszámait, s azok valóban rá is szolgáltak a dicséretre. A jászberényi Palotás Dalkör nem ismeretlen már a szolnofki közönség előtt. Az elmúlt években rendezett kulturversenyeken és más alkalmakkor bebizonyították, hogy nemcsak Szolnok megyei viszonylatban tartoznak az „élvonalba”, de tekintélyük országos szinten is megalapozott. Az énekkar e szereplésével is igazolta eddigi jó hírnevét. Színes csokorba szedett műsoruk: Kodály: öregek című művinek előadásánál érte el csúcspontját Jóleső érzés volt hallani a Fűtőház kemény munkában tevékenykedő dalosainak ajkán acélosan zengő Vörös Csepelt és Kodálytól a művészien átélt „Fölszállott a pává'tb Mindkét énekkart a kitűnő muzikalitású Bakki József, zeneiskolai igazgató nagyvonalúan, lendületesen, stíli:sosan vezényelte. Nagyban hozzájárult az est sikeréhez a jászberényi Kultúrotthon zenekara. Kidolgozott műsorszámaik tapsra ragadtatták a hallgatóságot. Szakavatott, biztoskezű vezetőjük dr. Horváth Ottó volti A Fűtőhá- „Szocialista kultúráért“ kitüntetést viselő tánccsoportja minden számában életteli, lendületes volt. Vezetőjük Várhelyi Lajos koreográfiái osztatlan sikert arattak. A hangversenyt baráti vacsora követte.
